38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 15 ... 23 24 [25] 26 27 ... 35 ... 41 42 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 14. 19:47 | Link


Hogy mondjam el...?
Kinézek


A mai határozottan nagy nap volt. Mármint valakinek, egész biztosan nem nekem, de valahol, valaki egészen biztosan izgult és pörgött és élete nagy pillanatára készült. Én csupán odáig jutottam, hogy reggel lelöktem magamról az adott - fogalmam sincs, mi a neve - hölgy karját, összeszedtem a cuccaim és eltűntem a lakásból, még mielőtt felébredt volna. Szép start, nem tudom, hogy egy kézfogás vagy két durranós pofon tenne jobbat most.
Szóval sikeresen kitántorogtam kissé még ködös gondolattal az utcára, hogy aztán hazakeveredve lemossam magamról az éjszaka emlékét. Alig fél órával azután, hogy a kulcsom zörrent a zárban, már a hajammal igyekeztem valamit kezdeni a tükör előtt. Az ihlet teljes hiánya jellemezte a módszerem, szóval csak lenyaltam, majd elvégeztem az öltözetemen a végső simításokat. Igazából nem sok dolgom volt.
Rá kellett volna vennem magam, hogy bekopogjak Alexhoz, amiből csupán annyi valósult meg, hogy elsétáltam a házuk előtt, majd azzal a lendülettel mentem is tovább. Nem néztem hová megyek, csak hagytam, hogy a lábam vigyen.
Tíz perccel később azért csak megtorpantam, hogy a cigarettatárcám után keresgéljek. Végül csak ledermedtem a mozdulat közben és mély levegőt vettem, majd lassan ki is fújtam. A sors ma nem fogta a pártomat, egész egyszerűen nem akarta hagyni, hogy tovább toljam az elkerülhetetlent. Az előkészítő igazgatója bandukolt tőlem nem messze, láthatóan elgondolkozva.
Mire észbe kaphattam volna, már egy lépéssel lemaradva baktattam utána, hogy aztán a vállára tegyem a kezem, halvány mosollyal az ajkamon.
- Találd ki ki vagyok! - igyekeztem elfojtani a vigyorrá szélesedő mosolyt, de egyszerűen nem ment, szóval csak az ajkamba haraptam, hogy aztán a karját szorongatva húzzam valami kevésbé nénik által figyelt terület felé.
- Gyere, beszélnünk kell! - Na tessék, csak eljutottam idáig is. Az esetleges tiltakozásával nem különösebben törődtem, most éppen éreztem elé erőt, nem várom meg, míg megint inamba száll a bátorság.
Utoljára módosította:Révay A. Valentin, 2017. január 14. 19:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 14. 20:05 | Link

Valentinom Love

Furcsa dolog a hűtő, főleg az, hogy a muglik nem tökéletesítették ki arra, hogy vissza is termelje a kaját. Ne csak úgy eltűnjön, amikor az ember eszik vagy éppen elfőzi, vagy hagyja, hogy valaki más főzze el, amit persze utána majd ő maga megeszik, esetleg még Asht is megkínálja, mert olyan nagyon jó fej, hogy nem hagyja éhen veszni egyszülöttjét.
Ezen a nagyon érdekes észrevételen elmélkedek, mert bizony én már mackóban meg zokniban mászkáltam nagyban otthon, abban a hitben, hogy a hűtőben van kaja. Nos, nem, nincs. Pontosabban van, két darab alma, egy citrom, meg valami furcsa állagú cucc, ami egészen biztos, hogy nem úgy kellene, hogy kinézzen. Lehet, hogy valami iskolai kísérlet, nem is mertem kidobni, amíg a házon kívül lévő fiam, meg nem érkezik. Viszont enni kell, főleg egy olyan pocakot eresztett fickónak, mint amilyen én vagyok. Nincs ám nagy, de talán jó lenne, ha az igazgatói állás mellé vállalnék még valami rakodómunkásit is, hogy szinten tartsam a testem. Pedig egykoron de jól néztem én ki, hajaj! Nem igaz ám, de jobb erre fogni, mint az öregedésre.
- Höh?
A kéz, ami a vállamra téved, meglep, de szerencsére annyira ismerem már a tenyere méretét, hogy ne akarjam azonnal lekaratézni. Egyrészt beteg, hogy tudom, hogy az ő tenyere az, ha érzem a súlyát, másrészt nem tudok karatézni, szóval nevetséges cicaharc lenne az egész. Viszont engedem, hogy elvonszoljon. Bár, amikor legutóbb ilyen bizalmasan elindultunk egy játszótér felé, majdnem kicsaptak a Roxfortból, mivel kitaláltuk, hogy miként lehetne bejutni a lányok öltözőjébe. A terv zseniális volt, a kivitelezés pedig majdnem hibátlan. Mást csak megdorgálnának érte, nekünk viszont az már a sokadik volt.
- Jaj ne... hát megtörtént. Ki az? Penelopé vagy Matyi? Melyikük?
Tudtam, hogy egyszer valakit ki fog nyírni. Ők ketten a legesélyesebbek, Penelopé simán idegesíti, Matyi viszont az egész kisugárzásával még engem is irritál. Nem bírom a húsz éves szájhősöket. Az a tipikus, akinek mindig van egy jobb története, mint a tiéd, majd a te történetedet elmeséli másoknak. Irritáló.
- De most komolyan, mi ez a csíkos összeállítás, már a börtönre gyakorolsz? Lehetsz ám bent színházigazgató is.
Persze csak gonoszkodok vele, nem hiszem, illetve remélem, hogy nem trafáltam bele a dologba. A mászókának vetve a vállam nézek rá, nem láttam már pár napja, ami nem ritka, de most láttam, hogy otthon van, és ennek ellenére nem láttam, ami viszont zavart.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 14. 20:26 | Link


Hogy mondjam el...?
Kinézek


Azt hiszem, hogy nem meglepő, az esetleges önvédelmi funkció valahogy elmaradt a részéről. Vagy azért, mert az életösztöne egyszerűen annyira fejlett, mint egy csigának Franciaországban, vagy azért mert megismert. Én ez utóbbiban reménykedtem, bár lássuk be, azért elég durva lenne.
- Nem höh, hanem tessék, te tuskó! - A kezem finoman súrolta a tarkóját, inkább volt legyintés, semmint tasli, mint ahogy azt eredetileg terveztem. Én voltam kettőnk közül a fiatalabb és mégis én voltam már anno is az, aki minden hülyeségbe belerángatta. Néha szó szerint. Most sem volt ez másképp, noha volt bennem félsz, aziránt, mit fog ehhez az egészhez szólni.
Ő persze egyből azt hitte, ismét valami nincs rendben, kész, jöhet velem ásni, mire csak megráztam a fejem rosszallóan, enyhe mosollyal, immár elengedve a kezét. Hála az istennek, az aggodalmasabb szülők ilyen időben még nem hozták ki a kölköket játszani, tehát most csak ketten voltunk.
- Egyikük sem, maradj magadnak! Nem azért nem láttál, mert éppen előre kitervelt gyilkosságot követtem el, egész egyszerűen kellett egy kis idő, míg kifújtam magam, pihentem. Tudod, szabadság - ez a szó iszonyatosan esetlenül hangzott az ajkaim közül, olyan sután. Mintha nekem az, hogy nem dolgozhatok, megkönnyebbülés lenne! Viccnek is rettenetes.
Persze vetettem rá egy gyilkos pillantást, mikor rosszat szólt a ruházatomra, de mit volt mit tenni? A kedvenc fekete öltönyömet sikerült a nőnek összepezsgőznie, az ing meg csupa rúzsfolt volt. Még ilyet!
- Nem, nem készülök börtönbe, teljesen jól érzem magam idekint. Igazgatónak lenni úgyis szar - horkantam fel, miközben elhelyezkedtem az egyik strapabíróbb hintán. Amúgy szinte fölösleges volt, túl hosszú a lábam hozzá, de legalább így húzhattam kicsit az időt. A jobb kezem a láncra kulcsoltam, a fejem is kicsit nekidöntve, miközben felpillantottam a legjobbamra.
- Azt hiszem, illene megmagyaráznom a dolgokat, igaz? - kérdeztem, miközben éreztem, hogy ellágyultak a vonásaim kissé.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 14. 21:09 | Link

Valentinom Pirul

- Eeeeelnézést kérek a naccságos művészúrtól. Há’ nem lehet mindenki olyan tanult, mint az úr.
Még egy mélyebb meghajolást is megmutatok, olyan színpadit. Játszottam azért én is darabokba, na persze csak iskolai szinten, és abból se soha címszerepet, az leginkább Valentinunk kiváltsága volt, viszont a színpadi meghajlás, na az remekül megy, ezt ő is tudja. Én meg szerencsére azt, hogy hol van itt egy kisebb gödör, amit könnyedén át tudok lépni, bokatörés nélkül is a sötétben.
- Szabadság… kirúgtak? Neeem, az nem lehet, inkább lenyelik a stílusod, de egy ekkora nevet nem veszítenének el. Szabadság. Ijesztően hangzik, ne mond ki többet ezt a szót.
Rendesen átjár a fagyos rémület, és azonnal be is ugrik minden lehetőség. Az első ugyebár az, hogy kirúgták, de ezt szóban el is vetem, hiszen nem lenne semmi értelme nem lenne, hiszen annyira könyörögtek neki, és igen, pontosan tudták, hogy milyen, hát akkor mégis miért akarnának megszabadulni tőle? Ha valóban kinyírt volna valakit, már rég eltüntette volna a színház önköltségen, és mindenki úgy tenne, mintha nem történt volna semmi.
Jöhet a következő elmélet. Halálos beteg. Annyira nagyon, hogy azon már Merlin sem segíthet. Nos ez eléggé valószínű lehetne, tekintve, hogy mennyi cigit szív percenként. A naponta olyan nagy szám, hogy az ember ki se meri mondani, néha már az órai átlagot sem. Ettől mindig is tartottam, hogy ez egy nap bekövetkezik, hogy majd nem fogja bírni egyszerre a színpadi szereplést és a cigit a szervezete. Megvallom, érzem is, hogy ez az aggodalom átsuhan az arcomon.
Aztán ott van az is, hogy valaki megkörnyékezte a lányát, és rájött, hogy az a valaki bizony egy hímnemű, olyan, mint amilyen ő is volt egykoron, és pont ettől fél, ezért van otthon, mert addig a suhanc nem tud a lánya közelében lenni. Én magam sosem tudhattam meg, milyen az, ha lánya van az embernek, nekem nem adatott meg ez a csoda, de Franciskát sajátomként szeretem, így pont annyira rosszul érint a dolog, mint egy apád érintene. Remélem azért, hogy az a valaki nem az én fiam, mert nem akarom, ha a gyerekem rövid úton az anyja után menne. Akkor azt hiszem én is követném őket elég minimális időn belül.
- Bekaphatod.
Felelem teljesen simán arra, hogy igazgatónak lenni nem jó dolog. Én is az vagyok, nem flinces – flancos színházban, de az vagyok, és imádom csinálni, jobban, mint hittem volna, amikor igent mondtam a lehetőségre, hogy pályázzam meg, vagy amikor ténylegesen megkaptam. A kis apróságok, melyek hozzájárulnak minden nap ahhoz, hogy a kreativitásom újabb és újabb szintjeit érhetem el, egyszerűen kellenek.
- Jobban járnál, mert lehet, hogy nem látszik, de közben elég csúnya elméletek futnak át az agyamon. Remélem annyira nem vészes, mint, hogy a M.A.C.U.S.A. beépített embere vagy és egy veszélyes gyilkos nyomában jársz, Franci nem is a te lányod, hanem az elmeháborodotté, és vele akarod előcsalogatni.
Érzem, hogy ez egy komoly pillanat, mégis egy kicsit igyekszem lágyítani a helyzetet, és sajnos de, ez tényleg megfordult a fejemben. Író vagyok a fenébe is. Nem is rossz, ha nem lennék jó, most nem pörögne az agyam a titkon ennyire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 14. 21:35 | Link


