Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.
|
|
|
Amira
Miután Audrey sokkal jobban lett, és már haza is mehetett a kórházból, én nyugodt lélekkel térhettem vissza a Bagolykőbe. Na jó, nem egészen nyugodt lélekkel, de azért már nem voltam olyan idegroncs, mint előtte. Vagyis... Nem tudom. Hiszen mondhatni, hogy míg Audrey felépült, én összeomlottam. Na nem lélekben... De úgy tűnik az életem apró darabkái darabokra hullottak. Egy komplett félévet kell bepótolnom, és terjed a pletyka, hogy Amirának valami új, Kristóf nevű barátja van. Csak lássam meg. Ha meghallom ezt a nevet, befeszülnek az izmaim. De komolyan. Nem mintha szerencsétlen srác tehetne valamiről, mert én voltam az a pöcs, aki több hónapig egy rohadt levelet nem bírtam írni Amirának, de akkor is. Kíváncsi voltam, hogy szereti e őt Amira, vagy ő is csak egy a millióból. De basszus, kit érdekel?! Annak kéne jobban érdekelnie, hogy írántam mit érez. Színtiszta gyűlöletet, csalódást, vagy konkrétan le se szar? Szerintem az utóbbi. Találkozni akartam vele, és a bocsánatáért esedezni. Mondjuk: "Lééécci Amira, nehari, hogy több hónapig nem írtam, sőt gyakorlatilag totál kimentél a fejemől, és csak a beteg kishúgommal foglalkoztam... lééécci, lééécci nehariii..." Nem, ez nem lesz jó... Talán inkább rögtönzöm. Felkutattam az egész kastélyt. A rellont, a nagytermet, a kastélyt körülvevő vidékeket, cukrászdákat, kocsmákat, éttermeket, még a kísértetházban is jártam, de sehol. Már épp kezdtem volna beszarni, hogy esetleg hazautazott, amikor megláttam a játszótéren. Nem egészen voltam benne biztos, hogy ő volt, de azért odamentem. - Szia... Csini a ruhád... Öhm... Hogy vagy? - álltam a hinta előtt, és alig bírtam a szemébe nézni... amikor odanéztem, hirtelen elkaptam a tekintetem, aztán újra vissza néztem - Öhm... Ne haragudj, hogy nem írtam olyan sokáig... Csak Audrey beteg volt... - és ekkor átváltottam egy sokkal másabb hangnembe - De hallom, tudtad vigasztalni magad... Felnéztem a lányra, most már nem kapkodtam a tekintetem. Ugyanolyan szép volt, mint mikor elmentem. Leszámítva ezt az éktelen hajszínt, meg a vért... De hát a Halloween az Halloween...
|
|
|
Bentley L. Collins INAKTÍV
I just want to feel alive. offline RPG hsz: 21 Összes hsz: 25
|
Írta: 2012. október 31. 14:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=7565#post7565][b]Bentley L. Collins - 2012.10.31. 14:38[/b][/url] AmiraMiután Audrey sokkal jobban lett, és már haza is mehetett a kórházból, én nyugodt lélekkel térhettem vissza a Bagolykőbe. Na jó, nem egészen nyugodt lélekkel, de azért már nem voltam olyan idegroncs, mint előtte. Vagyis... Nem tudom. Hiszen mondhatni, hogy míg Audrey felépült, én összeomlottam. Na nem lélekben... De úgy tűnik az életem apró darabkái darabokra hullottak. Egy komplett félévet kell bepótolnom, és terjed a pletyka, hogy Amirának valami új, Kristóf nevű barátja van. Csak lássam meg. Ha meghallom ezt a nevet, befeszülnek az izmaim. De komolyan. Nem mintha szerencsétlen srác tehetne valamiről, mert én voltam az a pöcs, aki több hónapig egy rohadt levelet nem bírtam írni Amirának, de akkor is. Kíváncsi voltam, hogy szereti e őt Amira, vagy ő is csak egy a millióból. De basszus, kit érdekel?! Annak kéne jobban érdekelnie, hogy írántam mit érez. Színtiszta gyűlöletet, csalódást, vagy konkrétan le se szar? Szerintem az utóbbi. Találkozni akartam vele, és a bocsánatáért esedezni. Mondjuk: "Lééécci Amira, nehari, hogy több hónapig nem írtam, sőt gyakorlatilag totál kimentél a fejemől, és csak a beteg kishúgommal foglalkoztam... lééécci, lééécci nehariii..." Nem, ez nem lesz jó... Talán inkább rögtönzöm. Felkutattam az egész kastélyt. A rellont, a nagytermet, a kastélyt körülvevő vidékeket, cukrászdákat, kocsmákat, éttermeket, még a kísértetházban is jártam, de sehol. Már épp kezdtem volna beszarni, hogy esetleg hazautazott, amikor megláttam a játszótéren. Nem egészen voltam benne biztos, hogy ő volt, de azért odamentem. - Szia... Csini a ruhád... Öhm... Hogy vagy? - álltam a hinta előtt, és alig bírtam a szemébe nézni... amikor odanéztem, hirtelen elkaptam a tekintetem, aztán újra vissza néztem - Öhm... Ne haragudj, hogy nem írtam olyan sokáig... Csak Audrey beteg volt... - és ekkor átváltottam egy sokkal másabb hangnembe - De hallom, tudtad vigasztalni magad... Felnéztem a lányra, most már nem kapkodtam a tekintetem. Ugyanolyan szép volt, mint mikor elmentem. Leszámítva ezt az éktelen hajszínt, meg a vért... De hát a Halloween az Halloween...
