A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=513697#post513697][b]Böröczky Zoé - 2015.09.06. 01:33[/b][/url]

Mára már régen bezártam, de volt még némi papírmunkám, ami halaszthatatlan. Hivatalos iratok, beszámoló az első hétről, minden, amit megígértem apámnak. Elvégre ez a minimum, hogyha már segítettek ennyivel, hogy elindulhassak valamelyest az életben, elvégre 20 éves leszek lassan, ideje a talpamra állnom. Vagyis szerintük ideje...
Már elmúlik simán hét óra, mire mindennel kész leszek, így elindulhatok végre a kastély, így a szobám felé. Át az utcán, keresztül a téren, legalábbis ezek a terveim.
Egészen addig, amíg valaki, mint egy részeg, fekszik a kút mellett. Még a sapkája is stimmel, ami a vízben van, meg az elázott feje, ami most a kövön pihen. Mit tesz ilyenkor a jó ember lánya? Segít. Naná, én pedig tuti nem leszek kivétel. Megvédeni meg tudom magam, ha viszont kell, akkor állok rendelkezésre.
Sietve teszem meg azt a sokszor néhány lépést míg elérem a kutat, ahol letéve a vállamról a táskám máris az idegent próbálom élesztgetni, egyelőre minden előítélet nélkül, természetesen leguggolva mellé, de nem hozzáérve, arra sokan allergiások.
- Hívjak segítséget?
Szinte már aggódom, de hát én sem találkozom minden nap, hát..., khm..., érdekes kinézetű fickókkal, őt meg még látásból sem ismerem. Mondjuk ezt nem nehéz. De az én jó szívem megint akadékoskodni akar. Én meg ugyan már nem állok az útjába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=513748#post513748][b]Böröczky Zoé - 2015.09.06. 11:36[/b][/url]

Az utcákon egy árva lélek sincs, rajtunk kívül. Kitől fogok most segítséget kérni? Jó, persze, tudom az alap elsősegélyes izéket, amit apa megtanított, de fogalmam sem volt akkor még, hogy éles helyzetben ennyire nem fogok tudni rá visszaemlékezni. Ezt még gyakorolnom kéne...
Pozitív válaszban reménykedem, nem hiába, azonban meg kell jegyeznem, hogy cseppet sem nyugtat meg. A fiú hangja kissé, vagyis talán túlzottan is nyugodt, bár az tény és való, hogy egy ittas személyiség nem így beszél. De mi van, ha ő csak kivétel a szabály alól, és mégis annyit ivott, hogy belezuhant a kútba. Ezt viszont csak egy módon deríthetem ki, addig meg talán én is megnyugszom kicsit.
- Mi történt?
Már teljesen elfeledkeztem róla, hogy mi is az általános problémám, de most sikerül megint felélesztenie bennem azt a kis ördögöt, hogy nekem már régen valahol messzebb kéne lennem, elvonultan, remeteként. És ez még az arcomra is kiül. Lefagyok, tiszta hófehérré válok, nem most kéne ennek a hülyeségnek előtérbe kerülnie. De ott van, ó, hogy távozna melegebb éghajlatra...
Pf. Gyenge vagyok. Gyengébb, mint gondoltam.
- Yes, but... Ááá, inkább magyarul, jó?
Az angolom nem teljesen azon a szinten van, hogy bármit megértenék, a magyarral többre fogunk menni, és ha jól hallottam, bár kis akcentussal, de megy neki a nyelv. Ha ehhez hozzáadjuk az én franciás akcentusom, akkor már katasztrofálisabb a helyzet, de még mindig nem reménytelen.
- Segítek felülni.
Mármint normális helyzetbe. A kételyeim még mindig megvannak, de erősebb bennem a segítő ösztön, talán a szüleimnek hála. A karom nyújtom felé, hogy ha akarja, elfogadhatja, akkor pedig segítek kicsit stabilabb helyzetbe rendeződni, háttal a kút kávájának, hogy meg tudjon támaszkodni. Ha meg nem fogadja el, akkor is azzal folytatom, hogy kiszedem a sapiját a vízből, gyors bűbájjal megszárítom, és visszaadom neki, de az természetesen már nem jut eszembe, hogy magát az embert is szárazra bűvöljem. Mekkora öngól...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=513855#post513855][b]Böröczky Zoé - 2015.09.06. 14:12[/b][/url]

Vigyorognom kell. Vízbeesés történt, de ez eddig is egyértelmű volt. Tovább viszont nincs szívem feszegetni, elvégre ha nem mondta el, hogyan csinálta, akkor rá hagyom. Nem vagyok kihallgatótiszt. Ellenben félig megázott bőregér már igen. De nem érdekel. Megesik, ez van, kész, pont, izé...
- Igazán nincs mit.
Pukedlizem kettőt, mint valami fogalmam sincs, kihez hasonlítsam magam, aztán vigyorogva adom neki még a kalapját is, szép szárazon, mintha most hozta volna ki a boltból.
Egy pillanatra meg is feledkezem magamról, a problémáimról, azt hiszem nem én vagyok a legnagyobb kakiban most. Viszont mivel nem akarom elrontani a következő két hetem, jöhet a szárítkozás, ami mindössze pár pillanatba kerül. Mások előbb, magam a végén elv szerint cselekszem, elvégre nem kerül semmibe sem. A pálcám lassan visszasüllyed a derekamon lévő öv pálcatartó részébe. Mennyi mindenre jó a mágia...
A következő pillanatban csak azt veszem észre, hogy térdre rogyok, mert a kis kacsóm szélsebesen indul meg a föld felé. Ajajj, ezt nem kéne. Na hurrá, megint törődhetek a kellemetlenségemmel. Eléggé ijesztő ez nekem.
- Ne, kérlek, ne...
Szinte sírnék legszívesebben, de, hogy mégse legyek annyira bunkó, azért maradok a kő mellett, csak megtartva a tisztes távolságot. Még így is lehet, hogy kevés lesz ez az elővigyázatosság, de a megérzéseim általában sosem csalnak. Pánik pánik hátán, legalábbis ami a gondolataim illeti, és úgy érzem, ez most nem fog egyhamar lenyugodni. Utálok az lenni, aki vagyok. Csak mentsen már ki valaki. Ez így baromi kellemetlen.
- A vérnarancsos limonádé tökéletes lesz... Most?
Tökre nem bírok figyelni, és sanszosan megint működésbe lép az elmém azon része, ami a hülyeségekért, nem megértésért, félreértésért felelős, mert fogalmam sincs, mit mondott. Már menekülnék, nagyon, nagyon gyorsan, így piszkosul megkönnyebbülnék, ha rábólintana, hogy igen, most. Akkor legalább minimum egy asztal ott lenne, és védene, mert a burkom sajnos nem igazán működik. De így, itt, most... hát elég kényelmetlenül érzem magam. Kezet rázhatnék szerény személyemmel, és átadhatnám neki az év balféke díjat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=514209#post514209][b]Böröczky Zoé - 2015.09.06. 20:25[/b][/url]

Semmim nem fáj, de mivel a térdeimet, meg a lábfejemet nézegeti, még meg is mutatom, hogy annak kutyabaja. Ellenben a kis lelkemmel. Azzal nagyon is nagy a gond. Mindeközben persze a fejemet rázom, tényleg nem történt fizikai értelemben baj, csak hát...
- Nem szeretem az emberek közelségét.
Van benne hazugság, nem is kevés, de sokszor sajnos nem magam miatt teszem, és érzem, hogy ez is olyan helyzet. És még ő sajnálja. Pf. This is me.
- Mi miatt? Hogy nem vagyok normális?
Akadnak fent a szemeim, nem is akármennyire, így a félelem mellé most már egyenesen meg is döbbenek. Fura egy érzés. Mintha túl lenne töltve gy akkumulátor, amit, ha nem merítenek le villámgyorsan, az szívás.
Fogalmam sincs, mit kéne tennem, a tenyerem is kezd gyöngyözni, ami sosem jó jel. Én mondjuk szerencsére nem fújok tüzes gömböt, de azért nem akarok kísérletezni. A válaszom is elég... hát... fogalmam sincs, hogy egyáltalán a kérdésre válaszoltam-e, de úgy néz ki, hogy nem lőttem mellé, vagy hát nem tudom.
- Aha. Gyere, a vendégem vagy a cukrászdában.
Próbálok valami grimaszhoz hasonló mosolyt produkálni, de csak előbbi jön össze. Egy ordítóan nagy grimasz. A feszélyezettség pocsék dolog. Nem szeretem, de hát ez van.
És még annyira udvariatlan is voltam, hogy a nevem nem mondtam meg. De egyáltalán kérdezte? Hát ezek szerint igen.
- Óó, ne haragudj. Zoé.
Nyújtom felé a kezem, szinte reflexből, a tenyerem nyitva, az ujjaim összeszorítva, ahogy az jól nevelt gyerekhez illik, de öt másodperccel később már vissza is húzom, és a nyakamra fonom őket, mintha egy palackot akarnék megfogni. Már csak a fojtás hiányzik. Menjünk mááár...
Basszus. Rájött. Azt a büdös manóját. Nem akarom. Ez gyors volt. De ez így most mi?
Megköszörülöm a torkom, és ki is csúszik az a néhány szó...
- Akkor nem zavar, hogy én..., hát..., izé...
Még mielőtt bármit is tudnék csinálni. De legalább a feszültség kézzel tapintható, így rosszabbra már nem fordulhat a helyzet. Most fő a nyugalom és a higgadtság nálam. Vagyis kéne, de csutkára nem megy. Menjünk már limonádézni. De nem akarok előbb lépni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=514333#post514333][b]Böröczky Zoé - 2015.09.06. 22:07[/b][/url]

Még a kútnál...
Egy limonádé most tényleg jól esne, akár úgy is, hogy én állom. Bár a jelek szerint ezt nem tehetem meg, de nem is baj.
- Rendben, megadom magam.
Csak mennénk már. És ez még midig látszik az arcomon, talán kissé félreérthetően, de én nem úgy gondolom ám, hanem másképp. Na jó, ez kavarc így. De nem is csoda, mert tényleg én is össze vagyok kuszálódva, azt sem tudom, hogy lány vagyok-e kb. vagy fiú. Na jó, ezt még tudom, mert minden hátsó dologgal együtt csak lány lehetek, de a hangsúly nem ezen van.
Vitatkozhatnék még magammal időtlen időkig ezen, de a pánik nem hagy nyugodni. A szavaiból, cselekedeteiből, abból a kevésből szinte tisztán látom, hogy rájött a titkomra, ami egyébként szerintem már csak előtte titok, mert a kastélyban sok helyről hallottam már vissza, suttogtak a hátam mögött, de szemtől szembe még senki nem jött oda, hogy megkérdezze. Talán ez bosszant inkább, és ezért vagyok ennyire paranoiás is, de most csak az számít, hogy rájött... Valahogy rájött.
- Akkor akarod, hogy elmenjek?
Hajtom le a fejem, és talán megkönnyebbülnék, hogyha nem keseríteném szegény ember életét, de azért mellékesen megjegyezném, hogy jó kicsit kimozdulni, és nem mellesleg semmi bajom nem lesz már, vagyis jóval kevesebb, ha az a fránya asztal ott lesz. Igen, nőből vagyok...
Csak bámulok ki a fejemből, miközben idegpályáim a túlterhelés szélén állnak, szóval felőlem egy bomba is robbanhatna a fülem mellett, nem valószínű, hogy észrevenném. A figyelmet viszont megpróbálom tettetni.
Viszont fel se tűnik, hogy az érzelmekről beszél, az érzésekről, pláne nem az, hogy az irányt kérdezi. Engem csak az érdekelne már végre, hogy így is van-e kedve még beülni limonádéra, kávéra, teára, bánom is én, vagy elhajt melegebb éghajlatra.
A lelkem abban a körülbelül fél percben lerágja magáról a bőrt, amíg ezt ki nem fogja mondani, addig meg van időm nekem is felállni a helyemről. Kicsit leporolom a hosszú felsőmet, aztán most már a pánikból, bűnbánatból, félelemből semmit nem mutatok ki, így várom meg az ítéletemet.