Merci, hogy vagy nekem...
Kinézek


Persze a beszólásra és a művészies meghajlásra csak a szememet forgattam. Nem tette volna zsebre, ha további reakciókat is produkálok az adott szituációban. Azért az a meghajlás figyelemre méltó volt, ha másban nem is volt annyira profi, ez elég jól ment neki.
Nem csak én érzékeltem úgy, hogy ez a szó rémesen hangzik, ahogy kiejtettem, egyenesen a lelkemre lett kötve, hogy többet ne mondjam, mire egyetértő bólogatásba kezdtem, összepréselve az ajkaimat.
- Hidd el, nekem sem tetszett, elég volt belőle! Fúj. Öblögetnem kéne... - grimaszoltam, szó szerint ízlelgetve látványosan, hogy mit hagyott maga után. Rezzenéstelen arccal figyeltem, ahogyan ő elkezdett egyre több és több indokot a helyzet mögé látni. Egy pillanatra mintha aggodalom is felvillant volna az arcán, én pedig halványan elmosolyodtam és megráztam a fejemet, mielőtt még túlgondolja és olyasmin kattogna, ami nem valós.
- Jól vagyok, nem omlott össze a szervezetem, ha erre gondolsz... Nem dohányzom egy ideje - néztem zavartan a földre, majd vissza rá. Voltak esték, mikor a szokásosnál is elvontabb kedvemben különböző hangokon adtam elő neki ezt-azt és elég emlékezetesre sikeredett, hiszen a cigi egy-két hangszínt elég rendesen legyilkolt. Főleg azt ami viszonylag magas, de mégis lágy és dorombolós volt, legutóbb elkezdtem károgni, meg berekedni közben. Szóval most minden előzmény nélkül, afféle bizonyításként bedobtam, hogy "Nincs más út és vágy, szeretnem kell őt." A színházban pár embernek szabályosan leesett az álla. Na, igen, kicsit kevesebb bagó, egy szakember közbenjárása és eléggé össze tudja pakolni magát az ember.
Miután megkaptam, hogy mit tehetnék odébb tűrtem egy hajtincsem, aztán csábító vigyort öltve biccentettem oldalra a fejem.
- Csak szeretnéd, Alex, csak szeretnéd...
Voltak dolgok, amikben nagyon is különböztünk és ez volt az egyik. Ő szerette a felelősséget és a munkát, ami az igazgatósággal járt, én pedig a színpadon, a rivaldafényben, ujjongások közepette, minden nap más bőrében éreztem jól magam. Nem is kellett, hogy egyformák legyünk, így is jobban megértett, mint bárki, akit ismerek. Mindeközben letelepedtem, ő pedig megerősítette az állításom: ideje beszélnünk. Halványan elmosolyodtam az elméleten, majd megráztam a fejem ismét.
- Nem, semmi ilyesmiről nincs szó. Szóval annyi az egész, hogy... kicsit összekuszálódtak bennem a dolgok, feje tetejére állt úgy nagyjából minden, aminek nem kellett volna. Megijedtem a saját érzelmeimtől és kellett egy kis idő, hogy... rendezzem őket. Szólhattam volna, de nem tudtam, hogy mondjam, hogy megértsd. Pedig igazán megtehettem volna, nem kellett volna csak úgy eltűnnöm... Sajnálom. - Ha eddig nem is esett le neki, mennyire komoly az eset, akkor most bizony, az utolsó szó hallatán összeállhatott a kép. Soha nem kértem tőle bocsánatot ok nélkül, pláne nem ennyire kétségbeesett arccal. Hogy mondjam el...?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 14. 22:02 | Link

Valentinom  Pirul

- De van nálad cigi ugye? Vész esetére.
Ez az! Azon gondolkoztam már amióta megszólított, hogy mi fura rajta. A keze az övé volt, a járása is, a magassága is, mégis valahogy más volt. És megvan! A hangja! Nekem azért nem tűnt fel, mert én ezt a hangszínt is ismertem, hiszen a közel harminc év alatt, amit hol egymás mellett, hol a világ másik felén, de mégis együtt éltünk le, számos emléket égetett bele mindkettőnk elméjébe.
- Viszont örülök, hogy jól vagy, de ismersz, aggódom érted.
Akkor is aggódtam, amikor házasságba kényszerítették, megjegyzem egy tiptop félvéla nőhöz, aki valljuk be, nem az a kategória, akinél az emberben felmerül az, hogy nemet mondjon. Ilyen különleges ember is csak egy volt, méghozzá a drága barátom. Persze az idő aztán őt igazolta, ám mégis. Én vagyok kettőnk közül az aggódó fél, aki még akkor is, mikor nevet a lecsapott magas labdán, akkor is aggódó szeretettel tekint a másikra. Végre visszakaptam a barátomat, hát hogyan engedhetném át olyanoknak, mint a halál? Különben is, milyen ironikus lenne, ha a Halál meghalna. Lehetetlen, ő egyszerűen örök.
- Megijedtél?
Meglepődve emelem ki ezt az egy szót, miközben ellököm magam a mászókától, és leülök a másik hintába, ami valljuk be, nekem is kicsi, hát még akkor a másik félnek, de legalább arra jó, hogy ne álljak ott, mint valami szerencsétlen.
- Óóó, mondd még egyszer, hogy sajnálod. Tetszik.
Ez a dolog komoly, jobb lenne, ha leállnék a hülye viccekkel, mert nem egyszer kerültem már miattuk kínos helyzetbe. És bár mosolyogva nézek rá, a mosolyom leolvad a tekintetétől. Nem is biztos, hogy kettőnk közül én vagyok az okos és megfontolt felnőtt. Csak úgy tűnik, ám most, ahogy így rám néz, érzem, hogy én ehhez az egészhez még nem vagyok elég… felnőtt. Felnőtt? Fogalmam sincs, hogy mi nem vagyok, de az arckifejezése csak még jobban megijeszt, jobban annál is, mint amikor azt hittem, a halál kezére jut. Még a végén én kerülök oda.
- Ennyire vészes?  Érzelmek. Nem is tudtam, hogy vannak érzelmeid.
A láncot kezdem el piszkálni zavaromban, ez nem volt a legszebb kijelentés, de hát valljuk be, ő olyan érzéketlennek hat. Anyám mindig azt tanította nekem, hogy nem szabad felhívni a figyelmet az emberek gyengeségére, azzal nem segítjük a fejlődésüket. Aztán ő is ideje korán elment, mert bár ő sosem bántotta apámat, se tettel, se szóval, de az öreg elég rendesen odamondogatott neki. Szerettem anyámat, és sosem bocsátottam meg apámnak, hogy a halálba kergette. Hiába a rák, tudom, hogy apám volt a kiváltó, ezért is vádoltam magam, amikor a nejemnél ugyanazt diagnosztizálták. Azóta tudom, hogy a szavaknak és a gondolatoknak is erejük van. Én azt erőltettem, hogy legyen még gyerekünk, ha nem is szándékosan, de ezzel bántottam a nejem, ő pedig elment. A számat elhúzva pillantok a másikra.
- Mármint, de vannak. Tudom, hogy Francit az életednél is jobban szereted, megkockáztatom, jobban, mint ahogy én a saját fiamat, aminél szinte lehetetlen túltenni. Nagyszerű apja vagy, még ha te magad nem is hiszed el. Csodálatos embert neveltél belőle. Érzékeny, intelligens, szeretettel teli, önálló. Büszke lehetsz rá.
Elkapom a láncát, és közelebb húzom magamhoz a hintával, kettőnk közül én még mindig erősebb vagyok. Egyik kezemmel a láncot fogom, másikkal meg összekócolom a hülyén lenyalt haját.
- Na meg persze engem. Én vagyok a te nagy szerelmed te melák.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 14. 22:35 | Link


Elmondom, mit eddig rejtve tartogattam...
Kinézek


Persze egyből rákérdezett, hogy van-e nálam cigi, mire halvány mosollyal mutattam fel a tárcát, ami már vagy ezer meg egy éves volt és abszurd módon mindig magammal vittem, néha akkor is, ha üres volt.
- Tudom, ilyen vagy, folyton hülyeségeken aggódsz. Rossz pénz nem vész el, maximum átalakul... Ja nem, várj, ez két külön mondás... ahj, mindegy - legyintettem ingerülten, hogy aztán felnevessek kicsit. Azt hiszem, mondhatjuk, hogy nem állok teljes mértékben a helyzet magaslatán.
Azért csak sikerült mosolyt csalnom Alex arcára és ez - még ha tagadni próbálnám is - örömmel töltött el. De tudtam, hogy ez a téma még nincs lezárva, ahogyan azt is, hogy a neheze még hátra van. Ő megismételte azt az egy szót, én pedig az ajkamat belülről harapdálva bólintottam aprót. Nem akartam újra kimondani.
- Álmodozz csak, ellőttem a féléves keretet, nyújts be kérvényt bagolypostán, ha annyira izgat a dolog... - forgattam a szememet, majd rásandítottam, ahogy lecsüccsent a szomszédos hintába, ami neki is abszurd módon kicsi volt. Most nem könnyítette meg a helyzetem, mégis hogyan lehet ilyet karnyújtásnyi távolságban közölni?
A kijelentése hallatán összerándult az arcom és egy pillanatig azon is gondolkoztam, hogy nem, nem kéne semmit mondanom neki... aztán pedig csendesen beláttam, hogy teljes mértékben igaza van, hiszen sok ideig én is azt hittem, hogy nem érzek semmit. Talán könnyebb is lenne úgy.
- Nem kell magyarázkodj, tudom, hogy értetted. Sokáig én is azt hittem, nincsenek, de ez most eléggé szétcsapott... mármint... emlékszel, milyen voltam... Amelie után, ugye? - Még mindig mély levegőt kellett vennem, hogy hangosan is ki tudjam mondani a nevét. Talán egy másik életben, ahol nem veszem a szüleim intését semmibe, most is együtt élnénk és nem járnám a világot, elveszett lélekként.
Aztán Alex összekócolta a hajam és jött az a bizonyos mondat. Amint kiejtette a száján, felszisszentem, majd fel is ugrottam a hintáról, hogy némi távolságot teremtsek kettőnk között.
- Kitűnő érzéked van hozzá, hogy belenyúlj a dolgok közepébe, mondtam már? - kérdeztem és még én is éreztem azt a bizonyos sebzett élt a hangomban, miközben a mászókának támaszkodtam, háttal neki, az ujjperceim elfehéredtek, ahogyan szorítottam a vasat. Végül kihúztam magam, a karom magam mellé ejtve és lazán a mászókának támaszkodtam, Alexra bámulva.
- Erről akartam beszélni veled. Ráhibáztál. Nem tudom, hogy mióta vagy... vagy hogyan. És leginkább azt nem, hogy lehetek ekkora barom! De igen, Alex. Szeretlek - Az utolsó szónál egészen megremegett a hangom, a pillantásom pedig másfelé kaptam, miközben a cigarettatárcám után kutattam. Nem tudtam, ezek után mit is kéne mondanom, vagy kéne-e bármit egyáltalán. Nagyot nyeltem, majd félve, de felpillantottam rá. Egyszerre könnyebbültem meg és omlottam össze a nyomás alatt. Végül inkább ledobtam magam és a kezembe temettem az arcomat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 14. 23:49 | Link

Valentinom Undecided

Vigyorgok, ahogy kettőből egyet csinál. És ez az ember kérem szépen rengeteg színdarabban tudja a szövegét álmából felkeltve is. Érdekes az emberi agy, hogy milyen könnyen kilöki a számára felesleges információt, és ezáltal milyen nagyon kellemetlen helyzetbe képes hozni minket. Ez viszont aranyos volt, tetszett. Kár, hogy megjegyezni nem fogom, mert most vannak itt súlyosabb dolgok, olyanok, melyek nyílván egyetlen perccel később már feledtetik is velem, hogy milyen aranyos volt ez a pillanat.
- Igen.
Nem kell több szó, pontosan emlékszem arra, hogy milyen volt utána, sejtem, hogy még mostanában is vissza – visszagondol rá, hogy mi lehetett volna. Az ember ilyen. a „Mi lett volna ha…” a lételeme, sokan elvesznek belé egészen. Mi lett volna, ha nem ide, hanem oda megyek iskolába, ha erre vagy arra indulok. Mindenkinek megvan a „Mi lett volna ha…” az életében. Én is sokszor elmerülök benne. Mi lett volna, ha a nejem nem lesz beteg, ha előbb felismerem, hogy szeretem, ha Ash lánynak születik, ha nem jövök el ide, hanem otthon maradok. Életben lennék még? Nem valószínű. Gyászom önzőségében árvává tettem volna a saját gyerekemet. Minden okkal történik, okkal vagyunk most itt, és félek, hogy ez a mostani beszélgetés egyike lesz azon mély beszélgetéseinknek, melyek mindig erre vagy arra tereltek minket, de minden alkalommal megerősítettek az egymás mellett maradásban.  
- Merlinre…
A szó csak halkan csúszott ki, talán nem is hallotta, ahogy felpattant mellőlem. Riadtan engedtem el a hintája láncát, mely először a tartóvasnak, majd kis híján a saját hintámnak ütközött. A hihetetlenül gyors – haha – reakciómnak hála csak, hogy nem kerültem bele elemként egy örökmozgószerű szerkezetbe.
- Általában nagyon jól megy.
Elég sokszor nyúltam bele olyanba, amibe nem kellett volna, ám most fogalmam sincs, hogy mégis mi történt. Egy kicsit még meg is vonom a vállam. Zavarban vagyok, ahogy ott ülök, mint valami szerencsétlenség. Amelie talán újra felbukkant? Nem is értettem már elsőre sem, hogy miért nem állt ki mellette, aztán meg, hogy miért nem keresi meg. Bár valószínűleg elég erős meggyőzőkének kellene lennie ahhoz, hogy visszafogadja. Mégis, érezem, hogy ez ennél súlyosabb. Felkelek, mert olyan béna, hogy én csak ülök, mint egy elméretezett vízköpő, amíg a másik kis híján odafagy a mászókához, ahogy hátat fordít nekem. Segíteni akarok neki, de fogalmam sincs, hogyan is tehetném. Tettem felé egy tétova lépést, majd még egyet, de aztán megfordult, én pedig úgy megdermedtem, mintha átkot szórtak volna rám. Ijesztő és szörnyen elszomorító volt így látnom a gyerekkori barátomat.
- Úúúgy?
Ez olyan, mint amikor nem mondjuk ki, hogy mi, de mind a ketten tudjuk, hogy mi. Fogalmam sincs, hogy mit kéne éreznem. Harminc év, ennyi van mögöttünk lassan, és most itt, miközben éhesen boltba indultam, megkapom, hogy a legjobb barátom belém szeretett. A kezem zsebre dugom, de olyan szerencsétlenül érzem így magam, így ki is veszem, és csak bénán magam mellé ejtem mind a kettőt. Ahogy felnéz rám, realizálom.
- Úgy.
Nem kell mondania semmit, értem, hogy miként gondolja a dolgot. Tényleg igaz, ez nem színjáték. Elég jó benne, de nem ennyire. Ilyet sosem tenne velem, nem, ennyire ő sem érzéketlen. Ennyire nem. Óráknak tűnő pillanatokig nézem, ahogy a kezébe temetett arccal, összegörnyedve ül. Annyira szánni való, annyira gyenge, és annyira ártatlan. Millió kérdésem lenne hozzá, ám nem tisztem bombázni őt. Most nem. Ez épp elég kellemetlen most neki. Elszakítom a tekintetem a hajától, teszek felé egy lépést, lehajolok a tartóhoz, amit talán észre se vett, hogy kiesett a kezéből. Fiatalon párszor – csak, hogy menő legyek – én is rágyújtottam, de azóta nem csináltam, most mégis szükségem van rá, csak, hogy elterelje, miközben mellé ülök.
- Akkora szemét vagy. Jobb ha tudsz róla. Egoista, önző, majom. Mindenki aggódott érted, hogy mi történt veled. Visszahúzódtál, kizártál mindenkit. Hogy gondoltad ezt?
Egy szippantás elég is ahhoz, hogy tudjam, ez nekem nem megy, nem is segít, így hát gondolkodás nélkül átnyújtom neki. Kár lenne érte, ha csak úgy elnyomnám. Viszont nem tudom, nem korholni, azzal a tipikus tanári hangsúllyal, amivel Asht is mindig próbáltam nevelni, semmi értelme, de a gyerek egy pillanatra pocsékul érzi magát, aztán továbblép. Lejjebb cszúszok egy fokot, most már olyan magasságban vagyok, mint ő. A vállunk összeér, nem így terveztem, de a világ minden kincséért sem húzódnék el tőle.
- Egy valamit tisztázzunk le. Szeretlek. Te vagy az egyetlen ember az életemben, aki ismeri. A testvérem vagy, a részem, nagy valószínűséggel az egyetlen ember, aki feltételek és változtatások nélkül képes lenne szeretni, tegyek bármit, és ez sosem fog változni.
Egy kicsit megállok a mondandómban, elpillantok a kihalt környezetre. Hihetetlenül hálás vagyok a sorsnak, hogy most csak ketten vagyunk itt, egy kis idő arra, hogy átgondoljak mindent, ami most bennem van. Legalábbis egy részét, mindent nem lehet. Valószínűleg napokig nem is fogom tudni majd. Viszont a legfontosabb dolgot meg kell kérdeznem:
- Ugye a nőket nem zárjuk ki az életünkből?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 15. 00:37 | Link


És hogyha sírsz, majd tudd
Hogy én is sírok ugyanúgy...

Kinézek


Talán nem erre a reakcióra számított, de máskor, egy másik világban, ahol nem vagyok ennyire elcseszett, nem is történt volna ez. Csak elnevettem volna magam a kijelentésén, majd vállba bokszolom és folyik tovább a csevej a normál medrében. Megállapította ő is, hogy jól megy neki ez az egész belenyúlós dolog, mire bólintottam egyet-kettőt.
Felé fordultam, majd elmondtam végre. Úgy nagyjából mindent, amit tudnia kell. Így is sokkal több volt, mint amit szerettem  vagy kellett volna mondanom jó barát lévén. Ő megtorpant, én nem mozdultam, ha valaki arra járt volna, akár azt is hihette, megállt az idő.
Hogy leültem, vagy összecsuklottam, csupán nézőpont kérdése, de inkább az utóbbi volt, a törődés és az óvatosság teljes hiányát tekintve. Annyi biztos, hogy nem tudtam válaszolni neki, mikor rákérdezett, csupán felpillantottam rá, de azt hiszem, eléggé ismert már ahhoz, hogy tudja a választ.
A térdemet felhúzva karoltam át, miközben a homlokom nekidöntöttem és igyekeztem mély levegőket venni, hogy lenyugodjak, de azt hiszem, ezzel már elkéstem.
- Nem zártam ki mindenkit, csak azt, aki számít. És igen, önző vagyok, de tudtad te ezt eddig is. Beszéltem róla, csak nem olyannal, akit érint a dolog. Könnyebb volt így, hidd el, ami másnak nehezebb, nekem könnyebb - mondtam halkan, de nem pillantottam fel rá, azután sem, hogy mellém ült. Pontosan tudtam, hogy el kellett volna meséljem korábban, mi a gond, hogy legalább részben elmondhattam volna. Egész egyszerűen csak képtelen lettem volt rá.
Végül nagyjából felegyenesedtem, de még mindig a térdemet karolva néztem a felém nyújtott cigarettára, majd nemet intettem a fejemmel. Átvettem, majd elnyomva a zsebembe dobtam. Mégiscsak egy játszótéren vagyunk, nem hagyhattam itt egy cigit a földre dobva.
Ő lejjebb csúszott, a válla az enyémhez ért, mire összerándultam, majd jelentőségteljesen rápillantva csúsztam odébb. Nem akartam, hogy hozzám érjen, egyszerűen nem azt a pillanatot éltem meg.
- Legalább egy dolgot jól tudsz - biccentettem lassan, miközben őt figyeltem, amint a semmibe bámul. Kettőnk közül nekem ment ez jobban, de ez az egy pillanat elég volt, hogy helyretegyem magamban a dolgokat. A kérdésére felvont a szemöldököm, majd megvontam lazán a vállamat, még mindig kifejezéstelen arccal.
- Az utóbbi hat éjszakát hét nővel töltöttem, nem evidens a kérdésed. Életünk? Alex, én csupán egy tényt közöltem, mert nem lett volna fair veled szemben, ha úgy löklek el magamtól, hogy azt sem tudod, miért tettem. Egy szóval sem mondtam, hogy bármit is várok tőled - közöltem már-már fagyosan, majd felkeltem és leporoltam magam, hogy aztán a hajam is nagyjából a helyére simítsam. Még futólag hátrapillantottam majd leszegtem a fejem az állkapcsom összeszorítva. - Azt hiszem ideje mennem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 15. 01:03 | Link

Valentin Sad

- Az is egy megoldás.
Állapítom meg nyugodtan arra, hogy olyannal beszélt, aki nincs annyira benne. Logikus is, hiszen így egy kívülállóval vitathatta meg a nézőpontját, aki talán új szögből is vizsgálta az eredményt, és ennek köszönhetően vagyunk most is.
Elhúzódik, és ez most, mindezek után úgy ér, mint egy jeges zuhany. Mindent kizárva, minden átgondolás nélkül, ösztönösen és szívből ültem mellé, azért, hogy éreztessem, mellette állok, hogy nem gyűlölöm, nem undorodom, nem vált ki belőlem semmilyen negatívumot, ő pedig elhúzódik. Fogalmam sincs, hogy mit feleljek erre. Miért és mit csinál? Nem tudom, ötletem sincs. Nézem őt, és próbálom kitalálni, de körülbelül olyan lehetetlen a küldetés, mint szénakazalban megtalálni azt a bizonyos tűt.
- Mire gondolsz?
Nem igazán értettem a megállapítását, de éppen csak feltettem a kérdést, már választ is kaptam. Egy jó, bő választ, bővebbet, mint amit az ember kérne egy ilyen szituációban. Megrökönyödve néztem rá, majd néztem azt is, ahogy felkel, a szavai szinte megfagyasztották a levegőt. Egy pillanatra én is jeges dermedést éreztem az agyamban és a végtagjaimban, de csak egyetlen pillanatig, nem elég ideig, hogy Valentin kereket oldhasson.
A következő pillanatban már éreztem, ahogy ujjaim szorítják a finom, csíkos anyagot, amivel együtt visszarántom őt is, magam felé fordítva, és egy akkora pofonnal ajándékozom meg, hogy szabályosan meglátszik a nyoma az arcán. Sosem ütöttem még meg, sőt, soha életemben nem ütöttem meg senkit ilyen indulatból, mint most őt, és azt hiszem, jobb lett volna előbb felmérni a lehetőségeket, mert ez piszkos mód fáj, érzem, ahogy a látásom is homályosabbá válik egy pillanatra. Átkozott járomcsont. A fájdalmat viszont egy ideig próbáltam háttérbe szorítani.
- Na ide figyelj! NEM_TE_VAGY_A_VILÁG_KÖZEPE!
Ezt úgy tagoltam neki, mintha legalábbis most műtötték volna ki az agyát, és nem fogná fel akkor, ha egybe mondanám el, hogy mit is jelent ami kijön a számon. Az ujjaim még mindig fogják az öltönyét, és nem is akarom elengedni, amíg be nem fejeztem a mondandómat.
- Nem bánhatsz így az emberekkel, nem barmolhatod szét az emberek érzelmeit és életét a nagy bejelentéseiddel. Mások nem olyanok, mint te, nem tudnak szívtelenek lenni. Számítasz másoknak. Nem mint egy rohadt tény, amit közölnek, majd tovább lépnek, fontos vagy az embereknek. De ha így viselkedsz velük, nem marad senkid.
Az utolsó résznél elengedem, majd a mondandóm végén ellépek tőle, és én indulok el arra, amerről jöttünk. Már nem vagyok éhes, nem érdekel az egész. Hihetetlenül mérges vagyok, és megbántottságot érzek azért, ahogy viselkedett. Pedig ismerem, tudom milyen, és mégis, ahelyett, hogy partner lett volna a problémái megoldásában, megint megmutatta, hogy mennyire nem érdekli más. Pedig azt hittem, legalább velem szemben más. Kifelé menet idegesen túrok a hajamba. Nem vágyom másra, csak hogy hazaérjek.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 15. 01:45 | Link


Nyomát se mutattam a kedvességnek...
Kinézek


A megállapítására csak biccentettem egyet, hogy hát igen, ez is egy módja annak, hogy megbeszéld a dolgaid. Nem tettem volna, ha Luca nem mászik bele a kicsi, sérülékeny lelkem közepébe. Ezt persze nem ecseteltem neki, miért is kellett volna? Ő lejjebb csúszott, a válla az enyémhez ért, én pedig ebben a pillanatban képtelen voltam rá, hogy ott maradjak és mondjuk mint egy értelmes ember: a vállára hajtsam a fejemet. Sérülékenynek éreztem magam és kiszolgáltatottnak, ez pedig megrémített, nem éltem meg jól.
Alig hogy befejeztem a mondandómat, éreztem azt a bizonyos rántást, ami kibillentett az egyensúlyomból és maga felé fordított, aztán csattant a pofon, amire felszisszentem, de nem szólaltam meg, nem kaptam oda, pedig azt hiszem, felszakadt a bőröm. Átkozott járomcsont... Csak bámultam Tomra, rezzenéstelenül, mert tudtam, hogy az a bizonyos pofon most teljesen jogos volt.
Még a fejemet is leüvöltötte, és igazából nem is az bántott, hogy kiakadt, inkább az, hogy megint sikerült megbántsam?
- Ez az előnye a szívtelenségnek, Alex. Nem érint meg, ha nem marad senkid. De az, hogy a te érdekeidet tartom szem előtt, rohadtul nem az én szegénységi bizonyítványom - közöltem, megrángatva az öltönyöm, hogy nagyjából helyre álljon, majd a földet bámultam pár pillanatig, hogy aztán letöröljem a vért az arcomról. A vörösségre bámultam a kezem élén, majd felkaptam a fejem és utána siettem. Igen, ha normális lennék, most hagynám elmenni, mert feldúlt és dühös rám és talán meg is bántottam. De ki állítja, hogy én normális vagyok?
- Alex, várj! Ne menj így el! - Akár akarta, akár nem, bevágtam elé és őt figyelve hátráltam. Legfeljebb majd hanyatt esek és kiröhöghet. - Az isten szerelmére, te is tudod, hogy nem úgy értettem! Ha annyira bántani akarnálak, nem így tenném. Egész egyszerűen csak... csak nem akarlak elveszíteni, érted?
Az ajkamba haraptam és megtöröltem az arcom, ezúttal nem a vér miatt. Sűrűn pislogva néztem az arcára, majd megtorpanva el róla és mély levegőt vettem.
- Csak... inkább maradok a barátod, egy életen át, így, defektesen is, semmint hogy egy ostoba érzelem miatt elveszítselek... Én. Én Sajnálom. - Ez volt minden amit nyújthattam neki, ez volt, minden amim van. Ennyi voltam.
Utoljára módosította:Révay A. Valentin, 2017. január 15. 02:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 15. 13:27 | Link

Valentin Lips Sealed

Hogy bántam – e a pofont, miközben épp kifelé robogtam a játszótérről? Óóó nem, cseppet sem. Harminc évnyi sértettség és fájdalom robbant ott ki. Hogy meglepődtem – e a saját erőmön? Igen, határozottan. Nem hittem volna, hogy ez tényleg benne, van. Nem akartam sérülést okozni, de azt akartam, hogy fájjon neki, hogy egyszer az életben érezze, hogy mit tesz másokkal. Önző, egoistan, láncdohányos barom. A hülye cigarettája íze még mindig ott volta a nyelvemen, hiába volt csak egyetlen szál, mégis olyan keserűen bántotta a nyelvem, és hiába nyaltam meg ösztönösen az ajkaimat, csak fokozódott az íze. Jaj mennyire utálom ezt az egészet! Dühöngve, az ujjaimat ökölbe szorítva vágom mind a kettőt zsebre, és valószínűleg ez a nagy szerencséje annak, hogy az elém torpanó Valentinnak nem húzok be még egyet, ahogy megállásra kényszerít.
- Egyet jegyezz meg, nem játszatsz Istent. Nem döntheted el, hogy ki mit érez, kényed – kedved szerint.
A jobb kezem kikerül a zsebemből, de nem bántom vele, csupán mutatóujjam szabadul ki a még mindig ökölbe szorított ujjaim közül és fenyegetően hadonászok vele, miközben beszélek hozzá.
- Harminc éve minden baromságodban ott vagyok melletted, ott voltam Amelienél, a gyereked születésénél, a válásodnál, vittelek haza vállalhatatlanul részegen, és elfogadtam, ha nem kértél belőlem, mert éppen az aktuális nő irányította az agyadat. De nincs jogod dönteni sem az érzelmeim, sem a döntéseim felett.
Dühös vagyok, haragszom. Utoljára akkor éreztem ilyet, amikor a nejem meghalt, azóta egyszer sem kiabáltam, nem veszekedtem, mindig alkalmazkodtam, és átgondoltam, felnőttesen cselekedtem. Én voltam a megfontolt, felelősségteljes ember mintapéldánya, az, akit nem a konfliktusok, hanem a kompromisszumok irányítanak. Erre most itt állok, érzem, hogy a halántékomon lüktet egy hatalmas ér, félő, hogy még a végén agyvérzést fogok kapni ettől az egész idiótaságtól.
- Nem teheted meg, hogy súlyos tényeket közölsz emberekkel, aztán úgy csinálsz, mintha mi sem történt volna. Mit képzeltél? Hogy a terhedet rám rakod, te meg éled tovább az életed? Puff, a nagy Révay Valentin megszabadult a terheitől, újra brillírozhat nagyszerűre lénye a színpadon, visszatér, és majd csókolják a lába nyomát, én meg majd megemésztem? Ha nem akarsz elveszíteni, akkor tájékoztatásul közlöm, hogy pocsékul csinálod.
Nem volt könnyű döntés nem hátat fordítani és elmenni, hanem leülni mellé. A legjobb barátom közli, hogy szerelmes belém. Ez nem olyan dolog, amit az ember nevetgélve és legyintve fogad, én mégsem mentem el, odaültem mellé, vele akartam lenni a helyzetben, segíteni akartam őt, és azt akartam, hogy együtt megoldjuk a helyzetet. Ki állhatna jobban mellé, mint én?
- Az fel sem merült abban a csöppnyi agyadban, hogy nem hagynálak magadra? Nem vagyunk egy pár, de évtizedek óta ott vagyunk egymásnak, jobban, mint egy házaspár. Miért gondoltad, hogy elhagynálak? Mert azt mondtam férj akarok lenni?
Másra nem tudok gondolni. Akkor kezdődhetett az egész elkattanása, utána került el engem, utána kaptam a levelet, hogy szabadságot kért, és láttam, hogy otthon járkál, mint valami idétlen szellem, de nem jött át, pedig tisztán láthatta, hogy otthon vagyok.
- Tudod miért vágyok arra, hogy férj legyek? Nem csak azért, mert szeretek valakihez tartozni, hanem azért is, mert félek attól, hogy mi lesz, ha egyedül maradok. A fiam felnőtt az ég szerelmére, Valentin! El fog menni, elkezdi az életét. Én nem tudok ágyból ágyba menni, hát persze, hogy félek attól, hogy egyedül maradok. Mert tudod mi lesz, ha egyedül maradok? Bele fogok halni. Szerinted miért nem történt már meg akkor? Ash miatt és miattad. Ti ketten ott voltatok mellettem, ti jelentettétek a világomat. Ha valami rossz történik, kihez megyek? Hozzád, te barom!  Milyen bizonyíték kell még neked ezek után?
A végére már kezd elpárologni a dühöm, a remegés miatt már fázok is, összébb húzom magam, és hiába nézem őt, csak a fejemet rázom, és igyekszem visszatartani a dühtől a szemet szúró könnyeket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 15. 17:35 | Link


Rút magányom bűnöst láttat, nem mást
Kinézek


Közölte, hogy nem játszhatok Istent, amire máskor egészen frappáns választ adnék, miszerint a kinézetem és a képességeim adottak hozzá, igenis megtehetem. Most viszont csöndben maradtam és biccentettem aprót, hogy aztán lesunyjam a fejem és hagyjam, hogy minden gondját-baját rám zúdítsa.
Megkaptam, hogy nincs jogom helyette dönteni, mire felpillantottam rá, felvont szemöldökkel, ismételten letörölve az arcomról a vért, némi könny társaságában és igyekeztem játszani a bátrat. Azonban Alex csak mondta és mondta feltartóztathatatlanul, elsorolta a harminc év sérelmeit.  
- Komolyan azt hiszed, hogy én egy szót is szóltam? Felnőtt ember vagy, nem fogok beleszólni, hogy mit és miért teszel, Alex - tártam szét a karom most már tanácstalanul. Megfordult a fejemben, hogy valójában talán nem is volt olyan jó ötlet utána jönnöm, de már mindegy volt, mégsem vághattam hátraarcot és hagyhattam ott. Pontosabban, megtehettem volna, de nem akartam ismét a lelkébe gázolni, mert ugye kettőnk közül ebben én vagyok a király. Még ha koronázatlan is.
Persze láttam rajta, hogy vannak dolgok, amiket nem fogok tudni megoldani egy egyszerű bocsánatkéréssel, de ennél többet nem tudtam nyújtani neki, s talán épp ezért ez egyelőre nyitott seb marad. Mit tehettem volna? Kússzak elé térden állva, összekulcsolt kézzel, tiporjam sárba a méltóságom megmaradt cafatjait is?
- Jézusom nem! És mégis szerinted az nekem miért lenne jó? Mit kell neked ezen emészteni? Mármint... Hagyjuk, ebből csak rosszul jöhetnék ki... - legyintettem le és egy pillanatra úgy tettem, mintha az orrnyergem masszíroznám. Jellemző volt rám, az idegességtől néha rám tört az a fránya migrén, ez a kis mozdulat pedig most éppen kapóra jött. Nem vagyok kisfiú, hogy sírdogáljak, csak azért, mert éppen valami lelki gondom támadt.
Megint felhozta a nősülési kérdést, mire kitört belőlem a nevetés és megcsóváltam a fejemet. Rettenetesen szánalmasan éreztem magamat, de olyan szinten hogy már muszáj volt nevetnem. Végül az újabb kis monológja hallgattatott el, amiben közölte, hogy attól tart, hogy egyedül marad. Figyelmes barát módjára végighallgattam, majd mellé állva, az öltönyöm ujját kicsit feljebb húzva lekentem neki egy taslit a tarkójára, ezúttal úgy, hogy azért érezze is.
- Igazán felfoghatnád már, hogy tőlem legfeljebb akkor szabadulsz meg, ha beadom a kulcsot. Amúgy is, milyen kifejezés ez? "Beadja a kulcsot"... Szóval, attól nem kell tartanod, hogy egyedül maradsz. Franci is felnőtt. Csak te vagy nekem... - mosolyodtam el halványan, miközben a zakómat a vállára terítettem, hogy meg ne fázzon nekem. Legfeljebb megüt, hogy miért mászok a magánszférájába. Egy pofon vagy kettő? Mit számít az nekem? Előhalásztam a zsebemből azt az egy darab zsepit, ami még volt nálam, majd a mutató- és a középső ujjam közt tartva átnyújtottam neki.
- Nehogy sírj, Alex... Ha megnősülsz legfeljebb majd titokban találkozgatsz velem - nevettem el magam kicsit, majd megráztam a fejemet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 15. 19:34 | Link

Valentin  Kiss

- Bolond vagy… még hogy titokban. Egy nő sem éri meg azt, hogy titkolnom kelljen téged.
Eszembe se jutna, hogy titkoljam őt, hiszen a legjobb barátom. Lehet, hogy emiatt furán néznek ránk az emberek – Mrs. Evans mindenképpen -, de nem érdekelne száz Mrs. Evans sem, akkor is bátran felvállalnám őt. Kicsit ugyan magasabb, mint én, de jelen pillanatban megtörtebb is, így könnyedén – és némi erős kényszerrel ott tartva – ölelem magamhoz. Ringatom kicsit, mint a kisgyerekeket, hogy ne pityeregjen már, miközben én magam is igyekszem rendezni az arcvonásaimat. Két bolond, itt bőgünk az érzelmeink miatt. Még jó, hogy tényleg nem jár erre senki más.
- A lelki élettársam vagy te piszok disznó.
Suttogom neki, de a hangomban érződik, hogy már mosolygok. Nem akarom összetörve látni, mert fáj, nekem is iszonyatosan fáj az ő fájdalma. Nem szabad hagynunk, hogy ez a kis bukkanó tönkretegye harminc év szilárd barátságát. Majd pont ez, mi? Nem vagyunk mi azok a fajta emberek, akiknél ennyi számít. Egy utolsó hajsimítást még megengedek magamnak, mielőtt elengedem, majd lepillantok a zakójára, amiről csak most fogom fel, hogy rajtam van.
- Óóó, az arcod másik fele vérzik. Akkor most már a véred is rajtam van. Szép.
Hozzáérek az arcom azon részéhez, ahol az övéhez ért, valóban nedves, és ahogy elhúzom ujjaimat, látom, ahogy az újbegyeim pirosas maszattal színeződtek, a vérével. Nem gondoltam, hogy tényleg képes vagyok ekkora erő kifejtésére, hiszen én nem vagyok az a fajta erőszakoskodó férfi, erre tessék, mekkorát lekevertem neki. Azt hiszem ebbe tényleg minden megkavarodott érzelmem benne volt. Rendben, azt, hogy sebes lett az arca, azt egy kicsit bánom. hüvelykujjammal elmaszatolom a foltot, majd a szokásos módon belekarolok, és irányba állítom a Macskaboly utcza felé.
- Nincs otthon étel, úgyhogy ma nálad eszünk. Cserébe viszont rendbe hozom az arcodat, még a végén egy nőnek sem fogsz kelleni.
A végén már vidáman, már – már gyermeki játékossággal a hangomban beszélek hozzá, mintha az előbb nem történt volna semmi. Kint van, kimondta és megkönnyebbült, és az ezer éves terheket én is kimondtam és megkönnyebbültem. Jó ez így. Nincsenek titkaink egymás előtt. Ha már itt tartunk, a titkoknál, akkor időszerű lenne nekem is feltennem a kérdést, ami már egy ideje megfogalmazódott bennem.  
- Tudsz rólunk, ugye?
Zavartan felpillantok rá, a nevét szándékosan nem mondom ki, nem akarom kimondani. Be kell vallanom, erre a dologra nem vagyok túl büszke, de ugyanakkor pedig mégis kellett. Muszáj volt, a tényleges továbblépéshez.
Utoljára módosította:Thomas Alexander Everett, 2017. január 15. 19:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 15. 20:18 | Link


Nincs más út és vágy, szeretnem kell őt
Kinézek


Éppen hogy csak a vállára akartam volna teríteni a zakómat, mielőtt még megfázik itt nekem és ápolgathatom a nátháját, mikor eléggé váratlanul átkarolt. Más esetben talán eltoltam volna nagy erőlködések árán és közöltem volna vele, hogy lesz szíves nem elhalmozni a túláradó szeretetével a nyilvánosság előtt. Most azonban nem ez a helyzet állt fent, hagytam, hogy öleljen, miközben kis habozás után viszonoztam a gesztust, az arcom kissé neki billentve.
- Kösz, darlin', igazán nagyra becsülöm a gesztust... - jegyeztem meg, majd miután elengedett, odébb pöccintettem egy hajtincset a homlokomból és felöltöttem a legsármosabb mosolyomat. Igen, olyanom is van, még ha a társaságában annyira nem is kamatoztattam a használatát. - Tudod, hogy csak egy szavadba kerül és leszek a Valentinod.
Csak hogy még elbűvölőbb legyek, egy kacsintást is társítottam az iménti mondatomhoz. Aki ismert, úgyis tudta, hogy a legaljább csajozós szövegeim egyik kissé kicsavart verzióját hallhatta az imént, de annyira magas labda volt, hogy nem lehetett kihagyni.
A vérzős megjegyzésre csak megrándítottam magamat, annyiszor ütöttek már meg, hogy nagy csodának számít, hogy az orrom még nem egy rohadt szerpentinre emlékeztet.
- Vigyázzál ám, még a végén a faluban szárnyra kél valami ízes pletyka - nevettem fel kicsit, finoman vállba lökve, de aztán hagytam, hogy belém karoljon. Ha a pletykák miatt aggódnék, már nyakig ülnék a trutyiban, hiszen volt szerencsém egy párhoz. Onnét kezdve, hogy egy 19 éves színészleányzónak készülő tanítványommal kavartam - csupán hat alkalom volt-,  azon át, hogy megcsalom Nadint - jelentősen több valóságalappal rendelkező infó -, egészen addig, hogy nem csak a nőkhöz vonzódom - elmehetnek a francba - volt már minden. Igazán nem tudnak már meglepni.
- Jó, nem bánom, majd összedobok valamit, szerintem Franci ma későn ért haza... ő sem bánná. Az arcomról meg csak kattanj le, egy: az a minimum, hogy rendbe hozod, kettő: így is találnék bőven olyat, akit megkaphatnék, emiatt nem igazán ildomos aggódnod. Amúgy is, én itt teszem neked a szépet, te meg nem értékelsz! Pf! - Persze, túlaffektált hangon adtam elő az egészet, látványos karmozdulatokkal, hogy érezhetően túldramatizáljam a helyzetet. A kérdésre felé kaptam a pillantásom, majd mindent tudó pillantás után haraptam az ajkamba.
- Hmmmm, mármint Róla? Még szép hogy. - doromboltam szinte, de aztán elnevettem magamat és megráztam a fejemet rosszallóan. - Harminc év után nem igen tudsz előttem titokban tartani semmit, hiába szeretnéd. Nem vagyok hülye.
Mindezek ellenére nem voltam sem féltékeny, sem megbántott. Ha boldog vele, hát egészségére, ki amire fogékony. Attól még velem csinál hülyét magából a falu közepén és nekem ez így tökéletes is.

//Köszöntem, My dear  Love //
Utoljára módosította:Révay A. Valentin, 2017. január 15. 20:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2017. január 22. 13:29 | Link

Zoé

bocsi, hogy ennyit késtem vele)

Zoé mellett az idő szinte megállni látszik. Ami jelen esetben nagyon is jó. Versenyhintázás során a lány előnye még tovább fokozódik, srácunk képtelen utolérni, főleg, hogy játszótársa már majdnem "fekszik" a levegőben, hirtelen kipattan az ülésből. Zoli ezt elképedve figyeli, már nem is löki magát, így lelassulva szinte megállva tapasztalja, hogy a lány már a földön áll. Hangjából a jókedv és az öröm minden formája kiérződött és ez Zolinak jól esik. Legalább egy valaki van akivel felhőtlen boldogságba kerülhet.
- Kapjalak el?
Szinte fel se ébred az ábrándozásából, amit a lány hirtelen ötlettől vezérelve másik játékba vonja be őt. Mire észbe kap, a lány a látómezejéből kiér és futva kezdi keresni. Megtalálja egy mászóka közelében és azonnal fut felé. Hirtelen még az se tűnik fel, hogy köztük ott van az előbbi tárgy így szinte nem is érheti el. Szembe áll vele és minden mozdulatát lesi, merre kezdjen utána futni.
- Nem hagylak elfutni, úgy is megfoglak
Kacag, közben finoman oldalára teszi a kezét, a futástól elszokva szúrni kezdett ott. Kifújja magát és lassan leengedi kezét, pálcáját nem veszi elő, nem szeretne csalni, hogy könnyebben kapja el Zoét. Bár A "búvóhely" kicsit lukas, szóval a mászókán keresztül mégis váratlanul el tudja csípni. Kacagva kerüli meg, szembekerülve a lánnyal, majd megszólal.
-Nos, most hova lenne kedved menni?
A válasza előtt tartja felé a kezét, ezzel is jelezve, hogy indulásra készen áll. Mosolyogva várja, hogy a lány elfogadja, majd ezt követőleg szépen lassan elindulnak.
Utoljára módosította:Kilt Zoltán, 2017. március 12. 12:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. február 12. 18:44 | Link



Az előkészítő bejáratán kilépve metsző szél fújta szét a hajam a szélkerék minden irányába. Fent álltam a lépcső tetején, és csak néztem a hajszálaim között az utat. Szemem már ráállt a szokásos menetre, de a lábaim ellentmondtak neki, és elmentek az ellenkező irányba. Untam már, hogy mindig ugyanarra megyek. És ma este még csak készülnöm sem kell, mert amíg a gyerekek feladatokat oldtak meg, addig mindennel elkészültem. És még energiám is maradt, akár még egy táncszakkört is letartottam volna még a törpéknek.
Olyan házak mellett mentem el, amiket még nem is láttam, vagy ha igen, akkor is olyan régen, hogy talán igaz sem volt. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy még mindig van, amit fel kell fedeznem ezen a helyen, és jól döntöttem, hogy még nem jelentkeztem át sehová. Bár valószínűleg nem is tudtam volna itt hagyni Colost.
Egyszer csak egy játszóteret pillantottam meg. Elég nagy volt, és a hideg miatt egy gyerek sem ólálkodott a közelében. Felnéztem az égre, és konstatáltam, hogy igaz, hogy a nap már lemenőben van, de még van időm mielőtt teljesen besötétedne. Odamentem, és táskámat a homokba ledobva beleültem az egyik hintába. Cipőmmel egy ideig ide-oda taszigáltam a lábam alatt a szemcséket, végül feltoltam magam, és elengedtem. Élveztem, ahogy a gravitációval kacérkodom, ahogy hol engedek a vonzásának, hol ellene cselekszem, és kilebbenek előre-hátra. Egyre jobban, míg már elérem a maximumot, és akkor...kilebbentettem a lábamat oldalra, és a hinta össze-vissza kezdett menni. Forogtam, pörögtem, közben pedig hol eltávolodtam, hol pedig közelebb értem a földhöz. Kislányos sikkantás hagyta el a számat, aminek a vége már átment önfeledt nevetésbe. Olyan régen csináltam ilyet utoljára, hogy szinte már az idejét sem tudtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. február 14. 16:17 | Link

Tánya

Hatalmas nyekkenéssel értem földet, a motor még futott egy kicsit, mielőtt teljesen megállt volna. Köd ül a falu fölött, gyakorlatilag csak belőttem, hogy hol lehet az átszűrödő, halovány fények alapján. Egész jó vagyok, sikerült nem valakinek az ültetvényesében landolnom. Nem mintha most olyan sok minden volna a kertekben, amit tönkre tudnék tenni. Ideális lett volna valahova a csárda pár méteres körzetébe érkeznem, hogy ne tévedjek el háromszor, míg odaérek, de majdcsak lesz valaki, aki útbaigazít.
Arrébb hajtom magam lábbal, mint egy kisgyerek a triciklijén, aminek még pedálja sincs, hogy ne az út közepén hagyjam a járgányt, aztán átvetem rajta elgémberedett lábamat, s valahogy lekászálódok. Rögtön mellettem egy játszótér van, ami gondolom melegebb időben tele van visongó szörnyekkel, most viszont csak egy lány hintázik önfeledten.
Széles mosollyal megindulok felé, miközben előveszem a pálcám és megszárítom a ruhámat, legalább nagyjából. Ha nem is esik, ködön átrepülni körülbelül olyan, mintha útközben lezuhanyoztam volna ruhástól. Amekkora ló vagyok, ugyanolyan lelkesen ülök fel a szemközti hintára és kicsit meghajtom magam. Nem túlságosan, mert akkor bemutatja a gyomrom, hogy mit kapott ebédre, hanem csak annyira, hogy ne nézzek ki úgy, mint aki el van tévedve. Pontosan azért szálltam le itt, hogy hintázzak, miért volna ez furcsa? Ez teljesen normális.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. február 15. 17:21 | Link



A nagy össze-vissza pörgésben hirtelen csak azt vettem észre, hogy egy sötét alak közelít felém. Az vérnyomásom rekordidő alatt ment fel 120-ra. De amikor tüzetesebben megnéztem, láttam, hogy csak egy férfi jön. Semmi gonosz lény, vagy mumus. Egyszerűen csak leült velem szembe, és ő is elkezdett hintázni. Elfordítottam a fejem, és úgy néztem, mint egy kutyus aki nem ért semmit. Végül csak megvontam a vállam, és lendületbe hoztam magam alatt a hintát.
Felmentem megint a legmagasabbra, és ahogy lefelé kezdtem el "zuhanni", egy fájdalma összeütközés áldozata lettem a velem szemben ülővel. Hát igen, a hintákat nem felnőttekre szabták, akik egymással szemben ülnek le.
- Bocsánat - mondtam, amint újra össze-vissza pörögtem a hintával. Beharaptam az alsó ajkam, de most nem azért mert zavarban lettem volna, hanem hogy visszaszorítsam a kitörni készülő nevetést, amit a szituáció okozott. Elég furcsán is kijöhet, hogy én itt így nevetek, míg a másik talán meg is sértődött a véletlen esemény miatt. Bár aki beül a játszótérre amikor már megy le a nap, az nem hiszem, hogy pont egy ilyen miatt fog patáliát csapni.
A lábammal fékeztem , és harmadik-negyedik próbálkozásra már meg is tudtam teljesen állni.
- Remélem nem fájt, vagy valami - mosolyogtam, mert annyira nem ment az a "magamban tartás" dolog. Sosem volt önuralmam, az már egyszer biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. február 23. 16:26 | Link

Tánya

Én itt szépen lóbálom előre-hátra a lábaimat, ahogy tanították körülbelül 36 évvel ezelőtt, erre a lány megpróbál kirúgni az ülőkéből. Legalábbis úgy néz ki, de most kegyes leszek és arra a következtetésre jutok, hogy csak véletlen volt. Nem ránk voltak ezek méretezve. Nem mondanám, hogy kifejezetten jólesett, még sajog egy ideig a vállam és a karom, de azért vigyorgok neki, mint majom. Mire ő lelassul, az én hintám már teljesen leállt és csak bokából hajtom előre-hátra magamat néhány centire.
- Pontosan ezt érdemli az, aki harmincas fejjel hintázni akar - felvonom a vállam és egy nemteszsemmit-mosolyt eresztek meg felé. Igazából szoktam ennél sokkal infantilisebben is viselkedni, de ha elterjed a híre, hogy nem vagyok teljesen kerek, hiába keresek egy kiadó szobát. Tehát először szoba legyen, aztán nyugodtan idétlenkedhetek, ahogy csak érem.
- Ez a... ugye Bogolyfalván vagyok? - nem tudtam, hogy kérdezzem meg, merre van a kocsma, meg hogy egyáltalán jó helyen vagyok-e, úgyhogy inkább nyíltan megkérdeztem. Előbb-utóbb úgyis rájött volna, hogy eltévedtem. Ha eddig nem tette volna meg. És az se baj, ha tudja. Vagy ez, vagy szokásom játszóterek közelében lébecolni. Úgyhogy nem is kérdés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. február 25. 22:11 | Link



Mikor tisztáztuk, hogy felnőtt lévén csak úgy hintázgatunk és ez mennyire nem normális, egyszer összemosolyogtunk, és feltette a nagy kérdést. Nem nem hívott el randizni, és rögtön a kezemet sem kérte meg. De ez volt az a pillanat, ahol rádöbbentem, hogy a férfi nem is azért ül abban a hintában, hogy csak úgy levezesse a stresszt, hanem mert így próbált kapcsolatot létesíteni. Bár azt mondjuk nem értem, hogy miért pont velem, miközben láthatóan én vagyok a földkerekség legőrültebb embere.
- Persze, netán...keresel valami pontos címet? - kérdeztem rá. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy milyen a férfi büszkeség. Van egy öcsém. A férfiak nem szeretik kimutatni, hogy nem urai a helyzetnek. Azt meg pláne rühellik, ha segítséget is kell kérniük. Ezért kellett óvatosan puhatolódznom.
Körbenéztem, és megpillantottam a motort nem sokkal arrébb. Valószínűleg a forgolódástól kerülte el eddig a figyelmemet.
- Az a tiéd? Nagyon menő - húztam mosolyra a számat. A szüleim sose merték megengedni, hogy egy ilyenen utazzak, pedig mindig is nagy vágyam volt. De persze nem az lesz az első dolgom, hogy Ennek az ismeretlen mögé felkéredzkedek.
- Amúgy Tánya vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2017. február 26. 14:57 | Link



Tavasz. Kellemes, lágy napsütés, a hűvös szellőn szálló illatokat pedig szinte harapni lehet. Egy mély lélegzetvétel, és mintha egy egészen más dimenzióba repülne az ember fia. Lassan éledező természet, visszamerészkedő madarak bizonytalan, társaikat kereső éneke. Megújulás, felfrissülés, szabadság, egy új kezdet. Tavasz.
Ákos életébe is beköszöntött a tavasz. Bár a naptár szerint kicsit még korai, de az ő életében igen sokat váratott magára. Csaknem egy év, egy hosszú év. Nem tűnik neki annyinak, talán az egész élményt egy napba de tudná sűríteni. Most, hogy vége van, és hazatérhet... nos, az elkövetkezendő időszakot nem sűrítené, inkább nyújtaná. Évszakhosszúságúvá, évekké, ha lehetne, ő örökké a tavaszban élne, ugyanis kifejezetten jól érzi magát.
Végre ismét önmaga, az az Ákos, akit megismerhetett a világ. A fél intézetet az ujja köré csavarta, miközben elegánsan ellógta a kezelések, terápiák végét. Bárkinek lyukat beszélt a hasába, ugyanaz a pimasz, mégis csábító vigyor ült az ajkain, mint amikor megérkezett. Ennek ellenére nem mutatott különösebb ellenállást, nem hadakozott a gyógyulás ellen. Csak a szabadulását sürgette volna már, szerette volna, ha végre kipróbálhatja magát tényleg élesben. Amúgy is sok időt töltött itthon az elmúlt hétvégékben. Ezúttal már felügyelet és "babafigyelő" nélkül, szabadlábon járhatott. És végre eljutott ide is - többet nem kell visszamennie. Legalábbis nem kötelezően, csak akkor, ha akar. Illetve, ha az édesapja pénztárcája még bírja.
Könnyű volna a családját hibáztatni, csak felesleges, és ezt már ő is belátta. Nem változtatta meg a világot maga körül, és ő sem változott érdemileg. Egyszerűen csak átült az asztal túloldalára, és egy egészen más szemszögből, más szemüvegen át képes észlelni a világot.
Lillával is szeretne találkozni. Nem hagyta, hogy hatalmas welcome back parti legyen, vagy felhajtás. Azt szeretné, ha minden olyan lenne, mintha el sem ment volna, mintha mi sem történt volna. Ő képes így gondolni a helyzetre most már, de vajon a környezete is képes lesz rá? Ezt még próbálgatja, ahogy azt is, meddig mehet, meddig engedheti meg magának, hogy úgy viselkedjen, mint régen. Fel kell húznia az új határokat, egy ilyen környezetben is. Pontosan tudja, pszichoterapeutájánál meddig mehetett, a nővéreknél, a biztonságiaknál, a többi bent lakónál. Kitapasztalta, és próbált a szabályok szerint játszani, amennyire csak ment neki. És most egy új játéktáblára keveredett, ismeretlen szabályokkal.
Szemtelen magabiztossággal kezeli a helyzetet, ahogy mindig. Írt Lillának egy baglyot, mintha mi sem történt volna, találkozzanak a játszótéren, ha ráér, és majd csinálnak valamit. Kivételesen időben érkezik, sőt, előbb, mint tervezte. Út közben két cigarettát is elszív, de mielőtt még belépne, gyorsan elnyomja, a csikket pedig eldobja. Hosszúra nőtt tincseit a tavaszi szél kicsit rendezetlenné fújta, füle mögé tűri haját, hogy egy kicsit megzabolázza. Dohányfüst illata keveredik a jól megszokott, nem túl tolakodó parfüm illatával. Nem túl lelkes pillantással konstatálja, hogy pár gyerek zajoskodik a játszótéren. Hétköznap délután van, nincsenek sokan, de még mindig nem kedveli a gyerekeket, ezért igyekszik kizárni őket, és a kellemesen melengető napsütésre gondolni csupán. Leül egy padra, barna tekintetével a környéket fürkészi. Azon kapja magát, hogy várja. Alig várja, hogy megpillantsa az ismerős sziluettet, és csak úgy átadja magát a látványnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2017. február 26. 15:31 | Link

Ákos
"I guess what I'm trying to say is I need the deep end
Keep imagining meeting, wished away entire lifetimes"


Sietek. Sietek, mert késésben vagyok, pedig erre a bagolyra vártam olyan régóta, hogy már nem is emlékszem rá. Hogyan lehetek késésben mégis? Annyira igyekeztem elfoglalni magam a várakozással töltött idő során, hogy végül olyannyira sikeresen elmerültem, hogy még elindulni is elfelejtettem. Pedig nem akarom megváratni, igazán nem.
Nem mondhatja senki, hogy nem tettem ki magamért. Még reggel megmostam a hajamat, a kedvenc pólómat vettem fel, és még sminkeltem is. Igaz, mostanában ezt egyébként is gyakrabban tettem meg az átlagosnál, így már kellő rutinnal húztam végig a tust a szememen és púdereztem be az orromat. Nem tudom mennyire figyelt meg korábban, de valószínűleg jobb látványt nyújtok, mint általában szoktam. A vicces az, hogy ezt az egészet nem is határoztam el igazából - nem úgy ébredtem, hogy ma majd elképesztően fogok kinézni a kedvéért, mégis elégedetlenül szemléltem  magam a tükörben egész délelőtt. Késésben persze nem ezért vagyok. Ha már úgy alakult, hogy le kellett foglalnom magamat valamivel, lementem gyakorolni egy kicsit az illúziókeltést. Ebben a tevékenységben igazán el tudtam veszni, az időérzékemet pedig valahol a kavargó színek és minták között el is hagytam. Már egészen jól tudtam őket mozgatni, ez pedig a hangulatomon is sokat dobott, habár közel sem annyit, mint a közelgő találka által keltett várakozás.
Kiélvezném a napsütést a kastélyból lefelé sétálva, de nincs rá időm. Szapora léptekkel, az apróbb akadályokat kerülgetve igyekszem a célom felé, miközben hálát adok a domborzati viszonyoknak, hogy legalább utam jelentős részét leejtőn kell megtennem, ami gyorsítja kis sétámat.
Végül csak 3-4 perc késéssel pillantom meg a padon ücsörgő ismerős alakot. Nehéz megfogalmaznom, hányadán állunk most egymással, sok idő eltelt, de egy dolog biztos - mosoly ül ki az arcomra, amikor meglátom. Benyomom a kiskaput, a tornacipőm pedig fájdalmasan ropog a murván, miközben átvágok a gyerekek között. Mire odaérek hozzá, valamivel már haloványabb, mert igazán fura lenne az arcába vigyorogni, de azért ott van. Más így látni, hogy tudom, most már nem megy vissza többet. Alig tudok betelni a látványával, pedig nincs több pár hétnél, hogy utoljára láttam. Lazán ledobom magam a padra, habár belül közel sem vagyok annyira felszabadult, mint amilyennek tettetem magam. Milyen ironikus, hogy korábban mennyire szerette volna, ha félek tőle... De most félek a legjobban, most hogy már meggyógyult.
- Szia! - nézek rá a napfénytől hunyorogva, miközben szokatlanul magas hangon köszönök neki. Hogy mit mondhatnék, arról egyelőre fogalmam sincs, így csak nézem őt. Nézem, mintha azzal be tudnám pótolni az összes időt, ami az elmúlt egy évben nem volt a miénk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2017. február 26. 15:56 | Link



Finom, kecses alak, vékony, elegáns, született balerina. Ha az ember fia ránéz, néha olyan érzése van, mintha csak úgy keresztülfújhatna rajta a szél, áteshetne rajta az eső. Pont ezért, nem szorul védelemre, babusgatásra, sokkal inkább sebezhetetlennek tűnik, gyönyörű szépnek, és elérhetetlennek. Egy pillanatra grimasz ül ki az arcára, idegesen nyitja ki ujjait, szorítja ökölbe kezeit párszor.
Nem, nem, az érzéseket meg kell élni, nem leírni őket. Ezek nem egyszerű, papírra vetett gondolatok. Nem máshoz tartoznak. - emlékezteti magát gondolatban, ahogy hagyja, hogy a nyugodt, álmodozó mosoly az arcára üljön. Nagyon, nagyon le akarja írni, amit gondol, de talán nem is azért, mert régebben. Nem azért, hogy valami felsőbbrendű részévé váljanak a szavak, inkább csak azért, hogy ne felejtse el. Viszont próbál nem a szavakhoz kapaszkodni, nem gondolatokra emlékezni. Inkább csak a látványra koncentrál, a hangokra, az illatokra, ahogy Lilla bejön a kapun, közeledik hozzá, és leül mellé.
Nagyon is jól érzi, mi zajlik le a lányban, ez nem változott benne. Megérzi, kiszagolja a félelmet, a bizonytalanságot, ami minden egyes felé tett lépéssel növekszik a lánykában. Féloldalas mosollyal, jól szórakozik a lányon. Gyönyörű kék tekintete hunyorog a napfénytől, pupillái összeszűkülnek. Talán még szebb, mint amire emlékezett.
 - Szia - válaszolja, de valahogy kicsit elkeserítően hétköznapi az egész, ahogy a megszeppent lányka egérhangon köszön, mellette ücsörög, bámulja. Nevetgél kicsit, előredől, térdeire könyököl. Nézi kicsit a játszadozó gyerekeket, ahogy felszabadultan élvezik az életet, mert ez a játszótér, a napsütésben, pajtásaikkal, szüleikkel eltöltött kis idő, maga az élet. A világ közepe. Bárcsak ő is képes lenne így megélni ezt a pillanatot, mintha nem létezne semmi a játszótér kerítésén túl. Elmosolyodik a balga gondolatokon, egyik hüvelykujjával lassan végigsimít alsó ajkán.
 - Az anyukák nem engedik a közelemben játszani a gyerekeket. Kicsit félreértették, amikor azt mondtam, most szabadultam - kuncog magában egy kicsit, és igen, most már kifejezetten tud poénkodni magán és a saját helyzetén. Nem olyan nehéz, nem is áll távol tőle, és azt reméli, Lilla is megérti majd, hogy mi a helyzet. Nem kell félni, nem kell bámulni, nem kell szerencsétlenkedni. Hiszen tavasz van.
Feláll kinyújtózik, élvezi a napsütést, a lány felé fordul, rámosolyog és felé nyújtja a kezét.
 - Na, van kedved kicsit visszamenni a dedóba? - kérdezi, mert őt abszolút csábítja a gondolat, hogy elvegyék a játékokat a kis idegesítő energiabombáktól. Ha kicsit kevésbé nevelték volna felnőttesebbre, még homokvárakat is rugdosna szórakozásképp. - Fogalmam sincs, mikor hintáztam utoljára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2017. február 26. 16:20 | Link

Ákos

Halkan elnevetem magam, miközben megcsóválom a fejemet. Úgy tűnik a humora mit sem változott az elmúlt időszakban, de ez nem is baj.
- Nem baj, nélkülük is megleszünk - mondom, miközben jobb kezemmel lazán legyintek, mintha ezzel is próbálnám megnyugtatni szegényt Ákost, aki nem tudja, hogy nem szükségesek a 3-5 évesek ahhoz, hogy mi jól szórakozzunk. Persze valójában tisztában vagyok vele, hogy ezt nem kell neki mondani, dehát ő kezdte.
Egy idő után én is elkezdtem érezni, hogy talán már túlságosan is nézem őt. Ezért inkább szemügyre veszem a játszóteret, a mindenfelé szaladgáló és ugráló gyerekeket és az aggódó pillantásokat az édesanyák részéről. Hihetetlenül természetellenes ez a hely számomra. Sosem mozgok ilyen közegben, vagy csak nagyon ritkán, és igazából nem sok vonzót találok benne. Legalábbis így, a sok gyerekkel és a szüleikkel. De csendes estéken szeretek benézni ide néha, amikor béke honol és nem kiabál senki. Olyankor kifejezetten kellemes hely is tud lenni.
Ákos hirtelen felpattan, én pedig meglepetten nézek rá, amikor a kezét nyújtja felém. Mikor azonban meghallom az ajánlatát, gonosz mosoly kúszik az ajkaimra. Elkapom a kezét és felpattanok, majd kicsit leporolva a hátsó felemet állok meg mellette. Ezeket a padokat sem gyakran takarítják...
- Miért ne? - kérdezem végül sejtelmesen mosolyogva, majd pár pillanattal később már a hinták mellett állok, ám azok sajnos egyelőre foglaltak. Könnyeden odasétálok az egyikhez és megfogom a láncokat, hogy a hinta megálljon, majd leguggolok, hogy egy magasságban legyek a gyerkőccel, aki éppen elfoglalja. Súgok valamit a fülébe, mire ő hirtelen elvigyorodik és leugrik a hintáról, majd elszalad. Én pedig azzal a lendülettel fel is ülök rá és hajtani kezdem magam. Hogy Ákos hogyan szerzi meg magának a másikat? Azt rábízom, hadd dolgozzon meg egy kicsit a dologgal ő is.
- Te jössz! - kiabálok neki hátra a vállam felett, egy apró mosollyal az ajkamon, habár a suhanás közben igazából nem is látom őt magam mögött rendesen. Nem is kell, tudom hogy ott van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2017. február 26. 17:20 | Link



Elfogadja ugyan a kezét, de a lány máris megy, hogy szerezzen magának hintát. Figyeli, ahogy leguggol, az ő szemszögéből roppant bájos látványt nyújt. A gyerkőc fülébe suttog, és valahol nagyon furcsa féltékenységet érez. Szívesen lenne a kisgyermek helyében, és ő is tudja, hogy valószínűleg csak egy szavába kerülne, hogy így legyen. De ő biztosan nem fog kérni, sem parancsolni, az valahogy most már nem az ő világa.
Viszont egy dolgot biztosan elfelejtett Lilla ez alatt az egy év alatt. A kirívó tekintet, a kihívás a hangjában, a huncutság a mosolyában... nem olyasmi, aminek Ákos ellen tudna állni, de igazából nem is akar. Most kevésbé fájdalmas módszerekkel próbálja megtanítani a lánynak, hogy nem olyan jó ötlet játszani a tűzzel, mint amilyennek tűnhet.
Ahelyett, hogy másik hintát szerezne magának, mielőtt még Lilla nagyon belelendülhetne a hintázásba, mögé lép, és megfogja. A hintát, ügyelve arra, hogy a lánynak se essen baja a meglepettségen kívül. Mögötte állva pedig lejjebb csúsztatja kezeit a láncon, rá a lány kezeire, miközben kissé előrehajol, hogy a lány érezhesse a feje búbján a leheletét. A lány samponjának édes illata csapja meg, és talán még finomabb, mint a tavasz illata. Csak azt sajnálja, hogy nem látja a lány arcát, pedig nagyon szívesen megnézné. Szereti tudni, érezni, milyen hatással van rá. Egyik kezével elengedi a lány kezét, füle mögé simít pár barna tincset. Továbbviszi a mozdulatot, hogy végigsimítson a lány nyakán, érezze a bőrének melegségét, a szívdobogásának gyorsaságát. Mielőtt még valaki valami rosszra gondolna, visszahúzza a kezét. Az volt a feladat, hogy szerezzen magának egy hintát - az nem volt megszabva, hogy egy gyerektől.
De mielőtt még Lilla igazán beleélhetné magát a dologba, úgy dönt, hogy elengedi, és ha már megállította, akkor most készségesen, finoman löki meg újra és újra, hogy a lány visszaszerezhesse a lendületét egy-kettőre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2017. február 26. 18:24 | Link

Ákos

Nem számítok arra, hogy Ákos meg fog állítani. Értetlenül pillantok hátra, habár sejtem, hogy a mellkasával fog a tekintetem szembetalálkozni és így is történik. Közben a kezei a kezemre csúsznak, én pedig egy apró mosollyal fordítom vissza a fejemet, hogy ne tudja leolvasni az arcomról, milyen érzéseket vált ki belőlem, amit csinál. Aztán persze tovább üti a már egyébként is forró vasat, én pedig picit meg is borzongok az illatától és a kezének a simításától, ahogyan a nyakamhoz ér. Nem tudom, hogy mit tanult és mit felejtett ez alatt az egy év alatt, de arra még biztosan emlékszik, hogyan emelje meg a pulzusomat pár pillanat úgy, mint semmi más.
Aztán olyan hamar abba is marad az egész, ahogyan elindult. Nekem viszont nem volt elég, habár ezt az igényemet talán el tudom halasztani egy időre... Így aztán ügyesen leplezem, hogy legszívesebben karonfognám és elráncigálnám magammal haza. Pontosabban hozzájuk, mert ő lakik innen egy köpésre, nem én. Nekem akár a mászókavár alagsori részlege is jó lenne, ha a szülők nem hívnának aurort miatta rögvest, habár ennek elég nagy a valószínűsége. Szóval inkább hagyom, hadd hintáztasson egy darabig, én pedig a kék eget nézem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve aztán az egyik lökést követően kiugrom a hintából. Valószínűleg nem túl kecses mozdulat, de az ugrás legalább kellően nagy volt - büszkén húzom be a csíkot a homokba oda, ahol a lábam a földet érte. Ákosra mosolygok, csípőre teszem a kezeimet és úgy kérdezem:
- Na, le tudsz győzni? - Én leszek a bíró, és nem leszek kíméletes. Persze szinte biztosan nagyobbat tud ugrani, elvégre vagy 25 centivel magasabb nálam, tehát a lábai is sokkal hosszabbak... Én viszont gyakorlottabb vagyok a röpködésben, szóval ki tudja. Reméljük, hamarosan kiderül. Én a célban fogom várni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. február 28. 16:37 | Link

Tánya

Jobbra-balra csavargatom az ülést szórakozottan, miközben a lányt figyelem. Remélhetőleg nem fogok teljesen feltekeredni, vagy a lánc se szakad le. Nem volna első eset.
- A kocsmához szerettem volna leszállni - remek, mostmár alkesznek is nézhet, nem csak cukrosbácsinak, aki játszóterek közelében ólálkodik. - De fentről nem látszik semmi és a tájoló bűbájjal se mentem sokra. Az azért elég szép eredmény, hogy a falut eltaláltam - ez mi, a harmadik bogolyfalvi látogatásom? A tájékozódási képességemmel már az meglepő, hogy a jó országban vagyok. Nem véletlen, hogy nem tudok hoppanálni. Túlságosan ragaszkodom minden testrészemhez, nem akarom hátrahagyni a fél lábam vagy a májam.
- Hm-hm - bólogatok vigyorogva a motor fele pillantva. - Honda Shadow, még a legelső, ‘85-ös szériából, de nem mutatja a korát. Csinos lány - elfogódva nézegetem, mintha nem láttam volna eleget az elmúlt hat évben, mióta megvan. Eredetileg mugli jármű, egyértelműen, de London mellett van egy nagyon ügyes ketyerés, aki bármilyen közlekedési eszközt képes megröptetni. Szerelem volt első látásra. Hazáig jöttem vele, négy napba telt, mert először Dániában szálltam le és akkor már körülnéztem kicsit.
- Hm? Jah, örvendek - először nem fogtam fel, mit mondott, az agyamnak kellett egy pár másodperc, hogy feldolgozza az információt. - Dimitri - előre tolom magam kicsit hintástól, hogy közelebb legyünk egymáshoz, közben lehámozom a kesztyűmet és a jobbomat felé nyújtom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. február 28. 16:47 | Link

Valentin
Szigorúan sötétben  Rolleyes

Végül itt kötünk ki megint és a fene egye meg, hát már megint lement a nap. Kissé összébb húzom magamom a ballonkabátomat, amit a mai napra választottam. Remélem nem jön erre egy gyermekkel rendelkező ember sem, mert még a végén azt hiszi, az előkészítő igazgatója valami furcsa perverz, aki egy másik furcsa perverzzel osztja meg furcsa perverz időtöltését. Mondjuk Valentin legalább úgy is néz ki, mint akitől vigyáznia kell minden korosztálynak, ellenben velem, aki... nos aki a cukrosbácsikra hasonlít. Kár ebbe belemenni, azt hiszem. Muszáj eljutnom fográszhoz, valami láromkodást borotváltatok a hajamba vagy ilyesmi kapuzárási pánikos lépés. Mert az van ám nekem, erre a minap rávilágítottak a kolléganőim, akik az ebédszünetben a modern boszorkány egyik cikkét tárgyalták ki. Egész sok állítás igaz volt rám, de a világért nem mondtam volna. Vettem bőrdzsekit, van szűk farmerom, viszonyom volt egy fiam korabeli ifú nővel, és elkapott a vágy, hogy valami olyat tegyek, amitől megváltozik az életem. Csak a munkahelyre seprűvel járás hiányzik. Nem lakom messze, és általában munkába menet előtt még reggelizünk valahol Ash-sel.
- Szóóóval... gondolkoztam.
Időm mondjuk volt rá, de most még magamhoz képest is lassan és elnyúlósan hoztam elhatározásokat. Éppen ezért az, hogy most itt vagyunk, pont egy olyan hirtelen döntés volt, mint amikor a miértek miatt ültünk itt együtt. Elkaptam az utcán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. február 28. 17:15 | Link


Ma nagyot nőtt az árnyék


Nem tudom, mennyi időt töltöttem mostanság a faluban. Mármint, tényleg sejtelmem sincs róla. Hol itt voltam, hol nem, amennyit lehetett, segítettem az iginek ügyeket intézni a színházban, plakáttervezésben osztottam az észt és még csak a szemem se rebbent erre. Borzalmas volt a sajtóanyagokért felelős emberünk, a plakátok olyanok voltak, mint egy kisiskolás első próbálkozásai és idegrohamot kaptam tőlük. Ez van, mikor a gárda  multifunkcióssá változik.
Végre sikerült letudnom az Elisabeth hat előadását Pesten, így hát most már megtehettem, hogy ismét visszavágatom a hajam és ez meglehetősen megnyugtató érzés volt. Kezdett helyre állni a régi rend.
Az ember nagy nyugodtan evezne hazafele a munkából, csendesen és veszélyes ábrázattal, mint valami pitbull, mikor elkapják és elrángatják a játszótér felé. Őszintén valljam be? Legyen. Nem rajongtam most ezért a programért, semmi kedvem nem volt beszélni, legfőképp érzésekről nem. A Nyerjünk időt! így is meglehetősen kimerítette az érzelmi színskálámat, ami bizony fakulóban volt. Talán ezért is találkoztam egyre többször Czettnerék Lucájával, legalábbis a kezdetekben. Most meg már elhívtam néha kutyázni, ha volt ideje, vagy cukrászdába. Ilyesmik. Nem tudom, miért. Megesik az ilyesmi.
Mély sóhajjal ráztam meg a fejem kicsit, hogy aztán Alexra nézzek, mélyen a zsebembe túrva, hogy előkotorjam a cigitárcám.
- Na, nem mondod? Azt hittem, meditáltál... - horkantam fel, hogy aztán a zippom felpattintva gyújtsam meg a cigit. Vannak társalgások, amikhez a nikotin szükséges, ez pedig egy ilyen volt. - Figyelek...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 15 ... 23 24 [25] 26 27 ... 35 ... 41 42 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér