[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=9259#post9259][b]Monique Mélanie Mercier - 2012.11.02. 22:36[/b][/url]
Várffy-Zoller Róbert
Szemöldökét enyhén felvonta a hirtelen megváltozott, udvarias hangnemre. Mintha a Rellonost kicserélték volna egy Levitásra, vagy legalábbis Navinésre. A franciának - finoman szólva - nem imponált túlságosan, hogy a fiú csak akkor volt képes normálisan beszélni, ha tudta, ellenfele befolyásos körökből származik. Az ilyet Monique behízelgőnek könyvelte el, és ezt a véleményt nagyon kis százalékban sikerült megváltoztatnia az alanyoknak. Persze, ezt a lány nem azért csinálta, hogy istenkedhessen, egyszerűen nem bírta a kétszínű patkányokat. Ha neki megvan a véleménye - hangoztatta sokszor -, akkor az úgy is marad, annak ismeretében is, hogy honnan származik. Mára már a fekete is megtanulta, hogy a származásba az ember beleszületik, és nem kell kiskirályként viselkedni egy név, vagy egy bizonyos családi háttér miatt.
- Ja, a te stílusod meg nem Várffyékra vall. Maradjunk annyiban, hogy egyikünk sem szól a másik családjának, és akkor egálban leszünk. - igazság szerint a francia sem nagyon szerette volna, ha családja értesül a stílusváltásáról. Nem azért, mert szégyellte volna, csupán nem akarta hogy ne adj isten kitagadják vagy valami ilyesmi. Tudta, hogy a családja nagyon háklis ilyen téren, és nem akarta egy kicsit sem feszíteni a húrt. Tudta, hogy egy véleményt, vagy egy eszmét nem könnyű kiradírozni az ember agyából, ezért nem is nagyon akarta, hogy a szelíd szolid kislányon kívül a családja bármi másnak titulálja.
,,A származásomhoz méltatlan körülmények..." - ízlelgette a francia a szavakat. Végső soron ez nem feltétlen negatív, de Monique ez után a hangnem után hajlamos mindent annak értelmezni. Hiába, ő nem szokta meg hogy ilyen hangnemben beszélnek vele, noha meg tudta védeni magát a maga módján. Lehet, hogy ez azért volt, mert a húgára és magára is mindig neki kellett vigyázni.
~ Nyálas képű ficsúr. Behízelgő. ~ könyvelte el Monique, majd egy barátságos, visszafogott mosolyt villantott. Ő is tudott émelyítően kedves lenni, bizony ám. Legszívesebben pár csúnya szó kíséretében visszautasította volna az ajánlatot, azonban szülei gondosan belé nevelték, hogy minden felajánlott kedvességet és kedvezményt el kell fogadni.
- Köszönöm. Éppen csak kifogyott a bájital hozzávalómból a sárkánylép és a leprikónköröm, ezt akartam pótolni. De, bemegyek veled, nincs értelme annak, hogy itt kinn álldogáljak.
A kis francia tudta, hogy ezek után rendkívül óvatosan kell a fiúval bánni. Bizonyos előítéletek születtek meg benne Várrfyval kapcsolatban.
- Amúgy ki volt ez a lány? - kérdezte udvarias hangnemben. Elő tudta ő adni a francia dámát, alakítása hibátlan volt. Az öltözék immár tényleg úgy hatott, mintha csak jelmez lenne. Olyan volt, mintha az előbbi káromkodásokat nem is ez a lány mondta volna; látványosan megszelídült, mintha csak elnézné a fiúnak az előbbi viselkedését, mondván ,,mindenkinek lehet rossz napja!"... ez azonban nem így volt.