Pöttöm
~Ma délelőtt

Az itt töltött első éjszakámat sikeresen túléltem. Vagyis.... fogjuk rá. Még élek, de ha még több időt töltök a Gólyalakban, akkor vagy elmegyógyintézetbe megyek előbb-utóbb, vagy néhány sipítozó lány fog teljesen véletlenül eltűnni. Nem tudom, hogy hogyan tudnak így vihogni, meg pletykálni. Komolyan, némelyik lány rosszabb, mint a festmények, pedig azokból is láttam már katasztrófa darabot.
Szóval nincs maradásom abban a szobában, minél hamarabb be kell költöznöm egy olyan szobába, ahol kevesebben vannak, és talán még normálisabb is. Persze a Gólyalakban lakók között is van néhány normálisabb személy. De mindegy.
Most is már kora reggel fent vagyok, mikor még mindenki alszik, és gyorsan felöltözöm, majd kislisszanok a Levita területéről, sőt, a kastélyt is elhagyom. Na, persze nem örökre, nem megyek el innen, valahova jó messzire, csak a faluba és a kastély környékére, egy egész napos felfedezőtúrára. Szóval van egy napom, hogy szépen eltévedjek és vissza is találjak. Na, a terv első része már sikeres, mert fogalmam sincs merre járhatok. Házak. Házak vannak mindenhol. Persze ez nem olyan meglepő, hisz egy faluban vagyok, tehát az lenne a meglepő ha nem lennének házak. Már kezdem azt hinni, hogy a házak rengetege soha nem ér véget, mikor végre kikerülök a.... Boglyas tér? Igen, Boglyas tér. Elvileg. Egy öreg nénike legalábbis ezt mondta nekem. Komolyan, teljesen úgy nézhetek ki, mint valami túrista vagy mi, és a tetejében még fiúnak is néz engem, ami persze már megszokott nálam. Szóval a Boglyas téren vagyok. Akkor menjünk tovább. Jééj, hát ez meg mi? Mintha valami játszótér lenne. De jó. Hah, gyermeki én elő és futás a hintához! De rég voltam már játszótéren. És szerencsére most seeenki az égvilágon nincs itt. Jupii!! Próbálom minél magasabbra hajtani magam, amit persze ha anyuék látnának.... De most nincsenek itt, szóval szabadsááág!!

kinézet

Pöttöm
~Ma délelőtt

Az itt töltött első éjszakámat sikeresen túléltem. Vagyis.... fogjuk rá. Még élek, de ha még több időt töltök a Gólyalakban, akkor vagy elmegyógyintézetbe megyek előbb-utóbb, vagy néhány sipítozó lány fog teljesen véletlenül eltűnni. Nem tudom, hogy hogyan tudnak így vihogni, meg pletykálni. Komolyan, némelyik lány rosszabb, mint a festmények, pedig azokból is láttam már katasztrófa darabot.
Szóval nincs maradásom abban a szobában, minél hamarabb be kell költöznöm egy olyan szobába, ahol kevesebben vannak, és talán még normálisabb is. Persze a Gólyalakban lakók között is van néhány normálisabb személy. De mindegy.
Most is már kora reggel fent vagyok, mikor még mindenki alszik, és gyorsan felöltözöm, majd kislisszanok a Levita területéről, sőt, a kastélyt is elhagyom. Na, persze nem örökre, nem megyek el innen, valahova jó messzire, csak a faluba és a kastély környékére, egy egész napos felfedezőtúrára. Szóval van egy napom, hogy szépen eltévedjek és vissza is találjak. Na, a terv első része már sikeres, mert fogalmam sincs merre járhatok. Házak. Házak vannak mindenhol. Persze ez nem olyan meglepő, hisz egy faluban vagyok, tehát az lenne a meglepő ha nem lennének házak. Már kezdem azt hinni, hogy a házak rengetege soha nem ér véget, mikor végre kikerülök a.... Boglyas tér? Igen, Boglyas tér. Elvileg. Egy öreg nénike legalábbis ezt mondta nekem. Komolyan, teljesen úgy nézhetek ki, mint valami túrista vagy mi, és a tetejében még fiúnak is néz engem, ami persze már megszokott nálam. Szóval a Boglyas téren vagyok. Akkor menjünk tovább. Jééj, hát ez meg mi? Mintha valami játszótér lenne. De jó. Hah, gyermeki én elő és futás a hintához! De rég voltam már játszótéren. És szerencsére most seeenki az égvilágon nincs itt. Jupii!! Próbálom minél magasabbra hajtani magam, amit persze ha anyuék látnának.... De most nincsenek itt, szóval szabadsááág!!

kinézet

#Benedikta

Végre eljött az első tavaszi hónap. Juhú! Vissza lehet pakolni a szekrénybe a meleg kabátokat, s helyettük előkerülnek a dzsekik. Cool. Persze, jó a tél, (elvégre akkor van karácsony, ami az én kedvenc ünnepem) de jobban szeretem ha a Nap süt. Mindig nekem kell havat lapátolni. Pfúj. Borzasztó volt. Ha belegondolok hányingerem támad. Utálom, ha házimunkát kell végeznem, inkább videojátékozok. Az a nekem való! Bár itt nincs semmilyen elektronikai eszköz, ezért be kell érnem könyvekkel és kártyákkal. UNCSIIIIII! Legalább az Előkészítőben nem unatkozom, elhülyülök a barátaimmal, itthon meg Viktor nevettet, játszik, s tanul velem. Imádom a tesómat. Jó ötlet volt ide jönni, sokkal élvezetesebb itt az élet, mint Dunakeszin. Igaz, még nincs annyi barátom, de szerintem sikerülni fog szerezni néhányat. Elvégre vicces vagyok, jó fej és aranyos. Ki ne haverkodna velem? Az Előkészítőbe sokan járnak, szóval nem lesz nehéz egy kedves srácot találni, akivel elmehetnék nyáron fagyizni meg ilyenek.
Szóval délelőtt van, már felöltöztem, egy kockás ing van rajtam, amit Viktor választott ki. Ja, és csőfarmer fedi pipaszárlábaimat. Viktor persze mindig előadja, hogy mikor ő kicsi volt még nem volt menő a csónaci, én viszont képtelen lennék olyan gatyákat hordani, mint amilyeneket ő vett fel kölyökként. Ultragáz. Pfejj. Mivel legutóbb nem tartottam be a szavamat, így bátyókám nem nagyon akart elengedni a játszótérre. Egyedül. Nagyon félt engem, amit megértek, nem is szeretek egyedül császkálni, de a játszótér nincs messze, csak kettőt kell köpni. Szóval szépen ránéztem és elengedett. Hihi. Az én irtó cukker csoki barna szemeimnek senki nem tudom ellenállni, főleg, ha úgy nézek velük, akár egy kiskutyus. Így hát jelenleg Bogolyfalva macskaköves utcáit járom, céltudatosan haladva a játszótér felé. Itt annyira cool játékok vannak, az összeset kipróbálom. Pillanatokat alatt megérkezek, (na jó, beletelik negyed órába) s rögtön a hinta felé rohanok, mikor megpillantok egy érdekes kinézetű lányt (?). Olyan, mint egy fiú ésés... Köszönjek neki, vagy ne? Elvégre nem is ismerem. Csak nézek rá a nagy boci szemeimmel és gondolkodom.
 - Őőő... Szia! - nyögöm ki végül, majd beülök a mellette lévő játékszerbe. Remélem nem néz idiótának. Ó, olyan bénának érzem magam. Vajon Viktor megengedné, hogy üdvözöljem? Nem tudooom. Nyajh.

Pöttöm

Szabadság!! Igen, ezt érzem most, itt, a játszótéren. Na, nem azért, mert eddig még sosem engedtek ilyen helyekre, mert már sokszor voltam játszótéren. Sokkal inkább azért érzek szabadságot, mert végre nem kell nap mint nap anyu és apu parancsolgatásait hallgatnom. Csináld ezt, menj ide-oda, ne csináld azt.... ésatöbbi, ésatöbbi. Ez már nagyon idegesített, de végre mindettől megszabadultam és azt csinálok, amit akarok. Vagyis majdnem, bár olyan nagyon nagy hülyeségeket nem fogok csinálni, hogy bajba kerüljek, bár... ki tudja.
Most a legfőbb boldogságomat, bármily meglepő, ez a hinta okozza, de csak azért, mert ilyen magasra még sosem mentem, mert sosem engedték. Anyáék szerint túl életveszélyes és kieshetek, meg blablabla. De most ők nincsenek itt, így nem is szólhatnak rám, szóval szabadsááág!! Nagyon jól elvagyok, egészen addig, míg meg nem hallom egy kisfiú bátortalan hangját, azonban bármerre fordítom a fejem, nem látom sehol. Persze ennek valószínű az az oka, hogy még mindig hajtom a hintát, így határozottan megpróbálom letenni a lábam a földre, hogy megálljak. Na ettől tuti szétment a cipőm talpa, de az legyen a legkisebb gond, úgyis van még jópár cipőm, eggyel kevesebb van, kit izgat. A lényeg, és ami fontosabb is, sikerül megállnom és észrevennem a fiúcskát, a mellettem lévő hintában. Nagyon cuki kis kölyök és kicsit mintha meg lenne szeppenve. Ennyire furán nézek ki? Vagy mi? Mert tuti miattam néz így a kis Tökmag. Egy pár percig csak némán nézem őt, úgy, amitől egyes emberek zavarba jönnek. Hát igen, valamit tanultam a bátyámtól ezalatt a néhány év alatt. Yeah! Ő szokott így nézni rám, meg még sok mindenkire, hogyha valamit el akar érni, vagy valamit meg akar szerezni, és ez néha már félelmetes. De be szokott válni, bár... nekem nem mindig.
- Szevasz, Tökmag! - köszönök végül, mert azt az elején elfelejtettem, de így, egy kis fáziskéséssel ezt bepótolom, majd csak nézek némán ismét a srácra, de már egy picit kedvesebb arccal és még egy apró mosolyt is villantok.