A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

Eltévedtem.
Az egyik vitathatatlan tény. A másik meg, hogy már sötétebb van, mint mikor önhatalmúlag eldöntöttem, lejöhetek ide. De hát Istenem, kíváncsi voltam, és a világért se hittem volna, hogy ez a procedúra ilyen sokáig fog tartani. Nem, még a megszerzett nyalóka sem segít most, azt hiszem újfent berezeltem egy kicsit, ami érthető, hisz ez nem Győr, nem a hely, amit ismerek, ahol felnőttem.
Az meg csak egy kellemetlen plusz, hogy a közelemben olyan alakok vannak, akiktől nem szívesen kérdezném meg a hazavezető utat, így hát jobb ötlet híján, az órámra pislantok... sokszor, mintha csak várnék valakit, hátha így megszűnik a kényszer a cseppet sem bizalomgerjesztő alakokban, hogy a közelembe jöjjenek.
Vannak ötleteim, és azok csak kis mértékben ekkora ostobaságok, mint amekkora a mostani, látszik, hogy mentem a fejem után, és még csak bele se gondoltam a következményekbe. Ezek meg ott úgy lesnek rám, mint törzsvendégek a hentesnél... értitek, szóval igen, a pulzusom az egekbe, és oly' mértékben próbálom most megjátszani magam, hogy ziher senki nem veszi be.
A gáz az egészbe, hogy megmoccanni se nagyon merek, most így még ha csak kicsit is, biztonságban érzem magam, de tudom, egy lépés és az egész érzetnek lőttek, ahogy van.
Hiába tapogatom a pálcám, hiába érzékelem, hogy nem maradt a kastélyban, kezdeni vele nem sokat tudok, és hát hiába van rajtam némi izom, az önvédelem tanulása, nálam valamiért kimaradt, amit most méretes hibának érzek, talán ha eljártam volna Danival...
Ez most mindegy is, hisz lépteket hallok, minek következtében akkora kő zuhan le a mellkasomról, hogy konkrétan fizikailag fáj a megkönnyebbülés.
Nem érdekel, kicsoda az illető, azoknál az alakoknál csak nem lehet rosszabb, így hát újfent mellőzve a gondolkodást, haladok a léptek irányába, s mikor látótávolságba érek, jó hangosan sóhajtok fel.
- Végre, hogy ideértél... legközelebb szólhatnál, ha késel - "rovom meg" az ismeretlen srácot, közben diszkréten jelezve neki, hogy nem vagyok őrült, ez a műsor pusztán a közelben bandázó férfiaknak szólt, akik láss csodát, el is vesztették az érdeklődésüket irányomba. Azért az ajkamba harapva, nézek fel a fiúra bocsánatkérőn, mert igazán nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, vagy ilyesmi, csak hát... ki tudja, meddig csak nézelődtek volna azok ott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=524892#post524892][b]Sólyomfi Helena - 2015.09.27. 23:52[/b][/url]

Eltévedtem.
Az egyik vitathatatlan tény. A másik meg, hogy már sötétebb van, mint mikor önhatalmúlag eldöntöttem, lejöhetek ide. De hát Istenem, kíváncsi voltam, és a világért se hittem volna, hogy ez a procedúra ilyen sokáig fog tartani. Nem, még a megszerzett nyalóka sem segít most, azt hiszem újfent berezeltem egy kicsit, ami érthető, hisz ez nem Győr, nem a hely, amit ismerek, ahol felnőttem.
Az meg csak egy kellemetlen plusz, hogy a közelemben olyan alakok vannak, akiktől nem szívesen kérdezném meg a hazavezető utat, így hát jobb ötlet híján, az órámra pislantok... sokszor, mintha csak várnék valakit, hátha így megszűnik a kényszer a cseppet sem bizalomgerjesztő alakokban, hogy a közelembe jöjjenek.
Vannak ötleteim, és azok csak kis mértékben ekkora ostobaságok, mint amekkora a mostani, látszik, hogy mentem a fejem után, és még csak bele se gondoltam a következményekbe. Ezek meg ott úgy lesnek rám, mint törzsvendégek a hentesnél... értitek, szóval igen, a pulzusom az egekbe, és oly' mértékben próbálom most megjátszani magam, hogy ziher senki nem veszi be.
A gáz az egészbe, hogy megmoccanni se nagyon merek, most így még ha csak kicsit is, biztonságban érzem magam, de tudom, egy lépés és az egész érzetnek lőttek, ahogy van.
Hiába tapogatom a pálcám, hiába érzékelem, hogy nem maradt a kastélyban, kezdeni vele nem sokat tudok, és hát hiába van rajtam némi izom, az önvédelem tanulása, nálam valamiért kimaradt, amit most méretes hibának érzek, talán ha eljártam volna Danival...
Ez most mindegy is, hisz lépteket hallok, minek következtében akkora kő zuhan le a mellkasomról, hogy konkrétan fizikailag fáj a megkönnyebbülés.
Nem érdekel, kicsoda az illető, azoknál az alakoknál csak nem lehet rosszabb, így hát újfent mellőzve a gondolkodást, haladok a léptek irányába, s mikor látótávolságba érek, jó hangosan sóhajtok fel.
- Végre, hogy ideértél... legközelebb szólhatnál, ha késel - "rovom meg" az ismeretlen srácot, közben diszkréten jelezve neki, hogy nem vagyok őrült, ez a műsor pusztán a közelben bandázó férfiaknak szólt, akik láss csodát, el is vesztették az érdeklődésüket irányomba. Azért az ajkamba harapva, nézek fel a fiúra bocsánatkérőn, mert igazán nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, vagy ilyesmi, csak hát... ki tudja, meddig csak nézelődtek volna azok ott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=528406#post528406][b]Szentmihályi Alfonz - 2015.10.06. 20:41[/b][/url]

- Bocsáss meg... - válaszolja a hozzá forduló ismeretlen lányhangnak, majd végignézve a hozzá szólón, valamint a környéken így folytatja: -  Egészen zsúfolt volt a mai napom. A főnök rám sózott egy csomó plusz melót. Kösz, hogy megvártál, húgi.
A rokoni kapcsolatot jelölő megszólítást azért teszi hozzá, mert a lány túl fiatalnak tűnik ahhoz, hogy bárki a barátnőjének nézze, és, ha mégis annak néznék... hát nem szeretné éppenséggel rombolni a hírnevét, ami még ki sem épült. Bár egyes híresztelések szerint bátyja tettei kifejezetten speciális hírnevet építettek már eddig is a Szentmihályi névnek.
- De azt hiszem, ideje hazaindulnunk - mondja még hangosan, aztán halkabban, hogy csak a lány hallja, hozzáteszi: - Ha megmondanád kedves hugicám, hogy merre is lakunk tulajdonképpen. Elkísérnélek egy darabon.
Nem is gondol bele, hogy netán nincs is szükség a segítségére, és ez csak valami furcsa tréfa, vagy netán a lány összedolgozik a fickókkal, és valamiféle körmönfont terv segítségével éppen kirabolni próbálják őt. Nem, ilyesmi meg sem fordul a fejében. Furcsa szokása, hogy alapvetően bízik az emberekben, és jót gondol róluk. Nem éppen az a paranoiás, mindenhol csapdát sejtő alak, pedig ilyen tulajdonságoknak talán a munkájában nagyobb hasznát venné, mint a túlzott optimizmusnak.
De nem tehet róla, Alfonz ilyen. Jelenleg csak egy bajbajutott kislányt lát, akinek segítségre van szüksége. Ő pedig éppen ráér, és bár rég koptatta már ezeknek az utcáknak a köveit, bízik benne, hogy nagyjából bárhova eltalál a faluban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=528422#post528422][b]Sólyomfi Helena - 2015.10.06. 21:01[/b][/url]

Hiába tudom magamról, hogy korántsem vagyok annyira gyámolatlan, mint amennyire lennem kéne, vagy amennyire azt feltételezik rólam, vannak bizonyos helyzetek, mikor bölcsebbnek látom, ha a földbe dugom a fejem.
Van eszem, tudom, ha azokkal a fickókkal kezdenék el arcoskodni, jól nem jönnék ki belőle, így hát marad a másik kínos verzió, amit legalább ki tudok magyarázni, már ha a fiú lehetőséget ad rá a későbbiekben.
Megkönnyebbülök, mikor láthatóan belemegy a játékba, rá is szegezem mosolyom, amit nem kevés hála fűszerez, mert neki aztán cseppet sem kötelessége az én hátsó felem védeni.
- Mintha lett volna más választásom - teátrálisan forgatok szemet, egyben el is kezdek azon agyalni, akár a színjátszókörbe is beléphetnék, de arra már végképp nem lenne időm.
Biccentve fogom meg  a kezét, és - ha hagyja is -, vezetni kezdem, minél távolabb a kis csapattól, s mihelyst "biztonságos zónába" érünk, megint szembe fordulok vele.
- Köszönöm, nagyon rendes volt tőled - úgy érzem, ezzel illő kezdeni, és én igyekszem jól nevelt lenni, nem hiába vesződtek velem annyit otthon.
- Azt nem tudom, te hol laksz, de én ott - mutatok a kivilágított kastély felé, ami innen nézve nincs valami közel.
- Igazán nem kell elkísérned, innen már boldogulok, azt hiszem - a tarkóm vakargatva nézek körbe, hogy bemérjem, hol is lehetek épp.
- És még neked se ajánlatos egyedül mászkálni, főleg, ha ilyen bizalomgerjesztő fickók mászkálnak idekint - húzom el a szám, s mikor észlelem, megzörren a zacskóm, a szerzeményemmel, elvigyorodva kezdek benne kotorászni.
- Csokis, kéred? - nyújtom felé az egyik nyalókát, ami miatt voltaképp leszöktem, csak hát a fene gondolta volna, hogy ennyire el fog húzódni ez a körűt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=528470#post528470][b]Szentmihályi Alfonz - 2015.10.06. 21:49[/b][/url]

- Itt is hagyhattál volna egyedül - vigyorog vállat vonva, még mindig a lány bátyját játszva, majd hagyja, hogy az ismeretlen kézen fogja, és elvezesse a helyszínről. Amint elég távol jutnak ahhoz, hogy már ne futhassanak össze az eléggé sötétnek tűnő alakokkal - akik persze lehet, hogy mind tisztes családapák, akik a kocsmából hazafelé tartván még összegyűltek egy kis csevejre -, a lány leveszi álarcát, és rátér a lényegre.
- Kötelességemnek éreztem, hogy segítsek szorult helyzeteden - mosolyog kedvesen, és valóban, Alfonz teljesen munkaköri leírásának tekintette a bajba jutott lány megmentését, bár ha nem auror lenne, akkor is segített volna. Valószínűleg hőskomplexusban szenved, bár ő nem használna ilyen negatív kifejezést. Élvezi, hogy segíthet, és, hogy mások hasznára lehet.
- Oh, éppen csodálatos az este egy kis sétához - nevet fel, mikor a lány a kastélyra mutat. - Dehogynem kell. Hacsak nem untad meg a társaságom. Bár abban az esetben kénytelen leszel elviselni, mert mindenképpen felkísérlek.
Tántoríthatatlannak tűnik, nem változtatja meg döntését. A kastély nem éppen a szomszédban van, egyedül nem engedheti el a lányt, főleg nem ilyen későn.
- Miattam nem kell aggódnod, egy valódi hős vagyok. Általában álarcot viselek, és van köpenyem is, utóbbi azért, mert menőn néz ki, amikor lengeti a szél - vigyorogva indul el a kastély felé, és ösztökéli erre a lányt is, közben pedig elfogadja a felkínált édességet:
- Köfönöm, ef ifteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=528807#post528807][b]Sólyomfi Helena - 2015.10.07. 20:20[/b][/url]

- Nem vagyok az a fajta - kuncogok halkan, és nem is hazudok. Rendes lánynak neveltek, tehát mindig megtartom azt, amit ígérek, vagy legalább is igyekszem, így hát miért is ne játszhatnám el a valóságot?
Úgyse tart sokáig, mert ahogy lehetőségem adódik, karon ragadom, hogy minél távolabb kerüljünk a kis bandától, aztán egyből szabadkozni is kezdek, mert a szívemre venném, ha hülyének nézne.
- Ohh... már csak a páncél hiányzik, meg a fehér ló - mosolygok rá, mert a mondat után, simán képzelhetném azt is, hogy ő egy lovag, vagy valami hasonló. Igazából ez a téma még gyerekként se foglalkoztatott annyira, hogy alaposan átrágjam magam rajta, nem hogy várjam is azt a nem létező valakit. Nekem arra egyszerűen nincs időm.
- Megszokni se volt időm a társaságod, nem hogy megunni - nevetek fel, közben a cipőm orrát tanulmányozva, aztán mégis az ajkamba harapva tekintek rá.
- De tényleg visszatalálok egyedül... itt már jártam egyszer, tudom, merre van a visszaút - fogom be hirtelen, mert sejtéseim szerint ez nem olyan kijelentés nem olyasmi, amit egy gyámolatlan gólya hangoztatna... én meg elvileg az volnék, vagyis nagyon igyekszem azt a képet láttatni másokkal, csak hát, olykor velem is elszalad azért a ló, mikor nem figyelek.
- Öhm... nos, az a helyzet, hogy nálam ez a hősösdi már elmúlt... most épp a kritikus serdülő korom  élem, és hát tudom én, hogy olyan hősök nincsenek, amilyen képet épp felvázoltál - mosolygok rá halványan, burkoltan közölve vele, hogy ne várja el tőlem, hogy ezt most be is vegyem.
- Amúgy a köpeny nem is állna jól neked... túl széles vállaid vannak hozzá - teszem még hozzá, miután magam elé képzeltem a felvázolt képet, és igen... meg kell állapítanom, tényleg nem egy marveles szuperhős alkat.
- Viszont egy szmoking, vagy öltöny... azzal piszok jól néznél ki - vigyorodok el, főleg mert még a nyalókát is elveszi. Tudtam én, hogy még a felnőttek is szeretik.
- Egyébként Hell vagyok... nemrég jöttem - nyújtom felé szabad kezem, mert szerintem illő lenne bemutatkozni.