36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2015. december 28. 21:28 | Link

Kenszi, a vempi bácsi



A kicsiny nagylány szíve úgy döntött, hogy újra a torkába mászik, ahogy mentek az idegen férfivel. Mi van, hogy ha ő a zsákos ember? Csak a zsebében van a zsákja? Ahogy némán kullognak, időnként a férfi felé sandít, hogy nem tesz-e gyanús mozdulatot.  Nagyon kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen az éjszaka sok veszélyt rejt, úgyhogy egy idegenre kell hagyatkoznia, hogy megvédje, ha úgy adódik. Nem kellemes érzés, a gyomrában fura gombóc ül emiatt. Sokkal jobban szereti a nappalt, amikor a maga ura és szabadon járhat-kelhet a faluban, amikor nem tudnak róla. Amúgy azért még nem mehet el bármely pontjára, de ettől függetlenül már majdnem minden zugát ismeri. A kísértetházba azért nem mert még bemenni – él a gyanúval, hogy nem is fog. Nagyon nem szereti még mindig a szellemeket, hiába nem mindegyik kopogó szellem, akkor sem szereti őket. Rémiszti a tudat, hogy valaha itt éltek, és örökre itt fognak maradni a Földön. Meg, hogy átlátszóak meg hidegek. Brr…
Szóval cammognak a hideg utcákon, mire el nem érnek a Boglyas térig, ahol is a gyerek futásnak ered, hogy ha Délibáb a közelben lenne, akkor bizony ő érjen előbb a szökőkúthoz. Mostanság elég nagy a hő, úgyhogy kicsit megcsúszik egy helyen, ahol a friss hó alatt megbújik a jégpáncél. Nappal még pluszok vannak, úgyhogy a lehulló hó egy része tócsává válik, ami az esti-éjjeli órákban kemény jéggé fagy.
Győzedelmesen érkezik meg a szökőkút elé, ahol diadalittasan kihúzza magát és megáll csípőre tett kesztyűs mancsokkal.
- Há, nyertem!
Majd elkezdi kémlelni a kastély felől érkező utat.  Ha sikerült kijutnia, valószínűleg a lány is bármelyik percben megérkezhet. Nem tudja, hogy a kastélyt mennyire védik védőbűbájokkal, hogy a diákok ne szökjenek ki, de sok nebulóra panaszkodtak a tanárok, hogy kiszöktek a körletükből meg az erdőbe lófrálni. Ráadásul utóbbi helyre valamiért éjszaka érez késztetést sokuk menni, ami teljesen butaság. Még ez a kedves falucska is mennyire ijesztő és veszélyes éjszakának idején, pedig itt csak emberek laknak, nem is bestiák.
Néhány perc várakozás után a fázástól és a benne felgyűjt feszültség miatt fel-alá kezd járkálni a szökőkútnál.
- Ugye arra nincs veszélyes?
Néz a férfire, miközben ujjacskája a kastély irányába mutat. Nem akarja, hogy bármi bántsa a lányt. Valahogy megnyugodna, ha látná az arcát. Lehet, hogy elkapta egy prefektus? A levitások biztosan sokáig tanulnak a klubhelyiségben, aztán  emiatt nem tudott kiszökni.

Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. december 28. 22:28 | Link

Zelei Riri
éjjel | a tér felé indulva | x

Észlelem, hogy a lányka méreget engem, ám én nem tekintek vissza rá. Hadd szemlélődjön csak! Ettől talán némileg helyzeti előnyben érezheti magát, ami jelenleg igen jól jön, tekintve, hogy az erőviszonyokban egyébként eléggé felém billen a mérleg. A csöndes utcákat kémlelem hát és a hamarosan előttünk kibontakozó tér vásári bódéit, amik már természetesen zárva vannak. Az adventi koszorúvá alakított szökőkút gyertyái sem égnek most, egyedül a fákon ülő megannyi fénygömb szolgál barátságos világgal.
A kis boszorkány nemsokára nekiiramodik. Félő, hogy hatalmasat zakózik, azonban nem eredek utána. Ha nyakát készülne szegni, úgyis hamar ott tudnék teremni, ezt megakadályozandó. Azért ráncolom kicsit orromat, a mutatványt szemlélve, aztán leállok a fintorgással, amint diadalmas pózba vágja magát egy diadalmas kijelentés közepette. Szemöldököm felszökik, ahogy zsebretett kézzel közelítek felé. Szóval valami versenyről van szó? Fogadás vagy ilyesmi? Az emberek sok ostobaságra képesek egy na ugye reményében.
Megállok mellette és csak nézelődöm, ahogyan ő is teszi. Kisvártatva észreveszem aztán, hogy most, hogy már nem caplatunk, hiába van jól beöltözve a hölgyemény, rendesen csökken a testhője.
- Nem jellemző. - válaszolom meg a kérdését, amilyen biztatóan csak tőlem telik, hiszen hazugság volna azt állítani, hogy nincs, akár csak ha azt nézzük, hogy én magam is milyen besorolással bírok veszélyességemet tekintve.
- Várunk valakit? - vonom össze kissé szemöldökömet, miközben egy laza mozdulattal lekapom magamról a bőrdzsekimet és a lányka vállára terítem. Leér egészen a térde alá. Igazán helyesen fest benne. Részemről mondjuk így egy szál pólóban maradok, de hát ez számomra ugye nem probléma. Érzem, hogy hideg van, de nem igazán érint.
Hozzászólásai ebben a témában

Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2016. január 18. 01:43 | Link

Kenszi bácsi

A győzelem édes érzése minden feszültségért kárpótolja. Szereti, hogy ha bármiben jobb lehet, mint Adél, vagy akár a többi gyerek. Az osztályban testnevelés órán sokáig mindig majd’ kiköpte a tüdejét, hogy megmutassa: ő bizony sokkal gyorsabban fut, mint a többiek. Elsőben még arra is képes volt, hogy külön gyakorolta a matekot, hogy előbb tudjon fejben kiszámolni dolgokat, mint mások.  Még az sem szegi kedvét, hogy majdnem elnyalt az imént, mert úgysem látta Adélka.
A kérdésére megnyugtató válasz érkezik. A jellemző szóval már nemigen törődik, az a lényeg, hogy ott volt a nem. És ha ott van a nem, akkor az bizony nem fog megesni.
- Akkor jó. Azért rossz lenne…
Kezd bele lemondóan, de azt már csak magában fejezi be, hogy ha „Adélnak baja lenne”. Bármennyire is idegesítik egymást, valamiféle fura kötelék van közöttük, igazából a végén már csak jókat nevetnek a saját hülyeségükön.
- Egy bará… Adélt… fogadtunk, hogy ki ér ide hamarabb.
Motyogja az orra alatt, de csak az utolsó szavaknál pillant fel a férfira. Ha nem lett volna az az incidens az piás bácsikkal, akkor nem féltené ennyire a lány bőrét, ám így egészen más a helyzet.
- Az iskolából nehezebb lehet kiszökni. Meg még csak 14 éves… Gondolom, erős bűbájok védik a kastélyt, ugye?
Kérdezi reménykedő hangon, kissé dideregve. Nem számított arra, hogy ennyire hidegek az éjszakák, úgy öltözött fel, ahogy nappalra is tenné, ha nem szólna bele az Anyukája, hogy vegyen fel még egy pulóvert.
Valószínűleg sokkal komolyan behatolás és kiszökést gátló bűbájok vannak a kastély kapuján, amire nem is számítottak a lányok.
Ekkor hirtelen nagy súlyt érez a vállán, amitől egy pillanatra összerezzen, ám aztán rájön, hogy csak egy extra kabát landolt rajta, kis kezeivel összehúzza a mellkasán, majd végigméri magát az újonnan szerzett ruhadarabban.
- Köszönö-mm.
Pillant fel meglepetten a férfire, aki jelenleg egy szál pólóban áll. Elkerekedett szemekkel mered a férfire, aki úgy van itt a hidegben, mintha nyár lenne.
- A bácsi meg fog fázni. Tessék vissza felvenni!
Mondja lágyan, ám mégis némi határozottságával a hangjában. Ezt az Anyukájától tanulta, amikor még kicsi volt, akkor sokkal kedvesebben unszolta rá a pulóvert meg a kesztyűt, mint manapság.  
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. január 20. 19:39 | Link

Zelei Riri
éjjel | a szökőkútnál | x

Fogadás. Mindjárt gondoltam. Bólintok neki, hogy értem. Noha nem tartom előnyös dolognak, hogy ekkorka gyerekek ilyesmikben versenyezzenek. De majd megtanulják a saját kárukon. Vagy nem. Minden esetre tiltani se lenne értelme. Amit a fejükbe vesznek, úgyis véghez viszik.
- Bűbájok, prefektusok... - erősítem meg Ririt az elgondolásában. Nem egyszerű kiszökni a tanodából, ám bevallhatjuk, hogy nem is annyira nehéz. A diákok idővel megtalálják a módját. Ahogy észrevettem, a lényeg, hogy takarodóig a körletükön kívül maradjanak. Igazából lehetőleg a kastélyon kívül. Ilyenkor már csak visszafele lehet gond. Olyankor viszont nagy slamasztikába keveredhetnek.
Lágyan megrázom csak a fejem, így jelezve a csöppnek, hogy megvagyok a dzsekim nélkül. Nem fázom. Ezt láthatja is rajtam. Nem vacogok, nem didergek. Nem kell aggódnia értem. Ettől még persze kedves, hogy teszi.
- Meddig akarsz várni rá? - érdeklődöm meg tőle, elpillantva az úton az iskola irányába, miközben kezemet zsebre teszem. Na nem azért kérdezem tőle, mintha sietnék bárhová. Maradok vele, amíg meg nem jön a kis barátnője vagy amíg úgy nem dönt, hogy hazaindul. Tudom, nem kérte ezt tőlem senki, nem kötelességem, és meglehet, a leányka nem is kér belőle, hogy bárki felügyelje. Azonban, ha már így összeakadtunk, nem fogom itt hagyni egyedül az éjszakában. Úgyis ráérek.
Hozzászólásai ebben a témában

Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2016. január 23. 23:08 | Link

Kenszi bácsi

Ő maga csak nappal szökdösött ki a kastély falai közé, illetve az épület környékére. Egy idő után például már leengedte az Anyukája egyedül ebédelni, amikor neki még sok dolga volt, de általában ez egy közös családi program volt. Alapvetően nem szívesen eresztette el a nő sehová, nehogy valamelyik diák belekössön, vagy rosszba vigye. Legalábbis kisebb részt ez volt az oka annak, hogy végül beruháztak egy saját házba. De leginkább azt szerette volna az Anyukája, hogy ha ez a lány is a lehető legcsaládiasabb körülmények között nő fel. Az ikrek 12 éves korukban költöztek a kastélyba, előtte pedig sokfelé éltek, Telkin, Szedresen, Zakopaneban, de mindig otthonban. A kicsinek pedig csak a nagyszülei zakopanei lakásában volt lehetősége 2 évig megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor van itthon.
- Anyu is ment régebben néha járőrözni.
Teszi hozzá csipogva, miközben még mindig az utat kémleli. Szereti, hogy már nem a kastélyban élnek, mert így nem kell még néha sem a folyosókon járőröznie az Anyukájának, hanem egész este együtt lehetnek.
Felsandít a férfira egy sóhaj keretében. Nem tudja hogyan, de nem fázik. Biztosan valami bűbáj van a pólójában.  Valóban ideje lenne mennie, későre jár, ráadásul, ha otthon észreveszik, hogy nincs az ágyában, akkor mindenkire a szívbaj fog jönni. Ebbe ez idáig nem is gondolt bele, hogy mi van, hogy ha azt ugyan nem vették észre, hogy kiszökött, de a riasztóbűbáj jelezte, hogy valaki meglépett. Nem tudja, hogy az Anyukája ránéz-e már a lányok körmére, vagy csak hümmög egyet, hogy már megint csatangolnak.  Újabb sóhaj, ez már a lehetséges következményeknek szól. Azóta nem is gondolt arra, hogy mit fog ezért kapni, amióta elindultak a késdobáló elől.
- Szerintem már nem jön… menni kéne.
Motyogja egy utolsót pillantva a kastély felé, majd bizonytalanul tesz két lépést az otthonuk irányába. Mi van, ha ez a bácsi becsenget, hogy meghozta a gyereket?
- Ugye nem tetszik szólni… otthon?
Kérdezi a félelemtől kissé reszkető hangon. Most, hogy sikerült legyőznie Adélt, már nem is annyira jó érzés. Az is lehet, hogy azért csinálta az egészet, hogy jól megbüntessék a szökdösésért, ő pedig igazából meg sem próbált kijutni a kastélyból.
- Én tényleg nem szoktam ilyet.
Teszi hozzá gyorsan védekezésként pityeredő hangsúllyal. Ő tényleg nem, általában nagyon is szófogadó, rendes kislány.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. január 24. 20:16 | Link

Zelei Riri
éjjel | a szökőkútnál | x

Nem igazán tudok mit kezdeni a kapott információval, hiszen fogalmam sincs, ki az édesanyja és mivel foglalkozik. Mellékesen pedig nem igazán értem, ez most hogy jön ide. Mondjuk nem is nagyon próbálkozom vele.
Örülök a bejelentésének. Tőlem mehetünk. Mármint mehetnénk, ha az apróság nem kezdene aggodalmaskodni. Lenézek rá és megrázom a fejem. Nem fogom megmondani otthon. Ennek számos oka van. A legfőbb talán az, hogy nem tervezem találkozni a családjával. Elkísérem, ameddig igényt tart rám, lehetőleg a házuk ajtajáig, aztán a háttérbe húzódva figyelem csak, rendben beért-e. Még csak az kéne, hogy én bekopogjak egy utcán talált kislánnyal akárhova is. Hiába van jó hírem a faluban, ettől egy gyermekét féltő szülő még csöppet sem fog megnyugodni.
Apropó nyugtalanok... Nem messze halad el tőlünk két bódétulaj. Valószínűleg a szállásukra tartanak. Az egyikük idepillantva észreveszi a párosunkat és azonnal földbe gyökerezik a lába. Az imént említettem, hogy bogolyfalviak egészen megbarátkoztak velem és akinek nincs oka rá, az nem tart tőlem. Nos ők viszont nem idevalósiak. De azt tudják, hogy mi vagyok. Nem nézek el feléjük, de érzem feszültségüket és észlelem, ahogy hezitálnak. Összeszedik végül magukat és felénk indulnak. Lemondóan szusszanok egyet, szememet lehunyva.
- Jó estét! Minden rendben? - szól hozzánk a férfi.
- Szívecském, ismered ezt az urat? - vág a dolgok közepébe a kedves arcú, pirospozsgás hölgy, lehajolva a lánykához. Mind a ketten egyik kézzel a pálcájukat szorítják talárjuk alatt, hátuk mögött. Kellemetlen helyzet. Viszont szép dolog, hogy így odafigyelünk egymásra. Az imént én mentettem ki Ririt a kocsmatöltelékek karmai közül, most meg ők akarják megmenteni az én agyaraim elől.
Hozzászólásai ebben a témában

Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2016. január 25. 02:05 | Link

Kenszi bácsi


- Köszönöm.
Hálálkodik lesütött szemmel a férfinek, miközben újra szipog egyet. A zsebébe akart nyúlni, ám véletlenül a férfi zsebét érinti meg a sajátja helyett, hirtelen el is felejtette, hogy dupla kabát van rajta.
- Jaj!
Mondja, majd úgy elrántja jobbját a férfi zsebétől, mintha az tűzből lenne. Nem akart ám ő semmit kirámolni onnan, úgyhogy benyúl a bácsi kabátja mögé, s a sajátjából halássza elő az egyik még tiszta zsepijét, hogy ki tudja fújni az orrát, meg megtörölni az egyre pirosabb szemeit. Alapvetően a kabátja ujjába törölte volna a könnyeit, de most a nehéz bőrkabát miatt ez bajos lett volna.
A szőkeség egyre inkább úgy érzi, hogy ideje lenne hazamennie. Már meglehetősen álmos is, talán csökken benne az adrenalin, vagy csak tényleg későre jár. Nagyot ásít, majd hátra néz a férfi irányába, hogy követi-e, amikor a nem is messzi távolból mozgásra lesz figyelmes. Ismét összerezzen, a körvonalakból látja, hogy nem a dühös Anyukája, meg még valaki, hanem valaki mások járnak kint. Az utolsó árusok most pakolhattak össze. Viszont feléjük tartanak, fura testtartással. Mi van, ha aurorok és el akarják kapni, amiért kiszökött éjjel? Van rajta valami gyerekbűbáj, amit észlelnek az aurorok, hogy ha éjjel kint jár, akkor el tudják kapni? A szíve ismét a torkában van, mint amikor a részeges férfiakkal találkozott, a lábaitól kezdve minden porcikájában érzi a félelmet. Nagyot nyelve próbálja meg csökkenteni a feszültséget, miközben rémültem bámul a mellette álló pólós férfire. Itt vannak, megszólítják őket. Egy rendesnek tűnő boszorkány kedvesen megkérdezi tőle, hogy ismeri –e ezt az urat. Most mit mondjon? Végül is nem ismeri, de megmentette, sőt vállalta, hogy pólóban kint áll a hidegben, csak hogy ő ne fázzon.
Viki megint elsírta magát, sok ez neki mára. Őrület, hogy mibe keverte magát egy hülye fogadás miatt. Már tényleg nem vágyik másra, csak hogy kiabáljon vele az Anyukája, a testvérei, az Apukája, de még Kísz is.
- Éhn… één…
Könnyes szemmel a férfira pillant. Most mit mondjon? A nevét sem tudja, de megmentette. A furaságra ellenére végül is bízik benne egy kicsit, de fogalma nincs, hogy ki ő és milyen ember. Mint ahogy ezeket a varázslókat sem ismeri egyáltalán.
- Éhn nem tudom, haza akarok menniii.
Kitör belőle a zokogás, majd pánikolva megindul, mint az őrült és futni kezd: valahová, ahol nincsenek kérdések, nincsenek idegenek, nincs fogadás, csak az otthon biztonságos falai. Útközben azonban nem számol azzal a közeli jeges résszel a földön, amin idefelé is majdnem elesett, s ismét megcsúszik rajta, ám ezúttal megindul a föld felé.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. január 25. 19:03 | Link

Zelei Riri
éjjel | a szökőkútnál | x

Ez nem hiányzott. Ez soha nem hiányzik. Komolyan értékelem, hogy nem hagynak egy ilyen kis gyereket csak úgy egy vámpírral kódorogni, azonban ettől még nem kell rajonganom érte, hogy szokás szerint pórul járok azzal, hogy csak segíteni akartam. Mindegy, az én bajom. Mindig tudom, mit vállalok ilyenkor. Az esetek nagy része így végződik. Most azonban a lányka reakciója csak tetézi mindezt. Ahogy nekiáll elhaló hangon, pityergőn válaszolni, a férfi rámarkol a varázspálcájára és arca egyre inkább undorba torzul, ahogy engem néz. Csak állok lesütött szemmel. Kivárok. Jobb ilyenkor meg se szólalnom, ezt már régen megtanultam.
A boszorkány máris hajol le Ririhez, hogy megnyugtassa, ám ő futásnak ered. Mindkét bódés rám kapja tekintetét, hogy egy becsmérlő pillantással jutalmazzanak, a baj pedig pontosan ekkor történik. Észlelem, mi fog következni nem messze tőlünk. Nem szokásom szuperhős módjára minden elzúgó kölyök segítségére sietni, meg úgy egyáltalán beleártani magam a halandók ügyetlenkedéseibe, hogy aztán soha ne tanuljanak óvatosságot, ám vannak helyzetek, amikor lépek. A mostani is ilyen. Hiszen amilyen lendülettel szalad a gyerkőc és amilyen csúszós a jég, ezt nem úszná meg olyan sérülés nélkül, ami aztán kihatással ne lenne a további életére. Hiába az én hatalmas kabátom, hogy felfogja a kis test ütődését, a fejét érdemben nem óvja semmi. Ez mg mindennél nagyobb gond.
Ott termek a lánynál és elkapom. Féltérdre ereszkedve tartom hosszú, hűs karjaimban. A varázslók elképedve kapják oda fejüket. Ők természetesen az esést nem látták, de azt annál inkább, hogy hirtelen megragadtam a gyereket. Felénk indulnak és pálcát rántanak rám.
- Mocsadék vérszívó! Azonnal engedd el! - förmed rám, vörösödő fejjel a jellegtelen arcú, középkorú férfi. Csak úgy izzik a tekintete. Lefogadom, volt már dolga fajtámbelivel.
- Ne aggódj, kicsim, nem lesz semmi baj... - próbálja felvenni a szemkontaktust a hölgy Ririvel és nyugtatgatni. Mind a ketten készek rá, hogy rögvest megátkozzanak. Csak nem akarják véletlenül eltrafálni a kölyköt.
- Megcsúszott és elkaptam. Nem akarom bántani. - magyarázom meg a lehető legegyszerűbben tettemet, hiszen ilyen idegállapotban mást úgysem fognának föl. Viszont az nem javít a helyzeten, hogy a feszült helyzettől immáron előtűntek szemfogaim, és ezek között susogom ki szavaimat.
- Na persze, te... - kezd bele egy fröcsögő áradatba a férfi, a legválogatottabb, legocsmányabb jelzőkkel illetve engem, miközben a nő csak csitítgatja tovább a kislányt és bizonygatja, hogy nem kell félnie. Azonban ez sajnos nem igaz. És nem miattam nem igaz, hanem miattuk. Teljes pánikban vannak, a pasas főleg nem beszámítható és tartok tőle, hogy ostobaságot fognak csinálni. Döntök hát.
- Hazaviszlek anyukádhoz. - közlöm a lánykával csöndesen, békésen. Noha bejelentésem és annak mikéntje elég nagy kontraszt a bódésok kétségbeesett, folyamatos károgásához képest, mégsem azzal a szándékkal mondom ezt neki, hogy megnyugtassam vagy a saját oldalamra állítsam. Kiálló agyarakkal ez egy nevetséges próbálkozás volna. Csak szólni akartam, mi következik.
Hozzászólásai ebben a témában

Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2016. március 8. 02:55 | Link

Kenszi bácsi

Kellett neki belemennie ebbe az egész hülye fogadásba! Az is lehet, hogy Adél ki sem mozdult a strébik lakhelyéről, aztán majd utólag fogja élvezni a pletykát, hogy a Vikike milyen bajban van. Persze lehet, hogy elkapták, de ilyen durva dolgok akkor sem történtek vele, hogy három felnőtt egyszerre próbálja elkapni és felnyomni az anyukájánál. Délibábnak sokkal könnyebb, neki nincs itt szülő, úgyhogy maximum csak rivallót tud kapni, ha bajba kerül.
Egyre ijesztőbben viselkednek a varázslók, igazából nem is érti, hogy mi bajuk van. Vajon gonosz lenne ez a férfi, hogy így reagálnak arra, hogy együtt látják őket? Végig volt valami kellemetlen megérzése vele kapcsolatban, de a tettei mást sugalltak. Mi van, ha ez egy gyerekrabló?
Ám ezek a gondolatok nem sokáig tudnak a szőke buksikájában cikázni, hiszen egy szempillantás múlva már meg is indult a föld felé. Ijedtében épp elsikítja magát, amikor a hátán tompa nyomást érez: két határozott kéz megvédte attól, hogy elvágódjon a csúszós jégen. Tágra nyílt szemmel, a félelemtől reszketve pillant hátra: a férfi ismét megmentette.
Ekkor ismét az ismeretlen férfi hangját hallja, így ösztönösen arra kapja a fejét. Légzése zilált a sok sírástól, amit most sem igen tud abbahagyni. Szóval vámpír? Hallott róla, hogy a faluban él egy vámpír, az iskolában azt beszélték, hogy emberekből inni, sőt meg is eszi a húsukat is. Otthon is hallotta hírét, de ott úgy emlegették, hogy nincs különösebb gond vele, csak a két lépés távolságot tartsák meg vele, mert mégis vámpír. Tehát ő az?
A gyerek hirtelen beszívja a levegőt, majd amikor megtelik a tüdeje, jó pár pillanatig nem lélegzik többet, annyira megszeppen a hallottaktól. Mondhatná, hogy tényleg majdnem elesett, de egyszerűen nem jön ki hang a torkán, miközben legszívesebben sikítana és tombolna a félelemtől. Az Apukája mindenkit lerendezne és jól megvédené, ha itt lenne. Alsó ajkába harapva mered a férfira, rövidke körmeit a bőrkabátba mélyeszti feszültség levezetésként.  Most már komolyan nem tudja, hogy kinek higgyen.
 A nő nyugtatgatására nem igen tud mit reagálni, leginkább csak tovább szipog és pityereg. Teljesen össze van zavarodva, hiszen egyetlen idegenben sem szabadna bíznia, ezt már egészen kicsi kora óta tudja, most viszont rögtön háromra is rá van utalva, sőt mi több döntenie kell, hogy melyikben bízik meg.
- A bhácsi az itteni vhámpír?
Kérdezi a félelemtől és a zavarodottságtól reszkető hangon, fogait a reszketéstől össze- összekoccantva. Megnyugtatná a tudat, hogy nem egy idegen vérszívóval van dolga, hanem azzal az emberrel, akiről azt hallotta, hogy békésen él együtt az itteniekkel. Az eddigi viselkedése ezt támasztja alá, de tényleg nem tudja, hogy kinek és mit higgyen el. Egyáltalán élnek itt más vámpírok? Tudnak járkálni a varázslófalvak között, hogy vadásszanak? Az iskolában semmit nem tanultak róluk.  
- Éhn nem tudom. Haza akahrok menni!
Mondja hangosan zokogva. Ő már tényleg csak azt akarja, hogy vége legyen ennek a rémálomnak és végre otthon lehessen, hogy kiabáljanak vele, hogy elvegyék a festékjeit, bezárják a szobájába és eltiltsák mindentől, amit szeret.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. március 11. 10:55 | Link

