36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2014. december 28. 18:08 | Link

Gál Adél

A reggel kissé döcögősen kezdődött, mert Paloma szétszedett egy párnát, de miután nagy nyűgösen összetakarítottam a romokat és főztem egy kanna teát, leültem az asztalhoz elgondolkozni, mi is legyen a mai program, mit csináljak, hogyan és mikor. Nem sok ötletem akadt, így elég sokat ücsörögtem az asztal mellett, egy kevés kekszet kiutalva a kontrollálhatatlan remegő lénynek. Végül semmi ötletem nem támadt, így felmentem, lecseréltem a pizsimet rendes ruhára, nyomtam egy puszit a szőke hercegem fejére, majd elindultam ki a kertbe, hogy babusgassam kicsit az egyszarvúmat. Nagyon örült nekem, kis nyerítéssel üdvözölt, az orrát nekem dörgölte, majd futott körülöttem egy-két kört. Persze én nem sokáig ácsorogtam egy helyben, elmentem a bokszához, ellenőriztem, hogy van-e még széna a hálójában, azt feltöltöttem, aztán felkaptam a vizes vödrét. Az állott vizet beöntöttem egy bokor alá, majd hoztam neki frisset. Kicsit lekeféltem a bundáját, hogy ne legyen olyan poros, aztán elgondolkozva néztem rá. Már vagy két hete nem voltam vele sehol. Szegényem, biztosan halálra unja már magát itt... Megsimogattam a rózsaszín nóziját, majd magammal hívva elindultunk a faluban. Nem sok ember kóborolt erre-arra, ha voltak is, a legtöbb a karácsonyi vásár felé szedte a tappancsait, nem törődve az emberrel. Nem foglalkoztatott, én csak sétálni akartam a kis lényemmel. A Boglyas tér pont ideálisnak tűnt rá, hogy Arwen mászkáljon velem egy sort. A szitáló hó a csikó kedvére való volt, így míg én leültem egy padra, hogy őt nézzem, addig ő hópihéket üldözött és hatalmasakat ugrált, jelezve, hogy tetszik neki a séta.
Hozzászólásai ebben a témában
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. december 28. 18:23 | Link

Grace


A karácsony ugyan véget ért, de a szünetből még volt pár nap hátra, mielőtt vissza kellett volna mennie az előkészítő iskolába. Vissza a sikongató gyerekek közé, akiket néha nagyon nem bírt elviselni. Főleg azt a szőke kis.. Zellert.
Ennyit arról, hogy a környezetváltozás majd milyen jót tesz neki, ha majd olyanok közé kerül, akik hasonlóak őhozzá, akik megértik, ha egyszercsak más színű lesz a haja, vagy átváltozik az ábrázata. Pedig nem, épp ugyanolyanok voltak ők is, mint a mugli gyerekek, csak tudatában voltak annak az egyszerű ténynek, hogy a mágia létezik. De ettől még nem hasonlítottak őrá. Ők nem változtak meg külsőre attól, hogy rosszkedvük támadt, vagy épp jobban lelkesedtek valamiért. Az ő érzelmeik hiába csapongtak, nem néztek rájuk olyan döbbenettel, mint ahogy őrá. A különbség mindössze annyi volt, hogy ezekkel a gyerekekkel nem kellett minisztériumi dolgozóknak elfeledtetniük, amit láttak. De Adél pont ugyanolyan szörnyen érezte magát, mint azelőtt.
Szeretett volna inkább a faluban járkálni, az idősebbek között, vagy az iskolában lenni, és végre tanulni. Talán ott arra is rájönne végül, hogyan irányíthatná ezt az átkot, ami benne van. Mert a metamorfmágusoknak nem voltak tanítóik, nem szakosodtak iskolák rájuk, mert olyan ritka képesség volt, és olyan keveset tudtak róla, hogy nem volt lehetőség rá. Legalábbis apukája ezt mesélte. De mások is, akikhez elvitték őt, ugyanazt mondták: valamennyi metamorf magától tanulja meg irányítani átváltozásait. És Adél nagyon meg akarta ezt tanulni. Nem azért, hogy vígan átváltozhasson, amikor kedve szottyan, hanem inkább azért, hogy lehetőleg soha ne változzon át magától. Hogy ne nézzenek rá elkerekedő szemekkel, ne akarják azt hazudni neki, hogy ez milyen csodálatos.
Ő csak önmaga szeretett volna lenni. Miért olyan lehetetlen ez?
- Nahát! - Megtorpant, és pislogott párat, mert azt hitte egy pillanatig, rosszul lát.
De nem, valóban egy egyszarvú ugrált nem messze tőle egy idősebb lány előtt.
Adél körülnézett, hogy vajon nem-e sétált be véletlenül az erdőbe, de nem. A faluban volt, nem hagyta azt el, ahogy azt megígértették vele otthon, egész pontosan a Boglyas téren állt.
Eljött otthonról, miután ráerőszakolták a sapkáját, sálat tekertek a nyakára, és vastag, fehér pufi kabátba bújtatták. Úgy érezte magát, mintha egy hóember lenne. Ezen kicsit rontott is a helyzet, mikor az orra átváltozott egy nagy répává, de ezt szerencsére rövid, de hangos kiakadását követően sikerült eltüntetnie. A sapkától persze azon nyomban megszabadult, mikor már kint volt a szabadban.
- Ez egy.. igazi? - kérdezte, le sem véve a tekintetét az állatról, lassan lépdelve felé. Hirtelen megfeledkezett sötét gondolatairól, egész idáig hollófekete színben ragyogó haja most kivilágosodott, visszanyerve eredeti sötétbarna árnyalatát.
- Meg lehet fogni?
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2014. december 28. 19:18 | Link

Gál Adél

Elég elmélyülten figyeltem a hópelyheket, meg a csikót ahhoz, hogy ne tűnjön fel, ha valaki erre jár. Otthon, Angliában csak nagyon kemény tél esetén esett hó, így számomra az itteni szállingózó, fehér, hideg csoda egy tünemény volt. Ezer örömmel voltam kint ilyenkor, főleg akkor, ha volt hozzá jó társaságom. Ez alatt érthetjük Arwent, szőkét, a barátaim egyikét vagy egy jó könyvet. Most jól esett volna egy nagy csésze tea, pedig nem is olyan régen ittam, de ez tőlem már megszokott volt. Éppen azon gondolkoztam, hogy felkelek és elsétálok a karácsonyi vásár felé egy pohár forró innivalóért, mikor ropogó lépéseket hallottam a hóban. Nem, egészen biztos, hogy nem Arwen volt, egyrészt azért, mert ő már nem is lépkedett, hanem ugrált, másrészt azért, mert olyan hó nem volt körülötte, amit még nem taposott le. Sóhajtva megráztam a fejemet, mikor a csikó eldőlt, mint akit fejbe vágtak és a hóban kezdett fetrengeni.
- Te unikornisok gyöngye... - sóhajtottam felkelve, így megláttam a kislányt nem messze közeledni. Valószínűleg ő is meglátott minket, mert kissé döbbentnek tűnt, még innen távolabbról is. Valahogy a falulakók nagy része még mindig nem realizálta magában, hogy van egy egyszarvú is itt, nem pedig az erdőben. Összébb húztam magamon a kabátot, téve pár lépést a lányka felé. Ő szinte megbabonázva néztem az állatkámat, mire muszáj volt elmosolyodnom. Aranyosan nézett ki a kis fehér kabátjában, szimpatikus volt, így nem mondtam, hogy "nem, az csak egy kutya, beöltözve, harap, ne érj hozzá!" A kérdése nem ért váratlanul, valamiért mindig ez volt Arwenre az első reakció, ha az utcán sétált vele. Felnevettem, majd megsimogattam a lovat és felé terelgettem. A csikó lelkes nyihogással nézett a lányra, aztán arra kezdett ugrálni érdeklődő fejjel.
- Igazi micsoda? Egyszarvú? Igen, az - bólintottam széles mosollyal, nézve ahogy a csikó lassított és felé araszolt. A lány haja lassan feketéből sötétbarnává változott, amire én kezdtem egyre érdekesebben nézve rá. A szemöldököm felszaladt, aztán elmosolyodtam.
- Metamorfmágus vagy? - kérdeztem érdeklődve. Nem zavart, igazából irigyeltem az ilyen embereket, mert szerintem remek adottság volt. Aztán feltette a kérdést, azaz azt, hogy megfoghatja-e a csikót. Erre felnevettem, aztán ránéztem mosolyogva.
- Ha ő nem bánja, egész nyugodtan, de csak lassan, mert még a végén megijed - figyelmeztettem, nehogy megsérüljön vagy ilyesmi. A ló miatt nem aggódtam, vele nem nagyon volt gond, egész jól nevelt volt már.  - Mi a neved?
Hozzászólásai ebben a témában
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. december 28. 19:56 | Link

