A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

Egész jó idő volt, végre megszűnt a nagy kánikula, így nekem is kedvem támadt kimozdulni a lakásból. A szabadidőmet legszívesebben a szabadban töltöttem, ráadásul a jóslás mellett fotózni is szerettem. A mostani galéria központjában az állatok álltak, úgyhogy eldöntöttem, hogy a kiruccanás alkalmával magammal viszem a masinámat is. Mostanság elég sok volt a galamb a faluban, én pedig nagyon kedveltem őket, úgyhogy vittem magammal némi élelmet is nekik. Sokan elzavarták őket a környékről, én pedig úgy álltam hozzájuk, mint annó a menhelyi állatkákhoz, szóval segítettem nekik életben maradni. Felöltöztem az időjárásnak megfelelően, majd a fényképezőgépemet magammal víve megérkeztem a Boglyas térre. Miután helyet foglaltam az egyik padon, nem kellett sokat várnom, máris megjelentek a galambok.
- Egyetek, jut elég ennivaló mindenkinek! - bíztattam a madárkákat mosolyogva. Miközben eszegettek, készítettem néhány fotót róluk az új kiállításomhoz. Közben azon nosztalgiáztam, hogy pár éve még a menhely lelkes csapatát képeztem, diákkoromban pedig lehajítottam a tanárom fioláját az ablakból. Akkoriban még nem voltam képes kontrollálni az úgynevezett tehetségemet, aztán Attila segítségével egész jól kikupálódtam. A fotós sikereimet pedig a galériával együtt az egyik barátomnak köszönhettem, aki már sajnálatos módon nem volt köztünk. Ezeken felbuzdúlva igyekeztem kihozni magamból a lehető legjobbat. Ezekkel a gondolatokkal karöltve etettem és fotóztam nagy lendületet véve a galambokat a téren.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=851953#post851953][b]Széplaki Alíz - 2022.08.29. 23:17[/b][/url]

Egész jó idő volt, végre megszűnt a nagy kánikula, így nekem is kedvem támadt kimozdulni a lakásból. A szabadidőmet legszívesebben a szabadban töltöttem, ráadásul a jóslás mellett fotózni is szerettem. A mostani galéria központjában az állatok álltak, úgyhogy eldöntöttem, hogy a kiruccanás alkalmával magammal viszem a masinámat is. Mostanság elég sok volt a galamb a faluban, én pedig nagyon kedveltem őket, úgyhogy vittem magammal némi élelmet is nekik. Sokan elzavarták őket a környékről, én pedig úgy álltam hozzájuk, mint annó a menhelyi állatkákhoz, szóval segítettem nekik életben maradni. Felöltöztem az időjárásnak megfelelően, majd a fényképezőgépemet magammal víve megérkeztem a Boglyas térre. Miután helyet foglaltam az egyik padon, nem kellett sokat várnom, máris megjelentek a galambok.
- Egyetek, jut elég ennivaló mindenkinek! - bíztattam a madárkákat mosolyogva. Miközben eszegettek, készítettem néhány fotót róluk az új kiállításomhoz. Közben azon nosztalgiáztam, hogy pár éve még a menhely lelkes csapatát képeztem, diákkoromban pedig lehajítottam a tanárom fioláját az ablakból. Akkoriban még nem voltam képes kontrollálni az úgynevezett tehetségemet, aztán Attila segítségével egész jól kikupálódtam. A fotós sikereimet pedig a galériával együtt az egyik barátomnak köszönhettem, aki már sajnálatos módon nem volt köztünk. Ezeken felbuzdúlva igyekeztem kihozni magamból a lehető legjobbat. Ezekkel a gondolatokkal karöltve etettem és fotóztam nagy lendületet véve a galambokat a téren.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852810#post852810][b]Gófitz Dániel - 2022.09.17. 22:05[/b][/url]

Hiába közeledik már a nyár vége, azért mostanában is nagyon meleg napok voltak, még délután is, amikor kijött a bogolyfalvi rendelőből. Szinte már a napi rutinja része lett, hogy a munkát követően kiég a retinája. Ezzel szemben ma egy sokkal kellemesebb idő fogadta, ami rögtön jobbá tette a kedvét. Nem volt egyszerű nap, az egyik kislány nagyon rossz lelkiállapotban érkezett ma az ülésükre. Hiába próbálja magát távol tartani ezektől, az igazság az, hogy még mindig túlzottan nagy hatást tudnak rá gyakorolni mások érzései.
A fejében kuszán zengő gondolatokkal úgy dönt, hogy még sétál egyet mielőtt hazatér. Valószínűleg az esti cikkírás majd egy kicsit helyre fogja hozni, mert arra egyszerűen muszáj koncentrálnia, nem csúszhat meg a határidővel.
Azonban előtte egy gyors gondolatszellőztetésre van szüksége, így a tér felé veszi az útját. Az emberek nyüzsögnek, élvezik, hogy véget ért a napjuk mára. Szemei előtt mindenféle színes folt és csík kavarog, ahogy a körülötte elhaladók beszélgetnek, nevetgélnek egymással.
A téren megpillant egy fiatal hölgyet, aki az ott bóklászó galamboknak szór le némi eleséget. Dani a szomszédos padra ülve halványan elmosolyodik a látványon. Nagyon sokan utálják ezeket a jószágokat, amolyan meg nem értett élőlények. Pedig valaha házikedvencek voltak, most pont olyanok, mint a kóbor cicák.
Zsebéből előhúz egy lapot, és gyorsan felskicceli a pad előtt bóklászó, igaz most nem tudja színessel árnyalni, pedig az esti napsugarak igencsak hangulatossá teszik a pillanatot. Alíz hangjára körülötte baracksárga fények jelennek meg, melyek hamar elvesznek az utca népének morajában.
Nem kívánja megzavarni a fényképezést, tudja, hogy a művészet mennyi koncentrációval jár, azonban a képek végeztével tétován odalép. Nem jellemző rá, hogy nagyon barátkozna idegenekkel, de már sikerült legyőznie azon félelmét, hogy leszólítson másokat.
- Szia, ne haragudj, hogy így ismeretlenül zavarlak... csak láttam, hogy a galambokat eteted és... - Ez pont úgy indul, mint egy rossz csajozós duma, de kicsit pironkodva átnyújtja a gyors skiccet a padon ülő Alízról és a madarakról. A különleges ceruzájával rajzolt, a galambok lassan járkálnak a skiccen. Nem tökéletes munka, hiszen csak pár perc alatt vázolta fel, de jól kivehető, ami rajta van.
- Én is szeretem megörökíteni a pillanatot. - Igen, sikerült kinyögni, remélhetőleg a fiatal nő sem fogja teljesen creep-nek tartani, hogy idegeneket rajzolgat.
- Igaz, én inkább rajzolni meg festeni szeretek. Egyébként... Dániel vagyok. - Mutatkozik be a ceruzától kissé fekete kezét nyútjva a hölgy felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852867#post852867][b]Széplaki Alíz - 2022.09.19. 00:00[/b][/url]

Timi érdekes módon nem igazán rajongott a galambokért, sőt ő egyenesen tartott az összes tollas élőlénytől. Mikor vele éltem az intézmény után, még csak egy pintyet vagy papagájt sem tarthattam otthon miatta. Igaz, nem voltam emiatt csalódott vagy akár haragos, hiszen az is nagyon nagy szó volt tőle, hogy magához vett, és végig gondoskodott rólam. Emiatt pedig rendkívül hálás voltam neki, még annak ellenére is, hogy az utóbbi időkben úgy éreztem, hogy eléggé a háttérbe szorultam nála. De visszatérve a jelenbe... ezen a kellemes napon tökéletes alkalom adódott arra, hogy egyszerre tegyek jót, és éljek a munkámnak.
Kellemes idő volt, a galambok lelkesen ették az általam odaszólt ételt, ráadásul tökéletes fotóalanynak ígérkeztek a következő kiállításomra. Hirtelen meglepődtem, mikor egy ismeretlen férfi odalépett hozzám, és megemlítette a galambok etetését részemről. Már majdnem kinyitottam a számat, hogy jól helyretegyem, ám még időben folytatta a mondandóját.
- Ó! - hagyta el a számat a csodálozás szava, majd átvettem tőle a skiccet, amelyet álmuldozva tekintettem meg.
- Nem is olyan rossz! De ez az én szövegem! Mármint a pillanat megragadása! Hiszen egy mű pont attól lesz tökéletes, érzelmekkel teli, ha az embernek sikerül igazán megragadnia az adott pillanatot mindenféle körítés nélkül, puritán módon. Így jön ki az igazi mondanivalója, története az elkészült képnek - tekintettem rá mosolyogva, bizakodón. Valószínűleg sikerült egy olyan emberrel találkoznom, aki szintén hasonlóképpen értékelte a művészetet, mint én. Mindig is tiszteltem azokat az embereket, akik nem hezitáltak élni egy adott helyzettel, és megmutatták a művüket annak, aki szerepelt bennük, mielőtt bármit is kezdtek volna velük.
- Örvendek, Alíz vagyok - mutatkoztam be neki széles mosollyal az arcomon.
- Az is egy szép művészet. Nekem csupán a fotózáshoz van némi tehetségem és a jósláshoz. Egyébként elég kétbalkezes vagyok, például a rajzolás, festés nem megy túl jól - viszonoztam a kéznyújtást egy határozott mozdulattal. Mindig is felnéztem azokra, akik a művészet terén nem csupán a fotózásban teljesedtek ki. Nekem sajnos se a rajzolás, se a festés terén nem volt kellő kézügyességem.
- Mivel foglalkozol főműsoridőben? - kérdeztem tőle érdeklődve nagy szemeket meresztve rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853715#post853715][b]Gófitz Dániel - 2022.10.01. 19:11[/b][/url]

Nagyon tudja szeretni az egyszerű dolgokat az életben, amiket talán a legtöbben nem is vesznek észre, hogy mennyire szépek. Ezek segítették át a nehéz időszakon, azonban fiatalon talán hajlamos volt erőszakkal keresni a jót mindenben. Ez a toxikus pozitivitás sem vezet célra, kényszerrel nem lehet valaki boldog, azonban a felfogását formálhatja tudatosan az ember.
A kellemes időjárás, a nap utolsó álmosan pislogó napsugara és a téren boldogan csipegető galambok mind olyan dolgok, amik mellett elmehet az ember, ha nem jár nyitott szemmel. Nem mindig szokta megörökíteni a látottakat, de elég gyakran előfordul vele, főleg, hogy ha inspirációt lel valamiben.
Félszegen pislogva várja Alíz reakcióját a váratlan ajándékra és az ismeretlen közeledésére. Érthetően nem volt túl lelkes az első pillanatban, ami várható is, hiszen csinos, fiatal nőként bizonyosan sok atrocitás éri az ellenkező nemmel kapcsolatban. Azonban szerencsére hamar tisztázódik magától a helyzet.
- Idő híján ennyi lett, de köszönöm. – Köszöni meg a dicséretet egy finom lapos pislogással vegyítve. Ha több ideje lett volna, lehet még egyfajta auraként körbe rajzolná Alíz színével az alakját, de erre most nem volt lehetősége. Szerencséje van, hogy van egy ceruzája, aminek a színét tudja bűvölni mágia segítségével, így a lehető legközelebb van a rajz ahhoz, amit lát.
- Tetszik az Ars Poeticád. Én magam is szívesen foglalkozom az érzelmek ábrázolásával…is. – Igaz, Dani kicsit másképpen, hiszen ez a terápiás eszköze, ahol minden forma, szín és árnyalat egészen megváltoztathatja az életre kelő mű hangulatát. De ennek a módszernek a tökéletesítése folyamatban van.
- Nekem sosem volt lehetőségem komolyabban megismerkedni a fényképészettel, elég hamar beszippantottak az ecsetek meg a ceruzák. – Meg az az igazság, hogy pénzük sem volt ilyen készüléket venni. Nem sok fénykép van róla és az öcsijéről a gyerekkorukból. Emlékek… azok vannak, hol jobbak, hol kevésbé.
- Jóslás? Az egy nagyon érdekes tudományterület, az elmének egy igen különös szeglete az, ami ilyen dolgokat érzékelni képes. – Huss, a pszichológus előtört. Az egyetemen tanulták azt, hogy az agy hogyan dolgozza fel a képeket, és hogy a mágiával rendelkező egyének hogyan lehetnek látók. És a klasszikus értelemben vett látók, nem pedig a kártyajósok, akiknek legalább a fele csaló.
- Én szinesztéziás vagyok. Az nem olyan különleges talán, de legalább… szép? – Feleli kicsit kínosan elviccelve a dolgot. Mind a kettőjüknek van egy érzékeléssel kapcsolatos kis ’defektje’. A szinesztézia nem olyan hasznos, mint a jövőlátás, de tényleg szép. Dániel hasznosnak is találja, segíti a művészetét kibontakozni.
- Gyermekpszichológus vagyok. Vagyis az jelenleg éppen mellékszál-féle, mert az AMS-en vagyok tanársegéd, ott kutatok. – Doktor Gófitz in progress, bár ő maga sem nagyon várja. Nem tudja, hogy mit szeretne azután, hogy ez megvan.
- Te a fényképezésből élsz? – Manapság talán a fényképészet az, amiből az ember legjobban meg tud élni. Sok az esküvő, mindenféle sajtótermékek. A férfi gyerekként a művészetéből akart élni, később került a pszichológia bűvkörébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853746#post853746][b]Széplaki Alíz - 2022.10.02. 00:35[/b][/url]

- Ó, valóban? Akkor tudod, miről beszélek. Igaz, én a műveimben főként a klasszikus fekete-fehér színkombinációt részesítem előnyben - feleltem neki mosolyogva. Közben pár galamb elég nyilvánvalóan jelezte felém közeledve, hogy bizony még szívesen csipegetne pár falatkát. Szórtam is nekik még egy kis ételt, ők pedig gyorsan fel is csipegették a földön landoló ínyencségeket.
- Az szuper, hogy megtaláltad azt az elfoglaltságot, ami az életben örömöt okoz neked. Mondd csak, mikor jöttél rá, hogy az ecsetek és a ceruzák fognak központi szerepet játszani az életedben? Az az igazán szerencsés, aki már egészen kiskorától kezdve tisztában van vele, hogy mivel is foglalatoskodna szívesen a későbbiek folyamán. Az meg külön plusz pont, ha van hozzá szülői háttér, aki netán támogatja is ebben - mondtam neki elmélázva. Úgy éreztem hirtelen, hogy megint túl sokat beszéltem, ezt pedig nem mindenki díjazta. Nekem még mindig nem volt könnyű megemészteni felnőtt fejjel sem, hogy az anyám alkalmatlan volt a szülői szerepre, és emiatt egy árvaházban kellett felnőnöm. Még szerencse, hogy Timi aztán befogadott. A családi üldözést is elnéztem volna jóanyámnak, de mikor legutóbb megjelent, és végül eltűnt, afelett már nem tudtam szemet hunyni. A pénz sem kárpótolt az elcseszett gyerekkoromért, de ezt ő valahogy képtelen volt megérteni.
- Hmmm, ezt jó hallani. Mármint azt, hogy ilyen tudományosan állsz hozzá a jósláshoz, nem pedig rögtön kinevetsz, mint oly sokan. Tudok kártyavetést, teafű jóslást, és egyebeket csinálni. Viszont a fő attrakcióm az, hogy képes vagyok megálmodni mások jövőjét, legyen az ismerős, vagy ismeretlen. Ezt nem vagyok képes irányítani, jön magától az egész, viszont sok esetben hasznos. Az elején képtelen voltam irányítani ezt az adottságot, alig aludtam, végig stressz alatt voltam, rémálmok kísértettek, aztán némi segítséggel, annó a jóslástan tanáromnak köszönhetően sikerült valamennyire koordinálni a dolgokat - meséltem a férfinak. Magam sem értettem, hogy miért voltam ennyire közlékeny vele, de úgy éreztem, hogy nem érdemli meg azt, hogy füllentsek neki. Amúgy sem voltam az a fajta, na meg mégis mit veszíthettem? Szerintem semmit. Ha unja a szövegelésem, max tovább megy, volt már "szerencsém" ilyen szituációhoz is.
- Szinesztéziás? Akkor te mindig színesen látod a világot! - vágtam rá pozitívan.
- Öhm, ugye nem mondtam semmi sértőt? Bocsi, ha igen... általában gyorsabban jár el a szám, minthogy előtte átgondolnám a mondandómat. Színesben is álmodsz? - kérdeztem tőle, miután gyorsan kimagyarázkodtam magam. Nem is én lettem volna, másképp reagálom le a hallottakat, engem pedig csupán a jó szándék vezérelt, szimpatikus volt a beszélgetőpartnerem. Na, és eléggé egyedi is.
- Gyermekpszichológus? Akkor te viszonylag könnyedén átlátsz az emberek lelkén. Na, és mely területen vagy tanársegéd? Ez az egész elég izgalmasan hangzik - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Mindig is felkeltették az érdeklődésem a sokszínű emberek, akik egyszerre több ízben is képesek voltak helyt állni.
- Így van, főként abból élek. Van egy galériám, ahol vannak időszakos, és állandó kiállítások is. Itt van a névjegyem! Most például a galambok etetése lesz a fő téma - nyújtottam egy névjegykártyát a férfi felé.
- Egy jó barátom segített a fotós karrierem beindításában, aki sajnos már nincs köztünk. Rengeteget köszönhetek neki. Egyébként a jóslásra is van némi kereslet, de inkább a másik szakma az, ami most úgymond virágzik - közöltem Dániellel a határozott tényeket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853969#post853969][b]Gófitz Dániel - 2022.10.07. 20:46[/b][/url]

Helyeselve hümmög, hiába nem egy a művészeti nyelvük, megérti, hogy a másik mit érez és hogyan ragadja meg a világot maga körül.
- Én nagyon ritkán szoktam fekete-fehérben alkotni, általában az időhiány az oka. - Pedig azoknak is megvan a szépsége, amikor csak a fehér és fekete összemosása adja ki az alakokat.
- Miért pont fekete-fehér? Mit szeretnél kifejezni vele? - Lehet mégsem érti annyira, mint szeretné. Bár a művészet szubjektív, lehetséges, hogy mást szimbolizálnak a színek Alíznak és másként interpretálná Dániel.
Alíz kérdésére egy pillanatra habozik. Nem is tudja, hogy hirtelen mit feleljen, abban egészen biztos, hogy még óvodás korában találta meg ez a szenvedély, azonban azt nem szívesen közölné, hogy valószínűleg úgy, hogy más játéka nem is nagyon volt, sőt, voltak olyan idők, amikor mindenféle kidobott csomagolóanyagra rajzolgatott az utolsó 4 centi ceruzájával. Nehéz gyermekkora volt, mely egyáltalán nem lett könnyebb az öccse születésével sem.
- Azt hiszem korán nyomták a kezembe a ceruzát meg a lapot, hogy kössem le magam. És túl jól sikerült. - Amikor az apja velük élt és sokat ivott nem szerette, ha láb alatt van, így az édesanyja mindent elkövetett, hogy csendben tudja a kisfiát, amíg az ember kialudta az alkoholt.
- Megosztó tudomány a jövendőmondás. Az egyetemen hallottunk mellette és ellene is érveket, attól függ kinek az óráján ültünk. - Feleli nevetve. Ő maga elhiszi, hogy létezik ilyen képesség, de abban biztos, hogy sok kuruzsló is hemzseg a szakmában.
- Nocsak? És gyakran jönnek ezek az álmok? - Kérdezi érdeklődve hallgatva, a nő körül hangjára megjelenő színes foltok már nem terelik el a figyelmét, megszokta azokat. Valaki biztosan áldásként tekint egy ilyen képességre, azonban hatalmas lelki terhet ró a viselőjére. Figyeli, hogy Alíz miként vélekedik erről, és valóban bizonyosodik, hogy számára is teher.
- Van segítséged ehhez? Nehéz lehet egyedül ilyeneken átmenni, főleg, ha nem szép jövőt lát az ember. - Kezd bele kedvesen. A látnoki készség  nagy teher, hiszen mások terhét veszi magára az ember és nem tud ellene menekülni. Sokszor pszichológusként is nehéz cipelni ezeket a dolgokat, pedig önként választják ezt a hivatást.
- Ha gondolod, megkérdezhetek valakit, akivel tudnál erről beszélgetni. Az egyetemen az egyik kollégámnak van gyakorlata a különleges adottságú emberekkel. - Dániel nemigen tapasztalt még ilyen gyerekeket, sokkal több autizmus spektrum zavarral küzdő fiatalt látott már, meg persze olyanokat, akik más okból kerültek a pszichológusok figyelmébe: családi bántalmazás, ADHD, szorongásos zavarok.
Mikor kicsit vidámabb témára terelődik a szó, ő is jobban elengedi magát. Arca lágy mosolyra húzódik, ahogy Alíz viccelődik a képességével.
- Nem, egyáltalán. Hallottam már ezt a poént párszor. - Feleli lefelé pillantva a galambokra, akik közül már csak páran maradtak ott, a többiek elszéledtek.
- Barackszínű a hangod. Én annak látom. - Nem mindig szokta megmondani, ha nem kérdezik, elvégre kit érdekelne, hogy egy idegen pasas minek érzi őket. Ez nem befolyásol semmit velük kapcsolatban.
- Igen, álmomban is megjelennek a színek az emberek körül. De ez szerintem csak megszokásból, mert nem mindig ugyanazt látom körülöttük álmomban, mint amit a való életben. - Vonja meg a vállát. Nem bírnak nagy jelentőséggel az életében a látottak, már teljesen megszokta őket.
Megköszönve átveszi a névjegykártyát és szemügyre veszi a címet.
- Áh, egy galéria? Gratulálok, az szép teljesítmény! - Válaszolja felpillantva a papírról. - Ha ilyen tehetséges vagy a fényképészethez, elhiszem, hogy nagyon keresik az emberek. Meg így sokkal inkább a saját látásmódod közvetíted, nem a másét, nemigaz? - Kérdi halvány félmosollyal, ahogy zsebreteszi a kártyát. - Mindenképpen ellátogatok, megnézem, hogy most mit alkottál. - Fejezi be biccentve egyet, hogy megerősítse az ígéretét.
Épp búcsúzna el, amikor tekintete elé élénk narancssárga fények kúsznak be, melyek egyre világosodnak. Ehhez egy éles hang társul, mégpedig egy sikítás hangja. A közelükben lévő padon egy fa alatt egy tini banda fagyizott és az egyik lány fagylaltjába pottyantott az egyik galamb egy pár méter magasan lévő ágról. A fiatalok dühösek, az egyiküknél előkerült egy pálca is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853991#post853991][b]Széplaki Alíz - 2022.10.08. 17:12[/b][/url]

- Értem. Az idő igazi kincs... ha van rá lehetősége az embernek, akkor érdemes arra fordítani a megadatott drága perceket,ami valóban örömet okoz neki az életben. Ezt már megtanultam az évek során - tekintettem teljes egyetértéssel a férfira.
- A fekete-fehér képek rögtön a lényegre törnek, a nagyérdemű elé állítják a puritán valóságot mindenféle körítés nélkül. Leegyszerűsítve nincs semmiféle figyelmet elterelő tényező, rögvest a kép mondanivalója kerül előtérbe magába foglalva az összes érzelmet, amit kifelé szeretne közvetíteni - próbáltam egyszerűen és lényegretörő módon választ adni Dániel kérdésére.
- Ez jól hangzik, akkor ezek szerint már egészen fiatalon rájöttél, hogy mit is szeretnél csinálni - néztem rá mosolyogva, elismerően. Én egészen felnőtt koromig nem tudtam eldönteni, hogy mit szeretnék majd csinálni a későbbiekben, illetve mely tevékenység okozna egyáltalán örömöt. Timinek könnyű dolga volt, ő világ életében szeretett táncolni és szerepelni a színpadon. Az idők során emiatt valamelyest háttérbe kerültem nála a ranglétrán. Emiatt sokszor haragudtam rá, de aztán mindig képes voltam neki megbocsátani, hiszen mégiscsak befogadott, avagy magához vett az árvaházban történtek után.
- Na igen, a jövendőmondás valóban rendkívül megosztja az embereket. Van, aki hisz benne, és van, aki meg tagadja - bólintottam komoly arccal. Ebben nagyon is igaza volt az új ismerősömnek, hiszen olyan tényeket közölt, amelyek számomra sem voltak ismeretlenek, kaptam emiatt sokszor hideget-meleget is.
- Nos, ezeket az álmokat egyáltalán nem tudom szabályozni. Elég gyakran tűnnek fel, csak úgy megjelennek maguktól. Vannak köztük szépek is, például várandósság, gyógyulás, szerelem, barátság létrejötte. Viszont vannak köztük nagyon rosszak és ijesztők. Ilyenkor nem minden esetben tudom értesíteni az érintettet, de volt már rá példa, hogy meg tudtam előzni a bajt. Például, hogy az edzőteremben ne ejtse magára valaki a súlyzót. Vagy valaki ne tegye tiszteletét egy adott helyen, adott időpontban. Tehát képes vagyok megfékezni a baleseteket, de nem minden esetben - magyaráztam nagy beleéléssel a másiknak.
- A volt jóslástan tanárom távozása óta nincs semmilyen segítségem, egyedül kell megküzdenem a démonjaimmal. Viszont ezáltal valamilyen szinten sikerült megerősödnöm, de azért nem könnyű helytállni - hagyta el az ajkamat egy nagy sóhaj.
- Valóban? Mennyire releváns ez az úgynevezett barátod a témában? Gondolod, hogy tényleg képes lenne rajtam segíteni? - kérdeztem tőle csillogó szemekkel. Már elég régóta nem hallottam senkitől sem, hogy bármiféle megoldást lenne képes nyújtani az elcseszett helyzetemre, de azért legbelül magamban mindig is bizakodó voltam a téma iránt.
- Hmmm, akkor most már tisztában vagyok vele, hogy nem egy mimóza lélekkel van dolgom, és érted a viccet - feleltem neki kitörő örömmel. Sokan nem fogadták túl lelkesen a poénkodásaimat, de úgy tűnt, hogy Dániel értette, miről szól a fáma.
- Hű, ezt nem tudtam. Miért pont barack? Őszibarack vagy sárgabarack? - tettem fel egyből egymás után a kérdéseket. Bizony, én is tudtam ám fárasztó lenni. Legalábbis most ennek könyveltem el magam.
- Értem. Az álmok egyébként is oly sejtelmesek, én már csak tudom - mutattam magamra viccesen.
- Így igaz. A képek által a saját látásmódomat igyekszem közölni másokkal, de az már más téma, hogy ki mit gondol bele az adott képbe, kinek mit jelent egy-egy adott mű... Mindenesetre mindig megpróbálom átadni egy adott mű mondanivalóját. Ez pedig az esetek döntő többségében sikerülni szokott - közöltem teljes megelégedettséggel, miután átvette tőlem a névjegykártyát.
- Rendben, szavadon foglak - feleltem nagy mosolyra húzva a számat.
- Mi a fene? - ráncoltam össze a szemöldököm a sikítás hallatára, amiről kiderült, hogy nem is kellett messze menni a hang irányába.
- Mi a fészkes fene ütött belétek? - vontam kérdőre a fiatalokat, miután odasiettem hozzájuk. Ezután megláttam az egyik lány fagyijában lévő galambürüléket, és máris összeállt a kép.
- Ne bántsátok azt a szerencsétlen állatot! Nem akart semmi rosszat, csak az ösztönök alapján cselekedett, és rossz helyen volt rossz időben. Nem képes különbséget tenni jó és rossz cselekedet között. Ha ártani akatok neki, akkor  velem gyűlik meg a bajotok! Higgyétek el, abban nem lesz semmi köszönet! - emeltem én is a pálcám rájuk fenyegető módon. A tojáshéj még a fenekükön volt, sokkal erősebbnek és tapasztaltabbnak gondoltam magam náluk, de azért jól jött volna egy kis erősítés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=854211#post854211][b]Gófitz Dániel - 2022.10.14. 15:44[/b][/url]

Helyeselve bólogat, nagyon jól látja Alíz az életet és ettől jobban nem is tudna egyetérteni azzal, hogy hogyan érdemes létezni ebben a világban. Nyilván nem csak az ő felfogása létezik, de Dani is igyekszik ennek megfelelően élni a mindennapjait.
- Ez így van, ezek a pillanatok adnak erőt a következő kihíváshoz, amit kapunk. - Mert azok mindig jönnek, akár tetszik, akár nem. És ha az embert lemerülve találja meg egy ilyen helyzet, akkor bizony nagyon nehéz újból és újból felállni.
- Meg talán az ember jobban el is gondolkozik egy fekete-fehér alkotáson. - A színek valóban fel is tudják dobni az alkotásokat, de el is tudják terelni a figyelmet. Gyerekként Dánielt is mindig lekötötte a hangokból eredő színjáték, de később megtanulta kezelni.
- A pszichológia később jött, 17-18 évesen tereltek ebbe az irányba. Én pedig kombináltam kettőt. - Hosszú sztorija van, hogy és hogyan került közel a pszichológiához, ehhez köze van a saját traumáinak, a testvére betegségének és persze ahhoz, hogy anno tiniként felismerte, hogy segítségre van szüksége. Fogalma sincs, hogy hol tartana, ha akkor nem megy szakemberhez, valószínűleg amolyan éhező művész lenne, vagy valami teljesen random foglalkozást választott  volna, amiből úgy gondolta akkor, hogy megélhet.
Figyelmesen hallgatja, amit Alíz mesél az álmairól, néha bólogat. Nagyon jó hallgatóság, de ez alapfeltétel az ő hivatásánál.
- Hogy éled meg ezt a felelősséget? Hogyan tekintesz rá? - Kérdéseivel nem irányít, őszintén érdekli, hogy hogyan lehet ezt megélni, hogy adott esetben mások egészsége, sőt élete múlhat azon, hogy megtalálja-e a nő őket. Ez egy hatalmas teher lehet a legtöbb embernek, ritka az az embertípus, aki élvezi, hogy hatalma van mások sorsa felett. Általában az olyanoknál más is megfigyelhető.
- Elhiszem, hogy nem könnyű. Minden elismerésem. - Feleli kedvesen. Az embernek fontos a jó alvás, amikor kipihenheti magát, de Alíz agya ilyenkor sem tud pihenni, az alvás sokszor nem pihentető, sőt mondhatni gyötrő. Okozhat az elalvástól való félelmet, amiért még jobban eltolódhat az alvásciklus ezáltal plusz mentális terhet róva az emberre.
- Angliában oktat egy ottani egyetemen, korábban foglalkozott látnokokkal. Volt olyan, akinek sikerült valamennyire megtanulnia irányítani a képességét... - Kezd bele elgondolkodva, mert nem tudja, hogy mennyire hitegetheti ilyenekkel Alízt. - Értem ez alatt, hogy az üléseiken hipnózisban, kontrollált körülmények között tudtak látomást produkálni. Nyilván, ha közben érkezik olyan inger, ami az ülés után ér, akkor azt nem tudja szabályozni. - Folytatja alsó ajkával finoman megnyálazva a felsőt. Ismeri a férfi kutatásait, egészen szép publikációk születtek a témában, de a részleges sikerek eltérítették ettől, így most már az elemi mágusok felé terelte a hangsúlyt. - Ha ez így nem sikerülne, vagy valamiért nem vállalná, egy igazán megértő emberrel tudnál beszélgetni. Több jövendőmondóval foglalkozott, de egy ideje már nem erre helyezi a hangsúlyt. - Fogalma sincs, hogy ő mihez kezd, ha a saját szívügye kudarcot vall. A szakma jól fogadja a publikációt és az előadásait, sőt a gyakorlatban is működni látszik a dolog, de csak az idő dönti el, hogy mennyire alkalmazható, amit csinál.
Elmosolyodik arra, miszerint Alíz nem tartja mimózának. Régebben mindig ezzel piszkálták, hogy olyan túlérzékeny, ami egyáltalán nem segített azon, ami miatt ilyen volt a viselkedése. Sokat erősödött tini kora óta, rengeteg megküzdési stratégiát alkalmazott a múltbéli dolgok ellen.
- Talán őszi. Vagy inkább nektarin gyümölcshús. - Eltűnődve figyeli az Alíz körül megjelenő és eltűnő aurát, amit nem is analizált pontosan ki.
- Ez teljesen véletlen. Azért ilyen kis világos, mert magas a hangod. A nőké általában világoska. - Sajnos semmi extrát nem tud mondani, nem lát az emberek lelkébe ezzel a képességével. Azt külön kellett megtanulnia.
Már éppen búcsúzni készültek, amikor a közelükben egy csapat tini cirkuszolni kezd a madarakkal. Dániel is ugrani készült, hogy rendet tegyen, mint komoly felnőtt, azonban Alíz gyorsabb volt nála. Hamar beérte a nő sietős lépteit, hogy jobban szemügyre vegye a helyzetet.
- Azt tegyük el, nincs szükség semmi hirtelen mozdulatra. - Szól nyugodt, de határozott hangon a fiatalokra, azonban Alízra rá sem néz. Ha a kis kanál kedvesség nem segít, még mindig jó B-terv az ecet. Kissé azért meglepi a vehemens reakció újdonsült ismerősétől.
- A kloákának nincsnek záróizmai. Olyanok mint egy kisbaba, nem tudják irányítani a tetteiket. Ti viszont igen. - Közli higgadt hangon, de odabent azért hevesen ver a szíve. Nincs szükség párbajra, reméli, hogy győz a józan ész.
- Jóvanna‘ - Köpi oda az egyik lány a két felnőttnek. Arcán gúnyos grimasz ül. - Pattogtok itt. - Folytatja a szemét forgatva, de leengedi a pálcáját. - Aztán te mikor teszed azt el? -Kérdezi Alízra pillantva, miközben társa az öntetes fagylaltot egyszerűen a fűbe dobja, mire több madár odaszáll, hogy lakmározni kezdjen.
- Pfújbaszdmeg. - Hüledeznek a fiatalok és egy gúnyós kézmozdulatot intve a felnőttek irányába tovább állnak.
- Jó, hogy nem csaptatok össze. - Jegyzi meg csendesen, ahogy kezét elhúzza a táskájáról. Nem egy nagy pálcaforgató, nem hiányzott egy ilyen párbaj, de azért ő is készenlétben állt.
- Általában oka van az ilyen viselkésnek. -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=854264#post854264][b]Széplaki Alíz - 2022.10.15. 17:19[/b][/url]

Úgy látszott, hogy teljesen egy álláspontot képviseltünk abban, hogy az élet mulandó, az idő pedig gyorsan telik. Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt Timi miatt, akit mostanság csak ritkán tudtam meglátogatni. Mégiscsak ő fogadott be és nevelt fel. El is határoztam ebben a szent pillanatban, hogy két hét múlva felkeresem majd, hogy együtt tölthessünk egy kis időt. A vér szerinti anyám pedig hatalmas csalódást okozott, hiába próbálta magát egyszer kidumálni, amikor felnőtt koromban felkeresett. Voltak nagy ígéretek részéről, hogy majd rendszeresen találkozunk, ehelyett eltűnt, mint a kámfor, és kárpótolt egy nagyobb összeggel. Eleinte kerestem, hogy visszaadjam neki a pénzt, de teljesen felszívódott... aztán némi idő elteltével kárpótlásul a rossz gyerekkoromért cserébe vettem egy menő lakást a rám hagyott összegből. Persze olyan lakóhelyet választottam magamnak, amit fenn is tudtam tartani.
- Pontosan! Illetve a sok-sok nehéz és időnként kilátástalannak hitt helyzet, amelyből fel kell állnia az embernek új erőre kapva, vagy különben tartósan a padlón marad, és onnan már rendkívül nehéz felállni - tekintettem komoly arccal a férfira.
- Ez így van. Így jobban elmélyülhet a kép mondanivalójában - feleltem mosolyra húzva az arcom. Úgy tűnt, hogy Dani rögvest megértette a mondandómat.
- Az igen, akkor elég ügyesen kezelted a helyzetet, elég nagy összmunkát igényelhett ez a kihívás - tekintettem rá elismerően. Ha nem lett volna meg a jövőbelátó képességem, és a fotózásért való rajongás, akkor ennyi idősen nem tudtam volna még eldönteni, hogy mi is érdekelne úgy igazán.
- Ez egyben áldás, egyben átok is. Nehezen tudok megbirkózni azzal, hogy nem segíthetek mindenkinek. Képes vagyok hosszú ideig rágódni olyan dolgokon, amire ugyan lett volna némi ráhatásom, de időhiány vagy egyéb más okból kifolyólag nem tehettem semmit az adott illető érdekében. Emellett sokszor gyötörnek rémálmok, időnként nem merem álomra hajtani a fejem, hiába vagyok képes némiképp uralni ezt a dolgot. Szerencsére vannak azonban csendesebb időszakok is, amikor végig tudom aludni az éjszakát. Ez a képesség egy nagy teher számomra, hiszen az egész életemre nagy ráhatása van. Nem élhetem úgy az életem, mint egy normális ember, senki sem bírná hosszabb távon ezt az egészet mellettem. Na jó, a macskám igen - nevettem el magam, hiszen igazi tragikomédia volt az életem, és hálás lehettem a sorsnak, hogy nem őrültem bele ebbe az egész áldásba. Megint előjött belőlem a szószátyárság, talán picivel több információt adtam át, mint kellett volna, de csupán a valós tényeket közöltem vele.
- A legtöbb embert ez megrémíszti... - tettem hozzá az ajkamat harapdálva, magam elé révedve. Ami a szívemen, az a számon típus voltam mindig is, így erre a kérdésre is a teljesség igénye nélkül válaszoltam.
- Értem. Ez igazán jól hangzik, szívesen venném, ha megismertetnél ezzel az emberrel. Már az is nagy előrehaladás lenne, ha olyasvalakivel beszélhetnék, aki teljesen át tudja érezni a helyzetemet - fúrtam tekintetem a másikéba reményteljesen.
- Ez rendkívül érdekes, és egyben nagyon menő, hogy ilyen képesség birtokában vagy. Most már tudom, hogy, milyen az aurám - tekintettem Danira elgondolkodva.
- Na, és a sajátod milyen? - kérdeztem vissza nagy érdeklődéssel.
A beszélgetésünk után már búcsúztunk volna egymástól, mikor kialakult a kellemetlen helyzet a fiatalok és a galamb között, én pedig rögtön pálcát rántottam a madár javára. A férfinek sikerült megőriznie a nyugalmát, és tudományos magyarázattal érvelt, míg bennem fortyogott a düh feléjük. Nagy szerencséjük volt, hogy végül továbbálltak, és az egyikük nem várta meg a reakciómat a bunkó beszólására.
- Ezek a mai tinik... szemtelenek és még szemetelnek is - közöltem bosszúsan Danival.
- Lehet nem ártott volna megleckéztetni őket... bár én is elég őrülten viselkedtem ebben a korban, de mégsem így - folytattam az eszmefuttatásomat.
- Igen, bizonyára nem volt gyerekszobájuk, nem nevelték meg őket rendesen. Engem pedig elég sokat bántottak, piszkáltak a gyerekkoromban ahhoz, hogy rögtön defenzív állást vegyek fel hasonló esetekben - adtam teljeskörű magyarázatot az újdonsült ismerősömnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=857309#post857309][b]Gófitz Dániel - 2022.12.10. 22:02[/b][/url]

Bólogatva hallgatja Alíz szavait, tetszik neki, ahogy az életről vélekedik. Nem sokan látják ennyire bölcsen a dolgokat ilyen fiatalon, bizonyosan a korábban említett nehézségek miatt alakult ilyen módon a személyisége, így ez nem tekinthető teljesen pozitívnak. Mindenesetre, ha dolgozik a sebein nagyon sok mindenen fogja átsegíteni az, amit tanult ezekből.
- Érdekes lenne megkérdezni, hogy kinek milyen színűek egyes elemek és hogyan értelmezik a látottakat. - Ilyenekről persze nem lehet levonni egyértelmű következtetéseket a másik személyiségéről, de sokat elárulhat a múltjáról és a korábbi tapasztalásokról néhány embernél. De ezeket nem kezelheti az ember a személyiségelemzésként, nem véletlenül érte annyi kritika a Szondi tesztet is, ami azért ennél jóval összetettebb alapokon nyugszik. Dani egyszerűen csak szereti hallgatni mások elképzeléseit ugyanarról a dologról.
- Nem egyszerű... nincs túl sok szabadidőm, koffeinen élek. - Néha bánja már, hogy az akadémia irányába terelte a karrierjét, azonban egyáltalán nem biztos benne, hogy a klinikum az ő útja. Annak ellenére, hogy úgy tűnik kívülről, hogy megvan az iránya, sokszor kételkedik magában.
Figyelmesen hallgatja, hogy Alíz mit mesél az életéről, az érzéseiről, hogy hogyan éli meg ezt a nem hétköznapi képességet, amit a sorstól kapott.
- Nem kell mindent a saját felelősségednek tekintened. Az életedben te vagy az első ember, akinek meg kell felelj és akiért felelős vagy. Ezt tudom, hogy nehéz kezelni, de ha mindenkinek próbálsz a kedvére tenni és mindenki baját beengeded az életedbe, az hosszútávon nagyon nehéz lesz. - Ezt sokkal inkább magánemberként mondja, mint pszichológusként. Nem dolga megmondani, hogy ki mit és hogyan tegyen, azonban még ha más módon is, de hasonló dolgokon megy át, hiszen az ő életét is átjárja mások problémája, lelki terhei és ez nagyon sokszor nem egy olyan pakk, amit a nap végén lerak, sokszor gyötrődik ő is a kis barátaival és érzi át, hogy min mennek keresztül. És ez hatalmas hiba.
- Szerintem mindenképp sokat segítene egy szakember, aki segítene rendezni ezeket az érzéseket, talán akkor könnyebb lehetne. Mert ez egyáltalán nem hétköznapi szituáció, amiben élned kell az életed, egyedül ez egy nagyon nehéz harc. - Folytatja megértően, száját egy bíztató félmosolyra húzva.
- Ez azt jelenti, hogy nem a megfelelő emberekkel találkoztál. - Nyilván nagy tolerancia kell ahhoz, hogy a másik nehézségeiben partnerként osztozzunk, de ne vegyük túlzottan magunkra. Az empatikusabb emberek ezért szoktak egy-egy problémásabb élettel rendelkező ember mellől, mert a saját érzéseik mellett nem képesek kezelni a másik terheit. Ezt mind a két oldalról lehet támogatni terápiával, az önfejlesztés nagyon sok mindenen tud segíteni.
- Mindenképpen megkérdem és keresni foglak. Tudsz adni egy elérhetőséget? - Kérdi papír meg toll után kutatva a táskájában. Nagyon sokat megtudott Alízról ebben a néhány percben, szemmel láthatóan segítségre szorul, nála pedig van egy lehetséges megoldás, így természetes, hogy segíteni próbál.
- Az auralátás kicsit más, bár vannak olyan színesztéták, akik aurát is látnak. Én csak hangokat látok színekként megjelenítve és egyéni interpretáció, hogy milyen a színed. Lehet, hogy egy másik színesztétának babarózsaszín vagy, a harmadiknak meg királykék, mert nem számít neki, hogy magasabb a hangod. - Magyarázza kezeivel kissé gesztikulálva.
- Az enyém? Zöld... páfrányzöld. - Sokan nem szeretik ezt a színt, valóban nem túl különleges, de Dani sem érzi magát annak különösebben. Ő a mai napig az az egyszerű fiú, aki egy ózdi panelból indította az életét 27 évvel ezelőtt.
Nem mindenki viseli jól a nehéz körülményeket, így ezek a fiatalok sem, akik egy szegény jószággal próbáltak meg keménykedni. Szerencsére könnyen tudtak rájuk hatni, pedig egyiküknek sincs az a fenyegető aurája.
- Ezt átérzem. - Feleli csendesen. Az ő élete sem volt egyszerű, sem a Bagolykőben, sem pedig előtte a mugli általános iskolában, ahol folyamatos céltáblájva volt a többieknek az alkata, a szemüvege vagy épp a különcsége miatt. Dániel inkább befeléforduló lett ezektől az élményektől, az igazat megvallva a mai napig dolgozik önmagán.
- Ha megbocsátasz... én mennék tovább, későre jár. Örülök, hogy megismertelek mindenképp jelentkezni fogok. További szép estét, Alíz! - Biccent kedvesen, majd gondolataiba mélyedve továbbáll. Reméli, hogy fog tudni segíteni abban, hogy könnyebb legyen a fiatal nő élete.