A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=629932#post629932][b]Tóth Lola - 2016.10.21. 20:36[/b][/url]

A húgom még az előkészítőben van, nekem meg lazás napom van, meg amúgy is jó kedvem van - mint általában -, és vettem a bátorságot, hogy meglepjen. Szóval először is, vettem neki a kedvenc minyonjából, aztán most itt várom, hogy jöjjön ki, és jól a nyakamba ugorhasson. Mert amúgy szeretem a kis Répácskát, annak ellenére is, hogy sokszor haragszom rá, meg nem épp a legtökéletesebben mutatom ki. Pedig nagyon szeretem, és tényleg szokott lelkiismeret furdalásom lenni, mikor szomorú. Ezért is van itt ez a két minyon nálam.
Szusszanok egyet, felhúzom lábaim, s combjaimra támasztom a mappámat, amin fekszik is egy szép üres lap. Ami csak arra vár, hogy befessem, én meg nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ellenálljak neki. Egy párszor ajkaimhoz ütögetem a tollat, amíg gondolkodom, és csak azért nem kezdem el rágni, mert kemény a vége. És szép. Szóval ja. Összeszorítom ajkaim, oldalra billentem fejem, aztán végül elkezdem az előttem levő szökőkutat felvázolni. Ameddig befejezem, csak kijön, aztán ha nem, akkor valamit még firkálok köré. Virágokat, vagy mit tudom én. De azért örülnék, ha ideérne, na nem mintha ez rajta múlna, sokkal inkább az előkészítős nénik-bácsikon. Amúgy meg komolyan nem értem, hogy bírnak all day ilyen kis töpszlik között lenni. Nem mintha bajom lenne a gyerekekkel, szeretem őket, de a húgomból például egy is elég, sőt, néha még több is, mint elég. Erre ott bent van nekik egy csomó. Díjat kéne osztani ezért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=651395#post651395][b]Tóth Lola - 2016.12.27. 19:51[/b][/url]

Felküzdöm magamra a kabátom, ahogy a bakancsomba beleugrálva magam kifordulok az ajtón, és imádkozva, hogy ne essek orra a fűzőjében követem a méretes macskám hátsóját. Eltűnik egy árnyékban, aztán felbukkan az egyik utcai lámpa fényénél, aztán megint eltűnik, és mikor épp utolérném gyorsít. Hogy pár méterrel arrébb megint lelassítson, és nem, az sem segít a dolgon, hogy ha szaladok utána. Mert ez egy macska. Egy borzalmas macska.
- Naaaaa, gyere már vissza - leguggolva suttogok neki, mire megáll, és még hátra is néz. Épp megcsillan a remény szikrája bennem, fényszóróként teríti be a szívemet... Hogy a cica nyávogjon egyet, felugorjon egy kerítésre, és végleg eltűnjön. Na most. Veszek egy mély levegőt, lehunyom a szemeim és megcsóválom a fejem, majd felemelkedek, és idegesen rágcsálva a szám szélét közelítem meg az áldozat házát. Hazudnék, ha azt mondanám, nem találom egyszerűbbnek a "másszunk utána" megoldást, de egy, még nem tanultam meg kerítést ugrani, kettő, még csak az kéne, hogy rám hívják a mélyen tisztelt aurorságot. Vagy rám vesse magát egy házőrző átok. Nem élvezném. Fellépkedek a pár foknyi lépcsőn, majd álldogálok ott pár másodpercig, amíg meggyőzöm magam, hogy nem, nem fogok hazaszaladni. Senki nem fog megenni, amiért haza szeretném vinni a tolvaj kóborló macskám.
Vagyis remélem.
Nyelek egy nagyot, mondjuk sokat nem érek el vele, a szívem tovább dobog a szívemben, majd felnyúlok a kopogtatóért, és párszor hozzá is ütögetem azt az ajtóhoz. És remélem, hogy meghallják. És nem taposnak el. És nem tálalnak fel a karácsonyi pulyka helyett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=652894#post652894][b]Tóth Lola - 2017.01.02. 14:03[/b][/url]

A zsebembe mélyesztem kezeim, ahogy várok, és tádámm, nem is kell sokat ácsorognom. Felnézek a ház gazdájára, aztán majd kikerekedett szemekkel lépek hátra is egyet. Nem erre számítottam. Kissé félve kezdem kapargatni körmeimmel a bőröm, és bármennyire is szeretném én gyorsan mondani, első nekifutásra egy hang sem jön ki a számon, csak tátogok, mint hal a vízben.
- Csókolom - még a köszönés is elég gyatrára sikerül, pedig én igyekszem, tényleg! - Jól tetszik érezni magát? - a legtöbb jóakarattal kérdezem ezt, mert most leginkább úgy néz ki, mint egy eszelős halálfaló sorozatgyilkos, aki megette a macskámat vacsorára. Azért remélem nem fogyasztotta el, mert bár van rajta mit sütni rendesen, én szeretem a cicám, és kár lenne érte, ha egy idegen gyomrában végezné.. Tényleg.
- Csak azt szeretném kérdezni, hogy.. Izé, szóval be tetszik-e engedni, mert úgy láttam, hogy a cicám ide jött be, és haza szeretném vinni, mielőtt túl sok kárt okozna, és boldog karácsonyt, meg boldog új évet - ezt viszont már nagyon hamar elhadarom, főleg, mert hallom a nyávogást, meg, hogy valami leesik - az ilyeneknek nagy hangjuk van, tényleg -, és még csak az kéne, hogy engem is besüssenek az állatom után.
- Esküszöm, nem akarok ellopni semmit, meg megtéríteni sem szeretném a bácsit - úgy érzem jó, ha már így az elején leszögezem, hogy nem ártó szándékkal vagyok, és ez nem egy megrendezett rablótámadás. Csak vissza szeretném kapni a szőrcsomóm. Tényleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=661870#post661870][b]Tóth Lola - 2017.02.24. 12:00[/b][/url]

Ahogy csak szívja és szívja a levegőt, mintha egy lufi lenne a mellkasában, hátrálok egy fél lépést, és már fel is készülök a nagy sivalkodásra, de nem, beenged. Egy fél pillanatig csak meglepetten pislogok párat, majd heves bólogatásba kezdek, és el is indulok.
- Köszönöm, köszönöm, lekötelez - ahogy elslisszanok mellette, még mindig bólogatok, mint akinél beállt a krakk. Aztán hagyom, hogy irányítgasson, és hamarosan meg is pillanthatom a hűséges házőrzőt, aki, nos, kevésbé tűnik úgy, mint egy halálos fenevad. De meg kell vallanom, hogy azok a leginkább veszélyesek, akikből ki sem néznéd, szóval valószínűleg, ha az ablakon másztam volna be, most nem lenne, amivel kimászhatnék. Énbármit kinézek belőle.
- Istenem, te disznó - ezeket a szavakat már a macskámhoz intézem, természetesen, aki a hangom hallatán felkapja a fejét, és még el is nyávogja magát. Megforgatom szemeim, motyogok valamit arról, hogy nem szép az anyjának feleselni, aztán el is indulok utána, mire megint csak nyávog egyet.
Nos, az emberek többsége azt hiszi, hogy a méretéből adódóan az állatom nehéz is, de ez nem igaz. Mármint nyilván megvan a súlya, de a teste kilencven százalékát a szőre adja ki, és valljuk meg, a szőre, na az nem nehéz. Szóval az elülső lábai mögé fel is emelem a hűtlen jószágot, és magamhoz is veszem, mintha a babám lenne.
- Öhm, elnézést a kellemetlenségekért - vissza is fordulok a ház gazdája felé, miközben elindulok arra, ahonnan jöttem. - És további szép estét, meg boldog új évet, meg mindent - nem áll szándékomban maradni, így is eleget zavartam már, meg minden bizonnyal jobb dolga is van annál, mint, hogy engem meg a macskám istápoljon.