Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=848967#post848967][b]Kelemen Farkas - 2022.07.05. 22:43[/b][/url]

- Ühümm - bólogat a kérdésre válaszul. Bizony, kaktuszok, de van neve minden másnak is, sőt, az egyik kedvence a Bendegúz nevü fikusz még a Ribizlit megelőző időszakból. Mint valami hóbortos hobbibotanikus, ami valójában nem is áll messze a valóságtól. A beszélgetés aztán hamar más irányba terelődik, miután a lány a munkájáról kezd érdeklődni.
- Bizonyára érdekes tapasztalat lehet azt a világot is ismerni. A magam részéről nagyon érdekelnek a varázstalanok bizonyos találmányai. Nagyon kreatívak és bizonyos területeken be is előztek, a technológiájuk például igazán érdekfeszítő - osztja meg a véleményét. Ő javarészt mágusok között nőtt fel, és bár élt olyan helyen, ahol varázstalanok is laktak, túl sok tapasztalata azzal mégsincs, hogy milyen lehet varázstalanként élni. Mindig is körülvette a mágia valamilyen formában, és valljuk be, mindig is be is zárkózott a saját kis terébe, élhetett körülötte szinte bárki. Az, hogy mégiscsak családot alapított, kisebb csodának is minősíthető.
- Jogos felvetés - dünnyögi, és végülis nem igazán tud semmi okosat hozzáfűzni, mert sosem járt utána, hogy a képzés milyen hosszú is vagy hogyan kell elképzelni, mennyi teret hagyhat annak, hogy esetleg az ember átképezhesse magát valami másik szakterületre, ha rájön, hogy a választott mégsem a tökéletes. Így pedig nem látja értelmét csak azért beszélni, hogy valamit mondjon. Anna közben még nagyon maradna, aminek valahol örül, mert jó tudni, hogy a lánya sokkal szociálisabb, mint ő valaha is volt. Elégedettséggel tölti el az, amit lát. Büszke rá.
- Utópisztikus gondolatnak tűnik így utólag, de azért próbálkozni mindig lehet - feleli, habár tudatában van, hogy néha nincs is más választása, mint a kisebb és nagyobb rossz között választani, mert ilyen az élet.
- Nem, csak nyugodtan - mondja, még egy kézmozdulattal meg is erősítve mindezt, ahogy kezét a játszótér felé tárja, ahol a lánya éppen hangosan nevet valamin. Tényleg csak örülni tud, hogy ilyen kis gondtalan, boldog gyerek. Néha nehéz megállni, hogy ne kényeztesse el túlságosan. Addig is, amíg a lányok játszanak, karjait összefonja a mellkasa előtt, és kicsit fel is méri a játszóteret, és elgondolkodik, hogy talán a birtokon is lehetne legalább egy hintát vagy egy csúszdát elhelyezni, vagy akár mindkettőt is, hiszen hely az van. Amint Zselyke visszaér, megkérdezi, nem lenne-e ideje vállalni a péntek estét is Annával. Zója javaslatát megfogadva olyankor kimozdulnak kettesben, amit Anna kezd megszokni, de egyedül otthon hagyni mégiscsak korai.
- Ó, nagyon köszönöm. Hálás is lennék érte, mármint a késői időpont miatt is. Megbeszélem Vesznával ma, és holnap beszélhetünk is a részletekről - válaszolja. Szinte biztos benne, hogy a feleségének sem lesz kifogása, még az ellen sem, hogy az estére való tekintettel felárat fizessenek. És erről jut eszébe, az enapi fizetség ott is lapul a zsebében egy borítékban. Elő is veszi, majd átnyújtja a lánynak. - Ez a mai napra. A holnap is áll, ugye? - kérdez rá csak a biztonság kedvéért, habár emlékei szerint egész hétre egyeztek, a hétvégéket meg elvileg Budanekeresden töltik, de ha számítani lehet a lányra és ráér, előfordulhat még, hogy neki is nyújtanak hétvégi programot, ha ráér. Közben megfogja Anna kezét, na meg az összeszedett játékokat sem hagyják itt. - Na köszönj szépen, prücsök, aztán siessünk haza, mert anya már biztos vár a vacsorával - guggol le ismét a kislányhoz, aki máris integet.
- Mégegyszer köszönjük. Viszlát holnap. Kellemes estét! - köszön el, aztán kézenfogva hazaballagnak, mert annyi séta mindenképp kell egy napra.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=850425#post850425][b]Marina Darik - 2022.08.01. 23:21[/b][/url]

#mégmindiggyógyítóleszek
#nemleszek
#szenvedés
#Bálint

Szokott magában motyogni, beszélni, de még szitkozódni is. Főleg dánul. De Thorra esküdne, hogy amikor tíz perccel ezelőtt körbenézett, akkor még nem volt közülötte senki. No persze ez lehet, hogy igazából kétszer annyi ideje volt, vagy akár órákkal ezelőtt. Nem csak beszélni, de az agyában elkalandozni is sokszor képes volt, ami súlyos időkiesésekhez vezetett nála. Te jó ég mennyire jó lenne most megnézni mégegyszer az Eredetet ehelyett.
- Oh izé... én... csak tanulok. És nehezek ezek a szavak. Nem olyanok, amiket minden nap használok - vonta meg a vállát a barna egyszerűen. Ha másból nem, az akcentusából biztosan kitalálta a tag, hogy magától beszéli a másik nyelvet is, és nem fordító segítségével. És pontosan ebben lelte a nehézséget. - Amúgy meg borzasztóan nem megy a gyógyítás. Igazából csoda, hogy felvettek, valószínűleg a szüleim fizették le a testületet, vagy nem tudom. Tényleg reménytelen vagyok. A minek egy lány a segítségemet kérte, és majdnem elvérzett a kezemben - mesélte az ismeretlennek a sérelmeit, és hirtelen már nem is volt annyira érdekes az a könyv. Olyannyira, hogy be is csapta közben a fedelét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=850661#post850661][b]Dr. Brandner Bálint - 2022.08.06. 12:56[/b][/url]

Haza ehetne a fene, hogy haladjak is a napommal valahová, de nyilván ahelyett inkább kevergek a faluban, mint gólyafos a levegőben. Nem a leghatékonyabb mód, hogy eltöltsem a napomat, de néha ennek is bele kell férnie. Talán így volt jobb, mert ahogy átvágtam volna a játszótéren, pont meghallottam a lány kiakadását és rá is kérdeztem. Amire ő válaszolt is szinte rögtön. Megtorpanva bólintottam párat, hogy érthető a gondja.
- Az mondjuk biztos, de egy idő után ha használod is őket napi szinten, már nem lesz ennyire nehéz - próbáltam valami bíztatót mondani a lánynak. Más kérdés, hogy én másik nyelven szerintem neki sem álltam volna orvoslást tanulni, elég vele a baj az anyanyelven is. Aztán a kezében tartott könyv egy nagy puffanással becsapódott és már kezdte is a panaszáradatot, én meg egy pillanat alatt átértékeltem az életemet.
- A legfontosabb kérdés igazából, hogy ezt szeretnéd csinálni? Ha igen, akkor megéri vele kínlódni. Lehet, hogy sok időbe fog telleni, mire belejössz, de menni fog. Ha viszont csak azért csinálnád, mert a szüleid szeretnék, akkor spórolj meg magadnak egy csomó időt és idegességet és keress valami mást - javasoltam, bár nem kérte a véleményemet, de azért én ezt most a nyakába borítottam, minta muszáj lett volna. A traumatikus sztorira egy együtt érző mosolyt villantottam rá. - Sajnos az ilyesmi előfordul. Az elején mindenki hibázik, ami viszont arra jó, hogy tanul előle és még egyszer nem csinálja ugyanazt. Az a könyv viszont... Az nem valami jó, vagy ezer éves.
Az állammal az ölében tartott könyv felé böktem. Ha anno egy felsőbb éves lány nem adja kölcsön nekem a saját könyvét, lehet én is csak sírtam volna a használhatatlan lexikon helyett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=851154#post851154][b]Marina Darik - 2022.08.15. 23:51[/b][/url]

#mégmindiggyógyítóleszek
#nemleszek
#szenvedés
#Bálint

Igaza volt a csókának, ezt meg kellett hagynia. De hogy ő semmiképpen nem akarta ezeket minden nap használni, az is tuti. Mármint jó ez a gyógyítóskodás, mert tök jó, hogy másoknak segíthetsz, de Marina biztosan nem az az ember volt, akire az ember szívesen bízná az életét. Jézusom, hát csoda, hogy magát életben tudta tartani ennyi éven keresztül. Meg a szalamandrát is.
- Huhh, hát ez bonyolult. Van egy kis időd? - bökött a másik hintára a barna, meginvitálva az idegent a személyes drámájába.
- Na szóval az a helyzet, hogy nem akarok gyógyító lenni. Soha nem is akartam, még csak nem is vagyok jó az ilyen varázslatokban. Bezzeg a párbaj, na az megy. De nem ez a lényeg. Mint ahogy hallhatod is, nem vagyok magyar. Viszont imádom ezt az országot, és még nem mehetek haza, hát annyi tanulnivalóm meg látnivalóm van. De a másik, ami még érdekel, az a muglik. Mármint komolyan, annyi mindent létrehoztak varázslat nélkül, hihetetlen. És szórakoztató. Brilliáns elmék. Szóval mugliismeret az, amit én szeretnék, azonban erre a szüleim tuti nem adnák áldásuk. Proud royal bloods, if you know what I mean - húzta el a számat, és a darálás közben lecsekkolta, hogy a férfi még vele van-e a cselekményben. - Na szóval ki kellett találnom valamilyen mesterszakot, ami elég jó álca ahhoz, hogy ne rendeljenek haza és kötessenek házasságot az első varázslóval, akiről halvány lilám nincs. Szóval így lyukadtam ki a gyógyítás mellett. És most viszem a kettőt egymás mellett, de majd bele halok. Ebbe, nem a másikba - dramatizálta túl a szituációt szokásához híven.
- De köszi a tippet, doc - érintette két összezárt úját a homlokához szalutálás gyanánt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=852089#post852089][b]Dr. Brandner Bálint - 2022.09.03. 11:02[/b][/url]

Elgondolkozva meredtem a kezemben tartott zacskóra, majd végül a vállamat megvonva bólintottam rá az invitálásra. A barna papírzacskót a játék lábához támasztottam, abban a reményben, hogy ott majd nagyobb biztonságban lesz, aztán óvatosan leereszkedtem a hintába, tesztelgetve, hogy vajon elbírja-e a súlyomat. Viszonylag kínos lenne, ha nem.
Van, amikor tudod, hogy nem szabad megszólalni. Csak ránézel az adott lányra és annyira benne van a mondandójában, hogy ahhoz érdemi szinten nem tudsz hozzátenni, csak megakasztani a gondolatmenetében és kizökkenteni abból, így lelkes bólogatásokkal és egyre jobban ráncolódó homlokkal konstatáltam a szavait. Bonyolultnak hangzott, sokkal inkább, mint hogy én ebbe belefolyjak.
- Jaj, az elitisták... - ráncoltam az orromat, biztosítva róla, hogy figyelek én, még nem akadtam le róla teljesen, bár be kell valljam, ekkora információáradatra abszolút nem számítottam. Ettől még nem bánom, elvégre szeretek az embereken segíteni, neki pedig azt hiszem, kellett ez most. - Belehalni talán nem fogsz. A tanodában csinálod? Mármint, én is ott tanultam gyógyítónak, ha gondolod, valahol még megvannak a jegyzeteim, meg beadandóim.
Csúnya dolog a csalás, de ha soha nem is fogsz ilyesmiben dolgozni, akkor nem éri meg gürizni vele. Kicsit löktem a hintámon, előre-hátra ingázva, de csak óvatosan.
- Falra hányt borsó. Ugye tudod, hogy a saját életed kell élned, és nem mindenben bólogatni a szüleidnek? Szeretem az enyémeket is, meg tudom, hogy jót akarnak, de hosszú távon csak te tudod, mi a jó neked.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=852228#post852228][b]Marina Darik - 2022.09.04. 18:07[/b][/url]

#mégmindiggyógyítóleszek
#nemleszek
#szenvedés
#Bálint

Ha mondat per másodperc verseny létezne, Marina nyerné. Egész életében erre edz szinte. És baj vagy nem, könnyen megfeledkezik róla, hogy nem mindenki szereti, ha a fél életét elmesélik. Úgy első találkozásra. Feledikre. De Bálint megértőnek tűnik, sőt, kooperatívnak. Ami Marina szemszögéből nézve nagyon jó, a férfiéból pedig... hát majd eldől.
- Igen, mind a kettőt - válaszolta röviden. - Komolyan? Úristen, azzal megmentené az életemet! - lelkesedett Marina, és legszívesebben kipattant volna a hintájából, és a férfi nyakába ugrott volna. Hány mennyi esélye van ennek? De most komolyan. Ilyen rendes embert, hát nem csoda, hogy imádja Magyarországot, ha folyton ilyen segítőkész emberekbe botlik.
- Huhh, hát ez tudod nálunk egészen más. Ők nem jót akarnak. Ha nem lett volna a nagyim, iskolába se járhatok. Magán tanárom lett volna, aki megtanítja nekem hogy zongorázzak és mosolyogjak a vendégeknek, akiket a férjuram hív. Ha hiszed, ha nem, de az, hogy én itt lehet az országban, rengeteg munkámba, és ellenállásomba került, de tudom, hogy ha nem látják, hogy egy kis hasznuk van legalább belőle az első lehetőséget megragadják, hogy hazarendeljenek. Én pedig nem állok készen arra, hogy elhagyjam az országot - bólogattam hevesen, még nagyobb jelentőséget adva a szavaimnak. Aztán lenéztem a homokra, és azon merengetve a szemem folytattam.
- Vagy kitagadnak, és sose látom őket többé. Arra se állok készen. Madame Lykke is munka nélkül maradna. Túl sok minden áll a döntéseimen - sóhajtott fel a barna, ahogy az asszony fiára gondolt. Mennyit játszott vele, mielőtt elköltözött...
- De várj, ha te doktor vagy... nem akarsz inkább... megtanítani? Legalább az alapokra - nézett fel félve a férfire. Hülye ötlet volt? Lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=852280#post852280][b]Dr. Brandner Bálint - 2022.09.06. 11:50[/b][/url]

- De csak ha tegeződhetünk. Öreg vagyok, de nem ennyire - nevettem el magam kissé kínosan, lesunyva a fejemet, majd visszapillantva rá. Nem hiszem, hogy ha nem érdekli a dolog, akkor majd olyan lelkesen tanulna bármit, meg hát, egy plusz jegyzet sokszor olyan, mint egy mentőöv. Nem tudtad, hogy kell, de mindig jól jön.
Ahogy a lány egyre tovább haladt a sztoriban, az én homlokomon a ráncok egyre mélyebbé váltak. Nem nagyon tudtam feldolgozni, hogy vannak még olyan családok, akik ennyire begyöpösödött nézetek szerint élnek.
- De ez nekik miért jó? - kérdeztem, felvonva a szemöldököm egészen magasra, hogy ha valaki, én megértő vagyok, de az, hogy ő férjhez van adva és zongorázik nap estig, szerintem sem a túlnépesedésnek, sem az emberi jogok fejlődésének nem igazán pozitív lépés.
- Ez egy nagyon toxikus hozzáállás. Nem a tiéd, az övék - horkantam fel, hogy bizony a kitagadás az nem megoldás semmire,  maximum a gyereküknek, meg maguknak okoznak vele felesleges fájdalmat. Én mit meg nem adnék érte, ha a szüleimmel olyan lehetne a viszonyom, mint régen, ők meg fenyegetőznek.
- Öhm... Hát... végül is, arról is lehet szó. Nem valami nagyon sok a szabadidőm, de talán az alapok azok beleférnek.  Bálint vagyok, amúgy - nyújtottam neki kezet, kicsit előre hajolva a hintán, de úgy, hogy véletlenül se essek ki belőle. Nem lenne túl meggyőző az alkalmasságomról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=852559#post852559][b]Marina Darik - 2022.09.12. 17:05[/b][/url]

#mégmindiggyógyítóleszek
#nemleszek
#szenvedés
#Bálint

Lehet költői akart lenni a kérdés. Sőt, elég valószínű, hogy nem számítottak válaszra, de Marinának erre is volt. Hogy ne lett volna. Csak a gyógyítói kérdésekre nincsenek válaszai.
- Presztízs. Hiszed vagy nem, a piacon már így is lejjebb ment az értékem, hogy a tisztasági gyűrű leolvadt az ujjamról - mutattam fel a kezem is, hogy bizonyítsam, nincs ott semmi, ahol kéne lennie. - Várj... túl sok infó? Ne haragudj. Azt hiszem túl sok infó. Meg kéne tanulnom hol a határ... - húzta el a száját. Igazából saját részről tudta hol a határ. Ott, ahol a szülei kezdődnek. Főleg a nagyija. De ezek még annyira nem tartoztak bele. Azokat a részeket mindig kihagyta, mintha nem is léteznének. Az okklumencia nem csak arra volt jó, hogy mások elől elrejtse a gondolatait, de ő is kiválogassa ténylegesen melyikek azok, amikhez senki nem férhet hozzá, soha. Csak Marina határa általában sokkal kijjebb volt, mint a többi emberé.
- Köszönöm, köszönöm - csillant fel a lány szeme, és most már tényleg alig tudta visszatartani a boldogságát. De tudta, hogy nem szabad random ismeretleneket ölelgetnie, szóval végeredményben egy helyben karéjozott a lábaival, a hinta meg alatta igyekezett nem leszakadni, csak halk nyügésekkel jelezni, mennyire nem tetszik neki a furcsa mozgolódás.
- Marina Darik. Bálint tanonca - vigyorgott a férfira, és hevesen elfogadta a felé nyújtott kezet. - Nem vagyok ám olyan rossz, mint elsőre tűnik. Tudok ám csöndben is szenvedni, ha nagyon muszáj - bizonygatta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=852844#post852844][b]Thomas Middleton - 2022.09.18. 17:59[/b][/url]

Fel kellett vegyek egy laza pulcsit, őszbe hajlik lassan az idő. Akármilye csodás volt a nyár, alig várom már a nagy erdei sétákat a csupaszín lombú fák között! Addig sem telnek persze el a napok lábkoptatás nélkül, főleg egy ilyen lelkes ebbel, mint Herceg. Itt üget körülöttem meg szaglászik, aztán néha idejön hozzám simiért és fut tovább végezni hihetetlenül fontos kutya ügyleteit.
Elérünk a játszótérhez, ahol fogom magam és beülök az egyik hintába. Mosolygósan sóhajtva nézek körbe, miközben dudorászva ingok. Csak pár gyerek játszik most a mászókán. Hol feléjük pislogok, hol állatkám irányába, aki a közeli bokrokat térképezi fel. Gondolataim szerteszét ágaznak és vannak olyan részek, ahová igyekszem nem eltévedni a fejemben. Pedig kéne. Pedig fontos lenne foglalkozni velük. Dehát nem olyan könnyű ez. Mi sem bizonyítja jobban, mint a görcs, ami egy ideje a gyomromban vert tábort. És amiről azt hiszem, némi kódorgás meg hintában dudorászás feledtetheti. Hát nem nagyon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=852859#post852859][b]Juhász Laura - 2022.09.18. 21:32[/b][/url]

szünetben, a faluban bolyongva |o

Felemás érzéseim vannak ezzel a nyárral kapcsolatban, ami alaposan rányomja a bélyegét a mindennapjaimra. Mostanában szokásommá vált módszeresen feltérképezni a falu minden négyzetcentiméterét, gyakorta el-elpislogva a kastély felé. Mintha má csak napjaim, heteim lennének arra, hogy mindent jól az eszembe véssek, mintha utána erre nem lenne lehetőségem. Amiről nyilván szó sincs, de attól még így teszek.
A mai túra végállomása a játszótér, errefelé sétálok hát, lassan, megfontoltan, mindeközbe  egy almát rágcsálva. Kevesen vannak most a faluban, de ha még tömeg is lenne, a hintában üldögélő alakot bármikor, bármekkora tömegben is kiszúrnám. És nem a közelében ténykedő kutya miatt. Gondterhelt mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy elindulok feléjük. Kezemet intésre emelem, aztán a korlátnak támaszkodva figyelem a barátomat. Nem tudom, mit mondjak, vagyis azt nem tudom, hogy kezdjek neki a millió gondolatnak, amiről szeretnék beszélgetni, amiről kell beszélgetnünk. Egy ideig némán, mosolyogva nézem hát őt, olyan tekintettel, mintha most látnám őt utoljára. Mintha búcsúzkodnék. Pedig nem, vagyis nem igazán, vagyis … á, ez bonyolult.
- Szia! - szedem végre össze magam, és szólalok meg. - Látom, kihasználjátok a szünet utolsó napjait.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=852899#post852899][b]Thomas Middleton - 2022.09.19. 20:20[/b][/url]

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #heyGIF



Ahogy nézelődöm mindenfele, látóterembe úszik egy ismerős forma. Odafordítom fejem és meglátom barátnőmet közeledni. Szélesen elvigyorodom és integetek neki. Hercegnek sem kell sok, hanem észreveszi a lányt és már rohan is oda hozzá, lelkesen csaholva. Boldog nyüsszögések közepette nyomja oda kerek buksiját a simogatásért.
- Bizony. Nem tétlenkedünk - felelem mosolyogva, miközben himbálom magam tovább a hintában. Lábaim a földön illegnek. Válaszom pedig derűs bár, már közben valami feszengő érzés hatalmasodik el rajtam. Lassacskán ráébredek, hogy azért, mert a suliról beszélünk. Arról a dologról, ami azt a már említett görcsöt okozza. Az pedig semmivel nem könnyebb, hogy Lauval is valóban tisztázni kell ezeket a dolgokat. A tanulmányainkat, a továbbiakat. Nem mentünk még ebbe bele eddig. Mármint még a vizsgaidőszak előtt de, akkor mentek a terv felvázolgatások, viszont azóta meg főleg a megmérettetésekkel voltunk elfoglalva, meg az év végével, aztán a szünidőzéssel.
- Sétáltunk egy jót. És te? Mi járatban? - érdeklődöm, próbálva közben elhajtani zavaró gondolataimat. Noha lehet, az sem segít, ami barátnőmről tükröződik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=852938#post852938][b]Juhász Laura - 2022.09.20. 13:56[/b][/url]

egy délután a szünetbe, hintáknál |o

Szinte gépiesen simogatom meg a szürke fejet, aztán le is pillantok az ebre.
- Egek, te mekkora vagy! Nőttél vagy csak én láttalak régen? – kérdezem meg a kutyust mosolyogva. Aztán a gazdáját figyelem tovább. Bólintva adom tudtára, hogy értem, látom, aztán kissé elhúzom a számat a kérdései hallatán. Jó kérdések basszus, nagyon is jók.
- Hááát – kezdem bele erőteljesen elnyújtva az egész szót, miközben a földet fixírozom. Nem, nem Thomas tekintetét kerülöm – jó, talán egy kicsit azt is -, egy kényelmesnek tűnő helyet keresek. Igazából mindegyik része a talajnak pont ugyanolyan kényelmesnek tűnik. Megvonom a vállamat és lehuppanok a fenekemre, aztán kissé felfelé hunyorogva nézek rá ismét a fiúra.
- Én is sétálgattam. Mostanában minden nap sétálok egy jó nagyot. Talán kilométerhiányom van, most hogy nem kell órákra is járnom – próbálom elviccelni a dolgot, pedig tudom hogy reménytelen. Thomas is pontosan ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy testmozgásban bizony nem szenvedek hiányt.  – Igazából csak nem tudok mit kezdeni azzal, hogy mennyire furcsa most minden. – suttogom halkan egy kósza bárányfelhőt követve tekintetemmel. Biztos vagyok benne, hogy érti mire gondolok. És abban is, hogy neki is az, és hogy ő sem éppen vidám emiatt. – Hogy telt a nyarad eddig? – terelek, naná, hogy terelek. Akármennyire is kell beszélnünk a dolgokról, akkor is félek belemenni. Félek attól, amit a jövő hozhat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=852968#post852968][b]Thomas Middleton - 2022.09.20. 20:04[/b][/url]

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #aboutmysummerGIF



Herceg még hevesebb farokcsóválásba és bújásba kezd, ahogy a lány dicséri őt. Mert hogy biztos dicséri, nem? Mi mást is tennne? Kutyusom el se tudja képzelni, hogy mást ecsetelne ilyen kedves hangon.
- Jó ott? Nem jössz ide? - markolom meg a mellettem függő hinta láncát, amitől az lóbálózni kezd kicsit. Persze, ha barátnőm tök jól elvan a földön, nekem úgy is jó. Tény, így szemben tudunk lenni teljesen legalább.
- Ó - nyugtázom a hosszas séták okát. És igen, értem, mire gondol. Mert szerintem arra, amire én. Ugye arra? Na majd később még rákérdezek, mert tutira szeretnék menni. Tudja, hogy mindig szeretek tutira menni és kimondani a dolgokat. De most témát váltunk. Azt hiszem. Szóval ezt elrakom kicsit.
- Tök jó volt, képzeld a... húúú - nem, nem a hú-t kell elképzelnie, csak miközben nekiálltam volna a lelkes mesélésnek, valami nagyon hideg érte az oldalamat, amely pedig nem más, mint egy nedves kutyanózi, ami befurakodott a pulcsim és pólóm alá is egy óvatlan pillanatban. Felnevetek és kitolom Herceg cuki fejét a ruháim alól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=852971#post852971][b]Juhász Laura - 2022.09.20. 20:21[/b][/url]

egy délután a szünetbe, hintáknál |o

Naná, hogy ez dicséret volt! Meg is kapja az extra simogatást a szürkeség, akinek határozottan tetszik az általam választott ülőhely. Még jó, hogy, így könnyedén elér a nyelvével.
- Á, most nincs kedvem hintázni. Meg nem is annyira jó oldalt beszélni – legyintek egyet, aztán aggodalmasan ráncolom össze a homlokom. – Mármint jó melletted lenni nyilván, meg úgy beszélgetni, de … - inkább elharapom  a folytatást, mielőtt még további butaságokat hordok itt össze.
- Húú? Szellemtúrán voltatok Liam bácsival? – kérdezem kíváncsian. Gondolhatnék bármire másra is, hú-val kezdődő szavakra, például húsvét, húsleves, huzat; de nem, én a szellemekre asszociálok. Meg a mugli szokásra, hogy húú-val ijesztegetünk. Herceg vigyori fejét meglátva aztán összeáll ám bennem, hogy nem ilyesmiről van szó. Vagyis ki tudja, akár még lehet is, nem? Mindenesetre  türelmesen és érdeklődve várom a folytatást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=853004#post853004][b]Thomas Middleton - 2022.09.21. 19:33[/b][/url]