|
|
|
|
Amira Loveguard INAKTÍV
offline RPG hsz: 339 Összes hsz: 10127
|
Írta: 2012. október 31. 15:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=7574#post7574][b]Amira Loveguard - 2012.10.31. 15:02[/b][/url] BentleyA hintában ülve teljesen elszálltak a lány gondolatai. Gyereknek érezte magát. Semmi gond nem volt az életében, sőt, boldog volt. Igazán boldog volt. Bár ami Zacharyvel történt...az ájulás...hát talán nem kellett volna otthagynia. De már mindegy, ami megtörtént, az megtörtént. A mögötte levő padok és fák foltokká mosódtak össze, már kezdett szédülni. Nem lassított, egyre gyorsabban szállt a levegőben. Egy hang viszont...magához térítette. Visszalökte a jelenbe. Egy másodperc alatt megállította a hintát, és dermedten meredt a mellette álló ismerősre. -Jól vagyok -erőtlenül elmosolyodott, még mindig le volt taglózva Bentley hirtelen felbukkanásától. Régi emlékek peregtek le a szeme előtt, a kísértetház, a kviddicspálya, a kapcsolatuk...na meg, hogy a srác egy szó nélkül elment, és semmit nem tudott róla. Azt hallva, hogy a fiú kishúga beteg volt, már inkább aggodalom tükröződött a lány arcán. Amira utálja, ha valahol azt kell hallania, hogy egy kisgyerek beteg, vagy még rosszabb, meghalt. Már majdnem faggatni kezdte, hogy mi van vele, ám Bentley egy olyat vágott a fejéhez, amitől köpni-nyelni nem tudott. Felvonta a szemöldökét, majd fújtatva elfordult. -Ezért jöttél ide? Hogy számon kérj, amiért van valakim? -végül visszanézett rá, egyenesen a szemébe. Szemrebbenés nélkül figyelte a barna szempárt, és egyszerűen nem értette, mit akar Bentley ebből kihozni. Hogy miért csinálja ezt. -Nem én léptem le egy büdös szó nélkül. Tudtad, hogy milyen vagyok, hogy bármikor megkapok...szinte bárkit. Nem várok senkire -teljesen komoly, kifejezéstelen arccal közölte a száraz tényeket vele. Ő volt az első, akinek ezt mondta, bár mindenkinél érezte.
|
|
|
|
Bentley L. Collins INAKTÍV
I just want to feel alive. offline RPG hsz: 21 Összes hsz: 25
|
Írta: 2012. november 1. 10:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=8141#post8141][b]Bentley L. Collins - 2012.11.01. 10:54[/b][/url] AmiraMeg kéne tanulnom, hogy néha a "ne szólj szám, nem fáj fejem" elv beválik. Oké, talán Amira talált magának valaki mást, de én meg nem írtam neki. De azért, nekem mégiscsak van rá valamiféle okom... Hülye női logika. És mi lesz a szerelemmel basszuskulcs? - Mikor... Régen a férfiak elmentek katonaságba... A csajaik megvárták őket... - röhögtem. Totál röhejes volt, amit mondtam. Egyáltalán ide sem illett... Semmi kedvem nem volt nevetgélni, de mégiscsak jobb, ha veled röhögnek, mintha rajtad röhögnének. - Sajnálom... K... Kicsim... Én gondoltam rád... De tényleg eszméletlenül, rohadtul be voltam szarva Audrey miatt, és minden kiment a fejemből... A suli, szülők, barátok... És még te is... Szégyellem magam, rohadtul - leguggoltam a hintája elé és a kezem a combjára tettem, vártam, hogy ő beletegye az övét, és mélyen a szemébe néztem - De most, hogy megláttalak... Hát... Basszuskulcs... Mármint... Szeretlek. Még egy fogyatékos tengerimalac is érezte volna a hangomon a bizonytalanságot. Meg a félelmet attól, hogy Amira felemeli az egyik kis pipaszár lábát, jól tökön rúg, és elballag a kis fehér ruhácskájában. Őszintén szólva megérdemelném. Be kellett volna fognom, de nem bírtam megállni, hogy ne győzködjem. Beszartam, attól, hogy elveszítem. Kegyetlenül beszartam. - És, ha most adsz még egy esélyt, akkor tényleg nem cseszem el. Megígérem. De, ha nem adnál, azt is megérteném... - egy elég kétségbeesett tekintet (kb mint az ovisoknál, amikor rájönnek, hogy a Télapó nem is létezik) ült ki a szemeimre, a szemöldököm pedig összevontam olyan "kérlek Anyuci, lécci ne verj el fakanállal" féle szemöldökfelvonással - Illetve rohadtul nem érteném meg... Mert Amira ismersz, és tudod, hogy nem vagyok ilyen félénk kis szarzsák, mint most vagyok... De nem akarlak elveszíteni, és kajak, bármit megtennék, hogy ne veszítselek el...
|
|
|
|
Amira Loveguard INAKTÍV
offline RPG hsz: 339 Összes hsz: 10127
|
Írta: 2012. november 1. 12:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=8167#post8167][b]Amira Loveguard - 2012.11.01. 12:23[/b][/url] Bentley-Katonaságba? Hogy ho...ja... -Amira furcsán kérdezett vissza, mert fogalma sem volt róla, hogy mit jelent ez a szó. Aztán rájött, hogy mugliismereten tanulták már. Leesett neki, habár nem koppant nagyot. Az viszont igen, amit Bentley összehablatyolt ott neki. Szavai visszhangzottak a fejében, nem tudta végiggondolni, hogy mit is mondjon. Vágja rá, hogy "ja, igazad van, megvárhattalak volna", vagy pedig egyszerűen vágja a fejéhez, hogy még csak együtt sem voltak? -Megértem -barátságosan elmosolyodott, tekintetével követte a srácot, majd megfogta a kezét. Szemébe nézve elgondolkodott egy picit. -Ha az én tesómnak lenne baja, én sem reagálnék jobban -mondta kedvesen. Azt viszont már nem tette hozzá, hogy nem egyszer meg is történt a nagy aggodalmas dolog, hiszen a lány ikertestvére amilyen hülye, sosem figyel a betegségére. Amira szerencsés, amiért nem cukorbeteg, de Maxie ezt az "ajándékot" kapta. Nem véletlen, hogy át is került a Rellonba, mert nem tudna magára vigyázni. A húga vigyáz rá, és figyel arra, hogy megkapja mindig az inzulinadagját. Mira arcán együttérzés volt jelen, és már a nyelve hegyén volt, hogy megkérdezze, mi van a kislánnyal. -Bentley, nézd, én nem vagyok a kicsid. És nem szerethetsz. Úgy értem...ha ezt Kristóf megtudja...nem -zavartan megrázta a fejét, így próbálta elhárítani a szavak súlyát, még mielőtt az agyát nyomnák tovább. Szemben állt, helyesbítve ült egy olyan fiúval, aki egy idő után tényleg megdobogtatta a szívét. Viszont ott volt Kristóf, aki jelenleg egy határt jelentett, amit nem állt szándékában odébb rakni. És nem a korlátok miatt, hanem azért, mert élvezi, szereti, hogy ott van. -Ne nézz így, könyörgök, ez nekem nagyon nehéz -elakart fordulni, de Bentley szemei fogságban tartották. Úgy nézett, mint egy ártatlan kisállat, aki fogságba esett, és még a mamája is eltűnt. Fájt a szíve, és tudta, hogy valakivel mindenképpen rosszat fog tenni. Csak azt nem tudta, hogy kivel. Furcsa, hogy pont ő, Amira érezte, hogy nem akarja összetörni senki szívét. Megtette már, nem is egyszer, de most más. Megváltozott, ha csak egy kicsit is. Egy kiskaput akart találni, és biztosítékot... -Adj egy kis időt. Gondolkodnom kell -behunyta a szemét, és nagy levegőt vett. Nem tudta, mit csinál, csak magyarázott.
|
|
|
|