Grace


Nem mintha rajongott volna az egyszarvúkért, de mégiscsak olyasmi volt, mellyel ritkán fut össze az ember lánya. Nem volt éppenséggel egy sárkány, vagy egy zsiráf, de akkor is olyasmi volt, ami érdekelte őt. Nem mehetett csak úgy el mellette, és igazából fel sem merült benne a lehetőség. Amint meglátta, kikergette szeleburdi ugrálásával és a hóban fetrengésével gondolatai közül az előbbi kesergést.
Mire közelebb ért, már a lány is észrevette őt, és mivel ő nem a csikót bámulta nagy szemekkel, Adél viszonylag hamar kikövetkeztette, hogy hozzá tartozhat, és már megszokta, hogy igen, ez egy unikornis. És a kislány kérdésére ezt meg is erősítette egy széles mosoly keretében.
Adél ezt akkor látta, mikor az őfeléje intézett kérdést hallva a lányra kapta tekintetét. Rémület ült ki az arcára, majd egy kengyelfutó gyalogkakukkot megszégyenítő gyorsasággal előkapott sapka került a fejére, minden ellenérzése ellenére. Amennyire tudta, ráhúzta hajára, és ami kilógott alóla, azt is kabátja alá tűrte.
Már megint csinálta. De nem, nem akarta elijeszteni sem az állatot, sem a gazdáját.
- Én nem.. a fények, tudod.. - mutogatott felfelé, az utcai lámpákra, a házakra, közben pedig többször ellenőrizte, hogy a haja változatlan-e, és közelebb araszolt az unikornishoz.
Kissé remegő kézzel, ajkába harapva közelítette meg, és érintette meg a fejét, majd simogatta meg, miután kiderült, hogy nem fogja az állat leharapni az ujjait. Ekkor már szélesen mosolygott.
- Olyan aranyos! Nem annyira, mint egy pingvin, vagy egy zsiráf, de azért az! - állapította meg nevetgélve, immár két kézzel simogatva a csikót.
- Adél vagyok, és te? Nem vagy magyar, ugye? - rápillantott a másikra, érdeklődve, kíváncsian. Sok külföldi járt ide, Botitól tudta, de a legtöbbje tudott szépen magyarul, de a kiejtésükön mégis lehetett sokszor érezni, hogy nem ide születtek.
- És őt hogy hívják? A tiéd? Lehet rajta lovagolni is? Mármint unikolni?
Záporoztak a kérdései, és közben persze nem hagyott fel az állatka simogatásával sem. Ha most látná az anyja, biztos ki lenne akadva, hogy nehogy felnyársalja őt vagy hasonló butaság.
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2014. december 28. 20:26 | Link

Gál Adél

Úgy tűnt, a kislány arca valamiért felderült, ahogy a csikót nézte, ezen pedig el kellett mosolyodnom. Én is ilyen voltam a kis ló közelében, elvégre gyerekkorom óta az unikornis volt a kedvenc bestiám, mindig is akartam egyet. Az apám azt mondta, valószínűleg sosem lesz majd sajátom, de ennek ellenére élt bennem a remény, hogy csak azért is. És össze is jött, igaz csak ezen év novemberében, de kaptam egy saját csikót. Vigyáztam rá, mint a saját szemem fényére, azaz máshoz képest nagyon nem, magamhoz képest pedig szinte görcsösen. A lány szimpatikus volt, de kicsit meglepett a hajszínének változása. Persze nem ijedtem meg, de ettől függetlenül nem féltem szóvá tenni a dolgot. A kislány erre, mint a villám, magára kapta a sapkáját és a haját kezdte nézegetni, mintha félne tőle, hogy megváltozik. Mély sóhajjal néztem rá.
- Figyelj, nem félek, csak meglepő, de szerintem csodálatos dolog... Szóval ne tarts tőlem, rendben? Arwen sem akar megenni, szóval ne aggódj!  - mosolyogtam bátorítóan, figyelmen kívül hagyva a mentegetőzését a fényekkel, meg a lámpákkal. Láttam, amit láttam, igaz fekete és barna közt nekem is változik a hajam, na de nem ilyen gyorsan!
A csikónak szimpatikus volt a kislány, szerette a fiatalokat, főleg a nőneműeket, szóval a lány szerencsés volt, a csikó a kezének nyomta az orrát. A lány is felvidult Arwen közeledésétől, így hát nem nyúltam közéjük, mint azt amúgy tettem volna.
- Igen, szerintem is az, én nagyon szeretem. A zsiráfok is aranyosak, csak olyan ijesztően hosszú, lila nyelvük van - nevettem fel, belegondolva, mikor legutóbb zsiráfot etettem állatkertben. Olyan érdes, hosszú és majdnem fekete nyelve volt. Meglepett a dolog, hogy visszakérdezett, a gyerekek nagy részét nem szokta érdekelni a nevem. Végre valaki!
- A nevem Grace. És nem, tényleg nem vagyok magyar, brit vagyok... ennyire feltűnő? - kérdeztem elpirulva kicsit, a kezem a szám elé kapva, de persze nem bántott a dolog, csak meglepett. Miután leeresztettem a kezemet, persze láthatta, hogy vigyorgok. Sok ember jár ide, aki nem magyar volt, de a legtöbbjük nagyon jól beszélte a magyart. Persze voltak, akikkel angolul beszéltem inkább, például az a rellonos srác a bálról, meg Tonyval is úgy szoktam, ha kettesben vagyunk. A kislány kérdésáradata térített magamhoz a töprengésből, mire kis nevetéssel díjaztam az érdeklődését.
- A neve Arwen, és igen, az enyém, anyukámtól kaptam őt - guggoltam le az unikornis mellé, hogy jobban láthassam a lány arcát. A sapi erősen gátló tényező volt ebben a folyamatban. - Nem, nem lehet, mert még csikó,de te elég kicsi vagy... Ha foglak akkor talán lehet róla szó!
Szélesen rámosolyogtam, majd megsimogattam a csikót, aki közben a lány kezéhez dörgölte az orrát.
Hozzászólásai ebben a témában
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. december 28. 21:10 | Link

Grace


Próbálta kizárni a lány szavait, amíg arról volt szó, amit látott. Nem akarta ezt, nem akart róla beszélni. Ha pedig nekiállna győzködni őt, hogy de igen, rosszul látta, a végén annyira felbőszülne, hogy valami látványosabbat művelne. És akkor már biztosan megijedne tőle. Volt már rá példa. És ha ő mégse, az állatkát bizonyára nem készítették fel ilyesmire.
- Persze, csodás - morogta egészen az orra alatt azért, de mivel már nagyban a simogatással volt elfoglalva, csakhamar elterelődtek gondolatai vissza a vidám újdonság varázsába, amibe az egyszarvú rántotta.
- Szerintem aaz a legviccesebb bennüük! - kacagott fel jókedvűen. - Meg persze a hoooszzú nyakuk. Imádom, hogy olyan hosszú!
Az egyszarvúnak pedig szarva volt, de azt nem merte megérinteni, mert tudta, hogy különleges. Sőt, azt mesélték neki, hogy...
- Az unikornisok tényleg tudnak a szarvukkal szivárványt rajzolni? - kérdezte lelkesen vigyorogva, miközben szegény lány épp bemutatkozott neki. - Bár elég nagy butaságnak hangzik.. jaj amúgy nem, nem olyan vészes, csak észrevettem. Jól tudok észrevenni.
Nagyon érdeklődő természet volt, szóval igen, minden apróságra odafigyelt, apró részletekben veszett el, így az sem kerülte el a figyelmét, hogy furcsán ejt Grace egy-két szót ki. Meg most már a neve is világossá tette, hogy nem magyar.
- De jó neked! Én hiába nyaggatom Anyut, hogy akarok egy zsiráfot.. mármint, hogy na, szeretnék - gyorsan javította magát, mert sokszor rászóltak már emiatt. Nem akarunk, szeretnénk, mondta neki az anyja mindig. - Még pingvint se kapok. Csak plüsst. De az is aranyos ám, csak nem igazi.
Ám ez az unikornis csikó az volt, és ezt alig győzte lelkesedésével. Pedig tényleg nem volt egy unikornis fan, mi lett volna, ha egy zsiráffal fut össze?
- Nem egészen negyven kiló vagyok! - mondta a méretét firtató Grace-nek, miközben az állat a kezéhez dörgölte orrát. Adél rámosolygott. - Az nem sok, ugye?
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2014. december 28. 21:42 | Link

Gál Adél

A lányt láthatóan zavarta a dolog, mármint az, hogy észrevettem a haja színének változását, még valamit az orra alatt is motyogott, szóval inkább elhallgattam ezt a témát illetőleg. Nem akarta felbosszantani, vagy elérni, hogy elmenjen, igazából egészen szimpatikus volt nekem. Kicsi antiszociális volt, de ettől még aranyos, én sem voltam az a megtestesült társasági lény, bár ekkor már ismertem Tonyt. Legalábbis amennyire meg tudtam saccolni a kislány életkorát, olyan tizenkettő, tizenhárom éves lehetett maximum. A lényeg az, hogy aranyos volt. Elkezdtem nevetni, miután kifejeztem a zsiráfok nyelve iránt érzett félelmemet, igazából nagyon hülyén hangzott így visszagondolva. Adél erről teljesen máshogy vélekedett, szerinte az a legjobb bennük, meg a hosszú nyakuk.
- Az igaz, a hosszú nyak nekem is szimpatikus, bár most hogy mondod, ahhoz képest, hogy a nyakuk milyen hosszú, a nyelvük nem is annyira. Elvileg azt csomózzák rá a levelekre. Ez igaz? - kérdeztem, mert a lány elég nagy zsiráf-fanatikusnak nézett ki ahhoz, hogy meg tudjon mondani ilyesmiket. Habár nem biztos, hogy igazam volt ezt illetően, de a sejtésem valami olyasmi volt. Az egyszarvú szarvát illetően gondolom voltak kétségei, de végül inkább feltett egy igazi kislányhoz illő kérdést. Halkan felnevettem, majd rápillantottam elhúzva a számat
- Nem, sajnos azt hiszem, hogy nem. Arwen legalábbis még egyszer sem rajzolt nekem, pedig szeretném - mosolyogtam szélesen, aztán megsimogattam ismét a lovacskámat. - Áh, szóval te ilyen kis megfigyelő vagy? Na, majd odafigyelek, hogy kevésbé beszéljek furán. Sajna nem megy mindig.
Aztán persze a kislány elrévedt valamin, én pedig hasonlóan tettem, eltöprengve a mai napomon. Alapvetően nem bántam meg, hogy eljöttem sétálni, mert aranyos volt a lány is, az idő is szép és a csikó is kifejezetten jól érezte magát el ugra-bugrált a hóban, most pedig éppen barátkozott.
- Én is csak azért kaptam a csikót, mert anyu gyógyító és az erdőben találta ezt a csikót, sebesülten. Később vissza akarta vinni, csak a ló inkább követte őt, így nekem adta... Régen nekem rengeteg plüssöm volt, tudom miről beszélsz - vontam vállat, aztán tovább néztem a lányt. Régen tényleg nagyon sok plüssöm volt, néha már le kellett költöznöm az ágyról, mert nem fértem el mellettük. Miután megkérdeztem a lány súlyát, elég hamar választ is kaptam tőle, természetesen. Nem egészen negyven kiló... Hm...
- Nem, nem egészen negyven kiló az nem olyan sok - bólintottam, majd felkaptam a kislányt. Néhányszor már kísérletezgettem, felraktam Palomát a csikó hátára, én rátámaszkodtam, meg ilyesmik, így nem volt probléma belőle, mikor a hátára tettem a lányt. Persze elsőre sunyított kicsit, meg dobbantott egyet a patájával, de aztán nem történt semmi érdemleges. Ettől függetlenül nem engedtem el a lányt, mert így a súlya egy részét én tartottam, másrészt biztos, hogy nem esik le.
Hozzászólásai ebben a témában
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. december 29. 14:18 | Link

Grace


Éppen csak eszébe jutott a jókora nyelv, ami a zsiráfokhoz tartozott, és máris nevethetnékje támadt. Annyira jópofák voltak, és a hosszú nyakuk, na az meg aztán végképp!
- Igen-igen! - bólogatott sűrűn a kérdésre, majd felszegte fejét, kinyújtotta nyelvét, és úgy tett, mintha valamire rácsavarná, aztán behúzná a szájába, és zsákmányát megcsípve lerántaná azt a fáról. - Valahogy így! Nagyon ügyesek, nem ám akármilyen leveleket kapkodnak le, az szárazakat meg a piciket nem szeretik, válogatósak.
Sokat tudott a zsiráfokról, elvégre a zsiráfok a legjobbak. Ehhez kétség sem férhet. Lenyűgözte Adélkát az egész állat, hosszú végtagjaival és még hosszabb nyakával, amit egy páratlan izomrost mozgatott.
- A nesönáldzsírafikon mondták, hogy naponta tizenkét órát is eltöltenek csak evéssel. Rágcsálnak meg őrülnek meg lenyelik, aztán visszaöklendezik, hogy tovább rágcsálják, szóval elvannak nagyon.
Nem volt benne biztos, hogy Grace-t ennyire részletesen érdekelte a dolog, de ő azért elmondta.
- Amúgy nem baj ám, ha fura! - mondta gyorsan, mert arra gondolt, talán megbántotta szavaival. - Szeretem a furát! Én is biztos furán beszélnék brittül, ha tudnék úgy.
Miközben Grace azt mesélte, hogyan tett szert az állatra, Adél tovább simogatta, és beszélt hozzá, kérdezgette, mizújs, jó a hó, mi? és hasonlók, de közben fel-felpillantott a lányra is, aki láthatóan őt mérlegelte.
- Juhúú! - jegyezte meg, mikor Grace végül felemelte, és felültette az unikornisra. Hallott róla, hogy túl büszke állatok az ilyesmihez, de ez a példány még fiatal volt, játékos, és ezért jobban viselte az ilyesmit. De azért csak kellhetett Grace jelenléte is.
- És és és tényleg! Az igaz, hogy ott nálatok északon a férfiak viselnek szoknyát? - biztos volt benne, hogy apja csak a bolondját járatta vele, de most végre megkérdezhetett valakit, aki arrafelé született.
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2014. december 29. 14:51 | Link

Gál Adél

Örültem azért, hogy a lánykának jobb kedve lett a zsiráfoktól, meg Arwen jelenlététől, mert valahogy olyan kis bánatos volt, mikor a térre lépett. Ha tehettem volna, biztos, hogy a szülei helyében elvittem volna minimum egy állatkertbe, hogy megnézhessen egy igazi zsiráfot, közelről, meg adhasson neki nasit. De ugye én nem vagyok egyik szülője sem, ami azért még szerencsés, mert egyelőre nem igazán vágytam családra. De a kiscsaj akkor is szimpi volt, olyan kis bolondos. Mivel úgy tűnt, ebben a zsiráf-témában nagyon otthon van, ezért megkérdeztem tőle, hogy a zsiráfok tényleg rácsomózzák-e a nyelvüket a kajára, erre pedig lelkes fejtegetésbe kezdett. A bemutató láttán muszáj volt nevetnem egy sort, mert nagyon aranyos volt.
- Te vagy a helyi zsiráf-lány, hm? - nevettem fel, majd tovább figyeltem a beszámolóját az imént említett hosszúnyakúak táplálkozási szokásairól. Volt azért egy igen döbbentő adat, legalábbis a számomra rengetegnek tűnt, így hatalmas szemekkel bámultam Adélra. - Tizenkettő órán át esznek? Én is akarok, az tök jó lehet!
Igazából teljesen fellelkesültem a gondolattól, hogy következő életemben zsiráffá változzak át, szóval igen, azt hiszem, hogy a lány meggyőzött a lila nyelvű állatokkal kapcsolatban. Lehet, hogy úgy tűnt, megbántódtam attól, hogy azt mondta, furán ejtek szavakat, mert nagyon gyorsan korrigálta magát, de csak rámosolyogtam
- Ne aggódj, nem sértődtem meg, tényleg furán beszélek, de ez természetes, még csak két éve tanulom - vontam vállat szelíd mosollyal az arcomon, majd oldalra biccentettem a fejemet és őt néztem - De nagyon kedves tőled, hogy ezt mondod.
Ezúttal ezt tényleg komolyan is mondtam, mert kedves volt, mást nem igazán érdekelt újabban, ha megbánt valakit. Ezért vannak gyerekek, akiket kedvelek, pont ezért: képesek a normális kapcsolatépítésre, ami a szívükön, az a szájukon. Amíg elmeséltem neki Arwen történetét röviden, addig ő a kisállattal babrált, ezen pedig jól szórakoztam, mert mindketten elég fiatalok voltak még, jól szót értettek egymással. Mármint attól eltekintve, hogy feltűnően nem egy nyelvet beszéltek. Az mondjuk fura lenne... Miután letárgyaltuk a dolgot, felkaptam a leányzót és feltettem Wen hátára, aki kissé furcsálkozott, de nem viselte rosszul a tréninget. Persze azért tartottam Adélt, de a feeling attól még megvolt, ugyanúgy egy unikornison ült. Aztán pár pillanat múlva érkezett egy igen váratlan és nem ide illő kérdés, de megint sikerült derülnöm egy jót a dolgon.
- A skótokra gondolsz? Igen, hordanak szoknyát, olyan... kockás szoknya, meg van hozzá harisnyájuk, meg mindenféle ostobán kinéző dolguk... de nem mindig hordják őket... szerencsére! - gondoltam vissza az ott töltött időre. Nyaranta a tömeg elől elég sokszor mentünk skóciába, mert nálunk ugye üdülőváros volt, ez pedig elég nagy tumultussal járt.
- Mikor kicsi voltam és először láttam skótot szoknyában, megkérdeztem apukámat, hogy a néninek miért van szakálla... - gondoltam vissza nosztalgiázva egy kicsit.
Hozzászólásai ebben a témában
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. december 30. 19:51 | Link

Grace


Egyszer nemrég ő is ki akarta próbálni a tizenkét órán keresztül evést, úgy, ahogy a zsiráfok csinálják, de miután a kihűlt, és már pépesre rágcsált harmadik vagy negyedik falatnál járt a második órában, elment az étvágya, és a kedve is a további próbálkozástól, és az is eszébe jutott, hogy ő nem szívesen rágódna tovább ezen, ha egyszer már lenyelte.
- Nem valami guszti - eleveníti fel emlékeit fintorogva. - Bár lehet, hogy akáclevéllel jobb, de olyat anyu nem főz, azt mondja, ha vegetáriánus akarok lenni, akkor keressek hozzá egy saját szakácsot.
Megcsóválta a fejét, egész hitetlenkedve, hogy milyen anyukája van már, hogy nem szolgál fel neki ágon hagyott levélrakást dióval és forrásvízzel.
- Szóval még nem vagyok zsiráflány, de tök igyekszem. Apu mondta, hogy most vagyok igazán növésben, most néhány hónap alatt is jó sokat nyúlhatok, és akkor egyszercsak majd jó nagy leszek, mint a zsiráfok.
Már most is hosszúkás, nyurga alkata volt, a korosztályában gyakran ő volt a legmagasabb, ha nem is a legérettebb testileg, és ez nagy megelégedéssel töltötte el.
Akárcsak az, hogy egy igazi unikornison ülhet, még akkor is, ha fogta őt Grace, mintha kislány lenne, aki leesik, és sír, pedig ő nem. Ő nagy volt, és nem esik le. De ha mégis, akkor se sírna, csak legyintene, ahogy a nagyok szoktak.
Arwen - mert, hogy közben jól kifülelte, hogy Grace így hívja a csikót - úgy látszott nem nagyon akadt ki azon, hogy valaki ráült, sőt, még az ugrabugrálással is felhagyott. Nagyon értelmes állat volt, még ilyen fiatal kora ellenére is.
- Igen, aaz! Kockásak! - jót nevetett a lány meséjén, hogy neki kicsinek milyen észrevétele volt a skót férfiakkal kapcsolatban, aztán megsimogatta az egyszarvú nyakát, és boldogan rámosolygott a lányra, hálájául, amiért feltette rá.
Mikor aztán már lent volt ismét a földön, és simogatással hálálkodott egy sort Arwennek is, amiért nem dobta le magáról méltatlankodása gyanánt, újabb kérdést intézett Grace-hez:
- Te még sulis vagy? A bagolykőbe jársz? És be lehet oda vinni unikornist? Mert ha igen, akkor biztos egy zsiráf ellen se lenne kifogása a diribának, nem? Ugye? Vagy mégis?
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2015. január 9. 22:03 | Link

Gál Adél

A lányka persze nagyon szívesen áradozott a zsiráfjairól, ami engem is sokkal jobb kedvre derített. Én is ilyen elánnal beszélgettem anno az unikornisokról, még mikor pöttöm voltam. Régi szép idők, mikor még azt mondták, lányos vagyok... A fintor láttán halkan elnevettem magamat, majd figyelmesen hallgattam a beszámolóját arról, hogy az anyukája nem akart neki akáclevelet főzni.
- Nem hiszem, hogy sokat vesztettél vele, nem hiszem, hogy túl finom lehet az akáclevél. Valószínűleg olyan... nem tudom..olyasmi lehet, mint a brokkoli - grimaszoltam, majd felhúztam az orromat. Nem tudtam elképzelni, hogy leülök egy asztalhoz, majd a létező legnagyobb lelki nyugalommal kezdek el rágni egy faágat, ami kétoldalt lelóg az asztalról. Azaz hogy csak a leveleket róla, de akkor is abszurdum. Muszáj volt felkuncognom a gondolat miatt. Már láttam lelki szemeim előtt a pitiző Palomát, aztán azt, ahogyan néz a levélre, ami leesik.
- Azért én drukkolok, hogy minél előbb zsiráflány lehess. Gondolom az boldoggá tenne - nevettem fel halkan a kislányt fixírozva, aki már most sem volt egy alacsony darab. Hát igen, náluk ez még tart egy ideig, míg eldől. Bólintottam aprót, majd elpillantottam az út felé, amerről a lány jött. Még mindig nagyon hideg  van. Persze el nem engedte volna a kislányt, nem féltem tőle, hogy leesik és sírni kezd, nem tűnt olyannak, de azért mégsem akartam, hogy kettejük közül megsérüljön valaki. Igen, nagy ritkán tudtam nagyon kedves és gondoskodó is lenni, de ezt persze nem szabad elmondani senkinek, ez az én kis titkom volt, meg most már Adélé is, már ha feltűnt neki, hogy azért bírom őt. Sok más gyerekkel ellentétben. Ezután tartottam neki egy rövid elbeszélést a skót férfiakról, akik annyira lesokkoltak engem hajdanán, persze a lány ezt vidáman fogadta, kész kis boldogság bomba volt, mióta szóba hoztam a zsiráfokat. Néha szeretnék gyerek lenni, jelentéktelen kis dolgoknak örülni, nem törődni a felnőttek világával. Ez már jó ideje nem így van. Persze egy idő után muszáj volt véget vetnem a lovagoltatásnak, még akkor is, ha egész szórakoztató volt, mert nem akartam a csikó tűréshatárait tesztelni, annyira azért nem volt még teherhordó a drágám. A mosolyt egy hasonlóval díjaztam, majd néztem, ahogy a lány simogatja a csikót.
- Sulis? Igen. Hatodikos vagyok a Bagolykőben.  Igazgatói engedély kellett hozzá, elég sokat gondolkozott rajta az igazgató, de aztán belement...  A zsiráffal kapcsolatban viszont ötletem sincsen, még nem kérvényeztem zsiráfot. Bár biztos tök jó lenne, be tudna nézni órákra az ablakon át - nevettem fel, majd a kislányra néztem ismét, most már fürkészőn. Lassan haza kellett volna már mennem amúgy is, szóval megsimítottam a csikó pofáját és összébb húztam  a kabátomat.
- Lassan indulnunk kell... Ha gondolod, szívesen haza kísérünk, én is itt lakom Bogolyfalván, szóval nem lenne nagy kerülő. Ha akarsz, nyugodtan gyere át, Arwen örülne neked. Macskabagoly utcza 34. - mondtam meg Adélnak a címet, majd várakozón pillantottam rá, hogy most akkor hogy is tovább. Ha beleegyezik, elkísérem hazáig, ha pedig azt mondja, nem szükséges, úgyis elindulok haza, ez már rajta áll.
Hozzászólásai ebben a témában
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2015. január 10. 18:48 | Link

Grace


Persze ő maga sem volt meggyőződve róla, hogy finom a falevél, de nem is ez volt a lényeg. Nem volt számára szempont, hiszen ha jó zsiráf akar lenni, akkor nem lehet válogatós. Csak nagyon kivételes zsiráfok ehetnek fagyit, és sültkrumplit, szóval még ha brokkoli íze is van az akácnak - és a brokkolit nagyon utálta -, akkor is csak így működhetett volna a dolog.
- Ki tudja, lehet, hogy a zsiráfok ízlelőbimbói olyanok, hogy finom lesz tőlük a brokkoli ízű levél is. Meg akár a tökfőzelék, vagy a zöldbabfőzelék! Vagy lehet, hogy ők még a borsót is megehetőnek találnák.
Ahogy ezen morfondírozott, egyre inkább úgy gondolta, hogy zsiráfnak lenni kivételesen jó dolog, mert az összes pocsék ízű dolgot finomnak érzik.
Aztán lelkesen ránevetett Grace-re, mikor az drukkolt neki zsiráflánnyá válásához. Valóban jó lett volna olyan nagyra nyúlni, és lenézni mindenkire. Főleg Ririre. Milyen képet vágna a kis vakarcs! Ezen is jót mulatott magában, miközben a csikóval tettek pár lépést.
De semmi nem tarthatott örökké, úgy az értekezésük a szoknyás férfiakról és a unikornisolás sem. De azért még egy darabig élvezhette az utazást, és aztán derülhetett egy jót a gondolaton, ahogy elképzelte kedvenc zsiráfját, amint benéz az egyik órára odakintről, miközben Adél körmöl. És persze a tanár kiakadt a különös kis eszmefuttatásban, de mindenki más csak a csodájára járt, hogy milyen menő ez a lány, hogy zsiráfja van.
- Emma néni órájára biztos be lehetne vinni - mondta csak úgy magának, mikor már ismét két lábbal a földön volt, és még újra megsimogatta az állatot. Bólintott a nagylánynak, mert hát Grace az volt, és együtt elindultak a lakóházak irányába. Meg akarta nézni, hol lakik Arwen, de aztán lassan ideje volt neki is hazatérnie. Mekkorát néznek majd otthon, ha elmeséli mindezt!
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér