A bál után nem sokat aludt. Auróra megjelenése befészkelte magát gondolataiba és máson se járt az agya, csak azon, hogy legyen már reggel és találkozzanak a téren, ahol is megtudhatja az igazat.
Szokásos kávéját Severin mellett, a kanapén ülve iszogatja, ölében a napi újság. Csendben, kettecskén vannak, csak a papír zörgése töri meg ezt az idillt, később pedig Kirill sóhaja, ahogy feláll és a fürdőszobába megy, ahol összeszedi magát a találkára készülve.
Kutyájára indulás előtt pórázt rak, és ketten indulnak el a térre tíz előtt pár perccel. Tökéletesen időben érkeznek, egy kis nézelődés után pedig meg is látja a nőt az estinél kevesebb csicsával, egy kislánnyal.
Nincs semmi különös érzése ezzel kapcsolatban, lehet a húga, vagy az is előfordulhat, hogy már anyukává lett egykori egyestés párja.
- Szép reggelt a hölgyeknek - köszön már távolról, mosolyogva. Severin okosan megáll előttük és a férfi intésére leül, majd mancsát Auróra felé nyújtja.

Mondhatni, Severin nagyobb csajozógép a gazdájánál. Sármos mosolya van, okos és tiszta, nem utolsó sorban pedig udvarias, hisz nem ugrál fel, csak a mancsát nyújtja.
- Severin - informálja Aurórát a kutya nevéről, mert ugye beszélni, na azt nem tud.
Mielőtt a férfi kérdezhetne bármit is, a hölgyemény megkéri, hogy üljön le. Bólint, és helyet foglal mellette a padon, tisztes távot tartva. Felső testével kicsit felé fordul.
- Hallgatom amit tegnap nem tudtál elmondani - bólint, mielőtt hallaná a magyarázatot. Érdeklődve hallgatja azt, amire őszintén nem kíváncsi. Hülyeséget csinált és társai, pont olyan kitöltő szöveg, amit ha elkapott volna egy ismeretlent, attól is hallhatott volna.
- Legalább egy sziát írhattál volna - bólint egy mély sóhaj után. - Kinyögöd végre? Ha most azt mondod, ok nélkül...

Túlzott önbecsülésének köszönhető, hogy nehezen viseli, ha dobják. Igaz, ez nem is fordult elő még vele Aurórán kívül. Nem hitte, hogy a kapcsolatuk egy éjszakánál tovább tarthat, de azért arra nem számított, hogy minden magyarázat nélkül lép le a nő.
Mikor végre érkezik a magyarázat kezdete, már kíváncsibb. Érdeklődve néz rá, fürkészi tekintetét és mozdulatait. Aztán fejében a szavak, a sokat mondó magyarázat csak nem áll össze. Homlokát ráncolja, tekintete a kislány szőke fürtjeire vándorol, melyekben sokkal inkább saját kócát látja.
Akkor leesik neki, mit mond Auróra. Ajaki elnyílnak, szemében a döbbenet rémülettel keveredik. A szíve is kihagy egy ütemnyit.
- Hogy... Hogy ő...? - ujjával Hannára mutat, majd magára, és ezt még párszor eljátssza. Vicces értetlenség ül az arcán, melyet aztán tenyerébe temet. Térdére könyököl, morog valamit.
- Ő az én lányom? És ezt így kell megtudnom? - egyelőre nem képes feldolgozni, hogy ez tényleg a valóság és nem csak álmodik. - Biztos, hogy tőlem van?

Elég nagy sokkhatás éri a férfit azzal, amit Auróra feltár előtte. Nem mondja ki konkrétan, de egyértelművé válik számára, hisz nem buta ember. Egy ideig meg se tud szólalni, aztán kérdez, hisz fejében ezer meg egy gondolat született meg pár pillanat leforgása alatt.
- Megértem, miért nem tudtad elmondani eddig - hangjában nem érezhető semmi, se harag, se boldogság. Egyelőre nem sokat érez, még nem dolgozta fel teljesen. Nagyot nyel, és mielőtt újra megszólalna, tüzetesen szemügyre veszi a lányát.
- Olyan, mint én - súgja a nőnek, hogy Hanna ebből ne halljon meg semmit. Nem kételkedik, a hasonlóság szembetűnő. Egy kis Kirillt lát kislány formát öltve, aztán maró fájdalmat érez a mellkasa tájékán. Mindig arra vágyott, hogy családja legyen, egy pár, akit szeret és ő viszont szereti, és gyerekeket. Hát most kap egyszerre két gyereket is rövid időn belül, de stabil párkapcsolat...az nincs.
Severinre néz, a kutya már a lábuknál fekszik egy ideje csendben, és mire felnéz, Hanna is észreveszi, hogy ott van az anyukája mellett. A férfi széles mosolyt küld a kisasszony felé, aki viszonozza azt.
- Szia! Hanna, ugye? Én Kirill vagyok. Szereted a kutyusokat? - egy pillantást vet Aurórára is közben, de inkább a kislánynak tulajdonít nagyobb figyelmet.

A sokk nem múlik, de legalább már képes megszólalni és meg is nyugszik, úgy néz ki. Nem tudja emiatt utálni Aurórát. Egyébként sem utálja, egyszerűen erre várt, hogy magyarázatot kapjon, amiért eltűnt. Most nem az a fontos, hogy elvette tőle, hanem hogy ott van az a csöppség, kézzel fogható és kiköpött apukája.
- Látod, ő is szeret téged - vigyorog Hannára, majd ő is megsimogatja a kutyája buksiját. Hagyja, hogy ők ketten ismerkedjenek, Severin könnyedén barátkozik vele és hagyja, hogy szeretgesse.
Közben Kirill hallgatja az apró infókat a kicsiről. Hatalmas sóhaj szalad ki belőle, és a hajába túr. Nem is tudja, mit kellene reagálnia.
- Tud rólam? Mit mondtál neki? - hangját visszafogja, mert semmi szükség arra, hogy a beszélgetésüket más, főleg a kislány meghallja. - Istenem Auróra... Elvetted a gyerekem... És most mi lesz?

Csendben hallgatja, mi az, amit a kislány tud róla. Róla, az apjáról. Vajon mit gondolt eddig? Hogy mindenki másnak van apukája, csak neki nem jutott? Nem, persze, Auróra biztos pótolta, de Kirillnek ez hatalmas törés, és közben mégis egy csodálatos dolog. Felfoghatatlan, de csodálatos.
Mosolyogva néz le a lányára. Nincsenek rossz érzései az anyukájával kapcsolatban, de nehezen tudja elképzelni, hogyan tovább.
- Szeretném megismerni - bólint, ez nem is kérdés. Az viszont az, hogy a nőt akarja-e a továbbiakban maga körül tudni.
- Esetleg... Eljöttök hozzám? Főzhetnénk együtt valamit, Hanna meg játszhatna Severinnel - hirtelen ötletként veti fel, aztán csak a választ várja. Reméli, hogy nincs ellene kifogása és otthonában találkozhat a kislánnyal.