Domokos

  Az ágyon ült. Kezét keresztbe fonta a mellkasán, és elmélkedett. Luna az oldalánál aludt, és érezte a szőrös kis gombolyag melegét, ahogy a testéhez szorult minden egyes belégzésénél. Aztán a kis szőke fogta magát, és felpattant. Odasétált a szekrényéhez, és kihúzta belőle a gitártokot benne a hangszerrel. Ahogy a kezében tartotta halvány mosoly suhant át az arcán. Újra érezte, ahogy hívja a zene. A hátára vetette a szíjat, és már indult is kifelé. Még mielőtt kilépett volna az ajtón, a keze végigsimított a kis asztalon, és megmarkolta a pálcáját. Az egyetlen fegyverét.
  Kisétált az épületből. Délután volt szóval a nap elég magasan járt, persze nem sütött úgy mint a szigeten. Csak menetelt és menetelt míg a faluba nem ért. Ott a téren leült a padra. A hátáról maga mellé tette hangszerét, és először csak nézte az embereket. Olyan volt, mintha teljesen átlagosak lennének, és Scar egy pillanatra el is hitte hogy így van bár már rég tudta az igazat. Azt akarta érezni, hogy újra minden rendben van. Elővette a gitárt, és végighúzta az ujjait a húrokon. Azok csilingelve szólaltak meg, és hangjuk visszhangot vert a házak falán. Scar lenézett a földre maga elé. Nem akarta látni az emberek reakcióját. Egyenlőre biztos nem. Énekelni kezdett, aztán az akkordokat is lepengette mellé. Egyre jobban belejött, és a refrénnél már sokkal magabiztosabb volt. De még mindig a cipője elejét nézte, mert ez most csak róla és a zenéről szólt. Nem érdekelte mások véleménye.

Domokos

  Mikor a térre ért, leült egy padra. Alapjáraton nem tett volna ilyesmit, de mostanság túl nagy volt a feszültsége, amit valahogy le kellett dolgoznia. Persze a furcsa érzés, ami akkor szállta meg amikor elkezdett mindenki előtt énekelni nem segített rajta, sőt, inkább rontott. De egy idő múlva kezdett múlni a lámpaláza, és ebben természetesen segítségére volt az is, hogy nem nézett fel, csak a földet és a cipőjét pásztázta helyette. Pedig alap esetben nagyon vakmerő egyéniség volt. De amikor zenélt, akkor olyan gyengének és sebezhetőnek érezte magát.
  Vége lett a számnak, és pár másodpercig még a hatása alatt volt, aztán egy fiú beszédére figyelt fel. Végigmérte, és egy hegedűtokot pillantott meg a hátán. Amikor kicsi volt és még Magyarországon éltek, ő is vett egy-két órát, de gyorsan ráunt. A szülei pedig kénytelenek voltak gitárt venni neki. Hát így kezdődött a vonzalma a zenével.
  - Köszönöm! - mosolygott halványan. Nem volt szokásos a számára, hogy megdicsérik. Mindig csak magának játszott otthon. Ha az anyja hallotta is, nem mondott rá semmit. És ez jól is volt így. - Scarlett Conroy. Gyere csak. Mit szoktál játszani? - kérdezte, és nagyon reménykedett benne, hogy a szöszke nem valami Bach-ot vagy ahhoz hasonlót mond, mert akkor komolyan elküldte volna a fenébe.
  Kicsit arrébb húzódott, hogy a fiú letehesse a tokot, és előkészülhessen a produkcióra. Scar közben a gitárjára dőlve figyelte minden mozdulatát. Ahhoz képest milyen nyurga volt, elég gyorsan mozgott, és rakta össze a vonós hangszert. - Mióta játszol? - kérdezte közben, és halványan egy ötlet körvonalazódott ki a fejében. A tokot maga elé tette, és kinyitotta, hogy beledobhassanak pénzt az arra járók, ha szeretnének.

Domokos

  Scar bólintással nyugtázta magában, hogy ezek szerint a fiú nem az a felfuvalkodott ember, akik a komolyzenét tartják csak zenének. Ez megnyugtatással töltötte el, és persze így már sokkal könnyebb volt eldöntenie magában, hogy ez a srác nem lehet olyan rossz fej.
  - Én sajnos nem ismerek sok népzenét, csak egyet-kettőt, mert javarészt nem Magyarországon éltem. - vallotta be, bár ez egy eléggé kényes téma volt nála, hiszen sokkal szívesebben maradt volna itt.
  A lány elképedt, amikor a fiú elmondta, hogy tulajdonképpen előbb tanult meg hegedülni mint írni, vagy olvasni. Scarnak nagy önuralomra volt szüksége, hogy megőrizze a hidegvérét, és ne kezdjen el kérdezősködni arról, hogy ezt hogy és miért tették, és hogy nem bánta e meg, és társai. Inkább lenyelte a milliónyi kérdését, és a fiúra mosolygott helyette.
  - Olyan hét-nyolc éves koromtól kezdve. A hegedű annyira nem jött be. - mosolygott, és nem csak azzal a műmosolyával, hanem azzal, amikor a szeme is beleragyog. Imádta a zenét, és a zenéről beszélni. Az egyetlen téma, amihez bármikor hozzá tudott szólni anélkül, hogy bárkit is megbántson.
  - Szerinted gitáron egyáltalán lehet olyanokat játszani? - tette fel a kérdői kérdést egy mosoly kíséretében. Ehhez nem szándékozott mást hozzáfűzni csak egy félmosolyt. - Mindenfélét tudok játszani, de a kedvenceim a rock zenék. Ismersz olyanokat is? Vagy maradjunk a poposabbaknál? - vonta fel a szemöldökét.

Domokos

  A két ember túl jól elbeszélgetett, így most furán vette ki magát a dolog, hogy kitette a tokot. Mintha a semmiért kérne pénzt. Pedig ő aztán végképp nem az a fajta volt. De úgy gondolta, hogy egy kis varázspénz nem árthat neki. Amúgy sincs neki szinte semennyi.
  - Vivaldi? Ne csináld. Mondtam, hogy azt nem tudok játszani. Hacsak, nincs nálad egy gitárkotta hozzá. - jegyezte meg. - De Zaz-t ismerek. A...az a címe azt hiszem, hogy Je Veux. De a franciám nem a legjobb, szóval ne nevess ki érte ha rosszul mondom. - vigyorgott a lány, és rendesen elhelyezte a hangszerét a combján, és a pengetőt a kezében. Várta hogy a fiú is megtegye, aztán elkezdett játszani. Először csak gitáron, aztán énekelt is hozzá, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A hegedű nagyon feldobta az egész dalt. A két hangszer harmonikusan szólt egymás mellett, és a lány hangja kiegészítette ezt a kombót.
  Elment pár ember előttük, és volt aki érmét is dobott a kitett tárgyba. Volt aki pedig megállt ott előttük, és úgy hallgatta végig a játékot. Bár ebből volt a legkevesebb.
  Befejezték a játékot, és néhány ember még tapsolt is hozzá. Scar rámosolygott a fiúra. Teljesen felpezsdült ettől az új élménytől. - Ez nagyon király volt! - jelentette ki. - Michael Jackson-t ismersz? - próbálkozott be egy újabb előadóval, akit a fiú talán ismerhet.

Domokos

  - Ha hozol kottát, megpróbálom! - ígérte meg, bár biztos volt benne, hogy a másik nem fogja rávenni magát erre az őrültségre.
  Amikor belekezdtek a francia kis dalocskába, az valami eszméletlenül jól hangzott. A gitár erőteljes és a hegedű gyöngéd hangja tökéletesen kiegészítették egymást. A szöveget a lány nem tudta teljesen jól kiejteni, de megpróbálkozott vele. Ének közeben most sokkal bátrabb volt, mint az előbbi amikor egyedül volt.
  - Benne vagyok. Állati jól hangzik együtt a kettő. - ujjongott a lány tőle szokatlanul. Ez után pedig felajánlotta, hogy játszanak még egy számot, egy kicsit rock-osabbat, és olyat aminek tökéletesen tudja a szövegét.
  - Rendben. Akkor legyen a...Billie Jean? - kérdezett rá, de szinte után fél perc múlva már el is kezdte játszani. Egy kis előjáték után pedig belekezdett az énekbe is. - "She was more like a beauty queen from a movie scene, I said don't mind, but what do you mean I am the one" - teljesen átadta magát a zenének, és még a szemét is becsukta néha. A teste pedig az ütemre lüktetett. Az emberek egyre többen lettek, de még mindig csak egy-két ember állt meg végighallgatni az egész dalt. Mindenki sietett a dolgára, és csak pár másodpercre álltak meg. De Scarnak biztos nem ez volt a lényeg. Nem, nem. Közel sem. Ő csak a zenét akarta magáénak tudni, és minden egyes dalban benne volt a szíve is.
  A szám végén mosolyogva nézett a fiúra. Teljesen odáig volt, hogy van még egy ember a társaságában, aki legalább annyira élvezi ezt az egészet, mint ő.

Domokos

  A dalok magával ragadták a lányt, és egyre magabiztosabban játszott. Már teljesen kizárta a külvilágot, és a fiúval ketten maradtak csak.
  - Vivaldihoz még mindig nincs kottám, szóval legyen Kispál! - egyezett bele a lány. És ez így ment még elég sokáig. Egyszer az egyik, majd a másik ajánlott számokat. Volt ott minden stílusú és fajtájú. Kivéve persze a komoly zene, de néha amikor csak az egyik vagy a másik játszott, akkor a fiú részéről még arra is került sor.
  Az emberek sorban váltogatták egymást, senki sem maradt huzamosabb ideig. Viszont elég sok érme csilingelt már a tokban ahhoz, hogy a lány bevesse az ötlete maradék részét. És ezt fel is vetette két dal közötti szünetben.
  - Mit szólnál, ha a pénzből amit gyűjtöttünk, elmennénk valahová elkölteni? Akár be is ülhetünk egy helyre. - javasolta, és gitárját félre téve szedegette össze a bronz egy arany színű köröket. Kivette őket, és a gitárt a helyükre tette. Az ujjbegyei már zsibbadtak a sok játszástól, és már a nap is jóval lejjebb járt, mint amikor elkezdte. Felállt és a hátára tette a hangszert, és úgy nézett a szöszire.
  - Mehetünk? - kérdezte mosolyogva. Teljesen feltöltődött a zenétől, és attól hogy ezt végre megoszthatta valakivel.