A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni. A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.
|
|
|
Aniella Zornania Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2014. május 18. 18:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=295477#post295477][b]Aniella Zornania - 2014.05.18. 18:17[/b][/url] Strobl Dorián Máté Mint egy kilapított béka, úgy fekszik a hideg macskaköveken. Szőke koronája teljesen eltakarja az arcát. Lassan lélegzik, életben van, ezt ő maga is tudja, csak nehezére esik kinyitni a szemét. Nem mellesleg valóban totálisan kimerült, még egy lépést képtelen lenne megtenni. Kezét próbálja mozgatni, ugyanis a lábát inkább nem meri bántani. Ujjaival halkan megkocogtatja a köveket. Belül mosolyog, de az ajkait nem tudja mosolyra húzni. Itt lenne az ideje felkelni, de olyan nehéznek tűnik még a fejét is megemelni. Lépteket hall. Egyre közelednek felé, végül mély, férfias hangot hall. Nem tudja mi az az orvos, de ő nem akar olyat maga mellé, bárki is legyen az. Ujjaival kopog kettőt, ezzel jelezve, hogy nincs szüksége olyan izére és nem halt meg. Eztán óvatosan, gyöngéden fordítja a srác felé az arcát. Lomhán kinyitja szemeit, s gyönyörű kékjeivel próbál belenéz az aggodalmas fiú szemeibe. Csakhogy haja ebben meggátolja, a zavaró tényezőt el kéne távolítani. Kezeit megmozdítja. Belenyilall a fájdalom, ezért halkan fel is nyög, s inkább visszateszi a földre a pici mancsait. Nyel egy hatalmas, s veszettül halkan szólal meg, alig lehet hallani, mit is mond: - Nem, nem kell... Orvos... Jól... vagyok... - szaggatottan potyognak ki a száján a szavak. Már rég feltápászkodott volna, csakhogy képtelen erre a cselekedetre, egyedül a fiúra számíthat. Kis idő elteltével újra megmozdítja kezeit, s nem érdekli mennyire fáj, ujjaival a srác kezét keresi, valamiben meg kell kapaszkodnia. Úgy gondolja, ha megfogja a fiú kezét sima ügy lesz felkelnie. Badarság, de ő ezt még nem tudja.
|
|
|
|
Strobl Dorián Máté INAKTÍV
offline RPG hsz: 13 Összes hsz: 84
|
Írta: 2014. május 18. 18:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=295488#post295488][b]Strobl Dorián Máté - 2014.05.18. 18:36[/b][/url] AniellaA leányzó ad némi életjelet, vagyis hát mozognak az ujjai. Akkor csak nem lehet akkora nagy baj. Lélegzik, ver a szíve ezek szerint, és még mozogni is tud. Egy kisebb kő esik le a szívemről, hogy nem kell alkalmaznom az újraélesztési tudásomat. A szőke lány felém fordítja az arcát, de sokra nem fog menni vele, mivel látni semmit nem fog az arcába lógó hajkorona miatt. Nyilván zavaró lehet, amikor ennyi haj lóg az ember arcába. Én még nem tapasztaltam ilyet, mert örök életemben rövid hajam volt, de még azt is meg merem kockáztatni, hogy csikizi az embert. De szörnyű lehet! Na és szegény csajt még a látásba is meggátolja, így gyengéden és óvatosan elsimítom arcából a hullámos tincseket. - Na így már jobb? - kérdem, majd küldök egy Mátés mosolyt felé. Nem tudom mennyivel lettünk előrébb ettől, de legalább felszínre került a lány kék szeme. Fél percre el is merülök azokban a szemekben, de gyorsan észbe is kapok. Pislogok párat majd oldalra kapom a tekintetem. Valami padot keresek, amire le tudom esetleg fektetni. Nem kellene felfáznia. Remélem nem olyan csökönyös, mint Brigi, akit az sem érdekelt, hogy komoly baja is lehet ebből kifolyólag. A lány közben motyog valamit, amit nagyon nehezen tudok csak feldolgozni. Szösszeneteket csíptem el abból a három-négy szóból, amit mondott, de annyit sikerült leszűrnöm, hogy nem kell neki orvos. Hát ha ő úgy gondolja, akkor én nem fogom ráerőltetni, pláne úgy, hogy ötletem sincs merre keressek orvost itt a faluban, ilyen késői órán. Komolyan gondolkodóba esek, mit is kellene most tennem, mert hiába nem akar orvost, akkor is eléggé ramatyul fest szerencsétlen. Hogy tudott valaki ekkorát esni? Lehet megcsúszott mert még vizesek a kövek. Saját tapasztalatból tudom, hogy a vizes kőnél nincs rosszabb. Hatalmasakat lehet zakózni. Rövid hegymászói "pályafutásom" alatt párszor már csúszott így ki a talaj a lábam alól. Nem túl kellemes. Kezemet leteszem a talajra és megtapogatom kicsit, de nem tűnik vészesen csúszósnak. Másik ötletem a banánhéj, de az sincs a közelbe, szóval nem tudom. Feladom a találgatást, mert egyszer csak egy hideg kéz érinti meg az én kezemet. Odakapom a tekintetem, és bal szemöldököm kissé magasabbra emelkedik. Nem tudom mi volt ezzel a célja, de én nem fogom tovább nézni, ahogy itt fetreng a hideg kövön. - Várj! - szólók rá, majd felállok. Keresztbe dobom vállamon a táskát, majd újra lehajolok. Egyik kezem a lány térdei alá csúsztatom, a másikat pedig a háta alá. Nagy lendületet veszek és felemelem. Őszintén szólva ilyen könnyű lányt még sose tartottam a kezemben. Szinte semmi súlya nincs... erre mondják, hogy nádszál kisasszony. - Kapaszkodj! - adom ki az újabb parancsot, majd a legközelebbi padhoz sétálok vele.
|
|
|
|
Aniella Zornania Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2014. május 18. 19:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=295520#post295520][b]Aniella Zornania - 2014.05.18. 19:02[/b][/url] Strobl Dorián Máté Szerencsétlen Aniella... Azért sosem gondolta volna, hogy a lábai nem bírnak egy ilyen "kis" utat. Bizonyára többé nem akar ennyit sétálni, vagy akár megtekinteni a falut. Tanult az esetből, célszerűbb inkább a popsiján maradni a stégen, s várni, míg felkel a Nap. Ez a legunalmasabb dolog a világon, de nincs mit tennie. Továbbra is a földön fekszik, azonban a srác - szerencséjére - a szőke tincseit elsöpri az útból. Boldogan mosolyogna, s meg is köszönné ezt a tettet, csakhogy nem képes beszélni. Nehezére esik. Lassan pillog egyet-kettőt, s próbál mozogni, de borzasztóan fáj neki mindene. Mellesleg az egész teste teljesen hideg, mintha jéggé fagyott volna. Ez köszönhető a hűvös földnek, melyen fekszik. Szörnyű így látni, ahogy szenved. A fiú igazán léphetne valamit... Miután minden terve kudarcba fullad, hideg ujjaival a srác kezeit keresi. Mázlijára a fickó segít rajta, gyöngéden felemeli. Aniella úgy tesz, ahogy megmentője parancsolta: kapaszkodik. Méghozzá kezeit a srác nyaka köré fonta, ennyire futja. Lomhán pillog. A fiú számára meg sem kottyanhat a lány pehelysúlya, alig 40 kiló, a szél simán elfújja. Miután elhelyezkednek a padon nyel egyet és megpróbál mosolyogni. - Köszönöm szépen... Valahogy majd meghálálom - csak ennyit mond, de nem szaggatottan és halkan. Ezt már hallókészülék nélkül is hallhatta a megmentője. Nem kicsit remeg. Azért is, mert iszonyúan fázik, s totál ijedt. Nem tudja mi történt volna, ha nincs a fiú. Fejét felé fordítja. Fogai vacognak. Egyébiránt még mindig csinos. A szemei gyönyörűek, a haja is tökéletesen áll neki, csak ő nincs formában. Elárulná ő a nevét, újra megköszönné a srác cselekedetét, de kimerült. Teljesen. Az előbb is megerőltette magát, mikor szóra nyitotta a száját. Egyelőre kékjeivel a srácot nézi és remeg. Ennyi telik tőle.
|
|
|
|
Strobl Dorián Máté INAKTÍV
offline RPG hsz: 13 Összes hsz: 84
|
Írta: 2014. május 19. 12:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=295863#post295863][b]Strobl Dorián Máté - 2014.05.19. 12:27[/b][/url] AniellaAz ismeretlen lánnyal a padhoz sétálok majd óvatosan leteszem rá. Nem fektetem, hanem ülő állapotban próbálom elhelyezni. Ha ez így neki is kényelmes, és nem akar inkább ledőlni. Leguggolok elé, és kérdő tekintettel nézek a szemeibe. - Kényelmes így? - teszem fel a kérdést, mert nem akarom, hogy még rosszabbul érezze magát. Ha a válasza igen, vagy valami ehhez hasonló, akkor felállok, és a padra dobom a táskámat. Esküszöm, hogy a ruháim nehezebbek, mint a lány. Azért az eléggé durva valljuk be. Nem normális ha valaki vasággyal együtt 40 kg. De most nem kötöm ezt a lány orrára, mivel kisebb gondja is nagyobb, mint ez. Miután a táska nagy huppanással landolt a lány mellett észbe kapok, hogy szerencsétlen fázik. Hát igen, nem vagyok ma a toppon. Kicsit lassan fogom fel a körülöttem történteket. Leveszem a bőrdzsekimet és óvatosan a lány hátára terítem. - Ha gondolod bújj bele rendesen. - Küldök felé egy bátorító mosolyt, majd újra leguggolok a lány lábai elé. A rajtam lévő szürke póló és a farmer igen nem sokat melegít, de jelenleg a lánynak nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Talán nem fogok megfázni. Így a verseny előtt nem lenne vicces. De ez most különösebben nem foglalkoztat. - Megtudhatom, hogy kivel sodort össze a sors, úgy amúgy? - kérdem, mert azért nem ártana legalább a nevét tudnom. Azt nem tudom, hogy oda jár-e ahova én, mert ha oda járna, akkor látásból ismernem kellene. De lehet, hogy elsős, és az is a félénkebb fajtából, aki a házán kívül nagyon nem mutatkozik. De most talán erre is fény derül. - Merre laksz? Vigyelek haza? Te is diák vagy ott fenn?- fejemmel a suli irányába biccentek, hogy értse mire is gondolok. Sokkal egyszerűbb és kényelmesebb lenne mindkettőnk számára, ha a lány hazajutna a meleg lakásba, én pedig mehetnék fel a suliba. Nem mintha nem lennék szívesen ilyen csinos lányokkal, csak hát na. Vagy ha ő is diák, akkor felcipelem oda is, bár kicsit hosszabb lesz az út, de az kit izgat!? Ebben a pillanatban egy esőcsepp landolt a kézfejemen. Már csak ez hiányzott...
|
|
|
|
Aniella Zornania Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2014. május 19. 15:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=295898#post295898][b]Aniella Zornania - 2014.05.19. 15:23[/b][/url] Strobl Dorián Máté A fiú lovagiasan viselkedik a lánnyal, segít rajta, leülteeti a padra, s ott marad mellette. Pedig mostanában a srácok nem túlzottan kedvesek, sőt, az emberek többsége hagyta volna a lányt a földön fetrengeni. Borzalmas a mai társadalom. Az emberek baromira kegyetlenek egymással, csak bántják a másikat. A megmentője kérdésére bólintott egyet, s végig rajta tartotta szemeit. Próbálta összegyűjteni maradék erejét, csak vissza akart menni a tóhoz. Persze azért örült volna, ha a srác vele tart, de erre nem volt bátorsága megkérni. Bőven elég volt számára ez kis segítság nyújtás. Mostantól azon tanakodhat mit adjon majd hálája jeléül. Közben a fiú ráteríti a bőrkabátját, bizonyára azért, mert látta, hogy a leányzó mindjárt megfagy. Újabb köszönömöt mormolt el Aniella, s rámosolygott a srácra. Belebújt a kapott ruhadarabba, s így már nem is fagyoskodott. Mellesleg jó illatúnak találta a kabátot, gondoltam ezt megjegyzem. - Aniella a nevem - válaszol kedvesen, rendes hangerővel. Kezdi visszanyerni az erejét, egyre jobban érzi magát. Eleinte még szédült is, de az is kezd elmúlni. Meg is rázza a fejét és vesz egy mély levegőt, majd kifújja azt. Hiába érzi magát rendben, nem mer felállni, attól tart, hogy visszazuhan a padra és újra rosszul lesz. Maradjon csak a fenekén. Noha a leányzó pár perc alatt úgyis feltápászkodik... De legalább addig is nyugton van. Viszont a következő kérdésre nem tudta mi lenne a legtökéletesebb választ. Azt nem mondhatja, hogy vigye a tavacskához, és azt sem, hogy a kastélyba, mert ezt a fiú biztos valamelyik hálószobáig is elkísérné és ugyebár neki ott nincs lakhelye. Ráharap az ajkaira, megforgatja a szemeit, s szóra nyitja száját: - Nem, én nem diák vagyok. Kérlek, majd kísérlj el a stéghez, ne kérdezd miért, de oda kell mennem. Egyelőre azért maradhatnánk, még nem érzem készen magam az indulásra. Gyere, foglalj helyet mellettem - szól Aniella, s arrébb csusszan a padon, egy kis helyet adva a megmentőjének. Mesélj valamit magadról - kéri kedvesen. Szemeit le sem veszi a srácról, halvány mosollyyn figyeli őt. A hatalmas kabátot pedig megigazítja magán.
|
|
|
|
Nagy Bátor Đominic INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány offline RPG hsz: 226 Összes hsz: 4783
|
Írta: 2014. május 19. 20:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=296098#post296098][b]Nagy Bátor Đominic - 2014.05.19. 20:06[/b][/url] Tony A jó időre való tekintettel úgy gondoltam, hogy sétálok egyet a faluban, de hogy ezt ne tegyem egyedül, ezért írtam egy baglyot Ágostonnak, hogy találkozhatnánk a téren. Olyan régen beszélgettünk már, hogy ideje bepótolni mindezt. Jó, ez így nem teljesen igaz, mert a DÖK-ön belül tárgyalunk, csak ott nem a hétköznapi dolgokról, hanem a programok szervezéséről. Mennyi macera van ezzel a cserediákos izével is… na mindegy. Szóval reggel elküldtem a baglyot a levéllel, miszerint délután kettőkor várom a Boglyas téren. Ágoston az egyetlen, aki nem érdemli meg a mogorva, és Rellonos stílusomat. Elsők között ismertem meg, ő még a régi arcomat ismeri. Az egyetlen olyan alkalom, mikor a régi Đominic felszínre tör, mégpedig a találkozás a régi ismerőssel. A reggeli készülődés megvolt, öltözékem egyszerű: fehér felső, fekete térdnadrág és a kedvenc cipőm. A baj ott volt, hogy nálam a reggel az délben kezdődött, így máris késésben vagyok. Tony válaszát már nem várom meg, hogy eljön-e vagy sem, majd ki fog derülni, ha a téren vagyok. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyna ki egy találkozót a régi ismerősével, csak én nem tudom, hogy volt-e valami programja, ami közbevágott. Sebaj, majd kiderül. Kiléptem az ajtón, bezártam, és a kulcsokat gondosan a zsebembe rejtettem. Utána jött a kedvencem, mikor késésben vagyok: az átalakulás. A gyakorlás még mindig nem árt, így némi koncentráció, mély levegővétel, és voilá; máris négy lábon, és bundában szaladok előre a falu lelke felé. Tony nem tud róla, hogy már képes vagyok teljes mértékben felvenni a tigris alakomat, ezért nagyon kíváncsi leszek arra a reakcióra, amit vág, ha meglátott. A lakósoron rohantam végig, úgy közelítettem meg a teret. Mikor odaértem, lassú sétálással kerestem szabad helyet, ahol meghúzhatom magam Ágoston érkezéséig. Az emberek, főleg a fiatalabbak, elkerülnek, némelyikük félelemmel szemlél. Nem csodálom, hiszen nem minden nap sétál el mellettük egy tigris. Az is meglep, hogy sok felnőtt is elámul, hiszen nyilván le kéne esnie nekik, hogy animágus van közöttük. No mindegy, hiszen kiszemeltem magamnak egy fa tövét, ahova árnyék vetül. Le is telepedek a gyepre, hogy aztán onnan szemlélhessem a terepet, várva Ágostont, a régi jó barátomat.
|
Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
|
|
|
Fandler Ágoston INAKTÍV
offline RPG hsz: 139 Összes hsz: 2644
|
Írta: 2014. május 19. 20:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=296132#post296132][b]Fandler Ágoston - 2014.05.19. 20:41[/b][/url] Domi
Levelet kaptam. Egész váratlanul ért, még ha egy régi kedves ismerősömtől is jött. Az elején csak a homlokomat ráncoltam azon gondolkodva, hogy vajon miért lehetett olyan fontos, de belegondolva, hogy a kastélyban sokszor összefutunk, és mégsem beszélgettünk már vagy ezer éve, megértettem. Örömmel töltött el, hogy porosodó baráti szálam megtalált engem. Azt hiszem tényleg érek valamit, ha nem felejtett el. Azt sem tudom, mi van vele, én már annyi mindent összehallottam, hogy az nem igaz. Az első találkozás után rendszeresen összefutottunk, később jött a mágustusa, meg minden kutyafüle, ami miatt persze nagyon elfoglalt lett. Egy darabig még próbáltam nyomon követni kalandjait, de valljuk be, nehéz, ráadásul én is sokkal elfoglaltabb lettem. Mára már csak a DÖK maradt, mint gyenge összekötőkapocs. Amíg izgatottan és elképzelésekkel telve készülődtem a szobámban, a múltunkon gondolkodtam. Ilyenkor a találkozás pillanatát is szeretem elképzelni... Hogy miről is fog szólni, milyen váratlan kérdésekre számítsak, ilyenek. Felkészültem a vészhelyzetekre, lefuttattam minden lehetséges alapszituációt, majd a megadott határidő előtt valamivel elindultam, hogy kényelmesen legyen időm leérkezni. De végül is... Minek izgulni? - Ezt tudomásul véve kiengedtem a levegőt, megigazítottam szürke pólóm, és szememmel már végállomásom pásztáztam - a teret. A kastély felől érkezve megálltam a szélén, az egyik bokorhoz közel. Furcsának találtam, hogy még nem volt ott... Pedig a legmerészebb pletykák szerint leköltözött. Áh, ez is azt bizonyítja, hogy alig ismerem már. Elkeserítő... Egyedül a múlt maradt, ami viszont egy jó múlt, no meg úgy vettem észre, a megbeszéléseken is gördülékenyen tudunk dolgozni, jól és vidáman telik a közös idő. Az idő múlásával türelmetlenségem fokozódni kezdett, melyet enyhén toporgó bal lábfejem jelzett.
|
|
|
|
Strobl Dorián Máté INAKTÍV
offline RPG hsz: 13 Összes hsz: 84
|
Írta: 2014. május 19. 22:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=296179#post296179][b]Strobl Dorián Máté - 2014.05.19. 22:39[/b][/url] AniellaA lány megköszöni a kabátot, amit ráterítettem. Biccentek egyet, ezzel jelezve, hogy nagyon szívesen, vagyis ezen nincs mit megköszönni. Nem vagyok én egy bunkó, aki ne ismerné legalább kicsit is az illemet. Ragadt rám más is a koszon kívül. Összébb húzom magamon a farmeringet, mert azért strand idő nincsen idekinn. Kis idő múlva megtudom a lány nevét és elkönyvelem magamban, hogy nem magyar. De az is lehet, hogy én vagyok maradi, és nem vagyok tisztában a modern nevekkel. Manapság már meg se lepődök, ha egy Alma jön velem szembe az utcán. Van is egy ilyen nevű ismerősöm, de én olykor Körének hívom, csak úgy a vicc kedvéért. Általában nem szokta díjazni, és olykor még egy nyaklevest is mellékel a nem túl kedves szavai mellé. De még így is teljesen megéri ugratni egy kicsit. - Örülök Aniella, bár jobb lett volna más körülmények között összefutni. Amúgy én Dorián vagyok, de a Mátéra is hallgatok. - dobok egy Mátés mosolyt felé, majd megérdeklődöm, hogy merre is lakik. Tényleg szívesen haza viszem, és most nem bunkóságból, de jó lenne hazamenni. Fázom, de a nagyobb gond, hogy kong a gyomrom az ürességtől. Nem tehetek róla de pasi vagyok, és 2 óránként enni tudnék. Körülbelül most járhatott le a két órám, mert a hasam egész nagyokat korog. Remélem Aniella nem hallja meg. Akkor lőttek az imidzsemnek. Értetlenül nézek a lányra, amikor arra kér, hogy a stéghez vigyem el. Miért pont oda?! Több alternatíva is végigfut az agyamon, de egy se tűnik reálisnak. Gondolom nem hajléktalan, mert akkor nem így nézne ki. Túl szép és ápolt ahhoz, hogy az utcán éljen. Csak nem akar a vízbe ugrani, mert kellemetlenül érzi magát a történtek miatt. Gyorsan végigpörgetem az agyamon, hogy van-e a tó partján valami házikó, de nincs. Az összes valamennyire épkézlábnak nevezhető ötletem után, kérdő tekintettel méregetem Annie-t újra. - Miért pont oda? Ott nincs semmi!Csak nem te vagy a Kis hableány bogolyfalvi változata?! - kissé felnevetek a saját, amúgy borzalmas poénomon. Az esély arra, hogy tényleg az legyen nem sok. Vagyis én nem hallottam róla, hogy sellők lennének a falu tavába. Olyan hableányokról meg pláne nem hallottam, akiknek lába nő, ha a partra jönnek. Bár ha a mesébe megtörtént, itt miért ne történhetne meg? Lehet túl sokat kellett mesét néznem a húgaimmal? Sajnos tökéletesen tisztában vagyok mind a Hamupipőke, mind a Csipkerózsika történetével is. A Hófehérkéről már ne is beszéljünk. Ezért rossz ha az embernek van két, nála nem sokkal fiatalabb lány testvére. Teljesen elrontják a fiú gyermekeket. Viszont arra a szintre szerencsére sose jutottam el, hogy Barbiezzak velük. Na még csak az hiányzott volna.
|
|
|
|
Nagy Bátor Đominic INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány offline RPG hsz: 226 Összes hsz: 4783
|
Írta: 2014. május 20. 00:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=296205#post296205][b]Nagy Bátor Đominic - 2014.05.20. 00:09[/b][/url] Tony Vártam a pillanatot, hogy mikor érkezik meg. Sajnos se lépéseinek a hangját, se az illatát nem ismerem, így az érzékszerveim közül, kettő csődöt mondott. Tigris alakban könnyebben rájöhettem volna, hogy a közelben van, vagy sem, de így marad az, hogy a teret pásztázom. Hamarosan meg is pillantom az alakját, mely az egyik bokor mellett rajzolódik ki. Tökéletes, és szerintem nem is késett. Ahogyan látom, éppen engem keres, és lábára pillantva eléggé türelmetlen lehet. Akkor jobb, ha nem várakoztatom tovább, így felkelek a fűről, kinyújtóztatom a végtagjaimat, és nesztelen lépésekkel indulok meg felé. Amikor mellé értem, orrommal bököm meg a kezét, felhívva magamra a figyelmet. A piszkálás után, leülök a lába mellett, fejemet felemelve nézek a szemeibe. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit reagál, mikor esik le neki, hogy talán én vagyok, esetleg megijed-e. Nem akarom még felfedni magam, ezért úgy tervezem, hogy körülbelül öt perc elteltével felállok, és kicsit meglököm a fejemmel. Azért nem úgy, hogy elessen, csak azt akarom ezzel sugallni, hogy induljon meg. Ha megtette, bevágok elé, úgymond vezetőnek, és elvezetem... mondjuk hozzánk. Vagy maradjunk még egy kicsit, és nézzünk körbe!? De nem tudom, hogy mennyi ideig tudom fent tartani az alakomat. Mindenesetre, körbekerülöm a szökőkutat, utána felülök a szélére, és felveszem az emberi alakomat. Nyakamat kiropogtattam, majd szó nélkül öleltem meg Tonyt, amolyan baráti ölelésként. - Jó látni téged. Örülök, hogy eljöttél. -vigyorogva mondom közvetlen a fülébe, mert eszemben sem volt elengedni közben. Aztán mégis csak megtettem, és egy gyors köszönést is letudtam. - Reméltem, hogy nincs programod, és eljössz beszélgetni. Hogy vagy, hogy megy a tanulás? Vagy bánom is én miről, csak mesélj valamit. -minden szava érdekelt, és nyilván sejtheti, hogy ennek semmi köze nincs a DÖK-höz, hanem konkrétan a magánéleti része érdekel most. Kíváncsi szemekkel néztem rá, és epekedve vártam a mesét, mint valami kisgyerek.
|
Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
|
|
|
Aniella Zornania Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2014. május 21. 15:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=296844#post296844][b]Aniella Zornania - 2014.05.21. 15:52[/b][/url] Strobl Dorián MátéLassacskán kezd egyre jobban lenni Aniella. Már nem szédül, annyira nem is szúr a lába és a közérzete is kezd helyre állni. Lassan veszi a levegőt, s sűrűn hunyja le a szemét, majd nyitja ki újra. Hátha ettől javul az állapota. Halvány lila gőze sincs mit kéne tennie a pihenést kivéve. Egy pillanatra még azon is elkezd tanakodni, hogy mi lett volna ha nem találja meg ez a srác. A földön feküdt volna több órán keresztül? Azért bizonyára nem halt volna meg, ám ő mégis elszörnyedt a dolgon. Fogalma sincs, hogy mi lett volna, ha nem talál rá. Valahogyan tényleg meg kell hálálnia a fiú cselekedetét. - Valóban - elmosolyodik. - Hmm... Maradok a Doriánnál - mondja Aniella csilingelő hangján. Jobban összehúzza magán a kabátot, ugyanis borzasztóan fázik. Ha tehetné a körmét rágná, mert kicsit ideges, ám ezt nem teheti, hisz' rossz szokás és mások előtt nem is szabad. Szerinte. Ezért haját kezdi birizgálni, csavargatja, simogatja, s végül elengedi a tincseit, s ránéz a srácra. A kérdésre nem igazán tudja mit válaszoljon, gyűlöli a hazudozást, ezért képtelen lenne azt mondani, hogy a kastélyba vigye. Csak az őszinte igazságot mondja, mire Dorián meg is kérdi mégis mi a manóért menne oda. Aniella sóhajt egyet. Egy kis füllentést azért megengedhet magának. - Óóó, dehogy is - próbál nevetni. - Csak a szüleim ott laknak, tudod van egy ház a tó közelében. Az az én otthonom - mondja kicsit félénkebben és halkabban. Szinte érezhető, hogy minden egyes szó, ami kiesett a szájából egy oltári nagy hazugság volt. Annak ellenére, hogy az előbb még maradni szeretett volna, most inkább sietne a tóhoz, semmi kedve tovább beszélgetnie a sráccal. Rühelli, ha valakit át kell vágni, rosszul érzi magát. Megpróbál felállni, s azzal a lendülettel vissza is esik. Fújtat egyet. - Ezt nem hiszem el... - csak ennyit mond, aztán megforgatja szemeit. Bárcsak sikerülne végre sétálnia egy picit. Bah, ő is tudja, hogy erre még várnia kell.
|
|
|
|
Fandler Ágoston INAKTÍV
offline RPG hsz: 139 Összes hsz: 2644
|
Írta: 2014. május 25. 11:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=299199#post299199][b]Fandler Ágoston - 2014.05.25. 11:28[/b][/url] Domi
A növényzetet szemléltem, amikor mozgásra lettem figyelmes. Először fogalmam sem volt, mi közeleg, a neszt elengedtem a fülem mellett. Volt a téren madárcsicsergés, vízcsobogás, egyéb falusi háttérzaj, így ezúttal is egy bokorban kalandozó rigóra gondoltam, hisz az emberi lépés azért másképpen hangzik... Aztán kézfejem meleg fuvallat csapta meg, amitől én rögtön elkaptam onnét. Olyan hirtelen történt, hogy nem tudtam feldolgozni. Megállt bennem az ütő. Éreztem, ahogy arcom falfehérré vált, nekem pedig támaszra volt szükségem, hogy megkapaszkodhassak. Könnyes szempárral figyeltem az állat minden mozdulatát, amíg alig feltűnően kitapogattam a zsebemben lapuló pálcám. Ha odáig fajul, képes lettem volna valami ütősebb átkot szórni, de a tigris egyelőre nyugodt volt, szokatlanul nyugodt. Itt valami nem stimmelt... Az idő kínos szorításában egyre inkább kezdtem rosszul lenni. Egyetlen megoldásban bízva előhúztam a pálcát, egyenest a velem szemben pihenő felé szegezve. Reszkettem, mert féltem a haláltól, pont bevillant az az állatos csatornán leadott dokumentumfilm, ami ember és vadállat találkozásait mesélte el. Nem akartam úgy járni, ahogy ők. - Kérlek, ne... - suttogtam néhány lépést hátrálva, abban bíztam ugyanis, hogy valami cseles módon kereket oldhatok. A sokk hatására fel se tűnt, hogy olyan területen vagyok, ahol gyakorlatilag bármi megtörténhet. Aztán, gondolkodásom és műveleteim megszakítva meglökött, én pedig... mondjuk úgy, hogy kiabáltam, bár néhány oktávval feljebbi hangfekvésben. Átok nem jutott az eszembe, így csak megpróbáltam összehúzni magam. A tigris azonban elkerült engem, a szökőkút felé vette az irányt, majd... basszus. A fenébe! Kínos nevetés következett a részemről. Fogalmam sem volt, mit tegyek, így felindultan odasiettem a fiúhoz és rácsaptam a vállára - a pofon nem az én műfajom, a vállcsapás pedig bevett módszer volt Lau fegyelmezésére. Miután kiengedtem a gőzt, szorosan magamhoz öleltem, mintha ő lett volna a megmentőm. Nem tudtam, mit is mondjak neki... Elvörösödtem, mert ez marhára gáz volt. Miért nem gyanakodtam egyből animágiára? Ez is csak a származásom bizonyítja, pedig épp elég ideje vagyok itt... Hiába ringatom magam abban a hitben, hogy hirtelen történt, és sokkot kaptam, lefagytam, kampec, ha Đomi jól szórakozott, és mondjuk elterjeszti... Azt nem akarom. - Ilyet még egyszer soha! - nevettem - Szuper vagy, csináld megint! Ugye elbírnál a hátadon?A fiút egy fa alá ráncigáltam, ahol törökülésbe ülve helyet foglaltam, mutatva egy helyet neki is, hogy leüljön mellettem. - Nem hagytam volna ki, nagyon örültem a levelednek. - mondtam kicsit büszke, kicsit zavart hangon, ugyanis még mindig nem keveredtem ki teljesen a történtek hatása alól - Az előbb majdnem a szívbajt hoztad rám, de amúgy jól, teljesen jól, minden okés. - tapogattam meg a szívem, mely még mindig a torkomban dobogott, talán most már a Đomi miatti izgalmamtól. Megvakartam a fejem és a fákra pillantottam. - Hát, nézzük csak! Gyötör a bűntudat, hogy nem kerestelek fel előbb, de tudod a tusa... Attól féltem, megváltoztatott, és már csak a nagyokkal lógsz. Különben sem örvendtek a népek, hogy bezöldültél... Hallani rólad ezt-azt... Hogy néha flegma tudsz lenni, meg ilyesmik. Nem hittem ezeknek a dolgoknak, de tudod, egy kicsit megijedtem, ezért is féltem felvenni veled a kapcsolatot. Ne haragudj. - hallgattam el lesütött szemekkel.
|
|
|
|
Park Ha Eun INAKTÍV
offline RPG hsz: 22 Összes hsz: 420
|
Írta: 2014. május 27. 18:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=300585#post300585][b]Park Ha Eun - 2014.05.27. 18:03[/b][/url] BálintNem is akarom elhinni, hogy ez a fiú koreai. Úgy viselkedik, mint akinek nincs minden rendben ott bent, a fejében. Biztos nincs ki mind a négy kereke, mert ha teljesen normális lenne, tuti nem viselkedne így. Vagy de... Remélem nem, és ez csak egy átmeneti állapot, és hamar elmúlik. Meg persze azt is remélem, hogy nem botlom minden sarkon ilyen agyalágyultakba. El sem akarom hinni, hogy ő is koreai. Egyszerűen nem lehet. Pedig nagyon úgy néz ki. Vagy csak valamilyen félvér, és nem teljesen koreai. Ebben biztos vagyok. Az ember egyszer szeretne nyugodtan pihenni, és olvasni, de persze akkor is megzavarják. Talán nem a legjobb választás volt a Boglyas tér. Na de mindegy is. Viszont ha ez a fiú nem hagy békén, és tovább idegesít, esküszöm nem állok jót magamért. - Na ide figyelj! - Fordulok a srác felé, könyvem az ölembe fektetem, és az ujjammal jelölöm meg, hogy hol tartok. Ha ide néz, akkor egyenesen a szemébe nézek, tekintetem egy pillanatra sem veszem el. - "Extra nagy személyes térrel rendelkezem". És ajánlom, hogy tartds meg ezt a távolságot, különben.... Elég vastag ez a könyv, és nem félek használni - igen, megtehetném, hogy fejbe vágom a könyvvel. Attól talán észhez térne, és nem viselkedne így. De hogy tényleg meg is tenném? Nem. Isten őrizz. Túl drága számomra ez a könyv, még a végén megsérülne. Igen, a könyv... Nem is a fiú. Az ő testi épsége egyáltalán nem érdekel. Chh... Nem, még mindig nem vagyok morcos, nem is voltam, és nem is leszek. Csak egyszerűen idegesít az egész lénye, zavarja az aurám, és a személyes terem, ami egyesekkel ellentétben igen nagy, és nem bírom, ha valaki belemászik. Meg mindig a könyv. Miért érdekli ennyire, hogy én mit olvasok? Hát legyen. Ha ennyit akar, megkaphatja, azt legyen boldog. - Jonathan Stroud: Bartimaeus - tömör, és rövid válasz volt, érje is be ennyivel. Ha többet akar tudni róla, akkor utánakeres, én nem vagyok hajlandó mást mondani.
|
|
|
|
Alegria C. Martinez INAKTÍV
*rainbowkiss* offline RPG hsz: 55 Összes hsz: 929
|
Írta: 2014. május 31. 20:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=303015#post303015][b]Alegria C. Martinez - 2014.05.31. 20:37[/b][/url] McKenzieruhaLeandro dolgozik, és hát nem itt. Nem tudom miért nem mentem vele rögtön, amikor hívták, hogy elküldték a repjegyet, este utaznia kell. Tényleg ötletem sincs. Talán egy van, de azt nem akarom, hogy beigazolódjon. Sosem akartam akkora hibát elkövetni, hogy kötődjek valamihez. Most helyhez. Nem tudnám itthagyni az iskolát, vagyis azt nyugodt szívvel. Amit kaptam, és akik itt vannak, mert akadnak számomra fontosak. Mégis Ő a fontosabb, és ki kell használnom minden percet. Ma nem ezt tettem. Felkeltem, és csak bámultam a helyét magam mellett. Órákig nem csináltam semmit, csak feküdtem az oldalalom, és gondolkoztam. Semmi kedvem, nem volt felkelni, olyan nyomott hangulatom volt, és különben sem éreztem magam a legjobban. Felkavarodott a gyomrom, de ezt le is tudtam a megszokott hányingernek, és próbáltam elfelejteni. Ekkora hiányérzetem nem mostanában volt. Sokszor éreztem már ugyan ezt, de tudva, hogy nem kell várnom, nehezemre esett leküzdeni, és mégis felkelni, nem ott elpusztulni. Enni se volt kedvem, de éhes az voltam. Délutánra sikerült összeszednem magam, hogy legalább a hűtőig azért elmenjek, de persze semmi nem volt benne, amit megettem volna. Ha más lett volna, azt se, de teljesen mindegy volt, én leginkább csak néztem ki magamból, és azon gondolkoztam, hogy vegyek-e egy jegyet, pakoljak-e össze, és heló világ. Felöltöztem, és egyáltalán nem hűen magamhoz rózsaszín felsőt találtam felvenni. Nem érdekelt, hogy mennyire nem én vagyok, úgy is ezt éreztem. Több céllal indultam el. Elsőként, valami olyat venni, amit ha nagy nehezen is, de azért magamba tudok erőltetni. Másodszor pedig megálmodni, mégis mit csináljak. Mert ha megyek, szólnom kell Kristófnak. Arra jutottam még a fő utcán sétálva, hogy a süti az minden időben süti, tehát a cukrászdát megcéloztam, és a legelső a pultban kiszúrt tortaszeletekből bevásároltam. Mind most nem fog elfogyni, ebben biztos vagyok, de lesz tartalék. Időm lenne, minta tenger, de én mégis inkább kültéren fogyasztom, akármi is legyen az, így a térig sétálok ki, ami nekem minden szempontból tökéletes. Innen nyugodtan figyelhetem az embereket, akik bár nem ismernek, tudják, hogy én valahonnan mindig imádok nézelődni. Lévén ők rengetegszer láthatnak. A legfelső szelet csokitortát veszem ki a táskából, szalvétát halászok elő hozzá, és eszem is. Két falatig jutok, amikor visszatér a hányinger, de az eddiginél sokkal keményebben. A pillanatnyi inger leküzdése után úgy döntök, hogy inkább gyorsan elrakom a süteményt, és hazamegyek, mert így sok mindent nem tudok csinálni. Hirtelen léptek, gyors mozdulatok, ami most nem lenne ajánlatos, de haza akarok menni, minél előbb. Aztán, mintha az egész világ ellenem lenne ma, valakinek vagy neki megyek, vagy ő jön nekem, mindenesetre meglök, és egy felettébb jó kérdés, hogy visza tudom-e tartani, mert nagyon nem akarom lehányni. Mindesetre az arckifejezésemen, ha tud a pillanat törtrésze alatt következtetni, akkor láthatja, hogy ez most egy olyan pillanat, amikor mindenkitől távol kellene lennem. Azaz nekik tőlem, az ő érdekükben.
|
|
|
|
Nagy Bátor Đominic INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány offline RPG hsz: 226 Összes hsz: 4783
|
Írta: 2014. június 2. 02:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=304165#post304165][b]Nagy Bátor Đominic - 2014.06.02. 02:47[/b][/url] Tony Ilyen helyzetekben sajnálom azt, hogy nincs nálam fényképezőgép. Tony arcát látva nevethetnékem támadt, de ha megtettem volna, idő előtt felfedem magam. Azért bevallom, hogy egy pillanatra megijedtem, mikor pálca után nyúlt, és rám szegezte. A nyugodt hangulatomat akkor nyertem vissza, mikor remegni kezdett a keze. Itt már biztos voltam, hogyha átkozni is akar, nem fog eltalálni a remegés miatt. Utána löktem meg, és hangja érzékenyen, már-már dobhártyaszaggatóan hatott rám. Ez számomra is elég hátrány, de pár percen belül visszanyertem az alakomat. Ekkor jött oda Ágoston is, hogy vállon csapjon, aztán átöleljen. Gyerekes lehetett talán, és nem hozzám illő dolog, egy kívülálló, aki ismert engem, pedig egyenesen sokkolódott volna. Ugyanis egy kicsit bújtam az ölelésbe, arcomat Tony nyakába fúrtam, miután elmondtam, amit akartam. Nem érdekelt, ha látták, nem érdekel a pletyka sem… Ágoston olyan, mint egy testvér, csak mégsem. Az illatának beszívása után, ami már nem olyan sok pacsulit rejtett magában, elengedtem őt, és szavaira elvigyorodtam. – Bocs, nem akartalak halálra rémíteni. Persze, hogy elbírlak, de majd később átalakulok. Most inkább beszélgessünk. –bólintottam egyet, és engedtem, hogy húzzon magával vissza a fához, ahol eddig hevertem. Ledőltem, és mosollyal az arcomon, tudomásul vettem, hogy Tony örült a levelemnek. Bennem volt az, hogy talán nem jön el… hogy már nem is bírja a fejemet, miután Rellonos lettem. Ám kellemeset csalódtam, hiszen itt van, és bár jelenleg légzése még szapora, de életben van és dumálunk. – Részben ez volt a szándékom, de hidd el, hogy nem megölni akartalak. Meglepetésnek szántam, hogy láss tigrisként. A bejegyzésem még odébb van, ezért se merek sokáig állatalakban mászkálni. –kezeimet összekulcsolva, és a fejem alá helyezve néztem a barátomra. Örültem, hogy jól van, viszont amit utána mondott, kicsit elszomorított. Haragudnom kellene, amiért nem keresett!? Ugyan, hiszen az én hibám is, hogy nem írtam neki, csak most… Felültem annyira, hogy a karomon támaszkodva nézzek rá, és lereagálhassam a szavait. – Ne gyötörjön… Nekem is annyiból tartott volna írni, mint neked. Megértem az álláspontodat, hiszen egyik-napról a másikra szakadt meg a kapcsolat kettőnk között. Mert valljuk be: a DÖK-ben való beszélgetés az más. Sajnálom, ha megijesztettelek, és ezért voltál úgy, hogy nem akarsz velem többet beszélni. Viszont ha ez így is volt, akkor most nagyon boldog vagyok, mert mégis itt vagy, és nem haragszok rád. –szinte nyálas, csöpögős monológ, de mégis őszinte. Megbántottam, és ez nekem rosszul esik. Rellonosként megváltoztam, többnyire elkerülnek a régi ismerősök, még Tony is… Pedig max annyit változtam, hogy felvettem a zöldek jellemvonását, de úgy látszik, hogy ezzel meg is bélyegeződtem. Bár őszintén bevallhatom, hogy nem tud érdekelni, hiszen ott is megvannak azok a személyek, akik számítanak, és Ágoston is mellettem van, ami elég is.
|
Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
|
|
|
Wessinger Lilla INAKTÍV
offline RPG hsz: 27 Összes hsz: 64
|
Írta: 2014. június 5. 16:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306226#post306226][b]Wessinger Lilla - 2014.06.05. 16:17[/b][/url] Adam
Még mindig nem kereste fel az Igazgató urat, s bár ez valójában elkerülhetetlennek tűnik ahhoz, hogy elkezdhesse itteni, egészen új, önálló életét, most még minden fontosabbnak látszik a hétköznapok fojtogató rutinszerűségénél. A házban a költözés maradványai ugyanúgy állnak, mint az első napon, azóta sem pakolt helyére semmit, minden pontosan úgy hever a padlón, mint amikor édesanyja magára hagyta őt velük. Napjait a faluban tölti, a ház egyelőre másodlagos, egy hely, ahol - már amennyire tud az újszerűség miatt - alszik éjjelente, ahol pihenhet és ebédet főzhet magának, ha éppen nem a faluban szemel ki magának egy új vendéglőt, s kóstolja meg annak ízeit. Lilla ma kivételesen nem a falut járta, helyette kis kertjét vette szemügyre, fákat ültetett és zöldségeket palántált, majd konyhájából nappalijába vonszolta a porcelánokkal, képkeretekkel és egyéb díszekkel megrakott dobozokat, hogy elférve a helyiségben, gyümölcslevest főzzön magának. Ebéd után a kanapéjára dőlve heverészett, kezében egy mugli által írt könyvvel, s lábait lógatva merült el kedvenc szerelmi történetében. Szerette a romantikus regényeket, a nőket pedig, akik heves tiltakozásban törtek ki, ha valaki megkérdezte tőlük, olvasnak-e szerelmes fikciókat, csodálta. Egy szép történet beférkőzik az olvasó szívébe, és ő maga is utazóvá válik, a történet részesévé lesz, nevet, ha a kedvenc hőse boldog, és sír, ha annak fáj. Dosztojevszkij 19. századi műve, a Bűn és bűnhődés folyton megríkatta az érzékeny lelkű nőt, és bár rongyosra forgatta a kötetet, minden újraolvasásnál úgy érezte, hogy mind jobban megismeri azt a tizennégy napot, mely a történetet öleli fel. Még egyszer sem járt Oroszországban, de a szegénység az első gondolat, ami valószínűleg az iromány miatt, de eszébe jut az országról. Szívesen segítene az ottani embereken, belenyúlna a szálakba, hogy boldogabbá tegye a részeseit. De nem tehet semmit. - Ez csak egy történet - jelenti ki halkan, talán, hogy megnyugtassa kedélyeit, miközben felül a kanapén, elfeküdt hajába beletúr, végtagjait kinyújtóztatja, a könyvet pedig a telepakolt dohányzóasztalra teszi. Észre sem vette, hogy időközben beesteledett, arról pedig fogalma sincs, hogy az óra lassan éjfélt üt. Az olvasottak miatti zaklatott lelkiállapota arra sarkallja, hogy éjszakai túrát tegyen, az úti cél lényegében mindegy, csak válaszokat találjon, holott jól tudja, hogy a leírtakra nem felelhet senki. Fekete pulóvert húz otthoni melegítőjére, a házat kulcsra zárja, majd elindul a sötétben. Sem pálca, sem tárca nincs nála, hiszen csak sétára indul, amihez Szegeden sohasem volt szüksége egyikre sem. A már nyugvó házak között egyenesen a falu központja felé indul, ahol miután minden üzlet zárva pihen, kénytelen leülni a boglyas-téri szökőkút peremére. Egyik kezét a hűvös vízbe lógatja, tekintete a szökőkút díszét figyeli, de csak nézi, látni csak az elméjében zűrzavart keltő, gyilkos Raszkolnyikovot látja.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8154
|
Írta: 2014. június 5. 17:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306268#post306268][b]Adam Kensington - 2014.06.05. 17:26[/b][/url] Lilla
Ma később ébredek, mint szoktam. Már este tíz is elmúlik, mire kikászálódom az ágyamból, és magamra rángatok néhány ruhát. Orromra tolom napszemüvegemet, és kilépek házam ajtaján, elindulva az erdei ösvényen le a faluba. Az utcai fények pislákolnak már csak békésen. A lakók legtöbbje mélyen alszik, az üzletek egytől egyig zárva. A Csárdát és egyéb ivókat kivéve. Úgy döntök, ma még beljebb merészkedem a faluba. Felkeresem azt a szökőkutas teret. Boglyas tér. Ez a táblán, amire felnézek napszemüvegem mögül. Haladok aztán tovább, fehér kezeimet magam mellett lógatva, és egy mélyebb lélegzettel magamba szívom egy ember illatát. Arra fordítom arcomat. Egy fiatal nő ül a szökőkút peremén. Ujjait a vízbe lógatja, és üveges tekintettel néz csak a semmibe, gondolataiba merülve. Nesztelenül sétálok közelebb. Nem lopakodom, ez a természetes járásom. Észrevétlen. Légies lépteimet komótosan veszem sorra, mígnem egy padhoz érek a szökőkút mellett, és leereszkedem rá. Lábaim szétvetve, kényelmesen ülök, sápadt kezeimet combjaimra nyugtatva. Felnézek a bagoly szobrokra, és kissé elfintorodom. Talán túl negédes nekem a látvány. Nincsen bajom a helyes vagy cuki dolgokkal, de önszántamból soha nem venném magam körül velük. Hacsak nem egy embert illetünk ezzel a jelzővel. Apropó... a szökőkút műremekei helyett inkább a lányt figyelem sötét lencséimen át. Noha Ő nem láthatja, rá nézek-e, ám valószínűsítheti, hiszen fekete haj keretezte ábrázatom felé fordul.
|
|
|
|
Wessinger Lilla INAKTÍV
offline RPG hsz: 27 Összes hsz: 64
|
Írta: 2014. június 5. 21:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306479#post306479][b]Wessinger Lilla - 2014.06.05. 21:05[/b][/url] Adam♪Dosztojevszkij regénye a sétán túl a szökőkút peremén üldögélve is hosszan lefoglalja zavaros elméjét. Nem bírja megemészteni a Földet érintő problémákat, a szegénységet és a harmadik világ kilátástalan helyzetét. Az iromány által messzemenő gondolatai támadnak, és általánosságban véve sokszor érzi magát e tulajdonsága miatt a társadalom szélére taszítva, barátai közt is magányosnak, felnőttként gyermeknek és mosolygó lányként tehetetlen szomorúsággal csordultig telve szívét. A messzibe bámul, de a sötétségben aligha vesz észre bármit is. A környék csendes, úgy tűnik mindenki alszik már, a táj sem mozdul. Ujjai a vízfelszínt zavarják, arca semmitmondó, a védjegyévé váló vidámság odaveszett még a délelőtt folyamán. Aztán megpillant egy szempárt, egy fekete hajjal keretezett arcot, ahogy az mintha éppen őt figyelné. Az időközben rátelepedő nyugalom egy másodperc alatt foszlik köddé, a tér hirtelen ölti magára a félelem öltözékét. Lilla ujjai megállnak, szíve azonnal gyorsabb ütemre vált, hiszen nincs hozzászokva, hogy az éjszaka közepén egymagában legyen, s némi töprengés után azon kapjon egy idegent, hogy napszemüveg mögé rejtve tekintetét, de valószínűsíthetően pontosan őt nézi. Zavartan pillant vízbe mártott ujjaira, úgy tesz, mintha észre sem vette volna a tőle nem messze ücsörgő alakot. Mégis miért van az még egyáltalán fent? Talán ő is szívszorító történetet olvasott, amitől nemhogy aludni, de nyugodni sem tud? Kétségbe vonható. Ilyen, s ehhez hasonló gondolatai után újra felpillant a férfira, száraz kezével egy az arcába lógó barna tincset füle mögé simítja, majd ahelyett, hogy letenné combjára, félszegen intésre nyújtja azt. A feltartott keze reszket, le sem tagadhatná, hogy megrémíti az éjjel, az idegen, és az, hogy támadás esetén maximum körmei és régi kulcsa segítségére számíthat. Kiszáradt ajkai mosolyra húzódnak, közben leengedi jobbját, és egész testével fordul el a padon ülőtől, hogy a vízfelszínre szegezze tekintetét, és megfelelő menekülési útvonalakon gondolkozzon.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8154
|
Írta: 2014. június 5. 23:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306581#post306581][b]Adam Kensington - 2014.06.05. 23:04[/b][/url] Lilla
A lány észrevesz engem. Látom a rám találó tekintetet, és hallom a szíve erős dobbanását, ütemének gyorsulását. Fél. Megszoktam már ezt a reakciót. Szinte olyan ez nekem, mint egy köszönés. Ebből tudom, hogy észrevettek. Hogy felkeltettem a figyelmüket. A fiatal nő aztán ismét rám pillant, és ez alkalommal odaint. Keze reszket. Nyilván jelezni akarja, hogy lát engem, és hogy egyedül vagyunk. Tömegben nem üdvözölne így, sem, ha többen lennénk itt. Ketten vagyunk a téren, közel s távol csak az elnyugvó lakosok, ivókban mulatók. Intése nyomán csak végigmérem napszemüvegem mögül, majd szusszanok egyet, és hosszú karjaimat a pad háttámlájára vonom, teljesen elkényelmesedve. Felnézek az égre, a fák lombjaitól keretezett csillagokra. Szeretem Őket. A társaim örökkévalóságomban. Mindig Ők világítanak nekem. Másoknak a nap, a bolyhos felhők, a szikrázóan kék ég jelenti azt, amit nekem ezek a kis fények a fekete mennybolton. Hiába változott már ez a kép az évszázadok alatt, mindig ismerős marad. Mindig otthonos. Nem nézek ismét a lányra. Persze, tökéletesen észlelem anélkül is minden rezdülését, számára viszont biztonságérzetet ad, ha azt tapasztalja, hogy csak békésen üldögélek itt, szemlélve a csillagokat. Ha akar, elmegy, ha akar, közelít. Ez rajta áll, hiszen Ő az, aki fél tőlem, és nem fordítva.
|
|
|
|
Wessinger Lilla INAKTÍV
offline RPG hsz: 27 Összes hsz: 64
|
Írta: 2014. június 5. 23:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306596#post306596][b]Wessinger Lilla - 2014.06.05. 23:31[/b][/url] Adam
A férfi nem tesz semmit. Nem viszonozza sem intését, sem mosolyát, így a fiatal nő értetlenül összehúzott szemöldökkel lötyköli tovább a vízfelszínt. Ujjainak jól esik a hűvös víz, ugyanakkor teste többi része mozdulatlan marad, ezzel is igyekezvén láthatatlannak tűnni a másik számára. Azt nem tudhatja, hogy a padon kényelembe helyezkedő, csillagos égben gyönyörködő úrnak elég éles hallása és finom szaglású orra ahhoz, hogy minden rezdüléséről tudjon. Nyugtatja magát, ütemtelenül kalapáló szívverése lassan helyreáll, talán mert az idegennek úgy tűnik, nem áll szándékában felfalni, vagy élve eltemetni őt. Újra az alak felé fordítja fejét, tűnődve szemléli furcsaságát. Bogolyfalván ilyenek volnának az emberek? Vajon, ha varázslók közt növekedett volna, akkor most nem lepődne meg? Elgondolkodik azon, hogy félúton pályát tévesztett, s a muglik viselkedése helyett a varázslókét kellene elemeznie. Lebiggyeszti ajkait a felismerésre, hogy nagyon úgy tűnik semmihez sem ért, vagy csak mindenhez éppen annyira, hogy az ne legyen elég ahhoz, hogy kitűnjön a tömegből, majd kiemeli kezét a vízből, és egy zsebkendővel kezdi azt törölgetni. Amikor végzett, összehajtja kendőjét, zsebébe csúsztatja, majd elegánsnak szánt mozdulattal feláll, megigazítja magán a nadrágot, és odasétál az idegenhez. - Maga egy nagyon udvariatlan férfi! - mondja neki hangjában enyhe sértettséggel, majd megtorpanva áll tovább, hiszen mindenképpen hallani szeretné annak válaszát, de nem tudja közben mitévő legyen. Alapvető illemformaként tekint a köszönésre, és ha már nő létére ő intett neki előbb, megérdemelte volna annak legalább a viszonzását. De nem hogy egy kézmozdulatot nem kapott, az ismeretlen még a fejét is elfordította róla, hogy az eget pásztázza fekete napszemüvegén át. Lilla melle alatt összefonja karjait, ajkával bosszúsan csücsörít, aztán leül, és hátát a támlára engedve, ő is feltekint a sötétben felragyogó csillagokra. Haragja immáron köddé vált, vonásai elernyedtek, ajkai a látványban való gyönyörnek adózva eresztik egymást.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8154
|
Írta: 2014. június 6. 00:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306616#post306616][b]Adam Kensington - 2014.06.06. 00:05[/b][/url] Lilla
Ide fog jönni. Erről árulkodnak mozdulatai. Hamarosan valóban megindul felém, én arcomat azonban továbbra is az ég felé szegezve tartom. Csak akkor fordítom felé sápadt ábrázatomat, amikor már közvetlenül előttem áll. Ekkor pedig megfedd. Legalábbis úgy hiszem, ezért nevez udvariatlannak. Olybá tűnik, szerette volna, ha visszaintek vagy legalább biccentek neki egyet. De hát elég hamar visszafordította a figyelmét a víztükör felé. Legalábbis látszólag. Nem hittem, hogy azt az intést valóban üdvözlésnek szánja. Tényleg inkább csak jelzésnek vettem. Nem örülök neki, mikor ennyire elvesztem a fonalat a halandókkal kapcsolatban. Felháborodottsága ellenére leül mellém a padra, és szintén gyönyörködni kezd az égben. Visszapillantok arrafelé magam is. Érzem, hogy a lány már jóval egyenletesebben lélegzik, szívverésének üteme normálisabb. Úgy tűnik, mégis csak bevált a csillagkémlelésem. Hiszen valamelyest megnyugodott és idejött hozzám. - Nem akartam megsérteni. - szólalok meg rekedtes hangomon, még mindig az éjjeli égbolt felé tartva arcomat, majd egészen lassan lejjebb engedem államat, és felé fordítom a fejemet. - Ha amiatt tart udvariatlannak, hogy nem intettem vissza, elnézését kérem. Félreértettem. - adok ennyi magyarázatot, tanújelét adva annak, hogy tudom, mi az illem. Remélem, azt már nem várja el, hogy taglaljam, miként értettem félre! Tudom, mit követel meg az udvariasság, de néha megelégelem az ilyen felszínes, természettől elrugaszkodott dolgokat. Fürkészem a fiatal nőt sötét lencséim mögül. Szemeimet hiába nem látja, érezheti magán tekintetemet. Sápadt ábrázatom felé fordítva tartom.
|
|
|
|
Wessinger Lilla INAKTÍV
offline RPG hsz: 27 Összes hsz: 64
|
Írta: 2014. június 6. 00:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306644#post306644][b]Wessinger Lilla - 2014.06.06. 00:41[/b][/url] Adam
Ahogy a férfire meredve álldogál, és sértettségének hangot ad, valósnak hiszi bosszús érzetét, amit nem mellesleg furcsáll is, hiszen nem jellemző rá, hogy dühét képes legyen felébreszteni egy vadidegen. Most pedig az szintén megvárakoztatja, így jobbnak látja helyet foglalni mellette, és ha kell, kivárni a hajnalt is, hogy kijelentésére válasz érkezzen. Azonban a mellette ülő sápatag fél udvarias hangon felel, és bár tekintete még mindig az éjszakai eget kémleli, a nő valamelyest megnyugszik, és azonnal megrohamozzák lelkét a visszakozó érzelmek. Nem kellett volna úgy letámadnia az ártatlan férfit, de mégis, ha diákjainak megtanította az illemet, s tiszteletet, megtanítja ő egy felnőttnek is szívesen. - Máskor viszonozza a női köszönést - mondja komolyan, szavait bólintással erősítve meg, majd elcsöndesül, és kezeit pulóverének zsebeibe csúsztatja. Egyikkel kulcsát, másikkal kendőjét markolja, tekintetét közben le sem véve az égről. Szívesen odafordulna az ismeretlen ismerős felé, ám nem tudja mit mondhatna neki azonfelül, hogy elnézést kér furcsának hatható kitörésére. A költözés, a falu, az újdonság mind kissé feszültté teszik idegeit, a regény pedig, amivel egész délután foglalatoskodott, elméjét erősen felzilálta. Nem szokása éjjelente kimozdulni a biztonságot nyújtó házból, és be kell látnia, most sem lett volna szabad. Őrültség, hogy egy jól megírt főhős, és tizennégy nap terjengős elmesélése mit ki nem tud hozni belőle! Ha egyszer eljut a kastélyba, és találkozik végre az Igazgató úrral, utána bizonyosan elkerüli a könyvtárat egy időre, mert az év végére a falulakók még ráaggatnának olyan jelzőket, amelyeknek közük van az elmebajhoz és a tyúkhoz. Elmosolyodik buta gondolataira, majd a rekedt hang hallatán odafordul a férfihez. - Félreértett? - kérdezi értetlenül, tekintetével a másik mozgó ajkait figyelve, hiszen szemeit nem látja, és ez valamelyest zavarja is. Az alak is nézi őt, ami végképp zavarba hozza, egyáltalán nem szokott hozzá leplezetlen bámuláshoz, ezáltal nem is képes megfelelően lereagálni azt. Fejét hátrahajtja, hogy még inkább láthassa a fényeket, de mindvégig érzi magán a sápadt tekintetét. - Nem tudott aludni, hogy most itt van? - teszi fel újabb kérdését, s legszívesebben máris taglalná a másiknak, hogy ő ugyan éjjelente a puha ágyában, a meleg takarója alatt gubbasztva alszik, édes pingvinekről és kutyákról álmodik, a mostani éjszaka csupán egy kivételes alkalom, és hogy mindezért az a százéves könyv a hibás, amit a gimnáziumban minden évben kötelező olvasmánynak adott fel, és amit annyira, de annyira szeret. De mégsem mondja, mert tudja, hogy a férfiak nem szeretnek női problémákról beszélgetni, és mert valószínűleg egy nagyon furcsa nőnek tartaná ezek miatt. Mesélés helyett tehát kérdez, és csak remélni tudja, hogy a férfi lelkében nem talált el semmiféle fájó pontot.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8154
|
Írta: 2014. június 6. 01:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306658#post306658][b]Adam Kensington - 2014.06.06. 01:44[/b][/url] Lilla
A nő egyszerűen kioszt. Nincs mit ezen szépíteni. Ezer szerencséje, hogy tökéletesen hidegen hagy. Lepergetem magamról az ilyesmit, hiszen úgyis tudom, nem én húznám végül a rövidebbet. Ráadásul, ahogy érzem, a kioktatásával inkább csak zavarát és kellemetlen érzéseit leplezi. Védi magát. Nem fogom Őt megfosztani ettől az eszköztől. Gondolatban tehát elsiklok a megjegyzés felett, viszont az emlegetett illem kedvéért bólintok egyet, jelezvén, megértettem. Észreveszem aztán, hogy jobb híján a számat figyeli, ha már egyszer a tekintetemet elfedik a sötét lencsék. Éppen ezért hosszabb válaszadás helyett inkább csak leveszem a napszemüvegem, majd óvatosan kabátom belső zsebébe helyezem, lehajtott fejjel ténykedve, aztán sápadt fényű tekintetemet a mellettem ülőre engedem, és a kérdésére egyszerűen csak bólintok. Félreértettem, igen. - Nemrég ébredtem fel. - felelem érces hangomon, nem zavaró, de jellegzetes angol akcentusommal. Beszélem a legtöbb európai nyelvet, és az idő múltával a kiejtésem is egyre finomodott mindet tekintve. Noha meglehet, jelenleg a fiatal nőt sokkal inkább érdekli az, amit mondok, nem pedig a körülmények. Meg eleve sok minden jóval érdekesebb lehet rajtam, mint az akcentusom, származásom. - És Ön? - emelem meg fekete szemöldökömet, visszakérdezve. Sötét tincseim kissé arcomba lógnak. Halovány fényű, mégis átható, már sok mindent látott, kék tekintetem ráérős érdeklődést mutat. Általában nem sietek sehová. Minden pillanatot komótosan élek meg. Hová sietnék? Úgy hiszem, azzal is ráérek még, hogy felfedjem, mi vagyok. Felelhettem volna olyan módon az utolsó kérdésére, hogy azonnal rájöjjön, kivel áll szemben. De szeretem kicsit nyújtani. Valamiféle perverz örömöt lelek abban, hogy végignézzem, ahogy az emberek szépen, lassan ráeszmélnek, kivel van dolguk. Az egyik legérdekesebb tanulmányom, legkedvesebb kísérletem. Azt hiszem, soha nem fogom megunni.
|
|
|
|
Wessinger Lilla INAKTÍV
offline RPG hsz: 27 Összes hsz: 64
|
Írta: 2014. június 6. 09:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306702#post306702][b]Wessinger Lilla - 2014.06.06. 09:49[/b][/url] Adam
Hiába csillapodik nyugtalansága, az éjszaka és ez a furcsa férfi minden nyugodtsága ellenére is megrémiszti. Felnőttek körében nem szokott hozzá a magázáshoz. Egyébként is, általában mindenki azonnal letegezi őt, talán mert fiatalos arcvonásai és folyton mosolyra álló szája van. És bár köztük ő maga kezdeményezte ezt a megszólítási formát, kirázza a hideg, ahogy hallja a másik ajkait elhagyó szavakat. Végig figyelemmel követi, ahogy a kéklő tekintet előkerül a sötét lencsék mögül, szemei követik a szemüveg útját, majd ahogy ráemeli tekintetét az idegen, egy pillanatra ő is belenéz a tompa fényekbe. - É-értem - feleli mit sem sejtve az igazi indokról, gyorsan elkapva barnáit a másikéról, egyenest a Holdra függesztve azokat. Ha valaki nappal alszik, és éjszaka kel életre, az valószínűleg igazán magányos lehet, legalábbis így gondolja, de nincs az a pénz, amiért ezt meg is osztaná társaságával. Könnyen lehet az is, hogy a férfi beteg, sápadt bőre és tompa tekintete láttán a nő fejében ez a következtetés is megfordul, mire egészen megsajnálja a mellette ülőt. Mindemellett az is előfordulhat, hogy a furcsa érzéseket keltő férfi előző éjjel túl sokáig mulatott a helyi vendéglők egyikében, s mostanra tudta csak kipihenni magát. Lilla beleszippant a levegőbe, csak a másnaposságra utaló szagokat ellenőrizvén, de meglepődik, hiszen nem érez semmit. A kérdésre aztán összerezzen, majd némi csend után úgy dönt, hogy ledobja magáról a rémületet, és egy bágyadt mosollyal fordul a férfi felé. - Tudja, muglikat tanítottam ezidáig, történelem-magyar szakos tanárnő voltam a másik életemben, s talán emiatt is nagyon kedvelem a varázstalan emberek által írt munkákat - magyarázza egészen belelkesülve, és egy apró levegővétel után továbbfűzi gondolatait. - Ma egy orosz író legnevesebb regényét olvastam újra, és úgy felbosszantott a mondanivalója, azok a megváltoztathatatlan sorok, hogy csapot-papot hátrahagytam, és hát... itt találtam magam. Megvonja vállait, úgy mosolyog bele a kék szemekbe. Nincs is annál természetesebb, hogy valaki egy iromány hatására menekülni kezdjen éjnek évadján, pálca-és sajnos be kell vallani, hogy ebben az esetben ész nélkül.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8154
|
Írta: 2014. június 6. 10:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306717#post306717][b]Adam Kensington - 2014.06.06. 10:24[/b][/url] Lilla
Szinte hallom a fogaskerekek kattogását a fiatal nő agyában, ahogyan próbálja összerakni a képet, vajon miért is most ébredtem csak fel, az éjszaka közepén. A tekintetéből ítélve nagyon messze jár a tényleges választól. De érdekesnek találom, ahogy a levegőbe szippant, ügyesmód észrevétlenül, ám az én figyelmemet nem kerülheti el. Bizony, nem érezhet rajtam semmit. Az a helyzet, hogy tényleg az ég világon semmit. Legfeljebb a környezet, az erdő, a ruháim tompa illatát. Sajátot nem. Nekem nincsen olyan. A véremnek van, viszont azt csak a fajtársaim érzik. Békésen pislogva hallgatom, ahogy megered a lány nyelve. Egészen elevenné lesznek szép vonásai, miközben belelendül mondandójába. Szóval történelem-magyar szakos tanár. Sejtettem, hogy valamilyen bölcsészféle. Viszont finoman összevonom a szemöldököm, amikor elmondja, eddig muglikat tanított. Ő maga viszont nem az. Ebben biztos vagyok. Nem tudnám megmagyarázni, de érzem a mágikus erő jelenlétét az emberekben. Ahogy annyi minden mást is. Meg hát elég kevesen vannak itt Bogolyfalván, akik varázstalanok volnának. Noha magam sem vagyok mágus, ám mágikus lénynek számítok. Tehát... nem minden mágikus lény varázsló, de minden varázsló mágikus lény. - Bűn és bűnhődés? - kérdezek rá szinte azonnal. Mi más lenne? Nagy orosz regény, mély, elkeserítő mondanivaló. Csak tippelek persze, de a fiatal nő vonásait elnézve nem lőhetek nagyon mellé. Abban az írásban aztán van gyilkosság, nyomor, kétség. Minden, ami kellhet egy ilyen lelkiállapothoz. - Oroszok... - fújom aztán kissé lesajnálóan, miközben körbenézek a kedves fényektől megvilágított, szökőkutas parkban. - Érdekes és igen jellegzetes ez a fajta néplélek, de tőlem mind a valóságban, mind a művészetben meglehetősen távol áll. - vallom meg rekedtes hangomon, főleg az s-eket, sz-eket és a hosszú magánhangzókat furcsán megnyomó akcentusommal, ismét lenézve magam mellé a lányra. - Megértem, hogy sétára indult. Általában én is kiszaladnék ezektől a világból. - adok hangot együttérzésemnek, és meglehet, úgy tűnik a nőnek, egészen más miatt érint meg minket ez a fajta irodalom, igazából nagyon hasonlóak az okok. Részemről nem csak a mondanivalót, a realista írásmódot is felettébb nyomasztónak találom. Elfásítja a lelket. Nem örülök, ha eképpen érint meg a művészet.
|
|
|
|
Wessinger Lilla INAKTÍV
offline RPG hsz: 27 Összes hsz: 64
|
Írta: 2014. június 6. 15:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306859#post306859][b]Wessinger Lilla - 2014.06.06. 15:35[/b][/url] Adam
- Bűn és bűnhődés - sóhajtja és azzal a lendülettel folytatná is tovább véleményének fejtegetését, ám azon kapja magát, hogy eltátott ajkakkal néz, mert útközben elveszik az idegen csodálatában. Ahogy hallgatja őt, vele gondolkodik, olykor egyetértően bólint, máskor csak maga elé néz, képzeletében már a 19. századbeli Oroszországban jár. Micsoda szegénység, nyomor és költői szépség! Lelke egészen megnyugszik a férfit hallván, s mikor ő belecsempészi mondandójába az íráson kívüli művészetet, nem bírja megállni, utat enged kíváncsiságának és érdeklődve fordul vissza a kék szemekhez. - Maga kedveli a művészetet? - nyílnak kicsit nagyobbra barna szemei kérdése közben. Hangja halk, az éjszaka, mely körülöleli őket arra sarkallja, hogy természetes beszédhangján tompítva, már-már suttogva szólaljon meg. Tagadhatatlan, hogy a korabeli férfiak közül csak kevesen szeretik, vagy egyáltalán ismerik a művészeteket, legyen az fenséges múltbéli fantázia, esetleg mai mű. Kevesen olvasnak, járnak múzeumokba, járják a parkokat. Lilla tűnődve hallgatja a férfit, akiről feltételezni sem merte a műveltséget. Elszörnyed saját magán, mire kissé megrázza fejét, zavarában ujjaival hevesen megvakarja halántékát, s miután nem szól többet társasága, vesz egy mély levegőt, és szólásra nyitja ajkait. - Tehát magát is legalább annyira megérintik a kötetek, mint engem - vonja le a következtetést csendesen. - És kik a kedvencei? Úgy értem, kedvelt főhősei, szerelmes női? Az én legkedvesebb alakom Heathcliff, aki úgy járja Zúgóbércet, vagy Szelesdombot, végtelenül mindegy a fordítás, mint egy bosszúvágytól elvakult oroszlán. Állandó feszültségben él, s közben majd megszakad a szíve a viszonzott, ám soha be nem teljesülhető érzelmek nyomorától. A könyvben végig vele vagyok, annyira drukkolok neki, hiába tudom, hogy milyen veszteség fogja érni, hogy miként kell bűnhődniük Catherine-nel, én mégis fogom a kezét, segítem őt, aztán persze sírok, mint egy sértődött kislány. Észre sem veszi, hogy beszéd közben szívére tapasztja összeszorított kezeit, úgy mesél az idegennek, mint aki megtalálta ezer éve eltűnt kedves barátját, és egyetlen éjszaka alatt kell pótolniuk az elvesztegetett éveket. A felidézett történetre még könnye is kicsordul, amit sebesen letöröl, majd vidám nevetésben tör ki. - Jaj, elnézést! - nevet hangosan, és felhúzza magához lábait, hogy azokat ölelve pillantson fel ismét a csillagos égboltra. - Látja, erről beszéltem.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8154
|
Írta: 2014. június 6. 17:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=306926#post306926][b]Adam Kensington - 2014.06.06. 17:13[/b][/url] Lilla
- Kedvelem, igen. Zenét, filmet, irodalmat, színházat, táncot, képzőművészetet... - sorolok fel igazából csaknem minden ágazatot csöndes, rekedtes hangomon. Úgyhogy igazából elég lett volna egy igennel felelnem. De nem baj, úgy látom, ennek a nőcskének nem okoz gondot, ha valaki több szót használ a kelleténél. Heathcliff, Heathcliff... hát persze, az Üvöltő szelek. Meglepődöm, hogy beugrik. Művelt vagyok ugyan, de a műveltségem inkább a gondolatszövésemben, a dolgok egymáshoz kötésében érhető nyomon, semmint a lexikális tudásomban. A legtöbb mű dereng ugyan, ám gyakran nem tudnék szereplőt, írót mondani. Ez most valahogy mégis előjött. Talán mert a lány annyit beszél róla, és így összeáll a kép. Hallgatom csak áradását, és figyelem, mennyire beleéli magát a kifejtésbe. Szemeibe könnyek szöknek, majd felnevet elérzékenyültségén. - Semmi gond. - rázom meg a fejemet, a fiatal nő szép arcát tanulmányozva, amely érzelmek egész skáláját vonultatta fel pillanatok alatt. Ha az én ábrázatom egy tükörsima tó, az övé szeszélyes tenger. - Nos... nekem nem igazán vannak kiemelt kedvenceim. Sok történet és alak elragad. De ha ki kéne emelnem párat, akkor talán Oscar Wilde Dorian Gray-e, Shakespeare Oberonja, Süskind Grenouille-ja, Austen Mr. Darcyja... - sorolok fel néhányat, ami éppen az eszembe ötlik, közben magam is újfent a csillagos ég felé tekintek hanyag, kényelmesen szétvetett lábú ültömben. - A kedvenc nőalakok pedig talán ezeknek a hősöknek a párjaik, áhítottjaik. - teszem hozzá homlokráncolón elgondolkozva. Igen, az az igazság, önmagában nem sok hölgyszereplő sodor magával a könyvekben, filmekben, darabokban. Inkább csak akkor, ha a hozzám közel álló férfi karakter szemet vet rájuk. Rajtuk keresztül kívánom meg őket én is. Akár a szó legártatlanabb értelmében. - De... ez különben így van jól nem? - tekintek le a lányra aztán. Azonban ezzel nem az iménti válaszomat egészítem ki, hanem visszacsatolok a néhánnyal ezelőtti témánkra. - Mármint, hogy ennyire megérinti egy alkotás. Csak így van értelme, nem igaz? - térek vissza magyarázón arra, hogy egy könyv miatt látogatott el ide az éjszaka közepén, és hogy az imént is egy írás hozta ki belőle azt az elsöprő érzelemfolyamot.
|
|
|
|
Rentai Bálint INAKTÍV
Gyógyító || Vattacukorúrfi offline RPG hsz: 435 Összes hsz: 14197
|
Írta: 2014. június 6. 23:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=307363#post307363][b]Rentai Bálint - 2014.06.06. 23:51[/b][/url] Park Ha Eun (박하은)Vannak fura emberek. Ő is ez a kategória. Vagy nem tudom. Mégis csak lehetne kicsit nyitottabb. Persze lehet én is túlzásba estem, de na, ha egyszer egy szép napon ennyire begubózik, elképzelni sem tudom mit csinál, ha esik az eső? - Aaaah! - még a számat is eltartom aztán odébb csúszom, persze rájöttem már korábban a megnyilvánulásából, hogy mi a szitu, de hadd élvezze fél percig, hogy... hát nem tudom mit, de remélem élvezi, aztán fűzöm csak hozzá - Kár lenne a könyvért.Aztán megvonom a vállam, és mivel nagyon kis magába forduló, próbálok nem foglalkozni vele, de végül a kíváncsiság győz és megkérdezem mit is olvas. Feltételezem megtiszteltetésnek kéne vennem, hogy egyáltalán válaszra méltat. Felhúzom a szemöldököm, úgy vizsgálom tovább, de nem fejti ki bővebben, és sajnos a cím, meg a szerző sem mondott semmit. Szerintem megjegyezni sem fogom, mert ahogy válaszolt abból nem érzem, hogy lelkesednem kéne a könyvért, vagy hogy ő lelkesedne. S mivel hosszabban nem fejti ki, néhány másodperc után lemondóan sóhajtok. Már-már megfordul a fejemben, hogy felállok és itt hagyom elvégre egyértelmű, hogy nem fogunk beszélgetni, amikor az órám csipogása emlékeztet rá, hogy uzsonnázni akartam, és ezért ültem le mellé. A pálcámmal elhallgattatom a ketyerét, és elő is keresem a táskámból az enni-innivalómat. Magam mellé pakolok mindent, vagyis inkább közénk, és remélem, ez megnyugtatja, mert így nagyobb lesz köztünk a távolság. Egy csomag keksz is kerül a padra, s bár nem volt eddig kedves, miután kibontom, felpillantok ismét a lányra, aztán vissza a kekszre, majd újra rá, és egy szemforgatás után, megszólítom ismét. - Kérsz? - felemelem a zacskót, kissé felé döntve. Ezzel is jelezve, hogy komolyan gondolom. Ennyit egyedül úgysem eszem meg, és azt sem szeretném ha szétgurulna a táskámban...
|
Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
|
|
|
Wessinger Lilla INAKTÍV
offline RPG hsz: 27 Összes hsz: 64
|
Írta: 2014. június 7. 11:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=307433#post307433][b]Wessinger Lilla - 2014.06.07. 11:52[/b][/url] Adam
- Színház, film, tánc, irodalom, zene, képzőművészet - sorolja ő is a férfi után vidám bólogatásokkal, arcára közben széles mosoly ül ki. Ritka, hogy valakit egyáltalán érdekeljen ez a témakör, ő leginkább csak akkor beszélhet róluk, ha diákok körében van, a tanteremben tanít vagy kinti szakkört tart. Olyankor bizony megered a nyelve, és ha a gyermekek vevők rá, szívesen mesél a művészettel való találkozás élményéről. A gimnazistákkal, míg tanárnő volt, minden évben meglátogatták vagy a budapesti Nemzeti Színházat, vagy a Magyar Állami Operaházat, és bár a diáksereg körében nem mindig a művészet miatt maradt emlékezetes a kirándulás, a nő úgy gondolja, így is megérte. Heathcliff és Cathy drámájáról mesélve barnái könnybe lábadnak, de az idegen megnyugtatja, s úgy tűnik, tényleg nem zavarja, hogy a nő ilyen könnyen elérzékenyül. Végtére, igaza van az úrnak, hiszen ha egy mű egyetlen embert képes bűvkörébe vonni, az írónak már megérte. A művészet végső célja nem is lehet más, mint az őt átélő ember elragadtatása. Vagy így, vagy úgy. Amikor a férfi felsorolja kedvenceinek egy részét, Lilla önkéntelenül felnevet, és ennek okát amint lehetősége nyílik rá, meg is osztja társaságával. - Szörnyű, hogy a fantasztikus Dorian Gray-ről, arra a ronda Christian Grey-re asszociálok, akit nagyon remélem, hogy nem ismer - magyarázza jókedvű nevetés kíséretében. Kezeivel mutogat is, ahogyan beszél, mintha csak diákja volna az idegen, és most magánórán vennének részt. - Az az alak egy perverz disznó, akibe természetesen egy aggszűz beleszeret, és inkább nem folytatom... Nos, igen, meg van a véleménye A szürke ötven árnyalata című modern regényről, melynek elolvasása heves reakciókkal járt. - Mr. Darcy kétségkívül minden idők legromantikusabb alakja - bólint egyetértően, de arról már bőszen hallgat, hogy anno roppantmód jó választásnak találta e szerepre Colin Firth színészembert. - Esetleg látta a műveket filmadaptációban? Félő, hogy a kastélyban nem sok emberrel fog tudni filmekről beszélgetni, lévén, hogy a legtöbben bizonyára azt sem tudják, mi az egyáltalán, így örül a szíve, hogy ilyen hamar talált valakit - ha nevezhetjük ezt annak -, akivel néhanapján nyugodtan beszélgethet mugli dolgokról. Időközben az idegentől való félelmének hangja teljesen elnémult, szívverése egyenletessé vált, helyette jókat nevet és csodálattal néz a másikra. - Igaza van, csak így van értelme - mondja már a csillagoknak. - De azért sokszor előfordult már, hogy ültem a villamoson, öhm, tudja mi az a villamos? Szóval, ültem és éppen olvastam, na és persze könnyeztem, és közben volt egy olyan érzésem, hogy a körülöttem rohanó életüket élő emberek nem igazán értik meg a látványt. Felnevet újabb szóáradatának végén, aztán odafordítja fejét az idegen felé, és komolynak szánt vonásokkal és hanggal nyitja szólásra száját. - Annyit beszélek, hogy nem is hagyom magát érvényesülni - jelenti ki határozottan. - Most ön jön, meséljen, honnan érkezett? Mivel foglalkozik? Csak ekkor ébred rá arra, hogy ilyen kevés idő alatt milyen sok mindent elárult magáról egy vadidegennek, akitől először ráadásul még meg is ijedt. Aztán természetesen megfeddte, hogy végül leüljön mellé elmesélni a fél életét. Normális ő?
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8154
|
Írta: 2014. június 7. 12:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=307450#post307450][b]Adam Kensington - 2014.06.07. 12:50[/b][/url] Lilla
Christian Gray. Valamivel sűrűbben pislogok, fekete szemöldökömet összevonva. Hirtelen nem tudom beazonosítani az említettet, de ahogy a fiatal nő taglalni kezdi a történetet, ráébredek miről van szó. A szürke 50 árnyalatáról. - Nem olvastam, csak hallottam róla. A perverzióval különben semmi gondom nincsen, főleg a művészetben, de ahogy tudom, ezzel a könyvvel sem a témája a probléma, hanem az irodalmi minősége. Úgy gondolom, a művészetben soha nem a mit, hanem a hogyan számít. Wilde vagy Sade márki perverzióit mindig kifejezetten élvezem. - fejtegetem teljesen nyugodtan, hiába a felettébb szaftos téma. Sápadt kék szemeim békésen, elgondolkozva csillognak, ahogy az említett írókra és műveikre gondolok. Kifejezetten szeretem őket. - A legtöbbet láttam filmen, igen. - bólogatok ráérősen, és hallgatom, ahogy megint mesélni kezd. Röpkén biccentek a villamosos kérdésre. Tudom, mi az, igen. Különös számomra, hogy mennyire elkülönül a varázstalanok és a varázslók világa. Részemről mindkettőben ugyanolyan mértékben élek, lévén, hogy emberi életemben nem rendelkeztem mágikus képességekkel. Így számomra a mugli társadalom az alapvető, ott viszont értelemszerűen nem fedhetem fel, mi vagyok. A varázslók közt igen. Így tehát az én életterem az egész világ, és ez végtelen elégedettséggel tölt el. Hallgatom a fiatal nő ecsetelgetését a villamoson tapasztaltakról, és csak szomorkásan sütöm le a szemem, elmerengőn nézve magam elé a a járdakövekre, profilomat mutatva így társaságomnak. Hajam még inkább arcomba hull, ahogy búsan elmerengek kicsit, ám nem tart ez soká, hiszen a lány kedélyesen kérdezgetni kezd. Felemelem állam, és újfent lenézek rá magam mellé. - Az élettel foglalkozom. Mindennel, ami körülvesz. - kezdem meg bizarrnak tűnő, de teljesen őszinte feleletemet. Tudom, főleg a munkámról érdeklődött, hogy mivel keresem a kenyerem. Nos, ilyesmim nekem már nagyon régen volt. Hogy tehát miből tartom fenn magam -honnan a házam, ruháim, ingóságaim-, azt fedje jótékony homály! - Ausztriában laktam most egy ideig, onnan költöztem ide nemrég. - folytatom szelíd hangú válaszomat, a hölgyemény szép vonásait figyelve sokat látott szemeimmel. Érdekes, hogy néhány ember megdermed a közelemben a kisugárzásomtól, míg mások valahogy belekapaszkodnak ebbe a régi erőbe, és egészen kitárulkoznak. Arra gondolok, ez pontosan amiatt lehet, mert sokat éltem már együtt ezzel a világgal, olyannyira részévé válva, hogy természetessé lettem. Olyan lehetek egy befogadó, magát átadó, nyílt lelkű halandónak, mintha csak a saját maga belső csöndjéhez beszélne. - Londonban születtem. Majd' 700 évvel ezelőtt. - fedem fel származásomat ugyanolyan higgadtan, mint ahogy eddig válaszoltam. Elárulom nemzetiségem és életkorommal fajomat is. Legalábbis úgy hiszem, ebből az információból, éjszakai jelenlétemből és jellegzetes külsőmből most már kikövetkezteti a lány. Miután kiejtettem hát utolsó szavaimat, ülök tovább kényelmesen a padon, háttámlára vetett karokkal, széttárt lábakkal, sima vonásokkal, elmerülve a fiatal nő tekintetében, ráhangolódva minden rezdülésére. Fürkészem, mikor ébred rá, mit jelent, amit mondtam, és várom, mit lép ennek fényében.
|
|
|
|
Wessinger Lilla INAKTÍV
offline RPG hsz: 27 Összes hsz: 64
|
Írta: 2014. június 7. 21:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=307835#post307835][b]Wessinger Lilla - 2014.06.07. 21:09[/b][/url] Adam
Nem, a perverzióval önmagában valóban nincs problémája. Ez is attól függ, hogy azt miként, hogyan valósítják meg a felek, ám Christian Grey taszító jelenség volt a nő számára. Leginkább azért, mert ahogy a könyvet olvasta, könnyedén élte bele magát Anastasia szerepébe, és jól tudta, hogy ő is mindent megtenne azért az egyért, aki ilyen módon képes lenne sármjának, és személyiségének bűvkörébe vonni. Ő pedig bármennyire is elhiszi magáról, hogy képes volna ellenállni, a szíve mélyén sejti: áldott áldozat volna ő maga is, csakúgy, mint Ana Steele. - A hangsúly szerintem is a Hogyan?-on van, de azt hiszem nekem fontos a Mit? is - mondja őszintén, a férfi felé küldve egy halovány mosolyt. Hiába huszonhét éves fiatal nő, mégsem kedveli túlzottan a mai bulizenéket, a mai szokásokat, az emberek viselkedését, és leginkább a férfiak viszonyulását a női nem iránt. Semmilyen esetben sem szeretne még egyszer tárgy lenni, mint ahogy évekkel ezelőtti kapcsolatában volt, és talán csak félreértette a mellette ülőt, de olyan érzés kerülgeti, hogy az hiába intelligens, és művelt, egy kapcsolatban nem biztos, hogy helyén kezelné a másik felet. Mosolya után elfordul, egy pillanatra eszébe ötlik Péter, akit könnyedén ereszt lassan megnyugvó gondolataiból. A csillagok ragyognak az égbolton, egészen kellemesen érzi magát, se nem fázik, se nem fél, olyannal beszélget, aki érti is, amit mond. Talán máskor is érdemes lesz az ágya helyett a sétát választani. Nem tudja hány óra, hogy mióta üldögélnek itt közösen, de ahogy beszélni kezd partnere, nem is érdekli tovább az idő. - Ausztria - jegyzi halkan, miközben észrevétlenül, de egész testével a férfi felé fordul, térdeit a pad támlájának döntve, fejét könyöklő kezén tartva. - És miért választotta pont Bogolyfalvát? Esetleg a varázslók miatt? Vagy... az iskola vonzotta? Nem lepődne meg az utóbbira adott helyeslő válaszon, hiszen ő maga is azért érkezett ide, hogy néhány oktatótól magánórákat vegyen, és továbbképezze magát. Rá fér, hiszen olyan keveset tud egyes tárgyakból, hogy talán már az elsősök vizsgáin sem lenne képes megfelelni. Az idegen végül elárulja születési helyét, és idejét. Lilla először csak nézi a sápadt arcot, a kéklő tekintetet, próbálja kisilabizálni, hogy az a hétszáz év mennyi akarna lenni. Sajnos, sem a hetven, sem a hét nem jó választás, így annak ellenére, hogy újra és újra visszajátssza gondolatban a férfi szavait, nem jut dűlőre. Zavartan elmosolyodik, elszakítja barnáit az idegen szemeitől, és nevetni kezd. Nem tudja dühös-e vagy szomorú, hogy a férfiak miért játszanak vele ily nagy szeretettel. Megvezetve érzi magát, amiért naiv volt és kimutatta érzékenységét. Egy újabb tanulságnak véli a helyzetet, hogy soha többé ne adja ki magát egy idegennek, akiről semmit sem tud. - Igen, persze, én meg csillámot szóró tündér vagyok - horkant fel, majd lesajnáló, már-már dühös pillantást küld a férfi felé, hogy aztán felálljon a padról. Csüggedten rázza meg a fejét, és indul meg a macskaköves úton, majd egy pillanatra még visszafordul, feltartja mutatóujját. Valami frappánsat szeretne mondani végszónak, de nem jut eszébe semmi jó, így hát a lehető legrosszabbal hozakodik elő. - Ha maga vámpír lenne, én már nem élnék! Szavait követően elfordul, és mérgesen sóhajtozva indul meg az korom sötétben. Micsoda egy piszok, hazug alak! Én meg egy naiv, ostoba liba vagyok!
|
|
|
|