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #aboutmysummerGIF



Jó, persze, semmi baj, értem én. Gondolom, hogy nem azért ült oda, hogy messze legyen tőlem. Igazából, mielőtt ezt felvetette, nekem eszembe sem jutott.
- Nem - felelek nevetve a lány kérdésére, miközben kutyusomat dögönyözöm az egyik kezemmel, a másikkal meg pulcsimat igazgatom el.
- Szóval... - folytatom a beszámolót, ugyanolyan lelkesedéssel, ám szellemhangoktól mentesen. Elmesélem, milyen csodaklassz helyeken jártunk Liam bácsival, merre bolyongtunk Rileyval, hogy még Zsombival is összefutottam és persze azt, Herceg hol mennyire édes volt. Ezeknek a tervezetéről nagy hányadáról tudott barátnőm, csak ilyen ecsetelésben nem volt még része.
- Hát te? Mi jókat csináltál mostanában? - kérdezek vissza és kicsit jobban dölöngélek a hintán, csaknem hajtom. Mostmár mindkét kezem a láncokat markolja. És miközben a válaszát várom, azon töprengek, hány napja találkoztunk utoljára. Kicsit elhavazódtunk itt a nagy szünetelésben. Gondolataim sikeresen elterelődtek arról, amit a lány az elején felvetett. Ezen törekvése célt ért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=853056#post853056][b]Juhász Laura - 2022.09.22. 09:09[/b][/url]

egy délután a szünetbe, hintáknál |o

Figyelem, ahogy ténykedik, és nem tudok nem arra gondolni, hogy milyen veszettül jól áll neki ez a pulcsi. Eltelt már pár év amióta ismerjük egymást, de változatlanul jól fest a barátom. Jó, ez nem igaz, mert jobban néz ki, mindig egyre jobban néz ki. Tök sok embert ismerek, akik a gyerekkorból a felnőttség felé haladva tökre megváltoznak kinézetileg, van aki csodahelyes gyerek volt, felnőttként meg nem annyira vagy fordítva. De Thomas borzasztó szerencsés génekkel rendelkezik. Ő is változik ugyan, de csak is jó irányban. Ha a jó lehet még jobb.
Lelkesedése szokásos módon átragad rám, a szívemet nyomó gondok egy pillanat alatt tovatűnnek, ahogy hallgatom a szinte gyermeki vidámsággal előadott beszámolót. Mintha az egész világ csak csodaklassz és izgalmas és mesés és csodálatra méltó lenne, ami ezernyi új dolgot, ezernyi titkot rejt.
- Tyű, nem tétlenkedtél akkor! – nehezen találok szavakat, mert hát mit lehet mondani ennyi szuperklassz dologra, ami leírja az én elragadottságomat hallattukra. És valóban ismertem a tervek egy jó részét. Viszont ehhez képest az én nyaram dögunalom volt – felnőttes.
- Hm, ennyire jókat nem – kezdem aztán egy rövidke beszámolót dobok össze, ami javarészt munkából, Benito dögönyözésből és fura dolgaiból, környékfelfedezésből áll. Aztán elcsendesülök és feszülten ficeregni kezdek. Nem halogathatom tovább a dolgot.
- Szortíroztam a sulis dolgokat, meg elkandallóztam Pécsre – nyögöm ki gyorsan. Nem kezdek bele magyarázkodásba sem az előbbi, sem az utóbbi kapcsán. Talán nem is kell, ha meg igen, akkor majd később fogok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=853091#post853091][b]Thomas Middleton - 2022.09.22. 18:26[/b][/url]

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #abitnervousGIF



Örülök, hogy változatlanul tetszem a barátnőmnek, vagy ha nem változatlanul, akkor meg egyre jobban; ugyanis én is így vagyok vele. Gyakran előfordul, hogy mikor rápillantok, rajta marad a tekintetem és csak szelíden gyönyörködök benne, újra beleszeretve a már jól ismert vonásokba.
Ahhoz képest, hogy ilyen szájelhúzósan kezdi a mesélést, szerintem igenis elég kellemes dolgokat művelt. Egy-egy részletre jobban elvigyorodok, miközben bólogatások és "ó"-zások meg "hmmm"-ögések között hallgatom őt. Aztán elérünk ahhoz a kényesebb témához, amire eleven arcom kicsikét elsemmilyenül és nyelek egyet.
- Jah, azokat én is rendezgettem - reagálok a sulis szortírozásra félszegen, miközben pulcsimon át megvakargatom valahol a nyakam alatt.
- Hm... Peach merre van? - vonom össze szemöldököm. Biztosan hallottam már erről a városról különben, dehát nem igazán látok tovább itt Magyarországon az orromnál meg Bogolyfalvánál és Budanekeresdnél. Pedig voltunk már pár másik részén is az országnak, de főleg varázstelepüléseken, ráadásul olyan sokat hoppanálgatunk úgy összességében ide-oda, hogy néha keverem, melyik országban járunk. Peachben szerintem még nem voltam. De tényleg ismerős valahonnan. - Mit csináltál ott? - kérdezek rá erre is, derűsen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=853139#post853139][b]Juhász Laura - 2022.09.23. 19:43[/b][/url]

egy délután a szünetbe, hintáknál |o

Kellemeseket, de nem túl izgalmasakat. Szokványosakat. A legizgalmasabb, legjobb napjaim a nyárból meg akkor voltak, amikor találkoztunk.
Jól sejtettem, hogy ez a téma neki sem lesz a kedvence, az arca tökéletesen árulkodik erről. Pedig meg kell beszélnünk, most már muszáj lesz. De még így sem bírom megállni a magyar városnév angolos kiejtését hallva. Annyira édes!
- Ö, délen – mondom bizonytalanul. Ha elém rak egy térképet azonnal rábökök, hogy hol van, de el nem tudnám mondani ennél pontosabban. Főleg, mert nem tudom, hogy ismer-e bármit a közelében esetleg vagy sem. Azt viszont látom, hogy nem gyúl rögtön a fejében szikra a név hallatán.
- Elmentem az egyetemhez. Tudod, ott van az egyetem, amiről meséltem – válaszolom szelíden, majd várok egy kicsit, amíg összerendezi a gondolatait, emlékeit mielőtt folytatnám. – A hoppanáláshoz ismernem kell a célt, hogy ne legyen gond belőle, szóval elutaztam, kicsit szétnéztem a városban is. Nagyon szép kis város – folytatom a beszámolót egy kicsit felélénkülve, mert tényleg nagyon szép hely. Szívesen elbolyonganék ott vele is, függetlenül attól, hogy felvesznek-e oda vagy sem. – Hogy sikerültek a vizsgáid? – kérdezek rá hirtelen témát váltva. Egyelőre ennyi bátorságom volt az egyetemet illetően.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=853144#post853144][b]Thomas Middleton - 2022.09.23. 20:24[/b][/url]

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #abitnervousGIF



Kérdőn mosolygok rá. Mi a baj, nem jól mondom?
Délen. Oké. Fogalmam sincs, voltam-e már arrafele, szóval nem is értem, miért így kérdeztem. Inkább az tudna tényleg segíteni, ha megmondaná, mi jellegzetes van arrafelé. Ő például miért ment oda. Hamarosan kapok is egy elég jó támaszpontot. Az egyetem, persze! Akkor nem egy barackról elnevezett helyen volt. Tehát ezért somolygott úgy.
- Ja, tényleg - szalad fel a szemöldököm, aztán dobban egy nagyot a szívem és megállok a hintában ingásban. Amiatt ment oda? Egyszerre vagyok izgatott és boldog vele és miatta, mert ez egy veszett nagy dolog és... és... azta; másrészt szinte érzem, ahogy a bensőm remegni kezd. - Hát ez baromi izgi! - csillognak a szemeim, ahogy a vele lelkesedés kerekedik felül bennem. - Tuti, hogy felvesznek - rázom a fejem ellentmondást nem tűrően, hogy az nem lehet, ne vegyék fel. Biztosan oda fog járni. Egy Egyetemre! Az mekkora dolog már?
- Ó... az enyémek? - pislogok szaporán, ahogy torkomon akad a fene nagy Launak örülés és kólint fejbe méretes gurkó-ként a saját valóságom, miközben felteszem idétlen kérdésem. Nem, majd Herceg vizsgái hogyan sikerültek. Persze, hogy az enyémek!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=853253#post853253][b]Juhász Laura - 2022.09.25. 11:50[/b][/url]

egy délután a szünetbe, hintáknál |o

Hamar összerakja a dolgokat, és már lelkesedik is. Sajnos én nem annyira tudok osztozni az izgatottságában. De azért elmosolyodom, majd legyintek egyet.
- Hát, én ebbe nem vagyok olyan biztos. De még nem tudom, hogy felvettek-e vagy sem. Nem kaptam még baglyot – úgy tudom, hogy ilyenkorra már kiértesítenek szóval lehet hogy az én példányom eltévedt valahol. Vagy annyit töprengenek az egyetemen, hogy felvegyenek-e vagy sem, hogy azért nem kaptam még hírt? – Mindenesetre a város szép, jó kis nevezetességei vannak. Valamikor elruccanhatunk oda, ha szeretnél.
Akár felvesznek, akár nem, a bagolykőbe többé nem folytatom. Egyszerűbb lenne ha nem vennének fel igazából. Mert akkor csak dolgoznék a faluban és úgymond több időm lenne és közelebb lennék meg minden. Ugyanakkor tényleg milyen klassz meg milyen nagy dolog már egyetemre menni? Na mindegy is, majd meglátjuk mi lesz.
- Igen – erősítem meg lágyan, kedvesen. Persze, hogy az ő vizsgáira vagyok kíváncsi. Baljós érzetem támad, amiatt ficeregni kezdek és bátorítóan, együttérzően nézek rá. Bármi is van mondhatja, nyugodtan. Csak egy pillanatomba kerül és mellette termek ha arra van szükség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=853781#post853781][b]Thomas Middleton - 2022.10.02. 19:23[/b][/url]

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #whatcanisayGIF



- Szólj rögtön, amikor kapsz levelet! Hoppanálj oda hozzánk vagy küldd tovább a baglyot nekem vagy bármi - unszolom őt az azonnali értesítésre, nem mintha azt feltételezném, hogy nem mondaná el, amint lehet. Csak hát alig várom már, hogy kiderüljön, felvették, és együtt örüljünk. Elsomolygok izgatottságomban ezen, ám tényleg nem kerülhetem el, hogy rólam essék szó. Igazából nem is akarom elkerülni, szeretnék beszélni róla, főleg Lauval, csak közben meg annyira izé ez az egész.
- Hát... sehogy sajnos - susogom résnyire nyitott ajkaim közül. Nyelek egyet. - Volt, amiből átmentem, de... a legtöbből nem - folytatom mesélésem, miközben mellkasomban nőttön nő egy feszülés, kezdve szétterjedni bennem. - Nem sikerült ez a vizsgaidőszak - rázom a fejem, erőltetett, fájó mosollyal. - Megbuktam - bólogatok, kibökve a lényeget, s ezzel együtt szemem is könnybelábad, hangom is elcsuklik. Nem számítottam rá, hogy így kibukok. Pedig tehettem volna. Csakhát Liam bácsinak már elmondtam és akkor már sírdogáltam kicsit, és talán valahogy azt hittem, akkor a nehezén már túl vagyok. Nos mégsem. Sűrű pislogásba kezdek és szipogok egyet, majd lélegzem pár mélyet, közben szomorkás mosollyal próbálva jelezni barátnőmnek, hogy jól vagyok ám... jól leszek. Kezeim úgy markolják a hinta láncát, hogy ujjaim belefehérednek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=854110#post854110][b]Juhász Laura - 2022.10.11. 19:30[/b][/url]

egy délután a szünetbe, hintáknál |o

Vigyorogva bólogatok, miszerint jó-jó, azonnal szólni fogok, az első dolgom lesz. Még ha nem is ilyen lelkesen kötné a lelkemre a dolgot, akkor is így lenne. Még ha rossz a hír vagy rengeteg bonyodalomra okot adó akkor is. Aztán ahogy a jókedv jött, úgy tűnik tova az egész.
Ó-t formálnak ajkaim amikor meghallom a rossz hírt. Nem sikerült évfolyamot lépnie. Hirtelen minden gondolat kiszalad a fejemből, annyira betölt mindent a látvány. Szenved, szomorú. Végtelenül szomorú. És én ezt nem bírom nézni. Tétlenül semmiképp sem. Nem is teszem, egy gyors mozdulattal már előtte is termek, nem tudom hogy sikerül egyszerre tök fürgének és halknak lennem, talán vámpírképességeim lettek így hirtelen. Vagy csupán az, hogy szüksége van a közelségemre, méghozzá nagyon, az tehet róla. De mire észbe kapok már ott is vagyok, félig előtte, félig mellette, kezeimet a kezeire helyezem, hüvelykujjammal közben  finoman megcirógatva azokat. Ne szorítsd, hisz itt vagyok. Nem vagy egyedül, itt vagyok. Ez árad egész lényemből felé most.
- Nagyon nehezek voltak? – kérdezem halkan, magamban vívódva, hogy vajon mivel tudom felvidítatni. Annyira furcsának hatna az, ha azt mondanám hogy sebaj, majd legközelebb. Eleve, lesz-e legközelebb? Újra nekifut-e vagy inkább ennyi volt? Volt-e eleve elég ideje tanulni? Na meg nem hangzana-e az úgy, mintha félvállról venném az egészet? Hisz láthatólag ő nem veszi úgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=854938#post854938][b]Rothstein Elektra - 2022.10.22. 15:55[/b][/url]

Végre kinn vannak a szabadban. Az idő szebb nem is lehetne, s a fák már város szerte mind felöltötték vörös-narancs-arany ruháikat. Imola kedvenc évszaka az ősz. Más gyerekek talán az iskolához kötik és nem kedvelik, de Rothstein Elektra lánya máshogy áll hozzá. Valahogy mindenhez. Különleges gyermek. Talán még mindig túl felnőttes, túl komoly és korához képest kicsi és törékeny. Rengeteg nehézségen mentek át mindketten, de ez a tiszta szívű gyermek még mindig oly hatalmas lelki erővel rendelkezik, mely sok felnőtt előtt is példaként állhat. - Anya, szeretnék hintázni egy kicsit - közli az aprónép és anyjáéra kísértetiesen hasonló szemeit a kezét fogó nőre emeli. Piros kabátjában, barna csizmájában kis micisapkájában, mely alól hosszan omlanak le loknis mogyoróbarna fürtjei, épp olyan mintha egy mesekönyv lapjairól lépett volna le ide a Játszótérre. - Rendben Kicsim, én leülök oda szembe, hintázz csak nyugodtan - feleli Elektra, majd elválnak útjaik, hogy a gyermek a hintához, míg ő maga, szava szerint az azzal átellenben álló padok egyikéhez sétáljon. Tudja, hogy Imola okos lány és megbízik benne. Igyekszik a korának megfelelő teret adni neki. Abban is biztos egy ideje, hogy a kis lányka azért mindig csak hintázik, mert olyankor úgy érzi szabad lehet es közelebb érzi magát az éghez, ahol az Apukája és a Bátyja vannak. Mindenki másként éli meg a gyászt, mely hosszú folyamat, sőt meglehet sosem ér véget. Hősnőnk tekintetével követi csemetéjét. Arcát melegíti a nap sugara, melytől úgy érzi, feltöltődik. Akárcsak kedvenc hőse, Superman. Erőt nyer a Nap fényéből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=854979#post854979][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.10.22. 20:55[/b][/url]

Egészen kellemes ez a falu, ahogy egyre inkább felveszi az őszi ruháját. Kíváncsi vagyok, hogy karácsonyra készülnek- valamilyen különleges díszkivilágítással. Kifejezetten hangulatos lenne, főleg azon a környéken, ahol a sarokház áll a belvárosban.
Minouch nagyon szeret a szabadban játszani, igaz most még félős kicsit, hiszen sokakat nem ismer a faluból, meg az is nagyon zavarja, hogy csak a karkötője segítségével tud beszélni a gyerekekkel. Tiszta apja lánya, az én fejem is megfájdul tőle, ha sokat hordom. Nem irigylem, hogy csak ezzel tud iskolába járni, egy igazi hős. Amikor délután a leckét írjuk, akkor én veszem fel és úgy fordítom neki a szöveget, a matek meg persze magától értetődő. Eleve az volt a kedvenc tantárgya, így meg pláne, hogy ebben van a legnagyobb önállósága.
- Papa, papa! Menjünk hintázni. Lökj magasra! - Kiáltja a nyolcévesem franciául, ahol betérünk a játszótérre. Jóval előttem szalad, rendesen szednem kell a lábam, hogy utol tudjam érni. A hintáknál már egy csöppnyi kislány egyedül játszott, nem túl messzire tőle egy hölgy ült, bizonyosan az édesanyja. A gyermekem már büszkén ül a hintában készen arra, hogy minél magasabbra repüljön. Kis korában azt hitte, hogy vattacukorból vannak a felhők és odáig akart szállni.
- Készen vagy? - Kérdem játékos hangon, ahogy jól hátrahúzom a hintát. Az igenlés után jó nagyot lendítek rajta, ő pedig boldogan száll. Amikor lassulni látszik, újból gyorsítok rajta.A nem közvetlen mellettünk lévő hintán játszik a kislány, de szemmel láthatóan kevésbé vadóc, mint az én Minouchom. Vajon ő is ilyen lenne, ha mellette lett volna az anyukája?
 - Papa! - Kiált fel újból, amikor hirtelen ellöki magát és a kavicsok közé vetődik. Majdnem elesik, de sikerül megállni a lábán.
- Vigyázz! - Szólok rá a fejemet csóválva. Liliane is kiszúrta az egyedül játszó kislányt, úgy dönt, hogy megpróbál barátokat szerezni. Felveszi a fordító karkötőjét, hogy érthesse a kicsi lány amit mond. Kedvesen köszön neki és a mellette lévő hintára ül, hogy versenyezzenek ki tud magasabbra repülni.
Úgy döntök, hogy hagyom barátkozni őket és leülök a szemközti padra az édesanya mellé.
- Jó napot kívánok! Szabad ez hely? - Kérdezem a magam törött magyarjával. Rajtam nincs a karperec és nem szeretnék egyből angolozni, mert sosem tanulom meg a nyelvet.
- A kislányom játszik a kislányhoz. - Magyarázom esetlenül mutogatva a hinták irányába. Ez így nem hangzik helyesnek. De valami témaindítónak jó lesz, ha nem sülök fel még jobban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=854985#post854985][b]Rothstein Elektra - 2022.10.22. 21:45[/b][/url]

Mind magasabbra hajtja magát az aprónép. Vékonyka lábait olyan katonásan mozgatja, testével együtt a megfelelő ütemben, hogy lassan más koccig feljut. Hősnőnk figyeli, de nem szól rá, hiszen tudja milyen rutinos már ebben Imola. Ekkor jelenik meg egy másik, korabelinek tűnő kislány, aki szintén a hintához tart, nyomában szaladó apjával együtt. Felhuppan rá és hagyja, hogy a férfi lökje. Vidámnak és elevennek tűnik, ahogy élvezettel száll magasba a szerkezettel. Igazán csak akkor tűnik fel, hogy milyen kis rettenthetetlen, amikor minden különösebb gond nélkül ugrik ki a hintából. Vajon az ő lánya is ilyen volna, ha még élne az Apja és a Bátyja? Bizony ez a kérdés motoszkál a riporternőben, mígnem a kis vadóc már ott is terem Imolánál és mellé telepedve próbál barátkozni. Imola ugyan félénk kislány, de ha valakiben meglátja a jót, azzal hamar hamar nyitottá és bájossá, bár kíméletlenül őszintévé is válik. Kire ütött ez a gyerek? Na vajon kire? Természetesen mindkét szülőjére, még akkor is ha egyikük már nincs vele. - Jó napot! Persze, természetesen - emeli sötét szemei elé tenyere élét, hogy láthassa a férfi arcát. Szakmai ártalom, hogy vonásait azonnal elemezni igyekszik. Elsőre csak a szimpátiáig jut, majd miután az apuka megint megszólal már másra is felfigyel. - Nagyon eleven, igaz? - biccent fejével a kislány felé - Az enyém kicsit visszahúzódóbb, de szerintem a hinta jó kiindulópont lehet - húzza mosolyra szép ívű ajkát. Ezalatt a két csemete is elkezdi a maga ismerkedési rítusát.- Szia! Imola vagyok, téged hogy hívnak? - kérdezi az aprócska lány a másiktól és úgy fordul, hogy lássa beszélgetőtársát, ám a hinta láncát közben egy pillanatra sem engedi el ujjai közül. Lassít is egy kicsit és mindeddig átszellemült arcán érdeklődés látszik. Kíváncsi a másik kislányra. Kevés barátja van és akad, akitől fél is egy kicsit, de az a lány már nagy és nem foglalkozik vele, mert ő picike. Testileg legalábbis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=855562#post855562][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.11.01. 14:26[/b][/url]

Szerencsére nem csak ketten vagyunk egymásnak Minouch-sal, hiszen a szüleim és a testvéreim is segítettek, főleg azokban az időkben, amikor friss volt az új élethelyzetünk. Különleges kapcsolat van közöttünk, sokszor vélem felfedezni a fiatalkori önmagam benne, de ha a szemeibe nézek, akkor az anyját látom. A hullámos fürtjei mindenfelé szállnak a szellőben, megint elég kócos lett a haja. Most már esküszöm felírom, hogy vegyek erre valamit neki, mégsem járhat szénaboglyjával a fején.
Örülök, hogy szépen barátkozik, megmondom őszintén, nagyon féltem attól, hogy magába fog zárkózni a költözés miatt. Egy kicsit hátrébb lépek, hadd bontakozzon ki egyedül. Nem megyek messzire, bőven a látóterében maradok, ami remélhetőleg ad némi önbizalmat neki. Nem szívesem engedném el egyedül még ebben a faluban sem, hiszen az ördög soha sem alszik, de azt sem akarom,  hogy rettegésben éljen. Nem magyaráztam még részletesen el neki, hogy miért kellett eljönnünk ide - olyan kicsi még ehhez, nem akarom, hogy magára vegye a felnőttek problémáját.
A hölgy is hasonlóan biztonságos távolságból monitorozza a kislányt, aki szemmel láthatóan otthonosan mozog már a terepen.
Hiába próbálkozom a magyarral, vajmi keveset értek meg abból, amit a sötét hajú anyuka mond nekem. A köszönés még megvan, azonban utána sajnos már csak szavakat tudok kivenni a mondandójából.
- Elnézést én... - Kicsit zavartan mutogatok valamit a fejem-fülem magasságában, mi szerint nem értem, bár ez alapján hallássérült is lehetnék. Némileg megszégyenülten húzom fel a fordító karperecem és kérem meg, hogy ismételje meg, amit mondott. Ha megteszi, folytatom a beszélgetést az eszközöm segítségével.
- Nagyon. - Sóhajtok fejemet megcsóválva. Szerencsére csak eleven, de nem rosszalkodik sokat, ha valamivel lekötöm a figyelmét, hogy ne unatkozzon. - Nehéz elég szórakoztatónak lennem. De igyekszem. - Folytatom barnáimmal a csipogó kislányomat figyelve. Amikor kisebb volt még babáztam is vele, de sosem voltam elég jó neki benne, utána nyitottunk olyan területekre, amiben apa is ügyes.
- Én is úgy látom, hogy mind a ketten profi hintások. - Dőlök hátra elégedetten. Persze aggódom érte, hogy össze ne törje magát, de nem szólongathatom egyfolytában, hogy mit csináljon és mit ne, nem akarok az a szülő lenni, aki a gyereke minden mozdulatát irányítani akarja.
- Egyébként Vasile vagyok. - Mutatkozom be a hölgy irányába fordulva. - Nem olyan régen érkeztünk ide Franciaországból. Kicsit tudom magyar. - Teszem hozzá egy pillanatra lehúzva a karperecem, majd visszacsúsztatom. Én nagyon próbálkozom, komolyan.
Remélhetőleg a Liliane gyorsabban fogja magára szedni a magyart, mint én. Azt mondják, hogy a kicsiknek könnyebb. Meglátjuk. Talán, ha lesz néhány magyar kis barátja, mint ez a kicsi lány meg Farkas kollégám Annája.
- Szia! Liliane, de mindenki Minouch-nak hív. - A fordító eszköz nem érzékeli, hogy ez egy becenév, így direktben lefordítja, mint kiscica. Végül is, ezt jelenti. - Nyolc éves vagyok, és Te? - Kérdezősködik, majd lehuppan a mellette lévő hintára és magasan felnéz az ég felé. - Én egyszer majdnem átfordultam, olyan magasra hajtottam! - Meséli izgalommal a hangjában, majd elkezd jó hátra tolatni, hogy minél magasabbról tudjon indítani. Kékjeivel rám pillant, hogy biztosan látom-e mennyire ügyes lesz most. Mosolyogva bólintok, hogy hajrá.
- A kislány is itt tanul? - Kérdezem az édesanyját jobbommal mutogatva körbe. Hirtelen innen nem is tudom belőni, hogy merre van az előkészítő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=855569#post855569][b]Rothstein Elektra - 2022.11.01. 15:37[/b][/url]

Néhány pillanatba telik csupán, hogy rájöjjön, hogy a férfi nem magyar ajkú. Kedves, megértő mosoly fut át szép ívű ajkán, majd miután a nevezett felvette a nyelveik közti kommunikációs szakadékot áthidaló segédeszközt, szóról-szóra megismétli mindazt, amit beszélgetésük elején mondott. Biztosan sikerül annak lennie - pillant a láthatóan vidám és kiegyensúlyozottnak tűnő lányka felé. Egészen más, mint saját gyermeke, aki szelídnek, mégis komolynak és csendessnek tűnik mellette - Nekem ebből a szempontból mondhatni szerencsém van Imolával. Órákra képes lekötni magát. Kicsi kora óta szeret rajzolni és olyan békés kislány, hogy sosem kellett szórakoztatnom. Néha kicsit furcsállom is azt, ahogyan létezik a világban...félek talán magányos...- beszél az aprónépre vetve sötét, átható pillantását, majd rámosolyog, amikor az félé fordul. - Ezt tőlem örökölte - mondja kuncogva, ahogy visszagondol saját hintás partizán akcióira, melyekre kamasz koráig, sőt még azután is akadt példa. - Elektra, és én még ennyit sem tudok franciául - nyújtja kézfogásra kezét, amit ha a férfi viszonoz röviden és határozott mozdulattal visz véghez. Ezalatt a két lányka ia jól halad az ismerkedéssel. - Engem Momónak szóktak hívni és hét és fél éves vagyok - válaszolja Imola, majd öő maga is hátra tolat, hogy ugyanonnan indulhassanak. Koccig! Hűha! Azt én is nagyon szeretem, mert olyan mintha repülnék..Olyankor közelebb vagyok Apához és a Bátyushoz - meséli a gyermek, sötét szemeiben szomrkás szeretettel. Számára az említettek csak nevek és fotón mosolygó arcok, de Anyukája és a Nagyiék annyit mesélnek róluk, hogy szinte már úgy érzi ismerte őket. Elkezdi hajtani magát. Mozdulatai koordináltak, arcocskája kisvártatva egészen átszellemült lesz a koncentrálástól. - Igen, itt tanul, de néhány év és remélem bekerül a Bagolykőbe. Az ön lányának már megmutatkozott a varázsereje? - kérdezi Elektra ezalatt érdeklődve és egyben kicsit tartva is a választól. Imolának ugyanis még egyetlen pillanatra sem tűnt elő mágikus tehetsége. Egykor az orvosok felkészítették rá hősnőnket, hogy lánya szívbetegsége miatt kicsit lassabban fejlődik majd testben, de arra ők sem gondoltak, hogy ez az állapot kihatással lehet varázserejére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=856066#post856066][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.11.07. 23:51[/b][/url]

Igaz, hogy a magyarral nem találkoztam annyit, mint a románnal, ám de nagyon nehéz számomra ez a nyelv. Nem tudom mikorra tudom elfogadható szintre megtanulni, addig itt van ez a fejfájdító eszköz, ami sokat segít a hétköznapi életben.
Arcom mosolyra húzódik a nő kedvessége hallatán. Persze nem ismer, így ezek csak kedves szavak, azonban tényleg nagyon igyekeztem jó apja lenni a csöppnek, még akkor is, ha nem is mindig sikerült úgy, ahogy elterveztem.
Megdöbbent, hogy mennyire nyugodt a nő kislánya, bár ez egyértelműen látszik Minouch mellett is, hogy teljesen más vérmérsékletű a két lány.
- Ha önként választotta, akkor lehet, hogy nem magányos. Csak kell neki saját tér, valaki szociálisan lemerül, ha sokat van emberek között. - Felelem biztatóan. Úgy fest, hogy ők ketten most jól megvannak és szívesen nyit a kislányom barátságára, noha fordító eszközzel képesek csak kommunikálni. Biztos vagyok benne, hogy nálam ügyesebben fogja felszedni a magyar nyelvet, főleg, ha lesznek kis barátai.
Egy pillantra azt hiszem, hogy  magányt örökölte a kislány, azonban gyorsan kapcsolok, mielőtt megint butaságot mondok. Franciául nem csinálnék ilyen kínos bakikat.
- Áh, akkor ön festő? - Kérdezem érdeklődve. A varázsvilágban nagyon szép művészeti alkotások vannak, mindig is csodáltam azokat, akik ilyeneket képesek alkotni, azonban ez rám sajnos nem igaz.
- A legfontosabb, hogy boldogok legyenek és azt csinálják, amit szeretnek. Minouchom nagyon érdeklődik bájitalok iránt, imádja a kísérleteket. - Minél jobban gőzölög színes, bugyborékol, ő annál jobban odavan ezekért a dolgokért. Ha robban, az külön bónusz. - Meg aztán mindig futkosok utána... vele... Mikor hogy. - Az apát fitten tartom projekt nagyon jól halad, bár én sosem voltam az év sportolója.
Elfogadom Elektra kézrázását, bár azért nem olyan erővel rázok kezet, mintha férfi lenne. Biccentek is, hogy jelezzem, örülök a találkozásnak. Szemmel láthatóan a két apróság is hasonlóan érez.
- Momó... ez tetszik. Ez mit jelent? - Csipogja Liliane, bár a kiejtésén még van mit csiszolni, ami a nevet illeti.  Ő maga is koccig húzza a hintát, hogy aztán széles mosollyal az arcán kinyújtott lábbal szálljon tova.
- Közelebb? - Kérdi szemöldökét ráncolva, majd jól szemügyre veszi kékjeivel az eget, amiben eddig csak a vattacukrot látta. - Ott laknak fent? - Kérdezősködik tovább, azonban látszik rajta, hogy tudja a választ.
- Áh, ott a kastélyban? - Mutogatok igazából csak valahová, mert fogalmam nincs, hogy mi hol van ebben a faluban. Nagy kastély, jól beazonosítható. Hallottam hírét, hogy van itt valamilyen középiskola, azonban nem tervezek ilyen hosszútávra itt, hogy bármilyen okból is utána nézzek.
- Még tavaly, azóta néhányszor már újra jelentkezett. Nem tette könnyebbé az életünket. - Nevetek zavartan a robbanó bájitalokra gondolva. Lehetséges, hogy egy átlagos háztartásban nem okozna ekkora kalamajkát, azonban, ahol rendszeresen forr valami és tűz pislákol a bájitalos szekrény közelében, ott különösen figyelni kell.
- Imolának még nem? - Kérdezek vissza érdeklődve. Nem mutatok aggodalmat, valakinek később jön, bár megnyugtató, ha megjelenik. - Általában ahhoz szükséges valamilyen hirtelen indulat? Ha ilyen nyugodt kislány, lehet a szikra kell neki. - Aztán berobban, mint a bájitalunk. Perferkt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=856080#post856080][b]Rothstein Elektra - 2022.11.08. 11:03[/b][/url]

Tekintetét járatja az aprónép és új ismerőse között. Kaméleonnak kellene lennie, hogy instant szemtengely ferdülés nélkül kivitelezze mindezt, helyette inkább fejét forgatja hol ide, hol oda, hogy mindkettőjükre figyelhessen. - Introvertált volt apja is, de ez nem ugyanolyan - fejtegeti tovább, kissé merengve - Aminek sajnos én is a kiváltója vagyok - teszi hozzá szomorkás belső hangja, mely nem hagyja, hogy erről a tényről megfeledkezzen. Vétkes abban, amin a lányának az utóbbi időben át kellett mennie. Talán kezdettől fogva nem volt anyának való igazán. Erre ismét rá kellett jönnie. Felelősség érzetének túl alacsony volt a küszöbe, ami gyermekét illette. Ezen gondolatoktól kedve komorrá válik, amit azonban a férfi feltevése azonnal átváltoztat könnyed kedélyességgé. - Koránt sem. Maximum szobát tudok festeni, és azt sem túl ügyesen - mondja szélesen mosolyogva - Jelenleg tanár vagyok és rádiós műsorvezető - vall színt hivatásairól, melyek összbevételéből végre meg tudja talán venni azt a felrúnázott legkeveréses tűzhelyet, amit pár hónapja kinézett már magának a Bagyolhírek háztartási rovatából. Ezután csak egyetértően bólint párat. Igen. Az a legfontosabb, hogy boldogok legyenek a gyermekeik és ha ehhez egymás társasága is hozzásegíti őket, akkor eltérő jellemük ellenére nyugodtan barátkozzanak. - Nem irigylem, nem lehet egyszerű egy ilyen eleven kis emberre vigyázni. A fiam volt ilyen. Alig kezdett járni és már fenn is volt mindenen - nosztalgiázik lágy mosollyal, ahogy lelki szemei előtt megjelenik angyalarcú kisfia a szőke fürtjeivel, nagy szemeivel és bájos arcával. Olyan volt, mint egy kis angyal, s azzá is vált a sors akatatából. - Csak becézés, de semmit sem jelent - beszél kicsit pihegve Imola, ahogy lendületesen hajtja magát a hintával. Nehezebben kap ilyenkor levegőt és kicsit a szája színe is lilás árnyalatúbb mint a mellete játszó kislányé. - Anya mindig ezt mondta, amikor megkérdezem, miért nem láthatom őket csak fényképről...De most már tudom, hogy igazából meghaltak és azért nincsenek velünk - beszél a lányka kissé szaggatottan, miközben fel és le jár a hinta alatta. Lassítani kezd, hogy véget vessen a hajszának, amit a csúcsrajárásért vívott. - Szeretsz rajzolni...Mi..Min...Lili? - mosolyodik el Imola, zavarában mert nem tudta kimondani a számára idegen kiejtésű becenevet és reméli, hogy újdonsült kis barátnője a számára könnyebb verzió miatt nem fog megharagudni. - Pontosan ott, igen, ahol pechére a jóanyja is tanít - követi a férfi mozdulatát, ahogy a tanoda irányába mutat - Nálunk eddig sajnos semmi nyoma mágiának. Nem ő lenne az egyetlen kvibli a családban, de tartok tőle, hogy ez még jobban kizárja majd a nem épp befogadásáról híres varázsvilágból - méltatlankodik keserű szájízzel. Imola már így is annyi mindent másként élt meg, mint a korabeli gyerekek, hogy félő egy ilyen helyzettel nem tudnának mit kezdeni. Hősnőnk minden éjjel azért imádkozik, hogy csak egy cseppnyi jelét adja ereje, hogy létezik egyáltalán. - Sajnos kijutott neki a szikrákból bőven egész életében - sóhajt mélyet Elektra, hogy elpillantva a gyerkőcök felé, lányán pihenjen meg tekintete - Van egy olyan érzésem, hogy ezek kioltották a benne lévőt, de persze a reményt nem adom fel, hogy egyszer mégis előhívódik az ereje. Gondolom az ön neje is így érzett, míg meg nem történtek azok az apróságok - beszél immár jóval bizakodóbban, de arcán és főleg sötét, kifejező szemeiben továbbra is ott ragyog az aggodalom fénye, mely lelke legmélyéből sugárzik. Szereti a gyermekét és félti, miközben bűntudat gyötri, amiért nem képes olyan anya lenni, mint amilyet nézete szerint az aprónép érdemel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=857127#post857127][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.12.04. 18:50[/b][/url]

Hümmögve hallgatom újdonsült ismerősöm, nem igazán tudok mit mondani. Én magam sem vagyok egy nagyon gyakorlott szülő, egyszerűen csak a sors hozta így, hogy apává váltam, aztán a volt párom pedig úgy, hogy egyedülálló apává. Nem könnyű, én is folyamatosan tanulok, de azt hiszem ez minden első gyereknél így van, hogy mellette válik az ember szülővé.
- Az iskolában minden rendben? Meséli, hogy mi volt bent? - Találgatok, de azt tudom, hogy ha a gyerek nagyon befelé fordul, sőt egyre jobban, annak az oka sokszor az iskolában keresendő. Nekünk szerencsénk volt, az én lányomat nem különösebben érte az iskolában semmi, az a néhány kis odaszólás pedig nagyszerű tanulólecke volt, hogy megerősítsem az önbizalmát.
Elektra arcának komorodására nem igazán tudom, hogy hogyan reagáljak. Bizonyosan van valami mögötte, amiről nem szeretne beszélni, de bántja. Barnáim a két kislányra emelem, figyelve, hogy egyre jobb kapcsolat alakul ki közöttük.
Elmosolyodom a festős válaszon, nos igen, nem vagyok a legjobb elemző, ha ilyen szociális dolgokról van szó. Általában a beszélgetésnek megfelelően módosítom a tónusom és a kiállásom, ennyire vagyok jó emberismerő.
- Rádiós műsorvezető? Oh, van itt rádió? Vagy Büdánasekera‘? - A fejemben mindig jobban hangzik az a településnév, de sajnos képtelen vagyok megjegyezni, annyi e-betű van benne, amiket ösztönösen mindig a-nak ejtenék. - Bü-dá-náker-es‘? - Annyira, de annyira komplikált településnevek vannak errefelé - mondjuk mi sem panaszkodhatunk Franciaországban. Szótagolva úgy érzem, hogy nagyjából sikerült megbirkóznom a fővárossal.
A hölgy életének nehézségei fokozatosan bontakoznak ki előttem, noha csak a fordító eszközöm segítségével értem, amit mesél, a múltidő egyből megüti a fülem. Számat elhúzva sóhajtok egyet.
- Sajnálom. - Motyogom meredten magam elé nézve, majd tekintetem felemelem az arcába. Nem kérdezem meg, hogy mi történt, mert szemmel láthatóan így is nagyon sok mindenen ment át, biztosan el fogja mondani, ha készen áll rá. Ismét a kislányomra pillantok, és a szívem szakad meg, ha csak arra gondolok, hogy elveszítem.
Liliane bólogatva jegyzi meg, hogy a Momó csak egy becenév.
- Meghaltak? De miért? - Kérdi szomorúan megállva a hintával. Ő nem olyan, mint a felnőttek, egyenes és mindent tudni szeretne, ami érdekli.
- Annyira nem vagyok benne ügyes. Inkább kísérletezünk meg labdázunk Papával. És Te? - Kérdezi, majd gyorsan reagál a becenévre is. - A Lili olyan, mint a Momó. - Állapítja meg mosolyogva. Nem igazán tudja szavakba önteni, hogy ismétlődik a szótag, de így is tetszik neki. A suliban többen így hívták már a héten. - Ez lesz a magyar becenevem. Olyan leszek, mint egy kém, aki több országban több néven ismert. - Magyarázza kezeit összecsapva. Igen, az nagyon menő lesz. - Most titkos küldetésen vagyunk Magyarországon. Apának is kell egy kémnév. - Magyarázza kékjeit az apjára emelve. - Vava? Lulu? - Kérdi Momót száját elhúzva. Egyik sem az igazi. - PAPA! MILYEN KÉMNEVET KÉRSZ? - Üvölti diszkréten, biztosítva, hogy mindenki meghallja 50 méteren belül.
Éppen a mágiáról beszélgetünk, ahogy hallom a lányom zengő hangját. Bozontos szemöldököm felvonva tanácstalanul pislogok rá párat.
- Találj ki valami nagyon vagányat! - Felelek jóval halkabban, majd visszafordulok Elektrához. - Elnézést, mindig kitalál valami új dolgot. - Kémek még nem voltunk, gondolom a számüzetésünk miatt találta ki ezt az egészet. Egy pillanatig habozok, hogy újra felvegyem a beszélgetés fonalát.
- Még nagyon fiatal, lehet, hogy ott pislákol benne a mágia. Ha túl sok volt a szikra, akkor lehet emiatt nem tudott megcsillanni az övé. Persze értem, megnyugtató, amikor már biztosra tudja az ember. - Helyeslek egyet sóhajtva. Nem tudom, hogy mi megnyugtatót mondhatnék, remélem, hogy rendben lesz a kislány.
- Itt is vannak kvibliellenes csoportok? - Kérdem alsó ajkamba harapva, tekintetem lesütve. Még mindig feszültté tesz ez az egész téma, ami felforgatta az életünket. Úgy tudtam, hogy ők csak valamiféle helyi csoportosulás részei.
- A volt párom már nem volt jelen az életünkben, mire megjelent az ereje. - Sabine-t a legkevésbé sem érdekelte, hogy mi lesz a lányából, vagy hogy hová kerül az életben. Mindent el fogok követni, hogy csak külsőre hasonlítson rá, de teljesen más emberré váljon.