37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 24. 19:31 | Link

Zoey Rutherford

Elérkezett a bogolyfalvi hétvége, és vele az a vasárnap is, ami már egy ideje piros felkiáltójellel díszlett maga eszkábálta naptárában. Amikor visszatért az iskolába, még nem nagyon volt elképzelése arról, hogyan tovább, de ahogy egyre inkább belerázódott az itteni életbe, úgy kezdtek körvonalazódni a fejében különféle tervek. Ezek közt szerepelt az is, hogy ha már elhagyta a tizenhatot, sőt, lassan a nagykorúság felé araszol, akkor megpróbáljon a lehető leginkább függetlenné válni attól a bizonytalan támogatástól, amit a szülei jelentettek. Amikor elkezdett munkát keresgélni, kicsit elszomorodva vette tudomásul, hogy a cukrászdában már teltház van - nagyon élvezte annakidején Runáék maid caféjában a sütemények dekorálását, a marcipánfigurák készítését és a többit, de ez van. A Bestiában nem próbálkozott, elvégre sose volt állata és valószínűleg akadnak nála jóval megfelelőbb jelentkezők is. Miután végigböngészte az apróhirdetéseket, végül bátorságát összeszedve a Pillangóvarázsnak szerkesztett egy takaros kis levelet, és azóta bagoly útján több üzenetet is váltott a tulajjal, akivel mára beszéltek meg találkozót.
Ami az öltözetét illette, fekete ing, szürke zakó és hasonló színű nadrág alkották- semmi feltűnő, de tiszta és rendezett megjelenést kölcsönzött, már amennyire ez lehetséges volt. Készülődés közben a nagymamája szavai visszhangoztak a fejében, úgyhogy legalább megpróbálta kifésülni és megregulázni örökké kócos tincseit, de nem sok látható eredménnyel. Miután jóval korábban indult el a kelleténél, mire leért a faluba, még mindig maradt vagy húsz perce, amit jobbára nézelődéssel töltött, próbálva megnyugodni. Nem kicsit izgult, de valahogy legyűrte az érzést, azokat a módszereket alkalmazva, amiket az illúziómágia során tanult meg. Amikor öt perccel a megadott időpont előtt belépett a Pillangóvarázs ajtaján, egyenes tartása és mozdulatai nem árulkodtak arról, hogy tartana a rá váró dolgoktól.*
- Jó napot!-*Köszönt, a pulthoz lépve.*- Rutherford kisasszonnyal lenne megbeszélt találkozóm.-*Maga is meglepődött, mennyire tisztán, nyugodtan csengett a hangja, de valahol lélekben csak bólintott rá - nincs mitől tartania, még ha el is rontja, senki sem fogja hosszasan kioktatni vagy másként leckéztetni. A recepciós utasításainak megfelelően tette meg aztán a következő lépést, a fotelok felé, hogy várakozzon, vagy épp az emeletre vezető lépcsősor fokait szedve felfelé.
Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 26. 09:28 | Link

Mrs. Rutherford

A fotelben üldögélve kicsit el is mélázott - azzal töltötte az idejét, hogy az utoljára olvasott könyv félbehagyott történetének folytatását találgatta, ami meglepően jól elvonta a figyelmét a várakozásról, ami egyébként az idegeit őrölte volna. A padló mintáit nézegette, mintha a repedésekből próbálna kiolvasni a jövőt, mint holmi csontokat vizsgáló kínai jós, közben egészen elkalandozva. A lépések hangjai, ha el is jutottak hozzá, nem térítették teljesen magához, így a köszönésre egy kicsit ijedten pattant fel. Szerencsére nem sikerült lefejelnie, sem felöklelnie az elegáns öltözékű és zavarbaejtően barátságos modorú hölgyet, aki rajtaütésszerűen letegezte.*
- Örömömre szolgál, hogy megismerhetem, Rutherford kisasszony.-*Relative gyorsan sikerült felocsúdnia első meglepetéséből, dadogás és egyéb hiba nélkül viszonozva az üdvözlést.*
- Gilbert Blythe vagyok. Bagoly útján már beszéltünk.-*Bólintott a krédésre visszafogottan, majd követte a hölgyet a függöny mögé, ami, mint kiderült, a teázó hangulatos helyiségét rejtette a kíváncsi szemek előtt. Első ízben járt itt - a zsebpénzéből általában könyvet, papírt, rajzeszközt vett, mert bár szerette a teát, egyszerű, de finom ízekben a manók is megfőzték kérésére. A szőnyeg előtt kibújt a cipőjéből és zokniban sétált tovább, amíg helyet nem mutattak neki az egyik alacsony asztalkánál és ő le is ült az egyik párnára, valamiért japán módra a sarkára. Végül már nem akart sokat fészkelődni, úgyhogy így is maradt, majd ha nagyon zsibbad, átmegy törökbe. A kérdésre picit meglepetten pislogott felfelé.*
- Köszönöm, egy pohár víz tökéletesen megfelel.-*Felelt végül, mert ez mégis kevésbé volt illúzióromboló, mint az "elnézést, de a falat vagy nem menne le a torkomon, vagy csak azért, hogy megforduljon". A gondolat viszont annyira szarkasztikus éllel csendült a fejében, hogy akaratlanul is arra késztette, hogy egy apró sóhajjal lélekben megmosolyogja saját szerencsétlenségét és láss csodát, ezzel mintha el is múlt volna a fenyegető rosszullét.*
- Igazán kedves, de nem kérek egyebet.-*Hárított udvariasan, egy félmosollyal - az eddigi tapasztalataihoz képest most nehezebb volt, mert valahogy a korkülönbség tudata és a belé nevelt tisztelet nem engedték, hogy lazábbra vegye a figurát. Érezte, hogy ha megpróbálná letegezni a hölgyet, a nyelve inkább csomót kötne magára, semhogy ilyen botlást engedélyezne neki - mennyivel egyszerűbb is az angol nyelv, mely nem tesz különbséget "te" és "ön" közt!
Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 30. 21:46 | Link

Mrs. Rutherford

Nem a hölgy viselkedése miatt volt kicsit karótnyelt, Zoey igazán barátságosan állt a beszélgetéshez és a mozdulatai is közvetlenséget sugalltak, de Gilbert már így is boldog lehetett, hogy sikerült kontroll alatt tartania nervozitását. Élete során műveszetté fejlesztette, hogy bár tökéletesen tisztában volt azzal, mi történik körülötte, valahogy lélekben nem volt teljesen jelen, kicsit mindig a föld felett lebegett, megtartva a két lépés távolságot a valóságtól. Ez viszont luxussá vált, amit nem engedhetett meg magának, így maradt ő és a realitás. Hát, nagyon messze álltak a puszipajtásságtól.
- Köszönöm.-*Kortyolt a vízből, mielőtt a pár pillanatnyi csöndet kihasználva, körbenézett volna - menet közben is nézelődött, de most lehetősége nyílt részletesebben is szemügyre venni a dolgokat. A kávé fahéjjal keveredő illatát érezve vetett egy kíváncsi pillantást a tarka bögre felé is - nem mondhatni, hogy rajongott volna érte, bár nem is utálta, de még bőven távolt állt tőle az az idő, amikor hasonló koffeinbombákra szorul majd.
- A Levitásokkal jó tapasztalaim vannak.-*Mosolygott vissza, mert nem volt számára idegen a kékek mentalitása, bár saját magától sosem idegeskedett volna szorgalmikon és jegyeken, de szeretett olvasni, tanulni, rengeteg dolog érdekelte. Ráadásul a maid café kapcsán megismert emberek többsége is közéjük tartozott, ők pedig segítőkész, szeretnivaló személyeknek tűntek, bár azóta sem árulta el nekik, hogy Tyki Mikk valójában ő volt. A következő kérdés válaszán nem is kellett jóformán gondolkodnia.*
- Egyrészt, szeretnék a munkámmal pénzt keresni.-*Nem kívánt kitérni ennek az okaira, mert a legkevésbé sem illettek egy első találkozáshoz, teázóasztal mellé, és egyébként sem tartozott senkire, hogyan oldja meg a problémáit, mert mindenkinek megvannak a maga nehézségei. Az őszinte válaszhoz viszont hozzátartozott ez is.*- Másrészt, tavaly a levitások szerveztek egy egynapos rendezvényt, egy japán ötletet kölcsönözve rendhagyó kávézót nyitva. Jelentkeztem rá és nagyon, nagyon élveztem az egészet, a süteménydekorálástól a felszolgálásig. Ha választhatok, akkor vagy könyvekkel, vagy ehhez hasonló helyen szeretnék dolgozni.-*Ugyan fogalma sincs, milyen foglalkozást űz majd, ha elvégezte az iskolát, jelenleg tényleg így gondolkodott.
- Bármilyen információért hálás lennék, a munkaidőt, a pontos feladatot vagy a betanítást illetően. Maguk a teák is érdekelnének, tanultam az egyes fajták készítéséről, de a különféle keverékek és ízek kifogyhatatlanok.-*Többnyire a fekete és a fehér teákat kedvelte, főleg az édes, csokoládés, karamelles vagy marcipános variációkat, amik közt az egyik legnagyobb kedvence a meggyes-csokoládés fekete tea volt. Ebből még régebben kapott, és az utolsó pár kiskanálnyit egy gondosan lezárt dobozban őrizgette, maga sem tudta, miért, de valamilyen ünnepélyes alkalomra tartogatta a maradék Holdfény szonátát (ez volt a keverék neve). Erről jutott eszébe még egy kérdés.*
- Foglalkoznak egyébként tea árulásával is? Valaha jártam egy aprócska teázóban, aminek az alsó szintje boltként, az emelete teázóként működött. Sőt, lehetett saját teát keverni, csak fel kellett sorolni a kívánt ízeket vagy alapanyagokat. Lenyűgöző hely volt.-*Talán többet beszélt a kelleténél, de apránként kezdett megfeledkezni a szorongásáról és ez megoldotta a nyelvét is.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. november 30. 21:50 Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 6. 22:11 | Link

Mrs. Rutherford

- A kapuk nyitva állnak a volt diákok előtt. Nálunk a házukba is ellátogathatnak, ha szólnak a házvezetőnek.-*Tette hozzá, mert időről időre megfordult náluk egy-egy régvolt főnix, aki a tanárait, barátait látogatta meg. Azt ugyan nem tudta, hogy a többi háznál hogy működik ez, de az Eridon barátságos hely és a házvezető is, bár az új helyettese kicsit furcsa. Ezzel azonban nagyjából le is zárták az iskolát érintő témát és áttértek a lényegesebb részekre.
Figyelmesen hallgatta az eligazítást, egyszerű, követhető és logikus dolgokat hallott, így nem okozott különösebb nehézséget az egészet szépen elraktározni a memóriájába. Csak egy-egy biccentéssel jelezte, hogy tudomásul vette és megértette, kortyolva a poharából. A felsorolt neveket szépen megjegyezte, bár olyan érzése támadt, ha a bemutatásnak megfelelően esetleg tegeznie kell az itt dolgozókat, lesznek még problémái. Mindenesetre, egyik már látott hölgy sem úgy tűnt, mintha emberevő hajlamokkal lenne megáldva, a recepciós pedig kifejezetten kedves és mosolygós volt.
Amikor Rutherford kisasszony keresgélni kezdett, tanácstalanul pillantott körbe, de a szomszédos asztalokon se látott sehol elcsaklizható könyvet - ebből leszűrte, hogy itt a pincér látja el ezzel a vendégeket, ezzel is kerülve az asztalok túlzsufolását és az egyéb kényelmetlenségeket. Kicsit sajnálta, mert tényleg kíváncsi volt a kínálatra, de ami késik, nem múlik.*
-Rendben.-*Bólintott, és a különleges tea összetételének hallatán szinte érezte is a fűszerek és gyümölcsök illatát - talán emlékeiből kúszott elő, mert valami megcsapta, amikor ide tartva a többi asztal közt szambáztak. A sütemény azonban teljesen elterelte erről a figyelmét.*
- És el is repül?-*Érdeklődött, mert lelki szemei előtt kirajzolódott, amint egy engedetlen süteményt kerget lepkehálóval és valahogy több, mint komikus benyomást keltett, ahogy a vendégek feje felett kaszál vele a levegőben, lábujjhegyen ugrálva az asztalok és párnák közt. A csokibékák ugyan többnyire nem okoztak ilyen gondot, de akadt már olyan, valószínűleg kakaótúladagolásban szenvedő brekkencse, amit csak sok rohangálás után sikerült elejtenie és ami az utolsó pillanatig ádázul küzdött.
A hölgy tovább gondolkodott, jobbára hangosan, majd hirtelen jelentette be, hogy alkalmazza, így első pillanatban azt hitte, félrehall.*
- Tényleg?-*Kérdezett vissza, szinte reflexből - nem sűrűn szoktak vele ilyen dolgok történni, de úgy tűnik, a pechszériája itt tört meg. Megkönnyebbült és mérhetetlenül boldog volt, pedig a dolgok neheze még csak most következik; mégis, valamiért mindig az első lépés tűnt a legnehezebbnek, amíg át nem gázolt az ingoványon. Ha utána már a szorgalmán és az akaraterején múlt a siker, akkor nem igazán lehetett eltántorítani, rengeteg erőt és időt áldozott arra, amit fontosnak tartott.*
- Kedden. Az óráim többnyire hétfőre és csütörtökre esnek, a többi napon pedig délelőttre, úgyhogy elég sokat tudok lejárni.-*Amikor az imént Zoey a munkaidőről ejtett szót, nem volt alkalma és nem is akart közbekotyogni, így most tért csak rá az órarendjére. Szándékosan nem vett fel sok tárgyat, mert tudta, hogy ez az év kritikus és számolt vele, hogy bár "az iskola az első", nem az lesz a legfontosabb. Ehhez kapcsolódott az utolsó kérdés is, ami előtt kicsit habozott, de jobb, ha az elején tisztázzák.*
- Ha a helyzet úgy hozza, szórakoztathatom a vendégeket illúziókkal? Csak apróságokra gondoltam...-*Talán túl sok ezt felhozni, de jobb egy egyértelmű tiltás, vagy egy hozzájárulás, mint ha esetleg rajtakapják. Számára kiváló gyakorlási lehetőség lenne, a hangulathoz is hozzátehetne itt-ott és senkinek sem ártana. Mégis, semmije sincs, amivel ezt bizonyíthatná, így megérti, ha nem nyeri el a hölgy tetszését az ötlet.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. december 6. 22:12 Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 27. 20:07 | Link

