Ahogy belépsz a Pillangó-varázs Étterembe és Teaházba, azonnal elbűvöl a modern dizájn és az elegancia. A falakat finom szürke és fehér árnyalatok díszítik,  meghitt és barátságos atmoszférát teremtve. Az étterem központi részén egy hosszú étkezőasztal található, amelyen elegáns teríték terül el. A fehér szalvéták és a finom textúrájú terítők stílusosan kiegészítik az asztal megjelenését. A tányérok, evőeszközök és kristálytiszta poharak letisztult vonalvezetése és minőségi kialakítása az étterem eleganciáját és ízlését hangsúlyozza. Az asztal közepén található virágcsokrok frissességet és színpompát visznek az étkezőterembe, míg az apró gyertyák romantikus hangulatot teremtenek.
A helyi bár területe is lenyűgöző. Az üvegpolcokon rendezetten sorakoznak a különböző italok és koktélok, amelyek széles választékát kínálják a vendégeknek. A falakat dekoratív táblák és fényes tárgyak díszítik, ami exkluzív és modern megjelenést kölcsönöz a térnek. A stílusosan kiválasztott világítás meleg és barátságos légkört teremt, tovább fokozva az étterem vonzerejét.
Az étterem egy olyan hely, amely egyaránt alkalmas romantikus vacsorákhoz, baráti összejövetelekhez vagy akár kisebb ünnepi eseményekhez. Az étterem modern, ugyanakkor meghitt és barátságos atmoszférája garantáltan emlékezetessé teszi az itt eltöltött időt.



A Pillangó-varázs Étterem és Teaház egyedülálló élményt kínál a vendégeknek, hiszen nemcsak ízletes ételekkel és italokkal, hanem különleges török kávékkal és teákkal is várja őket.
Az étterem és teaház kínálatában szerepelnek a tradicionális török kávék, amelyeket gondosan elkészítenek és csészékben tálalnak. Ezen italok gazdag aromájukkal és intenzív ízvilágukkal különleges élményt nyújtanak a kávékedvelőknek. Az étterem tapasztalt baristái hagyományos módon készítik el ezeket a kávékat, így a vendégek megismerhetik a török kávézás művészetét és hagyományait.
Emellett a teafogyasztók sem maradnak ki a különlegességekből. A Pillangó-varázs Étterem és Teaház teakínálatában szerepelnek a különböző török teák is, melyek gazdag ízvilágukkal és egzotikus aromáikkal kápráztatják el az ínyenceket. A teák frissen főzve és ízlésesen megkomponált teáscsészékben kerülnek felszolgálásra, hogy a vendégek teljes mértékben átélhessék a török teakultúrát.
A Pillangó-varázs Étterem és Teaház ezzel a különleges kínálattal tovább fokozza az étterem hangulatát és vonzerejét. Az itt eltöltött idő alatt a vendégek nemcsak finom ételeket és italokat fogyaszthatnak, hanem felfedezhetik a török kávék és teák gazdag világát is. Ez a megkapó kombináció teszi a helyet egyedülállóvá és felejthetetlenné.

Emellett a hely egyedi és varázslatos kültéri terasszal rendelkezik, mely egy gyönyörű lepkeházat idéz. Ez a különleges külső rész lehetőséget nyújt a vendégeknek, hogy a természet közelségében élvezhessék az étel- és italválasztékot.
A lepkeház a Pillangó-varázs Étterem és Teaház egyedi jellemzője, mely kívül-belül lenyűgöző látványt nyújt. A kültéri terasz intimitása és varázsa lehetővé teszi a vendégek számára, hogy átadják magukat a természet szépségének, miközben élvezik az étterem ízletes fogásait. Az ülőalkalmatosságok és asztalok kényelmesek és elegánsak, lehetővé téve, hogy a vendégek kényelmesen étkezzenek és pihenjenek a lepkeházban. A természetes növényzet és virágok körülöttük kellemes környezetet teremtenek.
A lepkeházban való tartózkodás során a vendégek teljesen elmerülhetnek a természet nyugalmában. A hangulatos világítás és a megvilágított helyigés esténként varázslatos atmoszférát teremt. Ez egy olyan hely, ahol a vendégek eltölthetik idejüket, miközben szabadon engedik a város zaját, és élvezik az étel- és italélményeket a természet közelében.
A kültéri részben a Pillangó-varázs Étterem és Teaház egyedülálló lehetőséget nyújt a vendégek számára, hogy egy különleges és bájos környezetben élvezzék az étel- és italfogyasztást. Ez a részlet gazdagítja az étterem hangulatát és még emlékezetesebbé teszi a vendégek élményét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=285971#post285971][b]Weöres Ioana Médea - 2014.05.01. 22:45[/b][/url]

Ombozi Noel
outfit.


Ha bármi olyan témáról adódik szó, amiről nem olvastam el már a létező szakirodalom felét legalább, nem igazán tudok megszólalni, pontosabban nem nagyon szeretek, mert nem tudom mit mondjak, és főleg azt nem, hogyan. Ez még nem is lenne akkora baj, mert olvasok én, ha valami felmerül, azonban az emberekkel való kommunikációról nem olyan könyv, ami igazán megtanítana ennek minden apró kis trükkjére. Ilyenkor azt is tudnám értékelni, ha előbukkanna a semmiből a tündérkeresztanyám, akiben nem is hiszek mellékesen, mert nem több mesénél, és csak intene egyet, amitől valaki más lennék, aki nem kínlódik minden egyes mondat megfogalmazásával, ha az nem tény. Azt se tudom, hová tettem az eszem, amikor megírtam azt a levelet, és elküldtem Noelnek. Honnan fogom én egyáltalán tudni, hogy ő az? Ez meg még csak a legkisebb gondom jelen pillanatban. Mit fogok egyáltalán mondani. Vajon hasonlít egy kicsit Sárára? Na de kezdem az elejéről, hogyan is kerültem én ide. Onnan indul a történet, hogy van Sára, aki a legeslegjobb barátnőm, még ha túlzásnak is hat egy ilyen felsőfok, de igaz, mert Sárával most már tényleg mindent meg tudok beszélni az égvilágon, és még ha nem is értjük egymást mindig teljesen, azért nagyon jó ez így, és rettenetesen szeretem vele tölteni az időmet, még ha azt is mondják, hogy rossz hatással lehet rám, mert rellonos. Na és? Apu még mindig nem tudja elhinni, mit keresek én a Levitában, miután visszamenőleg az egész családom mardekáros volt, ha épp nem a Durmstrang diákseregét bővítették. Igazság szerint oda is húz a szívem a zöldekhez, nem csak Sára miatt, hanem úgy általában is, nemrégiben még a meccsen is nekik készültem volna szurkolni, ha nem fújják le, mire megkésve kiértünk Sárával, aki úgy egyébként meg rengeteget mesélt az öccséről, aki a csapat terelője, ha jól emlékszem, én meg végül puszta kíváncsiságból is írtam neki egy levelet, amire válaszolt, most meg itt vagyok a megbeszélt helyen, a megbeszélt időben. Reggel még azon morfondíroztam, hogy ez nekem nagyon nem fog menni, megírom, hogy náthás lettem, vagy influenzás, maláriás... aaaz mégse jó, itt nincs olyan, de himlő... bubópestis... bármi, ami kibúvó, nekem meg elmúlik ez a szörnyű gyomoridegem. Azt se látom előre, hogy vajon most meg se fogok tudni szólalni majd, vagy éppen szómenésem lesz, és összehordok minden hülyeséget. Valaki csapjon le. Megkértem volna Sárát, de úgyis azt mondaná, hogy menjek csak, mert kell az önbizalom, és ez pont jó arra, hogy összeszedjem, az öccse meg biztosan nem esz meg. Próbálok lenyugodni nagy levegőt véve, miközben besétálok, köszönök a dolgozóknak illedelmesen, bár kissé halkan, majd azonnal kinézem az egyik üres, nyugalmas sarkot, és pillanatokon belül helyet foglalok. Nagy levegő, Médea, kifúj, beszív, kifúj, nem fog megenni, fő a nyugalom ugye, csak oda ne égjen. Te jó ég, ha én most előszedem ezeket az idióta kis poénnak szánt valamiket. Jobb lett volna nem jönni mégis, de akkor meg a bűntudatom munkálna, hogy hazudtam, mert egyik eszembe jutó indok sem lenne éppenséggel igaz. Legalább tea van, majd valami nyugtató hatásút kérek, csak érkezzen meg Noel is, mert illik megvárnom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=286000#post286000][b]Weöres Ioana Médea - 2014.05.02. 01:20[/b][/url]

Noel
outfit.

Pár perccel korábban érkeztem, mert sosem szeretek késni sehonnan, most meg még ideges is vagyok azon, hogy nem is ismerem. Ekkora bolondságot csinálni is csak én tudok, és fogalmam sincs, mi ütött belém akkor, de most már minden lehetőséget számba véve esélyem sincs megfutamodni. Innen már semmiképpen sincs menekülési lehetőség. Próbálok még mindig azzal a módszerrel megnyugodni, hogy nagy levegőt veszek és kifújom, meg közben... jaj, hogy is volt, az a kép, ami megnyugtat. Még egy nagy levegő, aztán meg összerezzenek, amint meghallom a hangot. Megérkezett. Szusszantok egyet, igyekszem mosolyogni, bár magamból kiindulva ez most éppen nem meggyőző, mármint átérződik rajta bizonyára az, hogy mennyire szorongok. Sára azt mondja, mindig látszik minden egyes mozdulatomon, ha szorongok, de nem tudok mit tenni ellene, azaz, hogy tudok, csak nem mindig válik be. Éppen rábólintanék a nevemre, amikor kiejti a kedvenc szót, és ettől azonnal kérdőn húzom fel a szemöldököm, és egy fél pillanatig még a szemébe is nézek, mielőtt kiszúrnám mögötte a fal egyik pontját, csak hogy be ne álljon megint az az állapot, hogy teljesen összezavarodok mindennel. Áldott jó kis tünet ez is, ráadásul sokszor azt hiszik nem mondok igazat. Na de gondolatmenet vége, ugyanis már meg is szólalok hitetlenkedve, szinte már felháborodottan.
- K-k-kedvence? - kérdezek vissza, és nem azért dadogok, mert egyébként dadognék, hanem egyszerűen most nagyon meglepődtem ezen, meg is rázom a fejem, mert ez nem igaz. Sára a legjobb barátnőm, és pont. Ez egyszerűen megkérdőjelezhetetlen, bárki bármi mást mer állítani, az úgy biztos nem igaz. Bár kicsit elbizonytalanodok, hiszen mégis az öccse mondja ezt, de nem, ez így nem igaz, nem lehet igaz. Nem fogok tágítani a saját álláspontom mellől, ebben most biztosra igazam van.
- Sára a legjobb barátnőm, semmi ilyesmiről nincs szó. - jelentem ki nagyon határozottan, majd nyelek egyet, és ideje visszavenni a morcosságból, mert elvileg nem kioktatni akarnám, hanem megtudni, kicsoda is Noel. Ma már sokadjára veszek nagy levegőt, sóhajtok egyet, aztán tényleg elmosolyodom, és kezet nyújtok neki, mert akármit is mondott Sáráról, az illem az még illem marad.
- Amúgy meg igen, Médea vagyok, de már megszoktam azt is, ha Médinek szólítanak, és én is örvendek a találkozásnak. - jelentem ki, még mindig mosolyogva, bár kissé félszegen, mint ahogy az tőlem ilyen helyzetben már-már elvárható. Közben, ha valaki arra jön felvenni a rendelést, egy levendulateát kérek, aztán visszatérek a beszélgetéshez, azaz annak egyelőre a kezdetleges csontvázához, ami még mindig szorongással tölt el, mert fogalmam sincs, merre tovább. Magam elé pislogok pár pillanatig, megforgatom ujjamon a körbetekeredő kígyót ábrázoló fekete gyűrűt, mintha segítene a gondolkodásban egy kicsit is, és felpillantok futólag.
- Hogy őszinte legyek... ez így annyira hivatalosan hangzik, hogy állsz rendelkezésre. Igazából csak sikerült lekésni a nagyon rövidre sikerült meccseteket, pedig Sári meggyőzött, hogy szurkoljak nektek, annyira büszkén újságolta, hogy te is játszol a csapatban, és akkor már kíváncsi lettem, hogy kinek is kellett volna szurkolnom annyi levitás között. - mondom ki azt, ami először eszembe jut, és ajaj, ez most megint a beszédesebb felem, ami azt jelenti, hogy minden hülyeséget össze fogok hordani, ami csak eszembe jut. Különben nem kell sok idő, hogy azt is konstatáljam, hogy egészen jóképű öccse van a barátnőmnek, de az egyetlen zavaró tényező még mindig az, hogy nekem társalogni kell. Bár lehetne tökéletesen szociálisnak lenni úgy, hogy meg se kelljen mukkannom hozzá. Még jó, hogy a teámat meghozzák közben, egy hálás mosollyal köszönöm meg, majd lelkesen kavargatni kezdem, amint került bele cukor, mintha legalábbis meg tudná mondani, milyen jövő vár rám. Az a kis örvény a közepében viszont megnyugtat kissé, nem is hülyeség a felszínét bámulni, miközben feltehetőleg ő meg engem bámul éppen, és gyanúm szerint, mint sokan mások, ő se tudja, hová is tegyen. Vagy olyan lenne, mint Sári. Na csak kiderül rövid időn belül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=290152#post290152][b]Weöres Ioana Médea - 2014.05.10. 01:07[/b][/url]

Noel
outfit.

Megérkezik Sára öccse, így már végképp nem marad lehetőségem eltűnni innen. Jó lesz összeszedni magam, és szembenézni azzal, hogy mennyire meggondolatlan tudok lenni időnként. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha Sára mutatja be, de már késő bánat, helyette itt ülök vele szemben, és azt sem tudom, mit is mondhatnék, már persze, amíg ki nem jelenti, hogy én volnék barátnőm új kedvence. Pillanatokon belül rá is kérdezek, mert kissé felháborítónak találom ezt a megnevezést, noha nem kizárt, hogy egyszerűen csak nem értem, mire is céloz vele. Vagy mégis jól értem. Némi türelmetlenséggel várom a válaszát, amit aztán be sem fejez igazából. Ismét kérdő tekintettel pillantok rá, majd összpontosítok vissza a falra. Édes drága jó apukám, köszi innen is, hogy beírattál ide. Otthon sose tűnt fel, hogy nekem mennyire meg kellene tanulni ezt a nyamvadt szemkontaktus dolgot például.
- Ne, ne... Te meg mi? - kérdezek rá azonnal, elfelejtve, hogy az imént milyen problémám volt még a megszólalás kapcsán. Ez már megint az a pillanat, amikor addig szorongok, hogy sikerül átesni a ló túloldalára és többet is beszélni a kelleténél, de akkor is érdekel, mit akart mondani. Nem szeretem a félbehagyott mondatokat, amikkel felcsigázzák az ember érdeklődését, aztán meg huss, ott maradsz a semmivel, mert nem tudsz gondolatot olvasni. Nem hagyom én ezt most annyiban, sőt, még azt az iménti kijelentést is kiigazítom pillanatokon belül, aztán jöhet a tényleges bemutatkozás is. Nem viszem túlzásba a közvetlenséget, illemre neveltek, de az emberekkel bánni azért még nehezemre esik, kivéve ha - mint az nemrégiben kiderült - holmi gátlásoldó hatású innivalókkal kerülök közelebbi kapcsolatba, csak annak meg nem túl kellemes következményei is vannak. Mai napig nem tudom például, hogy mi történt a tetoválásom elkészültétől egészen az ébredésemig, na de vissza inkább ide. Amint lehetőség nyílik a rendelésre, egy levendulateát kérek, csendben végigvárom, amíg Noel is elmondja, mit inna, majd a következő kérdésére holtbiztos, hogy atropin nélkül is maximális méretűre tágulnak a pupilláim. Nézek egy nagyot, majd lepillantok a kezemre, és forgatni kezdem a gyűrűt az ujjamon. Most légy okos, Médi, szívem. Sára már rég benne lenne a válasz közepében, én meg itt úgy teszek, mint valami tizenéves kiskamasz. Nagy levegő, fő a nyugalom, aztán jöhet a válasz is, azaz jöhetne, ha nem hoznák meg a teámat. Olyan lelkesen kezdem kavargatni, amint beleteszem a cukrot, hogy az már túlzás, de végre tényleg meg kellene szólalnom. Végül is, csak nem leszek én a vacsorája, úgyhogy vágjunk bele.
- Hasonlítasz Sárára - kezdem felpillantva. Sára is kimondja, amit gondol, és ahogy nézem, Noelnél sincs ez másként, de azért még innen folytatni kellene, azt hiszem. Elmosolyodom a mondat végére, majd már folytatom is.
- Igazából... ha jobban meggondolom, valahogy ilyennek képzeltelek. Nem tudnám megmondani, hogy ez valami családi vonás-e nálatok, de határozottak vagytok mindketten, és kimondjátok, amit gondoltok. Meg... - folytatnám, de ő szakít félbe egy megjegyzéssel.
- Tessék? Nem... nem jövőbelátás, ez csak... - próbálom magyarázni, de nem vagyok benne biztos, hogy menni is fog. Általában mindenki azt hiszi, én akarom így. Sóhajtok egy aprót, aztán megerőltetem magam és elszakadok a fal azon pontjától, amire eddig fókuszáltam. Átsiklik a tekintetem az arcán, ismét megállapodik a falon, egy az iméntitől eltérő ponton, gyakorlatilag benne van a látóteremben, csak épp nem a szemébe nézek. Aztán vissza, majd ha ennyire ezt akarja, legyen, belenézek a szemébe, amint felnéz. Zavartan pislogok párat sűrű egymásutánban, még szerencse, hogy arról már leszoktam, hogy behunyjam a szemem, mint gyerekkoromban, ha erőltették a szemkontaktust. Rém idegesítő, amikor az emberek mindig ezen akadnak le, és bár azt meg tudom állapítani, hogy ritka szép zöld szemei vannak - mintha sokat láttam volna egyáltalán - a többi információ viszont darabokra hullik a fejemben. Így sem bírom sokáig, lenézek a teámra, és újfent megkavarom.
- Nem tudom, mit akartam mondani. Teljesen összezavar a szemkontaktus. - jelentem ki még mindig a teámat bámulva, és próbálom összerakni, újra felépíteni az iménti gondolataimat azok romjaiból. Jól indul ez is, bemutatkozásnak igazi remekelés tőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=296669#post296669][b]Weöres Ioana Médea - 2014.05.20. 23:07[/b][/url]

Ombozi 2.0

Pusztán a kíváncsiságom hajt, hogy megtudjam, ki is Sára szeretett öccse, mert az megkérdőjelezhetetlen, hogy nagyon szereti az öccsét. Állítólag egyszer ez fog sírba tenni, de tán csak nem most fog ez sem bekövetkezni. Ránézésre nem is tűnik olyan embernek, akitől félnem kellene, bár én amúgy is szeretem ám a rellonosokat is, bár azt nem tudom még mindig, hogy most csak ők nem annyira vészesek, mint a pletykák szerint lenniük kellene, vagy ez csak a nagyon is létező mardekáros - és így gyakorlatilag rellonos is - beütésemnek köszönhető. Nem érdekes annyira, főleg, hogy viszonylag hamar beszélgetésbe elegyedünk, pontosabban ő beszél, én meg azzal szenvedek, hogy megszólaljak, mert fogalmam sincs, mit is mondjak, annak ellenére, hogy volt már pár előre megtervezett csodaszép mondatom. Na de majd mindjárt összeszedem szépen magam, és megmutatom, hogy nem is vagyok én kuka, sőt nagyon jól tudok beszélni... kígyókról, mérgekről, Pink Floydról... de ezek helyett végül csak a félbehagyott mondatára kérdezek rá nagyon gyorsan, hogy szinte meg se gondolom, mit mondtam. Érdeklődve hallgatom a válaszát, majd még egy félmosoly is összejön rá válaszul, és hamarosan azt is sikerül összefoglalni tömören, minek is jár ki ez az enyhe ajakgörbület. Hasonlít Sárira, de tényleg, pedig általában nem vagyok túl jó megfigyelő, ha emberekről van szó, de ezt még talán a vak is látná, csak úgy ordít róluk, hogy testvérek.
- Akárhogyan is magyarázzuk, ugyanaz a lényeg. Hasonlítasz a nővéredre, ami szerintem nem rossz dolog. Legalábbis... Sárában pont azt szeretem, amilyen - jelentem ki, bár ebbe most nagyon sikerült belekavarodni, és még a bizonyítványom is magyarázhatom, pillanatokon belül, mert feltűnik neki, hogy kerülni igyekszem a szemkontaktust. Remek, most bizonyára neki is megvan a véleménye, hogy nem vagyok őszinte, hátsószándékaim van, fene tudja, annyi mindent magyaráztak már bele ebbe emberek, hogy számon sem tartom az összes variációt. A teám érdekesebb lenne, de helyette mégis megerőltetem magam inkább és a szemébe nézek. Azt sikerül megállapítani, hogy zöld a szeme, viszont a gondolataimba belezavarodok közben, és mivel a látszat és az attribúciók ellenére az őszinteség jellemez, be is vallom, hogy elfelejtettem, mit akartam mondani. Teámat kavargatva igyekszem visszarendezgetni őket szépen a helyükre, lassan csak megkerülnek, és igazából még ő is besegít egy kérdéssel, amire hálás mosollyal pillantok fel rá, majd vissza a teámra. Megemelem a csészét, belekortyolok a teámba, nyugtatóként, aztán veszek egy nagy levegőt és essünk neki. Ha ennyire zavarja, hogy nem nézek a szemébe, hogy szóvá teszi, akkor igenis a szemébe fogok nézni. Apuval is megy, mással is csak menni fog. Túl fogom élni, már így is tudom, milyen színű a szeme, például, ami igenis nagy dolog nálam.
- Igen, mesélt... hogy... kviddicsezel, meg... rellonos vagy... és igazából párszor emlegetett azért. Azt tudom, hogy mennyire fontos vagy neki - mondom, igyekezve összefüggő mondatokat kipréselni magamból, de még mindig összezavar, nagyon, nem megy ez ám olyan könnyen egyik percről a másikra. Azt meg most főleg nem fogom elmondani, hogy tudok arról a lányról is, Mihael nővéréről, aki nekem esett azon a bulin a faluban, hogy hagyjam békén a fiút. Sára beszélt róla, de nem tartozik rám, úgyhogy itt megint elakadtam. Nagyszerű, bár várható volt, engem ismerve. Egy pillanatra tenyerembe temetem az arcom, és sóhajtok egy aprót, igyekezve lenyugodni, majd újra nekiindulok, ránézve.
- Beszéljünk a kígyókról, arról tudok napestig. Bár amúgy azt... azt meg akartam jegyezni, hogy szép a szemed színe. Nem sok embernek tetszik, hogy nem nézek a szemébe, de ritkán kényszerítenek rá, és így kevés emberről tudom, hogy milyen színű a szeme. Elhiszed már, hogy figyelek? Egyébként tudtad, hogy a tiszta zöld szem a legritkább a világon, úgy az emberek két százalékának van, és bár inkább a kékhez tartják közelinek a pigmentáció alapján, mégis a barna kevésbé pigmentált változata? - és tádám, Médikém, tudsz te beszélni, csak nem arról, amiről kérdeznek, ugye? Vajon mennyire érdeklik az ilyen adatok, mert én imádom ám ezeket, és hátha nem kergetem ki vele a világból szegény fiút. Mindenesetre, most a szemébe néztem, ne legyen panaszra oka, és már majdnem jó dolog, mármint nem pánikolok itt összevissza tőle, egyelőre, bár ehhez talán annak is van köze, hogy annyira hasonlít Sárára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=305380#post305380][b]Weöres Ioana Médea - 2014.06.03. 22:44[/b][/url]

Ombozi 2.0

Az önkifejezés továbbra sem erősségem, mint kiderül, de azért elmosolyodom azon, amit mond, és még rá is bólogatok a szavaira kissé elgondolkodva. Kavarok párat a teámon, már amolyan rituális, magamat nyugtató mozdulatsorként művelve ezt, majd felpillantok a végére kissé meglepetten. Nelli? Nem is hallottam róla, hogy Sári újabb testvére lett az intézmény diákja. Meglep, hogy nem említette, bár talán csak nem volt még alkalma, mint ahogy én sem találtam még pillanatot arra, amikor elmondjam, hogy az öccsével találkozom, de majd utólag elmesélek neki mindent tüzetesen, jelen pillanatban meg inkább Noelre összpontosítom a figyelmemet.
- Abban nem kételkedem... mármint, hogy nem vagytok teljesen egyformák. Lehetetlen is lenne, még az ikrek sem teljesen egyformák a látszat ellenére. Csupán van pár nyilvánvalóan közös vonásotok - jelentem ki, és azért be kell vallanom, hogy ami ezekből nekem feltűnt, az most történetesen arra is jó, hogy ne legyek olyan ideges a társaságában, mint egyébként lehetnék. Minden, ami Sárira emlékeztet benne valahogy pozitívan hat rám, elvégre máris van benne valami viszonylag ismerős, és, hogy egyébként még rengeteg meglepetéssel szolgálhat mindemellett a nővéréhez viszonyítva annyira nem is rémít meg, inkább vagyok kíváncsi, ami önmagam ismeretében még engem is meglep kissé. A családra vonatkozó mondata azonban egy pillanatra kizökkent a jelenből. A csészével félúton megáll a kezem a levegőben egyelőre, és a gondolataim valahol otthon kötnek ki egy pillanatra az üres házban. A családomnak valahogy mindig fontosabb volt a karrier, mint maga a család. Más a Weöres-mentalitás. A teázó szokványos zajaiban az ajtó nyílása ránt vissza a jelenbe, nem lényeg, ki nyit be, vagy távozik, csak a hangtól szétfoszlik a hirtelen felbukkanó gondolatáradat, és ismét itt vagyok egészében az asztal mellett, a teával a kezemben, Noellel szemben. Zavartan mosolyodom el, belekortyolok a teába, aztán leteszem a csészét és igyekszem visszazökkenni, mintha mi sem történt volna a fejemben éppen. Hogy sikerülne? Nem igazán, bár az ok meglehetősen hétköznapi számomra - kérésének eleget téve a szemébe nézek, és darabjaira hullik minden gondolatom. Nagyszerű. Össze kellene szedni magam, bár legalább ő nem ront a helyzeten, úgyhogy amint újra nekikezdek, még sikerül is beszélni. Kicsit ugyan zadarok, de azért még érthetőnek tűnik számomra, amit kimondok. Halvány mosolyra görbül a szám, amikor megköszöni, amit mondtam, aztán meg önkéntelenül is elnevetem magam a következő mondatán. Beletúrok vörös tincseimbe, hogy hátratessékeljem őket, mielőtt az egész az arcomba hullana, majd megrázom a fejem.
- Nem a szemszínek statisztikája érdekel, hanem általában a statisztikák. De szívesen beszélek Schrödinger macskájáról is, vagy mérgekről, néhány festőről, zenéről... nem is tudom - sorolom, és ismét belekortyolok a teámba, majd a kérdése hallatán felnézek újra, egyenesen a szemébe. Még a végén itt bebizonyítja nekem, hogy nem is olyan nehéz dolog, bár attól, hogy esetleg neki úgy tűnhet, nekem még mindig komplikált az egész szemkontaktus-dolog, nem fog elszállni percek alatt, ez is inkább a meglepetés ereje, másra nem tudom fogni. Amolyan ösztönös, ha már az őszinteséget hozzák fel mindig a szemkontaktus kapcsán, mert nem tudom, ezt a kérdést hirtelen hová tenni.
- Öhm... i... igen, volna - nyögöm ki végül, meg se gondolva igazán, mit mondok. Nem mintha zavarna a társasága, szó sincs ilyesmiről, egyszerűen csak meg vagyok lepődve. Vajon az összes Ombozi ilyen? Sári is folyton olyan dolgokat hoz ki belőlem, amiről nem is gondoltam volna, hogy létezik, sikerül, meg van bennem egyáltalán, és ebben Noel is hasonlít rám. Az az érzésem támad, kezdhetek tartani tőle, mi lesz, ha belebotlok a számomra még ismeretlen Nellibe. Visszatérek inkább újra a még megmaradt teám felszínének a bámulásához, és kavargatom, bár rég homogén oldat lett már a tea és a cukor keverékéből, de én még mindig kavargatom. Volt már rá példa, hogy apu simán kivette a kiskanalat a kezemből, de akkor is megnyugtat a mozdulat.
- Hm... milyen zenét szeretsz? - kérdezem végül pár pillanat elteltével hirtelen, elvégre zenét hallgatni majdnem mindenki szeret tapasztalataim szerint, és ehhez még hozzá is tudok szólni, elvileg. Ha mégsem, akkor legfeljebb tanulok valami újat, az is opció, és addig sem töprengek semmi olyanon, amin véletlenül sem kellene, főleg, hogy ismét felemelem a fejem és ránézek.