A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=727304#post727304][b]Maróti Fanni - 2018.07.04. 16:41[/b][/url]

Azóta sem tudok aludni. Éjszakánként, ha lehunyom a szemem és pár percre, néhány órára el is nyom az álom, lángokat látok és füstöt. Egyedül vagyok, fülemben sikolyok visszahangzanak. Fulladozom, mellettem sérült társaim fekszenek. Egy lángoló fadarab esik le elém, mögöttem egy összetört zongora disszonáns hangjai vesznek búcsút. Felettem reped a plafon, alattam megnyílik a padló, és én tehetetlenül zuhanok lefelé.
Végül levegő után kapkodva ébredek fel, arcom a párnámba fúrva sokáig sírok még halkan, nem akarom felébreszteni Adélt. Mikor kijutottunk, és megláttam Noelt, az olyan volt, mintha valaki azt suttogta volna a fülembe: "Most már nyugodtan összeroppanhatsz". Úgy öleltem magamhoz, hogy az már nekem fájt, felsőjét eláztatták a könnyeim, és a gyógyítóknak is úgy kellett elrángatni mellőle. Odabent felelősnek éreztem magam a többiekért, hiszen prefektus vagyok, és idősebb is, mint ők. Valaki, akinek vigyáznia kellene rájuk. Mégsem tudtam tenni semmi lényegeset értük. Noel mellett nem kellett valamilyennek lennem, rá mertem támaszkodni és megmutatni neki, milyen gyenge is vagyok valójában. A mugli lánymagazinok szerint, amiket az unokatesóim folyton mutogatnak, talán ez hiba volt. De úgy hiszem a bizalom sosem lehet az.
A térre érkezve egyből megpillantom őt, és bár tudom, hogy a szemem alatti karikák, hullasápadt bőröm, és reszkető ujjaim zavart ember benyomását keltik - hisz nemrég láttam magam a tükörben -, nem zavar annyira, mint bármelyik másik lányt, aki éppen randira készülődött. Ő már látott koszosan, véresen, szakadt talárban, kisírt szemekkel. Ennél mi rosszabbat mutathatnék még neki?
Szeretném átölelni, de nem akarom lerohanni, úgyhogy megállok előtte, kezeimet a hátam mögé téve. Mosolyom szomorkásnak hathat, de őszintén örülök, hogy itt van. Velem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=727316#post727316][b]Maróti Fanni - 2018.07.04. 17:21[/b][/url]

Most papolhatnék arról, hogy szerencsétlen nyomorú virágnak mennyivel jobb volt, mielőtt valaki orvul levágta, hogy eladja és aztán haldokolva fonnyadjon a szobámban egy vázában, de... hirtelen ez az egész nem érdekel. Még, ha tudom is, hogy néhány hete még így reagáltam volna, most az érzés, hogy gondolt rám, minden más eszmefuttatást elnyom. Talán Adél nem véletlenül fél attól, hogy túl sokat változom emiatt a pasas miatt.
Olyan észrevétlenül nyugszom meg a jelenlététől, hogy először fel sem tűnik, hogy a mosolyom szélesebbé válik, és a becézgetését hallva akaratlanul is felkuncogok. Annyira ostobaságnak hangzik, de élvezem, amikor így beszél hozzám. Szeretem, hogy szeret.
Elvéve a virágot bújok közelebb, orromat az orrához nyomva, arcomat az arcához simítva. Csókja elkábít, így szavait csak lassan fogom fel.
 - Mi? - nézek fel értetlenül, aztán végre elér a megfelelő központba a korábbi pár szó, és nevetni kezdek. - Cikket is kerekítene mellé? - kérdezem, miközben az a gondolat fut át az agyamon, hogy ha netán mégis lelépnék Noellel sárkányok iránt, legjobb barátnőm valószínűleg tűpárnának használná azt a bizonyos képet.
Mielőtt hagynám kiegyenesedni, csókot nyomok az álla hegyére, majd homlokom egy pillanatra a vállgödrébe helyezem. Mélyen beszívva az illatát húzódok el tőle. Otthon vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=727335#post727335][b]Maróti Fanni - 2018.07.04. 18:31[/b][/url]

- Szerintem jobban jársz, ha engedsz neki - vonom meg a vállam, és közben arra gondolok, hogy abból a képből nekem is kell egy példány. Noel és a lángjai egy fotón megörökítve... már a gondolattól is félrever a szívem.
Közben ujjaimmal megszorítom az övéit, ahogy elindulunk a látszólag céltalan sétánkat megkezdve. Legszívesebben ugrálnék örömömben, mint egy kisgyermek.
 - Adél, mint félelmetes? - csóválom a fejem, pedig én se nagyon merek nemet mondani neki. Tisztára, mintha az anyám lenne. Sőt, anyámmal előbb feleselek, mint a barátnőmmel. De azért nem rettegek tőle.
 - Hé! - állok meg egy komoly pillantás erejéig, elvégre mégiscsak a legjobb barátnők legjobbjáról beszél. - A macskákat régen istenként tisztelték. Vedd vallásnak! Nem mellesleg Adél cicái hihetetlenül cukik. Ha nem találkozom veled, öregkoromra én tuti egy faluszéli, furcsa macskás öregasszony lettem volna - vigyorodok el szélesen, hogy aztán rögtön el is piruljak, amikor leesik, hogy mit is mondtam. Ha pasi lennék, a másik fél ezt már vehetné lánykérésnek is. Így is elég erős utalás arra, hogy vénasszonyként is mellette szeretnék lenni.
 - Ami meg a fotót illeti... - szedem össze magam - egyszer nekem is modellt állhatnál - nevetek rá csillogó szemekkel. Mondjuk, én anélkül is le tudnám festeni, hogy ott lenne. Elég becsuknom a szemem, hogy lássam. Legalábbis az alkotáshoz elég.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=727443#post727443][b]Maróti Fanni - 2018.07.05. 13:41[/b][/url]

- Általában sikerül neki - bólogatok, aztán jobban belegondolva megvonom a vállam: - De, ha túl kényelmetlennek érzed a dolgot, egyszerűen csak mondj neki nemet. Következetesen, mindig. Nem hiszem, hogy provokálni fog, hogy használd a lángjaid, csak azért, hogy le tudjon fényképezni.
Persze Adél mindig megszerzi, amit akar, de ez nem jelenti azt, hogy ő nem ütközik akadályokba. Csak ő egy olyan ember, akit mindig is csodáltam a kitartásáért. Ha nem adod fel, előbb-utóbb a tiéd lesz, bármit is akarsz. Neki ez nem csak egy jól hangzó mondás. De a legtöbben viszont talán ijesztőnek találják a makacsságát.
Lehet, hogy Noel is tart tőle némileg, de gondolatban egymás mellé helyezve őket, ez egy kissé mulattat engem. Na, persze sose mondanám meg neki. Azt bezzeg az orrára kötöm, hogy nyolcvanévesen is el fogom várni, hogy ő sétáljon mellettem. Vagy járókeretezzen.
 - Persze - vágom rá vöröslő fülekkel. - Kíváncsi vagyok rá, milyen vénember leszel. És semmiért ki nem hagynám, hogy lássam az első ősz tincseidet, bár úgy érzem, azokra már nem kell sokat várnom. Mehetünk majd együtt protkót venni, és eskü, akkor sem foglak kevesebbre tartani, ha addigra már csak egy lábad lesz, mert kissé megcsócsál egy sárkány.
Nevetve húzom közelebb magamhoz egy csókra, hogy aztán nem sokkal később ő állítson meg engem.
 - Ha már így felajánlod... Margit néninek szerezhetnénk egy jó napot - válaszolom komolyságot tettetve, bár fogalmam sincs, mit csinálnék, ha tényleg itt helyben ledobná a ruháit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=730266#post730266][b]Maróti Fanni - 2018.07.26. 18:58[/b][/url]

- Hát bizonyára úgy még nem próbáltad, ahogy működőképes lenne - vigyorodom el szélesen színpadias sóhaját hallva. A világvégére költözés említésére azonban egy pillanatra elkomolyodom. Lin elég régóta rágja a fülem, hogy költözzek hozzájuk. Szerinte nincs értelme egy kis faluban maradnom, főleg úgy, hogy nincsenek kapcsolataim a művészvilágban. Ő azonban tudna nekem szerezni mentort, sőt kiállítást is szervezne. De ő a semmi közepén lakik egy szigeten. Nagyon messze innen. A világtól, amit ismerek, a családomtól, Adéltól és Noeltől. Ki se bírnám, ha egy teljes óceán elválasztana tőle. Az se tetszett, amikor a szomszéd országban volt, pedig az még viszonylag könnyen áthidalható távolság. Mégis tudom, hogy amit Lin ajánl, az olyasmi, ami a hasznomra válna. A karrierem szempontjából mindenképp, de szélesedne a látóköröm is, és sokféle emberrel megismerkednék.
 - Hát Adél nagyon kitartó - varázsolok kényszermosolyt az arcomra. Nem most kell mindezt végiggondolnom, de a végső döntésbe Noelt is be kell vonnom majd. Na, meg persze a szüleimet.
A vénember Noelt magam elé képzelve rá kell jönnöm, hogy kicsit sem riaszt a dolog, sőt. Örülnék, ha vele lehetnék. Ha vele élhetnék és mellette öregedhetnék meg. És ahogy beszél hozzám, magam elé képzelem, amint reggelente elbúcsúzok tőle, és ő elmegy sárkányokat ijesztgetni, én meg festegetek, és amikor este megjön hozzábújok, elmeséljük egymásnak a napunk. Látom magam előtt, ahogy dühében szinte tüzet okád, ahogy gyerekekkel, majd később unokákkal játszik. Régen azt gondoltam, én egyedül is megleszek, elvégre önálló, felnőtt nőként nincs szükségem egy pasasra. Minek is az? De Noel kell nekem. A közösen elképzelt életünkre vágyom, mindegy hol is éljük azt. Tudom, hogy a szemem vidáman csillog, de remélem, hogy mellette az a komolyság is tükröződik, amit én az övében látok. A bizonyosságot, hogy egymás nélkül egy tapodtat se.
 - Önző vagy, de legyen - bólintok komolyan. - Tudom milyen fájdalmas elveszíteni valakit, akit nagyon szeretsz. És soha nem akarnám, hogy neked ezt át kelljen élned. Én is bele fogok rokkanni a hiányodba, de legalább abban a tudatban, hogy neked nem kell szenvedned.
Komoly témánkat némi meztelenkedős gondolatokkal enyhítjük, és bár nem ismerek semmilyen Margit nénit, biztos vagyok benne, hogy pasasom pucér látványa bármilyen nőnemű lényt felvidítana. Engem meg közben kinyírna a féltékenység. Igen, a képzeletbeli Margit nénire is féltékenykednék. Noel az enyém, és nem adom. Még a látványát se szívesen.
Újra komollyá váló hangszínét hallva felvont szemöldökkel nézek rá, de nem szólok közbe, megvárom míg eljut a tényleges kérdésig. Ajkamba harapva fordulok aztán előre, így válaszolok:
 - Biztos szívesen látnának? Mármint mégiscsak mugli származású vagyok. Gondolom egy aranyvérű esküvőn nem éppen egy hozzám hasonlóra számít a násznép.
Nem mintha valaha szégyelltem volna a családom, de életem párjának szüleiről semmit nem tudok. Eléggé kényelmetlen lenne, ha kiderülne, nem szeretnék, ha Noel velem maradna. És egy esküvőt azért mégse szívesen tennék tönkre.