BK Fórum - Boglyas tér

Weöres Ioana Médea

A rezidencia felé igyekvő nő napszemüveg mögé bújtatja halovány fényeit, és visszafogott kézitáskájába kapaszkodva siet láthatatlan maradni. Szigorú öltözete, és mozdulatlan ajkai még a legbátrabb közeledőket is elijesztik, zárt és szótlan francia ő, aki egyenes háttal, s hosszú léptekkel halad magassarkú cipellőiben. Tekintetét nem engedi a földre meredni, csak és kizárólag maga elé néz menet közben. Tudja, hogy a mellette el-elhaladó falusi emberek, a fal tövében üldögélő öreg nénik megnézik szokatlan eleganciája láttán, de nem foglalkozik velük. A mögötte sorakozó évek alatt megszokta már az emberek mindent látni vélő, s akaró tekintetét, a vonalain időző kíváncsi pillantásokat.
Annak a néhány üzletnek a kirakata előtt áll meg végül, amelyeknek ittléte óta egyetlenegyszer sem szentelt figyelmet, és a mindenféle furcsa dolgokat áruló boltok között talál egy péksüteményeket áruló apró helyiséget is. Eszébe azonnal az otthon ízei jutnak, s úgy nyit be a csengő-bongó ajtón, hogy napszemüvegét kezében gyorsan összecsukva máris a sós, s édes sütemények kínálatában vesztegel.
- Kérem, ez bagett? - érdeklődik szelíden a pult mögött álló töltött galamb hölgyeménytől, de az a fejét rázza, és hangosan feleli, hogy az 'kifli, csak úgy sült ki'. Daphne a pirospozsgás orcájú nőre emeli tekintetét, majd egy cukrozott fonott kalácsot kér, és némi borravaló után kilép a távoztában is éneklő ajtón.
A kinti napsütés ellenére nem teszi vissza a szemét takaró sötét lencséket, inkább táskájába rejti, és a kalácsot a papírzacskó végével tartva kezdi meg. A puha tésztát takaró cukormáz jó érzéssel tölti el, hiszen imádja az ízeket, főleg az édességet, és az arab ételeket, így sűrűn előfordul, hogy nem csak akkor eszik, amikor arra feltétlenül szükség volna, hanem csakúgy, amikor spontán eszébe jut egy ízvilág. Olyankor megvásárolja hozzá az alapanyagokat, és elkészíti az ételt, hogy aztán leülhessen a tévéje elé, és kedvenc műsora alatt elfogyassza a finomságot. Csakhogy itt nincs televízió, sem internet, sem más élvezeti cikk, amikkel otthonában, Francia honban ezidáig elszórakoztatta magát.
Kalácsa édes ízébe feledkezve kopognak cipője sarkai, amikor megpillantja a padon balettozó, fél lábon táncoló, s nyújtózkodó lánykát, aki egy jól ismert, ámbár régen látott műszaki cikket lóbál kitárt kezében.
- Internet?! - sikkant fel tőle szokatlanul eltérő hangszínben, fonott édessége egy mozdulattal esik vissza zacskójába, ő pedig tág pupillákkal kezd futni a kapcsolat után kapkodó lány irányába. - Mondd, hogy van internet!
A padhoz érve lekapja magáról lábbelijeit, s azokat sarkuknál fogva egyik kezében tartja, míg másikban a kalácsát rejtő tasakot fogja, s úgy lép fel ő is a régi ülőalkalmatosságra. Izgatottsága az egekben táncol, oly módon hiányzik neki a mugli lét legtöbb gyönyörűsége, hogy ezekben a pillanatokban harisnyában pipiskedő kislányként nyújtogatja ő is fejét ide-oda, követve az idegen lány mozdulatait.
- Látom a jelet, nézd! - lóbálja meg vörös cipőit a balettművésznő feje mellett, hogy rámutathasson a látni vélt csíkra. - Vagy... talán mégsem.