Szalai Dominik

Az ünnepek előtt meglehetősen kiürült a teázó - most, hogy levonult a vonatra indulók és ajándékhakurászási hajrát utolsó pillanatra hagyók hulláma, a hely gyakorlatilag pangott. Egy-két kósza lélek tévedt csak be, ahogy a kastélylakók többsége hazatért az ünnepekre és a falubeliek is a karácsonyi készülődéssel voltak elfoglalva. Bár igazán csend a helyiségben szóló zenének köszönhetően sosem volt, most szokatlan békesség honolt, főleg, hogy jóformán csak ő maradt. Ilyen forgalom mellett nyugodtan bízták rá a dolgokat, mert már betöltötte a tizenhetet és önként ajánlkozott, hiszen nem várta otthon főzés, fadíszítés és egyéb kötelezettségek, olvasni és tanulni pedig itt is tudott az üresjáratokban.
Épp az utolsó vendégek után takarított, akik nemrég távoztak, asztaluk mellett térdelve gyűjtötte tálcára a csészéket és az üres kannát, amiből még most is érződött az édes, fűszeres illat, gyümölcsök, vanília és fahéj keveredtek benne. A padlóra helyezte maga mellé mindezt, amíg megigazította a cukortartót és letörölte a falapot, majd elfújta a viasztengerébe fúlni készülő lángot és új mécsest tett a helyére. Végezetül ellenőrizte az ülőpárnákat, foltok és morzsák után kutatva, majd felrázta őket, mielőtt felállt. Visszaegyensúlyozott a pultig rakományával, útközben halkan dúdolva - nem volt különösebben szép vagy képzett hangja, de úgyse hallotta senki és könnyebben ment a munka így. A mosogatóba helyezte a dolgokat, mire a szivacs rögtön hozzá is látott, hogy makulátlanra sikálja az apró, keleties csészéket és hozzájuk illő edényt. Közben a pultnak dőlve azon tallózott, milyen számokat válogasson össze a következő órára, a meglehetősen hosszú listát tanulmányozva, ami kellemes meglepetést jelentett számára. Főként varázslatos dallamokat játszottak, de bőven akadt mugli zene is, ha valaki vette a fáradságot és elég sokáig olvasgatott, így most néhány kedvencét keverte meg pár eddig nem hallott darabbal és sorra rájuk bökött a pálcájával, a kívánt sorrendben. Aztán az egyik polcról elővette Bulgakovot és visszatért a Mesterhez és Margaritájához, egészen belefeledkezve.
Csak az ajtó nyílását jelző csengőszóra kapta fel a fejét, kicsit zavarodottan - fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el, mióta a lapokat bújta, de sietősen visszacsúsztatta könyvjelzőjét közéjük, majd végigsimított ruháján, elegyengetve azt. Tekintete automatikusan söpört végig a berendezésen, ellenőrizve a dolgokat, gyakorlottan keresve valamilyen mulasztást, de semmi ilyet sem talált. A recepciós és a kabát, sál, sapka levetése mindig pont elég időt biztosított, hogy méltón fogadhassa az esetleges vendéget, bár lehet, hogy az éttermet választja végül.
Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 25. 16:56 | Link

Dominik

Hallgatta az előtérben neszezést, magában azt találgatva, milyen lehet az érkező, de nem sokáig - a férfi, aki kisvártatva a teázóba lépett, teljesen ismeretlen számára és megjelenésében volt valami...furcsa. Magával hozta a kinti időt, ám valami mást is. Az idegen vállára mintha köpönyegként terülne a téli szürkeség - de nem csak ruhájához tapad hideg, nyirkos levegő. Fázós, seszínű érzés lengi körbe, ami nem pusztán pirosra csípett, elhűlt tagjaiból árad. Egy, két, három koppanás - lépések, amik megtorpannak a pult túlsó oldalán, míg a férfi szemügyre veszi a falakat, bútorokat, s végigméri őt is, mielőtt tovasiklana tekintete róla, mintha a berendezés egy darabja lenne. Nem zavarja, elvégre szereti a teázót és könnyen idomul légköréhez, kialakítva jellegzetes hangulatát. Amint az ajtót fedő, külvilág elől rejtő függöny redői helyükre hullnak, kicsit minden csendesebb, távolibb lesz, akár egy buborék belsejében, különösen, mikor nem töri meg mások halk szava sem a visszafogott zenét.*
- Üdvözlöm!-*Hajtja meg magát, azt a töredéknyi időt használva ki, míg farkasszemet néznek, aztán néhány eseménytelen másodperc illan tova - vár, hogy vendége döntsön, elindul-e asztalához, vagy egyenest kikéri italát, mert vannak, akik már belépéskor tudják, épp mit kívánnak. Ahogy a férfi megszólal, mindketten meglepődnek rekedtségén, ami szikrányi derűt és furcsa, talán cinkos apró mosolyt szül.*
- Még délután, csak most sötétedik.-*Felel készségesen - látható helyen egyetlen óra sincs, így a teázóban néha mintha megállna az idő, csak hogy aztán az asztalok alatt lopva illanjon tova, amikor az emberek letelepedve beszédbe elegyednek vagy könyvükbe, gondolataikba merülnek. A kérdésre különösebb töprengés nélkül válaszol, gördülékenyen, épp csak egy lélegzetvételre torpanva meg két mondat közt.*
- Friss gyömbért és gyógynövényeket...-*oldalvást fordul, csak egy pillanatra szakítva el tekintetét a vendégtől, hogy megbizonyosodjon róla, van minden kéznél. Nem tartottak kész keveréket, mert ritkán tévedt be ide beteg ember és az ilyennél számított, mennyire frissek a hozzávalók, mert idővel erejüket veszítették. Utána nyugodt, kék pillantása ismét az ismeretlenen állapodik meg, puhán, hátha ezzel elijesztheti kicsit a vállán kuporgó, bőrét kaparászó szürkeséget.* - Kakukkfüvet, zsályát, mentát és hársot, talán némi ánizzsal. Ha egyik sincs ellenére, keverek belőlük egy kannára elegendő adagot. Akác- vagy hársmézzel szolgálhatok még, esetleg citrommal.- *Amennyiben a válasz igenlő, egy biccentéssel fűzi hozzá utolsó mondatát.*
-Pár perc türelmet kérek, addig is foglaljon helyet.-*S már mozdul, nyújtózva a különféle rekeszek felé, hogy maga elé gyűjtse azokat a zacskóban őrzött füveket, amiket az imént említett. Egy karmester könnyed, elegáns intésével noszogatja a vízforraló kancsót munkára, majd szűrőt kap elő - a mozdulatai folyékonyak, pontosak, ahogy elkezdi megtölteni. Közben nagymamájára gondol egy futó mosoly idejéig, aki a receptet tanította, s akinek ráncos, öreg kezei annyi dologhoz értettek. Minden nyáron elvitte magával növényeket szedni, közben ezer kisebb és nagyobb csodát mutatva meg. Ő tudta, mi mikor virít, hol keresse, levelét, szárát, virágát, gyökerét, termését szedje-e. Sosem látta sietni, kapkodni, mégis mindenre maradt ideje, nem késett el sehonnan és semmivel... Gondolatban végigsimít az aszott kis kezeken, de újabb feladat várja, egyike azon furcsaságoknak, ami miatt néha kinevetik munkatársai. Különös gonddal választ ugyanis teáskannát, minden vendégnek valami olyat keresve, ami leginkább illik majd hozzá, vagy amivel örömet szerezhet neki, s ha új ember érkezik, mindig kihívás megtalálni számára az igazit. Azt a keveset, amit a másik arcának előbbi tanulmányozásával csipegetett össze, kiegészíti lopva figyelt mozdulataival, tartásával, ingének hanyag ráncával, könyvével, azzal, ahogy ül és az asztallal, amit választott. Apróságok, de ezek az apróságok tudnak néha igazán érdekesek és fontosak lenni. Végül a pult számtalan polcáról előveszi azt a kannát és hozzá tartozó apró csészéket, amiket a legszívesebben adna most kezébe, s ebbe tölti az időközben felforrt vizet, előbb egy kis adaggal felmelegítve a porcelánt, s csak utána forrázva bele a teát. A gyömbérből egy ujjnyi karikát vág, héjától megtisztítva, áttörve keverve a többi közé. Aztán az egészet félreteszi, hagyva lúgozódni, s közben a maradék előkészítéséhez fog - méz, kanál, citrom kerül a tálcára, majd a csésze és végül a kanna.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. január 29. 13:49 Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 19. 18:16 | Link

Hát elmúlt Valentin-nap is - túlélte ezt is, összesöpörték az elpotyogott, szívecskés dekorcukrot, eltették a lufikat, visszacserélték a gyertyákat és a füstölőket, a párnákat... A teázó visszanyerte megszokott alakját és újra sokkal csendesebb, sokkal barátságosabb arcát mutatta. Talán jobb lett volna, ha péntekre szabadnapot vesz ki, de neki amúgy se lett volna kivel töltenie a napot, ráadásul, a kastélyban sem biztos, hogy sokkal könnyebb lett volna - Cupido, bájitalok, párocskák minden sarkon és zugban. Maradt hát és volt annyi dolga, hogy ne maradjon igazán ideje elmélkedni, se elemezni a helyzetét - örült, ha szusszanásnyi szünetre megállhatott, pedig az étteremnek is számos vedége akadt. Utólag visszatekintve viccesnek hatott, hogy abban se volt biztos, hogyan jutott fel az Eridon toronyba, olyan fáradtan indult a kastélyba, de reggel az ágyában ébredt. Legalább nem kellett egy napig lángoló fejjel mászkálnia, mint tavaly, amikor puszta kíváncsiságból ő is engedett a bájitalosbódé csábításának, csak hogy utána úgy fessen, mint egy szökevény Disney Hádész.
Ma szinte pangtak - nem csodálta, egy-két rendszeres vendéget leszámítva mindenki más a könyvei mellett görnyedt most, nyakukon a vizsgák súlyával. Ebből a szempontból áldotta az eszét, hogy legalább két tantárgyból előre megdolgozott a megajánlott jegyért, mert ennyivel is kevesebb várt rá, így több időt tölthetett idelenn, messze a többiektől, bár nem kételkedett benne, hogy így is rá fogják erőszakolni, hogy némi szabadságot vegyen ki. Semmi mástól sem tartott jobban, mint hogy a négy fal között kelljen lennie most a rengeteg diákkal, de ez az ő problémája volt, egyedül kell megoldania.
Nyugodtan tett-vett, a teáspolcot rendezgetve, ezt-azt ellenőrizve és néha megállt, hogy a mellette lévő nyitott könyvre sandítson, gyorsan átfutva pár sort, mielőtt folytatta volna a megkezdett dolgát. Közben azonban többnyire az asztalokat figyelte - egyfajta szabályként fektette le, hogy ha kettőnél több embert ült épp külön, akkor nem ült le olvasni, mert fenállt a veszélye, hogy túlságosan belemerül. Vetett egy pillantást a számlistára is, mert vigyázott, hogy ne fusson ki a zenéből, de még jópár sorakozott a mostani mögött - a sötétedésre és kevés vendégre való tekintettel nyugodt, csendes dallamok szóltak, amiket ő is megkedvelt. Végül a csengő hangját hallotta és felfüggesztett mindent, amíg arra várt, ide jön-e valaki.
Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 26. 00:09 | Link

Levente

A csengő hangja az elején még megijesztette - minden alkalommal összerezzent és kicsit meghasonlott, mert félt szembenézni a belépővel, de igazából a kíváncsiság is dolgozott benne. Aztán a félelem és a bizonytalanság is kezdtek elmaradozni, mígnem teljesen eltűntek és most is, mint azóta mindig, a függönyt fürkészve találgatta, vajon ide tart-e és milyen a jövevény. Ahogy a vastag anyag megmozdul, egy nem túl nagy, kesztyűben is karcsú kéz az első, amit megpillant, s ahogy gazdája a teázóba lép, van röpke fél szívdobbanása megpróbálni rendezni vonásait, mielőtt tekintetük találkozna.
Nem hitte, hogy itt látja viszont, olyan hosszú idő telt el az utolsó-első találkozásuk óta. Nem mintha sikerült volna megfeledkeznie róla - utólag visszafogottan verte a fejét a falba, amiért abszolút kétértelmű és ostoba módon felírta a teázót a cetli hátuljára. Akkor nem gondolkodott rajta, jó ötlet-e, siettében spontán rákaparta és csak miután beért a teázóba és átöltözve beállt a pult mögé, érte el tette súlya. Pár napig lélegzet-visszafojtva várt minden ajtócsengő után, aztán egyre inkább biztos volt benne, hogy fecnije vagy elkallódott, vagy csak ő tulajdonít túl nagy jelentőséget az egész dolognak, elvégre tudta, hogy hajlamos mindent túlgondolni. Így aztán valahol beletörődött, hogy egy egyszer látott, nevenincs senki és olcsó bűvésztrükkjei kedvéért senki sem fog ide zarándokolni - főleg nem akkor, ha előbb-utóbb úgyis visszatér, további könyvekért.
Azóta járt egy-két alkalommal a boltban, de egyszer sem futottak össze, így most vödör vízként zúdul a nyakába minden szépen elsimított gondolat, és ha nem villanna rá a szeplők alól az ismerős mosoly, moccanni sem bírna. Ennyi azonban elég, hogy gátat vessen a lecsapni vágyó káosznak, mert nem érzi, hogy azon kellene aggódnia, miért jött vagy mit gondolt az észrevétlen könyvébe csempészett, tolakodónak tűnő üzenetről. Lényegtelen, s ideiglenesen a többi felbukkanó kérdőjelet is betuszkolja valahova elméje egyik zugába, amíg a másik az ajtótól hozzá sétál, a pult túlsó felén állva meg.*
- Üdvözöllek a Pillangóvarázs teaházban!-*Az utolsó pillanatban sikerült elkerülnie, hogy lemagázza, gyorsan módosítva az egyébként berögzült köszöntést, a meghajlást mégsem tudta elhagyni. Válaszul némi torokköszörülés érkezik, s felegyenesedve látja, amint a fiú épp a kesztyűjétől szabadul meg. Pár másodpercig némán figyelte, szórakozottan hagyva pillantását kószálni szavakra várva, mielőtt eszébe jutott, hogy a másik nem szereti, ha megbámulják és elkapta róla a tekintetét.*
- Ha szeretnél, foglalj helyet és viszek itallapot, hogy nyugodtan válogathass.-*Ajánlotta, megtörve a csendet, gyakorlatára és csiszolt stílusára hagyatkozva, egy szikrányi bosszúsággal, amiért azt a pici profizmusát is elveszti egyetlen hirtelen találkozástól, amire eddig büszke volt. Ezzel egyidőben viszont azon agyal, hogy amennyiben tényleg leülne, vörös szőnyeggel vagy sárga téglákkal mókásabb-e kirakni az asztalához vezető útját - a fehér nyúl utalása nem biztos, hogy találna, így azt kihagyja a tervekből.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. február 26. 00:15 Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 1. 04:01 | Link

Levente

Emlékek, kusza képek illanó tömkelege, amik úgy tűnnek tova, mint a vízfelszín alatt cikkanó tarka, apró halak - alig valamit fog fel belőle, azon túl, hogy valahogy hozzá kapcsolódnak. A mosoly, ami most kúszik a szeplők alá, más mint az eddigiek, s a másik érzéseivel ötvözve furcsa elegye megfoghatatlanul könnyű, bizsergető valaminek, ami épp csak meglegyinti. A gondolatok kékségről suttogtak, s egy pillanatra mintha azt a pillangót látná rebbenni - lehet, annak szárnya kavarta a fuvallatot, amitől egészen finoman megborzong.
A válasz megakasztja, nem számított rá és ilyen még nem fordult elő - van, hogy kikérik a tanácsát, véleményét, ha bizonytalanok vagy járatlanok a vendégek, de általában legalább valamiféle elképzelésük van, mit szeretnének. És tudja, érzi, hogy az árnyékból őt kémlelik az íriszek, újra kibillentve egyensúlyából - nem, nem is ez a jó kifejezés. Sokkal inkább olyan érzés, mint amikor a vízbe dobott kavics keltette hullámok szertefutnak. Meglepetésének helyét észrevétlen veszi át az a mosoly, amivel meghajolva finom, lassú mozdulattal int az egyik kis asztal irányába.*
- Kövesd a sárga téglás utat!-*Talán nem Smaragdvárosba vezet, csak az egyik kicsi, legfeljebb háromszemélyes asztalhoz, de gyáva oroszlánoktól is mentes és nem lehet rajta elvétedni. Ami pedig Ózt illeti, jobb, ha összeszedi magát és nekilát füveivel kuruzsolni. Aggódnia kellene, mert olyasvalaki kért tőle teát, akit jóformán nem is ismer, mégis, amíg a víz melegszik, keze szinte magától indul a dobozok felé, ujjait a polcok szélén futtatva, meg-megtorpanva kettőt-hármat választ végül. Egyenként pattintja fel a leemelt dobozok fedeleit, nem vesztegetve időt arra, hogy elolvassa nevüket, azt tudja fejből, sokkal inkább egy bizonyos esszenciát keres. Valamit, ami meleg, telt, édes és nem túl fűszeres, inkább selymes... A fehér tea jázminos, fülledt illata nem illett hozzá igazán, s röviden visszakerült a polcra. A marcipán bódító édességébe keserű aroma vegyült, s ezzel átengedte helyét az utolsó doboznak. Fekete tea, csokoládé és karamell - ha hozzáképzelte a tejet, pontosan azt kapta, amire vágyott. Ezzel töltötte hát meg a szűrőt, lopott pillantást vetve legújabb vendége felé, aki a pult eleje miatt most nem láthatja, mit kotyvaszt. Egyelőre hagyja lúgozódni a teát, míg kanalat, cukrot keres elő, majd tenyérnyi tányért a süteménynek, amit a jókora üvegedénybe nyúlva halász ki a számtalan repdeső pillangó közül. A tálcára rakja sorban ezeket, szalvétával egészítve ki, de mielőtt a teát is melléjük tenné, óvatosan tejet önt hozzá, ügyelve, hogy ne melegedjen túlságosan fel.
Ahogy kilép a pult mögül és a másik felé indul, láthatóvá válik a fatálca és terhe, de igazán jól csak akkor veheti szemügyre, amikor Gil a pöttöm asztal mellé térdelve elkezdi felszolgálni a teát. A tengerkék porcelánon színes koik úszkáltak, kecsesen fordulva és hosszú uszonyaikkal szinte madárnak tetszettek, ahogy körbesiklottak a kannán, egy-egy pedig a csészére is rámerészkedett, hogy a legkisebb feléjük tett mozdulatra eltűnjön róla. Ezeket a lényeket már illúzió teremtették és mozgatták, így figyelte, elnyerik-e a másik tetszését, vagy próbálja meg lecserélni őket valami másra. Miután mindent elhelyezett, utolsóként emeli a kannát, hogy elegáns mozdulattal töltsön, majd az asztal közepére igazítsa.*
- Kérlek, tudasd majd velem, elnyerte-e tetszésedet, vagy ha egyéb óhajod akad.-*Mosollyal biccent, felemelkedve, hogy magára hagyja - feltéve, hogy a vendég nem kívánja máshogy, vissza kell térnie helyére. Egyébként is ellentétes érzések telepszenek rá, mert pont annyira szeretné tudni, ízlik-e az általa válaszott tea, mint amennyire tart a választól.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. március 1. 11:02 Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 6. 20:55 | Link

Runa

Még szerencse, hogy kevés a vendég - észrevétlen tudott átslisszolni a konyhába, hogy áthozzon egy adag citromot, mert kezdéskor szégyenszemre elfelejtette, mostanra pedig kifogyott a tartalékaiból. Remélte, hogy senkinek sem tűnik fel pár percnyi távozása és leguggolva elkezdte elrakosgatni a gyümölcsöket, amiknek külön kis kosara volt az alsóbb polcok egyikén. Közben mintha hallotta volna a csengőt, de nem akarta félbehagyni a pakolást, mert nem jó félig üresen hagyni a zacskót és kockáztatni, hogy szétgurulnak a citromok. Amikor felegyenesedett, Runával találta szemben magát - nagyon rég nem találkoztak, mert nem voltak közös óráik, ő pedig se a Nagyterembe, se kviddiccset nézni nem járt le. Egyelőre nem úgy tűnt, hogy a másik felismerte, vagy egyáltalán, észrevette volna, így gyorsan átfutotta a megbűvölt táblát, amin a foglalásokat és egyéb, soron kívüli eseményeket tartották felírva.*
- Üdvözöllek a Pillangó-varázsban! Mára nincs rezervációnk, úgyhogy nem tudok segíteni. Ha gondolod, foglalj helyet egy látható asztalnál.-*Meghajlás, udvarias mosoly és várakozás a válaszra, amelynek megfelelően kiviszi az itallapot. A lányt így könnyebben észreveszi, akárkit is keres, vagy megvárhatja annak megérkezését és addig is rendelhet. Nem ez lenne az első vakrandi itt, bár általában kicsit jobban szervezettek - valamilyen virág, jelszó, ismertetőjel is van, ami alapján eligazíthatja a később érkezőt, most azonban semmi ilyen sem áll rendelkezésére.
Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 23:12 | Link

Levente

A másik gondolatai követhetetlen gyorsan szövődtek, csak foszlányos darabokat kapott el - megkísértette, hogy csak pár pillanatra ebbe a gondolaterdőbe merészkedjen, hogy hallja a rengeteg zúgását, de nem engedett neki. A másik tudomása és engedélye nélkül nem engedte volna meg magának ezt, helyette beérte azzal a pár, feléje sodródó, letépett levéllel, amit egyébként sem tudott kizárni. Nem akar tolvajjá válni, mások képzeletét fosztogatni, olyan helyekre törni be, ahol semmi keresnivalója, mert nem lapulhat olyan kincs elméjük mélyén, ami megérné, hogy végleg elidegenítse magától az embereket.
Csak azzal, amit tudatlanul adhat, gyermeki örömet ébreszthet - még ha a derű bújkál is, a mosoly és a tekintet elárulja neki, pedig egy régi könyv világának töredéknyi részét igézte csupán ide. De valahol minden történet ilyen apró, lényegtelennek tűnő dolgokkal kezdődik, nem? Apróságok fedték fel előtte a másik először nem is sejtett mosolyát, s most nevetését is, amit hanyagul, váll fölött dobtak hátra felé. Ő pedig még azelőtt elkapta, hogy a földre eshetett volna, eltéve a többi töredék mellé.*
- Óhajod számomra parancs.-*Hajtott fejet atipikus Dorkája kívánsága előtt, nem adva jelét, hogy meglepte vagy zavarba hozta volna. Ilyesmiben azért volt némi gyakorlata, elvégre az Eridonban lakni egyet jelentett egyfajta elég pszihedelikus éjjel-nappal álommal, főleg, ha az egész vörös krém tetejére odatette még az ember cseresznyeként Keith-t meg Leonie-t. Persze, ez sem nyújtott teljes védettséget, de nem is lett volna jó, ha már semmin sem tud meglepődni, inkább csak könnyebben elfogadta a vele szembejövő és integető furcsaságokat.

Az ismeretlen elkalandozott - úgy ücsörgött az asztalkánál, mint egy türelmetlen kisgyerek és Gil eltöprengett rajta, vajon mennyi idős lehet, de csak annyiban lehetett biztos, hogy elmúlt tizenhét. Az első benyomása kaparászta a tudata felszínét, amikor még nyoma sem volt mosolynak az arcon, ami könyv mögé rejtőzött előle. Csendes, de nehezen leplezett öröme volt, hogy sikerült előcsalogatnia, s hogy lopva figyelhette, amint a kék szemek egészen kicsit elkerekednek a csésze láttán. Mielőtt azonban Gil tölthetne, a másik hirtelen felpattan és elkezdi magáról lehányni a ruhát. Esélye sincs megakadályozni, se a névtelent, se azt, hogy meglepetése kiüljön az arcára, csak térdel ott, kezében az asztal felett tartott kannával és enyhén sokkos pislogással figyeli a számára érthetetlen reakciót, mígnem némi tekergés után vendége megtalálja amit keresett. Egy koi tetoválása a rejtély kulcsa, de tekintete akaratlan is továbbsiklik róla a számos színes minta, vonal és felirat kusza összevisszaságát követve. Virágok, levelek, csillagok, krikszkrakszok, koi, matrjoska baba... Komolyan emlékeztetnie kellett magát, hogy még mindig a teázóban ül (nem mellesleg a levegőben tartva a kannát, egyik kézzel a fogantyúját markolászva, másikkal a fedőjét tartva, ahogy ledermedt az előbb) és még mindig kiszolgál, úgyhogy talán illendő lenne nem most kezdeni a másik őrült galériájának katalogizálásába. Azonban nem tudott rögtön, zökkenőmentesen visszatérni félbehagyott feladatához, úgyhogy az utolsó pillanatban sikerült megakadályoznia, hogy a csésze helyett az asztalra töltsön az Irish creamből. Ez kicsit kijózanította, hirtelen üveggolyó módjára ezerfelé szaladt gondolatait is többé-kevésbé egy mederbe terelte, mire a másik lehuppant mellé, a tea felé nyúlva és egy pillanatig lélegzet-visszafojtva várt, de az nem kortyolt bele.
- Amennyiben igényt tartasz társaságomra, maradhatok.-*A vendég kívánságai az elsők, nem az ő bolond ötletei - talán ezért is volt annyira furcsa, hogy teljesen szabad kezet adtak neki, bár bizonyos értelemben továbbra is valaki máshoz próbálta alakítani a dolgokat; az ízt, az illatot, a hangulatot, a díszletet... Előbb csak nagy vonalakban, de folyton újabb és újabb apróságokat talált, amiket beleilleszthetett a képbe.
Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 26. 22:49 | Link

Levente

Az első pillanat talán tényleg döbbenet volt még, hiszen alig ismerte a névtelent és minden ilyen váratlanul érte, minden új arc merőben új volt számára. A kötöttségek nélküli, zabolátlan lélek viszont alig kicsivel később már inkább lenyűgözte, semmint megbotránkoztatja, s azért is nyílnak tágra szemei, hogy minél többet lásson belőle. Számára a világ mindig is sokkal érdekesebb volt, mint saját maga, s ahogy az ő csodálkozását eltették derűnek, úgy lopkodta össze magának mások darabkáit, szilánknyi érzéseit, töredéknyi mozdulatait, egy fényt, egy árnyat, egy színt mindenből és mindenkiből. Hajlamos volt elveszni két pillanat közt, ha valami olyan kínálta magát előtte, mint az idegen és ha megállíthatja az időt, valószínűleg még sokáig nézte volna a tarkaságot, szétcincálva a legkisebb részletekig és újra összerakva, de nem volt ilyen opciója. El kellett engednie a vonalakat és színeket, főleg, ahogy magán érezte a másik tekintetét - rajtakapták és bár teljesen önként fedték fel előtte a rajzokat, nem vethetette le csak úgy a neki kiosztott szerepet és visszatért a teához. Újabb kísértéssel lett hát gazdagabb, ami majd üres perceiben visszajár incselkedni vele.
- Gilbert, szolgálatodra.-*Biccentett könnyed udvariassággal, bár nem tudta, Levente látta-e, mert amikor felpillantott, épp lehunyt szemmel ült, arcán olyen kifejezéssel, ami sajátos elegye volt álmodozó élvezetnek és csipetnyi meglepetésnek. Az egész múló, illékony, mint az égen hajszolt felhők földön futó árnyéka, de összetéveszthetetlen és apró, cinkos mosolyt csalogatott szája szélére. Más lehet, hogy a pénzben látta munkája gyümölcsét, őt az ilyen, lényegtelennek tűnő pillanatok vonzották a teázóban. Mert tényleg csak percekben, néha órákban mérhető szerepet kapott valaki más életében, de igyekezett úgy kitölteni ezt az időt, hogy adjon valamit és ezáltal vissza is kapjon egy kicsit. Most pedig kiváltképp örült ennek a sikernek, s tálcáját szorongatva visszavonulni készült, mielőtt megállították volna a szavak - akár a varázsigék, visszakényszerítették az asztal mellé, sem tiltakozásra, sem gondolkodásra nem hagyva lehetőséget. Elfeledtette vele, hogy az előbb még Levente szokatlan, egzotikus varázsának ellenállhatatlanságától tartva távolság után sóvárgott - nem sok, csak pár lépésnyi kellett volna, de késő. A történelem ismétli önmagát, ő pedig hagyja magát sodortatni a pillanattal, meg sem próbálva kapálózni, tapasztalatból tudja, hogy felesleges. Ha nincs meghatározott szerepe, amihez igáig ragaszkodott, eleve nem áll fel és akar távozni, mert nem éri be egy névvek és egy mosollyal, hajtotta a mohó kíváncsiság, ami sokszor lett már a veszte, mégsem tanul belőle.
- Értem?-*Visszhangozta bizonytalanul, kicsit elveszetten, Levi arcát fürkészve, mintha vonásaiból kiolvashatná a miértet, de újra eszébe jutott, hogy a másik nem szereti ezt és elkapta a tekintetét. Mellé telepedett, invitálásának eleget téve, és a kannán úszkáló koikat nézte, de a nevetést hallva nem bírta megállni, hogy legalább egy pillantást ne vessen lopva, szinte csak szeme sarkából figyelve az árnyjátékot, ahogy a vonalak kacagásból komollyá egyenesednek, ahogy a vidám hangok csöndbe hullanak és az ajkak a csésze mögé rejtőznek, de a szeplők tovább somolyogtak. Ők már tudták, mi következik, míg vele fordult egyet a világ és elárasztották fejét a gondolatok.
Mit mondhat az, aki egy csepp vizet kért és felajánlják neki az óceánt, vagy akinek ölébe hull az ég az összes csillaggal? A könyvesbolt talán kicsi volt, zsúfolt és zegzugos, de a küszöbtől az utolsó pókhálóig a sarokban könyv-illatú, tele suttogó szavakkal, történetekkel, versekkel, képekkel, lapok zizzenésével, tintában szúként percegő gondolatokkal... A kérdés megfoganásának pillanatában már vesztésre állt és lélekben csak egy irónikus mosollyal tudta nyugtázni, hogy elbukott.*
- Szeretném, ha néha nálad dolgoznék.-*Felelte aztán, kusza kacskaringót rajzolta ujjával az asztal szélére, elgondolkodva.*- De a teázót is szeretem.-*Arról nem is beszélve, hogy most már az év végéig megvoltak a beosztások, ő pedig megbízható volt és akart is maradni. Végül felpillantott, Levi szemébe nézve és egy kis mosollyal ismerte be vereségét.*
- Ha meglesz az új órarendem, csak találunk megoldást.-*Volt egy olyan sejtése, hogy ha Rutherford kisasszonynak lenne is ellenvetése, a mellette ülő őt is seperc alatt meggyőzné róla, hogy számára nélkülözhetetlen és okvetlen el kell engednie, vagy...ki tudja, mit talált volna ki? Lehet, hogy meg sem kellett volna szólalnia, csak hosszan, kérlelően tágra nyílt szemekkel nézni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. március 26. 22:50 Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 5. 03:33 | Link

Levente

Nem emlékszik az első könyvére - hogyan is emlékezhetne, amikor amióta az eszét tudja, történetek, versek, mesék vették körbe? Talán Benedek Elekkel kezdődött, talán Lázár Ervinnel, talán Weöres Sándorral, de az is lehet, hogy Grimmel, vagy épp Radnótival. Mert este, a sötétben hallgatni Nagyanyó puha, duruzsló, titokzatos hangját egészen babonázó volt. Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom, s csakugyan, a szavak szépen lassan elcsitítottak benne mindent, nem maradt más, mint zümmögő, halk zenéjük, ami elringatta, csak hagynia kellett, hogy finoman hullámzó felszínükön lebegjen, s úszott, úszott egyre messzebb, állj meg, állj meg, te vagy a legszebb, fekete hattyú, szépnyakú! Mikor ő már hiába kapaszkodott paplana szegletébe, hogy ne sodorják magával álmai, néha még akkor is hallani vélte, ahogy a nyugodt, mély hang mesél tovább, mint az éjszakában mormolva őrlő tenger, vagy mint a megállni képtelen, titkokat görgető folyó.
Amikor megtanult olvasni, akkor vált teljesen menthetetlenné, rabul ejtették a könyvek és onnantól két nagy, öröknek tűnő szerelme-szenvedélye közt őrlődött. Ha tehette, rajzolt, kihasználva minden óvatlan, szabad percet, s éjjelekbe nyúlóan olvasott, pokróccal a fején, aprócska lámpa fényénél. Sosem tudott választani közülük, mert mindkettő a gondolat egy-egy formája volt, és a színekről, alakokról, fényekről éppúgy nem tudott volna lemondani, ahogy sem a ritmusról, sem a zenéről és mélységről, amit a szavak kínáltak. Az a csoda, amit felfedezni vélt egy-egy régi kötetben, ami elámította egy könyvtárban, elidegenítette a világtól, de valahogy sosem bánta, mert néha egy papírkötésű, hajlékony fedél jelentette alatta a vékony jégréteget, ami megtartotta. Menedék volt, amikor a legkevésbé tudott szembenézni a valósággal, bár pontosan tudta, mi lappang a lapok túloldalán, ha el is takarták épp.
Amikor felfedezte a könyvesboltot, éjszaka volt - munkából tartott hazafelé, de megállította a kirakat és a nyitott ajtó, amin besurranva percekig csak állt a küszöbön és itta a látványt, az álmos könyvillatot, az apró, talán csupán képzelt neszeket. Nem akarta felriasztani hirtelen mozdulattal, mert a helyiség lassan, egyenletesen lélegzett és félálomban alig vett tudomást látogatójáról. Megvárta, hogy beljebb invitálják, s amint a polcok közt felfedezőútra indult, tekintetével cirógatta a színes gerinceket, ezerféle betűt és mintát, lassan haladva előre és igyekezve minden apró részletet emlékezetébe vésni. Maga sem tudja, mennyi ideig bolyongott körbe-körbe, mint aki eltévedt az elvarázsolt erdőben, míg ráakadt egy könyvre, ami után már nagyon, nagyon rég sóvárgott és nem bírt ellenállni a kísértésnek. Olyan óvatosan húzta ki testvérei közül, mintha ködből lenne, ami egy erősebb szorítástól elmállik ujjai közt - régi kiadás volt, tisztelettel  simította díszes, kicsit kopottas fedelét, barátkozva vele. Végül kabátja alá csúsztatta, s tolvajként osont ki vele, bár a kölcsönzésért járó apró, réz fillérek ott vöröslöttek a pulton, senkinek sem akarta felfedni féltett kincsét.
Levente elcsípett gondolatai, érzései ezt a varázst idézték - a maga módján olyan volt, mint a Könyvek hercege, aki épp saját kis kacsalábon forgó palotájába invitálta. Nem akart visszhangnak tűnni, de nem értette teljesen, hogyan esett épp rá a választás, hiszen alig pár mondatot, ha váltottak.*
- Csak így? Semmi három próba? Se hétfejű sárkány?-*kérdezte aztán, mert ez a helyzet annyira idegen volt számára. Soha senki nem kereste pont őt, legfeljebb a véletlen -vagy épp az elkerülhetetlen- hogy nyakába zúdítson ezt vagy azt. Mégis, ezt az őszinte örömöt, amit beleegyezése váltott ki, nem lehetett hamisítani, ahhoz túl erős és túl egyértelmű. Mindössze reménykedhet, hogy nem kell majd letörnie, hogy nem okoz csalódást, mert fogalma sincs, mit lát benne a másik. A kérdésen gondolkodva újabb vonalakat rajzol a sima fára, mérlegelve, mit, hogyan feleljen.*
- Mit szólnál a fele királyságodhoz?-*Pillantott aztán fel, egy negyed mosolyt megkockáztatva, ha már a királykisasszony kezét ilyen nagylelkűen elengedte.*- Az éjjeli feléhez. Ha nem kell visszatérnem épp a kastélyba, lent maradnék a faluban, addig se maradna őrizetlen a bolt.-*Jó lett volna egy zug, ahol néha meghúzhatja magát, ahol nincsenek emberek, vagy ha épp hulla fáradtan nem kell még az iskolába gyalogolnia és megmászni a végeérhetetlen lépcsősorokat az Eridon toronyig. Ráadásul nem is mindig volt másnap tanítása, így feleslegesen tette meg oda-vissza az utat, ha eltekint a reggelitől, mert a vacsoráját már jóideje idelenn költötte el. Ugyan fennállt annak veszélye, hogy így viszont alvás helyett egész éjjel olvasni fog, de úgy döntött, most az egyszer Eridonos lesz és vállalja a kockázatot.
A következő pillanatban viszont eme elhatározása ahogy jött, úgy kámforog el, mert helyét zavar veszi át - kívülre talán nem olyan feltűnő, mert épp csak pír színezi az arcát, de madárként rebbenő tekintete elárulja.*
- Igazán nincs mit.-*Igen, ezerszer lepörgette már ezt, és nem is maga a papírfecni hozta zavarba, hanem az, hogy ha bárki rákérdez arra, miért csinálta, legfeljebb tátogni tud bölcsen. Nem azért, mert ne lett volna ideje megfejteni, miért is tette, de ezeregyedszerre sem tűnt elfogadhatóbb indoknak, hogy "nagyon szép a mosolyod, ha elveszítenéd, gyere hozzám és megpróbálom újra elővarázsolni". Ha valaki nem ismeri, sosem magyarázza ki magát előtte és nem akarta elveszteni Levi furcsa, neki ítélt bizalmát.
Szál megtekintése
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 13. 00:54 | Link

Levente

A kunkorodó mosoly megpöccintett valamit, amitől elgurult egy gondolat-gombolyag, s az utána tekergő szálon elindulva akadt Gil az ötletre, amitől szinte észrevétlen görbe születik szája sarkában. Előrehajolva könyököl az asztalra, összekulcsolva ujjait és a kezét úgy borította a lapra, mintha elkapott volna valamit, s egy picit úgy hagyta, mígnem halk neszek kezdtek alóla szűrődni. Hamisan csillogó tekintettel lesi félig hunyt szemhéja alól Levi reakcióját, látszólag komoly arccal az élet nagy rejtélyein, három-, hét- és tizenkétfejű szörnyein merengve, egyre rosszabbul leplezett élvezettel csigázva a másikat. A két tenyere közül magas nyerítés hallatszott, némi fújtatás és toporgás, aztán szétnyitotta a kezét és ujjai takarásából előgaloppozott egy miniatűr Don Quijote - pici, fényes vértjének minden darabja csillogott, ahogy dárdáját előre szegezve rohamra szólította fel hű paripáját, megrohamozva Levit. Azonban a lovag nemhogy az asztal és közte tátongó távot nem bírta volna átugratni, a csészéjét sem érte fel, így csak fel-alá ügetett előtte és rázta félelmetesnek igazán nem nevezhető, fogpiszkálónyi fegyverét, érthetetlen fenyegetéseket -vagy épp kihívásokat- sipítva felé. A ló kisvártatva elunta a súlyos páncélos szájhőz pattogását a hátán, udvariasan a porba segítve, majd elügetett, hogy a cukortartó körül elszóródott szemeket csipegesse fel.
Mókás rájönni, hogy valahol mindketten feszengnek és óvatoskodnak, sőt, felszabadító, ahogy Levi csaknem orrával kortyol a teából - hiába próbálja elfojtani a nevetését, ellenállhatatlanul csiklandozza és végül halk, prüszkölő kuncogás képében tör utat magának, bár igyekszik tenyere mögé rejteni. A szeplők visszavigyorognak, mindentudóan hunyorogva. Aztán közel lopóznak, tovább duruzsolva, ahogy a herceg birodalmáról és alattvalóiról mesél, olyan titokzatosra halkítva hangját, mintha egy sosem látott tündérországról beszélne, s végül megriadna, hogy túl sokat árult el. Gilt azonban sosem zavarta az ilyen közelség - sem erőszak, sem fenyegetés, sem tolakodás nem volt benne és kezdetben ő is könnyen vétett mások kimondatlan szabályai ellen, ha arra sarkallták érzései. Ha csak a szegélye is, de meglegyintette az a magány, ami első találkozásukkor körülvette Levit, szinte megközelíthetetlenné téve, s amit magával hordozott - ha nem is érthette a miértjét vagy segíthetett, sosem utasított volna el valakit, aki a társaságára vágyott. Most ő hajolt közelebb, egészen lehalkítva hangját.*
- Sokszor jártam munka után a boltban, hallgatózva és azok közül vive magammal, akik nem tudtak épp aludni. Aztán ha nem kezdtem őket azonnal olvasni, még sokáig zizegve sutyorogtak a polcon a könyveimmel. Az alvókat pedig nem piszkáljuk, ezt már régen megtanultam a Szőke hölgytől, aki a papírhárpiák arany szívű, de koronázatlan királynője, ha megzavarják álmát.- *Az említett napló szerencsére épp nem tartózkodott hallótávon belül, mert egyébként olyan füle volt, hogy bárki megirigyelhette volna.
- Ha van hely, akkor már valahogy csak megegyezünk és megosztjuk.- *Mosolyodik el, mert emiatt igazán nem kell most a másik fejének főnie, majd kialakul, hogyan lehet a legjobban beosztani az idejüket és összehangolni iskolát, teázót, alvást és könyveket. Nemhogy nem kellene tovább licitálni, igazából elrettenteni se nagyon lehetne ettől az ajánlattól, így az éjjeli boltőrzés felosztása messze nem lehetetlen vagy megoldhatatlan feladat. Viszont talán Leventének sem ártana kicsit gyanakvóbbnak lennie az úton-útfélen termő, álszőke illúzionistákkal.*
- Előbb bizonyosodj meg, tényleg sárkányölő lovagot alkalmazol-e, vagy csak egy Don Quijotét.- *Bökött fejével az asztalon ténfergő figura felé, aki minden pár centi után megállt, hogy kopjájára támaszkodva kilihegje magát, mielőtt továbbindult volna. Könnyed derűje viszont kicsit elillan, ahogy visszakanyarodnak az előző témához.*
- Csak egy fecni.- *Bukik ki belőle a vallomásforma mondatra, kicsit fészkelődve, mert az egész üzenetet egy letépett darab pergamen hátuljára kaparta fel, sietősen, meg sem nézve, hogy a másik felén nincs-e a reggelijéből ráragadt morzsa vagy rókalábnyom. A vallomásforma mondat hosszú másodpercnyi csöndet eredményez, amíg a teáskanna halait tanulmányozva igyekszik rendezni sorait, végül zavartan köszörülve torkát.*
- Csinálhatok rendes, teaálló és gyűrésbiztos könyvjelzőt.- *Ajánlja fel, mert mióta nem álarcok készítésével bíbelődik szabadidejében, szívesen szöszöl ilyen apróságokkal, hogy aztán rendre elajándékozgassa őket.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. május 13. 00:55 Szál megtekintése

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed