37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 18. 20:08 | Link

Kőszegi bácsi

Hosszú nap volt a cukorboltba. A hétköznapok nem szoktak annyira kemények lenni, de ma annyira tele volt a bolt, hogy egy másodpercre sem tudtam megállni. A zárás időpontja nem igazán akart elérkezni, a percek csigalassúsággal teltek és ahogy ment le a perzselő nap, egyre éhesebbe lettem. Ehettem volna valami finom cukorkát, de őszintén szólva már a gondolattól felfordult a gyomrom, így amikor beráztam, úgy éreztem nem bírom ki míg visszaérünk a kastélyba. Egy hirtelen ötlettől vezérelve tértem de az étterembe, de ahogy megcsaptak az illatok, biztos voltam benne, hogy nem fogom megbánni. Amúgy is régen ettem már valami igazi finomat és kiadósat. Helyet foglalok az egyik sarokban lévő asztalnál és az arcom elé húzom az étlapot, úgy teszek, mintha inkognitóban lennék. A helyzet valójában az, hogy senkit nem érdekel, hogy itt ülök-e vagy sem, és amikor a pincér megérkezik inkább berekesztem a játékomat. Gyorsan elhadarom, hogy pontosan mit is szeretnék enni, innivalót is rendelek hozzá majd hátradőlve halkan dobolok az ujjaimmal az asztalon. Néhány másodperces csöndes szenvedés után végül úgy döntök, hogy addig amíg várok kezdek magammal valamit. Mikor kihozzák az ananászlevemet, csöndesen megköszönöm, majd előveszek a táskámból néhány füzetet és egy tollat, majd széthajtogatva őket a bolt bevételeit és kiadásait kezdem ellenőrizni. Emmával nagy terveink vannak a jövőt illetően és úgy tűnik, egész jól haladunk ahhoz, hogy meg is valósítsuk amit akarunk. A kis számolgatás olyannyira jól sikerül, hogy azt sem veszem észre, hogy közben kihozzák a rendelésemet. Teljesen fellelkesülök a gondolattól, hogy valószínűleg a nyár folyamán leköltözhetünk a faluba. Ha Emma ezt megtudja, teljesen odáig lesz. Még ma este el kell neki mesélnem, az sem lesz túl nagy probléma, ha már alszik, ez simán megér néhány sértődött megjegyzést.
Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 20. 22:30 | Link

Kőszegi bácsi

Egyre lázasabban kutattam a számok után, újra és újra átszámoltam, mintha nem akartam volna hinni a saját a szememnek. De mindannyiszor ugyan az a szám jött ki. Nem csalás volt, még csak nem is ámítás, hanem egy valódi csoda. Egy kívülálló számára ez ugyan nem jelentett semmit, de nekem. A cukorkabolt profitot termelt, annyit, amiről csak álmodni mertünk volna Emmával. Mennyire odalesz, ha ezt megtudja. Elégedetten csaptam össze a kezeimet, összecsuktam a bőrkötéses jegyzetfüzetet és nagyot kortyoltam az italomból. Annyira lefoglalt a tulajdon boldogságom, hogy először észre sem vettem, hogy valaki felém közelít. Egészen biztos voltam benne, hogy a mai estét egyedül fogom tölteni, ráadásul nem akartam sokáig itt időzni, hiszen mára még komoly terveim voltak. Tulajdonképpen fel akartam verni a ház összes alvó lakóját és világgá kürtölni a sikerélményünket. De aztán egy hang kizökkentett a tervezgetésből. Egy hang, ami olyan ismerősen csengett, mégis egészen biztos vagyok benne, hogy soha nem hallottam. Lassan néztem fel az idegenre, aki kedvesen mosolygott...rám. Úgy szólított meg, mintha már nagyon jól ismerne. Én, a magam részéről köpni-nyelni nem tudtam, pislogtam rá néhány másodpercig, mint hal a zacsiban. Vajon mit akarhat tőlem? Tudtam, hogy ő tanítja a Gemmológiát az iskolában és azt is hallottam, hogy elég jól néz ki - ebben nem tévedtek -, abban viszont száz százalékig biztos voltam, hogy személyesen még nem találkoztunk. Aztán, mint derült égből villámcsapás fél másodperc alatt minden helyrerázódik. Hát ezért járkál el Zora. Mostanában, ugyan gyakran hulla fáradt, de mégis mosolyog és jobb kedve is van, nem hiába, ettől nekem is jó kedvem lenne.
-  Járőrözök. Letesztelem az étel minőségét és utánanézek nem szökött-e le egy diák se a faluba.
Villantok egy mosolyt és igyekszem úgy tenni, mint aki repes az örömtől, hogy láthatja, jól játszom Zorát, valószínű, hogy foglalkozási ártalom. Tudom, gonosz dolog másnak kiadni magadat, de hát nem tehetek róla, annyira csábító a helyzet és ha már ő nem mesél, akkor kénytelen vagyok kideríteni a részleteket.
-  Persze, foglalj csak helyet nyugodtan.
Fogalmam sincs, hogy vajon tegezi, vagy magázza a tanerőt, de ha Kőszegi prof. ilyen lelkesedéssel áll hozzá az én drága húgomhoz, akkor biztos nem kőzetmintákat szoktak elemezgetni...
-  Igen, mostanában jobban alszom és volt időm egy kicsit rajzolni is. És te? Minden rendben veled?
Zavartan pislogok, kicsit személyesnek érzem a dolgot és elfog a bűntudat, de gyorsan elhessegetem a kis angyalt a vállamról, végül is, mi baj lehet?
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. június 20. 22:32 Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 9. 10:40 | Link

András


Amikor megkaptam a levelet, vagy egy óráig ültem felette. Újra és újra elolvastam, de nem jutottam vele semmire. Bár megígértem, hogy elfogadom a meghívást, azért mégiscsak okozott némi fejtörést a dolog. Nem osztottam meg senkivel a tanár szobájában történt dolgokat, nem akartam olajat tenni a tűzre, mert a barátaim így is eléggé féltettek mindentől. De most szükségem lett volna valami jó tanácsra. Végül hosszabb évődés után úgy döntöttem, hogy utánam a vízözön, a szívemet követem, ami hevesen dobogott, amikor megfogalmaztam a választ, hogy ott leszek. El voltam szokva ettől az érzéstől, az izgalomtól, hiszen az utóbbi időben elég üres voltam, léteztem, éltem de igyekeztem elkerülni az ilyen helyzeteket. Be kellett látnom azonban, hogy nem tudom kikerülni, ráadásul jogom van ahhoz, hogy megint boldog lehessek.
Már délután elkezdtem készülődni, úgy gondoltam, megadom a módját. Sokáig álltam a tusoló alatt, aztán kifésültem a hajamat és összeválogattam a ruháimat. Bele akartam csempészni valamicske színt az összeállításba, de végül csak a sötét mellett döntöttem. A fekete elegáns, győzködtem magamat, miközben a a hajamat készítettem. A sminket nem vittem túlzásba, nem akartam úgy kinézni, mint valami bazári majom. Fél hatra azonban kész lettem, így megszemlélhettem magamat a tükörben. Bár biztos voltam benne, hogy megfogok fagyni, míg leérek a faluban, azért mégiscsak tetszettem magamnak. A hajam hullámosan omlott a vállamra, a ruhám vonala pedig eltakarta, hogy mennyit fogytam az utóbbi időben. Sovány voltam és ez nem tetszett. Végül, mikor eleget láttam magamból felkaptam a kabátomat és elindultam, igyekeztem nem elkésni, de túl korán sem akartam érkezni. Az utcák üresek voltak, ez azért kedvező volt számomra, nem akartam kíváncsi szemeket.
Végre valahára megérkezem, hideg csípte arccal, izgulva. Nem tudtam, mire számíthatok. Amikor felém sétált úgy éreztem mentem összeesek, hiszen itt volt és engem várt. Szégyenlősen vettem tudomásul a kézcsókot és örültem neki, hogy még piros volt az arcom a kinti széltől, pedig nem vagyok az a pirulós fajta. Egyszerűen csak, tőle olyan figyelmet kaptam, mint mástól eddig nem és ez meglepett de legyezgette az önbecsülésemet.
  - Mehetünk.
Bólintok, majd elindulok a mutatott irányba, bár fogalmam sincs merre megyünk, mert odafönt még soha nem voltam. Újabb váratlan fordulat. Voltam már vele kettesbe, ez az eshetőség azonban rögtön pillangókat csalt a gyomromba és amikor kihúzta nekem a széket, örültem, hogy végre leülhetek.
  - Köszönöm. Mindenre számítottam, csak erre nem. Nagyon...fess vagy.
Elvigyorodom és igyekszem visszatérni önmagamhoz. Felesleg lenne megjátszanom magamat, azért vagyok itt - feltételezem én - mert önmagamért kedvel. Nem kellene eljátszanom azzal a bizalmát, hogy hülyén viselkedem, vagy úgy, ami nem én vagyok.
  - Remélem előkészítetted az ikres kérdéseidet.
Kezdhetnénk valami egyszerű témával is, nem tudom, miért pont erre esett a választásom, talán azért, mert ez a legkönnyebb.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 9. 11:21 Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 10. 00:15 | Link

András



Furcsa volt. Leginkább ezt tudnám mindarra mondani, amit percek alatt tapasztalok. A virág, a gyertya a kedvesség, még a szavajárása is olyan volt, mintha egy másik korból lépett volna elő. Leginkább a 19. század elejti romantikus regényen alakjaihoz tudnám hasonlítani. Finom távolságtartás, a hanghordozás, újra és újra meglep, talán azért, mert soha nem tapasztaltam hasonlót. Nem töltöttem még nálam idősebb férfivel két percet sem kettesben, ilyen formában így nincs viszonyítási alapom, de bizonyára ez nem számított mindennaposnak, vagy legalábbis reménykedtem benne. Nem tudok mit felelni, csak félszegen bólogatok, nem tudom, illik ezt egyáltalán megköszönni, vagy viszonoznom kellene? Fogalmam sincs, így kapva kapok az alkalmon, hogy túllendüljünk a formaságokon és látom Andráson, hogy ő is hasonlóan érez, így inkább elviszem a témát.
  - Úgy gondolom, szóban is elég lesz. Bár azt hittem, egy olyan precíz ember mint te, listát készít.
Fogalmam sincs, hogy ez tényleg komolyan gondolom-e, vagy inkább csak a poén kedvéért sütöttem el. Mielőtt azonban magyarázkodni kezdenék, meghozzák az étlapot, nekem pedig gyorsan döntenem kell az italok kapcsán, holott fogalmam sincs, mit kellene ilyenkor inni. Az alkohol nincs túl jó hatással a képességemre és gyorsan a fejembe is száll, ráadásul egyáltalán nem bírom de a mai nap úgyis a meggondolatlan cselekedetekről.
  - Azt hiszem, a vörösbor jól esne.
Mivel a pálinka túl erős az én ízlésemnek, így inkább a sherry mellett döntök és csak reménykedni tudok benne, hogy nem úgy kell majd hazahúzni. Ami az ételt illeti, biztos vagyok benne, hogy egy falatot sem tudnék lenyelni, de mivel továbbra sem szándékozom illetlen lenni, így rábökök a zöld-fűszeres raviolira. Mikor a pincér elmegy, óvatosan hátradőlök, kicsit mintha megkönnyebbülnék attól, hogy ismét ketten vagyunk.
  - Reménykedtem benne, bár azt hiszem, már különbséget tudnék tenni. Teljesen más volt a hanglejtésed. De még mindig érdekelne, hogy te mit kerestél ott.
Felvonom a szemöldökömet és most először állom a tekintetét. Még az is csak egy pillanatra renget meg, hogy a virágot nekem szánta. Többet akartam tudni róla és úgy éreztem, ez remek kapaszkodó lenne ahhoz, hogy elinduljunk egy vonalon. Hiszen ő sok mindent tud rólam, de én viszont róla semmit.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 10. 00:16 Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 10. 21:47 | Link

András


Igyekszem magamhoz képest rendes lányként viselkedni, hiszen egy nyilvános helyen vagyunk azért mégsem engedhetem el magam annyira. De kezd a szívritmusom egy kicsivel lentebb venni és a levegőt is egyenletesebben szedem, ezt pedig azt jelenti, hogy már nem esne össze az, aki valamilyen szerencsétlenség folytán hozzámérne, ez azért mégiscsak haladás. Figyelem, ahogyan előhalássza a papírt és nem bírom megállni, hogy ne nevessem el magamat. Nem rajta nevet, inkább azon, hogy mennyire sikerült pontosan belőnöm, milyen ember is ő, reménykedem, hogy ez a képesség a későbbiekben sem fog cserbenhagyni. Mindenesetre szóváteszem neki, hogy kivételesen milyen jó emberismerő voltam.
  - Csalódtam volna, ha nem így lesz. Örülök, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen könnyen betudom lőni, mire számítsak.
Valójában egy egyáltalán nincs így, mert fogalmam sincs, hogy mit akar. Látom, hogy nem vagyok számára közömbös, ahogyan ő sem az én számomra. Mégis, olyan mintha nem tudná pontosan eldönteni, mihez akar kezdeni és ez most holmi teszt lenne. Egy pillanatra elfintorodom a gondolatra és legszívesebben most azonnal az asztalra csapnék és rákérdeznék, de ez is csak a bizalmatlanságom oka. Képtelen vagyok megbízni bárkiben, pláne nem egy hímneműben. Az agyam egy eldugott része olyan védekező mechanizmusba kezd a legváratlanabb pillanatokban, hogy magam is meglepődöm, hogy ilyen képességgel rendelkezem.
  - Hmm, értem, szóval, valójában azért vállaltad el az állást, hogy fényt deríts ezekre a dolgokra, már ha hívhatom így, vagy tévedek? Ugyanakkor, úgy tűnik nagyon biztos vagy a dolgodban és a legutóbbi kis műsorodra visszagondolva, tényleg lehet valami a dologban.
Nem akarok ismét ide kilyukadni, de úgy tűnik ez minduntalan visszaköszönöm majd, egészen addig, amíg más emlékezetesebb szituáció nem történik. Oldalra billentett fejjel gondolkodom el azon, amit mondott, de a fantáziám minduntalan elkalandozik, egészen más felé. Azon kapom magamat, hogy őt nézem, miközben az villámmal játszom. Szerencsére, mielőtt még a nyálam is csöpögni kezdene, vagy idióta vigyorgásba kezdenék kizökkent, így megfogom a poharat és koccintásra emelem.
  - A ma estére, vagy arra, hogy rávettél, hogy igyak.
Vállat vonok és bátran lehúzom a kis üveg tartalmát. Hiba. Nem kellett volna, azonnal kiráz a hideg és fintorba kúszik az arcom. Lecsapom a poharat az asztalra, majd mély levegőt veszek. Igyekszem nem gyerekesen viselkedni, de most már késő.
  - Szóval elő azokkal a kérdésekkel.
Csak a fejemben ne szálljon, fohászkodom érte, nagyon intenzíven.
Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 12. 16:28 | Link

András


  - Ne értsd félre, nem erre akartam kilyukadni, bár igaz, hogy nem igazán szeretem a meglepetéseket.
Elhúzom a számat. Hogy mire akartam kilyukadni? Arra inkább nem térek ki, bár valószínű, hogy ő is tudja, hogy tudat alatt mire céloztam. De nem akarok erről beszélni, nem akarok tönkretenni semmit, ami el sem kezdődött. Ráadásul a saját hangulatomat sem szeretném odavágni azzal, hogy az élet nagy igazságtalanságairól beszélgetek. Van témánk bőven, felesleges lenne ebbe belebonyolódni.
  - Gondolom itt arra akarsz kilyukadni, hogy milyen érdekes kutatási terület vagyok. Egy iker egyike vagyok, aki ráadásul képes az elektromos manipulációra. Micsoda kihagyhatatlan lehetőség.
Elmosolyodom és egy pillanatra oldalra billentem a fejemet. Természetesen csak viccelek és ezt nyilván kihallani a hangomból, de sokkal inkább érzem úgy, hogy el kell viccelnem a dolgot, különben megint zavarba hoz. Nem akarok annál is pirosabb lenni, mint amennyi pírt kiváltott belőlem a sherry legurítása, nem kellett volna. Mélyet sóhajtok és iszom egy korty bort.
  - Legközelebb kihagyjuk. Nem szeretem a tömény italokat, még szaguk is megrészegít.
Fészkelődve egyenesedik ki, hátha megpillantom a kézírását. Kíváncsi vagyok, hogy vajon tényleg olyan-e, mint amilyennek elképzelem. Ez valószínűleg az egyik rigolyám, de bizonyított tény, hogy az embert meglehet ismerni a kézírása által, mellesleg biztos szebb, mint az én macskakaparásom
  - Az első dolog? Hm...mindig is éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Kiskoromban nyugtalan voltam, ha nem voltunk egy szobában, szóval bizonyára azt éreztem, hogy van valaki, aki olyan mint én, vagyis szinte én vagyok.
Összevonom a szemöldökömet. Fogalmam sincs, hogy erre gondolt-e, esetleg valami konkrét példát szeretne, de már gondolkodom is a következő kérdésen, hátha abba beletudok szőni valami konkrétumot. Közben kihozzák az étel, de egyelőre nem foglalkozom vele, legalábbis addig, amíg meg nem válaszoltam a kérdést.
  - Tudtam, hogy összevesztek a volt férjével, pedig akkor Spanyolországban voltak. Illetve, tudtam, hogy beszélnem kell vele. Igazából ez nem is egészen gondolatban nyilvánul meg, mintha valami rátelepedne a válladra és addig nyomná, ameddig utána nem jársz.
Azon kapom magam, hogy gesztikulálok és magam is próbálom megfejteni, vajon mit jelenthetnek ezek a dolgok. Aztán, amikor észbe kapok, gyorsan megemberelem magamat és villa után nyúlva én is enni kezdek. Ennyi magyarázás elég volt egy időre.

Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 14. 11:05 | Link

András


A meglepetés fogalmáról kellemesen el lehetne asszociálni, de inkább nem teszem meg. Nálam a meglepetés mindig együtt jár valamiféle pánikkal, amit nem tudok hová tenni. Amúgy is nagyon paranoiás vagyok, szóval nálam egészen addig minden inkább csak páni félelem, amíg meg tudom, miről is van pontosan szó. Csak akkor érzem úgy, hogy végre megnyugodhatok.
  - Nem arról van szó, hogy nem szeretem, ha meglepnek valamivel. Csak nekem általában a kellemetlen meglepetések szoktak jönni és nem a kellemesek.
Nem akarom elrontani a kedvét ezzel, nyugodtan meglephet, ha akar, épp annyira örülök a kellemes meglepetéseknek, mint bármelyik másik nőtársam, itt éppen csak arról van szó, hogy a múlt árnya kísér. Elég defektes vagyok és sajnálom az előttem ülő férfit, mert nem tudja, mire is vállalkozott pontosan.
  - Nem gondoltam komolyan, bár valljuk be, ez sem éppen elhanyagolható szempont, pont a te részedről. Az első alkalommal amikor találkoztunk, legalább annyira érdekelt ez a dolog, mint bármely más kutatót és élvezted, hogy ellenben mással, de tudsz védekezni ellene. De nem számít, hiszen akkor még nem is ismertél.
Felvonom a szemöldökömet, de az szám mosolyra húzódik. Nem ő az első professzor az iskolában, akit érdekelnek a különleges képességek. Emlékszem, amikor Szendrei professzor hívatott magához ugyanezért, szóval az eset nem egyedülálló.
  - Van elég testvérem ahhoz, hogy ezt tudjam. Ne haragudj, nem fejeztem ki pontosan magamat, de nehéz érzelmeket körülírni, főleg egy olyannak, aki teljesen laikus a témában. Mert ha a szüleimnek, vagy a testvéreimnek mesélek ugyanerről, akkor ők tudják, hogy mivel jár az, ha Zorával külön vagy éppen együtt vagyunk. De olyan embernek roppantmód nehéz dolga lehet, aki nem is látott még minket együtt.
Amint elmagyarázom a dolgot, rögtön be is kapok egy újabb falatot, mert kicsit le vagyok maradva a partneremhez képest. Gondoltam, hogy a kérdések szempontjából hátrány lesz az, hogy nem találkozott még Zorval, vagy nem látott minket együtt, de ami késik, nem múlik. Várom a következő kérdés, de András inkább azon mereng el, amit hallott és nem hibáztatom érte, kívülállók számára ez mindig érdekes és titokzatos dolog volt, ami bővelkedik a talányokban.
  - Ébren nem, de álmomban igen. Többször is, de mindig ugyanazt a képet. De mindig arra fogjuk, hogy aznap sokat voltunk együtt, ugyanazok a hatások értek minket, ezáltal az álmunk is lehet hasonló.
Oké, ez nem teljesen igaz, de ez a legkönnyebben járható út, amit mi is hiszünk. Az ikertéma gyakran még a mi számunkra is rengeteg kérdést vet fel és ha egy megválaszolásra kerül, akkor ott van öt másik, amiről fogalmunk sincs. Bekapom az utolsó falatot, lerakom az evőeszközöket és koccintásra emelem a poharamat, majd mosolyogva belekortyol. A bor megrészegít, érzem, hogy a fejembe száll, hiába ettem, úgy érzem, hogy a sherry és a vörösbor nem épp a legjobb páros.
Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 16. 16:51 | Link

András


  - Talán igen, de azt hiszem, ez nem rajtam múlik.
Rápillantok és felvonom az egyik szemöldökömet. Igen, ez határozottan neki szól. Az alkohol felbátorít, talán nem lett volna illendő ilyet mondanom, de valamiért mégis ki akartam, talán azért, mert reménykedtem és jól esett, hogy ő is valami hasonló hozott ki a dologból. Lassan hátradőltem, miközben a lassan kortyolgattam tovább a boromat. Kellemesen elbeszélgettünk és kezdtem elfelejteni, hogy egy tanárral van dolgom. Egy tanár aki ráadásul a a kedvenc tantárgyamat tanítja, nem találkoztam még hozzá hasonlóval, ráadásul tud védekezni a képességem ellen. A többit pedig még gondolatban sem merem kimondani, zavarba hoznak a saját gondolataim.
  - Nincs ezzel semmi baj, hiszen, azért mégiscsak tanár vagy, ráadásul ez elég sok mindenkit izgat, mármint az ikrek közötti kapcsolat. Szeretek róla mesélni, de csak akkor ha nem untatok vele senkit, Zora ilyen téren sokkal zárkózottabb.
Értékeltem, hogy szeretett volna megismerni, ezt azt hiszem jót jelentett. Nehéz a bizalmamba férkőzni és bár a bor megoldjam a nyelvemet, mégis úgy érzem, mintha minden kimondott szót meg kellene bánnom. Igyekszem nem foglalkozni ezzel az érzéssel, szeretnék őszinte lenni, mert úgy érzem, hogy ő is az. Őszinteségért pedig őszinteség jár, ez így fair.
  - Egyáltalán nem bánom, hogy ilyenekről kérdezel, végül is, ez is én vagyok.
Könnyedén megvonom a vállamat és oldalra billentett fejjel állom a tekintetét. Furcsa, de élvezem, ahogy végigvezeti rajtam a tekintetét, bár egy kissé zavarva hoz, egy pillanatra a szám elé emelem a kezemet, elrejtve a gyermeteg mosolyomat, amit nyilván nem az ő tekintetének szánok, nem illene a helyzethez.
  - Én is úgy gondolom, hogy ez egy kapocs, egy nagyon erős kapocs. Sokkal erősebb, mint testvérek között.
Ódákat tudnék erről zengeni, de inkább befogom a számat és a kérdésre próbálok válaszolni. Mit mesélhetnék magamról? Nem vagyok érdekes ember, semmi nem történik velem. Lehörpintem az utolsó korty bort, egy pillanatra az ajkamba harapok, ezzel is kifejezve, hogy próbálom megerőltetni magamat.
  - Hát, ugye ott van a cukorkabolt, ami elég jól megy. Emmával közösen csináljuk, az a mi kis kuckónk, ott dolgozom. Aztán meg, ott van a rajzolás, festés, bármi ami művészet. Játszom hárfán és egy nagyon kicsit zongorán.
A megjegyzésére elvigyorodom és úgy vagyok vele, hogy egyszer élünk, most vagy soha. Nem foglalkozom a tompa zúgással a fülemben, csak arra tudok koncentrálni, ahogy rám mosolyog.
  - Szeretnénk a faluban egy házat venni, Emmával, Zorával és Lucával. De te is a terveim között szerepelsz, határozottan.
Úgy nézek rá, mint aki valami nyilvánvaló dolgot mondott. Ha bele bukom, akkor belebukom, régóta nem kockáztattam semmit, ideje volt.

Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 16. 16:51 Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 17. 22:27 | Link

András


  - Biztosan hatásos fegyver, de egyik félre sem kellemes. Hiszen, mi értelme van járatni a szádat, ha senkit nem érdekel amit mondasz?
Soha nem voltam annyira szószátyár, főleg nem olyanok előtt, akiket alig ismertem. Igazság szerint szürke voltam, beleolvadtam a tömegbe. Nem tartottam magamat különlegesnek, szépnek ha följebbvalónak másoknál. Szerettem eltűnni a tömegben és jól éreztem magam ott, ahol vagyok. Az élet olyan dolgokat adott a kezembe, amitől mégis különleges lettem, de nem kérkedtem velük, ha nem volt muszáj, hiszen inkább éreztem átoknak, mint áldásnak a képességemet.
  - Kétlem, hogy bármivel is különlegesebb lennék, mint mások.
Elkomorodom egy pillanatra, bár bóknak szánta, pont telibe találta az előző gondolatmenetemet. Nem tudom miért szívügyem annyira a dolog, talán csak azért, mert nem szeretnék kitűnni. Szeretnék egy egyszerű lány lenni, aki nem ráz, ha boldog és aki nem vonzódik a betegesen a halálközeli élmények halmozásához. Mindezt persze nem mondhattam el a velem szemben ülőnek, pedig elszerettem volna. Annyi minden szerettem volna neki mondani, de mégis hallgattam. Talán nem akartam őt terhelni, vagy zavarba hozni, a bortól szédültem, de most az egyszer ura voltam a cselekedeteimnek és befogtam a számat, szerencsére.
  - Emma az egyik legjobb barátnőm, közösen alapítottuk a boltot.
Teszem hozzá, csak úgy kiegészítésként, de nem kezdek el arról fecsegni, mennyire imádom őt és, hogy mennyire közel áll hozzám ő is. Pedig erről is mennyit mesélhetnék. Nincs sok barátom, nem szeretek barátkozni, vagy megbízni bárkiben is, mert annak általában csúnya vége van. De akiket a barátaimnak tartok, azokért tűzbe mennék bár tény, hogy kevesen vannak.
  - Nem, nem egészen így...
Összevonom a szemöldökömet, lekapom róla a tekintetemet és elpirulva a tányérom helyét kezdem el bámulni. Talán kicsit túlzás volt, fránya alkohol. Ha továbbra is bátor lennék a válasz egy szimpla "igen" lett volna, de nem vagyok, így marad a hallgatás.
  - Azt hiszem, egy séta jól esne.
Kapva kapok az alkalmon, azonnal fel is kelek, talán tényleg jót tenne, a hűvös és sötét, így fel is pattanok, lehúzom a szoknyámat. Egész biztos vagyok benne, hogy megfogok fagyni, de ez legyen a legkevesebb.
Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 20. 19:18 | Link

Asher
ruha



A napját sem tudom, mikor viselkedtünk utoljára normális párként és mentünk el valamerre. Asher nem igazán volt az a típus, akivel csak úgy ki lehet mozdulni, én pont ezért nem is erőltettem. Nekem tökéletes volt, elbújva, ott ahol nem láthat senki. Az utóbbi időben azonban egyre érett bennem az elhatározás, hogy elmondjam neki, mire készülök, egyúttal nem titkolt szándékom volt próbára is tenni. Az idő halad és én vele ellentétben öregszem, változom, hiába próbáltuk ezt figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor, ma egyáltalán nem volt kedvem veszekedni, csupán megakartam vele beszélni valamit, ami valószínűleg mindkettőnk életére hatással lesz.
- Köszönöm.
A legszebb mosolyommal ajándékoztam meg, mikor előre engedett, pláne mikor még a széket is kihúzta nekem. Imádtam, hogy olyan múlt századi, nem őskövület, nem több száz éves, pusztán abból a korból maradt meg nekem, ahová mindig is vágytam. Láss csodát, a természet mindig talál valamiféle egyensúlyt. Nem odaszülettem, de kaptam valakit, aki első kézből tud róla beszélni. Kicsit izgultam, amikor leültem, megigazgattam a szoknyámat és az ujjaimmal idegesen doboltam az asztalon. Nem szerettem átvágni, de tudni akartam, hogy jól döntök-e.
- Egy teát kérek.
Mindegy volt milyet, ha már egyszer teázóba jöttünk, akkor lepjenek meg. A figyelmemet nem kerülte el, hogy Ő viszont rögtön rárepült a whiskyre.
- Utálom az ízét, és a szagát is.
Egyetlen egyszer ittam meg a kesernyés, aranyló folyadékot, mindketten élénken emlékszünk arra az estére. Akkor dőlt el mindent. Talán most is azt kellene innom, hogy tudjuk, megint egy mérföldkő előtt állunk.
- Beszélni akartam veled. Tudod, hogy idén végezni fogok a mestertanonc képzésen...
Lógva hagytam a mondat végét, türelmesen figyeltem a reakcióját, vártam, hogy neki essen le először, közben igyekeztem nagyon szomorú arcot vágni.
Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 20. 19:49 | Link

Asher
ruha


- A hatása..
Elfintorodtam. Én nem érzek tőle mást, csak hányingert és szédülést. Már ha egyszer letudom nyelni. Utáltam az alkoholt, soha nem ittam egy pohárnál többet. Talán ennek a képességem volt az oka, hiszen ha ittam, nem tudtam kontrollálni, de már eleve az íze miatt sem érzek késztetést arra, hogy fogyasszam. Ashernek persze egészen más volt, ő annyit ivott abból a förtelemből, hogy egy hétköznapi ember biztos, hogy fejre állt volna tőle. Ezzel csillapította a szomjúságát, ezt eddig is tudtam, de nem akartam, hogy ez a téma kerüljön most terítékre. Egy normális páros voltunk, vagy legalábbis szerettem volna, ha most az egyszer azok leszünk.
- Eddig nem érdekelt, hogy ki köt belénk is ki nem. Most nem erről van szó.
Megráztam a fejemet és hátradőlve mélyet sóhajtottam. Soha nem érdekel különösebben a minket ért kritika, tudtam, hogy sokan gondolták úgy a faluban, hogy ez rossz dolog, tanár és diák nem lehet egy pár, mert helytelen. De ha megtiltották volna, se változott volna semmi, akkor is vele maradtam volna. Az egyetlen ami megtudta volna változtatni az ebbéli meggyőződésemet, az a családom volt. De ők sem szóltak semmi rosszat, a szüleim és a testvéreim is viszonylag hamar feldolgozták a dolgot. Az volt nekik a legfontosabb, hogy boldog legyek. Ha pedig én a boldogságot olyan ember mellett találom meg, aki legalább 60 évvel idősebb nálam, a tanárom és még félvámpír is, ám legyen. Mindig furcsák voltunk, mindannyian, az összes Czettner, ez is csak egy újabb jele volt.
- Nyilvánvalóan nem lehetek többé...a tanársegéded. El tudod ezt fogadni?
A hangomból úgy tűnt, mintha valami sokkal komolyabb lappangna a "tanársegéd" szó mögött, mint valójában. Tudtam, hogy ezzel mélységesen megfogom bántani és haragudni fog. De tudnom kellett, hogy jól döntök, mindig tudtam, hogy szeret és éreztem is, de szorult helyzetben mutatkozott meg az ember, vagy jelen esetben valami olyasmi, igazi valója.
Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 20. 20:28 | Link

Asher
ruha


- Rád nem úgy, mint rám.
Sosem értettem azokat az embereket, akik csak úgy elkezdenek vedelni, mert élvezik, hogy hangosak és bátrak lesznek tőle, hogy utána meggondolatlan dolgokat tegyenek, pusztán azért, mert másnap a "bocsánat részeg voltam" kifogás tökéletesen működik. Nem éltem vele és ezután sem fogok. Igaz, akadtak alkalmak, de csak ritkán és okkal.
- Ez egy kissé...
Legszívesebben most rögtön megmondta volna neki igazat. Elmondtam volna, hogy mennyire szeretem és, hogy soha nem fogom elhagyni, még akkor sem, ha ő kéri. De tudtam, hogy ebből a szempontból nem vagyunk egyformák. Számomra sokkal inkább imponált, mikor nem tartotta tiszteletben az érzéseimet. Igen, tudom, fordítva működöm, mint a legtöbb ember, de ez az igazság. Neki nem féltem bevallani, illetve nem kellett ragoznom, mert ő pontosan tudta. Mindketten hamar megtaláltuk a szerepünket ebben a kapcsolatban, a szerepet, amibe beleillettünk. Nem kellett erőlködni, nem ment nyögvenyelősen, olyan volt, mint amilyennek lennie kellett, tökéletes. Lehet, hogy sok nő ettől elnyomva érezné magát, de nem én egyáltalán nem voltam ilyen. Csak az volt a fontos, hogy ő boldog legyen. De vajon tényleg az volt?
- Ha azt mondanám, hogy szeretném egyedül megpróbálni, elengednél?
Most már kénytelen voltam a szemébe nézni. Minden idegszálam tiltakozott az ellen, hogy hazudjak neki, de muszáj volt. Tudni akartam, hogy reagál, hiszen mostantól tényleg minden más lesz, csak épp nem úgy, ahogy most ő gondolja. Utáltam átverni, sosem tettem, mert féltem a reakciótól, most is tartok tőle, de eddig még nem hazudtam neki és nem is fogok.


Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 20. 22:16 | Link

Asher
ruha


Türelmetlenül várom a választ, bár kicsit félek is a reakciótól. Hiába ismertem Ashert viszonylag jól, attól még gyakran tudott meglepetéseket okozni. A fejemben pedig egymást követték a rémesebbnél-rémesebb gondolatok. Mi lesz, ha elenged? Mi lesz ha felidegesíti magát és egyszerűen itt hagy? Az a néhány perc, amíg csöndben figyelte a tekintetemet annyira idegtépő volt, hogy legszívesebben felsikítottam volna. Figyeltem, ahogy kiissza a maradék whiskyt a poharából, közben megérkezik a pincér a teámmal, a beállt csendben rendelek még egy pohár whiskyt Ashernek. Végül, mikor már lemondtam arról, hogy valaha is választ kapok a feltett kérdésre, megszólalt. Az pedig, amit mondott, mindennél boldogabbá tett, majdnem felsikoltottam a boldogságtól. Elfojtottam egy apró mosolyt, előredőltem és felvontam a szemöldökömet.
- Akkor sem engednél el, hogy könyörögnék?
Akaratlanul is kinyújtottam az asztalon a kezemet felé, de mikor megérkezett a pincér a második pohár itallal, inkább visszahúztam és beízesítve a teámat itta belőle egy kortyot, csak addig tereltem el a figyelmemet a beállt feszültségről, amíg vendégünk volt, mikor a pincér hátat fordított és elment azonnal visszatért a kettőnk közt feszültség. Szinte lehetetlen volt, hogy csak én érzem, neki is éreznie kellett. Lehet, hogy ez talán másokat megrémítene, vagy furcsállná, de nekem sokkal inkább imponált. Jó volt, hogy nem csak ő van rám ilyen hatással, hanem én is rá. Mindig is féltem attól, hogy egyszer csak úgy dönt, hogy nekem normálisan kell élnem, és váratlanul itt hagy, biztos, hogy addig mennék utána, amíg meg nem találom, akkor is, ha életem hátralévő részét ezzel kellene töltenem, egy csöppet sem érdekelt.
- Hogy akadályoznád meg?
Igyekszem még mindig komoly arcot vágni. Beletúrok a hajamba, ezzel próbálom leplezni a hirtelen támadt zavaromat, de biztos vagyok benne, hogy hallja a felgyorsult szívdobogásomat és látja a kezem remegését.

Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 21. 11:51 | Link

Asher
ruha


Tényleg működött. Magam sem hittem el az elején, hogy másunk is lehet, azon kívül, hogy betegesen vonzódunk egymáshoz. Az elején nem hittem benne, illetve magunkba, nem gondoltam volna, hogy évek távlatából gondolhatunk vissza az első lépéseinkre. Feladtam érte körülbelül mindent, beáldoztam neki minden szabad akaratomat, aztán rájöttem, hogy mellette sokkal inkább önmagam tudok lenni, mint bárki más mellett. Kívülről sokkal furcsábban hatott az egész, mint én belülről annak éreztem. Tudtam, hogy szereti, ha megmondhatja mit csináljak, ugyanakkor élvezte, ha ellenkezem egy kicsit. Megtalálni a kettő tökéletes elegyét, talán ez volt a kulcs. Idővel megtanultam, mit szabad és mit nem, ő ugyanezt tette, mindketten tanultunk. Nem volt könnyű, de határozottan megérte.
- Szóval nem..
Bólogatok párat, mintha bármit is fel kellene dolgoznom a válaszon. Igazából egyszerűen csak majd kiugrok a saját bőrömből a boldogságtól. Legszívesebben táncra perdülnék mindenki előtt, de az kicsit kellemetlen lenne, szóval ezt inkább megtartom későbbre. A mosoly az arcomon most mér félreérhetetlen, gondolhattam volna, hogy nem fogom tudni sokáig húzni ez a dolgot.
- Igazából komolyan, mert érdekel.
Félig az ajkamba harapva pillantok körbe, de szerencsére senki nem ül a közelünkben, mégis akaratlanul is csöndesebbre veszem a hangomat. Majd míg várok a válaszra, előveszek egy pergament a táskámból, széthajtogatom és felé nyújtom.
- Kíváncsi voltam, hogy ezek után mennyire gondolod komolyan.
Nagy áldozat volt részemről, és ezt ő is tudta. Igazából soha nem vágytam erre, különösebben nem vonzott a pálya sem, csak maradni akartam, mellette.
- Tudja tanár úr, furcsa lesz nem a tanítványának lenni.
Soha nem szólítottam így, már az elején sem. Hiszen amikor megismertem elfelejtette velem közölni, hogy ezért van a kastélyban, utána pedig nem volt fontos.Ráadásul nem szerettem a Vámpírológiát, vagy legalábbis a hivatalos órákat nem.

Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 21. 22:00 | Link

Asher
ruha


- Ismerem az érzéseidet irántam.
Vágok vissza szinte azonnal. Talán nem kellene ennyire szemtelennek lennem, de valamiért kicsúszott a számon. Miért is? Talán mert így van. Soha nem beszéltünk arról, mi fog történni öt vagy tíz év múlva, hol fogunk tartani, még arról se, hogy a jövőhéten mit fogunk csinálni. Velünk a dolgok csak úgy megtörténtek, így, egyszerűen. Ráadásul sokszor pont épp azon veszekedtünk, mert nem értünk egyet a jövőnket illetően, mármint, a közös jövőnket illetően, természetesen. Mert bevallom őszintén én nélküle semmiféle jövőt nem terveztem, bár ezt ő is pontosan tudta. Csöndben, mosollyal az arcomon vártam, hogy végigolvassa azt a néhány kósza sort és végre leessen neki a dolog. Szerettem volna neki azonnal elmondani, de egészen eddig nem voltam biztos abban, hogy én ezt akarom csinálni. De aztán rájöttem, hogy kezdetnek nem rossz. Végtére is, nem örökre szól, nem muszáj itt megöregednem, lehet ez éppen csak egy állomás. Ki tudja? Mindenesetre azt most is tudom, hogy nem akarok tőle messze lenni és nem akarok tőle eltávolodni, semmilyen értelemben. Egyszóval szeretném fenntartani a mostani állapotot, de ezt csak egyféleképp tehettem meg, hát megtettem. Az pedig, hogy vajon mi lesz velünk egy vagy két év múlva. Ki tudja? Lehet, hogy már régen nem leszünk itt, de az is lehet, hogy megtaláljuk itt a helyünket. Arra pedig, hogy mi lesz tíz év múlva, még mindig csak rettegve merek gondolni, hiszen akkor már idősebbnek fogok látszódni, mint ő. De nem akarom most ilyen dolgokkal tönkretenni a hangulatot, helyette inkább belemegyek a játékba.
- Be kell vallanom tanár úr, hogy nem szeretem a vámpírológiát, sosem szerettem.
Bizony. Helyette inkább aludtam, olvastam, vagy bármi mást csináltam, csak ne kelljen bennem. Szerencsémre a tanárom elnéző volt velem. Valószínűleg soha nem fogom megtudni, hogy milyen lehet Asher valódi tanárként, de valamiért nem is vágyom rá.

Szál megtekintése
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. október 3. 20:03 | Link

Asher
ruha


Rákönyökölök az asztalra, közelebb hajolok hozzá, mintha csak egy titkot akarnék neki súgni. A tekintete fogva tartja az enyémet, mindig nehezemre esett hosszú távon a szemébe nézni, mert vagy zavarba jöttem, vagy ösztönösen lesunytam a szememet. Most viszont erőt veszek magamon, félretolom a forró teás kancsót, mintha tényleges akadály lenne kettőnk között.
- Az kétségeid és a gondolataid zavarnak.
Még koppantok is az ujjammal az asztalon a hatás kedvéért, majd szépen visszahúzódom és kortyolok egyet a teámból. Bár én nem voltam gondolatolvasó sem pedig legilimentor és nem is vágytam erre a képességre soha, azért tudtam, hogy korábban sokszor gondolkodott a kettőnk között lévő szakadékon. Pont ezért féltem annyira. Mára már ez az érzés csitulni látszott, de ettől függetlenül még mindig jelen volt valahol a gondolataim közöt, mint egy idegesítő kis szálka az ujjbegyben. Tudtam, hogy zavarta, hogy én gyorsabban öregszem, mint ő és a köztünk lévő korkülönbség sem volt épp a segítségemre. De azzal, hogy most rákérdeztem, minden egyéb befolyásoltság nélkül, egy kicsit megnyugodtam. Nem hazudna nekem, akkor sem, ha számomra kedvezőtlen választ kapnék, ezt pontosan tudtam.
- Ne mondj ilyet.
Most viszont azon volt a sor, hogy elpiruljak. Lehajtottam a fejemet, és úgy tettem, mintha a hajamat tűrném a fülem mögé. Ebben a pillanatban biztos, hogy képtelen lettem volna ránézni. Helyette inkább pironkodva körbenéztem, mintha azt akarnám ellenőrizni, hogy hallotta-e valaki az elszólást.
- Akkor lehet tanársegéded, ha nekem is.
Már a puszta gondolattól is megborzongok. Még az kellene, hogy valami szőke cicalány rázza magát előtte, kellemesen hosszú lábakkal. Hiszen mi lett abból is, hogy én lettem a tanársegéde? Nem mintha nem bíznék benne, szó sincs róla, inkább a másik delikvensben nem bízok meg ehhez.
- Továbbá, szükségem lenne egy helyre, ahol meghúzhatom magam...
Nem folytatom, mert abban reménykedem, hogy felajánlja, hogy továbbra is elfoglalhatom a mostani helyemet, sőt, ami azt illeti, tartósabban is. Itt már nem cicózásról van szó, hanem komoly összeköltözésről, na nem mintha eddig nem úgy lettünk volna.
Szál megtekintése

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed