Jules

Jules

Ráhel

    Végre rémálmok nélkül telt el éjszakája, ami egyet jelentett azzal, hogy karikák nélkül ébredt. A szeme alatt nem voltak utazótáskák, bőröndök meg pláne, így egész kiegyensúlyozottnak tűnt. Legalábbis tűnt. Mintha egy erős, független nő pislogott volna vissza rá a tükörből. Kár, hogy a valóság ennél ridegebb és igazabb volt, nem úgy, mint a hamis kép. Egész nap a Rezidencián kuksolt, semmi kedve nem volt emberekkel találkozni, főleg azért, mert ez volt az egyetlen olyan 24 órás időintervallum, amikor nem tette ki a lábát sehová, amikor csak magával foglalkozott. Estére mégis úgy érezte, hogy friss levegőt kéne szívnia és, mivel a legtöbb ember ilyenkor otthon ül a családjával, így nagy volt az esély arra, hogy ne fusson össze senkivel.
    A játszótér felé vette az irányt, mert kicsit jól esett volna gondolkodni úgy unblokk bármin. Az utcák viszonylag már üresek voltak, bár a jó idő sokakat kint tartott a szabad levegőn. A minividámparkhoz érve meglepetten tudatosult benne, hogy még elég sok gyerek szórakozik. Sosem tudta kezelni őket, tulajdonképpen önmagát sem tudja, így nem is értem, mit várunk el tőle. Próbált beleolvadni a környezetébe, ügyesen a hintákhoz sompolygott és felpattant az egyikre, majd igyekezett kizárni a kicsik zaját. Nem tud kommunikálni, egyszerűen nem megy neki. Talán ezt az egész társadalom dolgot nem neki találták ki, ahogy a szocializálódni szó is idegen szavak szótára. Azt hitte, hogy ez változhat, de úgy tűnik erősen tévedett. Hiába Kornél önvédelem órája, mintha évezredek teltek volna el azóta. Chuck is könnyű esetnek bizonyult, de nem sikerült végül vele sem teljes egészében zöld ágra vergődni. És itt ki is fújt ismerőseinek száma. Mire kinyitotta szemét egy szőke hajó kislány ácsorgott előtte hatalmas szemekkel. Egy pillanatra Jules lemerevedett, mert félt, hogy valami történni fog. Hát ember, naná, hogy történni fog valami. Na mindegy, Heather logika, ez van.
 - Kéjsz? – hatalmas szemekkel nyújtott felé egy kis csokoládét, amit Jules nem igazán tudta, hogy elvehet-e. Végül egy erőltetett mosoly kíséretében elfogadta, részéről pedig itt le is lett volna zárva a dolog. Egyetlen apróságot felejtett el. Hogy a gyerekeknek igen éles szemük van. – Mi az ott a kajodon? – Jules reflexből pillantott le a feltűrt farmeringére és rögtön húzta is le. Ekkora baklövést!
- Ez csak egy kis… Szóval beütöttem ma reggel… Köszönöm a csokit, de most már menj vissza a mamádhoz! – közben kiszúrta a túloldalt ücsörgő szőke lányt és felé intett. Amolyan nem vagyok terrorista, nem eszem meg a lányod jelzés volt ez. Reméljük, hogy nem lesz baj abból, hogy szóba állt a gyerekkel. Bár miért lenne? Ejnye Jules, te meg a tévképzeteid…

Jules

Ráhel

    Nektek mi jut eszetekbe a játszótérről? Biztos vidám emlékeitek vannak, amikor a homokozóban cserélgettétek a vödröcskéiteket, csúszdáztatok és hintáztatok. Nah, Jules csak távolról láthatott ilyet, neki úgy is mondhatnánk, hogy nem volt gyerekszobája. Nem hánytorgatta fel, hiszen nem lett volna kinek, de én helyette is megteszem, pokolba kívánom azt a két szemetet, akik felnevelték. Jules szeme kissé riadt, fél a gyerekektől, kezelhetetlennek látja őket, de ez a kislány meg olyan aranyos, még csokival is megkínálja! Tőle már csak nem félhet. A kérdéseitől és a megfigyelőképességétől viszont inkább. A pici olyan ügyesen ráérzett Jules hiányzó kerekére, hogy kis híján belefulladt a csokiba, amit olyan jóízűen majszolgatott el. Lerázta magáról a kérdést és inkább az anyjának látott hölgyre mutatott, hogy menjen hozzájuk, de meg lett előzve. A szőkeség már közeledett is feléjük, mire a kislány odapattogott hozzá és örömteli hangon újságolta, hogy új barátja akadt. Jules egy pillanatra körbe akart nézni, hogy mégis kiről beszél, de aztán rá kellett jönnie, hogy épp róla van szó, amit mi sem bizonyított jobban, minthogy a nő megállt mellette és egy bocsánatkérés keretében be is mutatkozott. A finom kézbe az övé belecsusszant, s kissé határozatlanul rázta meg azt.
- Én csak röviden Jules vagyok. Aranyos törpicsek – biccentett Réka felé és egy halvány görbe jelent meg arcán. Nem tett megjegyzést arra, hogy zavarta volna a lány jelenléte, hiszen nem így volt, a kezelhetőség, vagy inkább annak hiánya okozta a felmerülő problémát. De hozzászokott, mást pedig sosem traktált ilyesmivel. A következő pillanatban Réka masírozott el a mellette lévő hintához és rohamos sebességgel kezdte el lökni magát, mondván, versenyezzenek. Na még az kéne, baja eshet a leányzónak!
- Figyelj, szerintem ez nem jó ötlet… - biztatóan pislantott a törpére, de az hajthatatlanul lökte magát, ráadásul olyan magasra, ahonnan már félő volt, hogy kiesik. Jules felkelt a hintából és kicsit aggódva Ráhelre pillantott, mert az az előérzete volt, hogy oltári nagy baj lesz. És mintha csak megálmodta volna, Réka nevetve kezdett el integetni anyjának, mikor a kilengése csúcsán volt és ezzel a lendülettel a picur test ki is csusszant a hintából. Annyira gyorsan történt minden, hogy fogalma sem volt, vajon Ráhel mozdult-e előbb, vagy mozdult-e egyáltalán, de ő reflexből vetette magát Réka alá, hogy elkapja. A földet érés egy nyekkenéssel végződött, ugyanis Réka konkréten Jules kezei között és gyomrán landolt, a lány pedig a hátát elég csúnyán beverte. Beharapta ajkát, de olyan erővel, hogy a bőr rögtön felszakadt és kiserkent a vére. Fenébe is, pont arra a lapockájára esett, amelyikre nem kellett volna, mindenesetre Réka nem mozdult róla, valószínűleg az enyhe sokk miatt.