Újabb ütés. Hatalmas pislogással meredtem magam elé, de egy szóval sem mondtam volna, hogy ne bántson. Azt hiszem, hogy kiérdemeltem, tényleg rászolgáltam az elmúlt pár hónapban a dologra. Sőt, akár durvábban is, de bíztatni semmiképpen nem fogom a nőt. Még a végén kiüt.
- Most melyik része ilyen hihetetlen? - horkantam fel, hogy aztán messzebb tartsam magamtól a csöpögős fagylaltot. A fehér pólómon már így is díszelgett egy zöld folt az előző ütés nyomán, mikor még váratlan volt a támadás és a tölcsér megingott a kezemben.
Hajnával nem futottam össze a közelmúltban, de persze ez nem azt jelentette, hogy megharagudtam rá, vagy elfelejtettem. Egész egyszerűen csak lefoglalt az új hely, hogy valamelyest megtaláljam a helyemet és eligazodjak.
- Fogalmam sincs, látod? Vissza lehet élni a laza életszemléletemmel. A nők nem voltak rám jó hatással - nevettem el magamat kicsit, a hajamba túrva a szabad kezemmel. Ha Hajna mondta volna, hogy hozzám akar költözni, arra is csak vontam volna a vállam, hogy hát felőlem jöjjön. Ismét éreztem az ütést a vállamon, mire a szemem forgattam és inkább ismét a fagyimra koncentráltam.
- Hát nem tudom. Most majdnem 2 hónapig színét se láttam, lelépett. Szóval nem igazán zavart. Feléd mi van? - pillantottam felé a szemem sarkából.

A centrikus kört formáló mozdulat közepette a fagyi egy része a földön kötött ki, egy hatalmas, lotyogós toccsanással, ami vagy fagyi, vagy valami nagyon borzalmas egyéb dolog lehet csak. Belső szervek. Fúj. Tipikusan a Hajna arcot kaptam, amikor valamit komolyan próbál előadni és közölte, hogy hát igen, Sonja még nála is furább. Ezen nem is akartam összeveszni vele, tény volt, hogy voltak dolgai.
- Jó, ebben nem fogok vitatkozni veled, tényleg vannak fura dolgai - grimaszoltam, még csak meg sem próbálva azt hazudni, hogy ő egy normális, átlag csaj. Vonzottam a csodabogarakat, hiszen Bolverkkel is egészen jól elvoltam, hogy régebbi ismerősöket már csak meg se említsek.
- Nem tudtam, hogy érdekel - vontam vállat értetlen fejjel, mintha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy amúgy nem szoktam villogni vele. Másfelől meg Helena előtt ez nem is volt divat, utána sikerült csak meghülyülni.
Végül inkább rá igyekeztem terelni a szót, mire közölte, nem tudja, mit tudok. Őszintén? Leginkább semmit nem tudtam, nem követtem az életet a tanoda falai közt, mióta eljöttem onnan. Részletkérdéssé vált, hogy mi folyik ott, már nem volt hatással az életemre.
- Nem apróztad el a dolgot. Öömmmm... aurorképzésen veszek részt, mint fegyverszakértő. Mármint, hogy azon a képzésen tanulok, elég szórakoztató. Mondhatjuk, hogy tanulok. - AZért a hangomon és az arcomon is látszott, hogy fenntartásokkal kezelem az ügyet, de nem akartam ebbe most jobban belemenni. Úgyis meg fogom kapni tőle, hogy stréber vagyok, hát inkább a fagyimba nyaltam.
- És te? Valami új "tanulmány?"

Voltak viccek, amiket nagyon tudtam értékelni, mert bár nem vagyok egy humorherold, azért mégiscsak oké voltam ebből a szempontból. Na, de az, hogy én, meg Sonja és esküvő? Ez már inkább a sírás felé terelt, mint hogy röhögést váltson ki belőlem. Szomorú, de megesik.
- Mindenképpen akarom a Warja kölyköket. Magam sem bírom néha elviseli, Sonjáról nem is beszélve, szóval a gyerek ügybe már bele se merek gondolni!- kis híja volt csak, hogy a kezemben pihenő tölcsér roppanjon, de helyette inkább a saját csuklóm kezdtem szorongatni a másik kezemmel. Az emberi szervezet úgyis blokkolja magát, ha éppen önkárosító tevékenységbe kezdene. Teljesen korrekt, nem?
A régi dolgokat nem akartam már felhánytorgatni, túlságosan is tétnélküliek voltak, nem volt rájuk szükség, akkor meg felesleges is szót fecsérelni rá, nem? Dehogynem... Tehát ezt csak hagytam elúszni a levegőben és benyomtam a maradék fagyim, a tölcsért pedig kidobtam az első utamba kerülő kukába.
- Azért választottam alibi szakot, mert ez érdekel, van még mit tanulnom, és azért nem ártana, ha lenne papírom is róla. Mert ugye az kell ahhoz, hogy elhelyezkedhess vele, tudod... - forgattam a szememet. Persze, tanulhattam volna valami teljesen újat is, de engem még mindig ez érdekelt, ezzel akartam foglalkozni, akkor meg nem értem, hogy minek tanulnék mást. Esetleg majd utána, amolyan félgőzzel.
Az auror dolog viszont valami olyasmi volt, amit nem vártam volna. Mármint persze, én is azt tanultam, de hogy Hajna is? Csak pislogtam magam elé meglepetten, próbálva kirakni a képet. Totális sikertelenség.
- Aurornak? Érdekes... - jegyeztem meg, aztán már jött is a következő átlagos kijelentésével, miszerint meghalt a bátyja. Ismét igyekeztem bootholni az infót. Nehéz volt, mert nem tudtam hozzá érzelmet társítani.
- Öm... hát ez... szomorú, asszem. De úgy látom jól viseled - inkább a tényekre támaszkodtam, azt pedig, hogy részvétem, mutatóba sem nyögtem ki.  Nem fogok hazudni neki, nem érzek ilyesmit. Nem azért, mert nem akarok, egyszerűen csak nem megy. Nyomokban ismertem az érzést, de a nemlétező empátiám nem tette lehetővé, hogy ezt most felélesszem és kimutassam.