A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

Kilépve a pizzériából konkrétan az arcomba csapódik a hideg. A rohadt életbe bele. Durcásan fogom meg táskám pántjait és húzom feljebb magamon, ahogy körbe nézek. Eddig ez az év egyáltalán nem úgy sült el, ahogy kellene neki. A titkiben megírt bakancslistám felén sem vagyunk még túl a dudival, sőt... csak párat sikerült eddig kihúznunk belőle. És vagyok olyan barom, hogy mindezek ellenére sem mondtam el senkinek egyelőre, hogy a VAV után nyomok egy "ciao"-t és lelépek Rómába. Annyira nyomom, hogy már elkezdtem intézni egy lakást is, amit bérelhetek valami nyugger negyedben, de megfizethető, úgyhogy egészen megfelel. Nem véletlen dolgozom ki a belemet jelenleg, kell a pénz, amíg legalább ott nem találok valami munkát, mert valószínűleg a rajzolásból aligha fogok megélni. Bár ez lenne a hosszútávú terv.
Arcomat dörzsölve lépek a téren lévő kúthoz. Az anyámat, amiért nem tudom elmondani legalább Kendének, hogy eltakarodom egy évre. Még a szüleim sem tudják a tervemet, pedig nekik is elég illendő lenne elmondani, nemde? Vajon anya mennyire lesz kiakadva?
A kérdést és a hozzá társuló kellemetlen érzéseket elengedve kezdem el formálni az illúziót magam körül. A leírás alapján a kis lakás elhelyezkedése több háztömb kellős közepén helyezkedik el. A zsúfolt utca lassan ölt alakot, és bár a téglaépületek eléggé instabilak, kivehetőek, hogy azok. Nekem ez elég. Az ablakokba képzelem lassan, óvatosan a színesebbnél színesebb virágokat, amik hatására ajkaimon halvány mosoly villan fel. Kurva jó lesz.
Felegyenesedve hátrálok el egy padig, táskámból kikapva a vázlatfüzetet csapok fel egy üres oldalt és állok neki meghúzni az alapokat a háztömbről. Ha a kút van vagy két és fél méter magas, akkor a tömb... felpillantva látok meg egy srácot.
- Hallod világfájdalmas képű srác! - kiabálok oda neki. - Állj már be a kút mellé! Csak pár percre pls - vagy három órára. Még nem tudom, majd kiderül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=842257#post842257][b]Mórocz A. Móric - 2022.01.15. 10:40[/b][/url]

Kilépve a pizzériából konkrétan az arcomba csapódik a hideg. A rohadt életbe bele. Durcásan fogom meg táskám pántjait és húzom feljebb magamon, ahogy körbe nézek. Eddig ez az év egyáltalán nem úgy sült el, ahogy kellene neki. A titkiben megírt bakancslistám felén sem vagyunk még túl a dudival, sőt... csak párat sikerült eddig kihúznunk belőle. És vagyok olyan barom, hogy mindezek ellenére sem mondtam el senkinek egyelőre, hogy a VAV után nyomok egy "ciao"-t és lelépek Rómába. Annyira nyomom, hogy már elkezdtem intézni egy lakást is, amit bérelhetek valami nyugger negyedben, de megfizethető, úgyhogy egészen megfelel. Nem véletlen dolgozom ki a belemet jelenleg, kell a pénz, amíg legalább ott nem találok valami munkát, mert valószínűleg a rajzolásból aligha fogok megélni. Bár ez lenne a hosszútávú terv.
Arcomat dörzsölve lépek a téren lévő kúthoz. Az anyámat, amiért nem tudom elmondani legalább Kendének, hogy eltakarodom egy évre. Még a szüleim sem tudják a tervemet, pedig nekik is elég illendő lenne elmondani, nemde? Vajon anya mennyire lesz kiakadva?
A kérdést és a hozzá társuló kellemetlen érzéseket elengedve kezdem el formálni az illúziót magam körül. A leírás alapján a kis lakás elhelyezkedése több háztömb kellős közepén helyezkedik el. A zsúfolt utca lassan ölt alakot, és bár a téglaépületek eléggé instabilak, kivehetőek, hogy azok. Nekem ez elég. Az ablakokba képzelem lassan, óvatosan a színesebbnél színesebb virágokat, amik hatására ajkaimon halvány mosoly villan fel. Kurva jó lesz.
Felegyenesedve hátrálok el egy padig, táskámból kikapva a vázlatfüzetet csapok fel egy üres oldalt és állok neki meghúzni az alapokat a háztömbről. Ha a kút van vagy két és fél méter magas, akkor a tömb... felpillantva látok meg egy srácot.
- Hallod világfájdalmas képű srác! - kiabálok oda neki. - Állj már be a kút mellé! Csak pár percre pls - vagy három órára. Még nem tudom, majd kiderül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=842264#post842264][b]Bácskai Lénárt - 2022.01.15. 21:29[/b][/url]

Hosszabb volt ez a nap, mint illenne lennie, s még hol a vége. Elugrott egy reggeli szemetes munkára - még mindig mindenre igent mond, bár kezd utolérhetetlenné válni ez az egész munka-iskola-élet háromszög. Nem mintha olyan sok minden történne vele a munka-iskolán kívül. Barátnője se volt tavaly óta. És legalább két hónapja büntetőmunkán se volt. Ez egészen felháborító. Bár inkább az a felháborító - sőt, talán inkább szomorú -, hogy az élet-kategóriába sorolja be a büntetőmunkákat. Mások zaklatása olykor az egyetlen fénypontja a napjainak. De már azok a napok is letűnőben. Valahogy nem esik már olyan... jól? Nem, nem jól, az soha nem volt igaz. De már elment tőle a kedve. Gyomra sincs hozzá. Meg aztán ott van az, amit az anyja mondott. Hogy máshol, máshogy vezesse le. Hogy keressen valami jót az életben. Bármit, ami kikapcsolja, felölti, vagy legalább elvonja a figyelmét.
Úgyhogy dolgozik. Hajnalban, amikor még az orrát se dugta ki senki a paplan alól. Meg késő este, amikor mindenki újra begubózott. Dolgozik, amikor nincs épp órája, s amikor adnak neki melót.

Elsőre nem is fogja fel, hogy vele beszélnek. Aztán hátrafordulva rájön, hogy csak ő lesz az, akit... minek is? Világfájdalmas képűnek nevezett? Az... milyen az?
Odacövekelve a járdára, lassan az arcához emeli a kezét és végighúzza ujjait borostáján.
Mikor odapillant, ahova mennie kéne a srác szerint, értetlensége átcsap egy kerekedő szemű csodálkozásba. A száját is eltátja picit. Nem azért, hogy megtegye, amit kértek tőle, csak hogy jobban megnézze magának ezt az... izét. Mi történik? Az illúzió fele lép párat, háttal a másiknak, de véletlenül megközelítőleg pont a kút mellé, úgyhogy akár még hasznos is lehet minden szándéka ellenére.
 - Mit csinálsz? - szól elég hangosan ahhoz, hogy eljusson a hang a srácig. Hangja csodálkozó, mégis enyhe vádló él van benne. Zavarát szeretné számon kérni rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=842283#post842283][b]Mórocz A. Móric - 2022.01.16. 10:25[/b][/url]

Egyetlen probléma van azzal, hogyha méretarányos rajzokat akarsz csinálni épületekről: kell valami, amihez mérheted. Az illúzióban lévő virágok kicsit meginognak, ahogy a srác lép bele, de ezen már ne múljon. Fél szememet becsukva korrigálom a dolgot, majd térek vissza a füzethez, ahogy a srác beáll a kút mellé. Fejemet felemelve vigyorodom el szélesen, ahogy akarva vagy akaratlanul - nem érdekel különösebben -, de tényleg beáll a kút mellé. Ceruzámat emelem fel, fél szememet becsukva teszem a srác elé. Szóval a kút magassága, a srác belefér nagyjából két és félszer, akkor a háztömb... ismét lefelé figyelek, gyorsan húzom meg a vonalakat, mielőtt az isteni szikra, és a tökéletes számolásom elvész.
- Rajzolok - felelem könnyedén. A füzetre fektetem alkaromat, a srácra pillantok. - És az illúziómban állsz - vonom meg vállamat. Egyáltalán nem illik a srác a képbe, mert pont nem valami kastélybéli jöttmenttel adnám az utcaképet, de a szükség törvényt bont vagy mi a fasz, szóval egyelőre belefér. Viszonylag.
Oké, szóval koncentrálni kell. Menni fog az. Eddig is ment. Főleg a Nagyterem előtt, amikor sokkal többször voltam megzavarva, mint kellett volna. Oké. Lássuk csak. Lassan homályosodik el minden a srác körül, míg az illatok felerősödnek. A édes és kesernyés illat keveredik a levegőben, bekerül a képbe a jellegzetes virágillat - ezzel párhuzamosan kerül ajkaimra féloldalas mosoly. Én is érzem a virágok illatát, majd a háttérből megszólaló alapzajt, mintha csak egy piacon lennél. Mindenki kiabál, és bár a szavak kiérthetetlenek - hiszen nem tudok olaszul -, de egyértelműen rád akarnának tukmálni valamit. Nevetve emelem kékjeim a fiúra.
- Gyere, megmutatom miben vagy partner - intek felé. Láttam már, a kastélyba jár a gyerek, de a nevét meg ne kérdezd, mert elvérzek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=843019#post843019][b]Bácskai Lénárt - 2022.01.31. 12:54[/b][/url]

Nézi a semmiből előbukkanó kutat, épületet, a mindent, ami az előbb még nem volt itt, egész biztosan nem volt itt. A srác meg azt mondja, hogy rajzol. Összeszűkült szemmel hátrales rá, mert azért tudja ő, mi az a rajzolás, és látja, hogy olyasmit csinál ott, de ő nem azt kérdezte, hanem ezt. Illúzió? Ez az... illúzió? Amit annyiszor emlegetnek, de soha nem tudta, mi az? Olyan, mintha szellemek lennének, amiket a kastélyban lát néha. Csak... szagjuk van? Beleszimatol a levegőbe és hirtelen érzései támadnak. Az eridonos barátnőjének volt ilyen parfümje. Pontosan emlékszik, mert mindig úgy befújta vele magát, hogy utána tele volt vele Lénárt szája, orra, ruhája, s napokig virágszagú volt.
Meg hangok? Mostmár határozottan több érdeklődést mutat a dolog iránt, mint szokott bármi iránt, ami nem ehető vagy nem Sissi. Oda is lépked a másik mellé, hogy megnézze magának, mi ez az illúziócsinálás.
A rajz nagyon hasonlít. De ami a téren van, az több. A rajz csak... sok vonal. Ahhoz soha nem értett, meg nem is izgatta a dolog. De azt nem tudta, hogy rajzolással lehet ilyeneket csinálni. Hogy szagok és hangok is előjönnek tőle.
 - Tudsz olyat csinálni, hogy nincs semmi vonal, de azért hallod a hangokat meg érzed az illatokat? - Érdeklődik, egyáltalán nem zavartatva magát, hogy még mindig a másik rajzát bámulja, meg néha őt is, aztán az illúzióját, aztán vissza rá. Szenvtelensége egyeseket könnyen zavarba tud hozni. - És a kép... honnan jön?
Számára a képeknek mindig jelen idejűeknek kell lenni. Ha most látja őket, akkor vannak. Ha nem látja őket - akkor is vannak, de számára láthatatlanok. De ami itt van előttük, az... nincs. És mégis van.
Kezdi érezni a közeledő fejfájás lüktetését, de most még ez sem zavarja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=844234#post844234][b]Mórocz A. Móric - 2022.03.09. 17:20[/b][/url]

Nem mondom, hogy megkönnyíti, ha valaki beáll valami mellé és méretarányos lehet a kép, legalább viszonylag, de megkönnyíti. Most az, hogy éppen kit kaptam el, pont nem számít, mert részemről Brightmore is lehet- Hah, oké. Azért ennyire ne vessük el azt a bizonyos sulykot kérem. Brightmore-on kívül bárki lehetett volna, akkor is megkérem, hogy meressze a valagát a kút mellett. Mondjuk.
Mert végül csak nem bírom ki, és a meglepett arcát látva, ahelyett, hogy felröhögnék hangosan, inkább odahívom magamhoz. És ha ez még nem lenne elég, akkor a homályos épületekből semmi nem marad, ahogy az illatokat és hangok is eltűnnek, amint odaér. Kicsit értetlen nézek fel rá, ajkaimmal csücsörítek kicsit.
- Persze - nézek rá értetlenül. Ez a srác… hülye? Vállat vonva vigyorodom el, mert nekem tök mindegy, attól még jó fej és adom, hogy érdekli. Szóval vállat vonok, elvigyorodom és kezdődhet a műsor. Ceruzámat a füzetre teszem, fél szememet behunyva koncentrálok, így kúszhat az orrunkba a pizza illata, hallhatjuk a messziről jövő, de kivehető szavakat. Nyammogok kicsit. - Mármint… a rajz? - pillantok le a vonalakra. - A fejemből. Elképzelem őket, magam elé is, ezért kellett megállnod a kút mellett, majd meghúzom a vonalakat, amiket látok magam előtt - pillantok az ég felé. - Ja, valahogy így. Nem nagy dolog. Én tartom, hogy szerintem mindenki tud rajzolni - bólogatok határozottan. Aki még nem is próbálta, az nem csoda, hogyha azt mondja, hogy nem tud. Vagy aki az első, akár a második próbálkozás után feladta. Hát… úgy nehéz is, tesó.
- Megpróbálod? - nyújtom felé a ceruzát széles mosollyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=844749#post844749][b]Bácskai Lénárt - 2022.03.22. 12:43[/b][/url]

Nem egészen megalapozatlan az a feltevés, hogy a gyerek hülye, de azért a helyzet nem ilyen egyszerű. Úgy megvan az benne, amit józan paraszti észnek neveznek, s ha nem becsülné le mindenki szellemi képességeit, még talán ő is elhinné, hogy képes lehet többre. De ahogy a helyzet eddig áll, kevés ember hisz benne - így még benne se merült fel eddig, hogy ne lenne igazuk. Ha mindenki egyetért, csak nem tévedhetnek mind. Ugye?
Arcáról most ez a belső dilemma ordít a másikra, ez a zavart, félig bamba, félig intelligens kíváncsiság. Meglepő az összhatás.
A fiú magyarázata nem sokat segített a kérdései tisztázásában.
 - Nem mindenki - teszi rögtön hozzá, motyogva az orra alatt. Ő próbált, persze, hogy próbált. Mert milyen az a gyerek, aki nem rajzol? Az anyja évekig türelmesen rajzolt neki, de ő csak színezni tudott. Rajzolni soha. Egyszer kipróbálta, hogy egy képet az ablakra tesz, arra pedig egy papírlapot, s úgy átmásolta a képet, de persze nem vert át senkit. Még egy pofot is kapott, amikor megmutatta az apjának.
Szóval nem, nem tud mindenki rajzolni. Lóbálja ide-oda a fejét, hogy ő nem akar, de mielőtt rájönne, mit tesz, már elvette a ceruzát a másiktól. Nézi a kezét, mintha valaki más mozgatná azt. Semmi köze az egészhez.
 - Mit rajzoljak? - kérdezi, látható rémülettel a tekintetében.