Zelei Riri
éjjel | a szökőkútnál | x

A bódésok káromlásába egy vékony hangú kérdés vegyül. Lepillantok a forrására és bólintok neki párat. Igen, én vagyok az itteni vámpír. Legalábbis a helyiek engem emlegetnek így. Persze, megfordul errefelé más fajtámbeli is, ám ilyen hosszan eddig egyikük sem maradt. Főleg nem vált ilyen szinten a részévé a közösség mindennapjainak. Úgyhogy méltán mondhatom el magamról, hogy én vagyok az a bizonyos itteni vámpír, így van.
Haza akar menni. Persze, hogy haza akar menni. Úgyhogy én most szépen haza is viszem. Pont, ahogyan az imént bejelentettem. Egyikről a másik varázslóra nézek még, felmérve őket, aztán hirtelen eltűnünk a szemük elől. Ott hagyjuk őket hebegve-habogva, forgolódva.
Egyetlen saroknyira viszem most csak a kislányt, aki a gyors helyváltást nagyjából úgy érzékelhette, mintha elrántottam volna valahova. Emiatt kell megálljak, hiszen ha hosszabb távon közlekednék vele ilyen sebességgel, egy csapásra rosszul lenne. A kis utcában, ahova megérkezünk, leteszem őt karjaimból, majd lehajolok hozzá, nagy bőrkabátom fedte vállait fogva és a szemébe nézek.
- Hol laksz? - kérdezem meg egyszerűen. Számat nem nyitom ki túlságosan, hogy szemfogaim ne meredjenek rá olyan fenyegetően. Remélem, nem bonyolítja túl a fejében a dolgot, és nem áll neki azon agyalni, hogy talán nem kéne egy vámpírnak elárulnia, hol él a családja! Bízom a gyermeki elme letisztultságában. Abban, hogy haza akar menni és ezért simán el fogja nekem mondani, hogy hol is van az a haza.
Hozzászólásai ebben a témában

Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2016. március 15. 04:51 | Link

Kenszi bácsi

Szóval ő az…
Nem hallott róla valami sokat, csak az iskolában terjesztett rémtörténeteket, meg egy-két elejtett mondatot vacsora közben. Főleg az alsóbb évesek riogatták egymást azzal, hogy majd elviszi a vámpír, meg úgy megeszi, hogy soha többet nem találják meg. Meg bezzeg az ő apukája ismeri a vámpírt és megeteti vele, mert a kedvence a gyerekvér.
Nagy levegő.
Nyilvánvalóan a családjának hisz inkább, még ha jóval kevesebb információval szolgáltak a férfiról, plusz az eddigi tettei is nem azt támasztották alá, hogy meg akarja csapolni – hacsak nem tartogatni akarja magának persze, de akkor nem lenne igaza a családjának.
Újabb nagy levegő, közben szipogás, némi nyúlós takony lefolyik az orrából. Annyira sír, hogy már nem tud annyi orrváladékot felszipogni. Legszívesebben beletörölné most a ruhája ujjába az orrát, de mivel a vempi bácsi kabátja van most fölül, így ezt jelenleg nem teheti meg. Most már tényleg csak haza akar menni! Kellett neki belemenni ebbe a hülye fogadásba!  A felnőttek ide-oda rángatják, csak azért mert fiatal. Az egyik azért, mert részeg, a másik megvédi, a másik kettő attól védi meg, aki amúgy megvédte az előbb. Kétségbeesetten kapkodja a levegőt, amikor egy hirtelen rántást érez. Épp elsikítaná magát, amikor megállnak a következő sarkon. Ismét nagy levegőt vesz és zavartan pillant körbe. A gyomra kissé felfordult a hirtelen tempótól és a jó ideje tartó folyamatos bőgéstől, úgyhogy igyekszik mélyeket lélegezni, hogy megnyugtassa a kavargó pocakját.
Ekkor kezek nehezednek a vállára, a pici vörös, duzzadt szemmel a férfi kék szemeibe pillant.
Hol lakik?
Annyira nehéznek tűnik ez a kérdés ebben a pillanatban, pedig amúgy annyira nem az. Viki az alsó ajkába harapva sóhajt egyet, majd tekintetét a cipője orrára vezeti.
Ő az itteni vámpír, aki nem bánt. Csomó ember lakhelyét tudja és még élnek. Az anyukája azt mondta, hogy nem bánt senkit…
- Macskabagoly… 88.
Sóhajtja ki egészen halkan, összeszorított ajakkal, még mindig a cipőcskéje latyakos orrát bámulva.
- Ugye nem lesz baj?
Kérdi ismét felpillantva a férfi tekintetét keresve. Most már abban sem biztos, hogy egyáltalán be tud jutni biztonsággal a házba. Mi van, hogy ha a védőbűbájok jelzik, hogy ő kijárkált éjszaka? Rá biztosan nem húzta fel az édesanyja, hiszen miért is szökdösne ki. De mi van, ha mindenkire érvényes a családból, csak a felnőttekre nem? De igazából mindentől eltilthatná örökre, csak legyen már vége ennek a rémálomnak!
Utoljára módosította:Zelei Viktória, 2016. március 15. 23:49
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. március 16. 09:38 | Link

Zelei Riri
éjjel | Zeleiék felé | x

Fürkészem a sós könnyektől és idegességtől kipirult arcocskát, és miközben lassan megkapom a választ, benyúlok a lányka vállán heverő bőrdzsekim zsebébe. Kiveszek egy zsebkendőt és odaadom neki. Finoman megrázom aztán a fejemet. Nem, nem lesz baj. Legalábbis nem nagy. Hiszen azt nem ígérhetem, hogy nem bukik le a kiszökéssel, és abban sem vagyok biztos, hogy az iménti párocska nem ered a nyomomba. Viszont ha most épségben hazaviszem Ririt, már nem lesz mivel vádoljanak. Úgyhogy jobb ezt mielőbb megtenni.
- Gyere... - nyújtom oda neki hosszú, hűs kezem, miközben felegyenesedek. Mellékutcácskákon át, kerülővel indulunk meg a Zelei-lak felé. A főúton hamar ránk találnának a hősies mágusok. Hallom is, ahogy még mindig a tér környékén tanakodnak, teljes pánikban. Így jártak.
Hamarosan odaérünk a házhoz, ám nem megyünk el egészen a bejáratig. Megállunk nem messze. Szembefordulok a kislánnyal és lehajolok hozzá ismét.
- Itt maradok, amíg bemész. - közlöm vele, immáron visszavont agyarakkal. Odanyúlok aztán a bőrkabátomért és lesegítem róla. Mostmár hamarosan melegben lesz. Magamra veszem a dzsekit és közben pislogok lefelé a kölyökre, várva, mit lép, merre indul, hogyan akar bejutni.
Megtehetném, hogy bekopogok a fülön csípett kalandorunkkal és közlöm az édesanyjával, hogy megmentettem és épségben hazahoztam. Ezzel a helyzetem nagyot lendülne. Egy újabb jó pont a helyi vámpírnak. Biztosan híre menne. A lányka viszont megütné a bokáját. Erre pedig semmi szüksége, ugyanis ha az éjjel eseményei nem rettentették eléggé vissza a kimászkálásoktól, akkor a szülői szigor sem fogja. Így pedig aligha akad létjogosultsága. Nem kell az anyáknak mindent tudni. Részemről pedig már így is egész jó hírnévnek örvendek. Jobbnak, mint amit érdemelnék. Nem kell túlzásokba esni.
Hozzászólásai ebben a témában

Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2016. március 25. 20:38 | Link

Adam bácsi

A leányzót annyira igyekezték óvni minden veszélytől, még a rezervátum védett területére sem nagyon mehet be, az apukájával külsős helyen szoktak találkozni, a szülei munkahelyéből többnyire csak szuveníreket, plüssöket és posztereket látott, nem többet. Még egy újszülött sárkányt sem engedték, hogy megnézzen pedig attól még önmagát is meg tudta volna talán védeni pálca nélkül, mert hát az mégis baba. Peersze, veszélyes, mert sárkány meg minden, de naa. Ő a nagyobb és az erősebb. Meg ugye a kastélyban sem állhatott nagyon szóba a nagyokkal, csak amikor kiengedte az anyukája játszani, akkor sunyiban szólítgatta le a bagolyköves diákokat, így lett Leonie az egyik legjobb barátja. Bár a lány Kísz miatt amúgy is a spancia lett volna később.
De hiába a sok féltés, a lány ment a buta feje meg a büszkesége után, nem is sejtve, hogy ezzel mekkora veszélyt hozott a saját fejére. Itt áll késő este, reszketve, takonyban-nyálban úszva egy vámpírral, aki az egyetlen reménye jelen helyzetben, hogy kijut ebből a pokolból. Mármint el is futhatna, de a félelemtől kábé semmi erő nincs a lábában, pár sietősebb lépés után összecsuklana.
Kétségbeesetten, a maga nagy harcától megfáradva pillant fel a zsebkendőt nyújtó férfira. Reszkető jobbját a zsepi után nyújtja, majd dadogva megköszöni azt. Amennyire a remegéstől tud sietni, annyira gyorsan kifújja az orrát, majd a használt zsebkendőt egy három-négylépésnyire lévő kukához viszi, illetve hát nagyjából 1-2 lépésnyire tőle beledobja, majd lesütött szemmel topog vissza a vámpírhoz, ahol érkeztét egy nagy sóhajjal nyomatosítja.
Az előző utazás nem túl pozitív emléke miatt egy pillanatig habozik megfogni a férfi kezét, de végül odanyújtja sokkal apróbb pracliját és átadja magát a nem túl kellemes élménynek. Ezúttal is hányingere lesz az utazástól, ám mire komolyra fordulna a baj már meg is érkeznek. Jobb kezének mutatóujját a szájába véve elejt egy meggyötört mosolyt, amikor meglátja a házuk jellegzetes kapuját. Végre, itthon! Már csak az otthoni eseményekkel kell számolnia, az sem lesz egy könnyű menet. Talán akkor is beismeri tettét, hogy ha nem bukik le. Igen, talán bemegy Lettihez vagy Ellához és elsírja nekik magát.
- Nagyon köszönök mindent. Én… úgy féltem…  öhm akkor… jó éjt!
Feleli a férfi szemébe nézve, még mindig remegős, talán a szokottnál magasabb hangon.  Félve fordul a házuk felé, igazából most már nem is várja annyira a nagy hazatérést. El sem tudja képzelni, hogy mi az a rengeteg minden, amitől emiatt el fogják tiltani, lehet elveszik az összes játékát, festékét, ceruzáját.
Újból visszanéz az ott várakozó férfira. Jó lenne, hogy ha az anyukája haragjától is megmentené. Most már egyáltalán nem tűnik akkora nagy ötletnek a versengés.
- Engem meg fognak ölni…
Motyogja lemondó hangon, majd zsebében kotorászva előveszi a kulcsát, hogy beillessze a zárba. Alapvetően kulccsal is zárják az ajtókat, de bűbájok is védik a területet az illetéktelen betolakodóktól.
Miután elfordítja a kulcsot, még pár pillanatig habozik bemenni. Ha szerencséje van, akkor szépen beosonhat, mint a nagyok szoktak a lakásban. Tétován visszafordul a vámpírhoz és hálásan pillant felé, majd egy biccentés után belép a kapun, s visszazárja azt. Az első pár lépést bizonytalanul teszi meg, majd mint akit puskából lőttek ki, úgy indul meg az otthona irányába, ám az ajtóban a mérges, hálóinges-papucsos édesanyjába botlik. A nő megemeli a lánnyal a hangját - talán Adam ezt még hallhatta is-, majd a csuklójánál fogja berántja a házba további fejmosás és faggatózás céljából.
Úgy tűnik, hogy a kiskorú családtagokat mégis érzékeli a bűbáj.

//köszönöm a játékot ^^//
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. március 25. 21:39 | Link

Zelei Riri
éjjel | Zeleiéktől távolodva | x

Biccentek neki én is még egy utolsót. Küldetés teljesítve. Csomag kézbesítve. A ház oldalában állok, jótékony sötétségtől fedve figyelem, ahogy a lányka végre belép otthonába. Természetesen már hallom is a fogadóbizottságot. Mégsem sikerült ez az észrevétlen beosonás. Annyi baj legyen. A lényeg, hogy épségben hazaért.
Zsebre vágom sápadt kezeimet és indulok visszafelé. Sóhajtok egy nehezet, miközben úgy döntök, megkeresem a párocskát, akiket úgy faképnél hagytunk. Nincs szükség rá, hogy a végén még rám küldjenek valakit, vagy nekiálljanak felbujtani a falu népét most az éjszaka közepén, hogy látogassanak meg engem pár fáklyával, karóval és vasvillával. Elejét veszem ennek. Hamarosan ott termek náluk, védekezőn magam elé emelt kezekkel és közlöm velük, hogy a kölyök már otthon van. Persze, beletelik néhány pattanásig feszült percbe, mire némileg lenyugtatom a kivont pálcás bódésok kedélyeit, ám végül csak sikerül. Nem átkoznak meg, nem rohannak az aurorokhoz. Hagynak elmenni. Természetesen, nem búcsúzunk túl szívélyesen, dehát nem is kell.
Komor képpel, elmerengve baktatok hazafelé. Elég volt mára a faluból. Túl izgalmas volt az este. Nem szeretem, ha izgalmas. Azt szeretem, ha nyugodt. Vagy ha másképp izgalmas. Nem mondom, hogy nem vágyom magam veszélyes, kalandos helyzetekbe. Sajnos vágyom. Sajnos sok mindenre vágyok, aminek gátat kell szabjak. Ezért jobb azt is elhitetni magammal, hogy tényleg a nyugalmat, a békét szeretem. Ez általában elég jól megy. Úgyhogy most szépen hazamegyek és lehetőleg nem csinálok az ég egy adta világon semmit.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér