A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836135#post836135][b]Zayday Hudson - 2021.08.24. 10:58[/b][/url]

Nagyon rá vagyok kattanva a falura, manapság nem tudok megmaradni a kastély hűvös falai között. Főleg az utóbbi pár napban szerettem volna minél előbb lejönni a faluba, de csak persze most adódott az alkalom. Mert azért nem lehet állandóan lerohangálni, kell tanulni is. Persze azt csak néha napján. Már túl vagyok pár vizsgán, ezért úgy gondolom megérdemelt ez a kis séta. Be kellene mennem pár boltba fel szeretnék pakolni mindenből, mert a szünetben hazamegyek. Később is ráérnék, csak nem hiszem hogy már lenéznék lenne egy lyukas galleonom is, mert mindig elvásárolom a zsebpénzemet. Éppen a térre érek ki, amikor három alak gyanúsan elkezd sétálni mögöttem. Ne gondolj már rosszra, még kinevetteted magadat, haladj szépen tovább és foglalkozz a dolgoddal. Megállok egy pillanatra, és nézegetni kezdem a kirakatot. Biztos olyan jó ötlet volt ilyen bátornak lennem? Kezdek félni, mert fütyörésznek és mintha hallottam volna a bébi szót is. Hogy kerülnek ilyen hülye gyerekek ebbe a biztonságos faluba? Nem is annyira gyerekek, egy jó öt évvel biztos idősebbek nálam. Nem segít megnyugodni hogy egyre közelednek, ráadásul kapucniban vannak így még az arcukat sem látom. Nyolcvan százalékban biztos vagyok benne hogy be vannak rúgva, és a részeg emberek nagyon veszélyesek lehetnek. Minden gondolat kiszáll az agyamból, inkább behúzódok a következő sarokba és egy kukát választok hős lovagnak. Kukáné. Talán ha megment, még össze is jöhetünk. A táskámba teszem a kezemet, hogy a megfelelő pillanatban kivegyek belőle valamit. Pár másodpercig tartott a magány mert megint itt vannak, és egyre közelebb jönnek. Egyikük meg is kérdezi hogy van a kedvem velük elmenni valahova. Na itt volt elég a szituációból.
- Srácok, nem. És ha nem tűntök el innen.. – kezdek bele a figyelmeztetésbe, és elkezdem elővenni a paprikasprayt, amit a nagyitól kaptam elsőben.
Eláll a lélegzetem amikor végre egy ismerős arc átsétál a bunkó fiúk között, és odajön hozzám. Kicsit meg is lep egy a kedves köszönés, de utána rá jövök a tervére. Az utolsó kérdésére aprót bólintok, majd átkarolom a nyakát és adok egy puszit a jobb orcájára. Te jó ég milyen kínos. Még mindig a srácot ölelelem, csak úgy tapasztam magamhoz. Kicsit remeg a kezem, még erősebben kapaszkodok benne. Megfojtani csak nem fogom. Kedves mosollyal kezdek bele a színjátékba.
- Szia cicám! Ezek a srácok nem akarnak rólam leszállni, pedig épp most akartam mondani hogy várom a pasimat… Vagy is.. téged. – az arcom felölti a legszebb rózsa színét, majd egy kicsit elbizonytalanodva nézek Rolandra. Remélem nem érti félre. Bocsánatkérően pillantgatok rá, és várom a reakcióját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836161#post836161][b]Létai Roland - 2021.08.25. 10:58[/b][/url]

Én sem vagyok "kismiska", de azért az nem fair, ha hárman zaklatni kezdenek egy csajt. Főleg azért, mert részegek is és egymást bátorítják, ami így még szánalmassá is fajul. Főleg emiatt lépek oda Hudsonhoz, plusz azért, mert jó nő, meg még az évfolyamtársam is, már-már kötelességem. Látom, ahogy valamit előhúz a táskájából, azonban már nem kell használnia, mert odalépek és rendbe teszem a partit. Nekem nem kell megjátszani, hogy élvezem a helyzetet - mármint Hudson közelségét -, szóval simán megy a színészkedés, mert csak félig-meddig az.
- Ez a pasid? - kérdezi Benőke, mert Jenőke és Menőke nem mernek megszólalni a közbelépésem miatt. Nem hiszem, hogy ezek lennének a neveik, de elég jól példázzák a hoodie-s srácok a hülyenevek gazdáit. Mikor megérkezik a puszi és a pirulás ráhúzok 19-re, és megcsókolom az ajkának a bal széle mellett az arcát, mintha tényleg csókolnám, hátulról úgyis úgy fog kinézni. Mosolyogva fordulok vissza, de a mosolyom elszánt pasivá válik, aki védelmezni fogja a "barátnőjét".
- Először is nem ez, hanem ő, kisfiam. Amúgy meg jó lenne, ha addig takarodnátok el, amíg jó kedvemben vagyok. Ez most nem jött be, majd legközelebb. Na, tűnés - intek nekik, és nyomatékosításképpen pálcát húzok. Erre mindhárman felemelik a kezeiket, hogy ők nem akartak semmit és ezt szavakkal is adják.
- Jól van már, na, honnan a faszból tudhattuk volna. Gyertek - int Benőke, a srácok pedig kínos heherészés kíséretébe elindulnak-dülöngélnek más irányba. Várok egy picit, hogy egyik se akarjon trükközni, de ma úgy tűnik sima-liba volt minden. Szeretem az ilyen napokat.
- Na, minden oké, drágám? - fordulok Hudsonhoz vissza egy félmosollyal. Azért megnézem magamnak rendesen. - Nem csodálom, hogy rád kattantak, ma is jól nézel ki, Hudson - mivel nem vagyunk még jóban, nem tegezem, ahogy senki mást sem szoktam. Azért egy rendes csókot adhatna a megmentéséért. Minimum.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836545#post836545][b]Rothstein Elektra - 2021.09.04. 11:31[/b][/url]

Korábban indult el otthonról, hogy még egy kávét megigyon, mielőtt belépne a rádió épületébe. Hosszú, nehéz hetek állnak mögötte. Nem volt kedve a zajhoz és tömeghez, amit ilyen tájt az Espresso Patronum kínál. Így saját, baglyokkal díszített termoszában hozta el a különleges, mondhatni ősziesen fűszeres fekete aranyat. Lassan kortyol bele az italba. Kiélvez minden ízt és aromát. A főzet keserédes nyomot hagy ajkán bűnjel gyanánt. Fázósan húzza össze magát a mind hűvösebb estében. Gondolatai komótosan sorjáznak afféle apróságokon, mint a mai adásmenet, hogy azután, megpillantva egy hazafelé ballagó családot Imolára terelődjenek. Néhány nap és az aprónép belép az Előkészítő kapuján. Aggodalom járja át hősnőnk szívét. Elmúlik valaha? Soha. Akkor is félti majd, amikor első napja lesz a Bagolykőben, vagy bármilyen más iskolában, ha varázserőnek híján volna mégis. Talán csak lassabban érik be kortársainál? Meglehet. Legalábbis ebben bízik. Sorsáról gondoskodott. Történjék bármi, a lánya jó kezekben lesz. Elmerengve néz maga elé, ahogy a fény és hő mind csökken körülötte. A színek eltompulnak, Bogolyfalva városát pedig utoléri az alkonyat. Mintha ezer éve lett volna, hogy ide költözött. Mennyi minden történt azóta...Az élete sodró lendületű folyóvá nőtt, amibe párszor kishíján belefulladt. Vajon mások is így élik meg a sorsukat? Ki tudja. Vajon mi lehet a Gyöngyhalásszal? Még most is le-lefuttat néhány keresést, hogy hátha mégis rájönnek kicsoda valójában. Azonban a férfi színét azóta, hogy nála járt és segített rajta, amikor minden összeomlott körülötte, nem látta. Szülei nem panaszkodtak rá, de nem is emlegették. Úgy lehet beletörődött sorsába és éli az életét, csendben, békében. Talán neki van igaza. - Így kellene neked is csinálnod - szólal meg belső hangja morózus karcossággal - Meghúzni magam. Visszavonulni. Láthatatlanná válni, mintha nem is léteznék - folytatja az eszmefuttatást, miközben újabb melegítő kortyot vesz le kávéjából - Az nem én lennék. Nekem a tűzvonalban a helyem - jelenti ki méltatlankodva, s belső hangját dac és büszkeség árnyalja - Na persze, pont ott, ahol bármikor meghalhatsz, vagy úgy jársz majd, mint Otília - érkezik is rá az élesen karikírozott riposzt, mely egy instant tarkólövéssel felér. Nagyot szusszanva adja hát meg magát Elektra a legerősebb fegyvernek, amiben mindenek felett hisz. Az Igazságnak. Lemondón megrázza fejét, mert rá kell jönnie, hogy csak úgy tud egy Hege nélküli, új és talán beletörődöttebb életet kezdeni, ha előtte minden szálat elvarr, mely múltjában szabadon lebeg. Imoláét és szüleiét pár napja, az ügyvédnél sikerült. A férfiét is mondhatni. A pub előtti találkozásukkor elmondta, amit a másiknak tudnia kellett. Már csak ő maga maradt hátra. Saját fonalát kellene biztos kikötőbe horgonyoznia. Talán a Méhes ügy és Mark majd segítenek ebben. De vajon, hogy van Zsófia?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836555#post836555][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.09.04. 14:18[/b][/url]

Vannak ezek a tipikus mondatok, amiktől az ember a falra mászik. Ilyenek az: "Élet megy tovább", "Eljön, aminek el kell jönnie", "Mindenki azt lapja, amit megérdemel". Véleményem szerint, és bár én nem szoktam ilyen lenni, de véleményem szerint, mindenki bekaphatja. Az egész élet jelen pillanatban. Mintha nem lett volna már így is éppen elég a gondom, most éppen olyan, mintha bevárták volna egymást a kanyarban, és az atomcsapások egyszerre fordultak volna rám.
Én pedig túl azon, hogy egy dolgozó, egyedülálló anya voltam, aki egy cukorfüggő, manipulatív nőszemély életét is próbáltam koordinálni, most hirtelen a munka és Erika mellé kaptam egy önmagát nehezen ellátó felnőttet, és egy kisbabát. Egy csecsemőt. Vagy már kisbaba? Nem is tudom. Az elmúlt napokban nagyon sokat olvastam a három hónapos élőlények fejlődéséről, de még mindig nem tudom, hogy mit is kéne csinálnom. Nagyon sok mindenre reagál, nevet és sír és beszélget velem, ami jó, de nagyon fárasztó is. Emlékszem, hogy amikor kérdeztek erről az egész folyamatról, határozottan kitartottam amellett, hogy én Erikát és csak is őt szeretném, de aztán, fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan, egyszer csak a kezembe adtak egy babát, néhány holmit, és azt mondták, hogy amíg nem lesz meg a végleges családja, addig nálam helyezik el.
Apróbetű. Mindig olvassuk el az apróbetűt. Mert, ha nem így történik, akkor ott tartunk, hogy éjszaka a sírás határán állva, gyereket etetünk, miközben a másik halálosan meg van sértődve a figyelemmegosztáson, és még azt is lessük, hogy a harmadik megfelelően lélegzik-e. A házam egy káosz, egy őrület, és ha akarnám, se lenne esélyem arra, hogy a pálcámat a kezembe vegyem, szóval még mindig mindent úgy oldok meg, ahogy a muglik, kivéve, ha valamihez tudom használni az elemi mágiámat is. Mint most is, amikor a hűvösebb időt úgy oldom meg, hogy a testemből kibocsátott extra hővel tartom melegben a gyereket. Még jó, hogy a város fele tudja, hogy hogyan kell kisbabával bánni, mert ha ez nem így lenne, akkor fogalmam sincs, hogy mit csinálnék. Bár, valljuk be, így sem tudom.
De a nem tudást próbálom nagyon magabiztosan tenni, és nagyon határozottan haladni, mintha a látvány, hogy én egy rám erősített kendőbe csomagolt babával és pelenkával sétálok, egy teljesen hétköznapi dolog lenne. Nem, nem az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836558#post836558][b]Rothstein Elektra - 2021.09.04. 14:58[/b][/url]

Merengéséből egy olyan nesz rántja vissza az itt és most valóságába, melyet rég hallott már ennyire közelről. Idestova lassan öt éve is megvan annak, hogy Imola picurka, fakó bőrű, hatalmas szemű és természetellenesen sokat síró baba volt az elején. Alig evett, mert hamar elfáradt, amitől éhes maradt. Ezért sírt, attól pedig levegőt nem kapott és sokszor fulladozott, félrenyelte a tejet és a tápszert. Nehéz idők voltak. Aztán kiderült miért ilyen. Sürgősségi SÜVEG kocsival vitték az Ispotályba, hogy meggyógyítsák. Sikerrel járt fáradozásuk és bár nem azonnal, nem minden nehézség nélkül, de a legtöbb panasz szép lassan megszűnt. Vagyis inkább, normalizálódott az élet. Lányából pedig egy nyugodt és vidám gyermek lett. Odafordulva a hang forrása felé, hősnőnk meglepődve vonja össze szemöldökét. Úgy tudta, hogy szövetségesének egy mellékállásban cukorkadílerséggel foglalkozó cserfes csemetéje van és nem egy kisbabája, akit még kendőben kell hordoznia. Annyira erre az anomáliára fókuszál, hogy el is felejti miként váltak el egymástól. - Hát Ő meg? - kérdezi puha, kedves hangon, miután felállt a padról, melyen mindeddig mélabúja nem feltétlen kellemes társaságában üldögélt. Kopott farmer, bőrkabát, átmeneti, kényelmes, lapos talpú cipő, fekete keretes szemüveg és feje tetején egy tollal megtűzött kusza konty. Ezt látja, aki ránéz Elektrára. Szürke és avitt hatást kelt, akár egy régi bútordarab. Nem ragyog, nem árad belőle az erő úgy, ahogy hetekkel ezelőtt. Akkor még volt oka hurrikán módjára végig söpörni mindenen. Most apályt él meg lélekben. Mégis, ahogyan a nőre tekint és a picire mellkasán, feléled benne az anyai ösztönnel vegyes kíváncsiság. Vajon kié a kicsi és tud-e bármit segíteni? Szívesen megfogná. Olyan rég volt kezei közt ekkora gyermek, hogy elsőre biztosan furcsa volna. Semmivel össze nem hasonlítható érzés, aminek már a puszta elmélete édes-bús emlékeket idéz fel benne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836566#post836566][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.09.04. 15:24[/b][/url]

Nem jellemező rém a haragtartás, és habár akkor nagyon egyedül voltam, és nagyon nem tetszett az, ahogy el lettem "hagyva", mégsem tartott sokáig a haragom, inkább amolyan ki így, ki meg úgy gondolattal éltem tovább, és, ami a jelen állapotot illeti, ha egy hete még haragudtam volna, mostanra már biztosan nem maradna rá energiám. A hang irányába fordulok, és azért, ahogy ez a csöppnyi embergyerek ásítva O alakra nyitja pinduri ajkait, nem tudok nem ellágyulni. Olyan árulkodó ez a nőknél. Én sosem hittem, hogy valaha anya leszek, aztán jött Erika, és úgy voltam vele, hogy elég lesz nekem őt átvinnem az elkövetkezendő évtizedek őrületén, majd, hirtelen kisbaba is költözött a házba, és valahogy minden annyira bonyolulttá vált.
- Ő Aina. Egy igen hangos, makacs emberlány, aki átmenetileg élvezi az elemi mágia meleg szeretetét.
Mert, hogy még mindig a gyereket fűtöm, aki láthatóan nagyon is jól érzi magát így. Szorosan a mellkasomhoz bújva újra ásít, és ahogy lassan kinyitja a szemeit, olyan, kissé talán meglepően élénk zöld szemekkel pillant körbe, amit az ember nem tud nem megjegyezni. Apró ujjait mozgatja kicsit szeme felé nyúl, de nem sír. Azt azonban nem mondhatom, hogy hála Merlinnek, mert bármikor, a legnagyobb boldog kacsajt követően is hajlamos nekiállni a sírásnak.
- Felhívtak, és azt mondták, hogy a szerződésben foglaltak szerint igénybe vennének, mint átmeneti nevelőszülő. Egy kicsit váratlanul ért, mert a rokonaim és közeli hozzátartozóim között nincs kisbaba, nem is volt, szóval fogalmam sincs, hogy mit csinálok, de egyelőre túléltük a napokat.
Életben tartok, leginkább. Jól jönne anya segítsége, ő biztos tudná, hogy hogyan kellene tényleg jól tartani, jól etetni. Az például normális, ha nevetve pukizik húsz percig? Szerintem nem, de hát, eltérő a szakirodalom erről is.
- Állítólag több szülőjelölt is esélyes, de nem tudják megmondani, hogy meddig marad náluk. Az Isten nagyon unatkozik, vagy most ért el a H betűhöz, de nagyon szeret szórakozni velem. És... te? Um, hogy vagy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836570#post836570][b]Rothstein Elektra - 2021.09.04. 16:34[/b][/url]

Éles vonásai ellágyulnak. Tekintete megtelik olyan fajta meleg, puha szeretettel, amit a vele szemben lévő nő talán még sosem láthatott. Esetleg csak akkor, amikor lányáról mesélt. Nézi a pici arcocskát, a zöld egy ritka árnyalatában tündöklő szemeket. Ujjai ösztönösen mozdulnak és ha sem a nő, sem a picúr nem tiltakozik, akkor óvatosan megsimogatja a gyermeket. - Szia Aina - köszön neki tovább cirógatva a kicsi lánykát. Ujjai alatt érzi a selymes, lágy és sima bőrt, s akaratlanul is megint megrohanják az emlékek, melyeknek utat enged végül. Fia és a lánya, jelenik meg lelki szemei előtt. Látja ahogy mindkettejüket a karjában tartja. Nem akart anya lenni. Úgy érezte a karrierje fontosabb, de amikor Petit születése után odatették a mellkasára a szíve más ritmusra kezdett verni. Már nem volt kérdés többé, hogy a gyermeke és ő összetartoznak. Ugyanígy érzett Imolával kapcsolatban. Hozzá még talán jobban is kötődik, hiszen ő az egyetlen, aki megmaradt neki Zoliból. Szereti a gyermekeit, mindig is szerette. Virrasztott mellettük, mesélt és énekelt nekik. Ringatta őket a hintaszékben, amit még apjától kapott. Szíve fölött aludtak és ő maga is csak akkor pihent igazán, ha együtt voltak. Fia egy éjjel nagyon sírt, s csak ez a monoton mozgás csillapította le kedélyét. Hősnőnk szakadatlan ringatta, mérhetetlen türelemmel, amire azt hitte nem is képes. Megváltozott, de ez akkoriban nem volt ilyen nyilvánvaló. Legalábbis Elektrának nem. Férje viszont tudta. Megállt a gyerekszoba ajtajában, s nézte őket azzal a jóságos, bohókás mosolyával, ami mögött bölcs megelégedés húzódott. Olyan rég volt... Igaz volt valaha? Hát persze. Azonban az élet hajlamos arra, hogy zajával elfedje az efféle csendes és boldog emlékeket. - Ha bármiben segíthetek, csak szólj. Ha ki szeretnéd magad nyújtóztatni, akár most is szívesen átveszem egy kicsit - mosolyog jóindulattal telve - Bár én csak a saját hőfokomat tudom megosztani vele - teszi hozzá vállát megvonva, amolyan "sajnos tőlem csak ennyi telik" módon. Azután csak hallgatja Zsófia méltatlankodását, de úgy hiszi ez a kicsivel való fárasztó bánásnak szól, mintsem valós panasz volna. - Már jól - feleli a neki feltett kérdésre félszegen, majd egy nagyobbat szusszan - Imola hamarosan előkészítős lesz és belevetettem magam újra a munkába... - meséli csipetnyi lelkesedéssel, hogy azután még hozzátegyen egy fontos változást - Elengedtem... - nem fejti ki bővebben, hogy kit vagy mit, mert tudja, hogy Zsófia tökéletesen érti őt és ennek az egy szónak a súlyát. Pokoli nehéz volt, főleg a hórihorgas, rőt üstökű Karsának elmondani, hogy miért. Miért nem lehetnek együtt ők ketten. Mégis sikerült. Éppúgy, mint azt, hogy még mindig szereti, aztán elsétálni az épp akkor hullani kezdő esőben. Mindenki meghozza a maga áldozatát a nagyobb jó érdekében. Superman az időt is visszaforgatta, hogy megmentse Lois Lane-t, hogy azután elfeledtesse vele, hogy rájött kicsoda. Elektra mindig is hős szeretett volna lenni. Talán végül valóban azzá vált.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836618#post836618][b]Helvey Belián Balázs - 2021.09.05. 21:06[/b][/url]

Sosem késő fejlődni, azt mondják. Ő most érezhetően megrekedt és nem képes előre haladni, mert vagy saját magát tartja vissza, vagy más. Nem tudja, mikor lesz az, hogy elindul, hogy halad ismét és fejlődik. Nem tud semmit, csak azt, hogy az idejét, amit egyedül tölt – amiből rengeteg van –, szeretné valamire felhasználni. A növények lassan kikergetik az üvegházból, mert már nincs mit vagy még nincs mit ott tenni. Soha ilyen friss földben, teleöntözve nem álltak, mint mostanság. A ház is rendben van, ha jobban hozzáér, akkor már-már betegessé válik és nincs kedve azt hallgatni lakótársától, hogy mit és hogyan cseszett el. Vannak még dolgai, kötelességei, de hétvégente szabad, viszont inni sem ihat, mert annak már egészsége látja kárát, hát még másnak még jobban. Kell egy fék és egyben egy gáz is, így eljött ide, ahogy elmegy majd egy másik helyre. Szeretne beszélni arról, hogy mi van benne, de akinek akarná, akiknek, azoknál feleslegesen tenné. Majd keres erre is valakit, szakembert, ha készen érzi magát rá.
Arra viszont már igen, hogy átlépje a küszöböt és hangosan köszönjön, hátha van is valaki erre. Nincs tömeg, nem tolonganak, valahogy érzi, hogy nem ez az ász az üzletek között. Mégis, a faillat, meg úgy az elrendezés is kellemes, kellemesebb, mint bármelyik mágikus bolt, ahova betér. Kicsit azt hiszi, hogy nincs is ilyen helyen, hanem csak egy nevesincs faluban, ahol mégis minden átlagos. A hang felé fordul végül és egy igencsak nagyra nőtt férfi lépked elé. Pislog pár sort, majd végül mégis kellemes arckifejezést húz magára, ahogy közelebb lépked. Kicsit fura az, hogy mit kér, így szokványosan babrál valamit, most épp ujján kaparászik egy darabka leváló bőrt, végül mégis megszólal.
- Segíteni, igen – bólint, mintha ez lenne a válasz. De nem. Gyorsan kapcsol is. - Mármint én… öhm. Ez furán fog hangozni, de szeretnék tanulni pár fogást. Nekem nincs mágiám, nem értek a fához, szeretném kicsit lefoglalni magam ééés arra gondoltam, hátha keres segédet. Nem kell nekem pénz, én viszont szívesen fizetnék érte – pillant ismét felé, majd nagy levegőt vesz. Egy kicsit hadart. - Nem konkurencia kívánok lenni, csak fejlődni – egészíti ki, mielőtt azt hiszi, hogy versengeni kíván a végén. Arról szó sincs, bár az is kicsit abszurd, hogy nem kerti bútort vagy étkező készletet kér. De a kérdés mindig ingyen van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836658#post836658][b]Hansági Tamás - 2021.09.07. 10:31[/b][/url]

Sűrű szemöldöke hamar szalad össze a furcsa szavakat hallva. Világos szemeiben hűvös fény villan. Egyik jókora kezével tarkójára fog, hogy kissé megvakarja, a másikat csípőjén pihenteti, majd széles mellkasa előtt fonja össze a két erőtől duzzadó, mégsem otromba végtagot. Érti a fiatalembert. Felfogta a szavait, csak kell pár pillanat, mire agya átforgácsolja az információkat. Tehát tanulna és fizetne érte. Azért ennyire még nincs megszorulva, hiszen a restaurálásokból folyik be pénz. Itt a városban is akad azért pár megrendelője. A segítség sosem árt és hátha meg tehetség is rejlik a srácban. Kezdi kezeit nézni azzal az átható Rothstein féle tekintette, amit a család ezen ágáról származtat. Feltűnik neki, hogy idegesen babrál ujjaival a vele szemben álló, de ezt már megszokta. Rá sokan reagálnak így. Nem nézi tovább, amit kellett már megfigyelte. Ügyesnek tűnnek az ujjai. Ez fontos ebben a szakmában, főleg, ha mindet meg szeretné tartani. - Idehallgass! - szólal meg kemény baritonján, és testtartása még mindig merev, tartózkodó. Neki nincsenek olyan radarjai, amik jeleznék, ha valaki rosszban sántikál, de próbál kicsit belelátni a másikba - Inas akarsz lenni mellettem? Rendben. Nem kell a pénzed. Az időd kell és a figyelmed. A kitartásoddal és az erőddel fizetsz nekem. Cserébe tanítani foglak. De előre szólok, nem leszek kíméletes. Ez a munka nem kispályásoknak való - folytatja határozottan, tőle szokatlan szószátyársággal, de már kicsit enyhébb éllel a kimondott szavakban - Megegyeztünk? - emeli jobbját a fiatal férfi felé, hogy amennyiben belemegy az általa ajánlott feltételekbe, úgy kezet fogjanak egymással. A látszat ellenére Tamásnak van szíve abban a hordó kinézetű robosztus mellkasában. Na meg az unokahúga is kitekerné a nyakát, ha megtudná, hogy pénzt kér azért, hogy tanítson és segítsen. Nem. Tévedés ne essék! Nem fél a csontos arcú, nagyszájú boszorkától, de a haragja...Gyerekek, az nem piskóta! De nem ám! Szóval inkább ellátja fagylalttal, meg néha vigyáz a kis Imolára s igyekszik olyan dolgokat tenni, amik megőrzik a családi tűzhely békéjét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836669#post836669][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.09.07. 17:27[/b][/url]

Nem tiltakozik, sőt, észrevehetően látszik, hogy igencsak élvezi a helyzetet, ugyanis előszeretettel bújik a nő keze alá. Valahogy teljesen más, mint Erika, mert Erika egy ilyen mozdulat közben már elérte volna azt, hogy a másik a fél paradis-t megvásárolja a részére. Aina csak úgy szereti, és bár nem mondom ki hangosan, főleg a lányom előtt nem, de néha nagyon is élvezem a puha és illatos bababőrt simogatni, miközben nevet, és megbízik bennem. Jó neki, mert én néha fogalmam sincs, hogy mit csinálok. Mivel igen nagy az esélyem az ikerterhességre, így pedig azt hiszem, az a legjobb a világnak, ha sosem kerülök a szülés közelébe, mert eggyel még valahogy csak megoldom, de kettővel... egészen biztos vagyok benne, hogy ha lenne férfi, aki elköteleződne irántam, az van auror lenne, vagy katona, vagy ereklyekutató, vagy bármi, ami azzal jár, hogy az életünk nagy részében nincs jelen. Valahogy nem csodálkoznék, ha így járnék, úgy illene hozzám. Mintha valamiféle káoszkirálynő lennék, pedig esküszöm nem szándékos. Eddig olyan nyugodt életem volt, most meg... mintha nem is az én életemet élném.
- Miért, ezt állva is le lehet venni?
Bukik ki belőlem a kérdés, amit lehet, hogy nem kellett volna feltennem. Állva nem sikerült, szóval rendszerint fekve tekerem magunk köré, és állva már csak a gyereket igazítom meg benne, levetni pedig ugyanígy vetem le. Oké, hivatalosan is szörnyű szülőalap vagyok, mert a legegyszerűbb dolgokat se tudom megoldani, és szívem szerint az ilyen pillanatokban elsírnám magam. Mi van veled, Zsófia? Úgy tűnik a hormonjaim teljesen felborultak a ténytől, hogy életben kell tartanom most már nem csak egy, de két gyereket is. Hogy bírják ezt a nagycsaládosok?
- Szerencsés vagy, azt hiszem. Szeretném már ezt a szót én is kimondani, de Lia a napokban a házamba költözik, ami azt jelenti, hogy lesz egy lányom, aki féltékeny és túl jó stratéga, egy kisbaba, aki olykor csak sír, és nem tudom sehogy megvigasztalni, és egy nő, aki korlátozottan tudja ellátni magát, miközben a jelenléte gyakorlatilag halálos fenyegetés. Ha ennek vége, fontolgatom, hogy messzire költözzünk, hiába szeretem a munkámat és a főnökeimet mindennél jobban. Sosem voltam ekkora nyomás alatt, és lassan kezdem megérteni a függőket. Az elmúlt két hétben négy kilót híztam, és a gyerek igazából csak alibi, hogy ez ne látszon.
Próbálok lazán beszélni róla, és szerintem lazán is beszélek, de tegyük hozzá, hogy ez az idegállapotom miatt is van. Valahogy már tényleg csak nézem, ahogy az újabb és újabb őrület elér. Van az a pont, amikor már csak mosolyogsz, és azt hiszem, én éppen itt tartok.
- Nem bánom, hogy belefogtunk, csak, azt hiszem, nem számoltam vele, hogy ennyire belekeveredek. Azt hittem, hogy simán megoldjuk és boldogság, de nem. Akkor... nem jött össze nektek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836686#post836686][b]Rothstein Elektra - 2021.09.07. 20:24[/b][/url]

Simogatja az apróságot, a nő kérdésén pedig elmosolyodik. Nem kineveti, csupán egy megértő görbét láthat szép ívű ajkán a másik. Volt ő is kezdő anya, de neki sajátja segített fia születése után. Sokszor kommunikáltak patrónusaik útján. Aztán beletanult. Imolával más volt a helyzet, de az alapok már megvoltak. - Nem kell levenned. A kicsik teste ilyenkor még sokkal hajlékonyabb, így ki lehet bújtatni a hámból - mondja, s amennyiben erre engedélyt kap, úgy előbb a picúr lábait csúsztatja be a kendőbe, majd a kezecskéit, hogy azután egy óvatos, de határozott mozdulattal kiemelje őt eddigi helyéről. Hosszú, csontos ujjai ösztönösen támasztják meg a lányka nyakszirtjét és fejét, hogy azután bal karjára fektesse a gyermeket - Mit gondolsz Aina, hagyjuk anyát egy kicsit pihenni? - néz le a zöld szemű aprónépre mosolyogva, majd tovább simogatja és ringatja lágy amplitúdóval a gyermeket. Mintha egy nap sem telt volna el, úgy jöttek vissza a rutinok. Ahogyan fogja, ahogy karja bölcsőjében tartja. Ezt nem lehet elfelejteni. Beleivódik az emberbe. Vannak nehéz, sőt egyenesen gyomorforgató részei is az anyaságnak, amiről senki nem szeret beszélni, de amikor egy ilyen kis csoda rámosolyog az emberre, az mindent felülír. - A fiam is sokat sírt, nála csak a hintaszék használt. Még megvan. Ha gondolod átvihetem egyik nap. Próbáld ki, hátha beválik - reflektál a nő szavaira miközben bőrkabátját úgy kanyarítja, hogy elfedje a csemetét, akit nem rest megállás nélkül, lassan hintáztatni, majd simogatni miután gondoskodott melegen tartásáról - Meglehet jót fog tenni a levegőváltozás - jegyzi meg, majd folytatja - De ha az ember elmenekül, attól a gondjai nem szűnnek meg, én már csak tudom - húzza el keserűen szája szegletét. Prága, Split, mind csak rohanás volt a mindentől a semmi felé. Neki itt van a helye. Ez a város az otthona. Ide köti lelkét ezer meg egy szál. - Otíliát miért fogadod be a házadba, ha tisztában vagy vele, hogy ennyire veszélyes rátok a jelenléte? - kérdezi ezután hűvössé váló hangon, mely inkább a féltés okán lett rideggé. Zsófia talán még most sem látja át mi is folyik körülötte? Ez már nem játék. Nem egy "Keressük meg az elbújt Hegét" fogócska. Életek múlhatnak döntéseiken. Meglehet a fiatal nőt tényleg hiba volt belevonnia. Hősnőnk már tapasztalt stratégaként lépett a játszmába. Vörös királynőként sakkozta végig magát, négyzetről-négyzetre a táblán. Tudta mit vállal. Sebeket kinn és benn. Azonban úgy fest, az előtte álló nő számára maga lett a káosz mindaz, amin keresztülmentek. Nem sajnálja. Azzal nem segít. Helyette igyekezni fog, hogy helyzetén könnyítsen némiképp. - Ebben a háborúban nincs győzelem. Csak csaták vannak, amiket túlélhetünk - szólal meg kis idő múltán. Mélyen érintette a kérdés. Túl mélyen. - Amikor elkezdtünk kutatni azt mondtam neked, hogy: "Szeretem annyira, hogy elfogadjam, ha talált bárki mást és azzal boldog. Bármit, csak éljen" - idézi önnön szavait vissza az akkori helyzet emlékképével együtt - Ez annyiban változott mostanra, hogy inkább szánt szándékkal eltaszítottam magamtól és lemondtam a szerelmünkről, hogy megóvhassam. Mert akik a vesztét akarják, azok a szerettein keresztül fogják elérni, hogy felfedje magát. Ezt nem hagyhattam - beszél szomorú-dacos fénnyel tekintetében - A lányomra is gondolom kell és a szüleimre - teszi még hozzá, hogy azután áthelyezze Ainát a másik karjára egy rutinos mozdulatsorral - Karsaként biztonságban tudhatom és vele együtt a családomat is megóvhatom - fejti ki jelenlegi helyzetének indokát. A döntést, melyből adódó veszteségét igyekszik feldolgozni nap nap után. Nem számít, hogy mit érez. Irreleváns, mert tudja, helyesen cselekedett. Az idő pedig majd segít felejteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836689#post836689][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.09.07. 21:19[/b][/url]

Bólintással jelzem, hogy egészen nyugodtan csináljon csak, amit szeretne, és bár én is mindig frászt kapok a mozdulataimtól, még jobban frászt kapok attól, hogy más csinálja rajtam, vele. De csak engedek, mert bízok benne, rutinos anyaként ő tudja, hogy mit csinál, én meg, nos, egy életre bepótoltam a frászkapást. Féltem, és mégis megborzongok akkor, amikor anyának hív. Én nem vagyok jó anya, és be kell vallanom, örülök, hogy a sajátom nem látja ezt, mert ő csodálatos érzékkel volt nagyon jó édesanya. Zavartan összehúzom kicsit magam, és a hirtelen jött távolság zavarát azzal próbálom magyarázni, hogy fázom, ezért saját magam testét kezdem el az elememmel melegíteni. Szörnyűek ezek az anyai érzések, ha így haladok tényleg rászokok valamire. Nyugtatóra, cigire, mindegy, csak csökkenjen a stressz. Nem vették el a kisbabámat, mivel nem is az enyém.
- Köszönöm, az nagyon jó lenne. Sokat olvastam a nevelésről, jó vagyok az elméletben, de sosem hittem, hogy gyakorlatban kell csinálnom. Anyu egyedül felnevelt, és fogalmam sincs, hogy hogyan csinálta, és nagyon sok kérdésem van, valójában. Nem is gondolkoztam soha Erikánál kisebb gyerekben. Önzőségnek tűnhet, de valójában tudtam, hogy nem tudom megcsinálni. Erika meg... ő tökéletes volt. Egy zsebmaffiózó.
Tényleg, már az első alkalommal ahelyett, hogy én kérdezgettem volna, hogy mi a kedvenc állata, vagy minek örülne a születésnapjára, azzal indított, hogy miért gondolom, hogy jó anya lennék. Nekem kellett válaszolnom, és valljuk be, számos alkalommal kínos kérdéseket tett fel. Tudtam, hogy őt akarom, mert a jég hátán is képes megélni. A levegőváltozás tudom, hogy nem megoldás, és most már nem csak rólam van szó, hanem Erikáról is, oda kell figyelnem rá.
- Umm... ennek eléggé banális oka van. Hat évesen vérszövetséget kötöttünk. Otília, Lizbet és én. Unokatestvérek vagyunk, de nagyon hasonlítunk egymásra. Szeplők, vörös haj, hasonló arcforma, száj, orr, még a fülünk is. Csak a szemünk más színű. Beté zöld volt, mint Aináé, Liáé barna, az enyém kék. Megfogadtuk, hogy sosem hagyunk hátra senkit. Lizbet néhány hónappal később játék közben összeesett, lázas lett és elaludt. Ketten maradtunk. Aztán Otília szerelmes lett, férjhez ment, kizárt, én pedig akkor zártam ki őt, amikor megkeresett. Az első ügyem a válása volt, de én Hegét képviseltem. Nem volt fair lépés. Elsodródtunk. A kórházban hagyhattam volna abban az állapotban, amiben volt, de nagyon régen megígértük Lizbetnek, hogy nem hagyjuk el egymást. Nem hagyhattam ott. Amikor felébredt, két dolgot kért. "Ne szólj nekik. Ne vigyél haza." Mit tehettem volna?
Azt, hogy hova kerül végül, csak két ember tudja, hivatalosan megszökik az ispotályból, és eltűnik a süllyesztőben. Gyakorlatilag haza jön, hozzám, és végre, remélhetőleg pontot teszünk az ügy végére. Csak tényleg olyan simán menne minden, mint, ahogy elképzeljük. Álmok.
- És, ha mindennek vége? Azt mondják, hogy a szép szerelmek mindent túlélnek. Ha már nem lesz fenyegetés, nem lesz, aki ártson, akkor együtt lehettek. Akár most is, Karsaként biztonságban van, letelt a gyászidő, szerethetsz szabadon, nem ítélne el senki, nem? Ne haragudj, én, nem nagyon értem a gyengéd érzelmek nyelvét, csak próbálok racionálisan gondolkozni valamiben, amit mindennel le szoktak írni, csak a racionális szóval nem. Elég sok mindent nem tudok a világról, én, kialakítottam egy burkot, amibe nem engedtem be senkit, és most, hogy szükségem lenne a felnőtt lét alapvető ismereteire, sorra bukom el.
Zavartan emelem az égre a tekintetemet, érezhető, hogy tényleg zavarban vagyok, elpirultam a tényen, hogy a nagy tudásom nem is olyan nagy. Szusszanva hunyom be a szemem, majd nyitom ki újra, mosolyogva pillantva rájuk.
- Nagyon jól csinálod, remek édesanya vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836699#post836699][b]Rothstein Elektra - 2021.09.08. 09:51[/b][/url]

Megvan tehát a hintaszék új tulajdonosa. Neki már úgysem fog kelleni. Gyermeket vállalni minden valószínűség szerint nem lesz már alkalma, még ha teste és lelke egyként készen is állna a feladatra. Nem vonul zárdába persze, ám abban az egyben egészen biztos jelen pillanatban, hogy többé ennyire nem engedi át szívét senkinek, mint Hegének tette. Lénye sem lesz újra egy másik ember lényének ily mértékben, szabad akaratából a rabja. - Igazán nincs mit. Kérdezz nyugodtan és én megpróbálok mindenre felelni neked. Bár azért azt leszögezem, hogy anyának elég csapnivaló vagyok - mosolyog a nőre, mialatt a picurka elkezd mocorogni és nyöszörögni - Kicsikém, mi a baj? - kérdezi hozzá hajolva Elektra, hogy azután ismét átpozícionálja a gyermeket úgy, hogy annak feje a szíve fölött legyen. Az egyenletes dobogás általában nyugtató hatással szokott lenni a babákra, ahogy a puszi is ilyen érzetet kelt bennük - Sshhh, életem, semmi baj. Biztonságban vagy - beszél halk, bársonyosan lágy hangon az aprónéphez, majd feje búbjára simítja ajkát. Szemeit lehunyja egy pillanatra. Belevész a puha haj érintésébe és a finom illatba. Ujjai ezalatt óvatosan simítják a kis koponyát, mely még igen sérülékeny. - De meg tudod csinálni. Már csinálod. Jó anya vagy Zsófia - néz fel átható tekintetét a vele szemben állóra vetve - Ráadásul még extráid is vannak. A tűz, ami benned lobog, az életet jelentheti annak, aki fázik - biztatja arcjátékával és szavaival egyként nőtársát, majd arcát a kezében tartott kislány fejéhez hajtja. Boldog érzet telepszik megkínzott lelkére, s gyógyító erőként öleli körbe minden porcikáját. Ebben az éteri hangulatban hallgatja a vörös hajú szépség szavait. Megérti. Kláriért és Tamásért ugyanezt tenné, bár ők nem kötöttek vér és dac szövetséget egymással és nem is veszélyeztetik azt, akit szeret. Nem ágál tehát az elhangzottak ellen. Elfogadja és csak reméli csupán, hogy nem kerülnek bajba. Ezután olyasmiről érdeklődik beszélgető partnere, amitől szívének sebei sorra tépődnek fel, s kezdenek vért ontani magukból. Lélektükreiben örvényleni látszanak érzései, ám arca rezzenéstelen marad, mialatt sorra veszi eddigi kapcsolatainak mérlegét. Férje Zoli meghalt, hosszú szünet következett, aztán Sándor mást választott helyette. Egyetlen csókja emlékezteti arra a megalázó naplementére, a még romos toronyszobában. Majd Hege jött, látott, mindent megkapott, amit csak Elektra adni tudott. Otília berobogott, rombolt és távozott. Ez történt Prága előtt. Utána pedig semmi sem volt többé ugyanolyan. A Gyöngyhalásszal meg még azelőtt vége lett bárminek, hogy elkezdődhetett volna. Végül pedig még "meg is halt" ugyebár Marcell. Akkor most, hogy is legyen boldog a történet vége? Egyszerű a válasz. Sehogy. - A szép szerelmek meglehet mindent túlélnek, de a miénk nem az és talán nem is volt sohasem - szólal meg karcosabb és sötétebb tónusú hangon a riporternő, s szavai tárgyilagosan csendülnek - Túl sok dolgot kellene megbocsátanunk egymásnak, annak pedig egyikünk sem a mestere. Számtalan sebet kaszaboltunk a másikra míg egy pár voltunk. Többet mint amennyit egy Sectumsempra képes ejteni - rázza meg fejét, s ajkára lemondó-beletörődő, s mindenek felett őszinte mosoly húzódik - Ha tényleg szereted őt, akkor mond meg neki. Légy az a békés, hűséges tűz, melynek fénye hazavezeti, melyhez közel húzódva átmelegedhet a lelke és otthonra találhat. Mellettem csak folytonos vihar volna az élete - bólogat ajkába harapva, miközben a karjaiban tartott kis testre simított ujjai megremegnek, s csupán Aina hallhatja, hogy mellkasában miként marad ki néhány ütem és válik pulzusa szabálytalanná egy rövid időre. Nehéz elengednie akiket szeret, de innen már nincs visszakozás. Honnan is tudja, minden kétséget kizáróan hősnőnk, hogy kiket szeretett igazán és kik voltak csupán kósza érzéseinek alanyai? Onnan, hogy gyötrelem járt nyomukban, s csak ürességet hagytak maguk után. Zoli, Sándor és Hege. Három férfi. Három búcsúzás. Három olyan szerelem, amiről úgy tartják, csak egyszer adatik meg az életben. - Ezek csak ösztönök - ringatja a kislányt tovább és benne keres átmeneti vígaszt. Vonásain nem látszanak érzései. Elfedi őket, hiszen tudja miként kell tenni. Mire nem jó a fiziognómus bizonyítvány, igaz? Úgy is hívhatnák, hazugság cédula vagy manipulátor mesterlevél. Elektra pedig jól kitanulta ezt a tudományt, mely hozzá illőn kegyetlen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837321#post837321][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.09.26. 08:49[/b][/url]

Van némi ösztönöm, ami eddig nem volt, de ezzel a csöpp embergyerekkel jócskán megváltozott, ha nyöszörög, ahogy most is, elindul bennem a vágy, hogy mozduljak, hogy megmentsem, hogy ne nyöszörögjön, ne sírjon. Egészen nyugodt gyerek, ami lehet, hogy azért van, mert érzi Erika frusztrált és féltékeny hullámait, amit felé bocsát ki. Még én is érzem, pedig egyáltalán semmi oka nincs. A kislány csak átmenetileg lakik velünk, addig, amíg el nem döntik, hogy kik legyenek a szülei, és még nincs abban a korban, hogy elegye a csokiját. Vagyis, tökéletesen ideális lenne, még akkor is, ha velünk maradna örökre. De nem, én tudom, hogy képtelen lennék egyedül egy ilyen pici babával hosszútávon eredményes lenni, és azt is tudom, hogy nem akarom azt, hogy Riri állandóan frusztrált legyen. Nem látom magam sem terhesen, sem házason, sem picike gyerekesen, szóval nem hiszem, hogy ebből bármi jó kijöhetne.
- Összeírom őket, mert rengeteg van.
Nagyon kellemetlenül érzem magam, mert igent se mondtam igazából, pár pillanatnak tűnő perc alatt megtörtént, és én csak arra eszméltem fel, hogy itt vagyok, hogy nem tudok semmit sem csinálni, mert már benne vagyok a helyzetbe, és nem volt időm gondolkozni és mérlegelni. Ez meg engem frusztrál, elképesztő mértékben. De meg akarom oldani, mert jót akarok ennek a csöppnyi kis nőszemélynek. A sectumsemprára kissé megreszketek, érzem, ahogy védőn elkezd bennem mozdulni a tűz, átjárva hirtelen jött hidegséget, mintha kifutott volna a vér a testemből. Így is van. Hetekkel később még mindig nem varázsolok, nem vagyok képes a pálcámat a kezembe venni, ellenben extra igénybevétellel működik az elemem, hogy megfelelő manaáramlásom legyen. Hogy miért? Na ez megint egy eléggé "vicces" történet.
- Attól tartok, hogy ha megtudja, hogy a volt felesége a rokonom, akartatlanul is elkezd egy falat építeni, elkezd hasonlóságokat keresni. Lia szebb, mint én, sokkal, de a legfőbb jegyeink egyeznek. A hajunk, a szemünk, a szeplőink. Örülnék neki, ha legalább a barátságunk megmaradna. És, én elmondtam neki ezt az egészet, a mágiám felbukkanását, az érzést, és nem váltott ki semmit. Ezt újra elmondani, félek, csak magamnak okoznék szenvedést.
Hűséges lennék, ez kétségtelen, de nem hiszem, hogy Marcell arra vágyik, amit én adhatok. Én rá vágyom, ő meg rá, és tekintve, hogy a mi kettőnk vérmérséklete ég és föld, nem hiszem, hogy más lennék egy adott esetben, mint a maradék, aki akkor jön, ha nem sikerül a tökéletessel. Én pedig nem akarok második lenni, nem tudok úgy élni, hogy elégedett legyek ezzel. Viszont akkor, amikor megvallottam az érzéseimet, és megkaptam, pontosabban nem kaptam meg a visszacsatolást, rájöttem, hogy ennek nincs értelme. Nem is tudom, hogy mit reméltem akkor, semmit talán, csak szerettem volna, ha tudja, és szerettem volna, ha valamit mond. Veszett fejsze nyele. Sosem fedtem volna fel az érzéseimet, ha ő nem kérdez rá. De szeretni valakit egy dolog, az összes többi érzést azonban nem lehet kívül hagyni, és nekem nagyon sok negatív érzésem van.
- Ösztönök. Akkor nem csak a szerencsén múlt, hogy három napnál tovább sikerült életben tartanom.
Egyedül, tegyük hozzá. Eléggé nagy lépés ez tőlem, amire büszke is leszek egy nap, amikor már a kicsi tényleg olyan közegben lesz, ahol vigyázni is tudnak rá. Én egy sikítozó nőszemély vagyok odabent, aki az elmúlt napokban mindent is megtapasztalt.
- Merrefelé mentél? Váratlanul kereszteztük az utad, nem késel el?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837326#post837326][b]Rothstein Elektra - 2021.09.26. 10:35[/b][/url]

Lágy kedvességgel és biztatással mosolyog a sok kérdés hallatán a vörös szépségre. Neki is volt számtalan, amikor a fiát várta majd a ki angyal megszületett. Egek! Egyenesen rettegett, hogy össze fogja törni. A fejecskéjét, a nyakát, mert néha olyan erős és vehemens tud lenni, mint elefánt abban a bizonyos porcelánboltban. Aztán jött az anyja és segített. Ott laktak velük az első hónapban. Zoli is szerette őket. Neki korán meghaltak a szülei, így hősnőnk családja lett a férje famíliája. Megérti tehát a nő helyzetét és igyekszik majd neki érdemben segíteni. A nosztalgia lágy szele azonban tovaszáll, ahogy Zsofia ismét beszélni kezd az őket összekötő személyekhez fűződő viszonyáról. Végighallgatja. Arca rezzenéstelen és békés, tekintete csendes tükör. Mindaz, ami a Pub mögött és után történt, Elektrában valamit tényleg megváltozott. Úgy határozott aznap este, hogy lezárja a múltat. Elmondta mit érez és elbúcsúzott. Aztán áttáncolta magát egy új élet ígéretébe, Mark segítségével, aki megértette, szavak nélkül is, hogy mire volt szüksége. Egy olyan éjre, ahol nincs jelen az a szívszaggató, tehetetlen düh, ami nap-nap után fojtogatta hősnőnk lényét, míg Hege nyomát kutatták, s míg a férfi végül fel nem fedte valódi kilétét előtte. Elengedte és a férfi is el fogja. Számukra nincs közös jövő. Túl sok hibát vétettek. Túl mély sebeket ejtettek, amik begyógyításához a Szerelem nem elég. Ennek dacára Elektra azt szeretné, ha mindannyian boldogok lennének. Hege, Zsófia, sőt még Rudolf és Otílía is, valamint persze ő maga. Megérdemelnék már, nem igaz? Annyi szenvedés kövezte ki útjaikat, hogy a várost körbeérnék. Kétszer. Azonban ha valamit ugyanúgy csinálva más eredményt várunk, az csak az őrületbe vezet.  Ezért inkább hősnőnk elvágta a szálat, mely Hegével kettejük közt feszült, hogy egyként szabaddá váljanak. Mindannyian. - A virágnyelvet a férfiak nem értik. Hege sem kivétel. Szóval, ha nem mondtad ki azt, a két szemébe nézve, hogy "Szeretlek" vagy, hogy "Szerelmes vagyok beléd, te vadbarom" akkor nem mondtál neki semmit - mosolyodik el amolyan bölcs rafinált fehérnép gyanánt. Közben a picurkát simogatja, de az lassan felneszel és nyöszörög megint kicsit. Hősnőnk tovább billeg és ringatja, majd lágy hangon suttog neki pár szót, hogy megnyugodjon.- Mellesleg te sokkal szebb vagy Otíliánál, mert neked a lelked szép, és az sokkal többet ér, mint a pisze orr, meg a rőt loknik - jelenti ki a rá jellemző őszinteséggel meggyőződését. Legalább, egyszer az életben Hege minőségi cserét csinálna. Ez nem a "Ha ló nincs, szamár is jó lesz" helyzete. Így gondolja. Őszintén. Ezen nem változtathat semmi, főleg az nem, hogy a Sors fintorának köszönhetően ő és az ex feleség rokonok. Igen. A vérük és küllemük talán sok tekintetben egyezik, hisz tagadhatatlan a hasonlóság. A két nő ennek ellenére egymástól fényév távolságban van, ami a viselkedésüket és ennek fényében jellemüket illeti. Ez abból is kitűnik, ahogy Zsófia magáról és kvalitásairól beszél. Olyan kevés hittel, hogy az már hősnőnknek fájdalmas.  - Ne beszélj már hülyeségeket...Egek!...Gondolod rád bízták volna, ha nem hinnék, hogy nálad jó helye lesz? - érvel a tőle már megszokottnak mondható kendőzetlenül nyers stílusban, hogy azután ezt még erősítve elemelje a kicsit és finoman visszapakolja szövetségese mellkasához. A művelet most is nagy odafigyelést igényel. Elektra hosszú, csontos ujjai ügyesen hajtogatják a pici végtagokat, hogy tökéletesen és biztonságosan rásimuljanak Zsófia torzójára. Egy utolsó, lágy és gondoskodó puszi még azért jár az angyali aprónépnek, s csak ezután egyensedik ki ismét, az anyaoroszlán énjét közben levető riporternő. - Munkába tartok. Tíztől kezdődöik az Elektra felel, aztán még kicsit előre dolgozom, hogy Legyen pár teljesen szabad napom, amikor Imolának megkezdődik az előkészítő - meséli békés mosollyal, ismét belebújva a lánya és hivatása nyújtotta puha, védelmező gúnyába. Életének két biztos pontja a család és a munka. Talán nem is kell más és újra boldog lehet. Ha pedig még Markot is megnyeri szövetségesének és néhány ügyben közösen igazságot tehetnek...Esetleg még egykor megkezdett képregénye is megjelenne, amire nemrég rátalált...Nos az lenne az igazi, lélekemelő diadal. Természetesen ezek egyelőre csupán vágyálmok, melyek beteljesülése vagy kudarca a jövő titka. Egy azonban az itt és mostban biztos: Hege iránti érzéseit és a vele közös összes emlékét Elektra tudatának mélyén egy szobába zárta, s hogy onnan nem ereszti ki, történjék bármi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837459#post837459][b]Zayday Hudson - 2021.09.29. 11:13[/b][/url]

Hiába remeg még a lábam, azt biztos ha nem kopnak le használni fogom a sprayt, vagy akár a földön mellettünk heverő fa ágát felkapom és mehet a durrogtatás. A srác elbánik kettővel, én pedig a harmadikat veszem a gondos kezelésembe. Francnak spray, szerszámkészletet kell magammal hordani, és egy cuki kis kalapács megoldja a helyzetet. Persze én nem szándékozom senkit bántani, de ha egy idegen alak megindul felém, elkezdődik a pofonofon. Érzem a srác kezét a derekamon, és megint annyira elpirosodok hogy akár be is tudnám világítani az egész világot. Más helyzetben nagy letolást kapna, de ha sikerül túljutni a helyzeten elmarad majd. Közben persze örülök hogy egy nagy bivaly srác érkezett a megmentésemre, de máskor inkább a tornyot választanám, nem a három hegyi embert. Úgy látszik, a fiúk már kezdik elveszteni a bátorságukat, hiszen egyre jobban pislákolnak zavarodottan. A pimasz kérdésre, összegyűjtöm minden bátorságomat és már indulnék is meg a srác felé, mint egy törpe az óriás felé. Hallom hogy Roland halkan cicceg egyet, és levágom hogy ez bizony nem lenne tanácsos. A három nagylegény, lehet hogy még meg is verne, de akkor azt hiszem élve nem hagynák el a helyszínt., a ”pasimat” ismerve. A színészkedés miatt szinte megfagy az vér az ereimben, jobban megijedtem mint a szituban. Kedvem volna a jelenlévő összes srácot kicsit megleckéztetni, de ha a szükség megkívánja, mit tudna tenni? Megszorítom a vállát, és a gondolatátvitel reményében erre gondolok: Jól van Rolikám, de pár centire az ajkam van egy kicsit óvatosabban.. Lassan a faragatlan tuskók leveszik az adást, és egy orbitális káromkodás közepette elbillegnek az utunkból. Amíg be nem fordulnak a másik sarokra, addig szorosan a srác mellett állok, majd mikor eltűnnek erősen megölelem.
- Úristen, annyira köszi! Nagyon féltem…. Nagyon jól, te kis barom. – mormogom bele a kabátjába már vidáman.
- Öhm, de tisztában vagy vele, hogy majdnem lesmároltál? – kérdezem tőle még mindig belekarolva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837464#post837464][b]Létai Roland - 2021.09.29. 13:14[/b][/url]

Nos azt hiszem, jól mértem fel a helyzetet. A srácok túlgondolták az erejüket... persze, ha nem beszélne belőlük az alkohol, valószínűleg túlerőben lennének, de egy kis mágia, meg muglivérű fifika jól megszívathatná őket, én pedig nem félek ezt használni. Na, meg a helyzetet sem, simán átkarolom Zaycsaj derekát, imádom az ilyeneket. Nem tehet mást ő sem, minthogy belemegy a játékba, de én ezt szeretem feszíteni is tovább, a helyzetet ugyanúgy, mint a húrt.
A srácok végül feladják, ennyit tesz a határozott fellépés és a "csók". Kicsit sajnálom is, hogy nem voltam ma pofátlanabb, de ha lesmárolom, tuti pofánvág és akkor oda az egész színészkedésnek. A cél érdekében feláldoztam magam tulajdonképpen. Mit meg nem teszek egy nőért?!
- Barom? Talán egy hős! - ciccenek mosolyogva, miközben élvezem, ahogy hozzám bújik. Úgy tűnik vonzom a színesbőrű csajokat, meg a többit is, de cssss.
- Tisztában vagy vele, hogy mennyi önuralom kellett ahhoz, hogy ne smároljalak le? Ilyen alkalom ritkán adódik, nem gondolod? - nézek a szemébe pimaszul vidáman, majd elpillantok a srácok felé, de már nem látom őket. Ezt megint szépen csináltam, bár egy kis bunyót sem vetettem volna meg, vagy egy kis varázspárbajt. Érdekes lett volna, ha úgy kenem el a szájukat.
- Amúgy meg ha nem öltöznél ilyen kihívóan, nem gerjednének rád. Vagy mégis - megengedek magamnak egy popsipacsit a jobb kezemmel, persze csak úgy barátian, ha úgy lehet egyáltalán.
- És mielőtt nagyon zokon vennél bármit is, a te ötleted volt, hogy a pasid vagyok. Mondjuk nehéz jobbat találni, de hát te tudod - engedem el végül, nem akarom, hogy engem is zaklatónak nézzen. Egyszerre elég neki három is.
- Amúgy jól vagy most már? Merre sétálsz? Elkísérlek, nehogy megint a gerjedt ifjak társasága betaláljon. Mehetünk kézen fogva is, ha akarod - vigyorgok teleszájjal, majd utat mutatok abba az irányba neki, amerre eredetileg állt. Legalábbis szerintem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837467#post837467][b]Zayday Hudson - 2021.09.29. 14:00[/b][/url]

Még mindig a srác szorításában vagyok, amit persze egy kis ideig élvezek de azután kiszabadulok. Még mindig közvetlen mellette állok, mert félek hogy a barombanda visszatér. Hálásan tekintek rá, ha nem lett volna itt, nem is tudok belegondolni hogy mi történt volna. Biztos vagyok benne hogy meglógni, vagy megvédeni magamat végső esetben kénytelen lettem volna, amit bár nem örömmel de megtettem volna. Élni és élni hagyni, ez az elv lebeg a szemem előtt miközben felveszem a földről a leesett kistáskámat. Elképesztően bátor volt a srác, én ha fiúnak születtem volna se lettem volna ilyen merész. A békés megoldások híveként elfutnék, de mivel srácok volnának az üldözőim nem jutnék messzire. Egy biztos, jövök Rolandnak egyel csak remélem nem kényszerít majd bele valami kellemetlen szituba. Mint például hogy játszam el a barátnőjét, vagy az ő szavával élve a csaját. Bírom őt, de néha túl szabadszájú. Ebben az egész szituban jól jött, úgyhogy egy pont neki.
- Hős barom. Tényleg köszönöm, és tartozom neked. Majd meghívlak egy kávéra, vagy nem tudom. – hebegek, és megigazítom a táskámban lévő apróságokat, sajnálatos módon a parfümömnek annyi.
- Roland ne bugriskodj már, még komolyan veszem és beléd szeretek… Vagy nem? - mondom színészkedve a fiúra sandítva.
Felkapom a fejemet amikor egy idős boszorka sétál el mellettünk. Kedveskedve végig méri a helyzetet, majd bólogatva végig sétál az utcán. Valamit somolyog, de nem tudom mit. Megcsapja a fülemet a fiatalok szó, és egyből levágom hogy mire gondol. Remek.
- Kihívóan? Én.. Vigyázz mert reccsen egyet. – rántom magamhoz hirtelen a karját, és magamhoz húzom. Hosszan, tigrisként nézek rá majd elengedem. Hozzám még életemben nem értek. Mármint úgy.
- Tudom hogy milyen vagy, és ezt az egyszer elnézem neked. De ne! – emelem fel a mutató ujjam.
- Bakker, abban a szituban mit tudtam volna csinálni? Szerinted élveztem? – kérdezem már szinte mosolyogva, majd megpaskolom a srác vállát és elindulunk.
- Csak egy kis bevásárlást tartottam volna, de most jöttem rá csak már pár bolt van nyitva. – magyarázom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837471#post837471][b]Létai Roland - 2021.09.29. 16:43[/b][/url]

Minden jól alakult, immár kettesben maradhattam a szexi barnával. Ja, úgy tűnik, mégsem az ázsiaiak lesznek a kedvenceim. Pedig minél másabb, annál izgalmasabb, nem igaz? Ezek szerint az ilyen csokilányok a nyerők, ha választani kell. Persze nem kell félni, van egy csomó jó fehér csaj is, például a prefik. Jó, mondjuk az egész Eridon nem, köztük Somogyival, aki elfelejtett mellet növeszteni, Karolina és Harmatos a levitában már okés, de hát szűzikék, ugyebár. Az eridonosoknál Juhász, meg a Berry csaj ott van, de... hát, mindegy is, a Rellonban pedig Borókát ki ne akarná megfektetni, na ugye? Ezek pedig még csak a prefik, van jó pár csaj, akivel lehetne mit kezdeni, mint mondjuk Hudson. Kár, hogy ennyire ismer, de legalább elismeri az egyetlen jócselekedetemet.
- Bugriskodni? Te a középkorból jöttél, hogy ilyen szavakat használsz? Amúgy meg én mindig komolyan mondom a dolgokat, úgyhogy megengedem, hogy belém szeress. Kibírnám, hidd el - azt, hogy meddig, megint más kérdés. Még nem jártam senkivel itt, inkább csak egyik virágról a másikra szálltam, kötöttségek nélkül. Mindenkinek pont elég volt annyi is belőlem, azt mondták. Igaz Leila? A többiek meg szintén nem vesznek komolyan, szóval MaeBae és Reina sem. De azért őket sem rugdosnám ki az ágyból. A kör bezárult.
- Miért reccsen, pukizni fogsz? - röhögök fel, ahogy megrántja a karom. - Ezt nem a legyek hordták össze, kisanyám - mutatok a rántott karra a másikkal. A seggrepacsi után pedig néz engem, csúnyán. Na jó, ez már ismerős!
- Jó, jó, nyugodt lehetsz, nem fogdoslak tovább. Sajnos - emelem fel a kezeimet. Nem azért, mert félnék a következményektől, hanem jó érzés, hogy hálás nekem. Egy kicsit elhihetem, hogy szeret valaki. Pedig csak a családom szeret, hát ez van.
- Jó ötlet volt, szó se róla. Például ha simán segítséget kérsz is odamegyek, de tény, hogy ez hatásosabb volt - tárom szét a kezeimet röviden. - Sajnálom, ha nem élvezted ezt a kis játékot. Nekem tetszett, jó volt a pasidnak lenni egy kicsit - mondom egész komolyan, miközben elindulunk. Amúgy az öreg nyanya motyogása nem piszkált fel, nem figyelek az ilyen okoskodókra. Van egy csomó ilyen a suliban.
- Akkor végeztél, vagy megnézed a pár boltot? Ráérek, bár cipekedni nem fogok. De meg tudom mondani, ha jól áll rajtad egy kihívó ruha - vigyorgok szemtelenül a kávébarna lánykára. Még a végén tetszeni fog a vásárlósdi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837489#post837489][b]Zayday Hudson - 2021.09.29. 20:19[/b][/url]

Nem akarok feltartani a srácot, ezért csendesen hallgatom a szövegelését. Még is bennem van az, egy kis revánsot kellene vennem a kis magánakciója miatt. El hívom és vele cipeltetem a szatyrokat, egészen fel a kastélyig. Lebulizom az egyik prefivel, hogy az uraság a hálóig felhozzon mindent. Szerintem nem lesz ellenükre, sőt örülni is fognak vele. Hallottam már ezt-azt rebesgetni a fiúról, igazi rosszfiú. Persze, ezt mutatja de általában ha az ember sokkal jobban megismer egy rosszfiút, akkor megnyílik. Nála is egyszer el fog jönni valaki, aki talán kicsikét is megváltoztatja. Kedves srác meg minden de azért nagyarcú. Jó, persze engem ez nem zavar, meg néha aranyos dolgokat is mondd, de mégis. Ott vannak a srácok a suliból, nagyon cuki arcok meg lehet velük hülyülni de persze minddel csak haverok vagyunk. Sosem éreztem még gyengébb érzelmeket egyikük iránt sem. Viszont az előző nyári szünetben történt valami egy sráccal, de szerencsére semmi komoly. Csak annyi hogy a my first kiss megvan, és kész. Összeráncolom a szemöldökömet, a kezemet karba teszem és rosszallóan ciccegek, és dobbantom a bal lábamat. Mint egy mérges kismacska.
- Középkorból? Nem, én a 20. századból jöttem. Csak most a szép napernyőmet nem hoztam el, de úgy is rosszul járna ő is, meg te is. Lenne itt csetepaté, így már tudod: Amazon vagyok. – nem tudom ismeri ezt a szót. Nagyjából azt jelenti, meseképletesen amikor a hercegnőért nem megy a toronyba a szőke herceg, nem menti meg. Nos, a lány akkor kénytelen megmenteni saját magát, és védeni az erényeit meg a belbecsét.
- Pukk-pukk. Mindjárt elkap a pulykaméreg. Nem a legyek, hanem a szúnyogok. – pimaszkodok az évfolyamtársammal, hiszen imádom ha fel tudom húzni mások agyát. Azét aki megérdemli.
- Rendben, akkor úgy legyen. Egyébként meg, ha ennyire nagyra vagy magaddal, elmondom hogy ha akarnám, simán megszerezhetnélek. Ha olyan lány lennék, úgy forgatnálak az ujjaim között mint a régi kazetták szalagját.. Nem vagyok olyan lány. – kacsintok rá, majd felgyorsítva a lépteimet lehagyom őt, és próbálom elfojtani a kacagásomat.
- Ilyenkor már csak az édességbolt van nyitva, meg a hogyishívják butik. Ne nézz így rám, sok üzlet van itt… Ja, és cipekedni fogsz. – bevárom a srácot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837494#post837494][b]Létai Roland - 2021.09.29. 21:25[/b][/url]

Érdekes ez a csajszi is, meg tényleg szexi. Csak hát úgy gondolom, hogy olyasmi, mint a többi szüzike, vagy csak én nem találkozom a megfelelő Leilákkal, csak eggyel. Na, mindegy, azért próbálom kicsit félreérthetően fűzni, aztán majd meglátjuk mennyire lesz rá vevő. Már az is valami, hogy még nem pofozott meg mondjuk a seggrepacsiért, vagy a szexista megjegyzésekért. Akkor vagy elfogadták már, hogy tőlem ezt kell várni, aminek végül is örülök, mert megvallom, nem szeretem, ha pofozkodnak minden szarért. Az olyan kis béna, persze, nem mintha sok mást lehetne tenni ellenem, meg az elég egyértelmű kinyilatkozás arra vonatkozólag, hogy nem kellett volna azt tennem. De ha még ez nem volt elég a leányzó fura szavakkal bombáz, nem bírom kapkodni a fejemet, meg a röhögőmirigyem visszatartani.
- Én is szeretek amazon lenni - nevetek fel, rápillantva a melleire. - Előbb emezen, aztán amazon - vigyorgok, mert azt meg ráhagyom, amit mondott. Nem értem, hogy hogyan jött az amazon a napernyőhöz és miért járnék vele rosszul. Mindegy, szemtelenkedjünk tovább, mintha mindent értenék.
- Szúnyogok mi? Egyszer megnéznélek az edzőteremben is, hogy lássam a te szúnyogjaid - feszítem be neki a hozzá közelebb lévő karom a miheztartás végett. Nem szoktam ezzel dicsekedni, de elég jól el vagyok látva izommal és bizony, azért jól megszenvedek. Persze már a heti rutinom része és szeretem csinálni, meg jól is nézek ki miatta, úgyhogy dupla öröm.
- És még engem tartanak nagyképűnek. Persze azzal, hogy azt mondod, hogy simán a tiéd lehetnék, csak nem vagy olyan lány. Nos... kényelmes. Na, akkor mesélj, milyen lány vagy, Hudson? - érdeklődve nézek felé, mert komolyan kíváncsi vagyok, hogy neki mi a férfias, vagy mit kéne tenni az ő elhódításáért. Gondolom ő is szüzike, mint Harmatos. csak, hogy tudjam, milyen az ideális férfi, ami én soha a büdös életben nem leszek, tehát el tudom kerülni a nyafkákat. Mármint nagyon remélem ez elég lesz hozzá.
- Mondom nem, de menjünk. A Hogyishívják butik érdekel a legjobban - szemtelenkedek tovább, miközben beérkezünk a negyedbe, ahol a butikok vannak. Az Izé negyedbe, ahol a Hogyishívják butik lehet, ehehehe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837572#post837572][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.10.02. 07:45[/b][/url]

- Szerintem nem volt virágnyelv, de, nem tudom, hogy én alkalmas lennék-e számára. Mi ketten mások vagyunk, és mivel tudom, hogy téged mennyire és milyen mélyen szeret, azt hiszem, már régen elfogadtam, hogy ez a történet egyirányú. Ott a munkám, Erika, most itt van Aina. Az életemet rendbe kell tennem. Amikor Erikát választottam, eldöntöttem, hogy a döntéseimnél őt veszem először figyelembe.
Erika pedig nem egyszer jelentette ki, hogy nem akarja, hogy legyen apja, és noha állandóan az édességkészlete felemésztését hozza fel indoknak, hiszen, engem, az anyját már ismer, tudja, hogy édességet csak akkor eszek, ha éppen egy katasztrófa közepén ülök, vagyis, szinte soha, mégis ez az érve. A pszichológus szerint így fejezi ki az érzéseit, és nem az édességét, hanem engem nem akar megosztani mással, ami melegséggel tölti el a szívem, hiszen az együtt töltött idő során mélyen megszerettem én is a cserfes kis szőkét. A dicséretre lesütöm a szemem, zavarban vagyok, és szeretnék valami helyeset mondani erre, de nem könnyű. Nagyon sok frusztráló gondolatom van ezzel az egész helyzettel kapcsolatban. Kicsit, mintha hazudtam volna, hiszen hosszú évekig nem mondtam ki a nyilvánvalót. De már ténnyé vált, ahogy az is, hogy Otília itt fog élni egy ideig, amíg lábadozik. Még jó, hogy nagy házat vettünk, és, hogy van lehetőségem otthonról is dolgozni. Nem mindig, de pár órát a héten muszáj.
- Mhm.
Valószínűleg nem, ha látnák Erika cukorfogyasztását, és azt, hogy átvette a hatalmat a családban. Inkább csak túl gyorsan mondtam igent, és mire felfogtam, hogy mit tettem, már késő volt. Aztán meg, hogyan kockáztathatnám azt, hogy a gyerekemet, már azt, amelyik az enyém, elvegyék tőlem, mondván, hogy baromira felelőtlen nőszemély vagyok. Naugye. Finoman segítek visszahelyezni a gyereket a kiindulási pozíciójába, és közben olyan érdekes megtapasztalni azt a sok érzést, ami eláraszt. A féltést, a szeretetet, a vágyat, hogy újra az én közelemben legyen. Remélem, hogy gyorsan eldöntik, hova kerüljön, mert még egy kis idő, és már erőszakkal kell majd elvenni tőlem.
- Óóó, máris ennyire elszaladt az idő? Ne aggódj, imádni fogja, amikor nem az igazgatóiba ülök meghallgatni Erika bűnlajstromát, egészen szeretek bejárni az intézménybe. Mindenki nagyon kedves és precíz, és elképesztően rendesek a gyerekekkel. És nagyon tetszik, hogy mindenkiről tudnak mindent. Szóval extrán odafigyelnek arra is, aki nem az ő csoportjukba tartozik.
Lelkesen és megnyugtatón mesélem el a tapasztalataimat. Ki hitte volna, hogy egyszer én, Hollóvölgyi Zsófia arról mesélek, milyen profi az előkészítő. Senki. Ez se véletlen.
- Viszont, ha tíz, akkor lassan el kell engedjünk, mert még a végén elkésel miattunk. De ha van kedved babázni, akkor szívesen látunk bármikor. Akár Imolával is, Erika jobb is, ha megismerkedik vele, így tudja, hogy kit kell majd megvédenie.
Nem rossz az, ha van egy olyan ember a hátad mögött, mint a lányom, de persze az sem baj, ha a lányom tudja, hogy ki az, aki szent és sérthetetlen.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837583#post837583][b]Rothstein Elektra - 2021.10.02. 14:14[/b][/url]

Valóban teljesen mások ők ketten. Homlokegyenest ellentétes jellemmel és érzelemvilággal rendelkeznek. Talán épp emiatt áll úgy a helyzet jelen pillanatban, hogy a halálból álalakban visszatért Hege két szék közül a pad alá esett. Akarva-akaratlan, így lett. Hősnőnk lemondott róla, Zsófia pedig nem fog lépni felé. Van ebben az egész helyzetben, valami hihetetlenül ambivalens szájíz. Amennyiben csak a legszűkebb pátriát tekintjük, három ember eddig szépen felépített életét tette a földel egyenlővé pár tévesen meghozott döntés. Viszont ha tágabbra nyitjuk a kört, már inkább beszélhetünk ötről. A színpadon Hege, Zsófia és Elektra mellett még ott van Rudolf és Otília. Drámájuk shakespeare-i mélységeket és magasságokat élt meg az alatt a pár hónap alatt, míg zajlott. Olyan hatalmas terheket rótt a résztvevők vállára, melyekbe kishíján egyként beleroppantak mindannyian. Épségben nem marad senki sem, erről Elektra szentül meg van győződve. Ezért szállt ki belőle. Majdnem belehalt. Nem testben. Nem az átkok okán, melyeket szövetséges ráolvasott. Lélekben veszett kvázi oda, s csak kevésen múlt, hogy mindez szerettei tudomására jusson. Ott táncolt a szakadék szélén. Azzal a fojtogató haraggal vegyes kétségbeeséssel lényében, amit csak a Pub mögötti sikátorban tudott kiűzni önmagából végérvényesen. Inkább hallgat. Nem forszírozza tovább a dolgot, csak figyeli a vörös szépséget. Áldását adta a kapcsolatra egykor volt szerelme és közte. Innen viszont, már annak szereplőié a döntés, hogy miként fonják sorsuk fonalát tovább. - Köszönjük. Szavadon fogunk! - mosolyodik el, s örömmel jegyzi meg a szíves invitálást. Imolának szüksége lesz kapcsolatokra a saját korosztálya tájáról. Olyanokra, akik megmutatják neki milyen is az élet, amiben nem csak anya, nagyszülők és Rebeka, azaz felnőttek vannak. Meglehet azonban, hogy az igencsak akarnoknak, sőt jócskán önzőnek tűnő, cukorka maffiózó csemete, nem a legtökéletesebb jelölt az őrangyal feladatra, ám az esély mindenkit megillet. Megeshet, hogy mindketten tanulhatnak majd a másiktól, s a végén tényleg barátnők lehetnek. Ki tudja. Előbb még kezdjen el Imola, biztonsági okokból apja nevén, egyáltalán járni az Előkészítőbe. - Akkor én most megyek. Vigyázzatok magatokra! Holnap délelőtt átbűvölöm hozzád a hintaszéket és tényleg, ha bármiben segíthetek, csak küld el a patrónusodat és megyek - búcsúzik majd még utoljára megsimogatja Aina kezecskéjét, hogy azután felnyalábolva immár kihűlt kávéját elinduljon a rádió épülete felé. Lehet még beugrik unokabátyjához is egy kicsit, hogy megnézze min dolgozik mostanság. Legutóbb felugrott, hogy megjavítsa antik ágyát saját kis Magány Erődjében. Amikor tombolt abban is sikerült kárt tennie. Szerencsére javítható mértékűt. Tamás pár mozdulattal és szakigézettel mondhatni újjá varázsolta. Igen. Meglátogatja. Lépteit döntése nyomán felgyorsítja, s kecses alakja lassan eltűnik a míves kandeláberek által vetett fénykörök között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837619#post837619][b]Zayday Hudson - 2021.10.03. 11:28[/b][/url]

Nagyon nagy mázlija van velem ennek a gyereknek, a két kezét összeteheti amiért nem mentem neki. Pedig, egész kedves srác lehetne ha nem hozná állandóan ezt a kötelező rosszfiú stílust. Annyira még nem ismertem ki annyira hogy rájöjjek hogy színjáték-e, vagy minden amit tesz vagy mond az halálosan komoly. Talán tehetnék rá egy kísérletet hogy helyrehozzam valamennyire, de nem fogok mert ha így jól érzi magát a bőrében nem csinálhatok semmit. Leszakad a táska füle és nekicsapódik a mellettem lévő falnak. Talán most a kistükröm is eltört, ami talán a nap fénypontja. Hány év balszerencse is? Megkezdődik a balszerencse áradása, amelynek elején három ork és egy szexista herceg próbált magának megszerezni. Most jut eszembe volt egy boszorkány is, aki nemrég ment el mellettünk. Teljes a mesehősök listája, talán szólok is a színjátszós társaimnak hogy van ötletem a következő darabra. A vastaps garantált az előadás napján, hiszen az ilyen sztorik tarták lázban a népet.
- Tudjuk hogy te mit szeretsz, kérlek a továbbiakat inkább ne nekem mondd el! – szólok a srácra. Képes mindent elviccelni, ami nem ajánlatos mert éppen meglátok az utca szélén egy szakadt esernyőt. Használatba nem tudom venni, mivel csurom sár.
- Na jó így van, de nem jár az elismerés. Hát akkora vagy mint egy bika, még jó hogy egy nagydarab srác erős. Azoknak annak is kell lenni. Rajtam meg ne nézz szúnyogokat, én lány vagyok. Marha szép lennék izompacsirtaként. Így jó vagyok, ahogy te is. – osztom meg az álláspontomat vele, és közben próbálom kikerülni a sártócsát.
- A nőknek vannak praktikái. Tisztességesek, és nem tisztességesek. Én is öltözhetnék úgy mint néhányan a divatlapok oldalain, és én is mutogathatnék sok mindent, de mivel nem akarom nem fogom. Azért nem vagyok olyan lány, mert én nem futok srácok után. Fussanak ők utánam, és különben is még ráérek. Hogy milyen lány vagyok? Átlagos. – szövegelek úgy hogy a földet bámulom, mivel még soha nem beszéltem ilyen témákról srácokkal.
- Majd meglátjuk ki mit cipel. Hékás, stoppolj! Itt vagyunk. – mutatok az üzlet ajtajára és kitárom az ajtaját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837739#post837739][b]Helvey Belián Balázs - 2021.10.05. 19:36[/b][/url]

A nap már jócskán a horizont alá bukott, a csillagok bújnak elő, melyeket tépett felhőfoszlányok takargatnak itt-ott. Nem ígér esőt a mai éjszaka, de érezhetően hűvös szellő kúszik be az épületek között a faluba, az utcákra. Az lakosok java már visszahúzódott a kellemesen meleg házaikba, hogy elüssék még a nap utolsó óráit, ki épp mivel. Akik még kint lézengnek, vagy haza, vagy másfelé igyekeznek, hangtalan és mégis hangos forgatag. Vidám, harsány nevetés és énekszó szökik ki a pubból, ahogy elhalad a közelében, az ajtó csapódik és a maroknyi fiatal elindul a falu vége felé, talán a kastélyba. Onnan már órákkal korábban eljött, eddig evéssel és jóféle beszélgetéssel ütötte el az időt pár végzőssel az utolsó évfolyamról. Hallgatta, hogy mik a tervek, álmok, miközben sört kértek és fogyasztottak. Nem leinni akarta magát, ez csak olyan kelléke volt az estének, semmi több, mivel evett, nem is érzi meg. Csak akkor, amikor könnyített magán indulás előtt, majd elköszönve bújt bele a vékony kabátba, amit azért vett fel, mert Hayden már megjegyezte, hogy pólóban nem kellene mászkálnia, mert fáznak azok, akik ránéznek. Kilépve kotor a zsebében, majd battyog vissza, hogy ott maradt öngyújtóját szedje össze a dobozzal együtt. A kor ugyebár. Immáron véglegesen elindulva gyújt rá, ráérősre véve lépteit, egyszeriben kerülővel indul egy körre a faluba. Az idő neki kellemes, az Újhold összetéveszthetetlen energiái járják át és ilyenkor hegyet mászni is tudna, hát még szép, hogy kint tölti az időt, míg lehet. Nem húzza a feszült ciklus idegeit, nem kínozza semmi olyan emlék, kép, amelytől összeszorulna a mellkasa. Akárhogy is nézi, minden nappal egyre könnyebb és egyre haloványabb egy rész, amelyet sokak szerint már ki kellett volna rég dobnia. Nem tudja eldönteni, hogy ez így jó vagy rossz, ugyanis az elfojtás hozott pár, kellemetlen mellékhatást, az ürességet, így erről majd jó lesz, ha előbb vagy utóbb beszél valakinek. Majd. Most szeretné kiélvezni, hogy jó.
Befordul a sarkon és az első kukánál kidobja a csikket. Hall valakit a közelben neszelni, de míg konkrétan nem neki szól, nem foglalkozik vele. Egy pillanatra akad meg rajta a tekintete, úgy néz ki, hogy ő ma már nem szomjas és már rázza is a fejét. Ismerős momentum, de lekopogja, vagy egyre ügyesebb részeg vagy tényleg nem iszik már annyit. Azért kicsit lassabban lép tovább, ha elesne, azért még lelkiismerete akad, felsegítené.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837805#post837805][b]Helvey Belián Balázs - 2021.10.06. 22:21[/b][/url]

Sejtette, hogy szavai majd valami hasonlót váltanak majd ki a férfiből. Elvégre nem azért jött be, mert van egy kerti szettje, amit nem tud megjavítani, felújítani vagy épp mert mágiátlan, a leeső szekrényajtókat. Igaz, hogy Dimi is felvetette a dolgot és benne is van, nem árt mégis, ha kicsit okosabb lesz a dologban és nem úgy áll oda, hogy csak szálkát szálkára halmoz az ujjaiban és közben azt sem tudja, hogy merre van arccal. Nem tudja, nem ismeri a férfi habitusát, sem azt, hogy mennyire van benne akármiben idegenekkel, ha a munkáról van szó. Tudja, hogy sokan nem osztozkodnak, még tudásban sem, hát még ha munkáról van szó. Nem fog persze sosem pénzt kérni ilyenért, bárkinek is csinál bármit, ha fejlődik a témában, tőle sem kérne. Elvégre nem munkát keresni jött, az van neki bőven. Mégis, amikor akad szabadidő, valamit mindig csinál. Tudja, hogy nem minden pillanata egészséges, és nem is azért jön ide, hogy majd a másiknak ecseteljen közben bármit erről. Nem akar már szót emelni és témázgatni abban, arról ami elmúlt. Lezárta a dobozt és eltette, mélyre. Benne lapul minden és szeretne egy újat nyitni, amibe annyit jót tesz, amennyit csak lehet. A férfi csak nézi közben, már lassan kezdi magát kínosan érezni, mintha gyerek lenne és a tanár állna előtte, aki épp megszidni készül, mert nem teljesített jól. Nem meglepő, hogy amikor megszólal, hirtelen és mégis öblösen, összerezzen akaratlanul. Kicsit nagyobbakat pislogva mereszti rá a tekintetét, hogy akkor most küldik el a francba.
- Igen? - gondolatban már az ajtót keresi, amikor végül nem azt a választ kapja. Fellélegezve sóhajt egyet némán, majd feje már billen is előre, hátra, bólogat aprókat és végig, hogy veszi az adást. Sejtette, hogy nem olyan ember ő, aki csak úgy simogatja az anyagot és majd lesz belőle valami. Ó nem, elég a kezeire, tenyerére nézni, amiben a sajátjai tutira elvesznének, pedig alapvetően nem kicsi kezű ember. Olyan átlagos.
- Igen, inas. Azt hittem ez a szó kiment a divatból – hát ezek szerint nem. Tény és való, hogy nem olyan szakmákban mozgott eddig sem, ahol ezek eleve léteztek, így tudomása sem lehetett róla. Mindegy.
- Értettem, mindent – akkor jöjjön a fekete leves. - A fájdalom és az erő nem gond, azonban nem tudok mindig teljes lenni. Ezért szólok most, hogy amikor közeledik a Telihold, akkor jobb, ha erre sem járok. Utána azonban annál jobban fog menni. Így könnyebb lesz időpontot keresni és nem magyarázkodni, miért nem sikerül vagy épp nincs erőm – nem tartja magát olyan súlyemelőnek sem semminek sem. Átlagos, több nem is kell. Fogalma sincs itt milyen erő kell, így aztán ráhagyja ezt a dolgot. A kinyújtott kézre pillant, majd előretolja a sajátját és kezet fog vele. Tényleg elveszik benne.
- Meg – bólintva engedi el, majd pillant körbe. - Mikor lenne jó kezdeni? Most épp jól áll a Hold – de csak mosolyog, hogy ezt nem gondolta komolyan, viszont örömmel körbe néz, ha arra van idő. - És persze, mit kell szerezzek? A játszós ruha nem akadály, ahogy a szálkák sem, de ha van valami, akkor azt postafordultával be is szerezném.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837859#post837859][b]Nemes Balázs - 2021.10.08. 17:59[/b][/url]

Évente többször is szerveződtek az országban szegényeket segítő rendezvények, voltak adománygyűjtő estélyek és koncertek, Karácsony környékén használt játékokat és ruhákat gyűjtöttek össze a szegényeknek, s akadtak időszakok, amikor étellel vagy segélycsomagokkal látták el a rászorulókat. Ez nem volt másként Bogolyfalván sem, ahol épp most köszöntött be az ősz, s ezzel együtt a hideg. S míg egyesek a kellemesen fűtött, meleg otthonaikban tölthették el estéiket, sokan odahaza fagyoskodtak és szűkölködtek. Papként kötelességemnek éreztem, hogy beszálljak az elesettek megsegítésébe, fel is kerestem az egyik szervezőt, aki nem más volt, mint a polgármester felesége. Párszor egyeztettünk, hogy , s mint tudnánk segíteni, és el is érkezett a pillanat.
A sátrat már felállították a téren, néhány asztalt is elhelyeztek, meg egy nagy bográcsot, amiben készültünk megfőzni a finom babgulyást. Emellett néhány segítő már ott toporgott, várva az instrukciókat, mert a babgulyás mellett bizony csomagokat is kellett volna készíteni, melybe az énekkarosaim is közreműködtek.
- Várjatok kicsit lányok, esetleg szelektálhatnátok a dobozok tartalmát, hogy miben-mi van, aztán hamarosan érkezik a polgármesterasszony, és majd elmondja, hogy mit is kéne csinálni pontosan - mondtam a lányoknak, majd a nyakamba kötöttem a kötényt, mert a főzést azt bevállaltam. Neki is álltam a hús felkockázásának, közben néha felpillantottam, hogy vajon Lizi hol lehet, reméltem, hogy nem érte őt semmi baj, s időben ideér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837887#post837887][b]Daróczy Elizabet - 2021.10.09. 09:24[/b][/url]

Nem vagyok az a nagy sminkelő, de mostanában valahogy nem alszom olyan jól, mint régebben, így ha tetszik, ha nem, muszáj volt egy kicsit több időt szakítanom arra, hogy arcom normálisan nézzen ki, és ne következtethessen senki semmire. Mert mindenki következtet mindenre, igazából mindegy, hogy mit csinálsz. Nekem pedig, aki amúgy is utálja a hirtelen jött, váratlan és nagy volumenű változásokat az életében, eleve egy teljesen új szerepkört, egy új életet kell elsajátítanom. Azt az életet, melyet eddig igaznak hittem, meggyőződéssel igaznak mondani úgy, hogy tudom, nem igaz belőle semmi. Hazudnom kell, nekem, aki sosem tettem ilyet, vagyis egyszer, de az is csak egy ártatlan füllentés volt, amit igazából tudom, hogy Teodor nem hitt el, de nem beszéltünk róla többet. Valami olyat teszek most, ami nagyon távol áll tőlem, egy férfiért, akinek odaadtam a testem, a lelkem, az életem. Valakiért, akit úgy szeretek, hogy tudom, ő maga az érzésre képtelen. Fogalmam sincs még arról, hogy vajon a túlélésre játszom, vagy arra, hogy az a kis naiv rész, ami még bennem van, győztes helyzetet teremtsen. Talán ostoba vagyok, hogy feltételezhetem, még nyerhetek, de tiszta szívemből hiszem, hogy ez lehet mind a kettőnk számára gyümölcsöző a jövőben.
Szóval lényegében amiatt, mert sminkeltem, vagyok pár perc csúszásban, de véleményem szerint még simán behozható a lemaradás. Gyakorlatilag profin képes vagyok átszelni a fél várost magassarkúban gyorsabban, mint azok, akik lapostalpúban közlekednek, és még csak meg sem izzadok. Ez az én szuperképességem, azt hiszem.
- Dicsértessék. Hoztam csokoládét a csomagokba, mert a boldogságnak nem szabhatunk határt.
Mosolyogva nyújtom át az egyik odalépő lánynak a nehéz szatyrot, majd ujjaimat összefonva pillantok fel a férfire, egy kedves mosoly kíséretében.
- Néhány perc múlva megérkezik a lista, megkértem Zsófit, hogy még egyszer ellenőrizze le a családokat. Amikor utoljára láttam, harminchat család neve szerepelt rajta. Megvárjuk, vagy kezdjük el összerakni őket?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837920#post837920][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.10.10. 15:28[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837972#post837972][b]Hansági Tamás - 2021.10.11. 17:24[/b][/url]

Vannak pillanatok, amikor megmutatkozik, hogy egy ember külleme nem mindig azt tükrözi, hogy milyen ember is valójában. Mindenki azt hiszi, hogy a bűbájos bútorasztalosnak a szíve szú ette és csak a fákhoz viszonyul szeretettel. Igaz durva, mint egy pokróc és nem is az az optimista fajta, de ha úgy érzi, valaki megérdemli a figyelmét, azt meg is adja. Így van ez az előtte állóval. Tanulni akar és vette a bátorságot, hogy kérésével elé álljon. Hát jöjjön. Lássuk mit ér a szava. - Vannak szavak, amik sosem fognak - jegyzi meg futólag, majd figyelmesen hallgatja a fiatalember mondandóját. Zöldjeiben ott csillog az értelem, amit ki sem néznének sokan belőle. - Ezek szerint vérfarkas vagy, igaz? - kérdezi csendesen, ahogy markában tartja pár pillanatig a másik kezét. Úgy beszél közben, hogy rajtuk kívül más ne hallja meg, még véletlenül sem. Nem akar a srácnak kellemetlenséget. - Három nap előtte, három után, ha szabad, az úgy jó lesz? - kérdezi, mialatt próbál visszaemlékezni, hogy mit tanult erről a kórról. Úgy tudja, hogy nehéz előtte és nehéz utána, de azt, hogy mennyivel abban nem biztos. Ezért vett egy olyan számot alapul, ami sem nem sok, sem nem kevés. - Előszörre elég a pálcád és a két kezed. Minden mást adni fogok később. Azt is elmondom mivel védheted meg a ruhádat - válaszol a feltett kérdésekre sorjában és a rá jellemző mogorvának tűnő komolysággal - Akkor, ha már most tudsz kezdeni, megmutatom neked az eszközöket és azt, hogyan készítem elő a fát arra, hogy dolgozzak vele - int jelezve, hogy mehetnek is egy ajtó felé, mely az emeletre vezet. Oda, ahol műhelye és a Bogoly FM osztoznak a szinten. Amennyiben Balázs is akarja, el is indulnak és Tamás igyekszik jó mesterként viselkedni. Apja annak idején hasonlóan kezdte az ő tanítását. Persze akkor ő még alig múlt öt vagy hat éves. De jobb később, mint soha. Legalábbis az okosok azt mondják. - Nálam van két szabály. Az első, hogy mindig szól a zene. A második, ami egyben a legfontosabb, hogy a védőfelszerelés kötelező! - emeli jobbja mutatóujját magasba, szavai nyomatékosításául. A biztonság mindenek előtt való. Nála, ha betartja az előírásokat akkor nem eshet komoly baja. Persze a szálkák és megcsúszó vésők ellen Tamás sem óvhatja meg, még magát sem tudja, de mindent megtesz, hogy csak ennyi legyen tanonca és saját maga legnagyobb gondja.