Tris

Az elmúlt napokban úgy járkált, akár egy zombi. Nem azért, mert olthatatlan vágyat érzett arra, hogy elfogyassza mások agyát, sokkal inkább azért, mert mindenkinek jobb dolga volt, mint éppen az ő társaságát kívánni.
Vizsgaidőszak.
Rémes szó.
Ethan eleinte még abban reménykedett, hogy valami furcsa véletlen nyomán, de sikerül neki átcsusszanni és mindezek után mestertanoncként folytathatja a pályafutását, azonban a természet közbe szólt. Pontosabban Harry szólt közbe, akit csak és kizárólag azért nem szeretett, mert gyűlölte. Jó, valójában ennél lényegesen komplikáltabb volt a helyzet, de miután a kis Blackwooddal volt szerencséje összeakadni, úgy döntött, nem mutatja ki soha többet ennyire komolyan az érzelmeit. Majdnem egy nyílvesszője bánta a hevességét, amit sohasem bocsátott volna meg, sem magának, sem a vöröskének.
Talán elgondolkodtató lenne, hogy a fiúnak miért jelentenek sokkal többet egyszerű fogyóeszközök, mint az őt körülvevő emberek testi épsége. Csakhogy ez így nem teljesen volt igaz. Ethannek igenis fontosak voltak az őt körülvevők, csak éppen meg tudta különböztetni a barátokat az ismerősöktől. Mármost az ember nem bántja a barátait, ő pedig nem sok ilyennel büszkélkedhetett, tehát innentől nem is jelentett problémát meghatározni, ki esik a „fogyóeszköz” kategóriába.
Útja teljesen véletlenül vezetett a játszótér felé. Eleinte úgy gondolta, csak jár egyet, hogy kiszellőztesse a fejét és ne kelljen folyton a sarokban gubbasztó és könyvet bújó háztársait figyelnie, miközben az ő sorsa már előre eldőlt, de végül a lábai errefelé vitték. Megállt egy pillanatra, mielőtt hihetetlen felnőtt viselkedésről téve tanúbizonyságot felkapaszkodott volna az egyik mászókára, majd megcsillogtatva minden ügyességét felmászott a játékszer legtetejére, hogy onnan kémlelje az utcákat.
Néha ő maga is elgondolkozott, hogy talán tényleg nem teljesen normális, de azután elvetette az ötletet. Ha hiányozna egy kereke, akkor ilyen gondolatok még csak meg sem fordulnának a fejében; nem igaz?

Tris

Az elmúlt napokban úgy járkált, akár egy zombi. Nem azért, mert olthatatlan vágyat érzett arra, hogy elfogyassza mások agyát, sokkal inkább azért, mert mindenkinek jobb dolga volt, mint éppen az ő társaságát kívánni.
Vizsgaidőszak.
Rémes szó.
Ethan eleinte még abban reménykedett, hogy valami furcsa véletlen nyomán, de sikerül neki átcsusszanni és mindezek után mestertanoncként folytathatja a pályafutását, azonban a természet közbe szólt. Pontosabban Harry szólt közbe, akit csak és kizárólag azért nem szeretett, mert gyűlölte. Jó, valójában ennél lényegesen komplikáltabb volt a helyzet, de miután a kis Blackwooddal volt szerencséje összeakadni, úgy döntött, nem mutatja ki soha többet ennyire komolyan az érzelmeit. Majdnem egy nyílvesszője bánta a hevességét, amit sohasem bocsátott volna meg, sem magának, sem a vöröskének.
Talán elgondolkodtató lenne, hogy a fiúnak miért jelentenek sokkal többet egyszerű fogyóeszközök, mint az őt körülvevő emberek testi épsége. Csakhogy ez így nem teljesen volt igaz. Ethannek igenis fontosak voltak az őt körülvevők, csak éppen meg tudta különböztetni a barátokat az ismerősöktől. Mármost az ember nem bántja a barátait, ő pedig nem sok ilyennel büszkélkedhetett, tehát innentől nem is jelentett problémát meghatározni, ki esik a „fogyóeszköz” kategóriába.
Útja teljesen véletlenül vezetett a játszótér felé. Eleinte úgy gondolta, csak jár egyet, hogy kiszellőztesse a fejét és ne kelljen folyton a sarokban gubbasztó és könyvet bújó háztársait figyelnie, miközben az ő sorsa már előre eldőlt, de végül a lábai errefelé vitték. Megállt egy pillanatra, mielőtt hihetetlen felnőtt viselkedésről téve tanúbizonyságot felkapaszkodott volna az egyik mászókára, majd megcsillogtatva minden ügyességét felmászott a játékszer legtetejére, hogy onnan kémlelje az utcákat.
Néha ő maga is elgondolkozott, hogy talán tényleg nem teljesen normális, de azután elvetette az ötletet. Ha hiányozna egy kereke, akkor ilyen gondolatok még csak meg sem fordulnának a fejében; nem igaz?

Ethan uraság

Meglepő gyorsasággal végeztem a vizsgákkal - mindössze kettőt kellett megírnom, és egyik sem okozott kifejezett fejtörést, úgyhogy a pergamenkupacok felett görnyedező évfolyamtársakat nézve felmerült bennem, hogy valószínűleg nem választottam túl ambíciózusan a tantárgyak közül...főleg, hogy ezt az évfolyamot elvileg már egyszer kijártam, csak épp nem akartam rögtön az RBF magyar változatával indítani kelet-közép-európai máguspályafutásom. Így legalább egy plusz évem van szemmel tartani a mitugrász bolhát, akit öcsémnek szoktam becézni.
Lényeg a lényeg, az ég világon semmi dolgom nincs még vagy egy hónapon keresztül, amíg az iskola java számot tesz tudásának hiányáról. Mindez pedig szép és jó - a probléma csak az, hogy mindenki a könyveket bújja, úgyhogy édes semmittevésem igen magányos keretek között zajlik.
Következő napirendi pont tehát: vadászni valakit, aki nem tanul.
A lovagi próbatételre készülvén oldalamra csatoltam a kardom - értsd: pálca zsebben -, majd megléptem a gonosz boszorkány elől - kikerültem az igazgatóhelyettest -, átvágtam a setét rengetegen - volt néhány fa az út mellett -, ellenálltam a szirének énekének - néhány elsős navinés ordítva kántálta Nicki Minaj legújabb számát -, végül pedig megérkeztem az akadályok mezejére. Nem kellett sokáig nézelődnöm, hogy kiszúrjam Ethant, s hosszas látásgyakorlat után megállapítottam, hogy nincs nála könyv. Végre.
- Milyen a hegyi levegő? - pillantok fel a mászóka tetején ücsörgő szobatársra, majd csatlakozom hozzá odafent, noha nem ismerjük egymást kifejezetten jól, de mivel a gólyalak értelemszerűen főként elsősökkel van feltöltve, sokszor keveredünk egymás mellé hosszabb-rövidebb időszakokra, ha agyunkra ment a tizennégy éves korosztály.
Éretlen banda - merül fel bennem a gondolat, miközben a mászóka tetején öntudatosan lógázom a lábam.
- Ne lepjen meg, ha a cuccaid nagy részét a folyosóról kell összeszedned - jegyzem meg mintegy mellékesen. - Miután az a szőke, szeplős gyerek nem aratott osztatlan sikert a suvickus gyakorlásában, Kahlil össznépi szellőztetést rendelt el - teszem hozzá a magyarázatot, miközben megfogalmazódik bennem, hogy valóságsót, vagy folytatásos teleregényt kellene forgatni az eridonos gólyalak mindennapjainak dokumentálására.