Sharlotte
április 19. péntek, délután 15 óra környékén

Már a harmadik hete lézeng a kastélyban, mikor a diákságot végre rá merik engedni a falura. Ő maga az egész napot meglehetős izgatottsággal tűrte végig, és ennek megfelelően az utolsó óráján, Bűbájtanon virágeső helyett gyökeres növény-záport eresztett a többiek feje fölé, úgyhogy a tanára óráról órára kezd egyre biztosabb lenni abban, hogy Keith mindezt direkt csinálja. Kicsengő után szívélyesen felhívta rá a figyelmét, hogy az ügyessége nem mentesíti a büntetőmunka alól, amivel ő maga különben teljes mértékig egyetért, bár nem mondhatni, hogy ezen a gyönyörű napon különösen megrázta volna a hír; ahogy a professzornak is mondta, őszintén örülne, ha tényleg szándékosan képes lenne ilyesmikre, de mivel azok kivételével, akiket felgyújt, a többség azért elég jókat szokott szórakozni a játékain, azt kell mondja, hogy félig-meddig így is megéri.
Az elvárásoknak megfelelően az elsők között lépi át az iskola kapuját, és mély, megkönnyebbült sóhaj tör fel belőle, mikor az arca végre szemtől szemben találkozik a Nappal. Abban mindig is profi volt, hogy teljesen belelovalja magát a felszabadító szabadságérzetbe, úgyhogy most is életcéljának tekinti, hogy mindent megnézzen, megfogdosson, megszagoljon ami elé kerül, és lehetőség szerint beszélgessen is vele. Mire a boglyas térre ér, az alaktalan színes oldaltáskája már tömve van a különböző méretű és hatású édességekkel, friss kottákkal, a füle egy ingyen kipróbálható bájital hatására tűhegyesen virít, a ruhája pedig...nos, az ugyanolyan furcsa, mint induláskor; az egyszerű, fekete csőnadrágja tele van a látszólag nagyon is házilag készített kisebb-nagyobb szakadásokkal, bár úgy tűnik, hogy a nadrág belső része kék anyaggal van bevonva, ezek a szakadásoknál elég jellegzetesen látszanak. Emberi felső helyett egy kék inget vett magára, aminek a hátulja egy zongorista szmokingjához hasonlatos, kiegészítésképp pedig két kék pecsétgyűrűt és egy be nem kötött, lógó nyakkendőt vett fel - ha közelebb megyünk (már ha közelebb akarunk menni hozzá, a fültől-fülig érő, életvidám, bár kissé őrült vigyora ellenére) látszik, hogy ez utóbbi oda is van varrva az inghez, garantálva ezzel, hogy véletlenül se hagyja el a fontos díszítőelemet.
- Húúú! - Egy sráchoz képest azért meglepő magasságban kurjant fel, miközben ritmusos, ugrálós járásával jól körbejárja a tér közepére kipakolt szobrot. Elég kezdetleges szobrászati munkának tartja, mindenesetre illik a hangulathoz, úgyhogy még önmagát is megkíméli attól, hogy részletekbe menően elemezze a műalkotást - helyette mondjuk remek ötletnek találja, hogy halkan dudorásszon egy vidám blues-szerű muzsikát, és letáborozzon a szobor előtt, hogy legyen ideje kitalálni, merre menjen tovább. Vajon a falu polgármestere mennyire nyitott arra, hogy Keith becsengesse hozzá egy teára?
 

Krisztián

Hopp sasszé balra kettő, hopp sasszé jobbr kettő, hopp sasszé balra kettő, hopp sasszé jobbra kettő, ugrás pörgés, fordulat!
Gyönyörű érkezés.
Hopp sasszé balra kettő...
Az élet szép. Bájos bolyhos felhőkből áll, meg gyönyörű zöld fűből, kedves emberekből, aranyos gyerekekből. Keith mindig is vidámnak látta az életet, de most mintha cukormázat öntöttek volna őrült kis világára. Miközben táncikálva halad a főutcán a a ribizlis-csokoládés fagyiját nyalogatja, csak úgy lobog utána frissen mosott szőke haja és citromsárga, vékony talárja. Szerencsére volt jó pár ruhadarabja, ami átment a "cukisági" rostán, a taláron kívül ilyen egy kék mesehősös póló és egy narancssárga trapéznadrág, amin jó pár fagyinyom található, mert mikor megszólított embereket mindig nagyon hirtelen állt meg, és amúgy se győzi hova kapkodni vigyorgó fejét; mindenhol csoda vár rá.
- Szervusz pajtás! - Közli kedvesen és barátságosan nevetve, miközben pihegve lecsüccsen egy kisfiú mellé. Furcsa gondolat suhant át a fején, amint meglátta a kisfiút; eszébe jutott a húga, és felbuzgott benne a határtalanul aranyos testvéri szeretet. Jó lenne egy öcs, például egy ilyen kisfiú, mint aki mellette ül. Látott már valaki nála gyönyörűbb gyereket? Keith kis híján az ölébe kapja és megölelgeti, de egyelőre még csak ámulva-gyengéden néz rá.
- Hogy vagy? - Kérdezi lelkesen, és oldalra fordulva gyorsan törökülésbe helyezkedik, hogy szemből csodálhassa a gyermeket, miközben eszi a fagyiját. A gyerekek csodálatosak.
- Ne haragudj, kéred? - Ismeri a szabályt, ami arról szól, hogy minden édességügyben a kisebbeké az előny. Mikor ez eszébe jut, szinte ijedten tolja el magától a fagyit, hogy beletuszkolja a kisfiú kezébe.
- Tessék, vedd el. - Ő maga a másik kezével már a talárja zsebében turkál, hogy előkeresse az erre a napra kicsiny napocska matricákkal díszített pálcáját. Ám még mielőtt ez megtörténik, sok minden előkerül a zsebéből; cukorkák, 2-3 apró plüssfigura, néhány muffinos és cuki figurás bábu, meg egy kis csillám, hátha valakinek szüksége lenne rá az utcán, sose tudni. Ezek mind-mind az ölében landolnak, hogy Keith egy-két ujjával játszhasson a plüss-kutyák aranyos fülecskéjével.
- Invito jégkrém! - Volt ám neki táskája, de lerakta a régi munkahelyén, a cukrászdában, hogy ne kelljen az óriási jégkrémes dobozzal rohangálnia, hiszen megolvadna - most ez száguld kettejük felé két kanállal, amit Keith ugyanúgy a kisfiú felé nyújt, mint imént a fagyit.
- Hogyhogy nem játszol éppen a játszótéren, vagy miért nem a testvéreddel vagy? - Ha neki ilyen testvére lenne, egész nap vele akarna lenni, mint Ririvel. Hiányzik neki Riri.