37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér
Boglyas tér - Rónaky Atala Kamilla hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Rónaky Atala Kamilla
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Harmadikos diák


Tala
offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 36
Írta: 2022. március 29. 22:50 | Link

Will

Frissen költöztek be bogolyfalvi otthonukba Erikkel, és most feltétlenül fel kell fedeznie a várost. Meg kell találnia a saját kis zugait, ahol jól érzi magát akkor is, ha épp otthon nem. Mindenre fel kell készülni ugyebár. Erik tudja, hogy merre jár, azért nem lépne meg otthonról engedély és tudomás nélkül. Ez a kölcsönös bizalom alapja igazából, és rendkívül örül, hogy a férfi bízik benne annyira, hogy simán elengedi csak úgy egyedül.
Most éppen a főtéren kószál, és lehet, hogy egy kicsit elveszettnek néz ki, mert már három ember próbált segíteni rajta, és nagyon nehezen tudta megértetni velük, hogy bár nagyon hálás, de nem szorul rá erre. Most nagyon élvezi, hogy olyan, mint egy felnőtt, hogy egyedül van, és önmagáért felelős. Ha nem lenne mögötte senki, biztos nem érezne így.
A nap csodásan süt, úgyhogy úgy dönt, ideje kicsit kiélvezni ezt a jó időt. Leül egy padra, szemét lehunyva arcát az ég felé fordítja, lábával vidáman kalimpál, és élvezi, hogy ennyire jó most neki.

Rónaky Atala Kamilla
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Harmadikos diák


Tala
offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 36
Írta: 2022. május 26. 22:49 | Link

Riley

Az egy frankón vicces történet, hogy hogy kerül a város főterére három alvó kismacskával az ölében. Komolyan, van valami szuperképessége ehhez, hogy megérezze, mikor van szükség a megmentő segítségére.
Szóval jó szokása szerint már megint tök egyedül csatangolt a városban, és épp a tér felé tartott, mikor törpe méretének szemmagasságában talált egy bekötözött zacskót, ami valahogy furcsán ficánkolt. A hatodik érzéke, ami állatok és növényke megmentésére specializálódott, rögtön riasztott, több sem kellett hát, hogy kibogozza a szatyor szájára kötött csomót, és megtekintse annak tartalmát. Hazudna, ha azt állítaná, hogy nem hökkent meg, mikor három szőrös kis buksifej nyávogott rá. Attól azért megkönnyebbül, hogy még mindannyian életben vannak, még ha egyikük, a legkisebb nem is igazán nézett ki jól. Macskák terén nem valami profi, ha őszintén kell néznie a dolgokat, de valamit mégiscsak tennie kellett. Így a zacskó segítségével elhurcolta az állatokat a legközelebbi padig, ahol kiszabadította őket fogságukból, és nagy küzdelmek árán elérte, hogy ne kószáljanak el.
Most pedig itt ül a három macskával és vár. Hogy mire? Csodára, Merlin jelére, egy hozzá hasonló őrültre, aki valami használható irányt tudna adni ennek az egésznek. Határozottan szüksége lenne most egy felnőttre, mert bár a macskamentés jó ötletnek tűnt, egyre bizonytalanabb ebben az egészben.

Szál megtekintése
Rónaky Atala Kamilla
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Harmadikos diák


Tala
offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 36
Írta: 2022. szeptember 29. 12:47 | Link

Riley

Türelmes természet, meg hát rá is ér, épp ezért halálos nyugalommal ücsörög ott, de érzi, hogy jól jönne valaki, aki kimenti a helyzetből. És láss csodát, érkezik is a felmentősereg. Látja, érzi, hogy a nő felé sétál, győzelem! Már messziről kedvesen mosolyog rá, vissza is integet, aztán majd itt jönnek a kisebb problémák, hogy hogyan folytatódjon a kommunikáció. Mert érti a kérdést, a szájról olvasás elég jól megy, csak hát elmutogatni valakinek, hogy segítségre lenne szüksége nem olyan egyszerű, ha az illető nem ismeri a jelnyelvet. Márpedig igen valószínű, hogy nem ismeri, hiszen a járókelők jó része egész egyszerűen nem szorult rá, hogy megtanulja. Szóval jöhet az activity. Először bólogat, hogy minden okés, mert végülis nincs baj. Aztán megböki saját mellkasát, megrázza a fejét és a fülére, majd szájára mutat, ezzel jelezve, hogy se nem hall, se nem beszél. Majd rátérhet a macskákra, megmutatja a nejlont, amibe csomagolták őket, aztán mutat a macskákra, és erősen igyekszik tanácstalan arcot vágni, miközben megvonja a vállát. Egész jó alakítás, reméli, hogy a kedves hölgy is érteni fog belőle legalább valamennyit. Az már csak hab lenne a tortán, ha még segíteni is tudna valahogy.
Szál megtekintése
Rónaky Atala Kamilla
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Harmadikos diák


Tala
offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 36
Írta: 2022. december 18. 23:36 | Link

Riley

Kicsit azért mindig aggódik, mikor idegenekkel kell kommunikálnia, hiába csinálta már százszor. Azt mondják hogy az emberek sokszor szavakkal is félreértik egymást, hát mi van akkor, ha nem is beszélhetnek? Többségében baj.
De most szerencsére nem ez a helyzet, mert a kedves idegen bizony jelelni kezd a küzdelmes mutogatása után, méghozzá egy számára idegen nyelven, de azt veszi észre magán, hogy hiába idegen a jel, érti mit akar. Segíteni. Egyetlen pillanat alatt söpri félre, hogy ez vajon hogyan lehetséges, mert tulajdonképpen nem fontos. Csak a cicák a fontosak, és hogy együtt tudjanak működni. Az meg úgy tűnik, menni fog.
Látványos megkönnyebbüléssel fúj egyet, ahogy elővarázsolódik a kosár, ez igazán nagy segítség lesz.
A kérdésre egyértelműen bólint, kicsit már kezd elgémberedni, szóval abszolút nem bánja, hogy átvesz tőle legalább egyet. Próbál ügyesen mozdulni Rilye felé, hogy az átadás minél kisebb megrázkódtatással járjon a cicák felé. Nem szeretné felébreszteni őket, amíg nem muszáj.
Szál megtekintése
Rónaky Atala Kamilla
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Harmadikos diák


Tala
offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 36
Írta: 2023. március 13. 14:19 | Link

Riley

Hálás a mágiának, hogy ennyi mindenre képes. Lássuk be, számos hátránnyal indulna hasonló helyzetben mugliként, és bár a mágia világa pont annyira tönkretette az életét, mint amennyire segíti őt, Tala szereti ezt is, mint mindent, a lehető legpozitívabb oldalról megragadni.
Lelkesen csillogó szemekkel követi nyomon mind az egyszerű vizsgálatot, mind a beszámolókat. Hasonló, ám sokkal felületesebb megállapításokra jut ő maga is, ami sikerélménnyel tölti el - bár látott már életében néhány cicát és hallott már arról, hogy milyen szempontok alapján kell az első következtetéseket levonni róluk.
- Ez kicsit bonyolult, de szívesen elkísérnélek, ha nem bánod. - Ez sokkal izgalmasabb kalandnak hangzik, mint most hazamenni és várni a fejleményeket. És egyébként is, ha ő maga a saját kezében állít haza egy cicával, Erik biztosan kevésbé akad ki, mintha egy random ember bekopog, hogy hozott neki egy állatot. Kellemeset a hasznossal, vagy hogy szokták mondani.
Szál megtekintése
Rónaky Atala Kamilla
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Harmadikos diák


Tala
offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 36
Írta: 2023. március 14. 12:57 | Link

Riley

Természetesen ezer örömmel segít, ahol tud. Óvatosan veszi kézbe a kosarat, mintha csak összetörhetné, holott persze szó sincs ilyesmiről. Mindenesetre nagy szeretettel és még nagyobb óvatossággal követi a Riley-t a rendelőig. Az egy percig sem merül fel benne, hogy el akarná rabolni, vagy bármi egyéb rosszat akarna neki. Egész jó emberismerővé vált az idők folyamán, úgy hiszi, megérezné a bajt. És egyébként is, aki az állatokat így szereti, az az emberekkel sem lehet más.
Bólogat, hogy rendben, legyen így, józan belátással rájön ő is, hogy szocializálnia a macskát jelenleg túl nagy feladat lenne az iskola mellett. Az meg nem kérdés, hogy szeretne egyet belőlük, már azt is tudja, melyiket. A kosárban lévő foltos kislányra mutat, első pillantásra beleszeretett. Amúgy is szüksége lenne egy saját kedvencre, akit felvihet magával az iskolába is.
Szál megtekintése
Boglyas tér - Rónaky Atala Kamilla hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér