38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 59 60 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Császár Valentin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 22. 21:42 | Link

Hétvége. Egy jó alkalom, hogy kiszabaduljon a kastély falai közül, és tegyen egy kiruccanást a faluba. Ami azt illeti, az utóbbi időben egyre gyakrabban fordult elő, hogy lelátogatott Bogolyfalvára, mert a kastélyban nem igazán érezte jól magát. Bár ott is lehetett magányos, ha épp úgy akarta, de az igazi nyugalmat valahogy mégis a falu jelentette számára.
Már egy ideje kint ücsörgött a tér egyik padján, enyhén előre görnyedve, ujjai közt drága, minőségi cigarettát szorongatva.
Nem érdekelték az emberek, ahogy ők se törődtek vele. A gondolataiba merülve azt se vette észre, hogy egy fiatal lány ült le a mellette lévő padra. Épp csak akkor, amikor véletlen arra fordította a tekintetét. Egy apró fintorral konstatálta, hogy a lányban semmi érdekes nincs, majd visszafordult, lebámult maga elé, és tovább eregette a füstöt.
Miután kifújta az utolsó adagot is, elnyomta a cigarettát a tér kövezetén, aztán kényelmesen hátradőlt. Egyik lábát átvetette a másikon, belenyúlt a kabátzsebébe és egy króm színű, lapos flaskát húzott elő belőle.
Nyugodtan emelte a szájához, eszébe se jutott, hogy bárki megszólná érte. Elvégre mi közük is lenne hozzá?
Üveges tekintetét a bakancsa orrára szegezte és halkan sóhajtott egyet. Általában nem bír sokáig egy helyben ücsörögni, ráadásul magával is eleget vívódott már, így érthető, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve, néhány perc múlva felpattant a padról, és megindult az ismeretlen lány felé.
A szürke égbolt egyre sötétebbé vált, de a tér lámpái bőven elég fényt nyújtottak ahhoz, hogy könnyen leszűrhessen a lányról néhány egyértelmű információt. Mint például azt, hogy elég fiatal, nem túl csinos, és eléggé el van gondolkodva. Valentinnek nem állt szándékában leülni mellé, hogy báj cseverésszenek egyet, épp csak jobban szemügyre akarta venni, de valamilyen oknál fogva mégis csak megszólította, mikor elé ért.
Kezeit fekete szövetkabátja zsebébe rejtette, jeges tekintetét pedig a lányra szegezte.
 - Mi az kislány, elvesztél? - Kérdezte egy apró, gunyoros félmosollyal az arcán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 22. 22:22 | Link

Gondolkodásra tökéletes a szabadtéri ücsörgés. Neki mondjuk mindegy hol van, bárhol nekiáll gondolkodni. Főleg ha van miről. Akkor pedig volt. Anyja esetét feledni próbálta és hanyagolni, de testvérén elgondolkodott. Mikor jön vissza, mit fog gondolni? Milliónyi variációt elpróbált az agyában, bár ez arcán nem látszódott. Csak futkároztak ide-oda a fejében a gondolatok, csak bámult ki magából. Nézte a köveket, de nem látott rajtuk semmit, csupán kivetítette rá emlékeit. Éppen abba merült bele, hogy miben fog változtatni, mikor hangot hallott. Nem túl kedves hangot, nem túl kedves szavakkal. Először nem is válaszolt rá, de tekintetét a hang forrásába irányította. Mélysége és már maga a kijelentés elárulta, hogy fiú ejtette ki, de arra nem számított, hogy egy ilyen égimeszelőre kell majd felnéznie. Csak nézett rá hidegen, de közelebbről észrevehető volt rajta a düh. Nem bírta, ha leszólják. Másodikos létére 18-hoz közeledik, aztán lekislányozzák. Apjától is nehezen tűri meg ezt a szót.  Aztán hogy elveszett. Ezt még tudta tolerálni, mivel nem mindenki olyan informált, hogy első ránézésre megmondja; a faluban lakik. De inkább nem szólt. Felállt, tekintetét a földre vetette, szemét haja eltakarta. Nyugodtsággal, de szinte megfogható hidegséggel sétált  a fiú elé alig 30 centivel. Tekintetét hirtelen felkapta és az idegen szemeire irányította.
-Nem vagyok kislány.- vetette oda neki ugyancsak hidegen, de arcán már jól látszódott a düh. Nem szólt többet. Mondta volna még a magáét, de a hatás kedvéért meg sem mukkant. Persze nem várta, hogy ettöl a másik majd megijed, vagy megenyhül, csak tudatosítani akarta benne a dolgot.
Utoljára módosította:Csapó Anna, 2013. január 6. 10:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Császár Valentin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 28. 16:13 | Link


Valentin nem igazán számított válaszra, már éppen indult volna is tovább, hogy keressen egy olyan helyet, ahol kevesebb a kíváncsi szem, de a lány felpattant és eléje lépett.
- Ó, nyugalom. - Sziszegte enyhén előre hajolva, mereven belebámulva a lány szemeibe. Valentin maximum 10 centiméterrel lehetett magasabb a lánynál, amit meg kell hagyni, a fiú eléggé meglepetten tapasztalt. Ülve nem látszott  ekkorának. Hozzá volt szokva, hogy a lányok többsége a válláig is alig érnek fel, így nem csoda, hogy egy pillanatra elcsodálkozott ezen.
Kihasználva, hogy a lány alig 30 centire áll tőle, újra végignézett rajta. Bosszantani akarta ezzel a lányt, így lassan, kétszer is végigfuttatta jeges tekintetét az ifjú hölgyemény minden testrészén.
Nem is olyan rossz.
A szeme belelógott a hajába, ami a fiút kifejezetten zavarta, így szabad kezével a lány arca felé nyúlt, hogy megpróbálja félresimítani az útban lévő tincseket, hogy jobban szemügyre vehesse az arcát. Persze, tisztában volt vele, hogy a lány valószínűleg ezt se fogja jó néven venni. No de pont ez volt a célja. Felbőszíteni.
- Kérsz? - Arcára széles mosoly ült ki, miközben a lány felé nyújtotta a rejtélyes italt tartalmazó krómszínű flaskát. - Ha már ilyen nagylánynak mondod magad. - Tette hozzá gunyoros hangon.
Utoljára módosította:Császár Valentin, 2013. január 10. 11:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 29. 12:59 | Link

Ha valaki zavarja akár beszéddel, vagy már a puszta jelenlétével, az nagyon ki tudja akasztani a lányt. Ez esetben mindkettő megvolt, így idegszálai már eléggé vékonyodtak. Nem kellett sok ahhoz, hogy kiakadjon. A fiú elé lépve nem nézett a szemébe, csak haján át. Valahogy jobbnak látta úgy, és még annyira felnéznie sem kellett. Furcsa nem volt ez számára, mert ritka az olyan fiú, akire le kell néznie. Ahogy látta, hogy a fiú tekintete ide-oda mászkál rajta, ő sem tett máshogy, egy gyors pillantással végigmérte az előtte állót. Ezzel bosszantani nem tudja senki, hiszen maga is imádja jó sokszor és akár szokatlanul feltűnően vizsgálni a társasága kinézetét. Ám amikor a haja felé nyúlt, hogy megpróbálja eltűrni, Sharlotte egy hirtelen mozdulattal felemelte bal karját, és a fiú csuklóját megfogva arrébb rántotta a kezét. A szemébe továbbra sem nézett, pedig sajátját már nem fedte sötét haja. Csak tartotta az ismeretlen kezét, mintha arra várt volna, hogy az elrántsa onnan. A gúnyos félmosolyokra, illetve mosolyokra nem igazán reagált, esetleg egy kisebb grimasszal. Mikor a fiú elé nyújtotta a flaskát, kérdő és egyben gúnyos tekintettel nézett rá. Sőt, a szemébe nézett. Jobb kezével még abban a pillanatban megfogta az alkoholt tartalmazó üvegszerűséget, és azzal a lendülettel szájához emelve grimaszolt egyet. Ott a fiú már biztosan azt hihette, hogy inni fog belőle, de egy hirtelen mozdulattal kinyújtotta kezét, az üvegcsét pedig lefelé fordította, hogy az alkohol kifolyjon a nagyképű gyerek mellé. Amint végzett tekintetét a kisebb tócsáról ismét a másik szemeibe mélyesztette.
-Jé....ez kifogyott-most az ő arcára húzódott gúnyos mosoly, és visszanyomta a gazdája kezébe az üveget. Nem gondolta, hogy ilyet fog tenni, legalábbis amikor elindult, semmi hasonlóra nem számított. De mikor meglátta az igencsak nagyképű diákot, akkor visszatért lelkileg is, az egyáltalán nem jó gyerekhez méltó viselkedéséhez. Nem hagyta annyiban a dolgot, nem csípte, ha gúnyolódnak rajta, vagy az idegeivel játszanak. Az őméltósága pedig maga volt a pokol, ebből a szempontból.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. január 6. 11:56
Hozzászólásai ebben a témában


Győri Barbara
INAKTÍV


Mother of Dragons
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
Írta: 2013. január 6. 13:59 | Link

Markovits.


Még csak egy napja jöttem haza, elég szokatlan minden. A falu rengeteget változott hat év alatt. Mivel itt nőttem fel, úgy ismertem már a kis falucskát, mint a tenyeremet. Legalábbis ebben hittem egészen addig, amíg egy hosszabb sétát nem tettem az újonnan létrejött üzletek, és étkezők között. A változás nincs ellenemre, azonban a kellemetlen hiányérzet máris megnyomta a piros vészjelzőt. Rossz dolog, amikor az ember az otthonába úgy tér vissza, hogy teljesen megváltozott.
Mialatt ezen töprengtem a vadiúj házamban, az ablak üvegén kopogtatni kezdtek. Kávésbögrémet a konyhapultra helyeztem, majd a köntösöm kötőjét szorosabbra húzva a hang irányába fordultam. Ákos baglya verte az üveget a csőrével. Nem számítottam levélre a bátyámtól, szemöldökömet összevonva nyitottam ki Ulrik előtt az ablakot. A friss, hideg levegő gyorsan beszökött a madárral együtt, a hideg is kirázott. Nincs túl jó idő így januárban, az egyszer biztos. Megelőzve, hogy kimenjen a jó meleg bentről, visszacsuktam, majd visszamentem a pulthoz, ahol a szárnyas elhelyezkedett.
- Mit hoztál Ulrik? - jobb kezemmel kivettem csőréből a levelet, a ballal kétszer megsimogattam a fejét. Rikácsolt egy hangosat. Mosollyal az arcomon nyitottam fel a borítékot, szemem kíváncsian csillogott. Megmondom őszintén, képekre számítottam. Már egy hete kértem a testvéremet arra, hogy küldjön friss fényképeket az unokahúgaimról, ennek ellenére egy darab kép sem pottyant ki a levél mellől. Szétnyitottam a pergament, félhangosan olvasni kezdtem.
"Barbi!
Sajnos nem tudok elszabadulni itthonról, így nem tudom betartani az ígéretemet. Ma tízre menj el a Boglyas téri szökőkúthoz!
Örök hálám,
Ákos"

Az első gondolatom az volt, hogy én nagyon nem szeretem, amikor nem vagyok beavatva a dolgokba. Semmit nem tudtam meg ebből a két mondatból. Kezdem megszokni...
Fejemet csóválva csúsztattam be a levéltartóba az első ide érkezett levelemet, eztán pedig csípőre tettem a kezeimet. Negyed kilenc volt éppen, még rengeteg időm volt tízig.
Pár perccel később a bagoly útnak indult, hosszú út állt még előtte. Nem küldtem vissza választ, Ákos úgyis tudja, hogy teljesítem amit kér. Előtte viszont még teljes nyugalomban megittam a maradék kávémat, és összedobtam egy egyszerű reggelit. Két szelet pirítóssal mindig jól indul a nap.
Télre való tekintettel meleg ruhákat készítettem ki a gardróbomban. Frissítő zuhany, és további fürdőszobai készülődések után húztam fel egy sötétkék nadrágot, fehér garbót, és föléje a fekete szövetkabátomat.
A téren nem éppen lézengésnek volt nevezhető az iskolában leáramló diákok futkározása. Nekem egy célom volt, hogy épségben, ütközéseket elkerülve megálljak a szökőkút legközelebb eső részéhez, és várjak. Szemügyre vettem a közeledőket, miközben néha-néha rápillantottam a karórámra. Vártam. Hogy mire, azt viszont még én sem tudtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Markovits István
INAKTÍV


Repüléstan tanár
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
Írta: 2013. január 6. 15:24 | Link

Győri kisasszony

A mélypontokat előbb-utóbb felemelkedésnek kell követni, ez velem is így történt. Sokszor eljátszadoztam a gondolattal, hogy akár még a tanári állás mellett is visszatérhetnék kviddicsjátékosnak, még éreztem magamban négy-öt jó évet. De ez mindig megragadt az álmodozás szintjén, egészen addig, amíg lekötött az iskolai bajnokság szervezése. Viszont miután csalódottságomban otthagytam a játékvezetést, nagyon megzuhantam. Ebből az állapotból egy váratlan fordulat menekített meg: leigazolt a Bükki Bikák csapata.
Igazi boldogság uralkodott el rajtam, kettőzött erővel kezdtem neki a munkának. Mennyivel jobb volt, mint naphosszat a kocsmában sajnáltatni magam! A nagy hírt elsők között újságoltam el legkedvesebb volt csapattársamnak, Győri Ákosnak, akivel rendszeresen tartottam bagolyban a kapcsolatot. Ő pont fordított utat járt be, nemrég vonult vissza, családot alapított, és Bogolyfalván kívántak letelepedni. Válaszlevelében megígérte, hogy a visszatérésemet személyesen is meg fogjuk, meg kell ünnepelnünk. A régi baráti körömből ezer éve nem találkoztam már senkivel, így érthetően izgatottan vártam a napot.
Nem kis nehézségek árán, de sikerült elintéznem, hogy szabad legyek a megbeszélt délelőtti időpontra. Eredetileg egy interjút kellett volna adnom a Nemzeti Kviddicsnek, de szerencsére délutánra tudtuk halasztani. Amúgy se igen fűlött a fogam az egészhez, kijöttem a gyakorlatból, hogyan kell egy újságíró előtt viselkedni. Hiába, vissza kellett még rázódnom, hogy újra könnyedén vegyem a média érdeklődését.    
Nem lehetett rám ismerni, mosolyogva, vidáman indultam el a faluba. Máskor elvártam, hogy a diákjaim köszönjenek rám előbb, most azonban én köszöntöttem őket, akikkel útközben találkoztam. Még az se zavart, ha nem köszöntek vissza. Láttam is a meglepődöttségüket az arcukon.
A téren nagy volt a mozgás, a szökőkúthoz érve azonban nem láttam Ákost. Viszont láttam valakit, aki nagyon ismerősnek tűnt. Nem, nem lehet ő, lehetetlen. Közelebb mentem hozzá, de azért tőle tisztes távolságban álltam meg, mint ahogy bármely más idegen tenné.
- Barbi? - tettem fel a kérdést, de igazából nem is rendesen a nőhöz címeztem. Ha mégis ő lenne, akkor ennyire is reagál, ha meg nem, akkor észre se kell vennie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bükki Bikák - játékosmegfigyelő
Van kérdés?

Győri Barbara
INAKTÍV


Mother of Dragons
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
Írta: 2013. január 6. 15:59 | Link

Markovits.

Alapjáraton erre a napra pihenést terveztem. Ritkán, de néha a munka mellett is volt egy-egy napom, amikor azt csináltam, amit csak szerettem volna. Ezen alkalmakkor szokott előkerülni a festőállványom, ha szerencsém van, az ihlettel együtt bújik elő a ritkán használt holmiktól roskadozó szekrényből. Egyelőre nem zökkentem vissza a nyugodt életbe, és arra, hogy a szökőkutas meglepetés után is lesz a hobbimra időm, csak a téren várakozva jöttem rá.
Jobb dolgom nem volt a percek telése alatt, mint hogy a körülöttem sétálgatókat figyeljem. Talán akad köztük olyan is, akivel egy szakon vagyunk. Nem árt a háttérből információkat szerezni. Ismerős személy egy szál nem volt, azonban egy ismerős név ütötte meg a fülemet. Egy barna hajú, fiatal lány futott oda barátnőjéhez, és pusmogni kezdtek valamiről. Egy bizonyos Markovits köszönt neki, visszaköszönni már nem tudott, úgy fülig pirult. Megingattam a fejemet, hogy biztos csak rosszul hallottam, vagy csak névrokonok...
Nem telt el egy perc sem, mintha újból képzelődni kezdtem volna. A 'Barbi' megszólításra meglepetten pislogtam fel. Elfordítottam a fejemet, majd a reakcióm nem állt másból minthogy fokozatosan elmosolyodtam. Ismerős, jellegzetes vonásai egy másodperc alatt felébresztették az agyam alvó részét. Gondolhattam volna, csak össze kellett volna kapcsolnom... Persze. Ákos, és a lányok pusmogása...
- Szia... Marki - kis gondolkodás után eszembe jutott, hogyan becéztük a csapattal. Azóta nem tudom, milyen viszonyban van a becézéssel. Jobb kezemmel intettem neki, miközben közelebb mentem hozzá.
- A bátyám nem tudott eljönni - egészen úgy éreztem magam, mint anno, évekkel ezelőtt. Zavartságomat bocsánatkérő pillantással lepleztem, reméltem, hogy nem leszek melegebb éghajlatra utaztatva.
Abban a hitben voltam, hogy az csak egy kislányos dolog volt, ami mára teljesen elmúlt. Eszembe sem jutott, aminek bevallom, örültem. Nehéz időszak volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Markovits István
INAKTÍV


Repüléstan tanár
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
Írta: 2013. január 7. 13:38 | Link

Barbi

Tényleg Barbi volt. Lassan összeállt a kép, Ákos őt küldte el, ha már személyesen nem tudott eljönni. Pedig megígérte a nagy széltoló! Azt azonban meg kell hagyni, hogy keresve sem találhatott volna jobb helyettest. Kissé meglepett, hogy így egyedül elengedte a lányt a társaságomba. Barbi hiába lógott sokat a csapattal, Ákos mindig úgy féltette, mint a szeme világát. Így a fiúkkal mi is csak úgy tekinthettünk rá, mint a kishúgunkra. El is terjedt az öltözőben a mondás, ha valami hencegésre akartunk visszavágni: Persze, nekem meg megvolt Győri Barbi!
Bizonyos értelemben viszont sokat köszönhettem annak, hogy vissza kellett fognom magam. Akkoriban a nőket eszköznek tekintettem, és gátlástalanul ki is használtam őket. Barbi volt a kivétel, vele normálisan el tudtam társalogni, meg tudtam mutatni az igazi érett énemet, mint amilyen most is vagyok, ugyanakkor felszabadult maradtam.  
Viszont most már nemcsak én, hanem Barbi is egy érett felnőtt lett, Ákos is úgy gondolhatta, hogy tud magára vigyázni.
- Szia! - siettem oda hozzá most már felbátorodva, és átöleltem. Majd egy puszit is nyomtam az arcára, bár ez tőlem szokatlanul zavartan sikeredett. Hiába, most már nem ugyanaz a kislány állt előttem.    
- Meglep, hogy te tudtál időt szakítani, de a drágalátos bátyád nem. Hallottam hírét, hogy járod a világot, és fényes karriert futottál be. - a testvére mindig nagy büszkeséggel mesélt leveleiben Barbi sikereiről.
- Szóval hogyhogy itt vagy Bogolyfalván? Itt, ahol a madár se jár?  - tettem hozzá költői túlzással, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy ugyan mit kereshet itt egy sztármodell.
- Gondban vagyok ám. Mint bizonyára tudod, ünnepelni készültünk Ákossal, és hát fiús programot terveztem. - megállt a tudományom, hogy most Barbival ugyan mit kezdhetnénk kettesben.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bükki Bikák - játékosmegfigyelő
Van kérdés?

Győri Barbara
INAKTÍV


Mother of Dragons
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
Írta: 2013. január 8. 20:53 | Link

Markovits.

Rendben bevallom, libabőrös lettem amikor megölelt. Régen is megszoktuk egymást ölelni, ahogy azt barátok szokták, de így évekkel azután a szép időszak után... Arcom csak a vidámságot tükrözte, a széles mosoly sem a kameráknak volt. (Első sorban mivel nem voltak, illetve nem vettem észre, hogy lettek volna.) Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer újra fogom látni. Félig-meddig viszonoztam a puszit és természetesen az ölelést is.
- Amint látod, én még nem futkosok az ikerlányaimmal a karjaimban - tártam szét a kezeimet. Ami azt illeti, cseppet sem csodálkoztam a bátyám otthonmaradásán, különben is sokat voltak az utóbbi hetekben velem a picik. Az asszonykája helyében biztos én sem néztem volna jó szemmel, hogy mással vannak az apjuk helyett a gyerekeink.
- Ákos nem mondta? A Bagolykőben fogok tanulni, ideköltöztem pár napja a faluba - kissé meglepetten tapasztaltam, hogy a karrieremről tud, arról pedig nem, hogy visszatértem Magyarországra. Nyílt titok volt már hónapok óta, hogy tervben van a pihenés, és az új út keresése.
Mielőtt még rákérdezhettem volna, hogy mi volt az oka a nagy összeröffenésüknek - illetve tervbevételének -, felhozta a kis gondot. Őszintén szólva ezen a ponton kissé feleslegesnek éreztem magam, időhúzónak, aki csak elveszi István idejét.
- Esetleg ha van időd, és kedved, megmutatom hol lakok. Voltam vásárolni, ebédet is tudunk összeütni - mivel mással nagyon nem, ezzel a tervvel rukkoltam elő. Sosem voltam egy hivatásos szakács, a visszajelzések viszont nem voltak rosszak a főztömre. Ha időm engedi, általában magam készítem el az ebédemet. Kíváncsian pislogtam kékjeimmel rá. Ha nem tetszik neki az ötlet, akkor... Majd kitalál valami kedvére valót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Markovits István
INAKTÍV


Repüléstan tanár
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 987
Írta: 2013. január 11. 12:18 | Link

Barbi

Különleges érzés volt megölelnem a lányt, egy pillanatra úgy éreztem, mintha nem is teltek volna el hosszú évek utolsó találkozásunk óta.
- Itt fogsz tanulni? - alaposan meglepődtem, Ákos „elfelejtett” erről beszélni nekem. Biztos volt valami hátsó szándéka azzal, hogy eltitkolta előlem, ismertem már annyira.
- Sokat fogjuk akkor mostanában látni egymást, mert én meg reptant tanítok az iskolában. - villantottam meg egy mosolyt. Végre elérhető közelségbe került egy régi ismerős, és végül nem is Ákos lett az első, mint ahogy arra előzetesen számítottam.        
- Milyen szakot választottál? - Barbi általam ismert érdeklődési köre alapján ugyan volt tippem, de ez változhatott az elmúlt időszakban. Ha a modellkedésből akartam volna kiindulni, akkor lövésem se volt, hogy ugyan mit választhatott.
Ugyan én gondban voltam a hogyan továbbot illetően, Barbi viszont szerencsére nem. Meghívott ebédre a házába. Egy ilyen ajánlatot nem lehetett visszautasítani, bár egy kicsit úgy éreztem, hogy férfiként nekem kellett volna megoldást kínálni. De barátok között így is jó, nemde?  
- Óh, ez nagyon kedves tőled. Örömmel elfogadom a meghívást. - teljesen még nem tudtam felszabadultan viselkedni, de biztos voltam benne, hogy a közös ebéd segíteni fog. Egy kicsit nosztalgiázunk, felelevenítjük a régi szép emlékeket, és reményeim szerint ennyi elég is lesz ahhoz, hogy újból ráhangolódjunk egymásra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bükki Bikák - játékosmegfigyelő
Van kérdés?

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 11. 21:07 | Link

Eric

Ismét estefelé járt. A szokásos napi teendők és a hirtelen ötletek is elvégezendők, végbe mennek ilyenkor. Vacsorát is készített magának, de mielőtt nekilátott volna, bátyja megjelenése zavarta meg. Lement a nappaliba, majd útját a konyha felé vette, ami Lotte következő ötletének eléggé keresztbe tett. Jelek nélkül akart eltűnni, sétálgatni, kiszellőztetni a fejét. Ezt azonban nem tudta megtenni, így feltűnés nélkül eszegetett, míg testvére ismét felfelé vette az irányt. Akkor pillanatokon belül magára vette fehér kabátját, valamint barna csizmáját, és viszonylag kísérõ hangok nélkül távozott. Mosolyt villantott a nagy semmibe, az õt körülvevő sötétségbe, és elindult. Ment mindenfelé, hosszú ideig céltalanul, majd kis idő után tudatosan kezdett keresni egy nosztalgiázásra alkalmas helyet. A legközelebbinek, és egyben legjobbnak a tér tűnt. Kiérve, és a padokhoz közeledve már kezdtek elõtörni belőle az emlékek, de azokat egy félmosollyal, és egy a padra vetett várakozó pillantással konstatálta. Odalépett a kiválasztott darab elé, és pár másodperc után leült. Addig gondolkodott. A múlton, jövőn, és azon hatalmas változásokon, melyek végbementek életében. Akkor ott mindent átlátva tudott már mérlegelni, de azelőtt ez nem ment volna ilyen egyszerűen. Látta már az összefüggéseket, az akkor figyelmen kívül hagyott hibákat, de a jó cselekedeteit is. Nem bánkódott persze rajtuk, ami megtörtént azt nem is akarta, de nem is tudta volna visszafordítani. Csak ült ott, és bámulta az eget, a néha-néha elõbukkanó csillagokat, melyek több száz gondolatot vetettek fel benne. Az idő múlásával sem foglalkozott akkorra már, pedig eleinte próbálta számon tartani. A hideg is távol állt a pillanatnyi érdeklődési körétõl. Csupán jövőjében merengve vigyorgott. Érzései, gondolatai mindenfelé úszkáltak akkor, de ezektől függetlenül kedve változatlanul boldog. Okát nem tudta, csak annyiban volt biztos, hogy az az este valami különlegeset tartogat még számára. Mikor, hol, vagy éppen hogyan, az kérdéses, de mindegy is. A különleges történés, a "csoda" volt a fontos.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. február 6. 21:14
Hozzászólásai ebben a témában


Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 11. 21:57 | Link

Lotte

Estefelé járt. Csak pár órája vagyok itt, ez idő alatt leginkább kipakoltam a bőröndjeimből, elrendeztem a dolgaimat az új helyen. Mára csak ennyit terveztem. Hosszú volt az út Franciaországból ide, ezért szerettem volna kipihenni a fáradalmaimat. Korán befeküdtem az ágyba, de nem jött álom a szememre. Ezért inkább felöltöztem, és elindultam. Úti célom nem volt. Csak sétálni akartam, kiszellőztetni a fejem. Otthon is ezt csináltam. Ha nem tudtam aludni kimentem sétálni Párizs csodálatos utcáira, amik este szebbek, mint bármikor. Fekete szövetkabátommal beleolvadtam a tájba. Elképzeltem, hogy Párizsban sétálok. Minden más volt, ezért nehezen ment. És így csak jobban hiányzott a szülőhazám. Nem vagyok az a nagyon anyuci kisfia típus, de azért mégis. Hosszú időre hagytam ott őket, és nem a szomszédba vannak. Az biztos, hogy az első leendő alkalommal hazamegyek egy kicsit.
Észrevettem egy előttem sétáló alakot. Körbe néztem, hogy kiderítsem, merre vagyok. Abban a pillanatban rájöttem, hogy annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem figyeltem arra, merre visz az utam. Beletúrtam a hajamba. Ez egy érdekes este lesz. Az előttem sétáló lányra pillantottam. Iskoláskorúnak tűnt. Vagy ha nem is az biztos tud segíteni, hogy merre van a suli. Követni kezdtem. Kicsit lemaradtam tőle, hogy ne legyek olyan feltűnő, próbáltam minél jobban beleolvadni a környezetbe.
Otthon csak egyszer tévedtem el, akkor még kicsi voltam. Az volt az első ilyen esti sétám. Akkor tudtam, hogy hol vagyok, csak azt nem, hogy merre felé jutok haza. Most rosszabb a helyzet. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, és hogy hol van a „haza”. Szerencsére anyuék követtek, és amikor meglátták elszomorodott arcom, akkor felfedték kilétüket, és hazavittek.
A lány közben leült egy padra. Kicsit haboztam. Ezek szerint nem akar még visszamenni. Elfordultam, egy fát néztem, közben gondolkodtam. Leüljek a lány mellé vagy menjek tovább, hátha visszajutok a Bagolykőbe. Végül elindultam.
Leültem a lány mellé, aztán ránéztem.
- Salut! Eric vagyok. Remélem, nem baj, hogy ideültem. Csak kicsit eltévedtem, gondoltam pihenek. –Mosolyogtam a lányra. Aztán belenéztem a szemébe. A tekintete azonnal magával ragadott. Szokatlan érzés kerített hatalmába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 12. 07:59 | Link

Eric

Határozatlan ideig ült magányosan, gondolataival, bambán nézve a sötétségbe. Az, hogy öt percet, fél órát, vagy mennyit töltött egyedül, de nem is foglalkozott vele, ment a feje után, ami azt mondta neki, hogy maradjon. Így csak nyugodtan, kevés mozgással ült helyén. Boldog volt addig is, de néhány emlék eszébe jutása még jobb kedvre derítette, amit már nem is lehetett volna fokozni. Félmosoly húzódott arcára, és már más irányba is terelte volna a filozofálást, amikor ezt megakadályozta valaki. Leült mellé egy idegen, kinek hangját hallva megállt benne valami. Ezzel akkor, abban a pillanatban nem foglalkozott, de amint fejével is a másikhoz fordult, és szemébe nézett, ez a furcsa érzése fokozódott. Zavarában nem tudta mit szóljon, így amíg valami nem jutott eszébe, villantott a fiúnak egy félmosolyt. Teljesen összezavarodott, nem tudta mitől viselkedik így, mikor ilyen nem fordult még elő. Itt a csoda, csak éppen még nem tudja mi az.
- Szia. Én Sharlotte vagyok, nyugodtan, nem zavarsz - a mondandója végét ismét mosoly kísérte, de nem a megszokott semmit mondó, hanem valami más, tanácstalan, de a furcsa érzést majdnem tükrözõ. Megint értetlenül nézett magából, mintha megállt volna a közelükben a levegő. Okát, de semmi mást sem tudott, így tette, amit eddig. A csodálatos csendet sem szerette volna megtörni, de abban a helyzetben nem tudott mást csinálni. Majdnem elnevette már magát szerencsétlenkedése közben, mert a helyzetet, és az ismeretlen érzést feldolgozni koránt sem volt egyszerû számára. Tekintetét egy pillanatra levette a másik íriszeiről, és viszonylag látatlanul végigmérte, mert addig nem volt még rá ideje, sem ereje, hogy szemét levegye az övéről. Az átlagos, nyitott és közvetlen természetét most kiválóan meghazudtolta.
- Ide jársz a Bagolykőbe, ugye? - nyögött ki végül valamit nehézkesen, és szemeit visszaemelte azelőtti helyére, és próbált választ keresni. Nem tudta mire, csak keresett bennük valamit. Valami mást, szokatlant, vagy ami ezt kihozta belőle.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. február 6. 21:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 11:41 | Link

Lotte

Amikor a lány szemébe néztem furcsa érzés kerített hatalmába. Fogalmam se volt, hogy mit csináljak. Mondjak valamit, vagy várjam meg, amíg a lány kérdez valamit? Még sose voltam ilyen helyzetbe. Mindenkivel fél pillanat alatt megtaláltam a közös hangnemet, nem voltam zavarba, és nem éreztem ezt. Akkor tudnám, hogy pontosan mi is ez a valami, ami miatt a szívverésem kihagy néha egy-egy ütemet.
A lány is bemutatkozott, és megnyugtatott, hogy nem zavarom. Mosoly került az arcomra. Az a tipikus Eric mosoly. Kínos csend telepedett közénk. Vagyis lehet, hogy csak én éreztem kínosnak. Mi van velem? Azonnal meg szoktam találni a közös hangot, most meg mintha el lennék varázsolva.
Szerencsére a lány megtörte a csendet.
- Igen, ide járok. Pontosabban ma jöttem. Te is ide jársz? -Kérdeztem. Az a baj velem, hogy amikor izgulok, és úgy beszélek valami más nyelven, akkor sokkal jobban lehet hallani az akcentusom és franciához híven hadarok is egy kicsit. Remélem, azért értette, amit mondtam, de a biztonság kedvéért azért elmondtam, hogy mi a helyzet.
- Franciaországból jöttem, azért beszélek ilyen... ömm... -elhúztam a számat, mert nem jutott eszembe a szó. -Cocasse... fura! Igen, ezért beszélek ilyen fura akcentussal. Bocsi, néha nem jut eszembe a megfelelő szó... -mentegetőztem. Éreztem, hogy égek. Szerencse, hogy sötét volt, így nem látszódik, ha elpirulok. És most szerintem elpirultam. Ha észreveszi, majd a hidegre fogom. Utálom, ha nem jut eszembe egy szó magyarul. Pedig otthon letettem egy felsőfokú magyar nyelvvizsgát. Az is majdnem hibátlan lett, szóval nem lenne szabad tévesztenem. Csak még fura, hogy mindenki magyarul beszél. Nem vagyok ehhez hozzászokva. De az biztos, hogy mire itt végzek profin fogok beszélni magyarul. Vagy még jobban összezavarnak.
Utoljára módosította:Eric M. Chabot, 2013. január 12. 11:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 12. 14:45 | Link

Eric

Hihetetlen zavarában próbált valamit tenni. Ahogy az az érthetetlen, soha át nem élt érzés lassan átjárta, minden esetleges rossz elszállt. Csak a boldogság, az aranyos és örökké csak mosolygó lány maradt. A külvilágot éppen úgy kizárva, nem érezte a hideget, de mást sem. Csak a tényekkel, és azzal az újdonsággal gazdálkodott. Azokból akarta összerakni a választ, azt a bizonyos képet a helyzetére, de nem sikerült neki. Az egyetlen, amit tenni tudott, az a beszélgetés kezdeményezése volt. Rögtön egy alap kérdéssel kezdett, amire kicsit hadart választ kapott. El is mosolyodott, de nem megvető, vagy éppen lenéző hatást nyújtott, ahogy elmerült a fiú íriszeiben. Azokban ugyancsak választ keresett.
- Én is - mondta lágy hangon, ahogyan mindig beszél. Akcentus még néhány szónál észrevehető, de ezt az évek alatt kiküszöbölte. Nem látott semmi rosszat a dologban, neki más a helyzete, hiszen kiskora óta tanulta a nyelvet. Az, hogy a másik hogy van ezzel, nem befolyásolt semmit, a magyarázkodást egy halvány félmosollyal hallgatta végig.
- Semmi baj - nyugtatja meg, valószínűleg ugyancsak zavart állapotban lévő társát. Ezzel azonban szinte ugyanott tart, tanácstalan, a semmivel majdnem egyenlő maradt tudása. Egy név, és származás, amin erősen elkezdte törni fejét, hogy jusson valamire. Tisztázni próbálta magában, hogy mi az, amit érez, de semmi sem jutott eszébe, így a beszélgetés továbbvitelénél maradt.
- Melyik házba kerültél? - érdeklődik tovább, nehezen kinyögve a szavakat, nem mintha ettől az információtól majd megvilágosodna. Azért kezdetnek  nem akarta lerohanni minden hülyeséggel, ami akkor eszébe jutott a kissé módosult tudatállapota miatt. Az a valami, ami hatalmába kerítette, kezdett eluralkodni rajta, folyamatosan beborítani. Jó, hogy nem kezdett el remegni a lába, vagy éppen zsibbadni a keze. Mindezt nem tette meg, egyenlőre. Akkor odáig még nem terjedt el a "kór", csupán pár részre terjedt ki. Tüdejére, ami már szaggatottan engedte magába a levegőt, és szívére, amely csak minden második ütemre dobban. Valamint agyára is, mert elméjét eltakarta a lassan sűrűbbé váló köd. Nem normális viselkedés részéről, de a tudatalattija művelte. Vagy talán akarattal történt?
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. február 6. 21:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 15:56 | Link

Lotte

Kicsit zavarban voltam, ráadásul az ülés is kellemetlen volt. A mai korizós balesetem nem volt túl kellemes, a legtöbb részem még mindig fáj. A legtöbb sérülést a hátsó felem szerezte. Ami rossz, mert azzal nem igen tudok mit kezdeni. A csuklómat bekötöttem, kicsit enyhült a fájdalom, de a többi részemen... Rágondolni is rossz.
- Levitás lettem. Te melyikbe jársz? -Kérdeztem. A mosoly az arcomon maradt. Kicsit kezdtem feloldódni. Eddig csak a lány kérdezett, ami egy kicsit zavart. Én vagyok a fiú, nekem kéne kérdeznem. A lány válasza után, még mielőtt kialakult volna a kínos csend, én is kérdeztem.
- Miket szoktál csinálni szabadidődben? -Érdeklődtem. Előre dőltem, könyökeimmel megtámaszkodtam a combjaimon, és így néztem a lányra. Ez volt a legkényelmesebb ülés, így csak a hátam fájt egy kicsit. Bal kezemmel a másik csuklómat fogtam, és kicsit masszíroztam. Közben feltűnés nélkül végignéztem a lányon. Kabátján keresztül is látszott, hogy nagyon jó alakja van, és magasnak is tűnt. Ülve nem tudtam megállapítani, hogy mekkora, de nálam csak nem magasabb. Aztán újra a szemébe néztem. Válasza közben megfigyeltem a mögötte lévő területet. Rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Szerencsémre a lány is Bagolyköves, így remélhetőleg egy felé fogunk menni. De még nem akarok. Attól függetlenül, hogy érthetetlen okokból zavarban vagyok, jól érzem magam. Boldog vagyok. És ezt szerintem a lány hozza ki belőlem.
Utoljára módosította:Eric M. Chabot, 2013. január 12. 15:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Győri Barbara
INAKTÍV


Mother of Dragons
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
Írta: 2013. január 12. 16:10 | Link

Markovits.

Arcomra két dolog miatt ült ki a meglepett arckifejezés; hogy a bátyám elhallgatta előle az érkezésemet, és ami még jobban ledöbbentett, hogy István a tanárom lesz.
- Ezentúl Tanár úrnak kell, hogy szólítsalak – zavartan mosolyogtam rá, különös érzés, amikor idegenek előtt tudok teljesen megnyílni és a magabiztos énemet mutatni, mellette meg... Újra annak a buta kislánynak éreztem magam, aki bármit megadott volna a nagy kviddicsezőért, de mindezt titokban kellett tartanom. Ákos meg is ölt volna, ha beszélek neki a szívügyeimről.
Beszélgetésünk alatt megállapítottam magamban, hogy nem sokat változott. Kedves, jóképű, és közvetlen maradt, amilyen mindig volt.
- Az ereklyekutató szakra jelentkeztem, mindig szerettem a történelmi dolgokat – finoman megvontam a vállam, hisz ismer. Tudja mi érdekel, legalábbis ami fiatalabb koromban érdekelt. Rémlik, hogy néha amíg ők a csapattal egy-egy taktikát dolgoztak ki, vagy kártyáztak, én a sarokban álló magas fotelben ücsörögtem a Világtörténelmi enciklopédiámat bújva.
Kíváncsi lettem volna arra a férfidologra amit eltervezett a bátyámmal való találkozás alkalmára. Azonban még ráért a faggatás, gyorsan kitaláltam, hogy jöjjön el hozzám a házamba.
- Ennek örülök.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 12. 19:04 | Link

Eric

Teljes mértékben meghazudtolta önmagát, viselkedése ugyancsak eltér a szokásostól. Ennek okát egyáltalán nem tudta, csak értetlen, kedves mosollyal nyugtázta a dolgot, és a fiú szemei között cikázott tekintete. Azokban kereste a választ, melyet nem kapott meg ugyan, de abban biztos volt, hogy a fiú váltja ki belőle ezt a viselkedést és a zavartságát.
- A Navinéba - válaszolt, bár akkorra kifejezetten lényegtelen kérdésnek, információnak tartotta. Mit is számít az, hiszen nem éppen attól lesz zavarban, hogy egy Levitás ül előtte. Valami más lesz az, de azért válaszolt. Újra elmosolyodott, szinte reflexszerűen, akaratlanul. Mindig is mosolygós volt, fel is vett egy jellegzetes példányt, ami mindig feltűnik nála, de azon esetben nem használta. Csak az újat, ami szokatlan ugyan, de a fiú valamiért ezt hozta ki belőle.
- Sétálgatok, mindenfelé, mindegy milyen okból, ok nélkül, hol vagy mikor. A séta a lényeg - mondta már szinte teljesen nyugodt hangon, a másik tekintetét kis időre elhagyva, és ismét, de már sokkal feltűnőbben végigtekintve rajta. A görbület arcáról nem tűnt el, csupán tekintete kezdett el vándorolni. Magasságát próbálta először megállapítani, ami nagynak tűnt, aztán arca is megszemlélésre került. Valami tetszett neki a jellegzetes vonásokban, de olyan szintű tanácstalanságban szenvedett, hogy ezt sem tudta volna megmondani. Annyira elbambult, hogy még visszakérdezni is elfelejtett, ez azonban hamar pótlásra került.
- Te mit szoktál? - kérdezte végül rezdületlen arccal, ismét a tekintetekbe meredve, melyek már nem a válasz lelőhelyét mutatták számára. Valami megfogta benne, így saját tekintetét vándoroltatta folyamatosan Eric íriszei között. Nem tudta, hogy ő mit gondolhat, de valami zavar rajta is látszott, és ha nem téved, akkor valami ilyesmi zajlódhat a másikban is.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. február 6. 21:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 12. 20:06 | Link

Lotte

Néztem a lányt. Szinte eltévedtem szemei ragyogásában. Nem tudom miért, de ezt éreztem, hogy közelebb kell hozzá mennem. Aztán felfogtam, hogy mit gondoltam, és magamban leszidtam magam. Miket gondolok én? Alig ismerem öt perce, és máris közelebb akarok hozzá kerülni? Ez nem én vagyok. Mi történik?
A kérdésemre nem tudtam válaszolni, de az biztos volt, hogy a lány az oka a kavargó érzéseimnek. Kérdésemre hamar válaszolt. Így már értem, hogy miért sétált a sötétben. A kérdést én is megkaptam.
- Sportolni. Bármit, bárhol. Vagy gitározni -Feleltem mosolyogva. A zongorázást nem említettem, azt annyira nem szeretem. Inkább gitározok. És nagyon ritkán, havonta egyszer, talán énekelek is hozzá. Talán. Az iskolában művészi képzést is kaptunk, de valahogy az énekléssel sosem voltam jóba. Elég nekem a gitár, amin egy kis ideig nem fogok játszani. A balesetem miatt fáj a kezem. Szerintem nincs eltörve, csak meghúzódhatott, vagy nem tudom, minden esetre ilyen kézzel nem tudok játszani.
Ahogy újra belenézek a lány szemébe még jobban elfog az érzés, hogy menjek hozzá közelebb. Még csak pár perce ültünk le, de arra gondoltam, hogy ha sétálnánk, akkor kicsit közelebb tudnék menni hozzá. Az elég feltűnő lenne, ha itt közelebb csúsznék hozzá. Kezd világossá válni, hogy mit érzek. Lehet, hogy szerelmes vagyok? Amikor Charlotte-t megismertem, nem éreztem így. Pedig ő volt az első szerelmem. Vagy az csak gyermekszerelem volt. Ez más. Most amatőrnek érzem magam. Mintha tényleg először ismerkednék.
- Nincs kedved sétálni egy kicsit? -Néztem a lányra. Kicsit féltem attól, hogy visszautasít, de akkor itt maradunk, és itt beszélgetünk. Nekem mindegy, hacsak nem küld el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 12. 21:20 | Link

Eric

Újra és újra elmerült azokban az igézõ tekintetekben. Már tisztában volt azzal, hogy a csodát megtalálta, egy fiú személyében, akit órákig el tudna nézegetni, közelében zavarban van, és folyamatosan szemeit fürkészi. Totális ellentéte önmagának, de ez is csupán attól a ködtõl van, ami ott képzõdött elméjében. A helyzetet elfogadnia nehéz volt, éppen ezért jött jól a beszélgetés. Anélkül is ellett volna, mert nem érezte a hideget, és szívesen futtatta volna szemeit szótlanul is Ericen. Ahogy beszéltek pár dolgot meg is tudott róla. A gitározásnál elméje megint szövögette gondolatait. Õ maga zongorázik, és nagyon szereti. Szinte imádja is, pedig ritkán csinálja. Nézett rá, hallgatott, nem csinált szinte semmit. Felmerült benne, hogy közelebb csusszan, de abból elég érdekes helyzet lett volna, és még csak valami normális érv sem jutott eszébe. Pár pillanat után, mintha valóra vált volna ez a kis vágy, a fiú felajánlotta a sétálást. Ez nagyon jó ötletnek tûnt, hiszen így közelebb kerülhet hozzá akár látatlanul is. Hogy a másik mit gondolt, nem tudta, csak azt, amit õ, és már a titokzatos érzés is tisztult benne. Elõször nem akarta bevallani magának, de végül rájött, és felfogta mi az. Hihetetlennek bizonyult, hogy Cupido nélkül is tud ilyet, lehet szerelmes. De megtörtént, felismerését pedig egy mosollyal nyugtázta.
- Rendben, menjünk - szólalt meg végül, és még egy mosoly kíséretében állt fel, megvárva amíg ezt a másik is megteszi. Elsétált mellette a padot kikerülve, és várta, hogy kövesse. Fejét felé fordította, ahogy sétált elõre. Határozatlan irányba, nem tudta merre. Csak ment, de próbált a fiú közelében maradni, feltûnés nélkül haladni mellette. Csak pillanatokra villant át fejében, hogy alig pár perce ismeri, de az a bizonyos rózsaszín köd hamar elfedte ezen gondolatát is. Sétált mellette, és tudta, hogy kell valami beszédtéma megint. A kínos csendet meg kellett volna törni, de így sem volt olyan rossz. Már annyira tehetetlennek sem bizonyult, sokkal határozottabban villantott még egy félmosolyt. Tekintetét egy másodpercre az útra szegezte, majd azzal a lendülettel vissza is fordult. Szemei szinte már csillogtak. Ettõl az új érzéstõl, vagy csak a boldogságtól? Nem tudta.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. január 12. 21:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 13. 16:01 | Link

Lotte

Lotte beleegyezett a sétába, aminek nagyon örültem. Felálltam én is, és a lány mellé léptem, mert közben ő kicsit előrehaladt. Közel álltam hozzá, kezünk majdnem összeért, de még nem fogtam meg. Lehet, hogy csak udvarias akart lenni, ezért bólintott rá a sétára. Ezt a gondolatot próbáltam elhessegetni, el akartan hitetni magammal, hogy igen is lehet ebből valami. Hirtelen eszembe jutott egy "terv". Kicsit elmosolyodtam, ez mindig bejön.
Ránéztem a mellettem sétáló lányra, aki szintén engem nézett. Szeme csillogott, ami még jobban behálózta a józan eszemet. Abban a pillanatban, ahogy csak egy pillanatra az útra nézett, az a kis hang a fejemben jelzett, hogy talán beszélgetni kellene.
- Későre jár, vissza kellene menni az iskolába, mert azt hiszem olvastam valamit erről a házirendben. -Okos és jól nevelt levitáshoz híven belelapoztam a házirendbe, de nem sokat jegyeztem meg belőle. Annyira azért nem vagyok szorgalmas, és a szabályokat nem szeretem. Nem is nagyon szoktam betartani őket, csak hát első nap megszegni nem biztos, hogy jó. Lesz még baj velem, az évek alatt amit itt töltök, ez biztos.
Az utat, hogy merre menjünk a lányra bízom. Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, és nem akarok még jobban eltévedni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 13. 17:02 | Link

Eric

A padról felállni számára több okból is csodálatos volt. Egyrészt kissé elzsibbadt már, valamint közelebb kerülhetett a fiúhoz. Kicsit elõre ment, de hamar lassított is, mert nem szándèkozott távol kerülni. A lehetõ legközelebb akart lenni hozzá, de azért még feltûnés nélkül. Folyamatosan szemei között futkározott tekintete, ezért nem igazán vette észre, hogy kezeik majdnem összeértek. Nem volt benne bûntudat, hogy elszalasztotta az alkalmat, mert ugyan boldogan megfogta volna a kezét így öt perc után is, de várt egy sokkal tökéletesebb alkalomra. Pislogás nélkül elmerült a másik barnáiban, csak egy pillanatra tekintett fèlre. Azt sem azért, mert unatkozott, sokkal inkább azt akarta tudni hogy hol van. Nem volt fontos még akkor, de az elhangzó kérdéshez már szüksége volt rá.  Elõször nem jutott el elméjéhez a szavak összessége, csak annyit látott, hogy mozog a fiú szája. Azt is csak úgy véletlenül, de pàr másodpercen belül sikerült nehezen is emlékeznie a kimondott szavakra.
- Én itt lakom a faluban, de szívesen elmagyarázom, merre van az út. - õszintén örült a dolognak, hiszen igazából mivel nem tudja, mi merre van, bárhova vezethetné. Ilyen nem állt szándékában, de ahogy végig gondolta, talán útba esik az utca. Minden esetre abba az irányba indult el, de csak szépen lassan, hogy tudja követni Eric is, és hogy mellette sétálhasson. Akkor jött nagyon jól, hogy már szinte annyira ismerte a falut, mint a tenyerét. Így nyugodtan tudta nézegetni a mellette haladót, és elmerülni gondolataiban. Valahol belül megnyugodott, hiszen látta a fiún, hogy ugyanúgy szemeit fürkészi. De minden más részletében is megfigyelhette, ideje nagyon sok volt. Beszéd témát nem talált továbbra sem, nem is akart, sokkal jobb volt szótlanul, vagyis neki. De hogy mit akart a másik fél, egyáltalán nem volt ötlete. Csupán késõbb, de akkor is a köd hatása alatt állva, így az nem minõsíthetõ. A sötétben elbûvölõen csillogó íriszekben merült el, szavak helyett. Egy kedves mosoly újra megjelent arcán, természetesen ok nélkül.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 13. 20:13 | Link

Lotte

Lassan sétáltunk. Minek siessek, ha tudom, hogy úgy hamarabb el kell válnunk. Ráérek. Már az sem érdekel, ha nem érek vissza tíz előtt. Majd kimagyarázom valami olyasmivel, hogy még nem volt időm elolvasni a házirendet, és nem tudtam, hogy van ilyen szabály. Elhinnék, hiszen ez az első napom.
Nem zavart, hogy nem beszélünk, és már nem is éreztem kínosnak ezt a csendet. Lassan lépkedtem mellette, közben őt néztem. Nem voltam sokkal magasabb nála, csak pár centivel, amin először egy kicsit meglepődtem. Régen volt olyan, hogy a mellettem álló személy kevesebb, mint tíz centivel volt kisebb nálam.
- Akkor elkísérlek, aztán majd valahogy csak visszajutok a épületbe. -Mosolyodtam el.
Először kicsit meglepett az, hogy a faluban lakik, bár nem tudom miért. Kicsit el is szomorodtam, mert így kevesebbet sétálhatok vele, de ez nem látszott rajtam. Arcomon továbbra is a jellegzetes mosolyom ült, és a lány arcát fürkésztem. Gondolataim aztán arra terelődtek, hogy vajon mit gondolhat az akcentusomról meg a francia szokásaimról. Vagyis nem tudom, hogy csak nálunk szokás e hazakísérni a gyengébbik nem képviselőit, mindenesetre most hazakísérem. El kéne olvasnom egy magyar szokásokról szóló könyvet. Nem, inkább nem fogok. Teljesen jók nekem a francia szokások, azokhoz vagyok szokva.
Elmosolyodok ahogy a lány arcán megjelenik a mosolya. Szinte le sem veszem róla a szemem, ami engem egyelőre nem zavar, és úgy tűnik, hogy a lányt se, mert viszonozza a pillantásaimat és még mosolyog is. A visszaúttal lesznek csak problémák, mert már jó nagy távolságot megtettünk a padtól, nem emlékszem, hogy merre mentünk. De ez most nem is érdekel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 13. 21:37 | Link

Eric

A külvilágot részlegesen zárta ki akkor, és ahogy elindultak, mosoly jelent meg arcán. Tekintete állandóan a fiún futkározott, gyakran megállt egyes részeken. Leginkább arcán, valamint szemeiben akadt el. Csak szótlanul sétáltak az egyik irányba, melyet egy mozdulattal fel is térképezett. Nem volt nehéz, ismerte már a falut. De akkor nem az volt a fontos, hanem egyes egyedül a mellette sétáló. Folyamatosan nézte, nem pislogott, csak gondolkodott. Végig, a szituációtól kezdve az apróságokig, a köd csekély ritkulását kihasználva futott át mindenen. Nem foglalkozva a végeredménnyel, vagy negatívumokkal, mosolyodott el ismét, mikor felajánlotta neki a hazakísérést. Nem lepõdött meg, mert csupán a száraz információ, és a további sétálási lehetõség miatt érzett boldogság jutott el hozzá. Kicsit sajnálta is, hogy a faluban lakik, és akár a kastélyig is ment volna vele. A házirend megszegése? Mi az neki? Ilyen esetben szívesen tette volna még azt is. Szinte szorosan Eric mellett sétált, semmivel sem foglalkozva. A kanyarokat szótlanul vette be, vagy kerülte ki az elé álló akadályokat. Szíve szerint abban a minutumban, gondolkodás nélkül, és néhány perces ismeretség után is megfogta volna kezét, amin komolyan el is gondolkodott, de végül nem tette meg. Fejében lezajló képek és kérdések milliói nem ütköztek ki arcàn, magabiztosan szedte lábait, de lassan, minden pillanatot kihasználva. Ez akkor szakadt meg, mikor végtagjai egy cseppet összeakadtak, és majdnem összeesett. Ez aztán nem sikerült neki, csupán megingott az egyensûlya, amin kicsit el is nevette magát. Furcsa volt neki, hogy lapos talpú cipõben nehezebbnek bizonyult a járás, mint a tíz centi magasakban. De hát ô ilyen, csak sok minden mással együtt ez nem volt meghatározó dolog. Remélte egy másodperc erejèig, hogy nem nézi majd idiótának a levitás, majd elõzõ viszonzott pillantásai, és a kezdetleges kölcsönös zavar segítette vissza a csodáról kialakult képbe. Abba, amit a rózsaszín köd teremtett neki. Csend volt, ez azonban egyáltalán nem zavarta. Továbbra is úgy látta, hogy az a kínos érzés régen eltûnt, és csak a jó maradt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. február 1. 20:05 | Link

Varzela

Gyönyörű a mai nap. Napfény szikrázik, a madarak csivitelnek. Kórusuk, gyönyörű dallammá kovácsolódik össze, mely dallamot aztán a lágyszél tovasodorja, hogy minél több ember hallgathassa eme csodát. Nyugalom és békesség vesz körül. A parkban körülnézve, ezernyi virág ontja édes illatát. A közelükben méhek döngicsélnek. Gyűjtik be a virágport, hogy utána finom mézet készítsenek belőle. Csapatmunkában példát lehet venni róluk. Csendben sétálgattam. Most jöttem, az egyik cukrászdából, ahol ittam egy frissítő teát és ettem egy kis sütit. Az ízek még mindig a számban vannak. Az ilyen napokon, mint a mai az ember örül, hogy élhet. Ráadásul ilyenkor lehet gondolkodni. Elmélkedni az élet nagy dolgairól, vagy csak egy kicsit lazítani. Kiszabadulni a hétköznapok monotonitásából. Vannak olyan napok, amikor úgy érzed, hogy az élet egy mókuskerék, amiből nem tudsz kiszállni. Ilyenkor úgy érzed, hogy elporladsz, de fel a fejjel, mert lesz még jobb. Ez a nap határozottan a jobb napok közé tartozik. Miután elfáradtam, leültem egy kis padra. A kezembe vettem pár morzsát, mire egy kis madár rá szállt a csuklómra és elkezdett eszegetni a tenyeremből. Miután végzett ráugrott az ujjamra, majd tovaszállt a végtelenbe. Milyen jó lenne, ha lennének szárnyaim! Elszállhatnék, a problémák elöl. De, a menekülés nem megoldás. Nem oldd meg semmit. Ki kell állnod és szembe kell nézned velük. Csak így győzhetsz. Sokszor átéltem már. De, mostanában nem kell. Amióta itt vagyok, béke és nyugalom vesz körül. Felállok és tovább sétálok a téren. Figyelem az embereket. Beszélgetnek, a gyerekek futkároznak az úton. Boldogság leng a levegőben.Majd meglátok egy lányt. Nem ismerem, de szimpatikusnak tűnik. Egyedül sétálgat. Lehet, hogy új és még nincs barátja? Hiszen, fiatalnak tűnik. Ha, régebb óta itt lenne biztos láttam volna már.Mindegy is. Lényeg a lényeg, hogy szóba elegyedek vele. Megkérdezhetem tőle, nem kell találgatnom. Találgatásokból lesznek a pletykák, amikből a pedig nem származik semmi jó.
-Szia, Katniss vagyok? Téged hogy hívnak?-Egyszerű kérdés, mégis minden ismeretség és barátság alapja. Furcsa dolgok ezek. Ugyanezt kérdezed meg, mikor a leendő barátoddal vagy a leendő ellenségeddel ismerkedsz meg. A kapcsolatod alakulása csak rajtatok áll. Amit vet az ember, azt aratja. Ez itt is ugyanúgy igaz, mint az élet bármely más területén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Varzela Letroy
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 1. 20:35 | Link

Katniss

Boldogan jöttem le a térre. Itt felszabadultnak érzem magam. Megismerhetek új embereket. Na nem, mintha bárkit is le mernék szólítani. Eléggé új vagyok. Úgy döntöttem megfigyelő körutat teszek itt. Figyelem az embereket. Mindenki párokban mászkál én pedig csak itt egyedül baktatok az úton. Csak egy másik lány nincs társaságban a téren. Én észrevettem, de ő még nem engem. Nagyon boldog lehet. Gondolom a jó idő teszi. Úgy éreztem mindenre készen állok, hiszen már sokat gondolkoztam arról, hogy milyen lesz is itt. A csaj észrevette, hogy bámulom. Gyorsan el is kaptam a tekintetem. Utálok bámulással zavarba hozni másokat. Ne. Ide jön! Lehet, hogy be fog szólni, hogy mit bámulom. Istenem. Nem akartam rögtön szerezni egy ellenséget. Erre csak köszön és megkérdezni, hogy mi a nevem. Beparáztam. De úgy látszik nem volt mitől. Ez csak egy lány aki kedves és ismerkedni akar. Én meg itt szótlanul bámulom a cipőm.
- Varzela a nevem. Te mióta jársz ide? - valamit kérdeznem kellett. Eléggé zavarban voltam, de úgy döntöttem, hogy nem leszek nyuszi most először és én is kicsit rámenős leszek, mint mások. Nekik bevált. Nekem miért ne?
- Új vagyok. Mesélsz a suliról? Még nem nagyon illeszkedtem be - remélem nem esek pofára. Végre valakivel jó lenne kicsit beszélgetni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. február 1. 20:54 | Link

Varzela

-Elsős vagyok, de szívesen mesélek neked az iskoláról. Szívesen válaszolok a kérdéseidre is, ha vannak. Mire vagy kíváncsi?-Igazam volt, hogy valószínűleg új. De, jó végre valakinek segíthetek. Annyian segítettek már nekem, jó lesz most kipróbálni a másik szerepet is.
-Melyik házba kerültél és milyen tantárgyakat vettél föl?-Enélkül az információk nélkül nehéz lesz mesélnem, de mindenesetre, a legfontosabb információkat a nélkül is el tudom mondani. De, először is mély levegő és szedd össze a gondolataidat Katniss, mert nem zúdíthatod rá egyszerre a sok információt, mert összezavarodhat. Csak szépen lassan és higgadtan.
-Vannak tárgyak, amiket fölvettél. Ezekből fogsz majd vizsgázni is, de erről az örökbefogadód fog majd neked többet mondani. Tényleg, van már örökbefogadód?-Mert, ha nem akkor keríteni kell egyet, teszem hozzá gondolatban.
-Ezenkívül, nem tudom, melyik házban laksz, de a Levitában mi szoktunk különböző bulikat szervezni. Ilyenkor az összes Levitás eljön. Beszélgetünk, játszunk meg ilyenek. Én az egyik ilyen alkalmon ismertem meg a mostani legjobb barátnőmet, akivel az óta közös szobánk van. A szobákról jut eszembe, hogy egy idő után, lehet saját szobád, azokkal, akikkel összefogtok. Nagyon jó móka egy saját szoba, csak ti barátnők. Rengeteget beszélgethettek és jobban megismerhetitek egymást. Ezen kívül lejöhetsz ide a faluba, beülhetsz egy cukrászdába, vagy csak sétálgathatsz, mint most.-Na, ennyi információ elég is lesz neki egyelőre. Csendben sétálunk tovább, hagyom, hogy megeméssze a hallottakat és, ha van kérdése, akkor azt föl tudja rakni. Az andalító madárcsicsergés kíséri utunkat. Semmi sem fogható ehhez a nagyszerű muzsikához.
-Akarsz madarat etetni, miközben beszélgetünk?-Ajánlom fel,miközben kicsomagolom a madáreleséget...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Varzela Letroy
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 1. 22:05 | Link

Katniss

Hú. Hát ez a lány aztán eléggé bőbeszédű. De nem is baj. Hiszen kedves. Azt hiszem már mindent elmondott, amit tudni akartam kivéve egyet.
-Szívesen etetek madarat. Hát Levitás vagyok. Bocsi, de nem tudom fejből, hogy milyen tantárgyakat vettem fel - mondtam kissé megszeppenve a sok kérdéstől. Annyira elmennék egy ilyen Levitás buliba. De hogyan adjam tudtára úgy, hogy azért annyira ne tűnjek rámenősnek?
-Hát jó dolgoknak tűnnek a bulik - jesszusom. Nyilván jó dolgoknak tűnnek. Hát én nem vagyok teljesen komplett. Most biztosan őrültnek néz a csaj.
-Úgy értem egyszer szívesen elmennék - próbáltam leplezni a beégésemet. Honnan ismer ilyen sokakat a Katniss?
-Szívesen megtudnék még néhány dolgot a suli légköréről. Tudod. Klikkek. Meg ilyenek - talán ilyen dolgokat megkérdezni kicsit buta libás? Hát eléggé. Ha tehetném visszaszívnám. Na nem baj. Tök idiótának néz. Sétáltunk én pedig teljesen felszabadultan és boldogan érzem magam attól függetlenül, hogy a mellettem lévő lány teljességgel idiótának néz. De kedvesnek tűnik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. február 3. 14:32 | Link

Varzella

Látom, hogy nagyon bátortalan és kicsit mintha félne tőlem. Pedig tudomásom szerint nem harapok, és nem nézek ki ijesztően sem, vagy igen? Rápillantok magamra. Fehér hosszú szoknyámmal és kardigánommal, szerintem inkább angyalnak nézek ki, mint ördögnek, ha ezzel a hasonlattal élek. Biztonság kedvéért küldök felé egy biztató mosolyt, hogy ne higgye azt, hogy báránybőrbe bújt farkas vagyok. Megfogom, és felfelé fordítom a tenyerét, majd bele szórok neki egy adag madáreleséget. Miután a sajátomat is megtöltöttem, elkezdem szórni a madaraknak az eleséget. A madarak hálásan kapkodják fel a szemeket, időnként egy másnak ugrálva próbálnak minél több morzsát begyűjteni maguknak. Közben, hallgatom Varzellát.
-Nem baj.-Mondom mosolyogva. Miközben mindkettőnk kezébe egy újabb adagot szórok. Éhesek a madarak. De, van, amelyik már jól lakot és felszáll, hogy átadja a helyét éhesebb társainak. Nekünk pedig egy gyönyörű dallammal köszöni meg a megvendégelést. Magamban egy szívesen-t kiálltok neki.
-Sok tantárgyat vettél föl vagy keveset?-Kérdezem tőle. Magamra emlékeztet a viselkedése. De, ha magamból indulok ki, akkor hamar be fog illeszkedni.
-Gyere nyugodtan. Ha, legközelebb lesz, ilyen akkor szólni fogok neked,jó?-Indítványozom, hiszen amióta itt vagyok, a legtöbb ilyen eseményre elmentem és mindegyik kivétel nélkül nagyon jól sikerült.
-Én nem nagyon tudok olyat, hogy klikkek lennének. Talán, a házak ilyeneknek számítanak, de még azok se igazán. Itt mindenki barátkozik mindenkivel. A házak, csapatokat alkotnak. Te és én meg még sokan mások a Levitát erősítjük. Ezek a csapatok versenyeznek az év végén átadásra kerülő ház kupáért, melyet az a ház kap, aki az adott évben a legtöbb pontot gyűjti. De, igazából ez se klikk, mint már mondtam, hanem csak egy csapatverseny féleség.-Mondom elgondolkodva.Én még nem találkoztam klikkekkel. A házak diákjai ugyan többet vannak együtt, hiszen csak az mehet be egy házba, aki tagja is annak. Én például nem mehetek be a Rellonosok házába, de Dáviddal, például a cukrászdában futottam össze. A nagyteremben pedig Charlotteval, aki pedig még meg sem kapta a levelét, hogy felvették ide, de már nagyon várja. De, attól függetlenül lehetnek, hogy én nem tudok róla, majd megkérdezem Odettől, ő biztos meg tudja nekem mondani.
-Mivel töltöd a szabadidődet? Mi a hobbid?-Kérdezem, hogy Varzella számára is ismerős témáról beszélgethessünk. Ennek több jó eredménye is lesz, az egyik, hogy talán megnyugszik, a másik pedig, hogy megtudok róla pár dolgot. Amit nagyon szeretnék, meg már úgyis eleget dumáltam, most a változatosság kedvéért, ne csak én beszéljek folyton. Meg amúgy sem vagyok olyan típus, aki szereti hallgatni a saját hangját. Bár, az alap beszédhangom elégé hangos, de erről sajnos nem tehetek, így születtem. Míg várom útitársam válaszát, addig szórok a madaraknak némi eleséget. Az egyik, szerintem cinege, felszállt a tenyerembe, hogy onnan falatozzon. Nagyot nevettem, mire madárka megugrott egy pillanatra, majd bosszúsan rám nézett. A szeméből olyasmit lehetett ki olvasni, hogy miért háborgatsz te engem, maradj csöndben, hagyj engem nyugodtan enni! Ettől a látványtól legszívesebben újra kirobbant volna belőlem a nevetés, de tiszteletben tartottam a madárka ki nem mondott kérését és visszafogtam magam. Eszembe jutott egy dal, amit még a tanítóm énekelt ilyen alkalmakkor, mikor sétáltunk és madarat etettünk a parkban.
Künn a fákon újra szó…

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Varzela Letroy
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 5. 00:10 | Link

Katniss

Na jó. Kezdek kicsit feloldódni, de újra görcsbe rándul a gyomrom, mikor hirtelen megfogja a kezem és egy adag madárkaját beleszór. Mivel az első kérdésére nem tudok értelmes választ adni, mert nem tudom, hogy hány tantárgy sok és hány kevés csak mosolygok és azt mondom.
- Szerintem nem lesz megterhelő. Mármint nem hiszem, hogy az amennyi tárgyat felvettem az soknak számít. -
Örülök, hogy elhívott. Remélem ott lesz velem. Egyedül bulikba járni nem az én stílusom. Ha valaki ott van velem, szívesen beszélgetek. De olyankor csak még jobban rágörcsölök minden szóra és még hülyébb választ adok.
Szerintem most azt hiszi, hogy valami hülye liba vagyok, akit csak a népszerűség meg a szép ruhák és a klikkek érdekelnek. Pedig az igazság ettől elég messze áll. Most rákérdezett, hogy mi a hobbim. Ez az egyetlen dolog amiről szívesen beszélek. Ez az egyetlen dolog talán, ami érdekes bennem.
- Imádok gitározni. Otthon volt egy együttesem, amiben én énekeltem és gitároztam. De hát az a múlt. Nem hinném, hogy itt valaki is foglalkozik zenével. Nem tudod, hogy van e együttes, aki tagokat keres? -
Igen. Igazából ez az egyetlen dolog, ami különleges bennem. Ami miatt nem néznek át rajtam. De végiggondolom és rájövök, hogy van még valami.
- És hát régen táncoltam. - olyan vagyok, mint egy bomba, aki mindjárt robban. Csak majdnem tálalok ki neki mindenről. Hogy mennyire hiányzik a tánc. A bandám. Minden. De hát mit lehetett tenni. A szüleim kezdettől fogva erre neveltek. Hogy valami nagy varázsló legyek. Bár ez nem reális. Teljesen átlagos vagyok. Legtöbbször mindenki átnéz rajtam. Kicsit szomorú vagyok. Azért mert ez eszembe jutott legördül egy könnycsepp az arcomon. Remélem nem látta. Nem szeretem, ha sajnálnak. Sőt. Gyűlölöm. De, ha látta inkább elkezdek mosolyogni. Mintha örömömben sírnék. De a mosoly szomorú biggyesztésbe megy át. Ezért, hogy ne rám figyeljen egy nagy adag madárkaját szórok a földre és úgy teszek, mintha nem lenne semmi bajom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 59 60 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér