Simfel úrnak

- Van ott bent valami, ami érdekes?
A kérdés egy fiútól származik, aki ki tudja honnan bukkant fel hirtelen, de annyi biztos, hogy már a kirakatot kukkoló férfi mellett áll.
Mosolyogva, zsebre dugott kézzel áll mellette, farmer gatyában és dzsekiben, lába mellett egy hatalmas, fekete utazótáskával, és egy nagy kalickával, amiben egy aranytollú, vörös szemű fülesbagoly huhog békésen.
A hirtelen szőke hajú fiú barátságosan mosolyogva néz a férfi felé.
- Jó napot! - köszön aztán, majd ő is a kirakat felé fordul, és a férfihoz hasonlóan eltakarva két oldalt az arcát, ő is bepillant a kirakatba. Nem tudja mit kellene néznie, ami talán érdekes lehet, ezért kisvártatva ismét a férfira mosolyogva álldogál tovább.
Majd újból megszólal.
- Derek vagyok. Öhm... az iskolát keresném. - bök ujjával a kalickás utazótáskára, hogy nyomatékosítsa szavait. Kissé talán eltévedt, és egy hosszú nap után szeretne már végre célba érni. Vagy valami hasonló.
- Tudna nekem segíteni?
Csak remélni meri, hogy a férfi majd nem nézi komplett idiótának, mint aminek ő is nézte anno az iskolai levél küldőjét, amíg ki nem derült, hogy ez bizony nem tréfa.

Simfel úrnak

Derek látja a férfin, hogy kissé talán meglepődött - de hát ő már csak ilyen. Zokszó nélkül odamegy bárkihez, és a férfi valahogy szimpatikusnak is tűnt neki.
Sosem okozott gondot számára a másokkal való kommunikáció, nem egyszer kezdeményezett is, és legtöbbször az ő szája az, ami be nem tud állni.
A férfi bemutatkozik, Derek pedig vigyorogva konstatálja ezt, majd figyeli, ahogy a Kristófnak - valószínűleg magyar név - nevezett férfi lemenőzi a baglyát, és bedugja az ujját a rácsok közé. Úgy néz ki, hálistennek, itt, ebben a faluban minden rendben lesz, azaz, hogy itt nem muglik élnek, vagy a férfi nem mugli, vagy... ki tudja. Igazából nem is tudja, honnan jött az a név, hogy mugli. Ennyi erővel már kugli is lehetne.
- Bendegúznak hívják. Ott vettük ahol... azon a helyen, ami... ahol ilyeneket lehet venni.
Nem jut eszébe a neve, még annyi minden új neki itt.
- Apám angol, de anyám magyar, azért jöttem ebbe az iskolába, meg tudom is a nyelvet. Aztán ez valami régebbi magyar név, poénból mondtam, hogy hívják így, apa persze kiröhögött. De aztán már nem hallgatott másra, neki is tetszett. Talán azért, mert olyan kicsit, mint én. Mármint a bagoly.
A kelleténél kicsit több információt oszt meg, mint általában mindig.
- Harapós kicsit. Amíg nem ismer meg valakit. Amúgy szelíd.
A férfi még épp időben húzza ki az ujját. Aztán Derek, ha lehet, még szélesebben elvigyorodik a mondatot hallva.
- Oké, akkor... akkor nem jó napot, hanem szia.
Próbálja megsaccolni a férfi korát, de ez sosem sikerült neki valami jól. Az viszont biztos, hogy fiatal még, bár nála azért mégiscsak idősebb. Még jó hogy.
- Nagyszerű! - derül fel a fiú, aki amúgy sem volt borongós hangulatban. Érezte ő, hogy ezzel a férfival - Kristóf? igen. - kell szóba elegyednie. Most egy klassz új cimborát is szerezhet a személyében.
- Igen, jó volna, nem igazán igazodok ki még semmin itt. Meg sehol sem ebben a világban. - von vállat mosolyogva. - Persze, csak ha nem tartom... azaz tartalak fel.
Mondja gyorsan változtatva a magázódáson. Az illem azért még nem veszett ki belőle. Apja jó alaposan belenevelte, ha anyja szabadosabb is volt mindig.

Kristófnak, akit nem magázok

- Szerintem is klassz. - nyugtázza a fiú a bagoly nevét. Ő nem látta a filmet, de sejti, mire gondolhat a férfi, ugyanis édesanyja mesélt róla, amint meghallotta a bagoly nevét. Furcsák ezek a magyarok. Bár az anyja is mindig különös volt. Igaz, ő épp úgy szereti.
- Azt hiszem ott voltunk. - bólint a férfi megjegyzésére, bár nem egészen biztos a dologban, hogy tényleg ott voltak. Annyi új név és új dolog zuhant rá az elmúlt hetekben, hogy már lassan azt sem tudja, hogy fiú e vagy lány, vagy pontosan micsoda is ő.
- De, igen. - mondja, majd oldalra biccentett fejjel méregeti Kristófot, miközben ő elkezd beszélni arról, hogy nem probléma. Aztán beugrik neki a dolog.
- Ja igen, olvastam, hogy voltak régen szadisták, vagy mik. Akik nem csípték ezt. Utána olvastam majdnem mindennek, de egy rakás dolog még nagyon magas nekem. - vallja be.
- Félvér? Azaz félig varázsló félig meg mugli, igaz? Az én apám üzletember, anyám meg művész. Festeget. Anyám mindig is hitt a különös dolgokban, apám meg sosem, ő eléggé két lábbal áll a földön. Aztán anyám majdnem szívrohamot kapott örömében, amikor megkaptam a leveleket. Azt hittem csak poén az egész. Most meg van egy baglyom és egy pálcám, meg egy halom furcsa könyvem. - vigyorog. Közben elindulnak, és Derek lemarad kissé, miközben a holmijaival bajlódik.
- Hát... ha nem gond... talán. - válaszol a kérdésre. - Olvastam olyan varázslatról, amivel ezeket könnyen lehet cipelni, de ha jól tudom, én még nem varázsolgathatok csak úgy. Meg nem is merem kipróbálni. - vallja be. Nagy nehezen elindulnak végül, Kristóf pedig beszélni kezd egy csomó érdekes dologról, amelyek hallatán Derek kivételesen elhallgat, és csak figyel. Végül pedig felnevet.
- Tapasztalat? Te is ebbe az iskolába jártál? Milyen volt? - érdeklődik, majd kissé révetegen előre bámul.
- A lányokkal azt hiszem nem lesz gond. Mondogatják olykor, hogy tetszek, meg ilyenek, de engem most sokkal jobban érdekel ez a mágia dolog. Azt hittem gimibe fogok menni, erre itt vagyok. Tök fura ez az egész. Mintha álmodnék.

Kristófnak

Derek teljesen elvan szállva a hallottaktól. Mágiatörténet, sámánizmus... utána olvasott ezeknek, de egy másik ember szájából - ráadásul egy felnőttéből - hallani mindezt, annyira csodálatos. És egyre inkább valóságosabb. Bár már kezdi elhinni ezt az egészet, mégis annyira furcsa mindez, hogy nem könnyű megemészteni a dolgokat. Lesz mit írnia majd az édesanyjának, aki bizonyára úgy várja otthon a leveleit, mint a kisgyerek a karácsonyi ajándékot.
Benre gondol, az otthoni barátjára. Neki nem mondhatta el, azt kellett hazudnia, hogy valami különleges bentlakásos suliba megy. Pedig, hogy élvezné ő is a dolgot! De legalább nyugodtan tud továbbtanulni. Tényleg, itt vajon van mugli posta, hogy neki is írjon azért valamit valamikor?
- Mágiaügyi Minisztérium? - kerekedik el a szeme hirtelen. Na erről még nem is olvasott. Addig nem jutott el a könyvekben, ha van is róla szó valahol. - Van olyan is?
Érdeklődve hallgatja a férfit, és issza minden mondatát. Egyre jobban felpezsdül, és már olyan széles a vigyora, hogy azt szinte le sem lehetne törölni a képéről semmivel.
- Jó is lehet utazgatni. - jegyzi meg. - Egyszer voltam Görögországban, meg egyszer Párizsban. Akkor is apám üzleti ügyei miatt leginkább. De máshol nem. te merre jártál? - aztán meglepetten pislog Kristófra hirtelenjében.
- Házimanók? Milyen házimanók?
Úgy tűnik minden nap lesz valami, amin majd meglepődhet a közeljövőben. Mikor a férfi felvarázsolja a holmijait, elcsodálkozik, mintha nem is tizennégy volna, hanem csak öt. Még jó, hogy a tenyerét nem üti össze örömében.
- Ez nagyon jó! Hogy csináltad? - örömködik, aztán felnevet. - Miért, annyira unalmas? Pedig jól hangzik az óra neve. Bájitaltan. Remélem nem ilyen elbájolásokról szól, meg ilyenek. - gondolkodik el egy pillanatra. Nincs kedve szerelmi bájitalokat lötybölni. Majd ahogy haladnak előre, eláll a lélegzete. A lemenő Nap ragyogó fényébe burkolt tornyok tűnnek fel a szemei előtt. Néhány percig megszólalni sem tud a látványtól.
- Nahát... oda megyünk? Az az iskola? Egy kastély? Csúúúcs.

Lucyhugi <3

Sikeresen elkésik a megbeszélt találkahelyről.
Még napnyugta előtt akartak az unokahúgával összefutni, de már sötétedik, mire kiér az iskolából. Vagy negyedórát késik, de mire a Boglyas térre ér, még sehol sem látja Lucyt.
Lassan, kavargó örvényben hullanak alá a csillogó pelyhecskék az égből, a fehér felhők pedig, melyeket narancssárágra színezett a falu fénye, lassan gomolyognak az égen, akár egy hatalmas, felhőnyáj.
Egy ideig álldogál egy helyben, majd a hidegtől ugrálhatnékja támad. Nem igazán foglalkozik vele, hogy lököttnek gondolják e, hiszen majd megfagy. Aztán eszébe jut a B terv, azaz a sétálás, amit ha megtesz, szintén segít, és kevésbé fogják hülyének nézni. Így sétálgat a szökőkút körül kicsit körbe körbe, majd amikor már jó háromnegyedóra eltelik, előveszi a pálcáját, és meggyújtja a melegítő kis lángocskát a hegyén. A varázseszköz vidáman pattog egyet, amiért gazdája előveszi, majd engedelmesen bocsájtja is felé a finom melegséget.
Egy icipicit kiolvad az arca is ennek hála, és már kevésbé látja mókátlannak a szájából kikavargó leheletet is. Aztán végül, amikor már kezdené feladni, megpillantja a lányt. Már azon kezdett agyalni, hogy Lucy talán visszament a kastélyba egy órával ezelőtt, vagy el is felejtette a találkozót, de végre itt van. Fagyott mosollyal arcán köszönti a lányt, és integetne is neki, ha nem meredtek volna meg az ujjai a hidegtől.
- Szia! - köszönti. - Egy kicsit késtél, csak egy órát kábé... de semmi gond, tavasszal majd kiolvadok.

Lucyhugi, aki megakar ölni <3 XD

- Áh, semmi baj. - rázza meg a fejét Derek a lány szabadkozását hallva. - Azt hiszem elvesztettem egy két végtagot, és talán már üszkösödik a lábam is, de úgysincs szükségem rá, ha seprűn ülök. - vonja meg a vállát vigyorogva. - Még nyugodtan aludhattál volna egy-két órát, miattam igazán ne kelj fel máskor! Tök jó itt egyedül, a hó, meg a mínusz negyven fok... - húzza még kicsit Lucyt.
- Ugyan, alig egy órát. - vigyorog most már egyre szélesebben, majd elkerekednek nagy, szürke szemei, ahogy a kiskutyára néz. - De még jó, hogy van egy ilyen remek ébresztőd!
Leguggol Lukehoz - tudja, hogy így hívják, hisz az előbb hallotta - majd alaposan meggyöntöli az ugráló szőrgombócot.
- Nem is mondtad, hogy hoztál egy kutyát a suliba! Nem tudom Hekatéval, hogy jönnének ki, ő a cicám. Karácsonyra kaptam az egyik csapattársamtól.
Nevetve vakargatja meg az állatka füle tövét, majd mikor Luke alaposan összeugrálta már, ami Dereket látszólag cseppet sem érdekli, pedig elég sárosak a tappancsok, a fiú újra feláll, és Lucy felé hajol.
- Már úgy érzem magam, mint egy jégkocka, úgyhogy nem oszt nem szoroz még egy két perc a frigóban! - mondja arra célozva, ő ugyan nem bánja, ha várnak amíg a kis mufurc kiereszti a gondjait.
- Egyébként a vajsör nagyon jól hangzik. De te fizetsz! Most nem akarok gavallérkodni, majdnem meghaltam miattad! - túloz szándékosan, és szokás szerint vigyorogva. Bár már nem igazán érzi az arcát, és a hidegtől még a combjába is belehasít a fájdalom. Még mindig nem gyógyult be teljesen a horzsolás meg a zúzódás, amit a pályán szerzett. Reméli, hogy Lucy nem akarja felemlegetni a dolgot.

- Nem is arra gondoltam, hogy Luke nem szeretné... - mondja rögtön vigyorogva a fiú. - Csak Hekaté... egy igazi kis hercegnő, már most! Pedig csak pár hetes!
Megvárja, amíg Luke kiszaladgálja magát, Lucy pedig közben vidáman csacsog. Derek pedig egyre inkább úgy érzi, hogy hamarosan le fog fagyni, minimum a füle, ha más nem. Az orrlyukai viszont kezdenek minden levegővételnél összetapadni, ez pedig egyre kevésbé mókás már.
- Á, nem kell, csak vicceltem. - legyintene Derek, ha nem meredtek volna meg a kezei a hidegtől. - Majd fizetek én, vagy az enyémet legalább. Csak nem hagyom, hogy Te csináld! - mosolyog. Látja, hogy Lucy mintha nézne valamit az egyik boltban, de fel sem merül benne a dolog, hogy a haját csekkolja éppen. Ő a sajátjával már évek óta nem foglalkozik, mert nincs túlzottan sok értelme. Állandóan kócos, csinálhat vele akármit. Most meg amúgy sem látszódnak ki a tincsei a sapka alól. De már tutira ott is deresedik, és nem a kortól.
Amikor Luke végre visszaérkezik, nagy kő esik le a szívéről.
- Hála az égnek, hogy gyorsan pisil. - mondja ki hangosan a megkönnyebbült gondolatot. - Húzzunk innen, de nagyon gyorsan, mert most már nekem is kell! - vallja be vigyorogva unokahúgának. Kelleténél kicsit több információ, de ő már csak ilyen.

Végre valahára elindulnak.
Nagyon jó érzés úton lenni, amikor már az ember megfagyott, majdnem bepisil, és abban a biztos tudatban megy előre, hogy ennek az egésznek hamarosan vége.
És egy jó meleg vajsör fog lecsúszni a torkán, remélhetőleg pillanatokon belül.
- Nem baj, szeretek ezekkel a varázslópénzekkel macerálni. - vallja be a fiú. Ezzel is közölve Lucyval, hogy márpedig ő fizet. Szeret Lucyval lenni, sosem volt testvére, és most olyan, mintha hirtelen kapott volna a kishúgot. Na persze nem mintha sokkal fiatalabb volna nála. De a legfurcsább az, hogy habár elég távoli rokonok, mégis annyira hasonlítanak egymásra mindenhogyan, mintha legalábbis ikrek volnának. Derek nem is nagyon érti, hogy a lány miért nem az Eridonba került, mint ő. Hiszen nem elég, hogy a hajuk színe és még a kócossága is stimmel, még az arcvonásaik és a jellemvonásaik is hasonlítanak egymásra. Ha bárki látja őket egymás mellett, meg is esküdhetne rá, hogy testvérek.
Gyorsabb tempóra kapcsolnak, mire a lány feltesz egy kérdést Derek pedig felvont szemöldökkel vigyorog rá.
- Mármint mire gondolsz? A szobámból? Vagy mit szeretnél hallani? - kérdezi unokahugicáját.

Lucy végre beadja a derekát, és megengedi, hogy a fiú fizessen. Majd rá is térnek az érkezős témára.
- Ja, még nem beszéltük? - csodálkozik rá a fiú a kérdésre. - Azt hittem már mondtam. Londonból. - és most jön a beszéd része, ami Dereknek nagyon jól megy, még mirelit állapotban is. Úgyhogy Lucy rosszul tette, hogy rákérdezett, mert most még a cipőméretét is lehet, hogy megtudja.
- A Woldforest Parkkal szemben van egy jó kis utca, bérházak, de azok a jópofa angol stílusúak tudod. És csak a miénk bejárata szuper kék, úgyhogy könnyű felismerni, nyáron majd eljöhetnél hozzánk! De Luke nem biztos, hogy jöhetne, mert apa ki van akadva az állatoktól, már Bendegúz is sok volt neki, tudod a baglyom, ha még Hekatével megyek majd haza, akkor meg lehet kiugrik az ablakon is. Nem tudom a bagolyjárásnak is mennyire fog örülni, mert elég sokat akarok majd levelezni a sulis barátaimmal, amíg tart a szünet, meg lehet én is megyek hozzájuk nyáron, még nem tudom. De már úgyis mindjárt szünet lesz, és kiderül. Bár előtte még lesz egy meccsünk a rellonnal és eléggé parázok... - szokás szerint elkanyarodott a témától, de pillanatok alatt felveszi a fonalat saját magával.
- A Fűzfa utca 26 2/1 alatt lakok egyébként, és nagyon klassz a szobám, de majd meglátod. Meg lehet amúgy a nagyihoz is mehetnénk nyáron ketten, ő úgyis közös rokon mindkettőnknek. Nagyapa meg amúgy sem, meg ő mindig elfoglalt. Tudod, ő Marvin nagypapa, tőle kaptam a középső nevemet, amit nem használok. A legelső barátom egyébként pont egy rellonos volt, nem is értem miért paráznak tőlük sokan, nekem semmi bajom velük, sosem bántottak meg semmi. Szóval ő Kira, meg a másik legjobb barátom Mea, ő eridonos, mint én és egy évfolyamba járunk, meg ő is hajtó a kviddics csapatban mint én. Megismerhetnéd már őket, nagyon kedvelnének. Kérdezz csak nyugodtan. - vesz végre levegőt, mert úgy tűnik, mintha eddig nem is vett volna.
- Ja, azon még baromira nem. Tudod, mugli születésű vagyok, nem sok mindent ismerek még, de van egy csomó klassz dolog, amit szeretek, majd még elválik. És te? Amúgy messze van még az a vajsöröző? - kérdezi hirtelen.