37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. augusztus 8. 11:17 | Link
Róza



Ma valahogy különösen nehezen ébredtem fel, bár nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy mikor aludtam el. Talán a meleg miatt, talán mert hajnalig olvasgattam, ki tudja. Mindenesetre nem sok kedvem volt kidugni a lábam az ágyból. A gyomrom hangos korgása tudatta velem, hogy nem sokáig élvezhetem ki ezt az idilli állapotot. Hangos sóhajtással kísérve ki is ugrottam az ágyból és gyorsan magamra kaptam egy szoknyát és egy ujjatlan pólót. Meleg lesz ma is. Ahogy mentem lefelé a lépcsőkön kitaláltam, hogy valami új helyet keresek fel, így nem az étkező felé indultam el, hanem kifelé az épületből.
Hamarosan Bogolyfalvában találtam magam, céltalanul bolyongva nézegettem az épületeket. Egy pillantást vetettem a helyre, ahol Stellával limonádét árultunk a múltkor. Nem, oda most nincs kedvem betérni. Komótosan ballagva eljutottam a vendéglátó negyedbe, a szagok, vagyis illatok után mentem. Itt még nem jártam, szóval jó alaposan megnéztem a felhozatalt. Cukrászda, Pizzéria, gyorskajálda....nem rossz, bár a reggeli első étkezésként nem felelnek meg ezek a felhozatalok. Pillantásom a teaházra téved, ami mellett először elmentem lazán. Észre se vettem, csak most hogy visszafordulóban vagyok. Felvonom a szemöldökömet egy pillanatra, majd határozott léptekkel megcélzom az épületet.
Ahogy belépek persze rögtön felharsan a csengő, amit az ajtó fölé akasztottak. Hogy én mennyire nem szeretem ezeket! Egyszerűen zavar a hangjuk, a funkciójukkal semmi bajom.
- Öhm, a teaházba. - válaszolom a recepciós kérdésére, hogy az étterembe, vagy a teaházba kívánok-e menni. Beterel a függönyön és pár pislogás után alkalmazkodik a szemem az itteni fényviszonyokhoz. Biccentéssel köszönöm meg a segítségét, majd elindulok az asztalok és párnák között egy jó helyet keresve. Az egyik asztalnál egy lányt pillantok meg, aki kifelé bámul az ablakon. Ablakon?! Felhúzom a szemöldököm ahogy rájövök mit is látok éppen. Egy hatalmas nagy festmény, de zseniális módon elkészítve. Elsőnek ablaknak tűnik, csodálatos látképpel.
- Szia! Gyönyörű festmény igaz? - szólítom meg a lányt, ahogy odaérek hozzá. Rámosolygok és rögtön felmérem, hogy nagyjából velem egy idős lehet, és valószínűleg nem háztársam.
- Laura vagyok. Csatlakozhatom hozzád? - mutatkozok be és teszem fel a kérdést. Bár teljesen üres az egész hely és oda ülhetnék ahova akarok mégis úgy döntök hogy felbuzdulva a múltkori jól sikerült barátkozásokon, megkísérlek magam kezdeményezni egy kellemes cseverészést.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2018. augusztus 8. 11:17 Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. augusztus 8. 20:17 | Link
Róza


Magam is a képet nézegetem, amíg meg nem hallom a lány válaszát. Ezek szerint nem vette észre, hogy nem egy ablakon át bámul ki. Bárki is csinálta ezt a képet, profi módon bűvölte meg.
- Nekem is csak azért tűnt fel, hogy nem valódi, mert sehol máshol nincs ablak. Márpedig ha ilyen gyönyörű táj lenne mellettünk én a tulaj helyébe mindenhova máshova is ablakot tennék, hogy ne legyen tülekedés ennél ez az egy asztalnál. Illetve, hogy ne az legyen, hogy bekukkant a leendő vendég, látja, hogy foglalt ez az asztal és inkább továbbáll. - próbálom megnyugtatni a lányt, hogy nem olyan ciki az, hogy nem vette észre. Mondjuk az is igaz, hogy az alatt az egy hónap alatt, amit eddig itt töltöttem megtanultam, hogy semmi sem az, aminek látszik. És bizony érdemes többször is rápillantani valamire, többféle szemszögből, mielőtt eldöntjük, hogy ez a dolog ez-e vagy az.
- Szintén elsős? - kérdezem meg Rózát, miközben leülök a felkínált helyre. Egy pillanatra felhúzom a szemöldökömet a költői vagy tán nem is annyira költői kérdése hallatán.
- Hát, nem feltétlenül igaz. Nagyban függ attól, hogy kikből áll az a társaság. - mondom elgondolkodva, majd mielőtt még magára vehetné a dolgot és megsértődhetne folytatom gyorsan. - Teszem azt egy csapat rablógyilkos társasága nem éppen jön jól. Vagy egy pszichopata őrülté. De, szerencséd van: egyik sem vagyok. - vigyorodom el, majd a kezembe veszem az itallapot, hogy kinézhessek valami finomat. Ami nagyon nehéznek tűnik, mivel tele van olyan nevű dolgokkal, amiket még életemben nem hallottam. Szeretem ugyan a teát, de nem vagyok annyira oda érte, hogy betéve tudjak legalább 100féle teát, amit itt felsoroltak. Vagy többet, ki tudja, számolgatni azért nem fogom a neveket.
- Hátöö. Őszintén szólva ezeknek a többségéről még életemben nem hallottam. Most vagyok itt először. Odahaza ittam már ribizlis rooibos-t, az kellemesen frissítő, ahogy látom az itt is van. A ház ajánlata a pillangó-varázs tea, azt látom. Gyümis, vaníliás, pillangó formájú sütivel. Ez sem hangzik rosszul. De lehet, hogy jobban jársz ha a pincért kérdezed meg. - hadarok zavarodottan. Nyilván a kép miatt úgy festhettem, mint aki betéve ismeri ezt a helyet, holott nem. És most emiatt kellemetlen helyzetbe kerültem. Szegény Róza tőlem vár tanácsot, hogy mit igyon, aztán persze ha valami borzalmast ajánlok akkor máris elvágtam magam a barátkozásban nála. Kínomban elkezdek hümmögni, kivételesen felismerem a háttérben halkan szóló zenét, de hamar elkalandozok, és azon kapom magam, hogy az asztallapon "zongorázom". Túl régóta nem értek billentyűkhöz az ujjaim, ha egy szám ezt váltja ki belőlem.
- Hova valósi vagy? - kérdezem meg a velem szemben ülő szöszit, majd felpillantok a megjelenő pincérre.
- Ó, igen, egy barackos fekete teát kérek sok tejjel. - adom le nála a rendelésem. A pincér kissé meghökkenve néz rám, de csak bólint egyet. Lehet, hogy itt nem szokták angolosan inni a teát? Sebaj, most lesz valaki aki úgy fogja. Ha már egyszer azt mondtam, hogy kipróbálom.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. augusztus 10. 16:18 | Link
Róza

Zárás

Megerősít a sejtésemben, tényleg elsős. Valószínűleg viszont nem háztárs, akkor felismerném. Vagyis, elvileg felismerném. Bár ha most érkezett pár napja, akkor tuti, hogy nem. Kissé összefolyt előttem minden mostanában.
- Uhh, touché! - mondom neki nevetve a rablógyilkosos sztori lecsapására. És ez így igaz. Ha valami közveszélyes őrült lennék is azt mondanám, hogy tök normális vagyok. Nem taglalom tovább a témát, úgyis rájön előbb-utóbb magától, hogy egyik állítás sem igaz: sem őrült (vagy rablógyilkos) nem vagyok, sem normális.
- És melyik házat erősíted? Én a Navine-ba kerültem. - folytatom tovább a kérdezgetést. Ő is pont úgy van felöltözve, mint a diákok többsége: sehol egy egyenruhára emlékeztető ruhadarab, amiből rögtön lehetne látni, hogy hova is tartozik az illető. Kicsit kezd frusztráló lenni a dolog, a végén még kiderül, hogy Neki van igaza az öltözködés terén. Gyorsan megrázom a fejem, hiszen megint alaposan elkanyarodtak a gondolataim.
- Általában csak télen szoktam teázni, amikor nagyon hideg van. Kivéve ha forró csokit iszom. - felelem a vallomására az italt illetően, de tovább folytatni nem tudom, amíg a pincér el nem tűnik. Sose szerettem a kiszolgáló személyzet előtt beszélgetni. Egyrészt ő se tud a munkájára figyelni, másrészt meg ha azt szeretném, hogy ő is tudjon mindenről, akkor odamegyek hozzá beszélgetni. Róza rendelésén nem akad úgy fenn, ezek szerint az elfogadhatóbb kombináció.
- Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy szeretem-e. Még soha nem ittam tejjel a teát, de most úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Nekem kicsit furcsa de úgy ajánlották, szóval...- válaszolom kicsit feszengve. Nálam a tea az cukros és citromleves. Sok sok citromlé, hogy egészen pontosak legyünk.
- Áhhá, egyik helyről sem hallottam még. - felelem bólogatva, ahogy sorolja a helyeket. Látom Rózán, hogy feszeng, így nem kérdezem meg, ami foglalkoztat. Boszorkány és varázsló-lakta helyek-e. A nevük alapján ugyanis erre következtetek. - Én fehérvárcsurgói vagyok. Kis pici település Székesfehérvártól nem messze. És az egyetlen varázserővel bíró személy az egész faluban.
Az idevalósin egy kicsit összehúzom a szemöldököm. Kicsit erősnek érzem azt, hogy szinte csak most érkezett, máris azt mondja, hogy idevalósi, mintha legalábbis évek óta a környéken lakna vagy hasonló. Lehet, hogy pocsék élete volt ott, ahol lakott, de az ő helyében akkor sem mondanám így.
- Á, szóval tetszik itt! Sok helyet felfedeztél már? - gondolom így értette, amit mondott, hogy nagyon szupernek tartja ezt a helyet. További kérdésekig már nem jutok el, mert ismét megjelenik a pincér, karján egy tálcával, azon a gőzölgő forró italok. Leteszi elénk, amit rendeltünk. Alaposan meghökkenek azon, ami elém kerül. Egy nagy kanna, aminek az alja csésze. A kanna tetején furcsa formájú teaszűrő. Egy kis tálkában kétféle kockacukor, és persze egy kisebb üvegcsében a tej. A hangulatomat csak a kis tányérkán lévő süti dobja fel. Oké, ezek szerint nekem kell összekotyvasztanom magamnak ezt a fura löttyöt. Igyekszem a legjobb tudásom szerint ezt megtenni, majd izgatottan kortyolok bele az italba. Szinte azonnal érzem, hogy ez nem lesz a kedvencem, ahogy furán kavarogni kezd a gyomromba.
- Uh, ez borzalmas. Bocsi, de nekem most asszem sürgősen...- mondom, majd a szám elé kapom a kezem és kirohanok a szabadba, remélve hogy a friss levegő megszünteti a hányingert.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2018. szeptember 17. 17:22 Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 17. 23:28 | Link
Thomas

péntek késő délután, odakinn|o


Az Udvarban történtek pont úgy voltak jók, ahogy. Minden pillanata tökéletes volt, semmin sem változtatnék, ha valami gonosz manó visszaküldene ezzel a feladattal. Tényleg, abszolút semmin. Ha Thomas azt kérdezte volna tőlem, hogy nem szeretnék-e randizni valószínűleg nem is értettem volna meg, hogy miről is van szó.  De úgy, hogy lennék-e a barátnője? Hát ezen nem volt mit félreérteni, világos volt a szándéka, hogy mit is szeretne. Életem legszebb pillanata volt ez, na meg a többi, ami követte. És ami még követi, minden vele töltött pillanat fantasztikus.
Picit meglepett ám ezzel a mai dologgal. Na nem mert annyira szokatlannak tartottam volna azt, hogy elmenjünk egy étterembe. Hiszen voltunk mi már elég sok helyen együtt. De nem így, nem egy párként. Hű, ezt még mindig annyira szuper kimondani! Szóval picit félszegen de persze boldogan mondtam igent, erre is. A végén még szokásommá válik ez az igen-mondás.
Őszintén örültem annak, hogy én korábban végzek péntekenként. Hiszen azért egy randira még sem mehet el az ember lánya rendes utcai öltözékben! Nem, főleg akkor nem, ha egy étteremben van ez a randi. Mondtam már, hogy egy étterembe megyünk?!
Szóval olyat tettem, mint még soha: órákat töltöttem azzal, hogy megfelelő kinézetet varázsoljak magamnak. Jaj, nem szó szerint. Ez ilyen mugli-mondás. Zöldes feketés ruhát választok ki, harisnyát, mert a cipőhöz az illik. És anélkül feltöri a sarkamat. Derekamra egy vékony öv kerül, pusztán díszítésként. Még a hajamat is becsavarom, így rakoncátlan hullámok keretezik a kifestett arcomat. Bizony, még sminkeltem is! Nagyon kis szolídan, csupán kihúztam a szememet, meg a szempillámat is kifestettem. A számra is kentem valamit, Dana szerint ez csak szájfény, hát, szerintem rúzs. De mindegy is, a lényeg hogy visszafogott az is.  Az illatom az viszont a szokásos, azon nem variálok. A felirat már lekopott, de valami virágillat. Érdekes, hogy sose érzem ugyanolyannak amúgy, de ez most mellékes. A szekrényem mélyéről még egy kis fekete vállra akasztós táska is előkerül, az iratokon és a zsebkendőn kívül semmi más nem fér bele. Használhatatlan egy holmi.
Hamarabb indulok el jóval, egyrészt mert nem szeretnék elkésni, másrészt meg magas sarkú alkalmi cipőben nem tudok a szokásos tempómban mászkálni. Kezemmel végig a táskát babrálom, rá-rápillantva a szokatlan kiegészítőimre. Jézusom nagyon izgulok, pedig csak vacsorázni megyünk. De hát pont ezért izgulok, mert vacsorázni megyünk! A vendéglátó negyedbe érve visszateszem a vállamra a táskát, mert egy ideje már csak úgy lóbáltam a pántjánál fogva. Úgy mókásabb volt, és nem csapódott neki folyton az oldalamnak. Aztán egyszer csak feltűnik az étterem és előtte ott áll Thomas, rám várva. Nagyot dobban a szívem és rögtön mosolyra húzódik a szám.
- Szia! – köszönök rá hangosan jó messziről. Amíg odaérek hozzá addig van időm alaposan megfigyelni őt, az öltözékét, a haját, a tartását. Izgatottságom egy picit sem csökken. – Hű, nagyon … nagyon elegáns vagy!
Hát persze, hogy nem bírom megállni, hogy ne közöljem vele, hogy jól néz ki. Megint. Mint mindig. El is pirulok egy picit. Az uniformisban is elegáns szokott ám lenni, de az más. Az „kötelező” öltözék a suliba. De ez, ez most más.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 18. 12:33 | Link
Thomas

péntek késő délután, az étteremben|o


Meglepődik? Csodálkozik? Jézusom, túlságosan is kiöltöztem? Vagy nem eléggé? Úgy gondoltam, hogy ez így megfelelő lesz, de talán mégse. Ő is kiöltözött, csak jó leszek így, ugye? Na nem mintha tudnék bármin is változtatni, ha nem.
- Köszönöm – felelem elnyomva magamban az ösztönös visszakérdezést. Tényleg? Tényleg csinosnak tart? Mi az, hogy őrülten? Az most jó? Úgy tűnik igen. Lesütöm egy picit a szememet, borzasztóan zavarban vagyok. Csoda, hogy nem kulcsolom össze a kezemet a hátam mögött és kezdek el szégyenlősen jobbra-balra forgolódni, mint egy óvodás kislány amikor anyák napi verset szaval. Nagy késztetést érzek rá pedig. Nem a szavalás részére, azért ennyire hibbant én sem vagyok. A szemlesütés viszont határozottan jó ötlet volt, ugyanis észreveszem a cipőjét. Annyira Navinés! Visszairányítom az arcára a tekintetem egy nagy mosollyal az arcomon.
Ó jaj, még virágot is hozott. Ó jaj! Hát hogy lehet ennyire édes? Persze illik virágot adni a lánynak, mint ahogy egy rakás dolgot illik. De ezek az illemek már annyira kihalóban vannak. És tessék, itt áll előttem, tökéletes úriemberként, akinek észbontóan jól áll a fekete – de ezt nem fogom az orrára kötni – és még virágot is hoz. Nem is akármilyet!
- Nahát! Lótusz? Gyönyörű! Köszönöm szépen!– adok hangot tetszésemnek, hiszen persze, hogy tetszik. Vajon Thomas tisztában is van azzal, hogy mit szimbolizál ez a virág? Akár igen, akár nem, tökéletes választás volt. És egyedi. És nagyon, de nagyon örülök neki. Óvatosan átveszem a csokromat és persze meg is szimatolom. Hihetetlenül jó illata van. – Azt hiszem azzal a tál vízzel nem lesz baj.
A mosoly az arcomra ragad, boldogan habozás nélkül karolok bele, picit végigsimítva az ingének anyagán. Mert ezt tényleg nem bírom megállni. Azt, hogy ne omoljak a karjaiba a virágtól örömömben azt még sikerült, de ezt már nem. Bár valljuk be, az enyhe zavar azért egész jól vissza tud tartani az ilyen húzásoktól.
Majd újabb meglepetések fogadnak. Az első az, hogy ő megy be először az étterembe. Kap is érte egy gyors elismerő pillantást tőlem, mert igen, ezt is így illik. Bármilyen nyakatekert egy etikett is ez. Mondjuk tudom, hogy miért alakult ez ki, de az most lényegtelen. Gyorsan körbepillantok odabent és mire észbe kapok már megyünk is felfelé a lépcsőn. A boszorkányról és a párbeszédről speciel lemaradtam, nem figyeltem oda. Gyanakodva nézek végig a festményeken, sajnos az iskolai portrék eléggé élénk fantáziával vannak megáldva, úgyhogy sose tudom, hogy mire számítsak tőlük. Ám ezek nem tűnnek túl kíváncsinak, a lakóik csupán udvariasan biccentenek nekünk, majd a saját dolgukkal törődnek. A második meglepetés az hogy asztalfoglalásunk is van! Jaj de buta vagyok, hát persze hogy van, ilyenre helyre nyilván kell. Vagy legalábbis az a biztos, ha van. De akkor is elámulok Thomas alaposságán. Mosolyogva picit megszorítom a karját. Tényleg le a kalappal előtte.
Amióta megkaptam a virágot azóta egy szót sem szóltam, nem is hümmögtem. Az éttermi személyzet nem is várja el, hiszen nem az én dolgom intézni az asztal kérdését. Meg úgy általában semmit sem. Kedvesen mosolygok hát az úrra, aki az asztalunkhoz kísér, köszönetképpen finoman bólintok csupán. Elégedettnek tűnik a reakciómmal. Valószínűleg fel is szaladna a szemöldöke, ha csacsogó fruskaként túlságosan is hangosan áradoznék mindenen. Ó meg tudnám ám tenni, simán, nem okozna gondot, hiszen el vagyok ragadtatva. Látszik is rajtam, sőt amikor kikerülünk a varázsló látóköréből kicsit hátrafordulva rávigyorgok a fiúra, eltátogva neki a véleményemet: hát ez csúcs!
Ízléses kis asztalkánk van, a kilátás fantasztikus, de ami a legjobban tetszenek azok a székek! Már maga a kinézetük is, olyan régies. Nem is tudom, melyik században használtak ilyeneket. De az biztos, hogy elegánsak és kényelmesek. El is indulok, hogy elfoglaljak egyet ám ekkor enyhe döbbenet suhan át az arcomon, ahogy Thomas hellyel kínál. Hihetetlen! Leülök, kis táskámat a szék támlájára akasztom, ami direkt így van kialakítva, hogy ne csúszhassanak le róla ezek a kis női apróságok. Ez az étterem nagyon előkelő, nem találok rá jobb szót. Kezeimet finoman az ölembe ejtem, és mosolyogva várom, hogy a kedves úriember egyedül hagyjon minket. Ez a menü „átadása” után meg is történik.  Arckifejezésem rögtön át is vált, vigyorogva csóválom meg a fejemet.
- Azt ugye tudod, hogy fantasztikus vagy? – folytathatnám úgy is, hogy egészen levesz a lábamról ezzel az egésszel. – Ezt az egészet tegnap tervezted el, vagy már volt egy vázlat a fejedben korábban is?
Hogy kiolvassa-e a vidáman csillogó tekintetemből mennyire el vagyok ragadtatva? Jó kérdés, akár ki is tudná. Ezt is, meg sok minden mást is. Belepillantok inkább gyorsan az itallapba, most tényleg túl kifejező a tekintetem. Elgondolkodva tanulmányozom a választékot, hiszen elég sokféle alkoholos dolog van felsorolva, amiket ugyan akár meg is kóstolhatnék, de valahogy nem vonzanak annyira.
- Hm, iszunk aperitifet is? Alkoholmentes pezsgőt esetleg? Vagy … vagy csak üdítőt? – pillantok fel a fiúra vacillálva. Nem hiszem, hogy alkoholt innánk, de azért inkább megkérdezem, hogy ő hogy gondolja. Szemem sarkából látom a felénk közelítő pincért. Elegáns és barátságos ő is. Lassan közelít, majd megáll, hisz látja, hogy épp egy beszélgetésben vagyunk. Fantasztikus, hogy itt még erre is figyelnek. De hát ugye fel kell vennie az italrendelésünket, az ételek kiválasztása ráér akkora, amikor hozza az aperitifet. Mindenesetre hagy időt, hogy befejezzük a megkezdett mondatokat. Amikor felé pillantunk csak akkor jön közelebb.  Az asztalunkhoz érve mosolyogva és udvariasan kérdezi, hogy sikerült-e választanunk. Szerencsére igen, sikerült, de a választ nem tőlem várja. Mosolyogva figyelem Thomast, ahogy leadja az italrendelésünket, a pincér egy biccentéssel veszi tudomásul és már el is siet. A beszélgetésre nem sok időnk marad, mert belemélyedünk az étlapba mindketten. Bőven lesz még alkalmunk társalogni az este folyamán. Amilyen izgatott vagyok nem is igazán érzem magam éhesnek, de tudom, hogy ez változni fog. Viszonylag gyorsan sikerül kiválasztanom, hogy mit is szeretnék, úgyhogy becsukom az étlapomat, az asztal szélére csúsztatom és elragadtatva szemlélődöm. Hol a kilátást csodálom meg, hol a hangulatos világítás kelti fel a figyelmemet, de legfőképp Thomast figyelem. Minden annyira tökéletes!
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 18. 22:28 | Link
Thomas

péntek késő délután, az asztalunknál|o


Nekem tetszik, amit Thomas csinál. De nem várom el tőle, hogy ennyire kitegyen magáért. Az a fontos, hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat. Számítanak a körülmények? Nem. Ettől függetlenül természetesen nagyon tetszik az egész étterem dolog.
Érdekes egyébként tényleg minden milyen zökkenőmentesen megy. Pedig hát azért elég ügyetlen vagyok. Egy gyors mozdulattal végigsimítok a speciális karkötőmön, úgy néz ki valamiféle összeszedettséget is ad és nem csak a hydromágiámat blokkolja teljesen. Igen, biztosra mentem. Elvégre mégis csak egy étteremben vagyunk, hát itt aztán tényleg nem hiányzik valamilyen malőr a részemről.
Ó, értettem én azt az imponálás részt ám. De ha mély benyomást szeretne kelteni bennem valamivel akkor ahhoz nem is szükséges ez az egész. Nem nehéz elérnie, hogy boldog legyek. És nekem jól esik, hogy verbálisan is kifejezem a dolgokat. Hogy nyugodtan elmondhatom neki, ha valami nagyon tetszik, amit csinál meg minden. És tetszik, ahogy reagál rá. Látja persze, hogy mit érzek vagy gondolok, de azzal hogy ki is mondom, hát attól ő még boldogabb lesz. Visszamosolygok hát rá.
Felcsillan a szemem, amikor válaszol a kérdésemre. Tehát mielőtt feltette volna nekem a kérdést az Udvarban már akkor megfordult a fejében egy esetleges randi gondolata. Nyelek egy nagyot, amikor az jut az eszembe, hogy milyen lett volna úgy eljönni ide, hogy még nem is sejtek semmit. Nem, így határozottan jobb volt. Finoman odébb tolom az asztalra helyezett virágot, hogy eltereljem a gondolataim. Csupán megszokásból.
Természetesen egyetértek vele az ital kérdésben, bár az tetszik, hogy meghagyta volna nekem, hogy azt válasszak amit csak szeretnék. Mondjuk még jó hogy, ez csak természetes. Mindegy, én sem értem magamat néha. Amíg a pincér távol van, addig mi kitárgyaljuk az ételeket. Általában jobban szeretek nemzetközit enni, a magyaros ételek azok olyanok, hogy meg tudom csinálni én is őket, ráadásul egy nagyüzemi étkezdénél nem is olyan az ízük. Most valami kettő közötti megoldást választottam. Thomas még vacillál és kíváncsian figyelem a mozdulatot, amit tesz. Majd nagyot pislogok, amikor újra megszólal. Majd újra pislogok egyet, mire felfogom, hogy mi történt. Megszűnt a fordítóbűbáj hatása. Hiába várom a fejemben a magyarosított verziót semmi.  Eléggé szokatlan, fel sem tűnt, hogy ennyire rá támaszkodtam volna. A kérdés jó részét értem, azt hogy pontosan milyen ételről is van szó meg kilesem az étlapról.  Bólintok egyet neki, jelezve hogy összeraktam a dolgot, majd hebegve és borzasztóan alap szókinccsel angolul felelek neki. Tudok angolul, de az ilyen főzéses kajás dolgokat nem igazán tanultam meg kifejezni. Van amit ösztönösen magyarul mondok a mondatban, szokatlan ez így na. Idővel talán jobban beleszokunk. Az a lényeg hogy valamennyire megértette, amit mondtam. A pincér érkezésekor meg visszavált. Picit fellélegzek azért. Szívesen beszélgetek én angolul, de inkább az alapokkal kezdjünk.
- Egészségedre! – visszhangzom én is a köszöntést finoman összeérintve a poharakat. Enyhén félrebillentett fejjel figyelem Thomast, ahogy megszabadul a szemüvegétől. Megszoktam már, hogy rajta van, de érdekes, ahogy ő tesz-vesz vele. És most van az, hogy legszívesebben felkönyökölnék az asztalra, államat a kezeim közé fognám és úgy nézném a velem szemben ülő fiút. De hát ugye ezt mégsem illik, úgyhogy a karjaimat egymásra helyezve az asztal szélére támasztom, és próbálom felfogni, hogy ez most nem egy álom. Pedig nagyon beillik annak. Csillogó tekintettel nézünk egymásra, na erről érdemes lenne fotót csinálni.
A pincér kisvártatva visszaér, leteszi elénk az ételt, majd magunkra hagy ismét. Elégedetten szemlélem a gusztusosan elrendezett kacsacombot, a takaros halmokba rendezett pikáns törtkrumplit, meg a lila káposztát. Hogy mitől pikáns a krumpli, azt még nem tudom. De majd mindjárt kiderül. Thomas étele is nagyon jól néz ki, mindketten elégedettek vagyunk a látvánnyal. De mint, tudjuk a puding próbája az evés.
- Jó étvágyat! – kívánjuk egymásnak, majd csend borul ránk, pedig a szánk mozog azért rendesen. Pár falat után félbehagyom az evést és a fiúra nézek. – Megkóstolod? Nagyon finom!
Picit felé nyújtom a villámat, amire az előbb ráügyeskedtem mindenből egy kicsit. Tényleg szívesen adok neki belőle, bár abban nem vagyok biztos, hogy ilyet szokás-e csinálni egy ilyen helyen. De ha nem szokás, hát mi akkor is szokjuk ha Thomas úgy dönt. Ha nem, hát akkor mi sem szokjuk. Nem különösebben zavarna, hogy ki mit reagál, végül is két tinédzser vagyunk. Ennyi belefér. Sőt, szerintem még több is.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 18. 23:31 | Link
Thomas

péntek késő délután, az asztalunknál|o


Rájövök ám, hogy mitől pikáns a krumplim. Szerecsendió van benne. Kicsit olyan borsosabb ízt ad neki, de kétségkívül nagyon ízletes. Meg is jegyzem magamnak, hogy néha én is dobjam majd fel a krumpli pürét ha főzök.
Aprót biccentek az egyetemes egy pillanat jelzésre. Persze, nyelje csak le nyugodtan, nem hajt a tatár. Elfogadja a felkínált falatokat, és amikor hajol egy picit közelebb tolom a villát hozzá. A bal kezemet is odanyújtom, ha véletlenül lepotyogna valami – mert mégsem sikerült stabilan elhelyezni az ételt az evőeszközön – akkor ne az abroszra potyogjon. Ízlik neki, ez egyértelmű. Visszakormányozom a villámat a tányéromhoz, és éppen a káposztát céloznám meg vele, amikor észreveszem a mozdulatot. Ó, kapok én is kóstolót. Gyorsan elmosolyodom, majd közelebb hajolok, hogy elérjem a villát kényelmesen. Nem veszem le a tekintetem Thomasról, amíg megszerzem a csirkepaprikást. Visszahelyezkedem alaposan kielemezve az ízeket. Finom, bár tejfölös.
- Egyszer majd kóstold meg tejföl nélkül is. Úgy is nagyon finom, teljesen más az íze – javaslom a fiúnak az általa fogyasztott étel egy másik változatát. Személy szerint jobban kedvelem tejföl nélkül. Csak amikor elviszi a pincér a tányérokat jövök rá arra, hogy megetettük egymást a saját villánkkal. Hát, hm.
Desszertet? Hát persze! Majd legyalogoljuk, vagy holnap kétszer annyit futok reggel, mint szoktam. Vagy nem érdekel. Gyorsan tudatom Thomasszal a választásom, egyre jobban tetszik, hogy helyettem beszél. A pincér már megint azonnal észreveszi, amikor döntünk és már itt is van. Vigyorogva hallgatom a hölgy megnevezést, majd belekortyolok a gyümölcslevembe. Ahogy nézem pont elég lesz. Belekezdek egy vicces történetbe a készülődésemmel kapcsolatban, de persze megjelenik a süti. A sztori ráér!
- Mhm! Ilyen finom tiramisut még nem ettem! – fejezem ki tetszésemet egy kicsit hangosabban, mint terveztem, de még nem kiabálva.  Thomas sajttortáját kóstolva elkerekedik a szemem, ez is isteni finom. Sajnos azonban túl hamar elfogy az édesség. Bár már tele vagyok. Hátra is dőlök jólesően szusszanva.  Most biztos, hogy nem fogok tudni azonnal megmozdulni. Még van egy kevés innivalóm, úgyhogy csak nem dobnak ki. Csodálkozva veszem észre, hogy szól a zene. Vagy szólt eddig is, és nem tűnt fel, vagy csak most kezdett el. Érzelmekkel teli szemekkel nézek a fiúra, várom, amíg ő is befejezi az evés-ivást. Meg azt, hogy jelezze a pincérnek, hogy végeztünk. Mert gondolom az lesz. A sztorimat meg közbe el is felejtem továbbmondani.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. július 18. 23:45 Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 19. 19:58 | Link
Thomas

péntek este, az asztalunknál|o


Ahogy válaszol rögtön felkapom a fejemet és rászegezem a tekintetemet, picit összeráncolt homlokkal. Majd megértem a dolgot. Hát persze! Neki nagyon furcsa lehet még a magyar ízvilág. Nem éppen könnyűek az ételeink, a nagyon hagymás alappal, rengeteg paprikával. És hacsak nem házikosztként fogyasztja, nem is sok esély van arra, hogy átmenetesen szokhat hozzá. Megértően rámosolygok hát, majd folytatom az evést én is.
Ó hát rossz süteményválasztás az nálunk valahogy nem létezik! Elég nehéz volt viszont ilyen sok finomnak tűnőből választani, de a tiramisu az mindent visz. Szeretek ugyan lassan édességek eszegetni, kiélvezni az ízeket, de ez itt tiramisu! Azt nem mondom, hogy behabzsolom, de na, elég hamar eltűnik a tányéromról. Nincs az a mennyiség, amit szerintem ne tudnék megenni belőle. Megtörlöm a számat a szalvétával ahogy végzek, de persze sehol semmi maszat. Nem pazaroljuk a falatokat.
- Ó, igen, szóval az lett a vége, hogy tiszta piros csillámporos lett Benito. A nagyját sikerült kimosnom a bundájából, de hát sajnos … aki beleüti az orrát mindenbe az így jár – fejezem be végül a történetemet  kuncogva a lelki szemeim előtt megelevenedő emléktől.  Majd ne felejtsem el megmutatni neki azt a fotót holnap. Mert most persze nincs nálam telefon, bele se fért volna a táskámba.
Részemről egy forró csoki mellett döntök, mert kávét azt már csak nem kellene ilyenkor inni. És legalább azt hosszabb idő meginni, mert lejjebb hűteni nem tudom jelenleg ugyebár.  Amíg Thomas távol van addig nézelődöm, főleg az ablakon kifelé. A pincér újra megjelenik, teljesen nesztelenül, úgyhogy nem kicsit ijedek meg tőle, amikor egyszer csak egy kéz jelenik meg előttem a semmiből. Összerándul a gyomrom azonnal, de észreveszem a nagy gőzölgő bögrét, ami aztán az asztalra kerül. Elmotyogok egy köszönömöt, de meg csak akkor könnyebbülök, amikor már elmegy. Két kezem közé fogom az iszimet, mosolyogva szemlélve a tetején úszkáló pillecukrot. Ilyet még úgy sem kóstoltam! Thomas visszatértét legalább időben észreveszem, ő nem settenkedik ninjaként mögém, mint a felszolgáló személyzet. Viszonzom a mosolyt, ami még szélesebb lesz, amikor megsimogat. Az előbbi kellemetlen érzés pedig maradéktalanul eltűnik, és átadja a helyét a színtiszta örömnek.  Hm, máshogy áll a haja egy picit.
- Ehgen – kommentálom szűkszavúan elhúzva a számat. Nem kell pontosítania, azonnal rájövök, hogy miről kérdez. Fogalmazzunk úgy, hogy nem voltam elragadtatva tőle.  Nagyon nem. Sóhajtok egy nagyot és megcsóválom a fejemet mielőtt válaszolok rendesen.
– Ma reggel olvastam el. Hát tudod, most már tényleg hajlok arra, hogy megkérem a festményeket, hogy ugyan árulják már el mégis kicsoda az, akivel összeboronálnak már megint. Ekkora nagy sületlenségeket összehordani! Egyszer a változatosság kedvéért azért mondhatnának valami kedveset, vagy legalább valami igazat is.
Elhallgatok újra majd egy kicsit kellemesebb vizekre evezek a témát illetően.
- Nem is mondtam még: teljesen blokkolom most a mágiámat. Úgy gondoltam itt nem kéne kockáztatni – avatom be lehalkítva a hangomat. Az egész alatt annyira fel voltam és még fel vagyok dobva, hogy biztos hogy jó döntés volt a részemről. De talán Thomasnak nem is tűnt fel, hogy azok a furcsaságok még nem jelentek meg.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. július 27. 23:27 Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 19. 21:19 | Link
Thomas

péntek este, az asztalunknál|o


A csillámmal csak egy baj van: nem lehet normálisan leszedni sehonnan sem. De komolyan, még hetek múlva is talál az ember itt-ott belőle. Még az is lehet, hogy Thomason is lesz belőle, amikor összeszeretgetik egymást Benitoval.
- Variálnak ők ok nélkül is, de nem valószínű, hogy beszélgetni lesz velük kedvem – nyugtatom meg a fiút mosolyogva. Ezek után meg aztán pláne nem. Mondjuk az lenne a legjobb, ha egyáltalán semmit sem mondanának rólam. Reménykedni mindig szabad, nem?
Nem értem a megkönnyebbült arckifejezését. Mit mondtam olyat, ami miatt megkönnyebbül? Vagy miatt, hogy nem gondoltam arra, hogy esetleg még is lett volna valami Annie-vel? Miért tettem volna? Hiszek neki, bízok benne, soha nem adott okot arra, hogy kételkedjek benne. Ha ő azt mondta, akkor az úgy is van. Mondhat akármilyen festmény akármit. Hogy a sráccal kapcsolatos lenne az persze nem jut eszembe. Hiszen, mondtam neki akkor, hogy nem tetszett addig még senki sem. Az Udvaron meg azt, hogy ő, Thomas az aki tetszik. És ennyi. A többi fiú engem teljesen hidegen hagy, nem veszem észre őket annyira, hogy bármiféle pozitív érzelem keletkezzen bennem. Vannak ugyan srácok, akikkel el szoktam beszélgetni, meg ilyesmi, de ők csak barátok. Mint ő meg Annie.
- Én is nagyon kedvellek. Téged – csak és kizárólag őt. Mondjuk ha nem így lenne, akkor nyilván most nem lennénk itt, de nagyon jó érzés hallani és kimondani is. Nagyon kedvel! Széles mosoly költözik az arcomra rögtön, csillogó tekintet … most van az a pont, hogy mindent elárasztanék vízzel. Ehelyett valami furcsa fájdalmat érzek a kézfejemen. Elfintorodva nézek a jelemre, majd visszakanyarodok a cikkhez és az igazságaihoz gondolatban.
- Meg az is igaz volt, hogy felkértél a barátnő szerepre, csak épp a színjáték része nem stimmel a dolognak. És lehet hogy az a srác tényleg feltűnően nagyon kedveli azt a lányt – nem sikerült megjegyeznem a neveiket, nem is igazán fontos szerintem. Legalábbis nekem, nekünk nem. Nekik már nyilván az, de majd lerendezik ők egymás között a dolgot, ha le kell.
- Igen. Jó, mert működik, jaj nagyon is. Viszont nem szeretem hordani, mert picit kellemetlen nyugalmi állapotban is. De az előbb is tök jól jött, szóval … - picit megrántom a vállamat jelezve, hogy végül is megéri a dolog. Inkább ez a kis szúró érzés legyen, semmint a nagyobb baj. Közelebb emelem a csuklómat az arcához, hogy láthassa rajta a furcsán tekergő vonalakat. Hasonlít a kézfejemen lévőre, szóval ez kifejezetten hydromágusoknak van. – Képzeld: ha rajtad is lenne egy ilyen, akkor át tudnám adni neked a képességeim egy részét, és te is tudnád uralni. De csak amíg rajtad van.  
Ez például kifejezetten érdekes és izgalmas dolog. Még sose próbáltam ki, de lehet egyszer jó móka lenne. Visszahúzom a kezemet, hogy belekortyoljak a már kevésbé forró csokimba. Egy pillecukor is kerül a számba, aminek az ízétől valahogy nem vagyok elragadtatva, el is fintorodom egy picit. Fogom hát a kanalamat, összevadászom őket és kérdőn a fiúra pillantok: kéred?
- Persze! – ragyog fel az arcom a kérdéstől. Ó hát hogyne! Nem sietek én vissza a suliba, ugyan dehogy! – Kinézünk a tóhoz is? Gyönyörű lehet este!
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 19. 22:36 | Link
Thomas

péntek este, az asztalunknál|o

   
Ilyen szituációban valóban nem szokás ezt a szót használni, hogy ’kedvellek’. Ha viszont ez hangzik el akkor meg mindig követi egy 'de' szócska. Kedvellek, de én nem érzek úgy irántad; vagy kedvellek, de nem akarok járni veled; szóval ilyesmik. Meg sem fordult a fejemben, hogy valami ilyesmi értelemben mondaná. És nyilván én sem. És őszintén szólva nem is vagyok benne biztos, hogy csak így ilyen egyszerűen ki tudnám mondani neki azt hogy szeretlek. Pedig így van, csak még olyan új  ez az egész. Még bele kell szoknom, utána majd biztos el fogom neki tudni mondani. Azt is milyen sokáig képtelen voltam kimondani, hogy tetszik. És most meg tessék. Simán, gond nélkül.
- Jól van, akkor majd megírom a köszönőbeszédemet az Oscar-díjátadóra – kacsintok rá nevetgélve. Én viszont nem akaratlanul viccelődöm a zavar leplezésre. Nagyon jól értem, hogy milyen értelemben mondja, amit mond. Tudom, hogy ő is még dolgozza fel magában, hogy ez tényleg igaz. – Örülök, hogy nem talált tökéletesebbet vagy nem is keresett, hercegem – ó jaj, már megint udvariaskodó régimódi stílusban beszélek. Finoman biccentek is a fejemmel, ha már egyszer így sikerült kifejeznem magam.
- Amikor mondtad, hogy nagyon kedvelsz, hát, vagyis, inkább az ahogy mondtad.  – hebegek egy kicsit, de végül is miért ne mondjam el neki? Legfeljebb zavarba jön ő is. Jaj, mint ahogy most már megint én. Pedig fogtuk már meg egymás kezét. Ez most egyáltalán nem más, de miért más mégis? Talán a hely miatt? Á, nem tudom. Csak azt, hogy sajnálom, hogy elenged. Talán látszik rajtam, ahogy picit lekonyul a szám sarka. De feltalálom magam és iszom inkább.
- Azt hiszem nem szeretem ezt az izét – erősítem meg szavakkal is a fintorgás és a kínálás okát. Ó, szóval nem veszi el a kanalat, hanem nekem kell a szájába tennem? Enyhén remegő kézzel emelem hát fel a kanalat, azzal áltatva magam, hogy csak azért mert van benne az italból is. A legtöbb fehér pamacs a fiú szájában landol, csupán egy szökik meg. Egész jó teljesítmény, nem?
- Nem ér kinevetni, nem szoktam másokat etetni. Csoda, hogy nem az összes a terítőn kötött ki – adom a tudtára tettetett bosszankodással. Ó hát persze, hogy vigyorgok én is. Még szép. Eddig sikerült tökéletesen viselkednünk az étteremben, de azért csak kibújik a szög a zsákból. Fel is nevetek, nem foglalkozva azzal, hogy ki néz, ki nem néz.
- Szuper! Ha szeretnéd, ott ki is próbálhatnánk. Persze ha nem akarod, akkor nem csináljuk. Csak … érdekes lenne – picit kérlelő a tekintetem, mert én nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon mennyire tetszene a víz irányítása. A kezem megfogása miatt el is felejtettem felajánlani neki ezt a lehetőséget. – Vagy bemutatom neked Sutrát.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 26. 20:11 | Link
JG


új tanév első hétvégéjén |o


Valahogy még az időjárás is tudja, hogy mikor ér véget a diákoknak a nyár, és mikor kezdődik újra az iskola. Ugyanis már is sokkal hűvösebb van, mint mondjuk egy héttel ezelőtt volt. Beköszöntött az ősz, hullanak a levelek, mintha a sok sulissal akarna együtt érzően gyászolni a természet is. Talán a legtöbbjük tényleg így is érez ezzel kapcsolatban, én viszont felvidulok tőle. Ősz, a kedvenc évszakom. Minden olyan meleg színezetet kap, a narancssárgás-barnás-pirosas színárnyalat miatt, ami eluralkodik ilyenkor.  Gyönyörű.
Most, bár hiába van hétvége, mégsem a természet csodáinak szentelem a figyelmemet. Mint,akit űznek úgy hagyom el a kastélyt, vágyom ki a szabadba, de nem találom a helyemet sehol sem. Tele van a fejem gondolatokkal, és képtelen vagyok rendet tenni odabenn. Túl sok, egyszerűen túl sok minden van most bennem. És ettől feszült vagyok. Futni kezdek hát, bár nem vagyok ehhez a tevékenységhez öltözve. Igazából nem is veszem észre, hogy lábaim automatikusan egyre gyorsabban mozdulnak, sem pedig azt, amikor letérek a szokott útvonalaimról. Csupán a megfelelő légzésre figyelek, és bár nézem, hogy mi van körülöttem, de látni nem látom. Csak amennyire szükséges, hogy ne menjek neki egy fának például. Még gyorsabb tempóra váltva hagyom el a birtokot, és már a falu felé robogok. Izmaim már sajogva tiltakoznak, de nem foglalkozom velük. Ez a kis fizikai megerőltetés pont jól jön, hogy eltereljem a figyelmemet, nos, mindenről.
Bár jó lenne, ha arról nem feledkeznék meg, hogy ilyenkor sokan vannak a faluban, jönnek-mennek az emberek. Még jobb lenne, ha egyáltalán észrevenném őket, és nem ők kényszerülnének kitérni az utamból. De eddig nem volt semmi gond. Eddig. Egészen pontosan eddig. Amíg a látóterembe hirtelen oldalról be nem rontott egy alak. Nő, így első ránézésre. Agyam kiadja a parancsot: Állj, ám a lábaim visznek tovább, és mielőtt észbe kaphatnék már el is gázoltam a hölgyet. Teljes erőből. Elterül a macskakövön, én pedig az ütközés erejétől megtorpanva egy rossz mozdulatnak – vagy éppen jónak, hisz így nem az áldozatomon landolok – köszönhetően hanyatt vágódok.
- Bo-bo-bocsánat – nyögöm ki elfúló hangon, hangosan zihálva, miközben lassan, óvatosan felülök. Minden porcikám fáj, mégis inkább a másik miatt aggódok. - Jól ... jól van?
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 28. 19:42 | Link
JG


új tanév első hétvégéjén |o


Az első megrázkódtatás után, miszerint elgázoltam egy gyanútlan járókelőt az utcán, felemelem a fejemet, és az igazi sokkhatás csak most ér, amikor fel is ismerem az arcot. Ó igen, ismerem az illetőt. És ami még rosszabb: az egyik tanárom az. Abba most ne menjünk bele, hogy miért is jobb vadidegennel összeütközni, de úgy érzem határozottan, hogy nekem most jobb lenne sokkal jobb. Vagy ha már feltétlen ismerősnek és feltétlen tanerőnek kell lennie, akkor legyen valaki olyan, aki nem tanít, vagy akit amúgy sem kedvelek annyira. Vagy aki nem kedvel engem, akkor meg már aztán teljesen mindegy, nemde?
Ám nincs nagyon választási lehetőségem, szóval ebből kell most a legjobbat kihozni. A tanárnő előbb felkel, mint én, és már segítően nyúl is utánam, amit gondolkodás nélkül fogadok el. Csak miután talpra kecmeredtem az után esik le a dolog, így kissé döbbenten meredek magam elé. Ezt az érzést meg csak tetézi az, hogy úgy kér bocsánatot, mintha ő okozta volna a koccanást.
- De hát … én ütöttem el a tanárnőt! Én nem figyeltem, igazából … azt se tudom, hogy kerültem ide pontosan. Mármint futva, de … na mindegy. Jól vagyok – bólogatva erősítem meg az állításomat. Igen, fizikailag semmi bajom. És lehet, hogy úgy tűnik, de nem az ütközés miatt beszélek ám össze-vissza. És bűntudatom is van. Kellene valamit mondanom, vagy tennem, vagy nem is tudom. Mert, te jó ég, fellöktem a tanáromat az utcán! Ez, borzalmas!
- Öhm, tényleg nagyon sajnálom. Esetleg … - nézek körbe lázasan, hogy mit tudnék kihozni a helyzetből, valami jóvátétel szerűséget keresgélek. Ó, tudom hol vagyunk. Ebbe az étterembe randiztunk Thomasszal! De a teaházuk is szuper. Tea? Ez nem is olyan rossz ötlet. – Esetleg nincs kedve a tanárnőnek csatlakozni hozzám egy teára? Ha már így összefutottunk?
Nem fejtem ki, hogy úgy megbizonyosodhatnánk róla, hogy egyikünknek sincs agyrázkódása például, vagy fel nyugodtan fel tudnánk dolgozni az esetet. Vagy csak úgy szimplán nyugodtan békésen elfogyasztani egy finom teát. Mindig jó az idő a teázásra, és az alkalom is. Oké, mióta állok én így a teázáshoz? Ha jó a kedvem: teázok. Ha rossz a kedvem: teázok. Ha elgázolom a kedvenc tanárnőmet: teázok. Vagyis, meghívom teázni.  Anélkül, hogy belegondolnék talán nem annyira megszokott dolog ez a gesztus. Legalábbis idehaza nem. De tőlem teljesen őszintén, és mindenféle hátsó gondolatok nélkül jön az invitálás.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 30. 18:55 | Link
JG


új tanév első hétvégéjén |o


Egy pillanatra összeszűkül a szemem a váratlan érintéstől, ám gyorsan elsimulnak a vonásaim. Valószínűleg csak azért reagáltam most így, mert mélységesen elborzaszt a tény, hogy fellöktem egy olyan embert, aki iránt tisztelettel kell viselkedni. A tanároknak kijár a tisztelet, meg az időseknek is. Így neveltek. Erre tessék. Na mindegy, nem tudom meg nem történté tenni, és látszólag már elege is van a tanárnőnek a mentegetőzésemből.
Egyébként én is egész jól megúsztam ám a dolgot, a fenekem fáj egy csöppet, ahogy ráérkeztem, de majd helyrejön. Ennyi belefér. A kosz meg, hát lényegtelen jelenleg. Igazából nem csupán a baleset miatt hívom meg teázni, bár ezt még én sem tudatosítom magamban. Csak annyit tudok, hogy jó ötlet a részemről, és szívesen töltök el egy kis időt a teázóban vele.
Jártam már itt párszor és őszintén örülök, hogy szabad az egyik legjobb hely a teremben. Annak meg még jobban, hogy pont arra is esik a választása a tanárnőnek. Fülig érő szájjal bólogatok hát, elhadarva egy hát persze-t, és hamarosan már kényelmesen üldögélünk az asztalunknál. Kinézek az utcára, majd a felszolgálót kezdem el figyelni, ahogy közelít hozzánk. Nem szükséges a lista nekem sem, tudom, hogy áfonyás rooibost szeretnék.
Aztán érdeklődve figyelem a tanáromat, nem azért, mert a kastélyon kívül még nem igazán futottam vele össze, hanem a zöld tea miatt. Őszintén szólva valahogy az nekem olyan furcsa. Biztosan amiatt, mert ugye egy rakás dolog éretlen ha zöld. Szóval valamiféle kesernyés, savanykás, nem kellemes ízt társítok ehhez a névhez. És nem sok kedvem volt még megkóstolni, hátha tévednék. Majd egyszer biztos megteszem, végül is ha céklás levest is képes voltam enni, akkor mit nekem egy éretlen tea?!
- Viszonylag igen. Igyekszem kétnaponta kijárni, de nem tudom, hogy lesz-e időm vagy energiám majd a munka mellett. Mert ugye ott a suli is, és nem szeretném ha romlana a teljesítményem – bólintok egyet válaszadás közben, ezzel is alátámasztva a szavaim. Szeretek futni, kitisztítja a fejemet, jó testmozgásnak is, állóképességet is növel, szóval tök hasznos. Mondjuk most, hogy végiggondolom rájövök, hogy igazából a munkába is jöhetek úgy, hogy lefutok ide a kastélyból. Hazafelé már nem biztos, hogy menni fog, de majd meglátjuk. – Általában nem a faluban szoktam amúgy, a kastély körül szoktam maradni.
Teszem még hozzá elmosolyodva. Nem kell attól tartani, hogy gyakran fogok fellökni gyanútlan járókelőket az utcán. Mire befejezem a kis történetem ismét megjelenik a pincér, leteszi elénk a két bögrét, meg a teázáshoz szükséges kellékeket, cukor, kanál, méz. Oké, még tejszínt is. Hm. Oké. Majd magunkra hagy minket ismét. Egy kevés cukrot szórok a sajátomba, ám mielőtt belekortyolnék egy icipicit hűtök a folyadékon. Csak ez után emelem a számhoz a bögrémet.
- A tanárnő mindig tudta, hogy tanítani szeretne? – érkezik a kérdésem a pohár pereme felett rápillantva a velem szemben ülőre.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. október 10. 20:15 | Link
JG


új tanév első hétvégéjén |o


Nem zavar meg a kérdéssel, egyáltalán nem. A kis intés után gyorsan megrázom a fejemet, majd felemelem az ujjamat egy apró bólintás kíséretében, jelezve ezzel, hogy nincs semmi gond, majd mindjárt válaszolok erre. Csak félő, hogy elfelejtem, amit épp elkezdtem, így nem kanyarodok ki a gondolataimból azonnal.
- Eddig nem tettem, de most már igen. Remélem, hogy sokáig tudok majd egy helyen dolgozni, és nem kell majd másik után néznem – bólintok végül amikor eljutok odáig, hogy feleljek.  Egyelőre nem részletezem, hogy miért pont most, és miért fontos az, hogy rendszeres legyen a munkahely. Nem azért, mert nem szeretném megosztani az információt, csupán nem szeretném untatni, vagy letámadni a tanáromat.
- Igen, egészségesebb, de nekem igazából az mindegy. A faluban sok az ember, zajos. A zöldben azért nyugodtabb sokkal, békésebb – osztom meg a véleményemet. Na igen, a koccanásveszély is nagyobb sok ember között, de nem emiatt nem futok ilyen helyeken. Nem szoktam zenét hallgatni közben, így tényleg fontos a csendesebb környezet. Kora reggel, meg késő délután kevesebben szoktak kinn lenni a kedvenc helyeimen. Az összeütközésen felett meg már egész jól napirendre tértem. Főleg a tea megérkezése után. Nem teketóriázok sokat, már iszom is, azonban a figyelmemet nem kerülik el Jang mozdulatai.
- Hűtsek rajta egy kicsit, hogy ne égessen? – kérdezek rá kedvesen, miközben vékony jégréteg lepi be a mézes üvegcsét, példával támasztva alá, hogyan képzelem el azt a tea ihatóvá tételt. Nyilván nem fogok jégkockát rakni a teába, felhígítaná az isteni nedűt.
- Tényleg? – kérdezek vissza kapásból egy kicsit meghökkenve, ahogy választ kapok a kérdésemre. Eléggé olyannak tűnt, mint aki világ életében erre a szerepre készült. Elmosolyodom a kis kiegészítésen, nem is feltételeztem azt, hogy ne szeretné csinálni. Látszik rajta, hogy tetszik neki ez a munka. Legalábbis nagyon úgy érzem, abból, ahogy tanít. Egy kicsit oldalra döntöm a fejemet, mielőtt egy újabbat kérdezek. – Több opció is volt, és végül inkább efelé billent a mérleg nyelve?
Vajon már kezdi sejteni, hogy arra vagyok kíváncsi, hogy mi alapján lehet eldönteni például, hogy merrefelé induljon az ember, ha nincs konkrét elképzelése? Mostanában elkezdett foglalkoztatni ez a dolog. Zavaró, hogy pontosan tudtam, hogy mi felé szeretnék majd tovább tanulni, de már egy ideje úgy érzem, hogy az még sem érdekel úgy igazán. A gond csupán az, hogy fogalmam sincs, hogy mégis mi az, ami érdekel. Tudom, fordulhatnék valamiféle pályaválasztási tanácsadás felé, meg bőven ráérek még ezzel foglalkozni, de egyrészt nem szeretek csak úgy akárkivel beszélgetni ilyenekről, másrészt meg mostanában túl sokat kellett töprengenem a jövőn ahhoz, hogy ne kezdjek el ezzel is foglalkozni.
- A Félszeműben. Vagyis ott fogok, holnap kezdek – felelem egy vállvonás kíséretében, mintha nem izgulnám magam halálra attól, hogy fog telni az első munkanapom. – Felszolgálok majd. Odahaza a szüleim boltjába is kisegítettem, bár ott nem kaját árultunk. Remélem ezzel se lesz gond.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 8. 20:44 | Link
JG


új tanév első hétvégéjén |o


Hálásan mosolyogva nézek a tanárnőmre a kedves szavai hallatán, még ha én nem is tudom így biztosra venni a dolgot. Biztos, hogy mindent el fogok követni, hogy jól teljesítsek, meg hogy beilleszkedjek meg hasonlók. Hogy szeretni mennyire fogom, hát azt nem tudnám megmondani.  Érdekel a munkakör, meg tetszik is így első hallásra, aztán majd meglátjuk. Az biztos, hogy pár nap után, vagy pár hét után nem fogom feladni a dolgot. Idő kell mire beletanul az ember valamibe.
Érdekes ez az elemis dolog, a legtöbben meglepődnek rajta, pedig ott virít ám a bal csuklóm belső oldalán a jel. Bár lehet, hogy nem annyira ismertek ezek a szimbólumok, na mindegy. Már megszoktam ezeket a furcsálló pillantásokat, vagyis inkább észre sem veszem őket. Nekem már teljesen természetes a dolog. Óvatosan hűtöm le az italt, figyelve a hőmérsékletének változására, aztán amikor én már ihatónak ítélem akkor megállok és várok, hogy tényleg megfelelő-e úgy.
- Szívesen, szeretek elemizni – mosolyodom el sugárzóan, ami csak lassan vált át töprengőbe. Olyan dolgot kérdeztem meg ugyanis, amiről nem szívesen beszél a teázó partnerem. Elég könnyen észreveszem, és rögtön bólintok is egyet, amint válaszol. Pedig nem a szavaira reagálok, nem is a kérdésre, hanem arra, hogy értettem a terelési szándékot.
- Úgy jöttem ide, hogy tudtam mit szeretnék csinálni. Első év feléig körülbelül ez így is volt. Aztán … rájöttem, hogy még sem. Nem azért, mert nem érdekel, hanem mert nem nekem való. Szüleim természetgyógyászok, és úgy voltam vele, hogy mineropathológus szerettem volna lenni, szeretem az ásványokat. De, nem nekem való. És fogalmam sincs, hogy mibe vagyok jó, mihez van tehetségem, és ez zavar – vonok vállat mintha nem lenne annyira lényeges. Pedig dehogynem. Mindig is tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni, még a muglik között is. Aztán eljöttem ide, teljesen új világ és van ami totálisan nem nekem való – a seprűlovaglás például - , de hogy mi az, ami nekem való, hát az passz. – Tudom, még van időm kitalálni. Majd lesz valahogy.
Teszem hozzá csendesen, mert tényleg azért ez nem ok az elkeseredésre. Úgyis lesz valahogy, és ha már kitaláltam, hogy mit szeretnék csinálni, akkor már teljesen sínen leszek. Mint, amikor kitaláltam, hogy munkát keresek és elköltözök. Mire kettőt pislogtam, már lépéseket is tettem az ügy érdekében.
- Igen, meg nem árt ha tudom is fizetni valamiből a lakbéremet, ha már elköltözöm otthonról is, meg a kastélyból is – hunyorgok derűsen a pohár pereme fölül. Bele is kortyolok újra, hiszen nem vagyok benne biztos, hogy szeretném kifejteni az okokat. Szerintem ez is éppen elegendő információ, hogy nem csak azért megyek dolgozni, mert nincs jobb dolgom, vagy mert meg szeretném venni a legújabb laptopot vagy akármit, amit csak lehet kapni. Ó nem, nekem komolyabb terveim vannak.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 18. 17:51 | Link
JG


új tanév első hétvégéjén |o


Hogy mit szeretnék hallani tőle? A véleményét leginkább. Nem vágyom sem megerősítésre, sem támogatásra, sem konkrét útmutatásra. Csupán arra, hogy elmondja ő hogy vélekedik erről. Felnőttként. Úgy is nekem kell döntenem, nekem kell rájönnöm, az azonban segíthet ha csak elmondja a meglátásait. Hogy bepillantást nyerhetek egy másik szemszögbe.
Hogy miért pont hozzá fordulok? Mert szimpatikus, mert úgy érzem, hogy nem fog nekem kiselőadást tartani, sem pedig elhajtani, hogy van ám ilyen szakterületű emberke az iskolában, talán vele beszélgessek el a pályaválasztási dolgokról. És nem válaszol majd kérdéssel a kérdésemre. És mert persze szó szerint elütöttem a problémámmal.
Figyelmesen hallgatom, már rögtön a felszólítás után. Nézem, vagyis fülelek. Bólintok egy aprót, amikor végül belekezd, örülök, hogy ő is úgy látja, hogy nem kéne tátott szájjal állva várnom a sült galambot. Szerintem megfelelő kezdet volt az, amit mondott, legalábbis értem, hogy hova próbált meg vele kilyukadni. A többi az igazából eléggé általános, nézelődjek, keresgéljek, figyeljek. Aztán felcsillan a szemem, ahogy a mostani munkámmal kapcsolatban is nyilatkozik.
- Hm, én nem is gondoltam erre, mármint, hogy már ebben is felfedezhetek ilyesmiket – mondom csendesen, miután befejezte a gondolatmenetet. A csapatban dolgozás az tényleg érdekes lehet, a felelősséggel nincs bajom az tuti. Kiállni magamért? Ajajaj, na az rizikós. Van mit megtapasztalni az biztos. Hálásan pislogok a tanárnőre, hiszen szerintem pontosan, hogy a legjobb embert találtam meg. Pont ezért, mert nem felkészült egy ilyen témára, hanem csak elmondja az érzéseit, gondolatait. Nekem ezek ezerszer többet tudnak segíteni, minthogy a nagy általánosságokban benyög valamit és a kezembe ad egy rakás tájékoztatót.
- Ezen töprengtem egyébként futás közben, ezért ütöttelek el – mosolyodom el miközben elárulom, hogy nagyon belecsöppent ebbe az egészbe. A hangsúlyom pedig árulkodik arról, hogy már teljesen megnyugodtam, már nem parázok, már nem érzem túlzottan kínosnak a dolgot. Jó, nyilván jobb lett volna csak simán összetalálkozni, de nem történhet minden a nagy könyv szerint, ugyebár. – Köszönöm, sokat segítettél amúgy. Majd nyitva tartom a szememet.
Újra kortyolgatni kezdek a teámból, szinte észre se véve, hogy már alig van benne. Mindig ez van futás után. Órákig iszonyat szomjas vagyok, de enni nem bírok.
- Bocsánat, hogy letámadtalak ezzel amúgy. Remélem nem hoztalak vele kellemetlen helyzetbe.
Szál megtekintése
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 24. 17:56 | Link
JG


új tanév első hétvégéjén |o


Ezzel nem egészen értek egyet, de nem szállok vitába. Mármint azzal, hogy JG ne lenne valaki kedvenc tanára. A többihez nem igazán tudok hozzászólni, elvégre nem veszek részt sem korrepetálásban, sem fakultációban semmiből sem, így tényleg, fogalmam sincs, hogy csinál-e ilyeneket. De mint a mellékelt ábra mutatja, egyáltalán nem ez alapján választom ki, hogy melyik tanerőt avatom be az ilyen dolgokba.
Bele is gondolok, mind a szóbéli, mind pedig a testbeszédéből áradó bíztatás miatt.  Bár lényegesen egyszerűbb kizárni pár opciót, semmint azon agyalni, hogy mi az ami tényleg nekem való lenne.
- Pedig milyen jól hangzik, elég nyugis szakma lehet – vigyorodok el a példán. Virágterapeuta, ez nagyon klassz. Nem hiszem, hogy létezne ilyen, hacsak nem a terromágiát nem nevezzük annak. Ők vannak szorosabb kapcsolatban a növényekkel. És tessék, már megint az elemi mágiánál tartok. Töprengővé válnak a vonásaim, ahogy ráeszmélek, hogy folyton visszakanyarodnak ide a gondolataim, de egyelőre félrerakom őket. Kortyolgatok inkább tovább a teámból, ami hamarosan el is fog fogyni. Kár, pedig ízlett.
Ó, jól van, nem baj, hogy letámadtam ezzel a témával. Ennek örülök, főleg mivel nekem segített, még ha látszólag semmivel sem lettem okosabb. Csöndesen iszogatok tovább, ám közben figyelem a tanárnőmet, ahogy töprengővé válik, majd mintha gondterhelt lenne. Azt nem hiszem, hogy valamiféle halaszthatatlanul fontos dolgot szabotáltam volna, hiszen akkor mondta, volna, hogy nem ér rá. Most sokkal inkább tűnik olyannak, mint aki ki akarta szellőztetni a fejét. Azonban nem érzem helyesnek efelől érdeklődni. Mégha tudnám is finoman tenni, akkor sem. Éppen befejezem a teámat, és teszem vissza a poharat, amikor olyan hirtelen mozdul meg, hogy először megrázom a fejemet egy picit, próbálva kikerülni a gondolataimból.  Receptet? Milyen receptet?
- Öö, azt hiszem nee… ó, de, igen, nekem! – felelem útközben hangsúlyt változtatva, ahogy eszembe jut a dolog. Jaj hát dehogynem! Igaz, hogy csak körülírni tudtam azt az almás morzsás sütit, amibe belül vannak az almadarabkák és valamiféle forró vaníliaszósszal van az egész leöntve, de amint megemlítettem az angol nevét, már képbe is került a tanerő, és rögtön meg is nyugtatott, hogy egyrészt tudja miről beszélek, másrészt pedig dehogynem tudja nekem megadni a receptjét.
Most persze megint nagyon örülök, hiszen nagyon kíváncsi vagyok arra a finomságra, már egy jóideje. Hamarosan össze is szedelődzködünk, kifizetem az italainkat, és elhagyjuk a teázót, hogy a nyakunkba szedjük a falut. A kedves kis házikó előtt én megállok, nem szeretnék zavarni igazából, úgyhogy inkább kint várom meg, amíg visszatér Jang a pergamennel, amit hálásan megköszönök neki. Meg a kellemes teázást is, és további szép napot kívánva indulok visszafelé az utcán.
Szál megtekintése
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed