36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. július 4. 18:45 | Link


együnk egy jót; beszéljünk egy jót; illusztráció


Annyira ízlett a múltkor itt vásárolt tészta, hogy muszáj vagyok megint betérnem ide. Igaz, a teázáshoz meleg van, csak épp nem nekem, nem hiszem, hogy itt az én ízlésem szerint fogják azt elkészíteni. Egy próbát megér. De majd csak később, most a cukkini-tésztára vágyom.
Laza inget, sortot viselek, semmi extra, minden értékem a zsebeimbe tömködve. Ujjaim még néhol feketék, eléggé nehezen tudom a tintát levakarni róluk, viszont mindenképp őrült késztetést éreztem, hogy egyes részleteket ecset helyett ujjbegyemmel fessek oda. Ennek ára, hogy most úgy nézek ki, mint egy jó munkás, akinek nemrég ért véget a heti műszaka és ki sem látszik belőle. Az itteni nyarak nekem túlságosan forróak, karomon látni és arcomon, hogy vörösebb árnyalatra égett fel, hajam pedig világosabb, néhol már-már szőkés tincsekbe fordult át. Az angol nyarak sokkalta másabbak, rövidebbek is ugyan. Ott ha napsütés van, ki kell használni, olyankor tele minden park, minden apró fűszálon telepszik valaki. Mókusok futnak némi elemózsiáért kíváncsian, nem olyan riadtan, mint az itteni példányok. Hiányzik, így terveim szerint, jövő hétvégén hazalátogatok, eltöltöm a hétvégét és pár napot a családi házban, találkozom ottani barátokkal, művésztérsakkal. De ez még messze, addig itt kell helytállnom.
Az étteremhez érve térek be, ahol fura felállás fogad. Egy hölgy kezd kiabálni, csapja le élesen a villáját és kapkodja össze a táskáját. Ó-ó. Szerelemféltés, megcsalás, bármi lehet, az utolsó szó a döntő, soha többé ne keresse. Se nem lát, se nem hall, a férfi könyörgő szavát főleg nem, és engem sem lát, mert nekem csattan, én pedig akaratlanul tántorodok hátra. Nem vagyok dühös, a harag tesz ilyet és tudom, ha nyugalomba jönne a nő, elnézést kérne. Vagy nem. A kis kilengés közben, sikerül hátsómmal egy széknek ütköznöm, ami nem üresen csikorogva libben arrébb, hanem nagyon is ülnek rajta. Hátam egy fejnek koccan, persze, ezek már rettentő szelíd érintések. Sóhajtok egy nagyot és maradok én az udvarias.
- Elnézést kérek, de elgázoltak – fordulok a széken ülő felé ellépve, majd ekkor ismerem fel. - Ó, szia Zsófi. Téged is látni itt? - mosolygom felé, bár van valami, a tekintetében, ami legutóbb nem volt ott. Talán őt is valami hév kínozza? - Mi újság veled? - lépek arrébb, beszélve, mert a férfi ekkor ugrik fel, dob némi pénzt az asztalra és sietve távozik, hangos szavakkal kísérve. A fejem rázom meg, és szinte felsóhajt az étterem, főleg a kiszolgálók.
- Micsoda műsor – jegyzem meg, apró vigyorral a lány felé.
Hozzászólásai ebben a témában
Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. július 5. 22:26 | Link

Alexander
Beszélgetés | Outfit

Azt hiszem, joggal nevezhetjük ezt életem egyik legrosszabb napjának. Egyedül ültem egy olyan étteremben, ahova máskor sosem mentem, rémálmaim ruhájában, amit nagyanyám vett, mert szerinte csinos vagyok benne. De a legfontosabb: nem tükrözi a személyiségemet, és nem túl rövid, mint a saját szoknyáim. Sosem engedték volna, hogy olyan ruhában menjek, ami nekem tetszik, pedig sosem tartottam kihívónak az öltözködésemet. Ők úgy tűnik igen. Lídia persze sehol sem volt, anya szerint a távolból gondolt rám és támogatott. Én nem éreztem. Szerintem gőze sem volt hol vagyok, ha pedig igen, eszébe sem jutott, hogy én nem akarok ott lenni. És, hogy mégis hol? Hát egy Erdélyi kis ház kertjében, teát szürcsölgetve egy balfék harmincas hapsival. Valóban furcsa képet fest. A szüleim szerint azonban sajnos nem, mert úgy gondolták, szépen beillik a kérőim sorába, ami sajnálatukra nem túl hosszú. Az Álmosnak keresztelt srácra nem is lehetett volna illőbb nevet találni. Körülbelül háromszor szólalt meg, amúgy csak tömte a kikerekedett pofájába a teasüteményt, és néha kulturáltan felásított. Nem csoda, hogy egyik család sem akarta hozzá adni a lányát. Azonban ha nekem nem akad jobb kérőm, a szüleim vészmegoldásként simán hozzá adnak, hiszen, bár hírneve Álmos családjának sincsen, pénzük annál több, így amint megörököli öregedő apja vagyonát, még dolgoznia sem kell majd, amire amúgy nem hiszem, hogy képes. A randi végeztével a szüleimnek persze eszükbe sem jutott megkérdezni, milyen volt, hogy éreztem magam? Áh, lehet, hogy jobb is így, mert amit válaszul kaptak volna, azt nem biztos, hogy jól tolerálták volna.
Azonnal eljöttem, nem próbáltam meg csevegni a családommal. Vissza Bogolyfalvára egyenest. Az első étterembe ültem be, aminek kilincsét érte a kezem. Bort rendeltem valami tésztával, de az ételt éppen csak megpiszkáltam. Üveges tekintettel bámultam a veszekedő párra a borospoharam fölött, akik túlharsogták a hangszigetelő bűbájokat is. Szerencsétlenségemre pont az az ajtó mellett sikerült letelepednem, így az elviharzó nő pont mellettem rohant ki, nekem lökve az éppen belépő srácot. Csak akkor fordultam a navinés felé, és ismertem fel, mikor a nevemen szólított.
- Kivételes alkalom, hogy erre látni - mosolyodtam el halványan. - Ülj le nyugodtan, ha egyedül vagy - mutattam a szemközti székre. Merthogy egyszemélyes asztalokat nem tettek ki. Különösen szánalmas látványt festhettem, ahogy ott üldögéltem, egyedül egy két főre előkészített asztallal, fancsali képpel egy üveg bor társaságában. Pont úgy nézhettem ki, mint egy frissen elvált anyuka. Bár ahhoz előbb meg kéne házasodnom, amire reményeim szerint a lehető legkésőbb kerül sor. - Kérdésedre pedig nem biztos, hogy az őszinte válaszom a legudvariasabb. - Halvány mosolyom keserűbe csap át, ahogy kiiszom poharamból az utolsó csepp vörös folyadékot. - Inkább csak annyit mondok, hogy megvagyok. Na, és veled mi újság? - Ha már a szüleim az udvariasságot várják el tőlem, megkapják így is, méghozzá akaratom ellenére! Amúgy sem akartam ráborítani Alexre azt, ami bennem volt, mert minden bizonnyal többé nem akart volna beszélni velem.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. augusztus 31. 18:59 | Link


együnk egy jót; beszéljünk egy jót; illusztráció


Ez a kis intermezzo olyan életszerű, amilyen csak lehet, sosem gondoltam volna, hogy megélek errefelé ilyet. Mindig úgy néztem, hogy ez a hely igencsak nyugalmas és minden elkerüli, mintha a világnak egy olyan szeglete lenne, ahová nem ér el a valós világ, csak egy vászonra festett fantázia, ahol minden úgy megy, ahogy annak mennie kell. Nem mintha bánnám, hogy a valódi világ, a rossz, a kellemetlen be-betörne, mert az én alkotásaimba is belemásznak, ha akarom, ha nem. Sötét színek, sötét mozdulatok, vagy éppen bármi más, ami csak ott lehet. Ahogy elnézem az alakokat, úgy képzelem őket a vászonra, csak nem éppen úgy, ahogy azt az ember gondolná: színekben, formákban, vagy épp csak ecsetvonásokban. De hamar kiszaggatom magam ebből az egészből, azzal, hogy ütközöm és tekintetem végül egy sokkal kellemesebb alak felé fordítom. Nem mondom, hogy minden szempontból ismerem és tudom, mi jellemzi őt, viszont tekintetem nem tudja nem meglátni, hogy valami mégis akad, valami ott lebeg és ül mellette, mint egy rossz árnyék amellett, amely minden nap kíséri. Nem ezzel kezdem viszont, senkinek sem hiányzik az, hogy azzal rontsanak rá, hogy látni a gondot. Arcom vidám, mint ahogy már megszokhatta ő is, bárki is, tekintetem érdeklődően csillan, mégsem tolakodó, hogy mindenképp ott és mellette kell lennem. Vagy épp akarok. Mégsem mozdulok és megyek távolabb, mégsem hagyom csak úgy magam mögött. Megragad a dolog és nem enged, az pedig talán a véletlen műve, már ha létezik, hogy itt vagyok és ma.
- Kivételes? Más a törzshelyed? - játszom a szavakkal, mert nem tudhatom, merre jár szívesen. Úgy néz ki, most mind a kettőnknek erre kellett, ebben a pillanatban. Különös. De nem lehetetlen, olyan talán számomra nem létezik. - Ó, köszönöm. Igen, egyedül vagyok és szerencsémre te is. Mármint, ne haragudj – javítom ki magam, mert hát, nemigen illik olyat mondani, hogy valaki legyen azért egyedül egy ilyen helyen, mert nekem az kedvez. Mégis kicsúszott. Ahogy a szék is, amire le is ülve foglalok helyet. Egyelőre nem foglalkoztat az étel, csak a kérdés, amelyre feljebb csusszan a szemöldököm.
- Ne fogd vissza magad. Bizonyára hallottam már csúnyább szavakat is – mosolyodom el, bár ez jobban igazolja a megérzésem, mint bármi. Nem kellemes. - Velem nincs semmi újdonság, vagy épp bármi. Létezem és alkotok, kiderül, mi célból – mert a művészetet nem lehet irányítani, ahogy néha a kezem, az ujjaim sem. Nem is bánom. A pohárra pillantok.
- Megengeded, hogy meghívjalak egy italra, az ebédre és közben, ha lehetséges, könnyíts a lelkeden? - nem kell beszélnie, néha elég egy társaság is, akinek minden eszébe jutó dologról beszélhet. Hátha.
Hozzászólásai ebben a témában
Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. szeptember 25. 11:41 | Link

Alexander
Beszélgetés | Outfit

Kérdésére csak megráztam a fejem. Ha törzshelyet kellett volna mondanom, valószínűleg a bárka volna az, ott fordultam meg a legtöbbet, már csak munkából adódóan is.
- Legtöbbet a Noé Bárkájában vagyok. - Halvány mosollyal fordultam felé, ám talán ő is észrevette, hogy a mosoly inkább csak udvariasság, mint valódi öröm jele. Egészen addig, míg el nem ejtette udvariatlannak nevezhető mondatát.
Őszinte volt, ahogy kimondta, én pedig sokkal jobban örültem neki, mintha udvariaskodott volna. Természetesnek éreztem, nekem pedig kellett a természetesség, miután az egész napomat bájcsevegéssel töltöttem. Tetszett Alex őszintesége és természetessége, még annak ellenére is, hogy vidámsága igencsak elütött az én hangulatomtól. Körülöttem a levegő szinte vibrált, míg neki őszintén jó kedve volt. Nem akartam volna lelombozni, rápakolni a terhemet, a beszéd gondolata azonban nagyon csábító volt. Feszített belülről az egész, a mindennapi események, az, amivé az életem vált az elmúlt pár hónapban.
- Rendben. És köszönöm - mosolyodtam el, most már őszintén. Egy ebédmeghívásra nem tudtam nemet mondani, ahogy még egy pohár borra sem. A beszédbe viszont nem sikerült belekezdenem, bármennyire is szerettem volna. - Nem is tudom, mivel kezdjem - sóhajtottam, miközben még egy pohár bort töltöttem magamnak. Kérdőn pillantottam aztán Alexre, kér-e ő is, hiszen nem egyedül kéne elfogyasztanom az italt.
- A lényeg annyi, hogy a családom úgy döntött, ideje romba dönteni az életemet - nevettem fel kényszeresen. Azt nem terveztem kifejteni neki, miért is döntöttek így. A Verénához való kapcsolatomat inkább fedje homály a nagyvilág számára, Bogolyfalván azonban nincsenek titkok.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. szeptember 26. 14:50 | Link


együnk egy jót; beszéljünk egy jót; illusztráció


A bárka, amire annak idején mindenki kívánkozott volna. Szerintem elég ironikus egy ilyen helyre ilyen névvel nyitni bármit, azonban mégsem. Hiszen ki tudja, kik lelnek épp ott és menedéket, ha nem is özönvíz elől, legyen az bármi más. Most ez a hely is kissé az, még ha nekem erről fogalmam sincs, vagy nem lehet.
- Ott is dolgozol, ha jól tudom – említem meg, hiszen akár lehetne csalás is azt nevezni annak, ami egyben pénzt is ad. Mégsem az, hiszen szeret ott dolgozni, kényszerből sehol sem kell lenni, dolgozni meg főleg. Vagyis, részben igaz ez, hiszen a létezés valahol sok mindentől függ. - Én ritkábban járok ilyen helyekre, mint illene, mégis néha úgy érzem, mindet ismerem – nézek körbe, bár itt valójában kevesebbet léteztem. Így talán az én helyem is a bárka, a menedék, ha jönne az áradat. Valami akad a szavak mögött, a mosoly és úgy a pillantása mögött, azonban nem lehet kirángatni azokat, nem éppen arra valók. A szavaknak maguktól kell jönniük, így hagyok nekik időt. Enni jöttem, kapóra jön az, amit kellemes étkezés közben teremtünk idő. A felkínált lehetőséggel pedig úgy és akkor él, amikor szeretne, szerencsémre pedig, ez hamarabb is érkezik, épp most és épp ma.
- Ugyan – rázom meg a fejem a köszönetére. Ez egyszerű gesztus, szinte már unalmasnak is mondható, azonban van, amikor mindennél többet jelent. Talán én leszek ma a bárka, nem is egy hely, nem is egy valódi hajó. Reméljük, hogy nem süllyedek el.
- Azzal kezd, ami legjobban feszít, ami a legrosszabb. Utána már csak könnyebb lesz, feltéve ha az én fülemnek való és ki is szeretnéd mondani – mert erre még mindig nem kötelezhető. Bólintok, amikor bort kíván tölteni és emelem fel a kezem, amikor jelzem, hogy elég. Elvéve kortyolok aprót, ízlelem és úgy vélem, ez kiváló lesz a tésztámhoz később is.
- Ó, már nem hangzik jól. Csak nem máshová kívánnak küldeni? - nevesebb iskola, szebb hely, költözés, bármi lehet. Közben megérkezik a pincér és hamar ki is kérem amit szeretnék, megvárom, míg Zsófi is így tesz, majd csak ez után fordítom vissza tekintetem felé.
- Én mindig úgy vélem, elég érett valaki saját döntéseket hozni. De a család ereje is nagy és fontosak ők is. Kérdés, megéri-e, hogy engedj nekik – csak bölcseletekben beszélek, mégis, talán ebben van a kulcs.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed