32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV


Polgármester Úr
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
Írta: 2013. február 26. 17:05 | Link

Nicol

     Nem hittem, hogy valaha is ilyet mondok, de a sok-sok ember közelsége pezsdítően hat az idegeimre. Régen bármit megtettünk volna érte, hogy elszabadulhassunk a nyüzsgő és zajos társainktól, most meg egyenesen jól érzem magamat a közelükben. Hiába, a túl sok magány sem jó... Azaz ha kellene, hozzá tudnék szokni, hozzá is szoktam az elmúlt hónapokban. Mióta Chris megszületett, alig tettük ki a lábunkat a házból, maximum csak akkor, hogyha vásárolni mentünk, vagy elvittük sétálni a babát. És úgy nagyon nem is hiányoztak a drága embertársaink, ameddig ide nem kerültünk. Már-már szükségszerű volt kiszakadnunk a házból, mert kezdtünk egymás idegeire menni. A baba pedig egy másik dolog. Azt hiszem, mondhatom, hogy beleszoktunk a szülő szerepbe az elmúlt időben, hiszen minden gondolatunkat lekötötte a jövevény. És akármennyire is pánikoltunk és tanácstalanok voltunk mindketten az elején, annyival jobbak lettünk az egészben. Most már egyedül az éjjeli sírásra kelés okoz nehézséget, de azt hiszem, már ennek a kezelésében is jobbak vagyunk, mint anno, amikor hazahoztuk őt.
     Eddig mindentől, és majdnem mindenkitől óvtuk Christ, de most mindketten úgy láttuk, hogy eljött az ideje annak, hogy kihozzuk végre emberek közé. Összeszedtük tehát a fontosabb dolgainkat, én összeraktam a babadolgokat, ameddig Nicol felöltöztette őt, majd babakocsiba ültettük, és szépen lassan elindultunk a falu központja felé. A jó idő hatására sok emberrel találkoztunk, volt köztük néhány ismerős arc is, de leginkább csak idegenek, akik mind amint meglátták a babát, kényszeresen mosolyogtak. A teaház felé igyekeztünk, ahol egy csendes kis asztalhoz telepedtünk le (mert azért annyira nem szeretjük az embereket)...
   - Mit kérsz? -
   Kérdeztem miután felakasztottam a kabátomat a fogasra. Ránézésre elég sokan voltak körülöttünk ahhoz, hogy jó időbe teljen a pincérnek, mire eljut hozzánk, így gyorsabbnak láttam, hogyha én megyek oda a pulthoz leadni a rendelést.
Hozzászólásai ebben a témában


Pyromágus.Ex-Rellonos.Drágaság.Christopher    
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. február 26. 17:20 | Link

Nate

Ez az évszázad legjobb ötlete...menjünk el sétálni, hát miért ne? Fáradt vagyok, mindjárt elalszok, legszívesebben azt mondtam volna Natenek, hogy vigye ki sétálni Christ és hagyjon engem aludni, de megszántam a szerencsétlen. Annyira próbálkozik én pedig még mindig annyira szeretem, hogy amikor öltöztettem a babát a lelkesedése rám is rámragadt. Elvisszük sétálni, pontosabban emberek közé visszük, ez azért nagy szó. Ilyenkor átlalában attól félek, hogy végig ordítani fog vagy nyüszíteni és a többi ember nem fog megmaradni a közelünkbe. Chris azonban szó nélkül tűri, hogy felöltöztessem, kíváncsian pislog rám, nyújtogatja felém a kezecsekéjét, mikor pedig odaadom neki az ujjamat, megszorítja és elmosolyodik. Miután alaposan bebugyoláltam és ráadtam egy rakat ruhát elindulok lefelé, majd mikor lent vagyok berakom a babakocsiba és hagyom Nathanielt kibontakozni, tolja csak ő a babát, úgyis akkora haverok lettek az elmúlt pár hónapban. Őszintén kicsit féltékeny voltam, amikor nála volt soha nem sírt, mindig rendesen evett...amikor bezzeg nálam van, akkor kő kövön nem marad.
Hamarabb elérünk a kiválasztott helyig, mint gondoltam volna. Besétálok, töröm az utat, ahogy az egy jó anyához illik, majd leülök a felkínált helyre és elveszem az étlapot. Nem nagyon látok semmi kedvemrevalót, ráadásul az utóbbi időben nem ettem túl sokat, mert nem kívánok igazából semmit. Fintorogva nézem az étlapot, majd felnézek a drágára.
  -Igazából, nem vagyok éhes...hozz amit akarsz.
Rábízom, úgyis tudja, mit szeretek, nem fog olyat hozni, amitől vérszemet fogok kapni, vagy legalábbis nagyon remélem. Közelebb húzom a babakocsit a székhez és leveszem Chrisről a sapkát, hogy legalább addig is csináljak valamit.
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV


Polgármester Úr
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
Írta: 2013. február 26. 19:17 | Link

Nicol

   Nem mondom, hogy én nem vagyok fáradt. A gyereksírás hosszútávon tényleg kimerítő, főleg amikor már napok óta nem láttunk friss levegőt, mert amikor a baba ébren van, akkor vele foglalkozunk, amikor meg alszik, mi is próbáljuk ezt tenni így pótolva az éjszakai alváshiányunkat. De én minden esetre örülök neki, hogy végre kimozdultunk, ha otthon maradtunk volna, olyanokká válnánk előbb-utóbb, mint az összes többi házaspár: unalmasakká, vagy pedig eltávolodtunk volna egymástól. Ezt pedig szerintem egyikünk sem akarja, sőt.
   Az elmúlt hetekben, hónapokban volt időm bőven gondolkodni. Elnéztem Nicolt, amikor Chrissel volt, vagy amikor neki csinálta a tápszert, neki engedte a fürdővizet, és látva a tömérdek gondoskodást az arcán, csak még jobban belé szerettem, már ha ez még lehetséges nálunk. A hetek alatt egy komplett kis családdá nőttük ki magunkat, amin szerintem nem csak mások, de még mi is meglepődtünk. Igaz, az elején nagyon aggódtunk, hogy mi lesz, hogy lesz, mit fogunk majd csinálni hármasban, de aztán beletanultunk, és hozzá szoktunk. Az elején pokoli volt az egész, mi feszültek voltunk, a baba meg csak sírt, és fogalmunk sem volt róla, hogy mit kellene tennünk, éppen ezért egymáson töltöttük ki a dühünket. Ha tovább maradunk bezárva a négy fal közé, megint ide jutunk, és előbb-utóbb egy olyan vitába kerülünk, amit nem tudunk utólag annyival lerendezni, hogy csak fáradtak voltunk. Ezt pedig nem akarom. Tudom, hogy a drága még talán nálam is fáradtabb, hiszen Chris minden mozzanatára felébred az éjszaka során, és azt is tudom, hogy részben csak miattam egyezett bele ebbe a kis kirándulásba. Ezért is szeretem ennyire.
   Csak bólintok a válaszára, majd a pulthoz sétálva rendelek két adag egyszerű rántott húst. A gyerek mellett enni sem volt rendesen időnk/ kedvünk, úgyhogy jórészt csak mirelit és/ vagy gyors kajákon éltünk. Főzni Nicolnak nem volt kedve, én meg nem erőltettem. Ha meg a személyzet főzött nekünk, egyszerűen nem volt energiánk együtt az asztalhoz ülni, és normálisan táplálkozni. Nem árt ezt sem bepótolni. Visszasétálva az asztalunkhoz először elveszem a drága kabátját, majd leveszem a sajátomat, és mindkettőt felakasztom a mellettünk lévő fogasra. Egy fekete inget viselek, farmerrel, aminek zsebéből leülés előtt kiszedem pénztárcámat, és az asztalra rakom.
Hozzászólásai ebben a témában


Pyromágus.Ex-Rellonos.Drágaság.Christopher    
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV


Polgármester Úr
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
Írta: 2013. február 27. 16:14 | Link

Nicol

   Tudom, hogy tudja, hogy elég erősen próbálkozok, és látom rajta, hogy ő is igyekszik miattam. De akkor is. Ahhoz, hogy ne távolodjunk el még jobban egymástól, együtt töltött idő kellene, ami nekünk nincs, vagy legalábbis olyan értelemben nincs, ahogyan mi akarnánk. És az igazság az, hogy próbálkozhatunk mind a ketten, de ameddig nem tudunk eléggé egymásra figyelni, mert mindig van valami fontosabb dolog, amit Chrisnek meg kell csinálnunk, addig az egész nem fog úgy működni, mint régen. Sosem gondoltam volna, hogy pont nekünk lesznek ilyen problémáink, akik mióta ismerik egymást, minden idejüket együtt töltötték, de ebben is látszik, hogy az élet milyen kiszámíthatatlan. Ezt szerintem senki sem látta, nem is láthatta előre. Nem lenne itt semmi baj, hogyha beszélnénk egymáshoz normálisan, de napok telnek el, hogy csak a fiunkhoz kapcsolódó dolgokról beszélünk, ami persze egy újszülött esetében normális, ameddig mindenki megszokja a jelenlétét, de az eddigi állapothoz képest mégis csak más. Amikor lenne időnk beszélni, mindketten túl fáradtak vagyunk, és inkább alszunk egyet, úgyhogy valljuk be, mostanában nem megy túl jól a kommunikáció.
   - Rántott húst. -
   Ránézek a fáradt arcára, ahogy a kezében tartja a babát, és kényszeredetten halványan elmosolyodok, de ez aztán a kérdésére le is olvad az arcomról. A családunk egy olyan téma, amit nagyon ritkán említünk, aminek természetesen oka van. Egyikünknek sem jó a viszonya egyes rokonaival, de nálam talán még rosszabb a helyzet.
   - Nem. -
   Nem fejtem ki bővebben, a pincér időközben hozott nekünk innivalót, így inkább kortyolok egyet. Nem szeretem ezt a témát, ő is tudja. Az összes családtagom közül egyedül a bátyámnak mondtam el, aki gratulált, és megígérte, hogy majd eljön meglátogatni, de máig nem ért ide. Nem is csodálom, én is legalább három éve találkoztam vele utoljára.
   - De gondolom úgyis hallották. -
   Teszem még hozzá. Ha másból nem is, az aranyvérű családok közötti pletykaláncon keresztül úgyis megtudják előbb-utóbb, vagy már megtudták, csak nem érezték szükségét egy látogatásnak. Szerencsére. Pedig milyen büszkék lennének a legfiatalabb trónörökösre...
Hozzászólásai ebben a témában


Pyromágus.Ex-Rellonos.Drágaság.Christopher    
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. március 7. 18:44 | Link

Nate


Napok óta keresem a megoldást a problémánkra, de az a helyzet, hogy magát a problémát sem értem teljes mértékig. Valami megváltozott, ez egészen biztos. Számba vettem azt is, hogy nem vagyunk már annyit ketten és nem is beszélünk olyan sokat amennyit kellene. Pedig az, hogy van egy gyerekünk még nem biztosíték arra, hogy a kapcsolatunk...nevezzük házasságnak nem fog megromlani. Összepréseltem a számat erre a gondolatra, mert belegondolni is borzalmas volt. Megráztam a fejemet, visszatettem Christ a babakocsiba és betakargattam, végül Nathanielre emeltem a tekintetemet. Biztos voltam benne, hogy még mindig annyira szeretem, annyi év után még mindig kihagyott a szívem egy ritmust ha úgy nézett rám. De nem voltunk már többé iskolás kamaszok, talán ezt hiányzott.
  - Remek.
Nem tudok mást mondani, megvonom a vállamat és csendben nézegetem, egészen addig, ameddig ki nem hozzák az ételt. Unott mozdulattal a kés és a villa után nyúlik, elkezdem szelni a húst, de félúton abbamarad a procedúra. A kezeim összeszorulnak az evőeszközön és lassan felnézek rá. Ez most kicsit váratlanul ért, még akkor is, ha igaza van. De ez most egy cseppet sem érdekel.
  - Annyit azért igazán közölhettél volna, hogy van egy fiad.
Most biztos, hogy átváltottam a házisárkány üzemmódba. Normál esetben ezt szimplán elintézném egy vállrándítással, de nem most. Ha a pillantással ölni lehetne, akkor a velem szemben ülő már biztosan holtan feküdne, arccal a kajában, de szerencsére nincsenek ilyen képességeim. A csöndet végül az evőeszközök csörömpölése töri meg, leejtem őket bele a tányérba, hátradőlök és összefűzöm magam előtt a kezeimet.
  - Én ezt nem akarom tovább csinálni.
Meguntam, kész. Ez az állapot tarthatatlan, ettől bármi jobb, még az is, amikor kiabálunk, mert akkor legalább csinálunk egymással valamit. Ez a családos dolog meg valami kapkodva kreált indok volt arra, hogy kiakadjak.
 
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV


Polgármester Úr
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
Írta: 2013. március 7. 19:52 | Link

Nicol

   A feszültségnek a mi kapcsolatunkban két formája van. Az egyik az, amit régen mindketten annyira imádtunk, elszórakoztunk egymással, húztuk a másik agyát. Ezt a fajta feszültséget még hiányolom is mostanában, amikor szinte élni sincs időnk, nem hogy egymásra. Régen mi voltunk egymásnak a legfontosabbak, most meg egyszerűen nem tudunk időt szakítani egymásra, ami valljuk be, szomorú. A másik fajta feszültség viszont régen sosem volt ránk jellemző, mostanában azonban időről időre beférkőzik a kapcsolatunkba, és nem hagy minket nyugodtan élni, éppen mint most. Mindketten tisztában vagyunk a sok kimondatlan dologgal, amit szeretnénk kimondani, de nem tudunk, mert fáj nekünk is, és nem akarunk a másiknak fájdalmat okozni, valamit megfogalmazni sem tudjuk nagyon a dolgot, hiszen korábban sosem kerültünk ilyen helyzetbe.
   Bólintok, majd én is nekilátok az ebédemnek. Jól esik az étel, bár nem vagyok olyan idegi állapotban, hogy egyszerre két falatnál többet le tudjak nyelni. Kortyolok egyet a kávéból, amit szintén a pincérnő hozott, majd nyugodtságot színlelve ránézek Nicolra. Tudtam, hogy ki fog akadni a válaszomon, ha régebben nem is tette volna, de ez most komoly téma. Én is tisztában vagyok vele, hogy el kellett volna mondanom a családomnak, hiszen bármennyire is nem ápolunk jó kapcsolatot, a vér összeköt minket, és joguk lett volna első kézből megtudni, hogy unokájuk született, aki ráadásul - kívánságuk szerint - aranyvérű csemete. Voltak pillanatok, amikor el is akartam nekik mondani, mi több, haza akartam vinni bemutatni az új családtagot, viszont megfordult a fejemben, hogy annak a drága nem örült volna, anyámék meg már akkor rossz behatással lettek volna Chrisre. Nem tudom, hogy mit kéne válaszolnom a kisebb - megjegyzem, teljesen jogos - kiakadásra, így csak megvonom a vállamat. Érzékelem a nem éppen kedves pillantását, amint az enyémbe fúródik, és bár legszívesebben elfordítanám a fejemet, nem teszem, állom a tekintetét. Az evőeszközök csörömpölése töri meg a pillanatot, én is hátradőlök, és magam elé húzom a kávés csészét, és kevergetem egy kicsit a forró italt. Hallom a kijelentését, de várok néhány percet mielőtt reagálnék rá, majd ránézek.
   - Akkor mit akarsz csinálni? -
   Mindketten tudjuk, hogy sok lehetőségünk van, amiből nagyon kevés a jó, és talán még kevesebb, aminek örülnénk, és ami előnyös lenne. De valahogy működésre kell bírnunk a dolgot. Attól még, hogy született egy gyerekünk, nem szabadna ennyire eltávolodnunk, sőt. A babának közelebb kéne hoznia minket egymáshoz, nem pedig éket verni közénk.
   - Mondd el, hogy mit érzel, és talán tudunk rajta segíteni. -
   Fordított esetben nem tudom, hogy én képes lennék-e mondani bármit is. Sok mindent érzek pillanatnyilag, de egyik sem olyan, ami megfogalmazható. Chrisre pillantok, aki érdeklődve figyeli a szokatlan környezetet, majd egy halvány mosollyal visszanézek a feleségem arcára, ami ugyanazt a zavart tükrözi, mint az enyém mutatna, ha nem ügyelnék annyira gondosan az elrejtésére.
Hozzászólásai ebben a témában


Pyromágus.Ex-Rellonos.Drágaság.Christopher    
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. március 11. 12:04 | Link

Nate

A fal amit a közöny kettőnk közé emelt, sehogy sem akar leomlani. Nem akarom neki elmondani, mi bánt igazából, mert eszem ágában sincs megbántani. Pedig ennél az állapotnál már az is jobb lenne, ha kiabálnánk, mert akkor legalább közénk ékelődne valami érzelem, se semmi. Nem akarom, hogy Chris megijedjen, vagy rosszul érezze magát. De a mostani helyzetet is biztosan érzi, ez pedig még inkább bánt és mélyebbre ránt, ördögi kör. Meg kell törni, ez az egyetlen lehetőség. Rápillantok Natere, majd le a húsra, végül odébb lököm az asztalon, hátradőlök az egyik lábamat átlendítem a másikon és összefonom a karjaimat a mellemen. Hidegen pillantok végig rajta. A hiányos beszéddel, amit lenyom csak jobban felbőszít. Vajon mit akar ezzel elérni? Tényleg annyira távol állnánk egymástól, hogy már ezt sem tudom eldönteni? Ezek szerint nagyobb a baj, mint gondoltam.
  - Nem akarok semmit sem csinálni.
Összeszorítom a fogaimat, elég erősen ahhoz, hogy megakadályozzam, hogy sértő megjegyzések árja hagyja el a számat. Talán pont ezért nem akarom neki elmondani a véleményemet, inkább őrlődöm magamban, minthogy megbántsam. Kezdem azt érzeni, hogy ez egy rossz taktika. De ha meg elmondom mi a baj, akkor meg abból lesz a balhé. Miért kell ennek ilyen nehéznek lennie? Nem értem, tényleg tétlenül állok a dolog előtt.
  - Azt hiszem ezen nem tudsz segíteni. Vagy legalábbis nem csak a te hibád. Nem akarok beszélgetni veled.
Rápillantok, majd inkább Christ figyelem. Nem épp a legjobban fejeztem ki magamat. Csak mondtam ami először kicsúszott a számon, ennyit arról, hogy visszafogom magamat. Pedig ha jobban belegondolunk, nem is az ő hibája.
  - Úgy érzem, ha nem szedjük össze magunkat, abból nagy baj lesz. Viszont nem tudom, hogy kezdhetnénk hozzá. Én nem akarom a görcsösen próbálkozók népes táborát szaporítani, az nem én vagyok.
Grimaszolok, majd leengedem a szőke tincseimet beletúrok és eligazgatom. Amolyan pótcselekvésnek tökéletes, mert nem akarok ránézni, most legalábbis semmiképp.
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Nathaniel Aaron Loughlin
INAKTÍV


Polgármester Úr
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 995
Írta: 2013. március 12. 15:34 | Link

Nicol


   A hangulat közöttünk meglehetősen fagyos, ami nem túlságosan gyakran jellemző a kapcsolatunkra - szerencsére. Látom rajta, és én is érzem azt a nagy mértékű tanácstalanságot, amikor tudjuk, hogy változtatnunk kell, de egyrészt nem tudjuk, hogy hogyan, és hogy hogyan hozzuk a másik tudomására véleményünket, gondolatainkat. Az egész helyzet ijesztő számomra, hiszen ilyen állapotok még sosem uralkodtak a kapcsolatunkban, sőt. Mindig az ellenkezője volt jellemző ránk, mindig egymás mellett álltunk, és gondolkozás nélkül is jól csináltuk magát a kapcsolatunkat. Most azonban nem így van, aminek vagy maga Chris születése az oka, vagy csak szimplán a változásnak, amit az életünkben, életvitelünkben okozott. Talán mégsem voltunk annyira felkészültek a gyerek dologra, mint azt gondoltuk, és aminek az ellenkezője bebizonyosodott röviddel a baba születése után. Akkor mindketten ugyanolyan tanácstalanok voltunk, mint most, csak egy egészen más témával, a gyerekneveléssel kapcsolatban. Most a saját kapcsolatunkról van szó, amit lehetetlen külső szemlélőként látni, és megfogalmazni a problémáinkat, esetleg észérvekkel változtatni. Az egyetlen dolog az egésszel kapcsolatban az, hogy tudom, bármit meg fogok tenni annak érdekében, hogy ne veszítsem el őt, őket, a családomat.
   Nem tudom máshogy lereagálni válaszát, csak megvonom a vállamat berögzött mozdulatként. Tudom, hogy nem szánta olyan közönyösnek, mint ahogy hangzott, de nem tehetek róla, jelen helyzetben nem tudok megértő lenni. Így tehát amit kapok, azt adom vissza, beszéljünk éppen közönyről, vagy ridegségről. Némán nézem az arcát, és hallgatom szavait.
   - Akkor mégis mit akarsz?! -
   Kérdezem talán egy kissé emeltebb hangnemben, mint azt illendő lenne, de nem tehetek róla, idegesít az egész helyzet, a körülmények, és az, ahogy kifejezi magát. Chris és még néhány körülöttünk ülő fej is érdeklődve fordul felém, mire igyekszek higgadtabbnak látszani, már amennyire lehetséges. Aztán ahogy folytatja, nagy erőkkel, de visszafogom magamat. Tudom, hogy a problémáink amiről beszél, nagyon is valósak, de talán nem akarom elfogadni a tényt, hogy mi is csinálhatunk valamit rosszul. Nem szólok egy szót sem. Ökölbe szorítom a kezemet, és hideg pillantással nézem őt, amint az idegessége miatt igyekszik nem felém nézni.
Hozzászólásai ebben a témában


Pyromágus.Ex-Rellonos.Drágaság.Christopher    
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. február 27. 12:26 | Link

Nate

Csak felnézek rá és vállat vonok amikor elmegy, inkább a kicsivel foglalkozom. Nem tudom, mi ez a hirtelen jött laposság a kapcsolatunkban, de valószínűleg az új helyzet okozza, legalábbis, csak erre tudok gondolni. Hozzá voltunk szokva, hogy minden időnket a másikkal töltjük, nem foglalkoztunk senkivel, csak egymással. Ez most megváltozott és ettől egy kicsit távolabb érzem magamat tőle. Most is együtt csinálunk mindent, de ez csak nem ugyanolyan. Tudom, hogy ez csak átmeneti és majd elfog múlni, ráadásul még a fáradság is rátesz egy lapáttal, de én azt hittem szuper szülők és semmi nem fog változni...
Mikor visszaér felállok, megvárom amíg elveszi a kabátomat, majd visszaülök, körbepillantok, végül rajta állapodik meg a tekintetem. Csak nézem, de komolyan semmi nem jut az eszembe, amit mondhatnék neki.
  - Mit rendeltél?
Bármi is, remélem annyira nem nehéz kaja, mert kénytelen leszek lenyomni a torkomon, mindenki lelki nyugalma érdekében. Aztán valami egészen más jut az eszembe. Mióta megvan a baba, a családról szinte semmit nem hallottunk. Apám eljött minket meglátogatni, itt volt néhány napot, de semmi más.
  - Elmondtad a szüleidnek, hogy van egy gyerekünk?
Felvonom az egyik szemöldökömet, mert sejtem a választ, amint kimondom hangosan a kérdést. Nem tartjuk a kapcsolatot a család azon tagjaival, akik nem érdemesek rá, de ez azért mégiscsak egy olyan dolog, amit a családnak tudnia kell...vagy tévedek? Aztán meg, ahogy ismerem őket, biztos vagyok benne, hogy már információt cseréltek, és a kérdés innentől érvényét veszíti, de attól még elregélhetné nekem, mi volt otthon a vélemény, ha volt egyáltalán valami. Mert nálunk ez soha nem biztos. De ha más nem, legalább az egyik kívánságuk teljesült, az ami minden kékvérűbe bele van diktálva, még Nathanielbe is. Az első gyerek fiú lett...
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. március 28. 13:39 | Link

Nate

Úgy érzem, ha nem lépek le, méghozzá villámsebesen, azt az étterem berendezési tárgyai fogják bánni. Attól, hogy viszonylag nyugodt életet élünk, nem jelenti azt, hogy nem tudok legalább annyira kiborulni, mint régen. Azt pedig mindenki tudja, mi történik akkor, ha ideges leszek. Tányérok fognak repülni Nathaniel felé. Mély levegőt veszek és ökölbe szorítom a kezemet. Nem titok, hogy őt hibáztatom, még a saját baklövéseimért is, holott ez két emberen múlik. De az, hogy én valamit rosszul csináljak...mostanában annyi mindenbe buktam bele, annyi dologban csalódtam, hogy ezt az egyet ami talán az egyik legfontosabb inkább rákenem az előttem ülőre. Mostanában túl sok volt, túl sok mindent akartam egyszerre, túl sok mindenért vállaltam én a felelősséget. Az pedig jelen pillanatban eszembe sem jut, hogy ő milyen áldozatokat hozott, úgy gondolom annyit igazán megérdemlek, hogy most egy kicsit önző legyek.
- Nem akarok semmit, jobban mondva de, elmenni innen.
Felkelek, kissé hangosabban lököm vissza a széket a kelleténél és a kabátom után nyúlok. Egyedül akarok lenni, jobban mondva, csak nem akarom őt látni. Legalább egy negyed órára. Nem gondoltam volna, hogy valaha is elfog jönni ez a pillanat, amikor nélküle akarok lenni és nem vele, de tessék itt van. Holnap persze már bánni fogom az egészet, de most még fortyog bennem az indulat, amitől nem tudok szabadulni.
- És viszem a gyerekünket is.
Vetem még oda, de nem nézek rá. Már az ajtót figyelem amit villámgyorsan megcélzok. Vagy legalábbis próbálkozom, de babakocsival lavírozni nem olyan könnyű. Minden esetre faképnél hagyom a drágát, úgy ahogy azt illik és egyedül megyek haza.
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed