A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=263239#post263239][b]Weöres Ioana Médea - 2014.03.31. 19:01[/b][/url]

Daphne
öltözet.

Mondtam már, hogy imádom a kígyókat? Életem legjobb születésnapja talán az volt, amikor tizenegy évesen apa azt mondta, hogy valószínű, hogy a Slytherin sorait bővíteném, akárcsak ő valamikor régen, bár fogalmam sincs, miért járt oda és nem is beszél róla, a lényeg viszont az, hogy mindez a kolozsvári Állattani Múzeum alagsori viváriumában hangzott el, miközben az orromat a terrárium üvegének nyomva bámultam egy Aspidites melanocephalust, amint éppen nagyon lassan megszabadulni igyekezett régi bőrétől. Azóta minden évben ott töltjük a születésnapom legalább felét, sőt pár éve még azt is elintézte nekem, hogy az említett feketefejű pitont ideadják nekem kerek öt percre. Ahogy ott tekergett a nyakamban, elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, egyszer beszerzek egyet kedvencnek. Kértem is aput, de most jobbnak látta Hermészt nekem ajándékozni, kígyó helyett pedig csak a telefonomra kaptam olyan nagyon aranyos külső borítót, ami éppen olyan, mint egy kígyó bőre. Imádom. Kár, hogy a telefon éppen semmire sem használható jobbára, hiába nyújtózom vele jobbra-balra, mintha valami láthatatlan ellenséggel hadakoznék, és mindezt egy pad tetején fél lábon egyensúlyozva, miközben másik lábfejem éppen beakasztottam a pad háttámlájába, mert úgy kevesebb az esélye, hogy lepottyanok. Még szerencse, hogy ezt farmerban művelem és nem szoknyában. Jel kellene. Internetet akarok, a fenébe is. Nem az a gond, hogy függő lennék, csak jó lenne elérni azt a nyomorult blogot, amire majd egyszer írni kellene a közeljövőben éppen a kígyókról, vagyis pontosabban arról az egyről, amit nemrégiben a réten elkaptam. Persze, jelen pillanatban még azt sem látom, hányan néztek rá mostanig, valaki szólt-e hozzá a legutóbbi bejegyzésemhez, vagy egyáltalán bármelyikhez. Nem mondhatom, hogy nagy az olvasóim köre, de az a kevés, aki van, hűséges olvasó, nem illene elhanyagolnom őket.
- Indulj már el. - noszogatom a telefont, majd kikapcsolom, újra elindítom, hátha majd most megszállja a Szentlélek, és csak sikerül felpillantanom pár percre a világhálóra. Lassan éledezik, és ahogy előre nyúlok, mintha pislákolna a legrövidebb vonalka a négyből, ami azt jelzi, hogy van hálózat errefelé.
- Huh, na végre. Leszel szíves elindulni. - dünnyögöm félhangosan, közben pedig még egy félcentit előre nyúlok, remélve, hogy nem ezen múlik ingatag egyensúlyom és még ez a fránya telefon sem makacsolja meg magát és dobja ki ismét, hogy nincs hálózat, legfeljebb segélyhívást indíthatok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=265941#post265941][b]Weöres Ioana Médea - 2014.04.04. 12:07[/b][/url]

Daphne

A pad tetején kész akrobatika gyakorlatnak minősül egyensúlyozni, de túl fogom élni, bizony ám. Akármilyen antitalentum vagyok is tornából, az internet miatt, ha kell, a fát is megmásznám most, csak induljon már el ez a megbolondult kütyü és jussak fel a világhálóra. Látnom kell azt a blogot. Most azonnal. Nyújtózkodom, még egy kicsit előre, vagy vajon akkor lesz ez jobb, ha felfele tartom a telefont? Kinyújtózom teljesen, de az az egy vonalka továbbra is csak pislogni látszik. A fenébe. Még meg is rázom a telefont, hátha attól helyrekattanna, és újrakezdem a nyújtózást. Ajkamba harapva erősen koncentrálnom kell, hogy el ne felejtsek fél lábbal a pad támlájába kapaszkodni, vagy szó szerint orra esek a járókelőknek látványosság gyanánt, közben pedig azt a szót hallom, hogy internet. Ennyire erősen akarnék feljutni, hogy közben már hangokat hallok? Nem, az nem lehet. Vagy mégis? A szemem sarkából észlelt mozgás azonban azt bizonyítja, hogy nem a fejemben született meg a hang, mint amikor a néni halála utána napokig hallottam a hangját még a házban. Állítólag azért, mert hallani is akartam. Most azonban feltűnik valaki mellettem a padra állva, és egy pár piros cipellő is a látómezőmbe kerül. Arra téved a tekintetem, és a szavakra némi fáziskéséssel reagálok, végre leengedve a kezem a telefonnal együtt.
- Majdnem sikerült, de aztán mégsem. Ez a fránya mágikus közeg teljesen blokkolja a hálózatot. - jelentem ki némileg letörten, hiszen ebből se lesz ma blognézés, a bejegyzés megírása meg... nem számít, megírom papíron, és majd otthon begépelem. Gond egy szál se. A tekintetem azért visszatéved a már említett vörös cipellőkre.
- Jaj de nagyon szép cipő. - jelentem ki máris lelkesen, mintha az internet már nem is lenne probléma, és egyensúlyba tornázva szépen magam lemászom a padról, aztán helyet foglalok rajta, ölembe ejtve kezem a telefonnal, amit még mindig szorongatok. Legszívesebben odacsapnám a földhöz éppen, most, hogy megint eszembe jut, de nem az ő hibája, az összes varázslatot meg, ami miatt nem működik, nem tudom földhöz csapni. Na de igen, a cipőkre akartam kitérni, úgyhogy amint elhagyja ajkaimat lemondóan egy sóhaj, máris ráfókuszálok újra az említett lábbelikre.
- És annyira szép a színe. Egyszerűen meseszép. - le se veszem most már róla a szemem. Ha cipőkről van szó, hát akkor azokat mániákusan gyűjtöm, fogalmam sincs, hány pár van éppen, de lassan minden egyes napra akad egy az évben, ha jól emlékszem, ilyen gyönyörű vörösem viszont még nincs valami okból.