32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 38 39 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 777
Írta: 2013. október 31. 13:18 | Link

HALLOWEEN, 1. csapat

A játszótérre belépve még semmi különöset nem vesztek észre. Aztán ahogy nézelődtök, a szemetek elé kerül az egyik mászókára ragasztott pergamen, az első feladattal. Az egyik padon találtok íróeszközöket és pergament.

Írjatok egy történetet a boszorkányüldözésekről. A stílusa rátok van bízva. Egy fontos szabály van: a csapat minden tagjának 3 mondatot kell róla írnia, de úgy, hogy nem nézhetitek meg, mit írtak a többiek. A végén a csapatkapitánynak össze kell olvasnia az alkotást, és ha sikerül teljesítenetek, az utasítás helyén megjelenik a következő borítékotok.
Utoljára módosította:Szervezői Mesélő, 2013. október 31. 13:21
Hozzászólásai ebben a témában
Pazonyi Medárda
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 185
Írta: 2013. december 23. 12:58 | Link

Benjámin

Úgy látszik köszönésemmel felriasztottam gondolataiból a helyes srácot. Igaz nem igazán értettem miért is jön le Bogolyfalvára két diák, miközben mindjárt elered az eső. Egyébként úgy látszik nem levitás illetővel találkoztam, hanem vagy az Eridon vagy a Navine ház diákjával. Mikor visszaköszönt éppen befejezte utolsó mondatát, megdördült az ég.
-Menjünk vissza a kastélyba.-javaslom mivel nem szeretnék elázni.
-Vagy be is húzódhatunk valahova.-állok elő még egy ötlettel.
Míg a fiú válaszát várom, töprengek azon, hogyha a behúzódást választja. Hirtelen eszembe ötlik valami:
-Amúgy hogy hívnak?
Ezt a kérdést fel szerettem volna tenni, mivel csak jobb a nevén szólítani, ami azt a látszatot kelti, hogy már rég ismerem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nevess és a világ veled nevet.

Horkolj és egyedül alszol.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2014. február 3. 15:33 | Link

Dóra és Mesélő

 A hétvége szép és jó dolog. Az embernek nem kell(ene) tanulnia, ráér, hogy alaposan kinyújtóztassa tagjait. Hát ha még tavasz lenne, és sütne a nap meg csiripelnének a madarak és nyílnának a virágok... De most zord tél van, hideg, hó meg jég. Ennek ellenére Anna úgy döntött, hogy hátrahagyja a biztonságos és meleg kastélyt, hogy felhúzva vastag kabátját és sapkáját elmenjen egyet sétálni. Kapott egy kis zsebpénzt és mit kell tenni a zsebpénzzel, ha végre valahára megkapja az ember? Hát persze, hogy első adandó alkalommal el kell költeni!
 Tehát fogta magát és a bakancsát, hogy elinduljon felfedezni Bogolyfalvát. Egyszer már járt itt, Emmával, mikor korizni mentek, de ez este volt és kellemetlen. Úgyhogy nem jó élményként zárult. Hátha most megváltozik a dolog.
 Mint a mesében, Anna csak ment, mendegélt, szépen végig a Fő utczán. Hosszan ácsorgott a kirakatok előtt, néha pedig be is invitálták egy-egy boltba. Ne ácsorogjon szegényke ott a hidegben, mikor pénze is van meg kedve is elkölteni. Így hát bejárta az Ajándékboltot, folyamatosan tüsszögve az illatgyertyáktól - biztos kellemes lehet, ha nem csiklandozza folyamatosan az orrát -, és majdnem vett egy sétapálcát, amiben pálcatartó és távcső is volt, ám kiderült, hogy ez egy olyan tárgy, amire éveken keresztül kellene spórolnia. De abban azért biztos volt, hogy nagyon jól nézne ki, ha sétapálcával a folyosón lézengene.
 Miután vett egy jó nagy adag forrócsokit a cukrászdában, felmelegedve indult neki az újabb boltoknak. Hosszan elidőzött a Seprűboltnál. Bár nem nagyon értett hozzá, miért jobbak az egyes seprűk a másiknál (valószínűleg olyan lehet, mint mikor a filmekben kocsit vásárolnak - azokat sem igazán értette), de borzasztóan jó volt nézni ezeket a csodákat. Egyik szebb volt mint a másik és elgondolkodott, hogy nem ártana neki is beszereznie egy modernebbet a mostani ütött-kopott, ősrégi példányánál.
 Aztán benézett a könyvesboltba is, ahol talált már szórakoztató regényeket is. Már korábban is benézett volna a könyvtárba, de hát az olyan messze van és olyan sok könyv van ott és az sem biztos, hogy nem mind tankönyv. Úgyhogy rögtön be is szerzett egy ígéretes, jó vastag olvasmányt, amivel remélhetőleg jó sokáig elszórakoztatja magát.
 Úgyhogy lényegében már el is érte a célját, mire végzett a Fő utczával. Elköltötte minden pénzét, de a forró csoki még mindig melegítette belülről és a könyvvel a táskájában elégedetten indult tovább a Boglyas térre. Már kezdett elfáradni a sok jövés-menésben, úgyhogy szépen besétált a játszótérre, lesöpörte a havat a hintáról és gondosan maga alá gyűrve a kabátja végét, leült rá. Kicsit meglökte magát, mire a játék nyikorogva megmozdult. Ennyi éppen elég is volt, hogy tökéletesnek érezze ezt a napot. Már ha lehet ilyen. Bár azért örült volna, ha inkább tavasszal ejti meg ezt a kirándulást, mikor már meleg is van, de azért ez sem volt rossz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 10. 14:15 | Link

Anna, Mesélő

Beköszöntött a tél, végre itt is. Már rengeteget hallottam ebben az évben anyától, hogy náluk annyi hó, meg ennyi, meg különben is. Alig vártam, hogy itt legyen, és mivel most teljesült a kívánságom, meg is nézem így a falut, meg körbesétálok mindenhol.
Meleg bakancs, fekete vastag szövetkabát, hozzá sapka, sál, és még kesztyű is, akármennyire hihetetlen tőlem. Bebugyolálva magam indulok le a toronyból, le a lépcsőkön, át a bejárati csarnokon, egészen a kapuig, ahol gyorsan kiszökkenek. Talán lehet, talán nem, de most nem is érdekel.
Lassú sétával leérek a faluba, a Fő Utczára, elhaladok a sok bolt, és otthon mellett, mígnem megpillantom álmaim helyét, egy játszóteret. Mikor a kapujába érek, nem leszek egyedül, mert amíg nem láttam ide valaki szintén bejött.
Kicsit megtorpanok, de aztán bemegyek. Nem tudom, ki az, de majd most megtudom.
Ugrándozva közelítem meg, és egy mellette lévő havas hintára ülök le, anélkül, hogy leporolnám. Kabátom érintkezik vele, és nem telik bele pár másodpercre, le "izgem- mozgom" a havat róla. Sokkal bulibb így, mintha lesöpörtem volna.
Valami azonban nem hagyott nyugodni...
- Miért lógatok az orrod?
A hanglejtésem a mondat vége felé emelkedik meg, így olyan hatást kelthet, mintha két éves volnék. Pedig nem annyi vagyok. Már betöltöttem a 15- t is.
A kérdésem után megfogom a hintám két fogódzóját, és én is meglököm magam egy kicsit, aztán besegítek a testemmel is, hogy aztán szálljak, mintha csak nyár lenne, és jóval fiatalabb lennék.
Bár nyikorog, most jó hallani ezt a hangot. A természet, és ez a hely is pihenni szeretne, de én nem hagyom. Vagyis mi nem hagyjuk, csak a másik, nem tudom, hogy ki ő, na szóval ő enyhébben feszeget a fémet, mint én...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. február 15. 23:07 | Link

Tilda

Sétálgattam a faluban, amikor megláttam a régi játszóteret. El akartam menni mellette ugyanolyan nemtörődöm arccal, de valami megállította a lábaimat. Egy ideig álltam, furcsa érzések kerítettek hatalmába. Kicsit borongós volt az idő és hideg, nem volt egy gyerek sem a környéken. Vettem egy halk, de mély levegőt és lassan fújtam ki. El kellett gondolkodnom mi is ez a furcsaság, amit kiváltott belőlem. Kicsit közelebb léptem, végigmértem a játékokat, elmerülve a gondolataimban.
Aztán amikor a hintához értem, megdermedtem és rájöttem, mi ez. Egy nagyon, hihetetlenül régi emlék kapargatta az elmém felszínét. Szabadulásra várva dübörgött a fejemben, én pedig kissé összevontam a szemöldökeimet. Cassie. Én. A hintán ültünk, hintáztunk. Alig érkeztem ide az iskolába, nagyon el voltam keseredve, azt hittem értéktelen az egész életem, nem akartam itt lenni. Lázadni akartam, de nem tudtam, hogyan. Cassie pedig a maga racionalitásával és tapintatos türelmével nyugtatott meg. A szavai még mindig a fejemben ugráltak, amikor visszagondoltam rájuk.
Megtöröltem a kezemmel a hinta egyik ülését, majd lecsüccsentem. Már kevésbé volt széles a hinta, mint akkor, de nem igazán zavart. Ahogy a lábammal lassan előre-hátra ringattam magam, a hinta pedig halk muzsikálásba kezdett. Valami égette a nyakamat, szinte fojtogatott. Elsőre nem tudtam, mi az. Vettem egy nagy levegőt, de nem volt az igazi, mintha nem enyhítette volna a légszomjamat. Benyúltam a kabát alá, megtapogattam a mellkasomat.
A nyaklánc. Még mindig ott volt a nyakamban, soha nem vettem le, egy pillanatra sem. Nyeltem egyet, elővettem és végigpillantottam rajta. Vajon ő még hordja? Megígértük, hogy mindig, akármi legyen, rajtunk lesz. Rossz érzés, hogy már nincs itt az iskolában, nem tartjuk a kapcsolatot. Igazából csak ez az icipici darab maradt meg nekem Cassie-ből, vajmi kevés, valljuk be. De több, mint a semmi. És ha az élet egyszer újra összesodor minket... a nyakláncaink újra összeillenek majd és akármennyire mások leszünk, biztos vagyok benne, hogy örülni fogok neki.
Örülni? Felkaptam a fejem. Mikor lettem ilyen szentimentális? Ez az egész nem kell nekem. Legszívesebben felrobbantanám ezt az átkozott helyet. A gyerekek nem érdekelnének, de nem akarok szankciókat, most nem. Vettem egy mély levegőt és egy gondolat ütött szöget a fejemben, ahogy összecsuktam hideg ujjaimat a nyaklánc körül.
Bárcsak ihatnék most egy meleg, gőzölgő kávét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. február 15. 23:40 | Link

Lorics


Minden vágyam egy jó forró kávé volt. Furcsa, sosem volt szokásom a kávézás, nagyon ritkán kívántam meg, és akkor is hamar elhessegettem az érzést, most azonban nem sikerült. Talán a hűvös idő miatt, ami a kastélyból kilépve fogadott, merthogy szombat délután lévén ismét a faluba indultam könyvbeszerző túrámra.
Ezúttal azonban, engedve a kísértésnek, kitérőt tettem, és csakhamar egy gőzfelhőt eregető papírpohárral az orrom alatt bandukoltam tovább a napsütésben. Olyan forró volt, hogy biztosra vettem, hogy mindjárt fellobban az egész a kezemben, de nem ez volt az egyetlen gondolat, ami szőke üstököm alatt fallabdázott. Még mindig nem tudtam, mitévő legyek nagyapám örökségével, melyről nem tudott más rajtam kívül. Olyan teher volt ez, melynek szokatlan súlya volt, szinte összeroppantam alatta. És persze számos más "problémát" is okoztam magamnak, eredetileg azért, hogy előbbiről eltereljem a gondolataimat.
Arcokat is rajzolt a gőz elém, legalábbis én könnyűszerrel beleképzeltem őket az alaktalan, fehér képződménybe, mely kellemesen melengette az orromat. A húgomé, Chaskéé, akinek az életemet köszönhettem, egy rettenetes, vicsorgó szörnyé, mely pedig még korábban elvenni próbálta azt, és számos más, ismert és ismeretlen arc, akik hol jó, hol kevésbé jó emlékeket ébresztettek bennem. És ott volt Lori is.
Nem, úgy értem tényleg, tényleg ott volt! A fehéres ködön át pillantottam meg a játszótéren, egy hintában ücsörögve, elmerengve.
Anélkül, hogy bármi konkrét elképzelésem is lett volna, miért mozdulok arrafelé, azon kaptam magam, hogy máris csak pár lépésre vagyok tőle. Behuppantam a másik hintába (melybe zavarbaejtően beleillettem termetemmel) és rávillantottam kék pillantásomat.
- Szia Lori! Neked is mesélték, hogy ha túllendülsz a hintával, akkor egy másik világba lendülsz át ahol minden a feje tetején áll, és éppen ellenkezőleg van, mint itt? - igen, valahogy sikerül az első dolgot kimondanom, ami eszembe jut a hintáról. Még van másik két tucat dolog, amit hallottam (mármint olvastam..) de egy jól irányzott korty kávé meggátol benne, hogy azokat is gyorsan elsoroljam a lánynak.
Múltkori találkozásunkkor eléggé elázott, hogy úgy mondjam, pedig nem volt eső. Tetszett, hogy olyan jó kedélyű, sokat nevettünk, míg sikerült eltennem őt másnapra. Most az arcát fürkészve az a gondolatom támad, hogy mennyire szeretném, ha látnám nevetni megint. Anélkül, hogy fel kéne hozzá bontanunk valami zárcímkés folyadékot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. február 15. 23:58 | Link

Tilda

Az ücsörgés jót tett nekem, kicsit kiszellőztette a fejem. A hűvös jó barátom lett, lassan elfújta a régi érzelmeket és a hirtelen támadt rombolási kedvet is. De ennek bizony ára volt. Mély, kongó ürességet hagyott maga után, egy újabb lyukat. Lehetséges, hogy egyszer elfogyok? Hogy csak egy nagy lyuk leszek ami a semmibe vezet? Hm, érdekes feltevés. Talán egyszer eljutok erre a pontra és meglátom mi történik.
Akkor ébredtem fel a gondolataimból, amikor valaki leült mellém és hirtelen csacsogni kezdett. Rápillantottam, ismerős volt, mind a viselkedés, mind a hang. Matilda minden egyes alkalommal, ahányszor csak találkoztunk, önkényesen beszélni kezdett valamiről, amit egyáltalán nem is kérdeztem. Gyakran nem is érdekel. De ettől függetlenül nehéz ezt megszokni, nem vagyok bőbeszédű. Amint meghallottam, mit kérdez tőlem, csak bámultam rá egy pillanatig, majd kifújtam egy nagy levegőt.
- Nem, még nem hallottam. - Mondtam, miközben megállapítottam magamban, hogy ez a lány sosem fog felnőni. Nagyon nem nézett már ki kicsinek. Emellett furcsa érzés volt mellette lenni. Néha úgy éreztem magam, mintha sosem lettem volna igazán gyerek. Bár senki sem született komolynak és felnőttnek, lehet, hogy csak nem emlékszem az ilyen dolgokra.
Nyugodtan visszaraktam a nyakláncot a kabátom takarásába, a védett helyére a mellkasomon, ahol mindig is volt. Már elmúlt a szentimentális érzések hada, már nem jelentett semmit, csak egy szép ékszer volt, amit szeretek viselni. Matildára pillantottam és akkor megcsapott egy illat.
- Kávé? - Kérdeztem egyből, kivételesen gondolkodás nélkül, majd meg is láttam a papírpoharat a lány kezében. Picit beharaptam az alsó ajkam. - Kapok belőle?
Nem szerettem a kávét, általában nem, de éppen most gondoltam rá, mennyire jól esne. Miért és hogyan? Nem tudom, nem hiszek a véletlenekben. Tilda biztosan azért járt ma erre, hogy hozzon nekem kávét, szóval jobban jár, ha ad belőle. Közben figyelmes lettem, milyen forró és mennyi vízgőz száll ki belőle. Egyik kezemet megemeltem, laza kis mozdulatokkal alkalmaztam az elemi mágiában tanultakat. Nem hagytam, hogy elrepüljön a gőz, visszahoztam körénk. Egy ideig vágtató ménesként szaladgált körülöttünk, majd madarak hadaként felfelé vette az  ég felé az irányt. Ott pedig kettéágazott és visszaszállt körénk. Én pedig beleraktam a kezem, hogy átmelegítsem az ujjaimat. Na jó, be kell vallanom, imádtam az elemi mágiát és ilyesmikkel szórakozni.
- Szeretnéd, hogy varázsoljak neked valamit? - Kérdeztem, hátha Tilda valami nehéz dolgot talál ki. Imádtam a kihívást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. február 16. 00:38 | Link

Lorics


A kávé forró volt, végigégette a szájpadlásomat, és mikor a nyelési folyamat végére értem, kidugott nyelvvel megállapítottam, hogy szörnyű. Eszembe jutott, miért is nem szoktam kávézni: mert nem szeretem. Csak tudnám, hogy akkor mi a csudáért vettem most egyet?
Lori felé fordulok inkább, aki pedig engem néz, de valami olyasféle tekintettel, mintha nem tudná eldönteni, hogy normális vagyok-e vagy sem. Persze efelől szívesen biztosítom, legalább olyan normális vagyok, mint bárki más, aki fél a hintáktól. Elvégre a hinták köztudomásúlag gonosz találmányok.
- Ráadásul kiverik az ember fogát - fejezem be gondolatmenetemet immár hangosan, hogy tovább taglaljam a hintákról szerzett tudásomat. Ez utóbbit nem csak olvastam ráadásul, de tapasztaltam is. Meg is mutatom Lorinak a fogamat, csak persze hiába, mert amit kiskoromban az az alattomos hinta letört, tejfog volt, és azóta már egyforintossá vált.
Aztán hirtelen mintha kihasadna a láthatatlan búskomor függöny, mely mögött Lori ücsörög, felfedezi ugyanis a poharamat, és kérdését hallva egyértelművé teszi, hogy szerinte is kávé van nálam, szóval nem vertek át a boltban. Szóval nem az itallal van valami baj, hanem tényleg nekem nem ízlik.
- Persze! - mosolygok rá és már tolnám is a kezébe, de valamit csinál, én pedig motyogva teszem hozzá, hogy "sőt, a tiéd lehet az egész", mert közben nagyokat pislogva konstatálom, hogy varázsol. Nem is akárhogy! A felszálló gőz meglovagolja körülöttünk a csípős levegőt, aztán tucatnyi darabra szakadva repül fölénk, ámuldozó tekintetemtől kísérve. Lori felemeli a kezét, és az apró gőzmadárkák átreppennek ujjai között, és eloszlanak mögöttük.
- Ez.. hiszen ez vízmágia volt! - le vagyok nyűgözve, és következő, lelkessé fokozódott kérdését hallva én is kis híján szárnyra kapok. Mint egy iskolás kislány, már csak az hiányzik, hogy tapsikolni kezdjek. Ebben persze a kezemben tartott kávé meggátol, de erről eszembe jut, hogy az még mindig az ujjaim közt eregeti lágy, illatos felhőit, így most valóban a lány kezébe nyomom azt.
- Micsoda kérdés, naná, hogy!
Elmerengtem, és körbenéztem. Hirtelen nagyon sajnáltam, hogy nincs hó, egy hóember csatát most szívesen megnéztem volna.
- Tudsz belőle sárkányt formázni? - persze, naná, hogy a sárkányok az első gondolataim. Ha sárkányos családba születik az ember, az ezzel jár. - Egy kávéköpő sárkány! Húú!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. február 16. 01:03 | Link

Tilda

- Kiverte a fogad egy hinta? - Kérdeztem vissza reflexszerűen, miközben megemeltem az egyik szemöldököm. - Vérbeli béna vagy. - Vontam le a következtetést egyből. Máris tudtam, milyen típus ő, az a kislány, akivel mindig történt valami, születésétől kezdve. Nos, én is így vagyok vele, csak éppen nem a fizikai sérüléseket szenvedtem el. Na jó, azokat is. Emlékszem még milyen kemény a gurkó, nagyon is. Néha hiányzik a kviddics is, a repülés. De Matildát kiismerni - velem ellentétben - könnyű feladatnak tűnt.
Könnyebben meggyőzhetőnek tűnt a kávét illetően, mint vártam. Az ember azt hinné, legalább kér valamit cserébe, de nem martam el tőle egyből, helyette inkább elemi mágiával szórakoztattam. Amikor a lelkes felismerést tette, sóhajtottam. Ki nem találta volna senki, hogy ez vízmágia, ha ő nem jegyzi meg. Na mindegy, már hozzászoktam, hogy azoknak, akik nem elemi mágusok, ez hatalmas csoda.
- Igen. Hydromágus vagyok... leszek. - Végül helyesbítenem kellett. Mindig emlékeztettem magam, hogy még tanulok és persze nem is vagyok bejegyzett elemi mágus sem... még. Viszont nagyon szeretem a mágiának ezen irányát és minél hamarabb szeretném tökélyre fejleszteni. Remélem Merkovszky a segítségemre lesz ebben, az ő érdekében. Jelenleg ő a legjobb, akit ismerek és az egyetlen lehetőségem a tanulásra.
Aztán Tilda belelkesül a kívánságműsortól, én pedig Dévény Tibi bácsinak érzem magam. Már csak egy pöttyös labda meg egy DJ pult kéne és tökéletes lenne az összhatás. Oké, be kell vallanom, hogy ez tényleg erős hasonlat volt. Odaadta nekem a kávét, én pedig egy köszi kíséretében biccentettem és belekortyoltam. Nagyon jól esett most, pedig nem vagyok kávéimádó, sem koffeinfüggő. Amikor meghallottam Tilda kérését, féloldalas, elégedett mosoly terült el az arcomon. Kicsit fokoztam a gőz mennyiségét, az én szintemen ez nem jelentett gondot. Majd lassan kavargott körülöttünk, végül egy hosszú sárkányt formált meg. Lassan kialakultak a bajszai is, az érzékszervei, majd a pikkelyek közül is kirajzolódott pár jellegzetes.
- Kávét nem fog köpni. - Mondtam újat kortyolva a forró italból. - Csak mert az pazarlás lenne. - Nagyon jól esett, eszem ágában sem volt ilyesmire fecsérelni a kávét. Azonban a sárkány körberepülte a játszóteret és zuhanórepülésben megindult Tilda felé. Száguldott, egyre gyorsabban, de amikor hozzáért, ártalmatlan kis gőzfelhőként melegítette fel és lebegett körülöttünk tovább.
- Ez könnyű volt. - Állapítottam meg, egyik vállam kicsit megrándítva. - Mondj valami mást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. február 16. 01:51 | Link

Lorics


- Hát, mondhatjuk így is.. - bólogattam sután. Nem igazán akartam volna bevallani, hogy megpróbáltam megharapni a hintát, így megállapításán csak nevetek egyet.
- Igen, de abban profi! Apám szerint kész csoda, hogy még élek.
Néhányszor már beigazolódott, hogy igaza van, úgyhogy már inkább nem is számolok be neki a baleseteimről, ami persze nem sokat változtat az aggodalmán, mert tudja, hogy mindig történik velem valami, csak már nem mondom el inkább neki.
- Hydromágus - ismételtem, mint a jó iskolás. Az elképedésem nem magának a ténynek szólt, hogy ő az, hanem most először volt alkalmam látni ilyesmit, és bár ebben a világban a mágia olyan átlagos dolog, mint a muglikéban a telefon, ez a mutatvány olyan volt számomra, mint a legújabb csúcsmodell egy mugli számára. Ismerős, de mégis új.
- Igazán csodás képesség.. én csak felrobbantani tudok dolgokat. De az meglepően jól megy.
Ez persze némileg túlzás, de a legerősebb varázslataim közé tartozik az, mellyel még régen Budapesten egy asztalt egy rosszindulatú alak arcába robbantottam. Különös, már a nevére sem emlékszem. De azt a szegény asztalt azóta is sajnálom.
Végignézem a sárkányos bemutatót is, de tekintetem hamar Lori arcára vándorol míg a gőzlény meg nem támad engem. Behúzom a nyakam reflexből és nevetek, ahogy az szétoszlik körülöttem.
- Sárkánygőzfürdő - jegyzem meg Lorira pislogva, majd körülkémlelve, nem-e indított egy második támadást is felém. - De kávéköpés nélkül béna.
Persze csak cukkolom, valószínűleg nem díjaznám túlzottan, ha a forró kávéval leköpetne.
- Könnyű? Pedig nem néz ki annak. - Én legalábbis tutira képtelen lennék rá. - Egyébként miért üldögélsz itt magadban?
Míg valami nehezebben kéne gondolkodnom, amit varázsolhatna a kávéval, helyette feltűnik, hogy ismét egymagában bukkantam rá. Miért van ilyen tökegyedül folyton? És hol rejtegeti a jókedvét?
- Gondoloom nincs kedved eljönni.. öhm.. velem? - abban a pillanatban valahogy nem ugrik be, hogy hova is jöhetne velem. A könyvesboltba indultam, de most kiesik a dolog. Még mindig az előbb látott gőzsárkány lebeg képzeletben előttem. Vajon tudna olyat is csinálni elegendő gőzből, amit megülhetnénk, és elrepülhetnénk vele?
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. február 16. 01:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. február 16. 02:22 | Link

Tilda

- Hát, ismerem a fajtád. - Mondtam neki féloldalasan mosolyogva, amikor beismerte, hogy még a vérbeli bénaságban is profi. Különleges szintekre emelheti a szerencsétlenséget, és őszintén szólva tudom, hogy nem túl hálás feladat asszisztálni ebben. Az ilyen emberek, mint Matilda mindig hatalmas bajba keverednek. Ők a hercegnők, akiket bezárnak a toronyba, akik megszúrják rokkával az ujjukat, akik beleharapnak a mérgezett almába. Röviden és tömören: akiknek tündérmese az életük. Én nem ilyen vagyok, volt idő, amikor azt kívántam, bárcsak én is ilyen lennék. Hogy ha valami gond van, leülhessek és várjam a felmentő sereget. De nem, ez sajnos nem az én világom és soha nem is lesz az, viszont már egyáltalán nem sajnálom, hogy így van. Talán még örülök is neki.
- Igen? Abban én is jó vagyok. - El kellett vigyorodnom, amikor a robbantásról volt szó. Hiába, az egyik kedvenc varázslatom volt, meglehetősen gyakran használtam is, ha indulatokat kellett levezetnem. - Ez egy plusz pont a bénasági skálán. - Állapítottam meg végül. Ha már ebben jó, nem lehet annyira nagyon védtelen. Persze ha az ember nem bírja a stresszes helyzeteket, minden megváltozik és bonyolulttá válik. Necces egy helyzet.
- Csak kis érzék kell hozzá. Az elemi mágia nagyon különleges dolog. - Mondtam neki, mert úgy tűnt, őt érdekli. Nem mindenki volt vevő az elemi mágiás dumára. De ahányszor víz volt a közelemben és lehunytam a szemem, megjelent a szemeim előtt a víztestű nő alak. Amint nyújtja a kezét felém, arckifejezése nincs, de talán boldognak tűnik. Mosolyog. És ez a látvány... ez maga a harmónia megtestesítője. Egészen különös, új érzéseket nyitott meg bennem a mágia ezen ága, talán ezért szeretem annyira és ezért ragaszkodok hozzá ennyire.
- Miért üldögélek? Eszembe jutott egy régi, kedves emlék ettől a helytől. - Vallottam be, majd felemeltem a kávét, kicsit megmelegítettem és ittam belőle még pár kortyot. Nagyon jól esett, ahogy átmelegített. Amikor újabb kérdést szegezett nekem, egyik szemöldököm felvontam, úgy néztem rá.
- Elmenni veled? Hova? Megártott neked a gőz, vagy mi? - Kérdeztem, miközben normál hőmérsékletű kezemmel odanyúltam, hogy megnézzem, nem lázas-e véletlenül. Lehet, hogy túlságosan felmelegítettem? Vagy már alapból kicsit beteg volt? Nekem úgy tűnik, mintha félrebeszélne.
Várjunk... miért aggódom emiatt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. február 16. 09:42 | Link

Lorics


Zavartan nevetgélek tovább, mikor közli, hogy ismeri a fajtám. Megnyugtató tudat mindenesetre, hogy nem én vagyok minden szerencsétlenség gócpontja, és mások is tudnak úgy bénázni, mint én. Nagyapám csak legyintett, mikor a szüleim kifakadtak miattam, mondván, majd kinövi. Szegény drága Nagypapim! Ha látnál most! Talán újragondolnád, hogy kire is hagyd mindened, ami volt vagy lehetett volna.
Talán attól az egy korty kávétól, vagy egyszerűen csak attól, hogy mosolyogni, sőt vigyorogni látom őt, nekem is lehervaszthatatlanul felcsúsznak szám szélei, és minthogy nem tudok megmaradni nyugton, lökni kezdem magam a hintában. Régen hintáztam már, megvan vagy három napja is talán.. közben lelkesen hallgatom Lorit.
- Hurrá! Köszi, máris kicsit kevésbé érzem magam bénának - közben sikerül majdnem kiesnem a lengő székből. Lehet, hogy kapaszkodnom is kéne?
- Emlékszem is, mikor először találkoztunk, még a nyáron, akkor is felrobbantottál valamit.
Emlékezetes találkozás volt, akkor még tartottam tőle, hogy rámakadnak itt a budapesti fazonok, és azt a robbantást nekik könyveltem el. Nem jutottam el gondolatban odáig, hogy talán nem hívnák fel ennyire a figyelmet magukra, ha valóban ők volnának.
- És némi kötődés sem árt az elemhez, nem igaz? - kérdezem, és közben egyre magasabbra rúgom magam. A csípős szél belekap a hajamba, és mikor behunyom a szemem egy pillanatra, máris olyan, mintha repülnék. Eltekintve attól, hogy nem repülök. Azt soha. A repülést nem nekem találták ki. Meg.. úgy jó sok minden mást sem.
- Tényleg? Micsoda? - lefékezek, anélkül, hogy kirepülnék a székből, és kéklő tekintetem felé fordítom. Eszembe se jut, hogy talán ehhez semmi közöm nincs, a tapintatosság ritkán jön össze. Hiába, nincs igazán érzékem az emberekhez.
- Nekem egy régi rossz emlékem is van játszótérről - villan be hirtelen, és sikerül egy pillanatra elszontyolodnom. - Még kicsi voltam és én vigyáztam a húgomra, Annabellre és a játszótéren voltunk, ő pedig egyszercsak eltűnt, és percekig nem találtam sehol. Kiderült később, hogy az ébredező varázserejével sikerült magát arrébb helyezni kissé. De én azért jól megijedtem.
Kissé összeszedetlen kérdésemet nagyon furcsálkodva fogadja, és ellenőrzi, nem-e vagyok lázas. Érintésétől kissé kiráz a hideg. Nem rossz értelemben, de utána csak pislogni tudok, és mint a hal, tátogok egyet-kettőt, mire sikerül összekaparnom a gondolataimat.
- Nem, semmi bajom. Amennyire tudom - ráncolom kissé a homlokom, mert bár nem érzem, hogy beteg lennék, ez nem jelent semmit. - Csak gondoltam hátha volna kedved valamihez. Tudod, benézni valamelyik boltba, vagy csak úgy végigmenni a sétányon és vissza.
Valahogy jól éreztem magam Lori társaságában, és ha már sikerült ismét belébotlanom, és egyébként is abszolút ráérek..
- Persze, csak ha nem félsz, hogy átragad rád a bénaságomból, ha túl sokat vagy a közelemben - húzom ismét szélesre a szám.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. február 16. 13:44 | Link

Tilda

- Azért ne bízd el magad. - Figyelmeztettem, amikor megörült egy-két plusz pontnak. Az ő negatív rekordjának ez annyit ér, mint halottnak a csók. Nem akartam lelombozni a jókedvét ezzel az aprócska ténnyel, hagytam hogy örüljön. Miért ne? Az még nem fájt senkinek sem, persze rajtam kívül.
Aztán felhozta a nyári találkozásunkat, amikor az eső elől bújtunk be abba a nagy fészekszerű dologba. Emlékszem, már akkor sem hittem, hogy normális. Azóta bebizonyosodott, hogy tényleg nem az.
- Ja igen, egy telefonfülke volt. - Állapítottam meg, visszagondolva. - Már attól is betojtál. - Állapítottam meg elvigyorodva. Emlékszem, először nem is volt egyértelmű, mit is akar tőlem. Azt hitte üldöznek vagy nem tudom, gonosz emberek vagy valami más bajba keveredtem. Mondjuk ha ismer engem, akkor jogos lett volna a feltételezés, abszolút. Mégis akkor még abszolút idegenek voltunk egymásnak. Hm, talán a bénasággal együtt jár a fokozott paranoia is.
- Némi kötődés? - Kérdeztem felvonva az egyik szemöldökömet. Nos, ha jobban, objektív szemmel megfigyeljük az én kapcsolatomat az elememmel... hát, én inkább az ijesztő vagy a mániákus kötődés kifejezést használnám. Persze, ez csak bennem zajlik le és nem igazán szoktam beszélni róla. Sőt, mutatni sem nagyon szoktam a külvilágnak, mert ezt túl bonyolult lenne elmagyarázni. Igazából ez csak az enyém, a mély rétegeimben lappang. Olyan ez, mint egy közös kis titok az elememmel, a vízzel, ami csak a miénk és senki mást nem engednék a közelébe. Bár amikor belelovalom magam az ilyen dolgokba, ennyire hevesen, abból sosem sül ki semmi jó. Hosszú, sokrétű tapasztalat igazol engem. - Mondhatjuk így is.
Aztán Tilda megkérdi, milyen emlék jutott eszembe. Lepillantottam a talajra, kicsit meglöktem magam a hintán. Egy pillanatra kicsit elgondolkoztam, jó ötlet-e elmondani neki. De aztán úgy döntöttem, miért is ne? Bár nem kéne már ilyen erősen kötődnöm Cassie-hez, remélhetőleg ez nem tűnik fel neki. A navinés lány beírta magát a szívembe, örökre.
- Amikor idejöttem, nagyon nehéz időszak volt. Igazából kényszerből kerültem ide és egy nagyon kedves barátomra emlékeztet ez a hely. Akiről jelenleg... nem tudok semmit. - Vontam meg a vállam, majd tovább hintázgattam. Nem löktem el magam rendesen, mert egyik kezemben még mindig a finom kávé volt. Nagyot szippantottam az illatából, majd ittam belőle pár finom, forró kortyot. Aztán odanyújtottam Tilda felé, hogy ő is ihasson kicsit, ha kér belőle, bár mintha azt mondta volna, hogy megkaphatom az egészet.
Miközben mesélte a régi emlékét, rá figyeltem, aprókat bólogattam, de nem volt hozzáfűznivalóm a dolgokhoz. Nekem nem volt testvérem, hála istennek. Nem akartam ilyen felelősséget, véletlen sem. Amúgy is csak idegesített volna, nem voltam igazándiból a gyerekek rajongója. Nem mondom, hogy utálom őket, de ha látok egy "cuki kisbabát", nem rohanok hozzá visítva, hogy megsimogathassam. Nem tudom, milyen lehet egy testvérrel felnőni. Bizarrnak tűnik. Magányos percektől mentesnek.
Kicsit megnyugtat, amikor azt mondja, nem beteg, legalábbis nem tud róla. Én sem érzem melegnek a homlokát. Sőt, hamar még az is egyértelmű lesz, mit akar. Valami közös programot. Nem tudom, rég csináltam már ilyesmit, talán túl régen. Egy ideig gondolkoztam az ajánlaton.
- Miért is ne? Attól nem félek, hogy rám ragad a bénaságod, ilyennek születni kell. - Állapítottam meg, miközben rá pillantottam, de kivételesen nem sértésnek szántam. Nem tudtam, mihez lenne kedve, de miért is ne. Talán éppen ideje lenne kevésbé elhatárolnom magam az emberiségtől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. február 16. 15:30 | Link

Lorics


Egy fejrázással jelzem, hogy nem, nem fogom elbízni magam, cukkolódó szavaira valamiféle visszavágáson töprengek inkább, de egyelőre nem jutok a dologgal sokra. Loriban semmi hibát nem látok, sőt, amiket a kávé gőzével csinált, igencsak lenyűgözővé teszik őt. Még nem ismerem ugyan igazán őt, de amennyit tudok róla, abban nem találok igazán belekötnivalót. Talán csak a múltkori találkozásunk, mikor úgy kellett fölkaparnom őt az utcakőről, de ez nem olyasmi, amivel piszkálni lehet a másikat. Illetve lehet, de nem biztos, hogy jól esne neki. Ennyit még én is tudok.
- Nem tojtam be tőle! - öltöm rá nyelvem ellenkezésképpen, ahogy Lori is visszagondol a robbantott telefonfülke esetére. - Csupán.. elővigyázatosan.. öhm, nos.. megfigyelő állást vettem fel, hogy ha úgy adódna, én lephessen meg a robbantgatót - azaz téged - és ne fordítva.
Magyarázatnak kicsit gyenge, de igaznak érzem. Féltem én már, igaz, arra a telefonfülke pusztulásra is összerezzentem, és elbújtam, de ugyanez az ösztön mentett meg Budapesten is. Mikor cselekvésre került sor, már nem éreztem félelmet, csak elszántságot.
Érdeklődésemre felvonja szemöldökét, és láthatóan elgondolkodik, érzem, hogy kicsit több minden játszódik le a fejében, mint amit végül kimond. Mondhatjuk így is. Aztán tovább faggatom, mert kíváncsiságom már-már ön- és közveszélyes tud lenni, most pedig még csak fel sem merül bennem, hogy Lori meg akarna fojtani, amiért ilyet kérdezek.
- Hogy-hogy nem tudsz róla semmit? - hökkenek meg. Egy ilyen fontos, régi barát nem tűnhet csak úgy el az életéből. Vagy mégis? Az ajkamba harapok, mert lassan sikerül észrevennem, hogy mintha vékonyabb jégen járnék most, mint más témákkal. De a kérdés már kiszaladt a számon. Pedig elszomorítja. Hiába kedves régi emlék, az illető hiánya szomorúságot csempész Lori szívébe, és én vidámnak szeretném látni. Igaz, senkit se szeretek szomorúnak látni, de most őt valahogy különösen nem szeretném. Ezért is pattanok fel végül, mikor beleegyezik, hogy járjunk egyet.
- Hát, ha tényleg nem fertőző... - nevetek újabb megjegyzésén, így legalább tényleg nem rázhat le. Meg is ragadom mindkét kezét, és talpra rántom, minden lehetséges ellenkezésére ellenére, majd jobbomba kapom bal kezét, és úgy húzom magam után.
- Mit szólnál hozzá, ha degeszre tömnénk magunkat édességgel? Esetleg még egy kávé? Vagy egy könyv? - igen, utóbbi nagyon illik a sorba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2014. február 16. 21:09 | Link

Dóra és a Mesélőnk

 Éppen azon gondolkodott, hogy belekezd a könyvbe, amikor csatlakoztak hozzá. Először fel sem nézett, inkább azt élvezte, amint hintázás közben a cipője orrával bökdösi a havat és egyre mélyebb gödör lesz alatta. A porhó szemei pedig úgy szálltak alacsonyan a levegőben, mintha sűrűn esne a hó. Legalábbis a hangyáknak mindenképpen sűrűn esne, ha a hangyák ilyen időben kijönnének körülnézni.
 - Mi? Higy én? Lógatni az orromat? Nem is olyan hosszú... - védekezett azonnal, mikor meghallotta a kérdést. Fel is kapta a fejét, és hát kit lát maga mellett a hintában bebugyolálva sapkába, sálba, kabátba?
 - Jé, egy Dóra! Milyen kicsi a világ? - Nem mintha Bogolyfalva és Bagolykő olyan nagy lenne, de a pesti utcák után ez számára tényleg furcsa, hogy csak úgy összefuthat olyan emberrel, akit ismer. Meg az is nagyban közrejátszik, hogy amúgy sem ismer olyan sok embert errefelé.
 - Te meg hogyhogy erre? - tette fel a kérdést nem csak azért, hogy udvarias legyen. Tényleg érdekelte, ki olyan őrült, hogy ebben a hidegben és ebben a hóban kiüljön a szabadba hintázni.
 Meg is akarta kérdezni, nem haragszik-e még mindig rá a múltkori csokis süti baleset után, de inkább hagyta a témát. Azóta még nem beszéltek egymással és kicsit félt, hogy Dóra még nem teljesen bocsátotta meg neki. Bár az is lehet, hogy életbiztosítást kéne kötnie azoknak, akik vele akarnak lógni, még ha csak egy percig is. Komolyan! Nézzük csak, itt volt a talált süti esete - akár egy Sherlock Holmes könyvben! -, aztán ott volt a korcsolyázás, amikor feldöntötte azt a három embert, akik szóba mertek vele állni, múltkor meg fejjel lefele lógott a Bajkeverők alagútjában Emmával. Na de tényleg! Nem ártana kicsit fejlődnie. El is határozta fejben, hogy akármilyen szituációba kerül, ő bizony kihozza a legtöbbet magából és nem fog elesni/megégni/megütni/megfertőzni/megátkozni és egyebek.
 Eme elhatározás után rögtön meg is akarta mutatni, hogy ő bizony képes akár a vízen is járni, de inkább csak továbblökte a hintát. Jó lenne hógolyózni vagy valami, de ha Dóra még mindig haragszik rá, akkor nem biztos, hogy ez javítana a kapcsolatukon.
 - Na és hogy vagy? - tette fel óvatosan a kérdést, hátha ezzel kideríthet valamit. Abban már biztos volt, hogy a süti hatása már elmúlt, de itt nem is a fizikai "hogy-vagy"-ra értette.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 731
Összes hsz: 1186
Írta: 2014. február 21. 11:00 | Link

Dóra és Anna

Nem ez az időszaka az évnek az, mikor az idő pillanatok alatt változhat, esőből napsütéssé, és fordítva, vagy szélcsendből viharerejű fúvássá a levegő. Ettől függetlenül különös, és libabőrös érzést keltő hűvös szellő csap a játszótéren lévő két leányzó arcába szinte a semmiből, elsőre nem is törődnének vele, de aztán egyre erősödik, már hajukat lebegteti. Eddig vihar előtti csend lett volna? Mindenesetre az eső még szemerkélni nem kezd el. Ekkor, a barna hajú lány, Dóra furcsaságot láthat, amint a szél, egy megsárgult, régies, összetekert pergament kezd el sodorni a hó tetején, ami éppen a hinta tartópillérének csövéből csusszant ki. Nem telik bele sok idő, hogy felkapja azt a következő fuvallat, és pont az ölébe pottyantsa a lánynak.
Amint kitekeri, látni fogja, hogy ez egy könyv kitépett lapja lehet, amely egy történethez kapcsolódó térképet mintáz. Ha jobban megnézi, talál az alján három betűt leírva, úgy, mint egy monogram és egy kis figyelmeztetés mellé. K. E. S., a papírt soha ne erezd el!. Illetve egy kis versikét, legalábbis elsőre annak tűnik. De van ennek a pergamennek egy sajátossága, ugyanis azt nem is figyelte, hogy egy különös por szállt fel, mikor kitekerte.
Az embereknek vannak néha vágyaik,
azok olyanok, mint éjjel az álmaik,
távolinak tűnő elérhetetlen cél,
mit elménk csupán illúziónak vél.
Képzeletben ott voltam a Szaharában,
teveháton nyargaltam a sivatagban.

Ahogy ezen mondat végére ér, mert a vers maga hosszabb a papír szélére vetve, egy pillanat alatt forogni kezd körülöttük a táj, hirtelen álmosságot éreznek, mind a ketten, majd ahogy lehunyják a szemüket, a hó helyett kellemes, sőt, már inkább erőteljes meleget. A következő feleszmélést követően már azon kapják magukat, hogy a sivatagi homokból kászálódnak fel, nem biztos, hogy ez volt minden vágyuk most. De innentől már a vers vezeti útjukat, amire előbb, vagy utóbb rá fognak jönni.
A közeli horizonton pillantanak meg egy férfit, aki két tevét irányítgat, és ismét a megsárgult papírt látják a férfi oldalára kötve. Akár mi is történt, ahhoz kell hozzájutniuk, az pedig nem fog túl könnyen menni. A férfi hajthatatlan lesz, hogy vagy tudnak cserébe adni neki valamit, vagy az egyik tevével, teveháton e kell menniük vízért és hozni neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Juhász V. Máté
INAKTÍV


ketten egy testben
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 84
Írta: 2014. február 28. 21:15 | Link



Az eső némán pergett, csak a pocsolyákon cseppenő vízcseppek hangzottak, ahogy egy fekete kapucnis alak taposott, vagy inkább kocogott a falu felé. Már sötétedett, a nap nem is látszott a horizonton, csak a szürkülő, sötétedő égboltot néztem. Mert hogy én voltam az az alak. Én voltam, és menekültem.
Túl sok volt az ember körülöttem, és nem emlékszek az elmúlt egy hetemre. Viktor egy feljegyzést sem hagyott, és ez nagyon idegesít. Nem, nem ez a legjobb szó rá, inkább fáj. Fáj hogy ennyire nem törődik velem, pedig egy testben élünk mind a ketten, de most valahogy figyelembe se vesz. Egy héten keresztül nem voltam jelen és fogalmam sincs hol voltam. Hova kerülök ilyenkor? Hol vagyok, amikor Viktor van a felszínen? Hol vagyok ÉN? Ki vagyok én? Én létezem, vagy én vagyok Viktor is? Ki vagyok?
És ha már az sem biztos, hogy én létezem, honnan tudom, hogy a világ létezik?
Az eső, ami a kabátomat pöttyözi, valódi? Hát a kabátom? A föld amin járok és a levegő amit belélegzek, az igazi?
Egy hétig semmi. Hol voltam? Mit csináltam addig? És miért jöttem vissza onnan? Miért nem emlékszem rá, hol voltam?!
Mintha fellegek leptek volna el, láttam magam körül a jelent. Hol vagyok? Sok szín volt körülöttem, vállaltam a vállalhatatlant. Egyszerűen csak éreztem a végtelenséget, ahogy körülnéztem kissé elvesztem az időben. Akkor már egy helyben álltam, de nem tudtam hogy hol. Hiányzok magamnak.
Keresnem kellett volna a lelkemet de nem láttam a színek és a formák között, hogy hol. Minden elnyúlt körülöttem, így hát leültem, bár nem tudtam, hogy mozgok, csak azt láttam hogy elmozdulnak a színek. Kicsodaként kéne élnem?
Minden széthúzott és összetartott, úgy láttam. Megszilárdított és felhasított. És láttam a világot, mindent úgy láttam, olyan élesen, mint még soha. Mindent megláttam ebből a világból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mindannyiunknak megvan a magunk saját pokla.
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. március 1. 12:50 | Link

Juhász V. Máté

Kellemes az esti levegő, bár még egy kicsit nyirkos az esőtől, ami nemrég állt el. De azért kellemes kint sétálni. Gyorsan, szinte futva haladok. Nagyon elegem van a mai napból, a sok vizsga és ember, már fáraszt a sok ember. Ezért is vagyok itt, mivel már majdnem teljesen sötét van, szinte egy lélek sincs itt kint. Ahogy átvágok a falun, látok egy-két ismerős arcot, de nem törődök velük, nincs sok kedvem beszélgetni. Amint lefordulok a fő utcáról, már emiatt se kell aggódnom. A sötét, mégis nyugalmas utca egy kicsit megnyugtat, ezért lassítok és körülnézek,  hogy hol is az az utca, amit keresek. Egy lámpa fénykörében meg is látom a kis utca elejét. Most már csak gyors lépésekkel haladok. A kis utcában viszont már újra lelassítok. Most már teljesen nyugodtan sétálok ki a játszótérre. Nem látok senkit, szóval belépek a játszótér területére. A lámpák fénykörében kicsit furcsa ez a hely, mivel eddig csak nappal láttam. Az első pár lépésem bizonytalan, de utána már magabiztosan haladok. Az első gyávaságomat pedig azzal nyugtatom, hogy nincs itt senki. Ami hat is egy ideig, de mikor az egyik mellettem lévő fénykörben látható padon meglátok egy srácot, egy kis sikoly kíséretében ugrok hátra pár lépést. Az első pár másodperc után viszont feleszmélek és megpróbálok nem elpirulni azon, hogy megijedtem egy fiútól, aki még rám se nézett. Majd miután ez úgy-ahogy sikerült, gyengén elmosolyodom és köszönök.
-Szia.
A gyenge köszönés után elkezdem piszkálni a földet a cipőm orrával. Közben pedig azon gondolkozom, mit gondolhat rólam ez a srác, biztos hülyének néz.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2014. március 16. 21:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász V. Máté
INAKTÍV


ketten egy testben
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 84
Írta: 2014. március 2. 08:00 | Link


\váltva\


A srác két órája itt ülhetett. Nem hiszem el, hogy csak most ébredtem öntudatomra... miért nem váltott a testünk? Nem értem én ezt az egészet. Mitől függ, hogy ki van fölül?
A fejem eléggé fájt és szédültem. Ahogy körülnéztem, rájöttem, hogy a földön ülök a kőpadok mellett... Mit csinált ez a szerencsétlen srác?
Lehunytam a szemem és visszaemlékeztem. Nem is olyan későn a klubhelyiségben ült, és valaki odahívta. A kezébe nyomtak valamit és közölték, hogy varázsédesség, Máté pedig megette? Kezemet a homlokomhoz emeltem. Jézusom, hogy lehet valaki ilyen hülye...!? A rellonos klubhelyiségben elfogadni valami ételt, idegenektől. Olyan kis hülye szegény.
Felkeltem a földről, leporoltam magam, majd - kissé megszédülve - letettem magam a kőasztalra. A kapucni leesett a fejemről. Ez nem jellemző... Máté fekete ruhát húzott fel. A fekete kapucnis póló, a nadrág, sőt, még az a fekete ing is, amiben úgy festek, mint valami pszichopata gyilkos...
Mi történt azután? Csak pár részletre emlékeztem a furcsa bódulatból. Gondolom, az ott előttem az ő hányása lehet. Milyen gondolatok jártak a fejében... Ha megtalálom azt a gyereket, aki eljátszotta vele ezt a kis trükköt...
Megdörzsöltem a szemeim. Szédültem, éreztem a számban a hányás ízét és még mindig sokkal színesebb volt minden, mint ahogy én szerettem volna. Istenem, miért kellett szerencsétlen gyereknek átélnie ezt...
Mögöttem egy sikkantást hallottam, gondolatban pedig nyomdafestéket nem tűrően kezdtem el szitkozódni. A legkevésbé sem szeretnék most nőket a közelembe, de úgy embereket sem. Elegem van mindenkiből. Ha közelebb jön, szétrúgom a...
Erre meg köszön nekem. Hát ez remek. A hangja alapján nem is ismertem őt, akkor meg mit köszönget? Arra vár, hogy itt a játszótéren éjszaka egy olyan alak, mint én, jót áll magáért? Fél perce még fekete kapucniban ültem itt. Biztos jó választás volt idejönni hozzám?
Hátranéztem a vállam fölött, majd vissza. Köptem egyet a földre a számban lévő íz miatt.
- Ismerjük egymást? - hangom ijesztően hideg volt, s a szokásos fenyegető él is ott volt benne. Ejj, a lánynak nem lesznek ma este szép álmai.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2014. március 16. 22:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mindannyiunknak megvan a magunk saját pokla.
Szűcs L. Benedikta
INAKTÍV


SZŐCS tag || oroszlán
offline
RPG hsz: 10
Összes hsz: 580
Írta: 2014. március 2. 17:03 | Link

Pöttöm
~Ma délelőtt

Az itt töltött első éjszakámat sikeresen túléltem. Vagyis.... fogjuk rá. Még élek, de ha még több időt töltök a Gólyalakban, akkor vagy elmegyógyintézetbe megyek előbb-utóbb, vagy néhány sipítozó lány fog teljesen véletlenül eltűnni. Nem tudom, hogy hogyan tudnak így vihogni, meg pletykálni. Komolyan, némelyik lány rosszabb, mint a festmények, pedig azokból is láttam már katasztrófa darabot.
Szóval nincs maradásom abban a szobában, minél hamarabb be kell költöznöm egy olyan szobába, ahol kevesebben vannak, és talán még normálisabb is. Persze a Gólyalakban lakók között is van néhány normálisabb személy. De mindegy.
Most is már kora reggel fent vagyok, mikor még mindenki alszik, és gyorsan felöltözöm, majd kislisszanok a Levita területéről, sőt, a kastélyt is elhagyom. Na, persze nem örökre, nem megyek el innen, valahova jó messzire, csak a faluba és a kastély környékére, egy egész napos felfedezőtúrára. Szóval van egy napom, hogy szépen eltévedjek és vissza is találjak. Na, a terv első része már sikeres, mert fogalmam sincs merre járhatok. Házak. Házak vannak mindenhol. Persze ez nem olyan meglepő, hisz egy faluban vagyok, tehát az lenne a meglepő ha nem lennének házak. Már kezdem azt hinni, hogy a házak rengetege soha nem ér véget, mikor végre kikerülök a.... Boglyas tér? Igen, Boglyas tér. Elvileg. Egy öreg nénike legalábbis ezt mondta nekem. Komolyan, teljesen úgy nézhetek ki, mint valami túrista vagy mi, és a tetejében még fiúnak is néz engem, ami persze már megszokott nálam. Szóval a Boglyas téren vagyok. Akkor menjünk tovább. Jééj, hát ez meg mi? Mintha valami játszótér lenne. De jó. Hah, gyermeki én elő és futás a hintához! De rég voltam már játszótéren. És szerencsére most seeenki az égvilágon nincs itt. Jupii!! Próbálom minél magasabbra hajtani magam, amit persze ha anyuék látnának.... De most nincsenek itt, szóval szabadsááág!!

kinézet
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2014. március 16. 22:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Kérdezősdi || védelmező Sziszoroszlán
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. március 2. 21:47 | Link

Viktornak

A hangulatom egész kellemes volt, de most megint kezdek mérges lenni. Főleg ettől a sráctól. Kedvesen köszönök, erre ő, mintha most mondtam volna valami nyomtatást nem bírót, bunkón válaszol. Hát akkor én se leszek kedves. Gúnyos vigyor ül ki az arcomra, miután átgondoltam a történteket, már nagyon is viccesnek találom. Magamat ismerve nem csoda, hogy egy ilyen pukkancsba botlom. De ha ő így, akkor én is, elintézem, hogy leszálljon az egekből a kis srác. Még mindig gúnyosan mosolyogva felelek a kérdésre.
-Nem, szerintem nem találkoztunk még.
Egy kicsit várok, majd folytatom.
-Szerintem emlékeznék egy ilyen pukkancs kis srácra.
Egyenlőre még teljesen finom voltam, de várom, hogy mit felel. Ha tippelnem kéne, akkor most biztos mérges lesz, szegényke nem jó emberrel kezdett el bunkózni. Egy Rellonos nem jó ellenfél ehhez. Míg várom a választ, nekidőlök a lámpaoszlopnak, fél lábamat felemelem és a talpam nekitámasztom az oszlopnak, még mindig gúnyosan mosolyogva. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mit gondol rólam, hiszen előbb még megijedtem tőle. Kár, hogy az csak azért volt, mert nem vettem észre. Túl fekete a sötétben szinte nem is látszik. De ettől még egyáltalán nem ijesztő.  
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2014. március 16. 22:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 7. 11:19 | Link

Anna és a Mesélő
/fogalmam sincs, miért hittem, hogy nem én jövök?! bocsánat a késésért/

A kérdésem úgy hat a lányra, mint derült égből villámcsapás. A viccelődést szeretem, és most pont meg tud nevettetni az orros dologgal ő, akit nem tudom, kicsoda, de a hangja már ismerős. Amikor a nevemen szólít, akkor kicsit nézek, igen, biztos, hogy ismerem, de tényleg fogalmam sincs, ki ő.
- Ismerjük egymást?
Cincogom, mert egyszerre szégyellem magam és várom kíváncsian, hogy kivel is találkoztam. És ezen amíg nem válaszol nem tudok napirendre térni, ami pedig elég hosszadalmas folyamat lehet, ha rajtam múlik.
Hogy mit is keresek a játszótéren, csak egy vállvonást ér meg számomra, meg egy nagyon rövidke mondatot, de semmit többet.
- Jó időnek nézett ki, és hiányzott már a levegő.
Ha még nem tudnám meg a nevét a lánynak, hirtelen leesik. Ő volt, akinek hála majdnem feldobtuk mindketten a talpunkat, aztán még jót vihorásztunk a gyengélkedőn, míg a bácsi helyrehozott mindkettőnket. Nem fogom sosem elfelejteni, az biztos. Első nagyobb volumenű esemény az itteni életemben, amikor se szülők, se nagyszülők, rosszabb esetben pedig se a testvéreim.
- Már nem akarok meghalni, és a kedvem is egyre jobban javul az itt töltött időm alatt. Már vannak ismerőseim, és kezdek beilleszkedni is. Bár ettől még messze vagyok. És te lemondtál már a hirtelen, ellenőrizetlen kóstolásokról?
Vigyorodom el, mikor az egyébként kellemes hidegben felkerekedik a szél, hogy felkapva a hópelyheket keringőzzön velük. A hajam még szerencse, hogy össze van fogva, most biztos, hogy a számból kéne kiszedni minden egyes szálat.
Megigazítom a sálam, mert kezdek fázni, amikor is a szemem sarkából látom, hogy papírcetli repül ki a hinta egyik csövéből. Nem akarom megfogni, még csak nem is izgat a dolog, mert ismerem én ezeket a cserfes kis papírokat. Nem akarok még egyszer ráfázni sem, így csak magamban könyörgöm, hogy vigye el innen messzire azt a pergament, papírt, tudom is én, hogy mit.
Felkapja egy újabb szellő, meg még egy, ami az ölembe hullajtja. Becsukom a szemem, nem akarom látni, mi fog történni, aztán csak az egyiket hunyorogva mégiscsak meglesem, mi van rajta. Hiába, a kíváncsiságom győzedelmeskedik, vesztemre. Csak annyit látok, hogy álmok, meg teve, aztán máris olyan érzésem támad, mintha valaki a szemhéjamra akasztott volna egy kötelet és húzná lefelé. Az érzés, ami ekkor körbevesz, rémisztő. Az előbb még fáztam, most meg már melegem van. Elaludtam, és álmodom?
Lassan nyitom ki a szemem, mert túlságosan tisztán látom magam előtt a napot, aztán mikor ez be is bizonyosodik, egy nagy puszta, sivár, kopár homoktenger felett, akkor az első dolgom, hogy leveszem a kabátom és a téli kiegészítőim, amiket aztán a kabát ujjába teszek, a kabátot meg a karomra fektetem, hátha meg akar viccelni ez az izé.
Magam mellé pillantok, és jééé, tényleg Anna van mellettem, bár lehet, hogy ez csak a képzeletemben van így, a játszótéren viszont nem ő volt velem. Felé fordulok, a távol nem érdekel, a hangom pedig kissé megfáradt, kissé aggodalmas, meg kissé izgatott. Utóbbi csak egészen picit.
- Már megint életveszélybe kerültünk? Vagy most kivételesen megússzuk?
Nevetem el magam, de csak kényszeres "hisztis nevetés"- sel, és remélem, hogy nem olyan lesz ez az esemény, mint a múltkor, amikor majdnem távoztunk e földről.
Csak Annára figyelek, hátha neki van ötlete, hogy mi a fészkes fenét kellene most csinálnunk, mert nekem bevallom, most halvány lila gőzöm sincs.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 7. 18:15 | Link

#Benedikta

Végre eljött az első tavaszi hónap. Juhú! Vissza lehet pakolni a szekrénybe a meleg kabátokat, s helyettük előkerülnek a dzsekik. Cool. Persze, jó a tél, (elvégre akkor van karácsony, ami az én kedvenc ünnepem) de jobban szeretem ha a Nap süt. Mindig nekem kell havat lapátolni. Pfúj. Borzasztó volt. Ha belegondolok hányingerem támad. Utálom, ha házimunkát kell végeznem, inkább videojátékozok. Az a nekem való! Bár itt nincs semmilyen elektronikai eszköz, ezért be kell érnem könyvekkel és kártyákkal. UNCSIIIIII! Legalább az Előkészítőben nem unatkozom, elhülyülök a barátaimmal, itthon meg Viktor nevettet, játszik, s tanul velem. Imádom a tesómat. Jó ötlet volt ide jönni, sokkal élvezetesebb itt az élet, mint Dunakeszin. Igaz, még nincs annyi barátom, de szerintem sikerülni fog szerezni néhányat. Elvégre vicces vagyok, jó fej és aranyos. Ki ne haverkodna velem? Az Előkészítőbe sokan járnak, szóval nem lesz nehéz egy kedves srácot találni, akivel elmehetnék nyáron fagyizni meg ilyenek.
Szóval délelőtt van, már felöltöztem, egy kockás ing van rajtam, amit Viktor választott ki. Ja, és csőfarmer fedi pipaszárlábaimat. Viktor persze mindig előadja, hogy mikor ő kicsi volt még nem volt menő a csónaci, én viszont képtelen lennék olyan gatyákat hordani, mint amilyeneket ő vett fel kölyökként. Ultragáz. Pfejj. Mivel legutóbb nem tartottam be a szavamat, így bátyókám nem nagyon akart elengedni a játszótérre. Egyedül. Nagyon félt engem, amit megértek, nem is szeretek egyedül császkálni, de a játszótér nincs messze, csak kettőt kell köpni. Szóval szépen ránéztem és elengedett. Hihi. Az én irtó cukker csoki barna szemeimnek senki nem tudom ellenállni, főleg, ha úgy nézek velük, akár egy kiskutyus. Így hát jelenleg Bogolyfalva macskaköves utcáit járom, céltudatosan haladva a játszótér felé. Itt annyira cool játékok vannak, az összeset kipróbálom. Pillanatokat alatt megérkezek, (na jó, beletelik negyed órába) s rögtön a hinta felé rohanok, mikor megpillantok egy érdekes kinézetű lányt (?). Olyan, mint egy fiú ésés... Köszönjek neki, vagy ne? Elvégre nem is ismerem. Csak nézek rá a nagy boci szemeimmel és gondolkodom.
 - Őőő... Szia! - nyögöm ki végül, majd beülök a mellette lévő játékszerbe. Remélem nem néz idiótának. Ó, olyan bénának érzem magam. Vajon Viktor megengedné, hogy üdvözöljem? Nem tudooom. Nyajh.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szűcs L. Benedikta
INAKTÍV


SZŐCS tag || oroszlán
offline
RPG hsz: 10
Összes hsz: 580
Írta: 2014. március 8. 11:45 | Link

Pöttöm

Szabadság!! Igen, ezt érzem most, itt, a játszótéren. Na, nem azért, mert eddig még sosem engedtek ilyen helyekre, mert már sokszor voltam játszótéren. Sokkal inkább azért érzek szabadságot, mert végre nem kell nap mint nap anyu és apu parancsolgatásait hallgatnom. Csináld ezt, menj ide-oda, ne csináld azt.... ésatöbbi, ésatöbbi. Ez már nagyon idegesített, de végre mindettől megszabadultam és azt csinálok, amit akarok. Vagyis majdnem, bár olyan nagyon nagy hülyeségeket nem fogok csinálni, hogy bajba kerüljek, bár... ki tudja.
Most a legfőbb boldogságomat, bármily meglepő, ez a hinta okozza, de csak azért, mert ilyen magasra még sosem mentem, mert sosem engedték. Anyáék szerint túl életveszélyes és kieshetek, meg blablabla. De most ők nincsenek itt, így nem is szólhatnak rám, szóval szabadsááág!! Nagyon jól elvagyok, egészen addig, míg meg nem hallom egy kisfiú bátortalan hangját, azonban bármerre fordítom a fejem, nem látom sehol. Persze ennek valószínű az az oka, hogy még mindig hajtom a hintát, így határozottan megpróbálom letenni a lábam a földre, hogy megálljak. Na ettől tuti szétment a cipőm talpa, de az legyen a legkisebb gond, úgyis van még jópár cipőm, eggyel kevesebb van, kit izgat. A lényeg, és ami fontosabb is, sikerül megállnom és észrevennem a fiúcskát, a mellettem lévő hintában. Nagyon cuki kis kölyök és kicsit mintha meg lenne szeppenve. Ennyire furán nézek ki? Vagy mi? Mert tuti miattam néz így a kis Tökmag. Egy pár percig csak némán nézem őt, úgy, amitől egyes emberek zavarba jönnek. Hát igen, valamit tanultam a bátyámtól ezalatt a néhány év alatt. Yeah! Ő szokott így nézni rám, meg még sok mindenkire, hogyha valamit el akar érni, vagy valamit meg akar szerezni, és ez néha már félelmetes. De be szokott válni, bár... nekem nem mindig.
- Szevasz, Tökmag! - köszönök végül, mert azt az elején elfelejtettem, de így, egy kis fáziskéséssel ezt bepótolom, majd csak nézek némán ismét a srácra, de már egy picit kedvesebb arccal és még egy apró mosolyt is villantok.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2014. március 16. 22:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Kérdezősdi || védelmező Sziszoroszlán
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2014. március 12. 20:59 | Link

Dóra és a Mesélőnk
/Sivatagi-show első felvonása/

 Hogy ismerjük-e egymást? Milyen kérdés ez? Egy pillanatra nem tudja eldönteni, hogy ez most jó jel, vagy éppen sértésnek vegye, hogy nem ismeri fel a lány őt.
 - Anna... tudod... csokis süti meg ilyesmi... - kezdte kicsit óvatosan, miközben folyamatosan Dóra arcát fürkészte. Még mindig nem volt biztos benne, hogy nem csak szórakozik vele. Talán így akar bosszút állni a múltkori dologért, vagy csak unatkozik vagy... tényleg nem ismerte meg.
 Jobban belegondolva azonban nem is lehet olyan meglepő a dolog. Talán túl sok a téli felszerelés. Elvégre akkora kabát van rajta, hogy akár két ember is elférne benne, na meg a sál! Még az otthonban kapta. Elvileg valami segélyszervezet küldte, ahol ruhákat kötnek a rászorulóknak. Úgy is nézett ki: kissé lukacsos volt, néhol hibás és nagyon nagy. Vagy négyszer tekerte körbe a nyakán, de még így is bőven lógott mindenfele.
 Miközben jó hosszan végiggondolta ezt, Dóra már rég túllépet a felismerésen, és a válaszából ítélve be is azonosította őt. Vagy mindenesetre a bemutatkozás megtette a hatását.
 - Nem is tudom, azóta még nem találkoztam elhagyatott dolgokkal, de azért meggondolom, mielőtt bevállalnám - vigyorodott el szélesen. Ezek szerint mégsem haragszik rá, bár az is lehet, hogy ez csak célozgatás a múltkorira. Úgy dönt, inkább az előbbi verziót fogadja el igaznak. Így azért egyszerűbb a beszélgetés.
 Alig fejezi be a mondatot, mikor a szél feltámad és lássanak csodát, a kilométeres sál az arcában köt ki, jó alaposan megtekeredve. A lyukakon keresztül kicsit kilát, de inkább becsukja a szemét, ugyanis a szél nem csak a sálat, de a porhót is erőteljesen az arcába fújja. Még jó, hogy a haját legalább a pomponos sapkája lefogja, így legalább azt megúszta. Így is épp elég feladat valahogy megoldani, hogy a hosszú anyagot a helyére igazítsa.
 Bár a szél metsző hideget hoz magával, mégis elálmosodott egy pillanatra. Talán az egész napos kószálás teszi. Azon kezdett járni az agya - miközben harciasan bajlódott a sállal -, hogy talán vissza is megy a kastélyba, mikor a hideget egy pillanat alatt váltotta fel a forróság. Még a szél is elállt, úgyhogy sikeresen megszabadította magát kígyózó fogvatartójától. Egy pillanatig azt hitte, elaludt a hintában, de akkor nem fordulna ez meg a fejében. Látott már ilyesmit, a tévében, na de hogy ő is itt álljon egy igazi sivatagban... Na, ez tényleg elég álomszerűnek tűnik. Egy szerencséje volt, hogy nem csak ő keveredett ide, ugyanis Dóra közvetlenül mellette állt.
 - Hoppanáltunk? Én még nem tudok... - Az álom után a második gondolata. Akkor már az álomra több esélyt látott.
 - Életveszély? Ugyan! Kézben tartom a dolgokat!
 Megpróbált magabiztosnak tűnni, bár abban már kevésbé volt biztos, hogy ez kívülről is látszott. Remélte, hogy a legközelebbi találkozása a lánnyal már nyugodt lesz, de úgy tűnik, ha ezek ketten itt összekerülnek, vonzani kezdik a furcsaságokat. Végül is nem olyan rossz dolog ez...
 Kezdett egyre melegebb lenni, így fogta magát és Dóra példáját követve megszabadult téli bundáitól - bunda alatt értendő a kabát és a sál is -, majd valami fogódzó után nézett. Homok, homok, homokdomb, homokbucka, homok dűne, homokvölgy, ember két tevével, homokhegy, homokdomb... Várjunk csak, ember két tevével! Na, ez már valami!
 - Menjünk, kérdezzük meg... merre kellene mennünk, hátha ő tud valamit - mutat a férfi irányába és megküzdve a homokkal a helyes irányba indul el. Remélte, hogy Dóra is látja. Nem akart csak képzelődni, hisz... mégiscsak kézben tartja a dolgokat!
Utoljára módosította:Szombat Anna, 2014. március 12. 21:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Simfel Kristóf
INAKTÍV


Büfékocsis Vadalma úr
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
Írta: 2014. március 15. 21:04 | Link

Haru


Gyönyörű tavaszi délután, munka után érdekes, hogy nem sötétedett be egyből. A levegő is kellemes, a madarak is csiripelnek, hát kell ennél több? Igen, jó lenne, de most kár a múlton keseregni. Úgy dönt, ma egy kicsit másfajta útvonalon megy haza, mint amin egyébként szokott, úgyhogy a Minisztériumból kilépve a másik irányba veszi az útját, sétálása közben pedig gondolataiba mélyülve kotorássza ki aktatáskájából a túró rudit, hogy megjutalmazza magát vele a fárasztó nap után. Amikor a keze ügyébe kerül, elégedetten csomagolja ki a piros pöttyös csomagolást, hogy aztán a szájában élvezhesse a mugli édességet. Amíg ezt a műveletet elvégezte, észre sem vette, hogy tett egy kört a főtéren, és már megint a lakósor felé tart. Szájában a túrós finomsággal, tarkóját megvakarva pislog egy párat, aztán úgy dönt, hogy inkább a következő ház utáni utcán lefordul. Ismerd meg hazádat - tartja a mondás, és amúgy sem volt sok ideje mostanában csak úgy sétálgatni a faluban. Illetve ideje lett volna rá, csak lusta volt hozzá. Ej-ej Kristóf, szedd össze magad. Már majdnem az utolsó falatnál tart, amikor meglátja a játszóteret. Szégyenszemre megfordul a fejében, hogy le kéne csúsznia a csúszdán, de hát mit szólnának hozzá az erre járó gyerekek és felnőttek? Egy tisztviselő, akinek példát kéne mutatnia... A háta mögé les, hátha erre jár valaki, de a sötétedés előtti órában csupán egy párt lát elsétálni egymásba fonódva a lakósor felé. Visszafordul a játszótér felé, szemeivel kiszúrja a legközelebbi hintát, ami talán az ő súlyát is elbírná. Ha nem, akkor maximum összekapja egy varázsigével, de ezt most muszáj. Ha meg valaki meglátja... hát... legalább nem az egyik mászókáról csimpaszkodva, vagy az egyik alagútba beszorulva, a hivatali ruhájában kapják rajta. Lassan elindul, néha még ugyan a háta mögé lesve, hátha erre jár valaki, akkor azt mondhassa neki, hogy csak eltévedt. Aztán végül csak begyorsítja a lépteit, s mikor feleszmél, már mindent eldobva magától a hintában lengedezik és hajtja magát magasabbra és magasabbra.
- Víííííííííííííí! - kiabál a boldogságtól, végre megint egy kicsit gyereknek érzi magát, és a legfontosabb, hogy egyre nagyobb magaslatokat legyen képes elérni az önerejéből, közben pedig igazi Kristófosan kacarászik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 15. 22:06 | Link

Kristóf

A délutáni műszak egyik kellemetlen hozzátartozója, hogy aránylag későn ér haza, illetve, hogy sokkal nehezebb elindulnia, mintha reggel a megszokott ritmusban tenné a dolgát.
Halk sóhajjal pillant az égre, mialatt elgondolkodott az elmúlt napon. Már ha csak azt számba veszi, hogy most nem volt semmilyen probléma, esetlegesen gyermeki kajacsata, vagy csínyek áradata, akkor valóban egészen kellemesnek lehetett mondani. Na nem mintha bármikor is baja lett volna a gyerekekkel. Nagyon szerette őket, persze igyekezett megtartani azt a távolságot ami ahhoz kell, hogy a fegyelem megmaradjon. Hosszú idő után találta meg igazán azt, hogy a gyerekekkel jobban meg tud lenni, mint esetlegesen a vele egykorúakkal. Na nem mintha bármi baja lenne a saját, vagy idősebb, fiatalabb generációval, egyszerűen egy ideje nem túl nyitott másokkal szemben. A gyerekekkel szemben viszont semmilyen távolságot nem kell tartani. Nem kell félni attól, hogy mást látnak, mint amit mutat. Gondolatai emiatt teljesen szerteágaztak, mialatt a túródesszertjét majszolta. Mindig is nagyon szerette, szinte gyermeki boldogsággal "falta" azokon a napokon, amikor megtehette. Éppen befejezte s a közterületi szemetesbe dobta a kisebb édesség csomagolását, amikor nevetés ütötte meg a fülét. Felkapta a fejét az ismerős hangra, s arra indult meg, mialatt a következő mozdulattal igazgatta vissza a táskája a vállán. Amint egyre közelebb ért, minden lépésnél, mindegyik lépés végén, a csendben meghallotta a saját szívdobbanását. Nem értette, miért lett feszült, mintha bármi titka is lett volna....
Ám, csak ahogyan egyre közelebb ért, tudatosult benne, hogy a múltja nem engedi el leginkább..... Megtorpant döbbenten. Kék szemei nagyra tágultak s csak nézték a férfit, aki éppen egy öt éves gyermek szintjén vijjogott a hintán. A ruhája, kinézete és viselkedése elégé ellentétes volt, így pedig még zavartabb az egész szituáció. .... Nem tud ettől megszabadulni.....Miért nem ?
A következő pillanatban hirtelen lendületből fordult meg, majd ment tovább előre. Nem akart még közelebb kerülni a játszótérhez, sőt, leginkább szerette volna elkerülni azt, aki éppen saját tulajdonának tekinti. Nem akart vele még találkozni. Nem csak mert túl sok kérdés fogalmazódott meg benne, hanem mert nem tudta, hogy éppen miként tudna reagálni a másik kérdéseire - már ha lennének- vagy cselekedeteire. Az is lehet, hogy észre sem veszi, vagy nem emlékszik rá. Ez ebben a pillanatban hihetőbb, s maga az emberi elme - vagy női elme- másik zavaros oldala, hogy maga a célszemély sem éppen tudja eldönteni, ennek a lehetőségnek örülne, vagy sem.
Arcát elfordította, táskáját vissza húzta a vállára s szinte abba kapaszkodott, mintha csak abból kérne egy kis erőt a következő percekhez. Nem kell sok...csak egy kicsit tovább megy. A férfi játszik - na persze, hogy játszik... - nem fogja észrevenni. Narancssárga, hosszú haja kiengedve újra és újra dőlt hátának, mialatt talán ő dramatizálta túl, de még térdig érő, világos szoknyájában is azt érezte, mintha ólomból lennének a lábai.
- Nem sok...csak egy kicsi....
Motyogta azzal, egy pillanatra apró kis fény villant a fejében s jobb kezével a pálcájára fonta ujjait. Egy kis orra esés nem ártana neki, de végül nem tette meg.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2014. március 16. 22:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Simfel Kristóf
INAKTÍV


Büfékocsis Vadalma úr
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
Írta: 2014. március 16. 13:04 | Link

Haru



A felhőtlen gyermeki boldogság kimossa elméjéből a mai hivatalban eltöltött nap történéseit. Lábával és hátával hajtja magát egyre magasabbra és magasabbra, míg lassan eléri a hinta maximum magasságát. Innen ha kiugrana, biztosan a lábát törné, de előtte minimum azt képzelné, hogy tud magától repülni, kezeit szárnynak gondolva érkezne arccal a talajnak. Persze ez nem történik meg, Kristófnak van annyi esze, hogy ne legyen olyan tévhite, hogy most egy madár lett belőle... Mert ugye nem...? Nem hát, hiába olyan gyerekes, amilyen, nem bolondult még meg. Csak az, hogy öltönyben most is ott kacarászik a magasban, egy kicsit őt is összezavarja. Mikor lehetett utoljára játszótéren...? Egy pár év azóta biztosan eltelt már. A tavaszi délután kellemesen ölelő meleg fuvallata kezd lehűlni, egy fél órán belül sötét lesz, akkor pedig nem árt majd hazafelé venni az irányt. Addig is ki kell élvezni ezt a csodálatos pillanatot, szemeivel keresi azt a pontot a talajon, amihez viszonyítani tud, hogy milyen magasra is sikerült feljutnia... amikor észrevesz egy lányt a játszótér felé vezető úton. Narancs színű haján ősziesen törik meg a tél utáni napfény, és bár csak hátulról látja, nagyot dobban a szíve és döbbenten kapaszkodik a hinta láncába. Ez ő... A lendület gyengül, mígnem a lábával fogja meg a földet, hogy ne menjen tovább. Mit keres itt? Miért van itt? Jó, igen, tudta, vagyis... pletykákat hallott, hogy Haru itt van a faluban, de amióta ideköltözött, sose futott össze vele. És mégis itt van, mondhatni karnyújtásnyira tőle. Nagyot nyel, továbbra is az édes szépség hátát bámulva. Oda kell mennie hozzá. Meg kell szólítania. Annyi év telt el azóta, mégsem képes odamenni és köszönni neki? Nem ronthatja el megint... A szíve a torkában dobog, feláll a hintából és visszakozva magában pár lépést tesz a nő felé. Mit mondhatna? Hogy sajnálja, hogy megbánta az akkori döntését, hogy ő az egyetlen nő az életében, akit igazán szeretett? Görcsben álló gyomorral terem a lány mögött.
- Bocsánat hölgyem, még szabad az egyik hinta, ha leülni volna kedve. - mondja nyugodt hangon, bár magának inkább úgy tűnik, hogy végig nyöszörgött.
Utoljára módosította:Simfel Kristóf, 2014. március 16. 13:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 16. 13:42 | Link

Kristóf

A hangra megtorpant s maga elé nézett. Apró sóhajjal, mialatt lehunyta a szemei rázta kicsit meg a fejét. Éppen csak annyira, hogy a másiknak még ne tűnjön fel. Vajon miért nem sikerült úgy meglépnie, hogy nem veszi észre? Miért kell ez mindkettejüknek?
Amint újra előre nézet kék szemeivel, most a távot pásztázták. Lehetnének többen is az utcán, csak úgy elvegyülne egy picit .... Ezt meg tudná tenni egy városban, de itt, egy falun nem biztos, hogy túlságosan hatásos lenne. A másodperc tizedben átfutott két megoldás is a fejében, végül a nyugodt kérdésre egy nyugodt választ adott. Nem ismerte fel.....talán, vagy csak megint a szokásos heppjeit vette fel.
- Köszönöm, de inkább hazamennék.
Nem mert megfordulni, pedig nagyon is jól tudta, hogy ez illetlenség. Az anyja ezekre megtanította, volt ,hogy órákig képes volt az asszony ott ülni az asztalnál, hogy a lánya végre megjegyezze ezeket az "apróságokat".  Most valószínűleg azt vágná a fejéhez, hogy "Erre tanítottalak, te lány?"  vagy, "Egy nő viselkedjen mindig helyén! Ha sértett is ne alacsonyodjon le!" . Bármennyire is jutottak eszébe ezek az anyai tanácsok...nem segítettek. Egyáltalán nem, mivel nem is ide tartoztak. Ha megfordult a férfi felismeri, ha felismeri akkor biztosan beszélnie kell vele. Abból meg nem tudja mit várhat. Arról nem is beszélve, hogy az a nőszemély nagyon is kedvelte ezt a marhát! Igaz a főztjét már nem.... de annyit nem találkoztak, hogy ezt jobban ki is vesézzék.
Két legyintéssel hessegette el a fejénél a levegőt. Vagy legalábbis ennek tűnt, míg ő ezeket az össze-vissza gyűjtött foszlányokat tüntette véglegesen el. A sok heves különböző érzés, gondolat után végül megdöntötte egy parányit a fejét s felé fordult. No persze nem teljesen, épp csak egy kicsit. Jönnek az udvarias körök.
- Nahát..Szia Simfel. Remélem,hogy jól vagy. - Már amennyire szükséges. - Nem rég költöztél erre ? - Miért pont ide ? Nem elég nagy Magyarország?
Amint a válaszokat megkapta, ha a férfi megtette, bólintott rá s ismét magához vette a szót.
- Ha nem bánod, szeretnék hazamenni. - Jobb helyzetben. Nem tudom eldönteni, hogyha most elvigyorodsz akkor aranyosnak találnálak, ami felér jelenleg a halállal, vagy éppen megszületne ismételten az a késztetés, hogy képen vágjalak....
Elmosolyodott de nem mondta ki a szavakat. Inkább. De....még él benne a sértettség, azért amit nem értett meg a másikkal szemben, s amit azért is ítélt kellemetlennek, mert tudta, hogy ő sem igazságos a másikkal szemben.
Nehéz...nagyon nehéz.
Utoljára módosította:Haru Smith, 2014. március 16. 13:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 731
Összes hsz: 1186
Írta: 2014. március 20. 13:40 | Link

Dóra és Anna

Az arcul csapó meleg érzete téríti magukhoz a lányokat, akik nem csak meglepve, de megijedve is lehetnek az eseménytől, amit még biztosan nem tudnak hová tenni. Elméleteket szőhetnek, de maguk is hamar eljutnak addig, hogy cselekedni kell, mert más út nem igazán van. Anna tűnik a vezérnek, legalábbis ő próbál felkerekedni, de itt minden erőre szükség lehet. A javaslata, ami érinti Ghaffart, a tevékkel vonuló férfit, bár kissé délibáb gyanús lehet, mégis egy remek kiindulási alap. Ekkor vehetik észre a közeledéskor, hogy a papír, az a jellegzetesen megsárgult levél, ott pihen a teve oldalára kötözve. Ha a papír önmagában nem is gyanús, de kifelé van feltekerve és a kacifántos írás biztosan derengeni fog a lányoknak.
A homokfúvás és a meleg pillanatok alatt szipolyozza ki belőlük a folyadékot, és kelt bennük kényszert arra, hogy valami folyadékot vegyenek magukhoz. Illetve, próbáljanak meg. Mégis csak egy sivatagról beszélünk. Itt a legközelebbi tócsa is egy délibáb, vagy felszárad, mire odaérnek.
Az elsőre barátságtalannak tűnő férfi számukra tök érthetetlen halandzsába kezd, amit gyorsan lezár, majd végignéz a lányokon. Biztos ők is és Ghaffar is érzékeli, hogy ez így nem működik, ekkor a hozzá közelebbi lányhoz, Dórához fordul és az egyik teve irányítását rá bízza, majd a vörös leányzóra néz, aki mintha a tevéjét vizslatná. Az amúgy is merev tekintetén felkúszik a szemöldöke, és mint a filmekben, a reklám utáni ugrások alatt, úgy kezd el hirtelen érthetően beszélni a lányokhoz. Álmunkban bári megtörténhet.
- Mit kerestek az útvonalamon? Itt mindennek ára van. Víz kell? Fizess érte! Információ? Azért is.
Vázolja fel tömören a tényállást, közben tekintetét járatja köztük, egy pillanatra sem feledkezve meg róla, hogy az állatokat is ellenőrizni kell. Rutinosan áll a teve minimális árnyékába, abba a kevésbe, amit éppen a nap állása megenged, hogy még nem vonul, pihenhessen egy keveset. Amint a lányok a lényegre térnek, nem fél elkezdeni velük alkudozni róla, mivel fizethetnének neki bármiért. A szabadulás első kulcsa a kezében van, amit ő jól tud, szándékosan nem is említi meglepetésként a jelenlétüket, csak azt, hogy az útját keresztezik, de a lányoknak rá kell jönniük, hogyan tovább. Hiszen a mardosó szomjúság, a meleg és a tudatlanság kezd elhatalmasodni rajtuk, még ha „kézben is van tartva” minden mozdulat esetleg. Gúnyos vigyor kúszik a rosszarcú fickó arcára, majd közelebb hajolva, szinte sértve az aurájukat kezd bele.
- A nevem Ghaffar, milyen kincsetek van kislányok?
Ekkor, ha a zsebükbe nyúlnak, Anna különösen csillanó ékköveket talál benne, elég aprókat egy kis tasakban, Dóra pedig  szintén egy kis tasakot, ami egy üvegcsét rejt, de valamiért nem tudja kihúzni a zsebéből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 38 39 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér