Ahogy belépsz a Pillangó-varázs Étterembe és Teaházba, azonnal elbűvöl a modern dizájn és az elegancia. A falakat finom szürke és fehér árnyalatok díszítik,  meghitt és barátságos atmoszférát teremtve. Az étterem központi részén egy hosszú étkezőasztal található, amelyen elegáns teríték terül el. A fehér szalvéták és a finom textúrájú terítők stílusosan kiegészítik az asztal megjelenését. A tányérok, evőeszközök és kristálytiszta poharak letisztult vonalvezetése és minőségi kialakítása az étterem eleganciáját és ízlését hangsúlyozza. Az asztal közepén található virágcsokrok frissességet és színpompát visznek az étkezőterembe, míg az apró gyertyák romantikus hangulatot teremtenek.
A helyi bár területe is lenyűgöző. Az üvegpolcokon rendezetten sorakoznak a különböző italok és koktélok, amelyek széles választékát kínálják a vendégeknek. A falakat dekoratív táblák és fényes tárgyak díszítik, ami exkluzív és modern megjelenést kölcsönöz a térnek. A stílusosan kiválasztott világítás meleg és barátságos légkört teremt, tovább fokozva az étterem vonzerejét.
Az étterem egy olyan hely, amely egyaránt alkalmas romantikus vacsorákhoz, baráti összejövetelekhez vagy akár kisebb ünnepi eseményekhez. Az étterem modern, ugyanakkor meghitt és barátságos atmoszférája garantáltan emlékezetessé teszi az itt eltöltött időt.



A Pillangó-varázs Étterem és Teaház egyedülálló élményt kínál a vendégeknek, hiszen nemcsak ízletes ételekkel és italokkal, hanem különleges török kávékkal és teákkal is várja őket.
Az étterem és teaház kínálatában szerepelnek a tradicionális török kávék, amelyeket gondosan elkészítenek és csészékben tálalnak. Ezen italok gazdag aromájukkal és intenzív ízvilágukkal különleges élményt nyújtanak a kávékedvelőknek. Az étterem tapasztalt baristái hagyományos módon készítik el ezeket a kávékat, így a vendégek megismerhetik a török kávézás művészetét és hagyományait.
Emellett a teafogyasztók sem maradnak ki a különlegességekből. A Pillangó-varázs Étterem és Teaház teakínálatában szerepelnek a különböző török teák is, melyek gazdag ízvilágukkal és egzotikus aromáikkal kápráztatják el az ínyenceket. A teák frissen főzve és ízlésesen megkomponált teáscsészékben kerülnek felszolgálásra, hogy a vendégek teljes mértékben átélhessék a török teakultúrát.
A Pillangó-varázs Étterem és Teaház ezzel a különleges kínálattal tovább fokozza az étterem hangulatát és vonzerejét. Az itt eltöltött idő alatt a vendégek nemcsak finom ételeket és italokat fogyaszthatnak, hanem felfedezhetik a török kávék és teák gazdag világát is. Ez a megkapó kombináció teszi a helyet egyedülállóvá és felejthetetlenné.

Emellett a hely egyedi és varázslatos kültéri terasszal rendelkezik, mely egy gyönyörű lepkeházat idéz. Ez a különleges külső rész lehetőséget nyújt a vendégeknek, hogy a természet közelségében élvezhessék az étel- és italválasztékot.
A lepkeház a Pillangó-varázs Étterem és Teaház egyedi jellemzője, mely kívül-belül lenyűgöző látványt nyújt. A kültéri terasz intimitása és varázsa lehetővé teszi a vendégek számára, hogy átadják magukat a természet szépségének, miközben élvezik az étterem ízletes fogásait. Az ülőalkalmatosságok és asztalok kényelmesek és elegánsak, lehetővé téve, hogy a vendégek kényelmesen étkezzenek és pihenjenek a lepkeházban. A természetes növényzet és virágok körülöttük kellemes környezetet teremtenek.
A lepkeházban való tartózkodás során a vendégek teljesen elmerülhetnek a természet nyugalmában. A hangulatos világítás és a megvilágított helyigés esténként varázslatos atmoszférát teremt. Ez egy olyan hely, ahol a vendégek eltölthetik idejüket, miközben szabadon engedik a város zaját, és élvezik az étel- és italélményeket a természet közelében.
A kültéri részben a Pillangó-varázs Étterem és Teaház egyedülálló lehetőséget nyújt a vendégek számára, hogy egy különleges és bájos környezetben élvezzék az étel- és italfogyasztást. Ez a részlet gazdagítja az étterem hangulatát és még emlékezetesebbé teszi a vendégek élményét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=442889#post442889][b]Adam Kensington - 2014.12.27. 21:05[/b][/url]

A hóesésben barangolok a faluban, mondhatni céltalanul. Elsétálok a karácsonyi vásár és a korcsolyapálya felé, majd mellékutcákba térek. Ráérősen haladok, sötét hajamban egyre több hópehely pihen. Élvezem ezt a melankolikus lődörgést. Számomra ez a csöndes szabadság hozza meg igazán az ünnep hangulatát. Igen, még ennyi év után is képes vagyok átadni magam neki.
Elérek abba az utcába, amelyen a vendéglátó egységek sorakoznak. Magamba szívom a kiáramló illatokat, származzanak azok ételektől, italoktól, bútoroktól, dísznövényektől, füstölőktől vagy éppen emberektől. Az utóbbiak közül az egyik arra késztet, hogy lassítsak bakancsos lépteimen a teaház előtt. Sokak illatát felismertem, persze. Azonban erről a személyről eszembe jut valami. Valami, ami miatt váltanék Vele pár szót. Meg különben is régen találkoztunk...
Besétálok a helyre, és miután megszabadultam bőrdzsekimtől, hamarosan már kísérnek is a teaház függönyös terébe. Körbetekintek, és hamar megpillantom azt, aki miatt betértem ide. Lazán odasétálok hozzá és megállok fölötte.
- Szabad? - kérdezem rekedtes baritonomon, lepillantva a csinos szőkére, akiből még a stégen kaptam kóstolót hónapokkal ezelőtt. Láthatóan nagy kedvét leli a kezeiben tartott bögre forró italban. Nos igen. Kellemetlen lehet a halandó lét, mikor kint mínuszok röpködnek. Elég az hozzá, eltekintek még a többi jelenlévő felé, majd ismét a párnán üldögélő lányra nézek előttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=442906#post442906][b]Adam Kensington - 2014.12.27. 21:36[/b][/url]

