37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 6. 20:47 | Link

Rue

- Lassan elnevezik rólunk ezt a helyet, sőt, biztos vagyok benne, hogy a párnának olyan formája van már, mint a fenekemnek. - Az elején nem volt annyira kényelmes, most viszont már tényleg olyan, mintha hazajárnék. Sőt, az első alkalommal furcsa volt az is, hogy itt le kell venni a cipőt, mára meg már szinte vadászom a viccesebbnél viccesebb zoknikat. Ezt a mostanit Fab küldte, két vidra van rajta, akik egymás kezéért nyúlnak, de ha jól megnézi az ember, valójában az egymás keze melletti hal a cél. Ha pedig jól teszed a lábaidat, akkor megszerzik a halat, megeszik, és körbeúsznak, megbizseregtetve a lábad.
- Nehéz heted volt? - kérdezem, miközben a díszítésnek kirakott többféle kávébabot szaglásom. Van már olyan, amit kóstoltam, de a múltkor éreztem egy intenzív illatot, és azt akarom most, szinte álmodtam vele, és kell nekem, De olyan, mintha most eltűnt volna, mégis érzem. Így bár figyelek Rue-ra, tekintetem mégis elkalandozik a másik, üres asztal irányába, ahol ügy sejtem, hogy a drágám lakozik. De még adok neki esélyt, hogy itt is felbukkanjon, mielőtt hátravetődnék érte.
Hozzászólásai ebben a témában

Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


A Nemes
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
The fear of imperfection
Írta: 2023. február 9. 00:06
| Link

x


Anélkül közelítettük meg az asztalt, hogy rákérdeztünk volna. Mindig ugyanezt a helyet foglaljuk el, és már a felszolgálók is tudják, hogy ezen a napon bizony ne ültessenek oda senkit. Talán még hiányoznánk is nekik, ha egyszer kihagynánk. De nem úgy tűnt, hogy fogjuk. Amennyire döcögősen indult a kapcsolatunk, Alberttel minimum annyira megértettük egymást. Apránként nyíltam meg előtte, anélkül, hogy észrevettem volna. Mostanra pedig már olyan komfortosan érzem magam a közelében, hogy még a műmosolyt is elfelejtem. Csak meredtem magam elé, ujjaim között egy gumicukrot morzsolgatva, amiből egy egész halom volt az asztalon. Ajándékba hoztam neki a sztori miatt, amit múltkor mesélt.
- Hm?? Bocsi, kérdeztél valamit? - révedtem fel, de ahogy Albertre pillantottam, biztos voltam a válaszban. Nagy sóhajjal könyököltem fel az asztalra, és döntöttem a homlokomat a csuklómra. - Ne haragudj, kicsit eltévedtek a gondolataim. Figyelek - ígértem meg, mogyorószemeimmel próbálva olyan kiskutyásan kérlelőn nézni, ahogy ő szokott. Reflexszerű gesztus volt, amit a sok együtt töltött idő okozott.
Utoljára módosította:Autumn Rue Danvers, 2023. február 9. 10:09
Hozzászólásai ebben a témában

I N T U I T Í V   D Í V A
(Hollósi, 2021)
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 13. 09:25 | Link

Rue

- Azt már látom, hogy a legjobbtól tanultál. - nevetem el magam látva, ahogy próbál olyan ártatlannak tűnni, mint amilyen én magam is is szoktam lenni. Nem hibáztam, sőt, én csak egy kiskutya vagyok, aki egy kis buksisimire vágyik. - Nem rossz, de még nem természetes, még érzek benned egy kis sunyi macskaságot. Mondjuk szektás vagy, ne várjak csodát, nem?- ez a kedvencem, bevallom. Ahogy azt mondják, hogy szektás, hogy vannak követői, és vicces, mert egyszer még azt is mondták, hogy Laura is a követője, látták fele kettesben, egyforma, gyanús ruházatot viselve. Na igen. Szerintem is roppant gyanúsan néz ki két eridonos lány prefektus. Alig várom, hogy ez Miksához is eljusson, fel fog robbanni, ha megtudja, hogy olyan csajba zúgott bele, aki Danvers-es.
- Csak azt kérdeztem, hogy nehéz heted volt-e, de megválaszoltad elég rendesen.- óvatosan megsimítom a hátát, ez ösztönös, az anyukám csinálja mindig, ha éppen nem vagyok a legfényesebben. Szerintem muszáj érzékelnie, hogy még fizikailag létezem, és valójában nem is ez a baj, hiszen valószínűleg fizikailag sokkal tovább fogok létezni, mint szellemileg, és attól félek igazán, amire én magam nem is fogok emlékezni néhány órával később. - Mondd el egy gondolatodat. Bármelyiket, ami először az eszedbe jut.- kérem kedvesen, mert lehet, hogy jól is esne neki beszélni valamiről, de csak úgy nem zúdítaná rám.
Hozzászólásai ebben a témában

Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


A Nemes
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
The fear of imperfection
Írta: 2023. február 14. 21:58
| Link

x


Durcásan, mégis takart mosollyal fogadtam a cukkolását. Hiába utáltam a pletykákat, amiket rólam terjesztettek, olyan angyali arccal tudta felhozni őket a legváratlanabb pillanatokban, hogy egyszerűen képtelen voltam komolyan venni.
- Nem lehet mindenki olyan gyakorlott megtévesztő, mint Ön, Holló Professzor - kaptam be a kis gumicukrot, ám annak íze gyorsan keseredett meg a számban. Nem szerettem a problémáimról beszélni. Attól olyan valóságosakká váltak. És különben is megtanultam már kezelni őket. Magamtól.
Az érintése elbizonytalanít. A mellkasomat valami ismerős meleg tölti el. Arra az időre emlékszik a testem, amikor még boldogok voltunk. Az agyam tagadta a tényt, de hiányzott a törődés. Amikor nem az volt az egyetlen jele annak, hogy törődünk egymással, hogy a másik arcába ordítjuk, hogy hülyeséget csinált. Kétkedőn Albertre néztem, mintha nem hinném el, hogy tényleg érdekli. Valószínűleg így is volt, általában én hallgattam meg másokat.
- Na jó - adtam be a derekamat. Jobban rákészültem erre a vallomásra, mint szükséges lett volna. Magam elé meredtem, mintha a gumicukros tálban meglelném a kérdéseimre a választ. - Én... idén végzem, és fogalmam sincs mi lesz velem utána. És jelenleg az egyetlen kép ami előttem van, egyáltalán nem tetszik - jelentettem ki egyhangúan, mintha csak azt mondanám mikor kelt ma fel a nap. Az arcomon a műmosoly kilométerekről felismerhető valakinek, aki már annyira ismer, mint Albert. És ezt valahol tudtam.
Hozzászólásai ebben a témában

I N T U I T Í V   D Í V A
(Hollósi, 2021)
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 16. 19:00 | Link

Rue

- Ki kell, hogy kérjem magamnak ezt a vádat, Danvers kisasszony. - válaszolom évődve a visszavágására, és nem is kívánok tágítani abban, hogy én nem hibáztam, ő reagálja némiképp túl. - Minden állításom valós volt, amit foglalkozásom kitudódása előtt önnel közöltem. - arra, hogy miért nem jött elő a tanárság, nem tudok válaszolni. A mai napig megesik, hogy a ház asztalánál eszem, mert Miksával ebédelek, vagy az, hogy bent vagyok a klubhelyiségben. magamhoz veszek néhány gumicukrot, és egyesével feldobva őket, a számmal kapom el mindegyiket. Nem, sosem tervezek felnőni.
- Szóval felnőtt gondok. - Bólintok megértően, mintha én olyan nagyon bölcs, öreg ember lennék, de tudná, hogy ilyenkor mit kell tenni. - Az apám ebben nagyon jó, ő olyat is meglát az emberekben, amiket ők maguk sem látnak. Én sajnos anyukámra hasonlítok, a húgom viszont rá, de a kedvedért megpróbálok valami okosat mondani. - Ami nagy dolog, hiszen én tényleg nem vagyok olyan bölcs, mint amilyennek mások hisznek. Jó, a barátaim párkapcsolataiba imádok beleszólni, de ez aligha tesz engem okossá.- Oké, hunyd be a szemed. Nyugi, apa is ezt csinálta velem a pályaválasztásnál. Ha úgy kényelmesebb el is fekhetsz. A lényeg, hogy nyugodt testhelyzetben legyél. Helyezd magad minden és mindenki elé. Képzelj el egy lecsupaszított teret. Ahol te állsz egyedül. - Tudom, hogy ez vadul hangzik, de nekem bevált, szeretem a munkám, és ha csak egy embernek tudok segíteni, főleg, ha Rue az, akkor már megéri az egész.
Hozzászólásai ebben a témában

Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


A Nemes
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
The fear of imperfection
Írta: 2023. február 25. 18:22
| Link

x


Nem szerettem, hogy én vagyok a téma. Persze, szoktunk beszélgetni arról, hogy bizonyos könyvek és témák hogyan érintenek minket, mik a gondolataink, de azok elméleti elemzések, és nem... valós problémák, amelyekkel küzdünk. Albertről is tudtam, hogy van valami, ami folyton zavarja, ami néha zavarja, és ott bújik meg a tekintetében, mikor nem figyel magára. De soha nem kérdeztem rá, és nem is terveztem. Mert eddig nem igazán beszéltünk a problémákról.
Sóhajtottam egyet. - Albi, ennél jobban is ismerhetnél. Nem azzal van a gond, hogy nem tudom valahol elképzelni magam. Vannak terveim, csak... nem valósulnak meg - jelentettem ki, kicsit félre tolva ezt az idillikus útkeresés perspektívát. Gond, vagy sem, ennél földhöz ragadtabb vagyok. - Be akartam jutni a minisztériumba. A gyakornoki programba. Az egyik évfolyamtársam mesélte, hogy ő bejutott. De hetek óta nem hallottam semmit. Itt fogok ragadni a kocsmában - mutattam oldalra, amerre nagyjából tájoltam a Leprikón elhelyezkedését. Szerettem, de nem annyira, hogy ne legyenek ambícióim.
- Azért lettem prefektus. Évfolyamelső, tanársegéd. Nem tudom mit tehetnék, hogy bejussak. Akár csak a meghallgatásig - szakadt ki a belső gátam. Úgy éreztem, hiába teszek le mindent az asztalra, egyszerűen nem jutok egyről a kettőre. Küzdök mindenért, és csak lepattanok a falakról.
Hozzászólásai ebben a témában

I N T U I T Í V   D Í V A
(Hollósi, 2021)
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 25. 19:30 | Link

Rue

- Szóval a minisztérium jár a fejedben. - mosolyodom el félszegen, és a szempilláim alól pillantok fel rá. Ez az az arc, amikor az anyukám pontosan tudta, hogy történt valami, amiről nem is akar tudni, de mivel ő az anyukám, muszáj neki. Nem volt sok bűnöm az életben, csak apróságok, mint a focilabdával betört közösségi házi ablak, aminél persze megkérte, hogy ne arra rugdossam a labdát, meg a templomi persely kifosztása, mert fagyit szerettünk volna enni Miksával, de, mire hozzájuk elsétáltunk volna, elment volna a fagyiskocsi. Nem kockáztathattunk. Aztán persze kiszámoltuk, hogy a családi csomag jobban megéri, de nem bukhattunk le vele, eztért tizenkét pálcikás jégkrémet nyomunk magunkba. Torokgyulladás, hascsikarás, volt ott minden, és nem mondhatom azt, hogy Miksa volt többször az értelmi szerző, csak én tudtam ártatlanabbul nézni, de egyformán megbüntettek minket mindenért. - Vacsorázz velem ma este, és kiderítjük, hogy mi a helyzet veled. Megígértem anyának, hogy ma hazamegyek. Apa biztos tud valamit, mert ő is benne van a bizottságba, és biztos, hogy mond neked valamit, hiszen a barátom vagy. - apa nagyon szeret hivatalos és kerettartó lenni, de otthon sokkal lazább, nyitottabb, sokat mesél, és szerintem, ha egy lányt viszek haza, akkor a csillagokat is lehozzák neki, főleg az első alkalommal, és így elég jó esélye lesz megtudni, hogy mi a helyzet vele. - Megmutatom a szobámat is, Danvers, kihagyhatatlan lehetőség, hogy életre szóló zsarolóanyagot gyűjthess rólam.
Hozzászólásai ebben a témában

Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


A Nemes
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
The fear of imperfection
Írta: 2023. február 25. 20:15
| Link

x


Rosszat sejtve rezzent összébb a szemöldököm a pillantásra. Még mozdulni se mertem egy pillanatig, csak vártam, hogy ebből mi közetkezik. Aztán csak még inkább ráncosodott a homlokom a folytatásra. "Vacsorázz velem". Hirtelen szólalt meg a fejemben az összes vészriasztó, ami csak létezett, és már nyitottam a számat, hogy azonnal tiltakozzak, de aztán megakadt a levegő út közben, ahogy tudatosodott, hogy még haza is vinne. Majd a levezetés, összekapcsolva a gondolat elejét a végével, kicsit megnyugtatva a lelkem, hogy ebben nincs több, csak baráti segítség.
Nehezen kiengedtem a bent tartott levegőt. - Nem, nem kell ilyesmi. Egyrészt nem rondítanék be a problémáimmal a családi vacsorába, másrészt nem akarom apukád befolyását kihasználni. M-mm, biztosan nem - ingattam a fejemet, és inkább nyúltam egy újabb gumicukorért.
- Majd gyűjtök zsarolóanyagot Bontovichék Sárájától, ha nagy szükségem lenne rá. Ő talán szóba is áll velem, nem úgy, mint a haverod - jegyeztem meg keserédesen. Már nem is azért, mert annyira szeretnék Miksával kommunikálni, sokkal inkább, mert tudom, hogy ő valószínűleg sokkal rosszabb dolgokat mondd rólam Albertnek, mint én róla. Úrihölgy vagyok. Visszafogom az agresszióm, ha megkérnek rá.
Hozzászólásai ebben a témában

I N T U I T Í V   D Í V A
(Hollósi, 2021)
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 25. 20:43 | Link

Rue

- Ez nem kihasználás Rue, hiszen csak vacsorázni megyünk. Nem mondunk semmi olyat, hogy minisztérium, gyakornokság, legalábbis nem célzatosan. Bízz bennem, kiváló szakértője vagyok az idősebbik Holló Albertnek. - tudom, hogy nem őt kell erről megkérdezni, hanem anyunak kell azt mondani, hogy Rue nagyon okos és tehetséges, és nem mellesleg még gyakornoki babérokra is tör. - Csak egy vacsora, és egy kis kiugrás Bogolyfalváról. Ígérem, hogy az ottani kocsma közelébe se megyünk. - a kezemet a szívemre téve esküszöm, hogy nem okozok neki semmiféle traumát. - Már persze, ha Zalánnak nem probléma. Titkolni semmiképpen sem szeretném előle, az félreérthető lenne. - én meg aztán semmi féle módon sem szeretnék zűrt. Hallottam a kettősükről, és bár volt egy furcsa kis nem tetszés bennem, tekintve, hogy én nem köteleződhetek el, nem is ítélkezhetek más boldogsága felett.
- Sárától? Amilyen hangulatban mostanában van, egészen biztos. - egy pillanatra megállok a mozdulatban, de végül beveszem a gumicukrot a számba, és azzal együtt teszem fel a kérdést - Mi a bajotok egymással? Erre sosem kapok választ, de úgy szeretném tudni.
Hozzászólásai ebben a témában

Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


A Nemes
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
The fear of imperfection
Írta: 2023. február 25. 21:13
| Link

x


Zavartan pislogtam Albertre. - Nem értem. Ha nem beszélünk a minisztériumról meg a gyakornokságról, akkor mi értelme elmennem? - tettem fel a számomra jogosnak tűnő kérdést. Nem tudtam, hogyan működnek ezek a rendszerek. Egy egyszerű kocsmáros lánya vagyok. Azon a helyen nőttem fel, ahol az emberek addig isznak, amíg őszinték nem lesznek. Aztán mint egy isteni szikra, a szememben is látszódott, mikor végre megértettem. - Te körbe akarsz mutogatni, hogy a döntésnél rám essen a választása! - akadtam ki, de mielőtt folytathattam volna a kiakadást, a megjegyzése eljutott a tudatomig. - Zalán? Hollósi Zalán? - kérdeztem rá, nem mintha ismernék másikat. - Mi köze ehhez Zalánnak? - zökkentem ki teljesen a beszélgetésből. Az agyamban azonnal elkezdtem kutatni megbeszélt találkozó időpontja, megígért gyakorlás, vagy bármi hasonló után, amit esetleg megemlíthettem Albertnek.
- Én is így látom. Örülök, hogy kicsit kinyílt. Mármint nem nagyon beszélgettem még vele, de eridonos, szóval... muszáj rajta tartanom a szemem - vallottam be. Hiába csináltam csak a cím miatt a prefektusit, akkor is jól akartam végezni a dolgomat. Majdnem mindenkivel.
- Már miért akarnád tudni? Én csak... nem akarom szidni a barátodat neked. Biztosan máshogy látod, és azonnal protektívabb lennél. Mint legutóbb - jegyeztem meg. - És amúgy is lassan rendelnünk kéne.
Hozzászólásai ebben a témában

I N T U I T Í V   D Í V A
(Hollósi, 2021)
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 25. 22:08 | Link

Rue

- Attól még, hogy nem beszélünk, én ebben a családban nőttem fel, tudom, hogyan kell beszélni velük arról, amiről nem beszélünk. - ennyi előnye már had származzon abból, hogy hetente néhány alkalommal elvisel engem. Tudom, hogy sokszor nem nagy öröm, hogy van olyan, amikor olyan, mintha nem figyelnék, holott csak azért kérdezek meg valamit megint, mert elfelejtettem, és előtte mégsem mondom ki azt, hogy nem emlékszem. Veszélyes játék ez, hogy ennyire sokszor vagyok vele, tudom, de kell nekem, akarom ezeket az alkalmakat, a beszélgetéseinket. - Én ezt nem mondtam. Csak meghívtalak vacsorára. - miket nem feltételez rólam ez a nő? Mondjuk nem alaptalanul, Miksa az életem szerelme, és tudom, hogy ez mindent elmond rólam.
- Nos, um, beszélnek rólatok. Hallottam, hogy volt nyilvános incidensetek. A portrék pletykálnak, és azt mondták, nem illik olyan után futni, aki foglalt. - pedig sosem tettem semmi olyat, ami félreérthető lenne, sőt, amióta tudja, hogy tanár vagyok, ösztönösen kicsit nagyobb távolságot is hagyok kettőnk között, mert érzem, hogy ez feszélyezi azért. - Mert mind a ketten fontosak vagytok nekem, szeretek a társaságotokban lenni, és egyikőtöket sem áldoznám fel a másikért. Az évnyitón történt dolog egyedi, ismerem, tudom a hibáit, tudom, hogy milyen ember, csak néha fárasztó odafigyelni arra, hogy ne beszéljek egyikőtöknek se a másikról, mert nem akarom hallani, ahogy negatívak vagytok egymás iránt. - Miksa nem fog lejjebb adni, ezt tudom, ismerem őt, Rue diplomatikus, de akkor is érzem, hogy ez kölcsönös. Magam elé húzom az itallapot, de csak sóhajtok. - Cseresznyevirág, valójában az ízlett itt a legjobban.
Hozzászólásai ebben a témában

Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


A Nemes
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
The fear of imperfection
Írta: 2023. február 25. 22:35
| Link

x


Láthatja az arcomon, ahogy újra elismétlem a fejemben a mondatát, hogy értelmezni tudjam. Nem, nem a felfogásommal van a probléma, sokkal inkább a szituációval. - De ha én nem vagyok ennek a "nem beszélünk de beszélünk" taktikai tudásnak a birtokában, honnan fogom tudni mit beszéltek meg? - kérdeztem rá, totálisan tovább gyanakodva a protekcióval való bejutás esélyére.
Teljesen megálltam az életben, ezúttal másodjára. A gyomrom apró méretűre szűkült, a mellkasom pedig mintha egyszerre kétszer olyan nehéz lett volna, ahogy süllyedt és emelkedett.
- Én... ő... te.... - mutogattam az ujjammal egyesével bizonyos irányokba. - Nem, nem, nem. Mi ketten nem vagyunk együtt - jelentettem ki, próbálva minden érzelmemet visszasodorni a helyére. - Barátok vagyunk, és nehéz időszakon megy keresztül. A portrék nem tudják miről beszélnek. És te sem futsz utánam - jelentettem ki határozottan, bár a szemeibe kérdőn néztem. Kellett a megerősítés, mert ez így hirtelen nagyon sok romantikus kapcsolatnak tűnt, miközben egyet is rettegve félek kialakítani.
Megértettem Albert álláspontját, teljesen. És nem is tetszett, hogy ezt mondja. - Nem akarom, hogy visszafogd magad miattam. Vagy kétszer gondold át a szavaidat. Az, hogy én nem kedvelem, az nem jelenti, hogy neked nem a mindennapjaid része. Az összes történetedben benne van, és nem akarom, hogy kihagyd - jelentettem ki, mintha ez tényleg ilyen egyszerű lenne. - Egyszer mondtam negatívat róla, mert kérdezted. De mivel neked fontos, nem teszek megjegyzéseket - vontam meg a vállamat egyszerűen.
- Én a Himalaya mellett teszem le a voksom - nyúltam egy gumicukorért anélkül, hogy megnéztem volna az itallapot. Tényleg túl sokat jártunk oda.
Hozzászólásai ebben a témában

I N T U I T Í V   D Í V A
(Hollósi, 2021)
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 26. 09:02 | Link

Rue

- Tudod bosszantó vagy. Egy bűvész sem adja ki a titkát, különben rájönnek a trükkre, és onnantól fabatkát sem ér az egész. Ha most elmondom neked, hogy miként működik az apám, az elég nagy előnyhöz juttatna. - nem hiszem el, hogy ennyire nem bízik bennem. Egyáltalán nem lenne előnyszagú a dolog, és nem jutna be protekcióval, pusztán csak egy vacsorán lenne ott a családommal. Ez egyedül nekem kell, hogy félelmetes legyen, főleg, ha a tett Miksa fülébe jut, akkor életem végéig hallgathatom, és Fanni túl pozitívan látja az életem hosszát. Meglepően hosszan.
- Ne haragudj, csak olyan határozottan állították, hogy te meg ő...tudod. Valójában Laurát is megkérdeztem róla, de ő sem tudott sem megerősíteni, sem cáfolni, bár mintha inkább a nem felé húzott volna, de nem akartam kihasználni, meg a hátad mögött informálódni. - még ha határozottan ki is jelentettem, hogy én sosem lépnék át egy határt Rue-nál, mert ő aztán olyan, akibe én nagyon bele tudnék szerelmesedni, azért egy kis részem vidám örömtáncot jár, hogy nincs kapcsolata Zalánnal. Mással még lehet persze, de másról nem pletykálnak. Talán ez, és az, ahogy kijelenti, hogy én sem futok utána riasztja el a többi, nálam bátrabb vállalkozót is. - Nem, én terápiás üléseket folytatok veled hetente kétszer, amiért otthon az uram átmegy hisztis, féltékeny kétméteres nőbe. - nem, Miksával ez a történet tényleg nem könnyű, és bármennyire is utálnám érte, de ha választásra kényszerítene, őt választanám, a hűségem az irányába megkérdőjelezhetetlen. De nem szeretnék választani, így inkább próbálok a cérnaszálon egyensúlyozni. - Igaz, az első lélegzetvételemtől, valószínűleg az utolsóig. - bár így, hogy nője van, annyira nem lelkesedem az ötletért, hogy amikor én meghalok, ő is meghaljon. Akkor már arra is kicsi lesz az esély, hogy egyáltalán egy beszélgetésünk alkalmával tíznél kevesebbszer kérdezem majd meg, hogy ő kicsoda. A választására elmosolyodom, és intek a pincérlánynak, hogy rendelnénk. - Azt hiszem, fel kéne fedeznünk új helyeket.
Hozzászólásai ebben a témában

Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


A Nemes
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
The fear of imperfection
Írta: 2023. február 26. 13:34
| Link

x


Egy pillanatra elhallgattam, és ujjaim a terítő mintáját rajzolgatták. Igazából szerettem volna tudni, hogy mi a helyzet a pályázatommal. Egy kis irányt kapni, hogy tényleg nem hiába való a törekvésem. De közben meg nagyon vékony jégrétegen lépkednék azon, amit alapjáraton elítélek, ha belemegyek. Arról nem is beszélve, hogy nem hiszem, hogy mindenki baráti vacsorázgatásnak nevezné a párosunk megjelenését a családi ház ajtajában állva.
- Még jó, hogy nem vagy bűvész - suttogtam félig morcosan, félig megadva magamat. - De ígérd meg, hogy tényleg nem protekció, sem manipuláció, semmi plusz befolyásolás nem lesz a dologban - ígértettem meg vele, mintha még mindig nem hinném el a szavakat, amiket mondd. Nem is tettem.
Mellékszájízzel hallgattam a fejtegetését. Sokszor, sokan szeretnek a családunkról beszélni. Már akkor fél Bogolyfalva előítéletekkel a szemében fordult felénk, mikor megérkeztünk. Így persze már hozzá voltam szokva a pletykákhoz, de nem jelentette, hogy megszerettem volna őket.
- Egy tanárnak hiteles forrásból kell tájékozódni - mosolyodtam Albira, bár kissé kelletlenül. Vajon hányszor kell a saját igazamat mondanom, hogy végre az emberekhez eljusson?
Őszintén furcsa volt nem reagálni, vagy megjegyzést tenni Miksára, de meg kellett tennem Albertért. Idővel biztosan hozzászokom. Addig pedig csak egyszerűen hallgatok.
- Tudod van egy kocsma a Boglyas téren. Azt hallottam egész jó a sörük, és a kiszolgálás is egészen okés - néztem oldalasan a férfira, míg megérkezett a pincér.
Hozzászólásai ebben a témában

I N T U I T Í V   D Í V A
(Hollósi, 2021)
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 26. 14:10 | Link

Rue

- Akkor ezt igennek veszem. Lássuk csak, a hatos vonattal kellene mennünk. Semmi kiöltözés, semmi extra, jó? Csak légy annyira csinos, mint mindig. - mondani könnyű, tudom, de akkor is szeretném, ha ő sem helyezné saját magát nyomás alá. Közben a kezembe veszem a telefont, és a messenger csoportunkba már be is küldöm a tényt, hogy ma este magammal vinnék egy lányt vacsora, egy barátot, akibe ne lássanak bele többet. Egyetlen percen belül három pittyenés jelzi, hogy három válasz érkezett, én viszont nem szólok semmit, csak felemelem a mutatóujjam, hogy várjon egy pillanatot, és meg is van a negyedik, amire féloldalasan elmosolyodom, és megemelve a telefont, a kijelzőjét Rue felé tartom. Anyukám a Zootropiás tigrises "aww"-t küldte, a húgom egy Vanellope-t, Andris pedig a hozzá passzoló Ralph-ot. Ők azok, akik megdolgoztak a válasszal, míg apám, az utolsó nyilván, egy like jelet reagált. - A világ egyik legidegesítőbb reakciója, azért tart neki eddig, mert átállítottam, és ilyenkor keresnie kell, de nem ám a szivecskéset küldené. Szóval erre készülj. Mindenki tudja, hogy jönni fogsz. Innen nincs visszaút, Danvers. - kacsintok rá pimaszul, majd nagy komolyan a szívemre teszem a kezem. - Ígérem, hogy legalább hetven százalékban tiszta játékot fogunk játszani.
Elnevetem magam arra, hogy hiteles forrásból kell tájékozódni, és megvárom a válaszommal a teát, na nem erre, hanem az új helyszínre. - Hallottam hírét, és remélem, hogy ha beteszem a lábam, ott lesz Winter, bírom a zenéjüket, és remélem, hogy aláírja a bal cicimet. - biztosíthatnám magamnak, hogy megverjenek, mert szerintem, ha ezzel állnék elő egy kocsmában, pillanatok múlva már sok férfi alatt találnám magam, és ennek nem örülnék, főleg mivel Miksa még csak érti, hogy ne a fejemet üsse, na de más? Inkább csak biztonságos helyen viccelődök, és innentől hagyom, hogy Rue emésszen, és felkészüljön arra, ami ma este rá vár, és inkább könnyed témákat ecsetelek.


Love
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed