A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=808544#post808544][b]Olsovszky Laura - 2020.05.15. 16:44[/b][/url]

Egy nyugodt pénteki napnak indult a mai, ami egyben szomorú is, mivel a legújabb ismerőseink, akik igen hamar barátokká váltak, a mai nap vannak itt utoljára. Ideköltözésünkkor ők voltak az leső vevőim, majd egy hosszas beszélgetés után kiderült, mennyire sok közös van bennünk. Az első közös pont az egykorú gyermekeink, akik tökéletesen kiegészítik egymást. Míg Lotti egy tündéri és gyönyörű kislány, szőke hajjal és nagy kék szemekkel, addig Dani egy igazi ördög, sötét hajjal és sötét szemekkel. Azonnal megvolt köztük a közös hang és szinte elválaszthatatlanok lettek. Elég sok közös programot szerveztünk, így a gyermekek között is igen szoros barátság alakult ki, szinte már „szerelem”, így fájó pont az életemben, hogy elköltöznek. De Robi egy nagyon jó lehetőséget kapott, amit muszáj volt megragadni. Szerencsére az országban maradnak, így néha meg tudjuk őket látogatni. Nórával arra jutottunk, hogy az utolsó délutánunkat töltsük együtt, így megbeszéltünk egy találkozót a játszótéren, ahol előtte is igen sok időt töltöttünk. Péntek délután van, ami annyit tesz, hogy a játszó tele van, szó szerint. Gyermekeink azonnal bevetették magukat a homokozóba a többi gyermek mellé, mi pedig beszélgetésbe kezdtünk a szülőkkel. Szinte mindig egyik szemünk a gyerekeken volt, de valami egyszer csak elterelte a figyelmünket. Mire visszafordultunk a két kis csibész már sehol nem volt. Rémülten pattantunk fel a padról s kezdtük őket keresni, de elnyelte őket a föld. A szívverésemet szinte hallani lehetett, fülem mintha hirtelen bedugult volna, csak tompán hallottam a zajokat. Szemeimben rémület, mert hiába egy nyugodt város Bogolyfalva, annak ellenére az ember fejébe belemásznak a negatív hírek, a gyermekrablások. Nórával és Robival arra jutottunk, hogy a leghasznosabb az lenne, ha három felé indulnánk, így én szaporán indultam el…valamerre. A játszót elhagyva egy kis utcán rohantam végig közben pedig a két gyermek nevét kiáltoztam. A nyitott boltokba belépve érdeklődtem, hogy nem e láttak erre két gyereket, de csak nemleges válaszokat kaptam. Elrobogtama fagyizó felé, mivel ott sokszor időzünk Danival, de ott se látta senki. Már komoly pánik kezdett úrrá lenni rajtam. Nekem csak ő van! Torkomat a sírás fojtogatta, de nem, most nem engedhetem ezt  meg magamnak, most nem borulhatok ki. Csak megyek előre, s egyszer csak kiérek a térre. Ekkor megpillantom a két szökevényt egy padon ülve, miközben csokit majszolnak. Hirtelen elhomályosodik tekintetem és érzem, ahogy legördül egy könnycsepp. Szinte futva indulok el feléjük, s mikor Dani észrevesz, széles mosoly jelenik meg arcán. A csokitól mindketten „koszosak” és ragadnak, de ezzel mit sem foglalkozva guggolok le és ölelem meg őket. Kisfiam arcára egy hatalmas puszit adok, majd a fiatal lányra emelem tekintetem.
- Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm! - egy őszinte mosolyt küldök felé, majd letörlöm arcomról a könnyeket. Felállok, majd az ismeretlen tizenéves leányzót is megölelem, mit sem törődve azzal, hogy mit illik és mit nem.
- Hol találtad meg őket? Történt valami? - aggódó tekintettel nézem őt, majd a fiamra és Lottira pillantok. - Fel kell hívnom Nóráékat! - kapkodva kezdek turkálni a táskámban, majd egy mobilt rántok elő belőle. Kezem remeg, így alig tudom felnyitni és kikeresni a számot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=809553#post809553][b]Olsovszky Laura - 2020.05.25. 17:28[/b][/url]

Remegő kezekkel keresgéltem a táskában a mobilom után, de elég nehezen találtam meg. Mindig az oldalán lévő pici „zsebbe” szoktam tenni, de valahogy beesett nagy fakkba, ami ugye közismerten elnyel mindent. Minden a kezembe akadt, töltő, rágó, papír zsebkendő, esernyő, nedves törlőkendő, gyerekjáték, „cumisüveg”, ami már nem cumi, de ha agyonvernek se jut eszembe a rendes neve. Szóval röviden tömören még egy halott német katonát is megtaláltam jóformán a táskába, csak a telefont nem. Már a káromkodás küszöbén álltam, mikor rezegni kezdett a telefon, így szinte fénysebességgel találtam meg. Második próbálkozásra sikerült felvennem, majd vázoltam Lotti szüleinek, hogy megvannak a gyerekek és, hogy hol is vagyunk. Hallottam, hogy a vonal másik végén mennyire megkönnyebbülnek és még sírás hangjait is hallottam. Az egyszer biztos, hogy emlékezetes itt töltött utolsó napjuk lesz ez a mai.  Elnevettem magam, mikor meghallottam vagyis inkább felfogom, hogy a két kis csibész kézen fogva sétálgattak az utcán. Látom magam előtt a képet, mivel ez egy szokványos jelenet, csak annyi különbséggel, hogy általában valamelyik szülő ott sétál mögöttünk néhány lépésnyire. Aztán mikor bocsánatot kér azért mert letegezett, csak harsányan felnevetek. Én nem értem mi van ezekkel a diákokkal, de valamiért erős a késztetés bennük, hogy azt éreztessék velem, egy vén banya vagyok. Mármint ő most pont nem, de azért bocsánatot kért és így mégis egy kicsit.
- Ugyan, miért lenne gond? Cseppet se érzem magam öregnek, úgyhogy emiatt ne aggódj. Esetleg nem a fagyizó irányába tartottak? Oda szoktunk a játszóról elsétálni, így ezt az útvonalat ismerik mindketten. - vázolom neki, miközben megtörölgetem a szemem alatti részt egy papír zsebkendővel. Szinte látom magam előtt a szétfolyt sminkes fejem, ami minden csak nem túl szép.
- Jut eszembe mennyibe került a két csoki, szeretném kifizetni őket! Valamint szeretném valahogy megköszönni, hogy nem mentél csak úgy el mellettük. Nem olyan messze van az antikvitás, gyere be és válassz valamit. – beszéd közben előhúzom a feneketlen táskából a pénztárcámat, majd várom a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=810700#post810700][b]Olsovszky Laura - 2020.06.06. 20:39[/b][/url]

Azért bevallóm őszintén, hogy jól esik, hogy nem néz azért annyira öregnek. Igyekszem magam formában tartani, de azért az élet nekem is készített pár ráncot a szemem környékére. Ennek ellenére továbbra is azt vallom, hogy azokat a kis halovány ráncokat leszámítva igen is jól nézek ki, és tök jól érzem magam a bőrömben. Nem vagyok már egy nádszál karcsú nő, azért van csípőm és nem befelé esik a hasam, de ha többet edzenék, akkor még az is lehetnék. No de egy 1,5 éves gyerek mellett edzeni van a legkevesebb időm. Igaz Danival az élet egy folyamatosan versenyfutás.  
Mikor kérdésemre igenlő választ kapok csak elmosolyodom. A fejemet mertem volna rá tenni, s lehet pont ezért is indultam mindjárt abba az irányba amerre a fagyizó is van. Mikor ki szeretném fizetni a csokikat erőteljes ellenkezés fogad. Nem engedi, s mikor meghallom, hogy nem fenyegeti az elhízás, akkor elnevetem magam. Az előttem álló leányzó pont úgy fest, mint aki már attól meghízik, ha a csokira néz. Ennyi idősen még én is az ilyen kaliberű lányok csapatát erősítettem, de ahogy átléptem a 25-öt és szültem egy gyereket már nem engedhettem meg azt a luxust, hogy bármikor bármennyit megehessek. A kérdést hallva körbetekintek a téren. Még nem látom Lotti szüleit, így a leányzó felé fordulok újra.
- Nos onnan fognak jönni, szóval akár el is indulhatunk. - fejemmel az egyik a főtérbe torkolló utca felé biccentek, majd összeráncolom a szemöldököm fél pillanatra. - Szeretnél elkísérni minket? Nagyon kedves vagy, de ha van bármi dolgot… nem szeretnénk feltartani! - egy mosolyt küldök felé, majd a két szökevényhez fordulva mutatom, hogy másszanak le a padról. Kissé értetlenül néznek rám, így egyszerűbbnek tűnik levenni őket. Először Daniért nyúlok, majd a hóna alatt megfogva emelem le a padról.
- Viszont ahhoz ragaszkodom, hogy nézz be egyszer a boltba. Biztos találsz valami szép ékszert vagy bármi mást magadnak. – mondom a megmentőnek, miközben Lottit is két lábra próbálom állítani.