Finomat biccentek, ahogy enged csatlakoznom. A mozdulattól néhány hópihe most lehullott volna hosszú hajamról az asztalra meg talán a lányra, azonban már elolvadtak és beszívódtak tincseimbe, melyek azonban egyáltalán nem lettek ettől csapzottak. Ugyanolyan üdén állnak szét, mint mindig.
Odahúzódom a kis asztal másik oldalára, és helyet foglalok a párnán. Magam is törökülésbe helyezkedem, hosszú lábaim persze még így is túllógnak mindenen. Kezeimet ölembe ejtem, valahová ágyékom elé. Egyenes tartással üldögélek, és végigpillantok a kérdező lányon.
- Csak sétálgattam a faluban és... észrevettem, hogy idebent vagy. - árulom el szokásosan nyugodt, egyenletes hangomon, hogy bizony a lány miatt tettem tiszteletemet most ezen a helyen. Miatta jöttem be. Az észrevettem persze igazából megéreztem, azonban az olyan bizarrul hangzik. Úgyhogy most inkább ezt a kifejezést választottam.
- Tudod... - sütöm le a szemem, elmerengve.
- Néhány hete valami furcsát láttam. - emelem rá ismét régi tekintetemet.
- Téged. Az utcán táncoltál. Közben cigiztél. De... igazából nem Te voltál az. - rázom meg kicsit a fejem, és egy belógó tincsem mögül, félrebiccentett fejjel fürkészem a szőkeség vonásait. Egyelőre nem mondok többet. Kíváncsi vagyok, mit szól mindehhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=442942#post442942][b]Adam Kensington - 2014.12.27. 22:10[/b][/url]

Hagyom a velem szemben üldögélőnek, hogy némileg feldolgozza a hallottakat. Legalább hogy értelmezni tudja. Addig körbepillantok kicsit a teaházban, és tekintetemmel követem az egyik pillangót, amelyik egy távolabbi falról most átszáll valahová a szőkeség mögé. Elég idilli egy környezet ez itt. Csak hát nem igazán az én világom. Mondjuk ezt valószínűleg nem is hitte senki. Ennek ellenére persze koránt sem derogál betennem a lábam ide. Meglehetősen unalmas lenne mindig olyan helyeken tartózkodnom csak, amelyek maradéktalanul megfelelnek a stílusomnak vagy ízlésvilágomnak.
A lepkéről visszaemelem különös fényű, kék tekintetemet a lányra és csak lustán pislogva hallgatom összefoglalóját, hogy aztán egy lágyat, mégis határozottat bólintsak. Igen, Őt láttam. Vagyis hát a hasonmását.
- Nem hasonlított, hanem ugyanolyan volt, mint Te. - tisztázom a dolgot.
- Külsőre teljesen megegyezett Veled. Egy pillanatra majdnem elhittem, hogy Téged látlak, csakhogy az illat nem volt elég ismerős. - fedem fel előtte, honnan jöttem rá, hogy mégsem Ő az, akit dúdolgatva, bagózva, táncolva látok az esti utcán.
- A Te illatod felismerem. - szögezem le szelíd, de mély hangon, jelentékenyen pillantva végig szemrevaló társaságomon. Nem, ez sem flört. Csak közlés, meg persze utalás a stégen történtekre. Bár egy ilyen vonzó teremtménnyel nehéz nem flörtölni. Csak hát részemről alapvetően nem vagyok egy ilyen típus. Kifejezem a vonzalmam, csak nem nyomulok vele előre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=443017#post443017][b]Adam Kensington - 2014.12.27. 23:18[/b][/url]

Ha Benji lett volna az elkövető, arról csípőből képes volnék tájékoztatni a lányt, hiszen a srác illatát is megismerem az árnyas sétányon való találkozás nyomán, amikor is bizonyos körülmények okán megpróbált az ujja köré csavarni engem. Ez persze egy másik történet. A lényeg, hogy nem a fiú volt a káprázat. Ám ahogy a szőkeséget figyelem, erős tippje van, ki lehetett az illető.
- Október végén valamikor. - vonom össze sötét szemöldökömet, ahogy visszaemlékszem. Dwayne akkortájt volt kórházban, Mina pedig éppen a szülinapját ünnepelte. Vagyis ünnepelte volna, ha az apja nem egy ispotályban haldoklik. Egy padon találtam rá a játszótéren, ahol nem tettem egyebet, mint magamhoz öleltem kicsit. Ezek után indultam tovább gondolataimba merülve a faluban, ahol megláttam ezt a bizonyos ál-szőkeséget.
- Valaki felvette az alakodat? - kérdezek csak ennyit, csöndesen. Nem faggatom, ki az illető. Nem az én dolgom. Ha akarja, elmondja. Az viszont érdekel, mi az, amit láttam. Varázslat? Illúzió? Egy bájital hatása? Ez utóbbit gyanítom leginkább. Feltételezésem szerint egy főzet segítségével adta ki magát valaki Michellenek. Valaki olyan, akit ismer és akit talán szeret is. Mi másért látnék ilyen jellegzetes, csalódott dühöt a szemében?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=443994#post443994][b]Adam Kensington - 2014.12.29. 01:34[/b][/url]

Hagyom asztaltársaságomnak, hogy átgondolja, megeméssze a hallottakat. Nem faggatom a részletekről és a kérdésemre való válaszadással sem sürgetem. Kissé félrebiccentett fejjel nézem, ahogy feszülten kortyol, majd hallgatom nem különb feleletét. Szóval ráadásul olyasvalaki öltötte magára a külsejét a tudtán kívül, aki közel áll hozzá. Akit -ne adj Isten- szeret. Ez szép. Nem csodálom, hogy szétveti a düh. Azonban láthatóan úgy dönt, nem hergeli magát most ezzel tovább. Részemről benne vagyok. Csak úgy gondoltam, erről joga van tudni.
- Békések az ünnepek. - közlöm Vele az első dolgot, ami eszembe jut arról, mi van velem mostanság. Ez egy fontos momentum, hiszen szeretem a nyugalmat. Jól esik, hogy nem igazán zavar be semmi ebbe a karácsonyi idillbe.
- Soha nem jártam még itt. - állapítom meg és nézek aztán körbe a pillangós térben, amelyben meglehetősen furán festhetek sötét alakommal a párnán üldögélve. Mondjuk a szőkeségnek sem éppen ez a közege, úgy hiszem. Ám Ő azért talán mégsem rí ki annyira, mint én.
- Mondjuk minek jártam volna? - emelem meg fekete szemöldökömet, költői kérdésem közben, ahogy visszatekintek a csinos lányra velem szemben.
- És? Veled? - kérdezek vissza, ami egyébként egyáltalán nem mindennapi dolog nálam, hiszen bár felettébb udvarias vámpír vagyok, az ilyen sablonos társalgási elemeket már régen levetkőztem. Olyannyira, hogy érdeklődni úgy en bloc hihetetlen kevésszer szoktam. Általában csak válaszolok és válaszolok egy beszélgetés során, vagy véleményt cserélek a partnerrel. De hogy én kérdezzek? Főleg azt, hogy valakivel mi a helyzet éppen? Nos, ez tényleg igen ritka, akármilyen egyszerűen hagytam most kiperegni a számon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=447654#post447654][b]Adam Kensington - 2015.01.04. 10:56[/b][/url]

Sakáltanya. Összevonom kissé a szemöldökömet és megpróbálom bejárni az Elmepalotámat -ilyen kinsi kifejezésekkel és módszerekkel élve-, hogy ráleljek benne a tudásanyagomra az említett hellyel kapcsolatban. Hallottam már róla. De ez se nem bolt, se nem étterem és semmi hasonló. Felmerül bennem, hogy nem a környéken van, végül azonban rálelek az egyik termemben ismereteimre: a Sakáltanya egy lakóház. A Saint-Venantok otthonát hívják így. Tudom is, melyik épület az. Egyszer már összekapcsoltam ezt, most pedig végleg hagytam egybeforrni magamban.
Megilletődik az érdeklődésemtől, aztán leküzdi enyhe zavarát és felel nekem. Hm. Mihael. Ahogy ezt mondja, ugyanazt a feszültséget és haragot érzem rajta, mint az előbb. Úgyhogy a kép lassacskán összeáll. Különösen, hogy azon a bizonyos estén, mikor a káprázat feltűnt, bár az illata nem a lányé volt, ám tudtam, a vérük egy. Mindenképp rokonnak gondoltam az illetőt, dehát a rokonok nem feltétlen vannak jóban, még csak ismerniük sem kell egymást. Ahogy viszont a szőkeséget elnézem, Ők tényleg közel álltak vagy állnak. Mind azzal, aki felvette az alakját, mind pedig azzal, aki most itt hagyta rá a házat. Kezdem biztosra venni, hogy a kettő ugyanaz a személy. Olyannyira, hogy elkönyvelem ezt magamban. Nem mintha bármit kezdeni akarnék a kapott információval. Faggatni meg így már végképp nincs okom ezekről a kényes kérdésekről. Noha különben sem tenném.
- A rád szakadt egyeduralmat a magány nyugalmának szenteled, vagy másokat is részesítesz az így kapott lehetőségekben? - kérdezek rá ilyen választékosan, ízesen, angol akcentusomtól átitatott szavakkal, hogy élvezi-e a nagy egyedüllétet, vagy inkább meg-meghív magához másokat a legváltozatosabb programokra. Régi fényű tekintetem lágy érdeklődéssel csillog, ahogy válaszát várom.
- Azt hiszem. - vonom össze szemöldökömet, mikor a féltestvérét említi.
- Mármint szerintem találkoztam már Vele. - pontosítok bólogatva. Szavaim könnyedségéből kitűnik, nem arra a fajta bemutatkozós, szóváltós összefutásra célzok, hanem egyszerűen arra, hogy elsétálhattunk már egymás mellett az utcán. Talán még az arcára is emlékszem. Egyre gyakrabban akadok össze olyanokkal, akikhez addig még nem volt szerencsém, ám a vérük illata arról árulkodik számomra, hogy valamely családtagjukhoz, rokonukhoz igen.
Nagyon kellemes most itt. Örülök, hogy becsalt hozzá a késztetést, hogy tájékoztassam a külsejének elbitorlásáról. Igaza van, a kissé habos, pillangós díszítést és környezetet leszámítva egy teaház meglehetősen nekem való hely. Elmennék ide antik bútordarabnak, ahogy lazán üldögélek a párnán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=452381#post452381][b]Adam Kensington - 2015.01.13. 10:26[/b][/url]

Teljesen megértem a lány álláspontját, ami az otthonát illeti. Noha az én házam átjáróház -már amennyire egy vámpír háza az lehet- és ez engem cseppet sem zavar, az viszont tény, hogy én sem hívni szoktam magamhoz az embereket, hanem Ők tévednek oda maguktól. Én meg nem hajtom el őket, sőt, kifejezetten kedves vendéglátó vagyok. Ám ahogy belegondolok, az valóban igaz, hogy invitálni nem igazán szokásom senkit. Ha jönnek, jönnek. Ha nem, nem.
Egy mély bólintással köszönöm meg, amikor felveti, hogy egyszer elmehetek hozzá, ha gondolom. Elég könnyedén dobja be, és nincs is miért nagy ügyet csinálni belőle, számomra viszont ez nyilvánvalóan nem teljesen hétköznapi. Ha rólam van szó, a halandók szeretik kihasználni, hogy nem tehetem be a lábamat hozzájuk, ha nem hívnak be. Ezt mondjuk sokan nem tudják, csak akkor jönnek rá, mikor megtorpanok a küszöbükön. Azonban mikor ráeszmélnek, tudják, ezt érdemes kiaknázni, hiszen más különben kevés módja van annak, hogy velem szemben védekezzenek, ha meg akarnám kóstolni őket. Azonban egy részről a szőkeséggel már túl vagyunk ezen, más részről pedig azért akiknek az ajtajáig jutok, általában tisztában vannak vele, hogy udvarias szörnyeteg vagyok. Mindig engedélyt kérek. Ettől még persze sokan ajtón kívül hagynak a biztonság kedvéért. Nem tudom őket elítélni ezért.
Nekem is elég kellemes társaság a Saint-Venant lány. Szóval ez kölcsönös. Éppen ezért elbeszélgetünk még egy ideig, amíg elkortyolja a teáját, majd együtt hagyjuk el a teaházat, és ha már az imént az egyeduralma alá került otthonáról beszéltünk, elkísérem odáig egy komótos séta keretében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=464152#post464152][b]Adam Kensington - 2015.02.14. 20:42[/b][/url]

Reméltem, hogy elfogadja a meghívásomat. Nem omlottam volna össze, ha nemet mond, hiszen az is érthető lett volna. Ő egy fiatal, visszahúzódó lányka, én meg egy különös, sötét, még a kinézetemnél is sokkal-sokkal idősebb idősebb férfi. Nem nehezteltem volna, ha udvariasan visszautasít, ám örülök, hogy nem tette. Egyáltalán nem gyakori, hogy én bárkit elhívnék valahova. Inkább csak beengedem magamhoz az embereket, vagy csatlakozok hozzájuk, vagy elfogadom az invitálásukat. Kezdeményezni kevéssé szoktam. Rám talál mindenki magától. Vagy rátalálunk egymásra. Ez a lánnyal is megtörtént, viszont úgy sejtettem, ő nem dobna be olyasmit, hogy menjünk el valahova. Megtettem hát én.
A Labirintus című film legendás sorai után szabadon: oly' sok körmölés és levélváltás után eljutottam ide a teaházig, túl Máguscsárdán, hogy találkozzam a másik füzet birtokosával. Hét előtt néhány perccel érkezem meg a hely közelébe és látom, ahogy a navinés besétál. Várok pár pillanatot, és követem őt pontban egészkor. Nincs már az előtérben, az a csinos boszorkány nyilván bevezette a teaházba. Felakasztom itt a bőrkabátom és szokásos, sötét inges, fekete nadrágos, bakancsos összeállításomban sétálok beljebb. Rögtön észreveszem Annát, és odalépdelek hozzá.
- Szia... - köszönök rá mély, szelíd hangomon, és leereszkedem a kis asztal másik oldalára vele szemben, laza törökülésben helyezkedve el a párnán. Fehér kezeimet ölembe lógatom. Érkezik közben a pincérnő a diák teájával, és már éppen fordulna hozzám, hogy én mit kérek, mikor meglátja, kivel van dolga. Némán, érdeklődőn elmosolyodik hát csak, megvárva azért, szeretnék-e valamit. Felnézek rá és csak biccentek egy jelentékenyet, így jelezvén, hogy megvagyok. Ért a néma szóból, és tovább sétál. Ismét a társaságomra tekintek.
- Earl grey. - állapítom meg, az elé rakott tálca felé pillantva, amelyen ott a tea és minden más, ami az ízesítéshez kell. Attól még, mert én már rég nem veszek magamhoz ilyesmit, az illatáról természetesen felismerem. Az ízéről is felismerném. Csak számomra nincs élvezeti értéke.
Elmerengve figyelem Annát. Úgy hiszem, nem rendelkezik túl sok gyakorlattal az ilyen találkozók terén. Nem szokás rendelni, míg a másik meg nem érkezik, főleg, ha ennyire időben jön. Igazából még annál is udvariasabb, ha odakint vagy az előtérben várunk rá, bár igaz, ez már a lovagiasság kategóriája, amit sokkal inkább a férfi gyakorolhat, vagy az, aki ilyen jellem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=464198#post464198][b]Adam Kensington - 2015.02.14. 23:10[/b][/url]

Nem zavar sem a tegezés, sem a sziázás. Mint azt már többször megállapítottam, rám nehezen vonatkozna bármilyen szabály. Nem vagyok fiatal, azonban öregnek tekinthető sem. A korom már nem az a mérték, amit kategorizálni lehetne, így nem is kell. Szóval bármilyen forma megállja a helyét. Megszoktam, hogy van, aki csípőből közvetlen stílust üt meg, míg egyesek magáznak, vagy éppen bácsiznak. Kinek mi tetszik. Kivéve persze, ha belém kötnek. Olyankor mások a szabályok, bár tény, olyankor a fontos is más.
A lányt mintha meglepné, hogy itt vagyok. Vagy talán nem is az, hogy meglepi, csak mintha megkönnyebbülne attól, hogy megjelentem, ahogyan azt megbeszéltük. Biztos nem mindig így esik vele. Furcsák az emberek. Mi okuk így átverni valakit, főleg, ha az történetesen egy olyan helyes kis boszorkány, mint a velem szemben ülő? Jó, nyilván mások másként látják. Sajnos. De én nem ők vagyok.
- Ez csak természetes. - bólintok mélyet, végig a szemébe nézve régi tekintetemmel, arra felelvén így, hogy örül annak, hogy eljöttem. Hiszen én hívtam meg. Szóval inkább én mondhatnám ezt. De most már nem mondom, mert így már túlzónak hatna, amolyan egymás körbenyalogatásának, hiába igaz. Az ilyen megnyilvánulásoktól pedig ódzkodom. Úgy hiszem, a navinés nem is várja el. Érti ő abból, amit mondtam és ahogyan nézem őt.
- Voltál már itt ezelőtt? - érdeklődöm meg tőle, körbetekintve kicsit a jellegzetes, párnás, kis asztalos, teaházi belső téren, amelyben pillangók röppennek ide-oda. Visszanézek Annára aztán, várva válaszát, és figyelve, ahogy elvan az ízesítőkkel, kellékekkel, viszont felhasználni nem használja őket. Ahogy békésen üldögélek vele szemben, végtagjaim persze túllógnak a berendezéseken. Főleg a térdeim állnak nagyon ki, ahogy törökülésben tartom magam, lazán egyenes háttal, hol a combjaimra, hol közéjük ejtett kezekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=464244#post464244][b]Adam Kensington - 2015.02.15. 00:04[/b][/url]

Örülök, hogy ahogy egyre több időt töltök itt, egyre kevesebb magyarázatra szorul a személyem. A tanoda nagy része az Edictum miatt ismer, a falusiak meg a Kins&Kens révén és amiatt, mert köztük járok, és nem titkolom, mi vagyok. Éppen ezért a nagy részük már tudja, hogyan álljon hozzám és minek tulajdonítsa az olyan kirívó jegyeimet, mint a kisugárzásom, a bőröm sápadtsága, vagy éppen a szemeim különleges, megmagyarázhatatlan fénye. Azt gondolom, a velem szemben ülő lányka szintén tisztában van azzal, hogy vámpír vagyok. Az első találkozásunknál még talán nem volt, azóta viszont valamilyen módon világossá lett számára. Kérdezgetni azonban nem kérdezget és kétségeket sem látok a szemében. Ez jól van így, persze az ellenkezője sem zavarna.
Bólogatok csak feleletére, ismét körbepillantva közben. Tény és való, elvileg nem igazán passzolok ebbe a környezetbe, gyakorlatilag viszont nincs hely, ahova ne illenék. Pontosan azért, mert alkalmazkodom. Elfogadom a körülményeket és létezem bennük. Ettől pedig egészen olyan hatást keltek, mintha odavaló lennék.
- Végre felhasználhattam őket. - bólogatok, ahogy szóba hozza a naplót.
- Pár évtizede szereztem be a füzeteket, mert érdekesnek találtam ezt a megoldást. Feleslegesen viszont nem akartam írni beléjük. - tárom elé, nyugodtan ecsetelve szép magyarsággal, csak egészen enyhe angol akcentussal levelezőalkalmatosságaink történetét. Megtehettem volna, hogy tesztelem a tárgyakat, hiszen a mindenem a kísérletezés, de gyakran megesik, hogy valamit félreteszek és kipróbálom, mikor eljön az ideje. Nem vagyok egy türelmetlen alkat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=464484#post464484][b]Adam Kensington - 2015.02.15. 19:18[/b][/url]

A léptékek. Mindig visszaköszön, mennyire különböznek az embereknél és nálam. Nem szoktam hangsúlyozni és tapintatosan kezelem, hiszen tudom, milyen felfoghatatlan a számukra. Viszont nyilván nem fogok mellébeszélni sem a tényeket tekintve. Ha kérdeznek, válaszolok. Ha felvetnek egy témát, reagálok. Ilyenkor pedig megesik, hogy felfedek valami számukra elképesztőt, amit bár eddig is nyilván sejtettek, mégis más hallani tőlem. Mint most az évtizedek kérdése. Hagyom leülepedni a lányban, amennyire lehet.
Egyáltalán nem gondolok arra, mi lesz a jövőben. Tudom, ők teszik. Asztaltársaságom főleg. Sok emberhez hasonlóan kész tervei vannak, amiknek mint tudjuk a sorsa leginkább csak kudarc és csúf csőd, de tanulság. Ha halandó volnék sem terveznék. Ugyanígy csak tenném, amit jónak látok és kihoznám mindenből a kellemes maximumot. Ők azonban ábrándokat, elképzeléseket kergetnek, aztán amint elérték, gyakran fásultak lesznek, mert rájönnek, talán nem is erre kellett volna törekedjenek. Persze, van, akinek bejön. Talán a navinésnek is be fog. Nem venném rossz néven, ha a levelezésünk végével visszaadná nekem a füzetet, hiszen jól ismerem már a halandók aggodalmaskodásait és feszengéseit. Mondhatnám rájuk nagyképűen, hogy hülyeségek, mert igazából azok is, de... nekik mások a vélt vagy valós értékeik.
- Inkább a hely választ engem. - felelem nyugodt baritonomon.
- Már pár nap után világossá válik számomra, megtűrnek-e ott. - mesélem mindezt olyan rezzenéstelenül, mintha azt válaszoltam volna, éghajlat, zajszint vagy épp földrajzi fekvés alapján döntök. Ez a luxus azonban soha nem adatott meg nekem. Noha nincsenek is nagyon ilyen szempontjaim. Nyilván a sarkvidékekre vagy az Egyenlítőhöz sem érdemes költöznöm, hisz az előbbieken néha le se megy a nap, a másikon meg rengeteg ideig van fenn. Ezen kívül viszont nincs sok megkötésem. Éltem én már mindenütt. Hol több, hol kevesebb ideig. Hiszen megtehetem. Nem marasztal sehol semmi és senki. Egy idő után kihalnak mellőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=464602#post464602][b]Adam Kensington - 2015.02.16. 01:07[/b][/url]

Finoman megrázom a fejem, így jelezve, hogy ugyan, semmi gond. Nagyon értékelem, ha valaki tapintatos, engem viszont már annyi minden ért, hogy nehezen érint bármi érzékenyen. Mindenről megvan a véleményem és akadnak érzéseim, ám ez utóbbiak egy nagyon alapvető szinten mozognak csupán. Amolyan fásult kábán keringenek bennem, langyosan. Már mindenhez hozzá vagyok szokva és igazán semmin nem izgatom magam. Akadnak kitöréseim egy-egy helyzetben, de azok sem olyan jelentősek, mint amilyennek látszanak. Csak néha jól esik úgy tennem, mintha engem is mélyen tudna érinteni valami. Aztán lehet, inkább csak másokat nyugtatok ezekkel a megnyilvánulásokkal, hogy mégse csak az jusson eszükre rólam a vámpírságom mellett, hogy pszichopata vagyok. Hiszen természetesen az vagyok, csak éppen ez koránt sem kell olyan rémes legyen, mint amit a szó hallatán az emberek ehhez társítanak. Igaz, azt nem mondhatom, hogy nem vagyok elvetemült vagy sorozatgyilkos, azonban tény és való, hogy szelíd szörnyeteg vagyok.
Csöndesen pillantok körbe a teaház barátságos terében, majd a velem szemben ülőn állapodik meg tekintetem, és őt figyelem némán. Nem szólok most egy darabig. Hagyom, hogy szokja a jelenlétem meg a velem kapcsolatos gondolatokat. Ráadásul különben is már így is rekordot döntöttünk a váltott szavak mennyiségében ezen az estén. Úgyhogy csak ücsörgök a párnán, és fejemet kissé oldalra biccentve nézegetem Annát. Nem tolakodón, sem tanulmányozón, hanem csak úgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=464806#post464806][b]Adam Kensington - 2015.02.16. 16:56[/b][/url]

Gyakran látom az embereken a megrökönyödést amiatt, hogy nem kérdezgetem őket az adataikról, dehát azoknál körülbelül mindent fontosabbnak tartok, ráadásul ezeknek a bizonyos adatoknak a jó részét simán leszűröm abból, amit látok, hogy aztán ezekkel mit se foglalkozzak. Hiszen nem érdekes. Sokkal érdekesebb, ki mit szeret, hogyan mosolyodik el, milyen szavakat használ, mitől csillan fel a szeme, igazgatja-e a ruháját, mitől jön zavarba, mik az elvei, hogyan látja a világot. Ezekről pedig néha sokkal többet megtudni akár szótlanul, ha pedig mégis megkezdődik egy beszélgetés, részemről szeretek inkább az ilyen momentumokra szorítkozni. Együtt gondolkodni, elemezni, filozofálni. Minden másra ott a bólintás meg a fejrázás, amitől a legtöbben idegbajt kapnak, hiszen miért nem szólalok már meg végre? Hallgatok itt sokat tudóan, biztos lenézem őket. Pedig nem feltétlenül.
- Mit szólnál egy asszociációs játékhoz? - vetem fel aztán békés hangomon, hosszú percek teaházi hangulattól zsibongó csöndje után. Szeretek játszani, bármennyire nem néznék ki belőlem a legtöbben. Mindegy, hogy sakk, kártya, társas vagy ilyen szóbeli. Ellazít, kikapcsol, közben pedig ezerszer többet megtudsz a másikról, mintha elkérnéd az anyakönyvi kivonatát, az igazolványait és minden orvosi aktáját.
- Mondok szavakat és te mindig rávágod, ami először az eszedbe jut róluk. Aztán cserélünk. - magyarázom el az egészen egyszerű szabályt, bár nem hiszem, hogy ne volna tisztában vele, vagy ne sejtette volna. Azonban így a tiszta sor. Régi fényű szemeimmel barátságosan kémlelem őt, várva, benne van-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=464945#post464945][b]Adam Kensington - 2015.02.16. 21:39[/b][/url]

Benne van a játékban. Pompás. Látom az izgatott csillogást a szemében. Kíváncsi az elkövetkezendőkre. Akárcsak én. Bólintok hát neki, lesütöm pár pillanatra a szemem, helyezkedve törökülésemben, mígnem kicsit előre dőlök, lekönyökölve magam elé a teázó asztalra, összekulcsolt kezeimet rásimítva. Ezzel némileg közelebb hajolok társaságomhoz. Aprót köszörülök torkomon -nem mintha szükségem lenne rá- és a szemébe nézek, néhány arcomba lógó tincs mögül.
- Cukor. - adom meg az első szót könnyedén.
- Bogolyfalva. - folytatom. Minden bemondás között megvárom, míg felel rá. Míg közli azt a szót, amely eszébe jut az általam megadottról. Meg persze tartok mindig egy kis hatásszünetet, hagyva lógni a levegőben közlését és pár pillanatot arra, hogy egy biccentéssel, pislogással lereagáljam, figyelve helyes vonásait velem szemben. Így, hogy könyökölök, egy magasságban vagyunk.
- Szövetséges... Kanóc... Amszterdam... Szomjúság... Ügyetlen... - érkeznek egymás után a legkülönfélébb kifejezések nyugodt baritonomon.
- Mozart... Nyugat... Király... Felelősség... Búvóhely. - zárom egyelőre a sort. Körülöttünk eközben a többi asztalnál a vendégek iszogatnak, csevegnek, nevetgélnek, azonban nem igazán figyelek rájuk. Háttérzaj mindössze. Most csak mi vagyunk ketten meg a játékunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=465008#post465008][b]Adam Kensington - 2015.02.16. 23:29[/b][/url]

A válaszok egyike sem túl meglepő, noha nem is vártam ilyet. Mindet teljesen rendjén valónak találom, bár mit ne találnék rendben? Ha kézenfekvő, amit mond, akkor azért; ha meg valami egészen bizarr vagy különc képzettársítás, akkor meg azért. Mindennek van értelme és létjogosultsága, a levont következtetés a lényeg. Ezekből az asszociációkból pedig azt a következtetést vonom le, hogy Anna elméje földhöz ragadtan, teljesen praktikusan működik és jól csatol. Az iméntiekből legalábbis ez derül ki. Lássuk, velem mi a helyzet.
~ Fény. - Világosság. - ezen nincs mit sokat magyarázni, bár kitelhetett volna tőlem valami fájdalmas reakció, ez tény. De akárhogy a sötétség gyermeke vagyok, nem ez jut róla eszembe. Ahhoz túl szabadon gondolkodó bestia vagyok.
~ Rét. - Kerülgetés. - igen, a találkozásunk. Tekintetem elmosolyodik.
~ Falu. - Emberek. - mint személyek és mint faj.
~ Füst. - Pápa. - az egyházfő megválasztásának jelzése a fehér füsttel.
~ Felhő. - Takar. - elfedi a napot vagy épp a csillagokat.
~ Vihar. - Szép új világ. - idézem Shakespeare említett művéből a híres kifejezést.
~ Eső. - London. - mindkettőt szeretem, és egyik nincs a másik nélkül.
~ Falevél. - Ér. - amik végigfutnak rajta, akár az emberek bőre alatt, kínálgatva magukat nekem. De próbálok nem elkalandozni, figyelek a továbbiakra.
~ Ősz. - Nyugalom - talán a kedvenc évszakom. Az illatok, a színek, az elmúlás.
~ Hideg. - Kéz. - természetesen az én kezemre gondolok. Ha a sápadtságom, szemem fénye, érdekes kisugárzásom, vagy más jellegzetességem ne volna elég árulkodó, amint hozzáérek valakihez, minimum gyanakodni kezd.  
~ Bor. - Krisztus vére. - élek ismét egy vallásos kifejezéssel. Egy fajtámbelitől ezek elég bizarrul hathatnak. Főleg, hogy ahogy kiejtem őket, nem lobbanok egyből lángra. Dehát ez csak tévhit. Ettől függetlenül persze vámpírtársaim általában tényleg távol tartják magukat Isten szolgáitól, otthonától, ereklyéitől. Nem fér össze velük.
Ahogy megvagyok a lánytól kapott szavakkal, ismét Ő következik. Felemelem karjaimat az asztalról, újra kiegyenesedve ültömben. Kezeimet hosszú combjaimra teszem. Megnedvesítem ajkaimat és lustát pislogok
- Forr... Hús... Barátság... Occam borotvája... Méreg... Javít... Ünnep... Harry Potter... Csapágy... Halhatatlan. - tárom elé csöndesen, ráérősen az újabb kínálatot, hallgatva őszinte megnyilvánulásait velük kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=465152#post465152][b]Adam Kensington - 2015.02.17. 17:24[/b][/url]

Most már akadnak meglepőbb társításai és olyanok, amikből egyre és egyre több mindenre derül fény. Főleg Occam borotvájánál és az ünnepnél merengek el egy másodpercre, hogy csak utána folytassam a felsorolást. A halhatatlanra adott, elutasító válasz pedig kifejezetten érdekes, és látom a tekintetében, mennyi mindent hordoz ez magában. Na de ismét én következem.
~ Perem. - Leesik. - rögtön egy alak ugrott be, aki egy szakadék vagy épület szélén áll, és egyensúlyát vesztve alábukik, vagy éppen letaszítják.
~ Zene. - Hangulat. - meghatározza a szerzését, aztán a kész mű pedig kölcsönzi ezt a hangulatot. A zenéhez hangulat kell és hangulatot teremt. A zene által minden más színben tűnik fel. A zene érzéseket hív elő, erősít fel.
~ Föld. - Bolygó. - amit szívesen megszemlélnék egyszer a világűrből.
~ Élet. - Lét. - az embereknek sokkal inkább elfogadható kifejezés az, hogy én létezem, mint az, hogy élek. Holott én mind a kettőt igaznak tartom magamra.
~ Oklevél. - Elismerés. - legalábbis egy írott formája.
~ Tanítás. - Adni. - átadni a tudást. Az egyik legnagyobb ajándék.
~ Gyerek. - Kezdet. - vágom rá nyugodtan, holott igazából az idegen szóval holtversenyben jutott ez eszembe. Azonban az átfogó gondolkodás győzött a személyes hozzáállás felett. A gyermek egy olyan új kezdet, amit én nem adtam meg és soha nem is adhatok meg a világnak, és Isten igazából eszem ágában sincs. Még a magam módján sem. Hiszen, ha átváltoztatok valakit, a Gyermekem volna. Ilyen terveim viszont szintén nincsenek. De persze megesni megeshet.
~ Játék. - Kikapcsolódás. - ami ellazít és szórakoztat.
~ Freud. - Szex. - hagyom a szót egyszerűen kigördülni számon.
- Utolsó kör. - jelentem be aztán az asszociálással kapcsolatban. Három a Magyar Igazság és még nagyon sok minden három. Mindig érdemes nem megállni kettőnél és nem tovább menni négyig, azonban nem kívánok most ezzel kapcsolatban sem filozofikus, sem memetikai, sem monthy pythoni fejtegetésekbe belemenni.
- Köd... Sors... Kíván... Edgar Allan Poe... Diadal... Szerep... Öngyilkosság... Fej... Herceg... Sóhaj... Féreglyuk... Alázat. - zárom az újabb komótos felsorolást, várva megnyilvánulásait, majd az utolsó feladványokat, amelyeket nekem szán. Továbbra is csak ücsörgök vele szemben a párnán, és mit sem törődöm a repdeső pillangókkal, a csészék zörejeivel, a kanalak koccanásával, a beszélgetőkkel. Csak az ő és a saját gondolataimat figyelem. Minket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=465470#post465470][b]Adam Kensington - 2015.02.18. 11:52[/b][/url]

Érdekes, érdekes. Egyre-egyre érdekesebb. Tényleg belejöttünk. Már azoknak a társításoknak is megvan a maga pikantériája és különlegessége, amelyek önmagukban hagyományosnak tűnnek. Hangulatuk a játék lendületében áll. Abban, hogy belemelegedtünk és mintha egyre jobban kitárulkoznánk. Főleg a lány. Nekem nem nagyon van hova tárulkoznom.
Van néhány momentum, amelyre úgy döntök, majd visszatérek. Ha nem most, majd a levelezéseinkben. Néhány asszociációja megragadt bennem. Nem feltétlen kéne ezt magyarázni, hiszen önmagában helytálló, azonban kár volna egy-egy remek témát veszni hagyni, ha már egyszer megmozgatják az elmémet. Most viszont tényleg nem maradok itt náluk, hanem koncentrálok az utolsó részre. Én jövök.
~ Hártya. - erre nem vágok rá rögtön valamit, csak lesütöm a szemem egy pillanatra. Veszélyes egy játék ez. Igazából kifejezetten illetlen. Nem hiába nem szokás azonnal a világba ontani, amit gondolunk. Úgy marad csak rend, ha megfelelő köntösbe öltöztetjük mondandónkat, vagy hallgatunk. Ennek a játéknak viszont a nyers őszinteség az alapszabálya. Mód viszont akad rá, hogy az ember közben mégis úriember maradjon...
- A másodikat mondom, ami eszembe jut. - közlöm vele jelentőségteljes tekintettel, ahogy nyugodtan visszaemelem rá pillantásom.
- Réteg. - bólintok, könnyen túllépve a kis megakadáson. Mehetünk tovább.
~ Sírás. - Vétek. - jutnak eszembe olyan könnyek, amiket én okoztam.
~ Kapar. - Köröm. - szinte hallom, ahogy sercegve súrlódik a fának.
~ Kendő. - Hölgy. - sokszor láttam, miként nyújtják át kecsesen a lovagoknak.
~ Dohos. - Pince. - mondom egyszerűen, színtelenül, magától értetődőn.
~ Harmadik. - Beteljesülés. - a szent, bűvös szám, amely mindenkor megjelenik, mindenhol jelen van. Eddig számolunk, ennyiszer próbálkozunk, ennyi részre tagolunk... és sorolhatnánk még ezt napestig.
~ Iszony. - Undor. - közlöm, ahogy rögvest elhűlt, torz arcok ugranak be.
~ Húsvét. - Feltámadás. - ejtem a szót kellemes áhítattal.
~ Feltámadás. - kapom vissza a szót.
- Élet. - suttogom révetegen, szinte lehelve csupán. Ahogy Jézus mondta, én vagyok a feltámadás és az élet. Számomra a feltámadás az élet. Meghaltam és feltámadtam, új életet kapva. Megmenekültem. Ami velem történt, nem átok. Ami velem történt, az áldás. Mert az élet áldás, bármilyen hitvány alak próbálja is meg elhitetni velem, hogy halott vagyok és hogy az enyém nem élet. Pedig ugyanannyira élet, mint az övé vagy bárkié. Ahogy ezek a gondolatok elmémben kavarognak és tompán lüktető érzésekkel töltenek meg, régi tekintetem homályossá válik, és úgy pislogok Annára, hogy abból egyértelműen kivehető, nem teljesen vagyok most jelen időben és térben. De lassacskán visszatérek. Legalább annyira, hogy a velem szemben ülő diáklány jelenlétét befogadjam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=465631#post465631][b]Adam Kensington - 2015.02.19. 12:24[/b][/url]

Egy mosoly. Ez fogad a gondolataimból való visszatéréskor. Számmal nem, de tekintetemmel és egy barátságos pislogással viszonzom a gesztust. A kérdésbe ágyazott javaslatra csak egy mély, úrias bólintással felelek. Ahogyan ő szeretné. Meg persze nekem sincsen ellenemre a távozás, amely ismét egy kellemes sétával kecsegtet. Ez szinte már szokásunk.
Felkelünk a párnákról, a pulthoz megyünk, és a farzsebemből hanyagul elővett varázslópénzekkel rendezem a számlát, korrekt borravalót hagyva. Ahogy ezzel megvagyok, mehetünk a kabátunkért, holminkért. Mikor már minden rajtunk van, és indulásra készen állunk az előtérben, könyökömet Annának nyújtom, hogy belém karolhassunk és kilépdeljünk az utcára.
Innentől pedig szó bennszakad, hang fennakad, bár ami ilyenkor köztünk megesik, koránt sem ennyire drámai, hanem magától értetődő és jó. A magunkhoz képest sok váltott szó után most visszatérünk a csöndhöz, amely ugyanannyira természetes közegünk, ha nem még inkább az. Ennek ellenére a ma esti játék és beszélgetés szerintem nem hogy éket vert közénk, hanem elmélyítette, megszilárdította ezt a mi különleges viszonyunkat, megtartva közben minden értéket. Hiszen ugyanolyan háborítatlanul andalgunk tovább, nyugodtan létezve egymás oldalán.