Zora.

Nem volt egy túl kiadós beszélgetésünk Zorával, de annyira épp elég volt, hogy koncentrációma gurkókra összpontosuljon, a játékra meg az ellenségre és ne térjek folyton vissza arra, hogy az ellenfél egyik terelőjével nagyon beszélhetnékem van. Jobban teljesítettem, mint amire számítottam, de a lányra néha pillantva meggyőződtem, hogy ő sem hiába került a kviddics csapatba.
Mikor leszálltunk seprűinkről és különböző érzelmekkel elindultunk mindannyian az öltözőkhöz, a katarzis élménye ismét átjárta testem minden egyes porcikáját. Ugráltunk egymásra, mint az őrültek miközben a csapatunk egyetlen lány tagját az égbe dobáltuk. Eddigre már az eső is szépen eleredt, hisz az idő nem volt épp felhőtlen, tehát kicsit megázva értünk be a részlegünkbe és nem törődve semmivel, vetkőzni majd öltözni kezdtünk - még mindig egymással üvöltözve. Amennyiben ezt a mérkőzést eelvesztettük, azért, ha megnyertük, akkor meg azért kitalálták, hogy csattogjunk le az orrfacsaró szagú csárdába és igyunk az egészségünkre. Igencsak sikerült meglepnem őket, mikor ugyan osztozva a buzgóságukba, mégis ellentmondtam. Menjenek nyugodtan, nekem.. Nekem fontosabb dolgok akadt. Kigúvadt szemekkel veregettek hátba és fütyörésztek, amit megállítani úgyse tudtam volna, így velük nevettem. Magamra vettem a fekete nadrágom és egy piszkos szürke színű inget, melyben úgy festettem , mint aki még mindig a saját esküvőjére siet, efölé az összhang rombolása érdekében egy fekete bőrdzsekit - persze mindezt a zuhany után - , és megindulva a srácokkal magamhoz vettem a cuccomat, melyet egy sporttáskába gyűrtem. A kijáratnál mégis megálltam, és akármennyire is próbáltak csábítani, lecövekelve vártam Zorára, mialatt csatakiáltásokat hallatva a csapatom eltűnt a faluba vezető úton. A lány sem késlekedett sokat, így még a nagyobb zuhé előtt el tudtunk indulni. Fél órás röpke utunk volt a teaházig, melyet az öltöző helyiség elhagyásakor beszéltünk meg. Volt egy-egy merészebb pillanatom, mikor a lány nyakába tettem a kezem ezzel kicsit közelebb vonva magamhoz, de fél perc alatt elengedtem, mert nem nagyon mondott semmit ezzel kapcsolatban. De szerencsére nem állt be a kínos csend az utunk alatt, felületes csevejre futotta még azok mellett is, hogy igencsak lett volna miről beszélnünk. Időjárással kezdtem, majd egyéb ártatlan téma következett. A teaházhoz érkezve kinyitottam előtte az ajtót, és mielőtt beléptem volna utána, még egy mélyet lélegeztem az eső frissítő illatából majd elég különböző teafőzetekre jellemző aromák kezdtek kavarogni az orromat megcsapva. Követtem a barna hajú lány mozdulatait az egyik irányba ahol kis asztalok voltak párnákkal körülvéve. Sosem voltam itt, pedig nem kevés ideje rontom Bagolykő levegőjét, és részemról kezdtem egyre jobban zavarba jönni - a mai nap már másodjára. Zora választott ülőhelyet vagy az egyik függönnyel elkülönített részben, vagy az "előtérben" és a mellette lévő párnára helyeztem el az ülőgumóimat. Hamarosan megjelent egy szöszi göndörhajú, ezerwattos vigyorú pincér, de annyira lekötött Zora, hogy tőlem akár egy rózsaszín bikinis transzvesztita is felvehette a rendelést. A Navinés lány választását kértem én is, ha viszont nem rendelt, én se tettem meg. Egy fél perces gondolkodási idő állt be, melyet ismét nagy levegőt véve én szakítottam meg.
- Nem volt épp piskóta életed. Mit gondolsz, jó ötlet lenne, ha most nem állnék fel és sétálnék ki azon az ajtón?
Beszédemet nyomatékosítva a bejárat felé mutattam, ahol bemenekültünk a hideg, novemberi eső elől. Majd óvatosan az asztalra könyököltem tenyereimet egymáshoz görbítve és morzsolgattam az ujjaimat.
- Figyelj.. Te mit szeretnél?

Zora.

Nem volt egy túl kiadós beszélgetésünk Zorával, de annyira épp elég volt, hogy koncentrációma gurkókra összpontosuljon, a játékra meg az ellenségre és ne térjek folyton vissza arra, hogy az ellenfél egyik terelőjével nagyon beszélhetnékem van. Jobban teljesítettem, mint amire számítottam, de a lányra néha pillantva meggyőződtem, hogy ő sem hiába került a kviddics csapatba.
Mikor leszálltunk seprűinkről és különböző érzelmekkel elindultunk mindannyian az öltözőkhöz, a katarzis élménye ismét átjárta testem minden egyes porcikáját. Ugráltunk egymásra, mint az őrültek miközben a csapatunk egyetlen lány tagját az égbe dobáltuk. Eddigre már az eső is szépen eleredt, hisz az idő nem volt épp felhőtlen, tehát kicsit megázva értünk be a részlegünkbe és nem törődve semmivel, vetkőzni majd öltözni kezdtünk - még mindig egymással üvöltözve. Amennyiben ezt a mérkőzést eelvesztettük, azért, ha megnyertük, akkor meg azért kitalálták, hogy csattogjunk le az orrfacsaró szagú csárdába és igyunk az egészségünkre. Igencsak sikerült meglepnem őket, mikor ugyan osztozva a buzgóságukba, mégis ellentmondtam. Menjenek nyugodtan, nekem.. Nekem fontosabb dolgok akadt. Kigúvadt szemekkel veregettek hátba és fütyörésztek, amit megállítani úgyse tudtam volna, így velük nevettem. Magamra vettem a fekete nadrágom és egy piszkos szürke színű inget, melyben úgy festettem , mint aki még mindig a saját esküvőjére siet, efölé az összhang rombolása érdekében egy fekete bőrdzsekit - persze mindezt a zuhany után - , és megindulva a srácokkal magamhoz vettem a cuccomat, melyet egy sporttáskába gyűrtem. A kijáratnál mégis megálltam, és akármennyire is próbáltak csábítani, lecövekelve vártam Zorára, mialatt csatakiáltásokat hallatva a csapatom eltűnt a faluba vezető úton. A lány sem késlekedett sokat, így még a nagyobb zuhé előtt el tudtunk indulni. Fél órás röpke utunk volt a teaházig, melyet az öltöző helyiség elhagyásakor beszéltünk meg. Volt egy-egy merészebb pillanatom, mikor a lány nyakába tettem a kezem ezzel kicsit közelebb vonva magamhoz, de fél perc alatt elengedtem, mert nem nagyon mondott semmit ezzel kapcsolatban. De szerencsére nem állt be a kínos csend az utunk alatt, felületes csevejre futotta még azok mellett is, hogy igencsak lett volna miről beszélnünk. Időjárással kezdtem, majd egyéb ártatlan téma következett. A teaházhoz érkezve kinyitottam előtte az ajtót, és mielőtt beléptem volna utána, még egy mélyet lélegeztem az eső frissítő illatából majd elég különböző teafőzetekre jellemző aromák kezdtek kavarogni az orromat megcsapva. Követtem a barna hajú lány mozdulatait az egyik irányba ahol kis asztalok voltak párnákkal körülvéve. Sosem voltam itt, pedig nem kevés ideje rontom Bagolykő levegőjét, és részemról kezdtem egyre jobban zavarba jönni - a mai nap már másodjára. Zora választott ülőhelyet vagy az egyik függönnyel elkülönített részben, vagy az "előtérben" és a mellette lévő párnára helyeztem el az ülőgumóimat. Hamarosan megjelent egy szöszi göndörhajú, ezerwattos vigyorú pincér, de annyira lekötött Zora, hogy tőlem akár egy rózsaszín bikinis transzvesztita is felvehette a rendelést. A Navinés lány választását kértem én is, ha viszont nem rendelt, én se tettem meg. Egy fél perces gondolkodási idő állt be, melyet ismét nagy levegőt véve én szakítottam meg.
- Nem volt épp piskóta életed. Mit gondolsz, jó ötlet lenne, ha most nem állnék fel és sétálnék ki azon az ajtón?
Beszédemet nyomatékosítva a bejárat felé mutattam, ahol bemenekültünk a hideg, novemberi eső elől. Majd óvatosan az asztalra könyököltem tenyereimet egymáshoz görbítve és morzsolgattam az ujjaimat.
- Figyelj.. Te mit szeretnél?

Zora.

Azóta pusztán egyszer sikerült összefutnunk, bár jobb lett volna, ha az meg se történik ott az alagútban. Én nem tudtam mit mondani, ő meg egyébként is úgy kerülte a találkozást vagy akármilyen kontaktust velem, mintha a megtestesült sátán lennék egy véres rongyba bugyolálva. És teljesen megértettem. El akartam neki mondani, hogy én is így érzem magam, már mióta. Ha valaki közelebb kerül hozzám, arra óriási eséllyel hozom a bajt, a megrontást és az összeroppanást. Főleg ezeket szándékoztam neki már hetek óta elmondani - mégis, a meccs előtt csak egy bocsánatra futotta az agyamnak. Egészen meg voltam elégedve magammal, hogy legalább ezt sikerült kierőltetnem a torkomból, és bár tömérdeknyi gondolat zsongott a fejemben, nem osztottam meg ezeket a lánnyal, az ő érdekében. Ha én vágyom valamire, ha szeretnék valamit, úgy igazából.. Az a jobb, ha nem kapom meg. Természetesen nem saját érdek miatt..
Zora ötlete alapján végül elváltunk egymástól és mint két ugyanolyan poszton lévő ellenfél léptünk a pályára. Borongós napot fogtunk ki, persze november közepe-vége felé mit vár az ember fia. Meg aztán a terelő-párom se ülhetne seprűre ragyogó napsütötte időben.  A Rellonos csapattól igenis, elvártam, hogy jól teljesítsenek, de ez, amit összehoztak, minden gyakorló edzést - és így az elvárásaimat is - felülmúlt. Pedig azért voltak rendesen rinyák meg hisztik a kezdőjátékosoktól, amit nem igazán tudtam hova tenni, mikor kitört belőlük, hogy Úr Isten, tuti le fogok esni a seprűről és meghalok! vagy valami olyasmi, hogy Tutira be fog ütni egy gurkó a saját karikáinkba. A fejemet tudtam volna a falba verni úgy, hogy a plafon adja a másikat, de hihetetlenül büszkén irányítottam a seprűmet a földre. Mindenkivel maximálisan elégedett voltam, mind a régiekkel, mind az újoncokkal, és ami azt illeti, a Navine is kapott egy piros pontot. Ahhoz képest, hogy a csapatuk túlnyomó része lányokból állt - velünk ellentétben - és már maga a tudat, hogy a Rellonos csapat ellen lépnek fűre.. Szóval azért ők is kitettek magukért. Lucának járna egy kis taps.
A zöldek a vállukra vetett táskákkal meg a köddel a fejükben leléceltek a csárdába megünnepelni az első meccsünket, akármilyen is lett a végkifejlet. Hátamat a falnak vetve tekintetem az ő részlegük felé siklott, és mikor meghallottam a lányok hangos visongásait, egy pillanatra kihagyott a szívem az ütemből majd jóval gyorsabban pumpálta a vért és az adrenalint a szervezetembe. A csapat tagjai szélesen mosolyogva törtek ki mellettem a hűvösbe néhányuk arcán nem félreérthető vigyorral. Kiérve újabb sivalkodással konstatálták, hogy bizony esik, majd futásnak eredtek, de ezt már nem láttam, hisz tekintetem találkozott Zoráéval, aki egy fél perccel később jött ki az öltözőből, mint a többiek. Magabiztosan lépett hozzám egy puszival üdvözölve, melyet kicsit meglepve viszonoztam. Fekete dzsekim mellett elég mutatósan festett a Navinés fehérje, melyet megjegyezve indultunk el a csöpögő esőben. Amint a teaház ajtaján beléptünk, szinte gombnyomásra szakadni kezdett a víz a kint lévő emberek nyakába, amelyik csepp nem ütközött akadálynak, az hangos koppanással a járdán végezte. Zora alakját követve egy elkülönített résznél ültünk le, ahol a zajok szinte csak gondolatfoszlányokká váltak. A másik példáját követve én is megszabadulok a vizes kabátomtól - maradva a fekete nadrágos - szürke inges felszerelésnél. A szöszi felvesz egy kellemesnek ígérkező rendelést, és bár minden bizonnyal ittam már ezt az íz-párosítást, mégsem jutott eszembe, hogy milyen is.
Számat elhúzom az ironikus válaszát hallva, de nem vetem el az ötletemet, mely szeri t ha nagyon kéne, akkor az ajtó X irányba van Y asztal mögött. Furcsa nekem ez a hely, kicsit feszengek is, bár nagyon remélem, hogy ezt ő nem veszi észre. Próbálom azzal nyugtatni magam, hogy ez csak az inges szerkóm miatt van, de azt a világért sem ismerném el, hogy a lány válasza miatt görcsölök. Olyan érzéseket ébresztett fel bennem pár hónapja, amitől köpni-nyelni sem tudtam. Beth fél éve elmentnés az ő gondolatait egyre jobban a velem szemben ülő vette át. Esténként nem Lizire gondolok, hogy merre lehet és mit csinálhat, hanem Zorára. És az rengetegszer merült fel bennem, hogy vajon gondol-e még az első, sikertelen házasságának férfi tagjára. Így, bár nem akartam ilyen gyorsan és nyersen fogalmazni, a véleményét kértem.
- Helyes.
Nyugtáztam ennyivel, hogy húzza, vagy legalábbis próbálja húzni az időt. Ez a része a legnehezebb egy kapcsolatnak, akár marad az baráti állapotban, akár többé növi ki magát. Így nem is szóltam semmit, amíg ki nem hozta a cica a teát még mindig levakarhatatlan vigyorral, ami igencsak bökte a csőröm és mostani állapotomban nem voltam messze, hogy megjegyzem neki a dolgot. Mégis inkább lenyeltem a belőlem kikívánkozó negatív érzelmeket és pillantásom ismét Zorán állapodott meg. Lehet nekem kéne kezdenem, sőt, egyre biztosabban érzem, hogy nekem kell tennem valamit. Mélyet sóhajtva belertúrtam a hajamba és belekezdtem valamibe, aminek még nem láttam a végét.
- Jó, én.. Nem akarom, hogy bajod essen. Lelkileg, testileg, fizikailag, szóval a legjobb az lenne, ha..
Jó kezdésnek indult de lehet Zora számára nem lesz olyan jó a befejezés. De mellettem nem találhat meg olyan dolgot, ami őt boldoggá teheti. És ha valamot nem akarok, hát akkor az az, hogy szomorúnak, összertörtnek és elhagyatottnak lássam. Nem. Ebből kinőttem, mikor Beth nemet mondott.
- ...Ha én most elmennék.
Nehezebben sikerült kimondanom, mint akartam és halkabbra is sikeredett. Megmarkoltam a dzsekim és s táskám, felálltam és megindultam a függöny rése felé, melyet a pincér nagyon aranyosan összehúzott nekünk. Így lesz a legjobb. Neki.