 A Pillangó-varázs nemrég egy több hetes felújításon esett keresztül. Az új vezetés célja az volt, hogy megőrizze a régi teázó esszenciáját, ugyanakkor az étterem teljesen új kinézetet és stílust öltsön. Az ajtón belépve továbbra is egy váró fogadja az érkezőt, ahol igény szerint, díjtalanul igénybe vehető a ruhatár. A recepciós megkérdezi azt is, hogy az illető teázni vagy étkezni szeretne és eszerint navigálják az épületben. A bejárattól jobb kéz felől helyezkedik el a teaház, itt továbbra is varázslatos pillangók szállingóznak a vendégek körül. Az ablakokról a függönyök el lettek távolítva, így a világítást este biztosítják már csak gyertyák, napközben pedig inkább a nap fénye biztosítja. Vannak olyan asztalok, ahol kényelmes karosszékekbe helyezkedhetsz el, míg megint másikaknál párnák, vagy fotelek töltik be ezt a szerepet. Minden teáskancsó és bögre más színben és formában tündököl, nem találsz két egyformát, mindegyik külön erre a helyre készült, kézzel. Sokak szomorúságára a szerelemsarkok felszámolásra kerültek, így ha valaki privátabb csevejre vágyik, akkor a teázó sarkában lévő kétszemélyes asztalok egyikénél kell helyet foglaljon. A teaházban majdnem száz fajta teából választhatnak a vendégek, legyen az fekete, zöld, fehér, sárga, rooibos, gyümölcsös, gyógy- vagy egészen különleges tea. A ház specialitása az étterem nevét viseli, a pillangó-varázs, mely egy gyümölcsös(de főként epres), vaníliás tea, egy csipetnyi fahéjjal és a titkos hozzávalóval, ami csak még jobban megédesíti az ezt elfogyasztó napját. A tea még egy különlegessége, hogy pillangó formájú süteménnyel szolgáljuk fel, ami hasonlóan viselkedik, mint a csokibéka, ha nem esszük meg, egy idő után elrepül. A teaházban üldögélők jó hangulatáról halk zene gondoskodik. A teákon kívül persze ihatunk borkoktélokat, forralt bort, grogokat, frissen préselt, 100%-os gyümölcsleveket, jegesteát, limonádét; valamint sütemények széles választékát találhatja meg a kedves vendég, melyeket Czukorvarázs Cukrászda szolgáltatja.  A bejárattól balra található az étterem, ami szintén nagy átalakításon esett át. Sokkal tágasabb, de ugyanakkor otthonosabb, az egyes asztalok hangszigetelő bűbájjal lettek egymástól elválasztva, így ugyan hallani, hogy valaki a háttérben cseveg, de egy szó sem kivehető belőle. Az asztalok nem feltétlenül néznek ki egyformán, a cél az volt, hogy egy otthonos atmoszféra legyen megteremtve. A tér itt is nagyon világos, mindig friss fűszernövények illatát lehet érezni. Az étlap alapvetően olaszos, de egy-két olyan fogás is megtalálható rajta, amely bárkinek a kedvére tesz. Az összes tészta házi készítésű és limitált mennyiségben elérhető gluténmentes változat is. A spagettiket lehet cukkini-tésztával kérni. Az étteremnek továbbá van már borlapja is, bármely fogás mellé tudnak ajánlani egy ahhoz illő italt. Hétfőtől péntekig elérhető menü is, ami egy leves és egy főfogás, illetve pénteken egy desszert. Ez egy pénztárcabarát, előre megrendelhető opció azoknak, akik a munka mellett nem szeretnének főzni is. Ehhez házhoz szállítást is vállalunk. Előzetes időpont-egyeztetést követően a felújított pincehelyiségben borkóstolókra is van lehetőség, akár csoportosan is. Ez a helyiség bérelhető privát rendezvényekre is, 15 főtől. Ide mezei látogató véletlenül sem képes kíséret nélkül betévedni, hiszen csak pálcaérintéssel nyitható az ajtó, mely csak a megadott személyeket engedi be. Étterem nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig: 10:00-23:00 Szombat: 10:00-02:00 Vasárnap: 11:00-19:00
Teaház nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig: 12:00-21:00 Szombat: 10:00-20:00 Vasárnap: 11:00-18:00
Tulajdonos: Neffry Ezra Felszolgálók: Kiss Amélia, Szali Mercédesz Recepciós(ok): Kováts Barnabás Főszakács: Dustin Axel Westwood Szakács(ok): Neffry Ezra Konyhai kisegítők: ... Futárok: ...
|
|
|
Egy szabad hétvégén Katniss
Nagyon hideg van ma, legalábbis számomra. Amint kilépek a kastélyból, az orromon ott van a zúzmarához hasonlító csapadék, amit vigyorogva törlök le onnan, amint elindulok. Az utam a faluba hasonlóképpen vidám, és mókás, hiszen a hóban nem lehet úgy menni, hogy ne legyek tiszta havas, mire lépek kettőt. Ekkor persze mindig lerázom magamról, és megyek tovább, aztán ha a főutcára érek, akkor toporgom le az utolsó pihéket is. Nagyon hideg van, hidegebb, mint a kastélynál, így valami meleg helyet kéne keresni. Kezemben, magamhoz ölelve könyv, mint ahogy tőlem már megszokhatta mindenki, a sálam eltakarja a számat, a sapka a fejemen jól ráhúzva, a csizmám pedig, mintha mi sem történt volna lefele, tiszta, és száraz. Hiába, egy kis Leperex bűbáj ilyenkor tökéletesen jön. Az első dolog, amit meglátok, egy teaház, aminek ajtaja vidáman nyílik, és szólal meg felette a csilingelő csengő, hogy jelezze új ember érkezett. A pultnál egy kedves, fiatal nő fogad, akinek elújságolva, hogy csak egy finom meleg italt szeretnék inni, na meg talán egy finom süteményt elfogyasztani, máris egy olyan helyre kísér, ami az igényeimnek megfelel. Leülök a puffra, székre, nem is tudom, mire, aztán minden gondolkodás nélkül leteszem magam mellé a könyvet, levetem a kabátom, sapkám, sálam, kesztyűm, miközben máris mondom, hogy mit szeretnék. - Kérek szépen egy barackos zöld teát, jó melegen, citromlé nélkül, és kevés cukorral, valamint egy bogyós felfújtat. Mosolygok, aztán ha elment, akkor előveszem a könyvem, szinte feltámasztom az asztalra, és olvasni kezdek.
|
|
|
László Dalma Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. január 30. 11:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=55062#post55062][b]László Dalma - 2013.01.30. 11:16[/b][/url] Egy szabad hétvégén Katniss Nagyon hideg van ma, legalábbis számomra. Amint kilépek a kastélyból, az orromon ott van a zúzmarához hasonlító csapadék, amit vigyorogva törlök le onnan, amint elindulok. Az utam a faluba hasonlóképpen vidám, és mókás, hiszen a hóban nem lehet úgy menni, hogy ne legyek tiszta havas, mire lépek kettőt. Ekkor persze mindig lerázom magamról, és megyek tovább, aztán ha a főutcára érek, akkor toporgom le az utolsó pihéket is. Nagyon hideg van, hidegebb, mint a kastélynál, így valami meleg helyet kéne keresni. Kezemben, magamhoz ölelve könyv, mint ahogy tőlem már megszokhatta mindenki, a sálam eltakarja a számat, a sapka a fejemen jól ráhúzva, a csizmám pedig, mintha mi sem történt volna lefele, tiszta, és száraz. Hiába, egy kis Leperex bűbáj ilyenkor tökéletesen jön. Az első dolog, amit meglátok, egy teaház, aminek ajtaja vidáman nyílik, és szólal meg felette a csilingelő csengő, hogy jelezze új ember érkezett. A pultnál egy kedves, fiatal nő fogad, akinek elújságolva, hogy csak egy finom meleg italt szeretnék inni, na meg talán egy finom süteményt elfogyasztani, máris egy olyan helyre kísér, ami az igényeimnek megfelel. Leülök a puffra, székre, nem is tudom, mire, aztán minden gondolkodás nélkül leteszem magam mellé a könyvet, levetem a kabátom, sapkám, sálam, kesztyűm, miközben máris mondom, hogy mit szeretnék. - Kérek szépen egy barackos zöld teát, jó melegen, citromlé nélkül, és kevés cukorral, valamint egy bogyós felfújtat. Mosolygok, aztán ha elment, akkor előveszem a könyvem, szinte feltámasztom az asztalra, és olvasni kezdek.
|
|
|
|
Katniss Flechter INAKTÍV
 KitKat offline RPG hsz: 206 Összes hsz: 1229
|
Írta: 2013. január 30. 11:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=55072#post55072][b]Katniss Flechter - 2013.01.30. 11:52[/b][/url] DalmaGyönyörű napra virradtunk. Bár az időjárás lehetne melegebb, de nem panaszkodom. Miután felöltöztem nagyon halkan elhagytam a szobámat. Ugyanis nem akartam felverni a szobatársamat, aki még az igazak álmát aludta, mikor én fölkeltem. Varázslatos táj fogadott, mikor kiléptem a kastélyból. Szeretem az ilyen kiruccanásokat. Ilyenkor lehet a legjobban gondolkodni. Az úti célom egyelőre még számomra sem volt teljesen világos. Valami új helyet szerettem volna meglátogatni, ahol haraphatok valamit. Ahogy felnézek egy táblán ez állt: Pillangó-varázs Étterem és Teaház. Na ez az a hely, amit keresek. Nem jártam még itt és harapni is lehet valamit. Giling-Galang szólt a csengő, mikor beléptem. Egy kedves hölgy fogadott, aki beinvitált. A teaház részét választottam, mert igazából csak nassolni való kell, nem komplett ebéd. Majd miután levettem a kabátomat, egy puffot szemeltem ki magamnak, amibe bele is huppantam. A szomszédos puffon egy lány ült. Olyan ismerős. Szerintem már láttam a Levitában, de nem vagyok biztos benne... De! A Vízkeresztes bulin láttam. Miután rendeltem a hölgytől egy kis csokis sütit és a hely specialitását, szóba elegyedek a lánnyal. Jó, hogy ezt a puffot választottam, hiszen a lányhoz közel helyezkedik el. -Szia! Katniss vagyok. Téged, hogy hívnak? -Kérdezem meg. Többet egyelőre nem kérdezek. Ezzel választási lehetőséget adok neki, hogy akar-e velem beszélgetni, vagy csak egyedül akar lenni. Mindenesetre amíg várom, hogy befusson a rendelésem, meggyőződőm róla, hogy nálam van-e a pénztárcám. Szerencsére semmit sem felejtettem otthon. Amilyen feledékeny vagyok néha, ez a lehetőség sajna mindig fennáll. Aztán a tekintetem lesiklik a ruhámra. Egy kényelmes farmer van rajtam, egy lila fölsővel és egy szintén lila fülbevalót is viselek. A nyakamban a nyaklánc a lila különböző árnyalataiban játszik. Majd keresztbe rakom a lábam és várom, hogy a lány válaszoljon, de nem akarom kényszeríteni. Szívesen megismerném…
|
|
|
|
László Dalma Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. január 30. 12:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=55084#post55084][b]László Dalma - 2013.01.30. 12:39[/b][/url] Katniss Most kivételesen a tananyagban vagyok elmerülve, méghozzá a gemmológia rejtélyeiben. Furcsa egy könyv, és tudományág. Mintha a mugli iskolákban is tanítanának ilyet. Bár nem tudom, hogy igaz-e, hiszen nem jártam oda. Anya tanított, és hát, nekem az tökéletesen megfelelt. A könyv, ami hatalmas, előttem hever, így észre sem veszem, amikor valaki (hozzám) szól. Kinézek a kötet mögül, vagyis feljebb emelkedem, és a szememet kidugom a tetejénél, majd körbenézek, hogy ül-e valaki még ott, akinek szólhatott a kérdés, és amikor nem, leteszem a könyvet, és magamra mutatok, közben pedig magamban megkérdezem, hogy: "Én?" Ezt viszont csak az arcom fejezi ki, inkább addig nem szólok semmit, amíg nem tudom tutira, hogy igen, én. Közben megérkezik a sütim, és a teám, aminek a szélén ott repked egy pillangó. Valami elvarázsolt cucc lehet, mint itt minden, mert csak egy bizonyos távolságig megy el a bögrémtől. Meg is kérdezem a nőt, hogy ez micsoda, és miért így van, amikor elmeséli nekem, hogy azért van ott a pillangó, mert amit kértem, barackos zöld teát, abból a barack tavaszi, nyári gyümölcs, amikor teli van minden lepkékkel. És hát most, télen, kicsit jól esik, ha ezt fel is idézik. Mikor elmegy, Katniss felé fordulok, mert még mindig engem néz. - Ez aranyos. Remélem, te is kapsz ám olyat. Mutatok a pillangóra, bár most elárultam magam, hogy hallgatóztam, amikor a ház specialitását kérte. Erre kénytelen vagyok lehajtani a fejem, és csak egy helyben ülni, mintha mi sem történt volna.
|
|
|
|
Katniss Flechter INAKTÍV
 KitKat offline RPG hsz: 206 Összes hsz: 1229
|
Írta: 2013. január 30. 14:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=55105#post55105][b]Katniss Flechter - 2013.01.30. 14:23[/b][/url] DalmaBólogatok, mikor a lány felém fordul, és magára mutat. -Igen, hogy hívnak téged? Mert már láttalak a Levitában, csak még sohase beszélgettünk.-De, most itt a nagyszerű alkalom, teszem hozzá gondolatban. Közben kihozzák az ő megrendelését. Remélem hamarosan az enyém is megérkezik. Egy gyönyörű pillangó van a teája mellett, természetesen sütiből. A pillangó szárnyait suhogtatva repül. Lenyűgöz a szépsége és művészi a kidolgozása. Egy igazi remekmű. Tiszteletem annak, aki sütötte. Ilyenkor kicsit szomorú vagyok, hogy nem itt élnek a szüleim. Nálunk otthon ugyanis nem kapni ilyen finomságokat. Pedig milyen jó lenne. -Én is remélem. Nagyon ötletesek és szépek! Gondolom finomak is.-Bár ezt még nem tudom. Csak akkor mondhatok róla véleményt, ha már megkóstoltam. Egy pillanatra belenézek az egyik gyertya lángjába és megpillantom magam benne. Eszembe jut a családi szokásunk. Az egyik ősöm, annyira szerette a gyertyákat, hogy megcsinálta a világ legnagyobb gyertyáját. Akkora volt, mint a bábeli torony lett volna, ha elkészült volna. A gyertya lángja táncot jár és fényét a falak visszaverik. A gyertyák olyan meghitt és kellemes hangulatot tudnak árasztani. Megnyugszik tőle az ember. Merengésemet a pincér szakítja félbe, aki felszolgálja nekem a sütit. Megköszönöm a pincérnek, aki hamarosan odébb áll, hogy más vendégeket is ki tudjon szolgálni. Az enyémen is van pillangó. Bele kortyolok a teába. Jaj de finom és ráadásul fel is melegít. Az én pillangóm lila színű és kecsesen szálldos a teám körül. -Nincs szívem megenni!-Panaszolom. Annyira szép. De, ha arra gondolok, hogy amikor először ettem csoki békát és az első az kiugrott a kezemből. Lehet, hogy ez is ugyanolyan. Így hát győz az éhség és bekapom a röpködő pillangót. Azonnal édes csoki íz árad szét a számban. Mesés! -Mit olvasol?-Kérdezem tőle a könyvre mutatva, azzal nagyot kortyolok a teámból...
|
|
|
|
László Dalma Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. január 30. 15:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=55117#post55117][b]László Dalma - 2013.01.30. 15:37[/b][/url] Katniss Úgy látszik, a magamra mutatok nem volt teljesen süket mozdulat, sőt, még meg is értette a lány. Azaz Katniss. Aki csak Niss. Egyszerűbb, és gyorsabb. - Hát engem Dalmának hívnak. Sütöm le a szemem, és bólogatok hevesen, hogy igen, már találkoztam vele, és arcról eddig is ismertem. Csak nézek magam elé, mint a jó gyerekek, aztán végre, nagy feszültség közepette megérkezik a sütim, és a teám. Szinte félek beleharapni, és belekóstolni, így előbb a bogyós felfújtnak fogok nekiesni. - Igen, fenségesek. Helyeslek, és közben a repdeső lepkét szemlélem. Aztán eszembe jut, hogy ez így irtó pofátlanság, hogy addig eszem, amíg a lány várakozik. Gyorsan lerakom a villát, megtörlöm a számat, és meg is magyarázom tettemet. - Ne haragudj illetlenségemért. Nem szokásom, de nem tudtam ellenállni. Kezem leteszem a lábamra, úgy, hogy megtámaszkodjak rajta, aztán lóbálni kezdem azokat, miközben a mennyezetet kémlelem, mert valami biztos van ott olyan dolog, ami izgalmas, hiszen Katniss is azt nézi. Aztán sóhajtok, mert én nem találok rajta semmit olyat. Nekiállunk sütizni, és teázni, hopp, most jut eszembe, a teába még bele sem kóstoltam. Itt a remek alkalom. A lánnyal együtt nyúlok a bögréért, és kortyolok bele, és el kell ismernem, ez is kifogástalan. Itt semmit nem tudnak elrontani? Mindegy is, hiszen amíg teázunk, és sütizünk, nem esik szó semmiről, na de aztán utána... - Hát gemmológia tankönyv, de nem a sulis, hanem könyvtárból kivett. Ebben benne van mindenkinek a tudása, mugliké, és varázslóké egyaránt. Be kell valljam, nem igazán érdekes, mert mindenki ugyanazt írja le, de ettől függetlenül kijelenthetem, hogy pont ezek miatt tűnik számomra hitelesnek. Nem rövid vélemény, tőlem szokatlan, de ha könyvekről van szó... - Hogy érezted magad a buliban? Mármint szerinted milyen volt? Én nem szívesen beszélek ugye ilyenekről, de valamiről azért kell diskurálni.
|
|
|
|
Katniss Flechter INAKTÍV
 KitKat offline RPG hsz: 206 Összes hsz: 1229
|
Írta: 2013. január 30. 16:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=55147#post55147][b]Katniss Flechter - 2013.01.30. 16:40[/b][/url] Dalma-Szép neved van!- Mostmár őt is ismerem. Dalma, nagyon szép neve van és ráadásul nagyon jól néz ki. Szép szőke haja lágyan omlik a vállára. A szeme pedig világoskék. Elmerengtem már megint. Katniss légy szíves fegyelmezd magad. Borzasztó, hogy ennyire hamar bármin el tudok gondolkodni. Még a kis apróságokon is. Hihetetlen mennyi csodája van a világnak. Sokan csak a nagy monstrumokat veszik észre és nem figyelnek a kis dolgokra, mint például a réten a kis virágra, vagy a méh döngicsélésére. -Gemmológia? Nem tanulom a tantárgyat. Tanulsz vámpírológiát?-Kérdezem, hiszen ha jól becsülöm, van vagy harmadikos. Harmadiktól lehet azt a tárgyat tanulni. Kíváncsi vagyok, arra a tantárgyra csak sajnos még sokat kell várnom mire, tanulhatom. Nem igazság. Nagyon érdekelnek a vámpírok. Egy csomókérdést fel tudnék tenni a témával kapcsolatban. Annyira érdekes. - Jól éreztem magam. Aleen remekül főz. A játékok is szuperek voltak. Szeretem a Levitás bulikat és te?-Kérdezem meg. Alexék és Aleenék bulija egyaránt csúcs volt. Ráadásul Alexék buliján találtam meg a legjobb barátomat, akivel az óta közös szobánk van. Rengeteg dolgot csinálunk mi együtt. Korcsolyázunk, vásárolunk meg ilyeneket. -Melyik szobában vagy?-Lehet, hogy meglátogatom. Meglepem egy sütivel vagy valami kis aprósággal. -Mi a hobbid?-Kérdezem. Ezen a szálon elindíthatom a beszélgetést. Hiszen, az ember szeret beszélni a saját hobbijáról. Közben az arra járó pincértől kérek még egy sütit és egy csésze fahéjas teát. Az egyik vendégnek most hozták ki a teáját. A pillangó kecsesen csapkod a szárnyaival. A vendég elmerül a látványban. Majd megrökönyödve veszi észre, ahogy a pillangó kirepül az ablakon. Mosolygok a dolgon. Tehát igazam volt, azzal kapcsolatban, hogy olyan, mint a csoki béka. De jó, hogy mégis megettem. Szegény vendég, bár rendelhet újat és a hibájából tanulva szerintem nem fogja hagyni, hogy a következővel is pórul járjon.
|
|
|
|