37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Sebastian Sieger
INAKTÍV


Vendégelőadó | Te terhes vagy?
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 284
Írta: 2018. szeptember 30. 23:06 | Link

Hanatsuki
A félév elején | #panda

Mostanság és az előző év végén is viszonylag gyakran jöttem be repüléstanra, mint vendégelőadó. Ami nagyjából annyit takar, hogy bejöttem Lewy helyett és beszélgettem a diákokkal, néha még csak nem is reptan témában, hanem például arról, ki és milyen tervekkel rendelkezik a jövőre nézve. Az előző év végén is megkérdeztem pár embert, és volt, aki azt mondta, hogy az AMS-re indul, bár a szakokra már nem egészen emlékszem. Annyi biztos, hogy adtam egy-két tippet arról, a környéken hol a legjobb a kávé, a jelerősség vagy éppen a gyors ebéd. Hanatsukit is így ismertem meg, mivel ugye komolyabb érdeklődést mutattam a japán kultúra iránt is. Könyörgöm, több hónapig kint éltem! Mi ebben az olyan nagyon meglepő. Így mikor találkoztam a beiratkozáskor a lánnyal, javasoltam, hogy még az órarendje véglegesítése előtt menjünk el, igyunk egy teát, és elmesélem a tanárokkal, órákkal kapcsolatos ismereteimet.
Besétáltam hát a teázóba és közöltem, pontosan milyen névre is foglaltam asztalt, majd ledobtam magamat mellé, el is kényelmesedve rövid úton. Várakozás közben fújtam egy nagyobb rágóbuborékot, majd lejjebb görgettem a kifotózott hírek között. Hogy mik nincsenek!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kreßler Gábriel Benett
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 101
Írta: 2018. október 30. 23:33 | Link

Ms Stone

Nem sűrűn mutatkozom a vendéglátó negyedben, legtöbbször megoldottam a kajáimat úgy, hogy rendeltem valamit, vagy a faluból, vagy egy budanekeresdi kis családi étteremből. Elég gyorsak, hoppanáló futárjuk van és ha nem kapod meg 66  percen belül a rendelésedet, kapsz egy ingyen csokibékát, szerintem nagyon fair ajánlat. Most azonban nem is az evés miatt vagyok itt, hanem mert a kedves Márti volt olyan egyszerű, hogy még csak el sem rakta a naptárat a szokásos helyére. Éppen csak annyit kellett tennem, hogy míg elment a folyosó végére bájcsevegni a kávéjával, én addig vetettem egy pillantást a füzetkére és kiírtam, hogy hol és mikor vannak találkái a polginak a közeljövőben.
És itt vagyok. Ennyire gázul is ritkán érzem magam, nem kellemes számomra a hely, a helyzetet már teljes mértékben megszoktam. A szemem sem rebben, ahogy egy olyan asztalt választok, ami közel esik a lakótáraméhoz, de neki háttal ülök le. Épp elég, ha hallom, látnom nem kell, és ő sem lát engem, ez benne a csodálatos. Arra az esetre viszont, ha mégis alibiből rendelek magamnak egy kávét, olyat, amin elvileg mogyoróhab van és ahogy fogy, mindig új képződik az italból. Meg tudnám szokni, hogy nem mosogatólevet iszok.
Egy nő lép be az ajtón, barna haj, napbarnított bőr, tipikusan elvont művész ruhák. Valakire még egészen emlékeztet is, de nem tudnám megmondani, kire. Célirányosan végigvág a helyiségen, elsétál mellettem és megáll Wittner asztalánál. Próbálom kivenni a beszélgetést, valami galériáról csacsog. Nők. Miért nem tudtok lényegretörően kommunikálni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2019. január 10. 15:06 | Link

Robi


Sose voltam olyan ideges, mint azon a délutánon. Miután találkoztunk Várffy-val a tanáriban, nem hittem el, hogy megtörtént a dolog és hogy a férfi komolyan is gondolta. Egészen addig, míg az asztalomon nem találtam egy üzenetet tőle, amiben leírta hol és mikor találkozzunk.
Ezután folyton vergődtem saját magammal. Vajon elmenjek, vagy lemondjam? Jó ötlet? De inkább nem. Vagy mégis? Többször elkezdtem megfogalmazni a levelet, melyben lemondom az egészet, de aztán az összes a kukában végezte. Rájöttem, hogy képtelen lennék rá.
Ez után következett a "mégis mit kéne felhúznom?". Egy étterembe mentünk, de azért nem volt ez olyan nagyon kiöltözős, csak maximum egy kicsit. Szerettem volna, ha a ruhám a leginkább illik az alkalomhoz. Miután kipakoltam az egész szekrényem - kétszer -, végül egy fekete hosszú ujjú ruhánál állapodtam meg, amely épp csak a combközepemig ért. A magassarkú bokacsizmám ehhez tökéletes választás volt, ráadásul az elmúlt alkalommal kiderült, hogy pontosan úgy leszek ideális magasságú Robihoz, ha pár centivel megnövesztem magam.
Kabátomat összehúztam magamon, nem volt valami jó idő. Igazából kellemesebb lett volna, ha nem fúj a szél, de az időjárást nem tudtam irányítani. De igazából annyira ez fel sem tűnt, úgy izgultam a találkozó miatt. Nem akartam annak tűnni, ezért stílusosan késtem öt percet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 20:38 | Link

Jack W. Everleigh
Pillangóvarázs
Megjelenésem
december 29.


Az első alkalom.
Furcsán szorító érzés a mellkasomban, ismerős érzés. Mindig aggódom a hosszú idő utáni első miatt, rendszeresen szorongok. Nem hinnéd tudom, pedig ez az igazság. Önmagam legyek? Minek? A mai világ felszínessége ezt nem követeli meg. Ma elég csak a jó hátsó, a feszes mell, és az, hogy bambi tekintettel nézz fel a másikra. Ma már nincsenek értékek. A lelkem öreg. A múlt századok egyikében született, és úgy vélem, korábbi hordozója és köztem legalább egy évszázad telt el. Koravén, oly dolgokra vágyó, oly gondolatokkal élő, melyeket ma már kinevetnek, melyek miatt ma nem számítasz bele az értékelhetőbe. Nem mintha oda akarnék tartozni, inkább csak magát a kultúrát siratom.
A tükör előtt állva csodásnak vélem a rám simuló ruha ívét, azt, hogy a testemet mennyire képes vagyok rendben tartani annak ellenére, hogy mekkora mennyiségek bevitelére vagyok képes. Megvan mindenem, ami kell, és nem szerénykedem. Tudom, hogy nyert ügyem van, hogy meg tudom szerezni azt, ami kell, ami létszükséges. De a felszín alatt, megőrzöm önmagam. Vörös hajamat a mai napra kiegyenesítettem, azonban, hogy ne lógjon az arcomba, két oldalon fonatba fogtam, melyeket hátul találkoztattam össze. Talán nem a legszerencsésebb választás, de a fonatok lazák, így ha összekócolódik és ki kell engednem sem lesz feltűnő, maximum kicsit íves. Nem készülök egy idegennél éjszakázni, ez csak pár óra lesz, jobb esetben.
Felnézek a cégtáblára, és a bennem lévő kétely nem nyugszik a korát illetően. Ezt a helyszínt ő választotta, az asztalt én foglaltam. Egy meghitt sarok, csend és béke. A gyertya fényét nézem az asztalon. Nem rendelek, amíg meg nem érkezik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. január 20. 18:58 | Link

Jasmine
Mona ma kivételesen kedvesen viselkedett velem. Akkor sem akart eltenni láb alól, amikor délután nekiálltam öltözni, pedig biztosan érezte ő is, hogy ebből belátható időn belül indulás lesz. Amikor felöltöztem és kisminkeltem magam a találkozóra, csendben tűrte a nyakörvet és a pórázt is. Direkt előbb indultunk, hogy mindenképp legyen időnk sétálni a faluban. Boldogan futkározott körülöttem és néhány embert meg is szaglászott. Olyan, mint egy szeszélyes kamasz, ha reggel úgy kel fel, akkor egész nap aranyos, néha meg pont az ellenkezője. Olykor én is rácsodálkozom, milyen szép ez a hely, pedig tizennégy éves korom óta itt élek. Az egyetemi idő alatt ugyan elmentem innen, de hamar vissza is tértem. Szerettem egyetemre járni, bár a napjaim majdhogynem csak tanulásból álltak. Tanulásból és gyakorlatozásból, hiszen nagyon ragaszkodtam az elméletemhez, miszerint minél előbb a kezemben szeretném tudni a papírjaim és praktizálni. Nos, ez sikerült, tekintve, hogy itt vagyok huszonhárom évesen és dolgozom, már teljes munkaidőben. Az iskola utolsó évében találtam ki, hogy gyógyító akarok lenni, és nem adtam fel, pedig az akkori jegyeimet elnézve, sokan nem hittek bennem, de dacból azért is megcsináltam. Be akartam bizonyítani, hogy mindenre képes vagyok.
- Mona, gyere! – hívtam magam mellé a kiskutyát, ugyanis már indulnunk kellett a kávézóba, ahol egy találkozót beszéltem meg az egyik volt szaktársammal. Nem tudtam túl sok barátságot kötni a rengeteg tanulás mellett, de valahogy Jasmine-nel összeakadtunk, és azóta tartjuk a kapcsolatot. A kávézó felé még többször is megálltunk, néztünk más ebeket, pisilt és mivel nagyon akart jutalomfalatot belement abba is, hogy bemutassa a trükköket, amiket a kutyasuliban tanult. Monát akkor vettem, amikor Bogolyfalvára költöztem. Nem akartam egyedül lenni, ő meg csak szembejött velem a neten. Egyszerűen nem tudtam megállni, ezért elhoztam és azóta színesítjük egymás napjait. A kávéházban elirányítottak minket balra és furcsa módon senkit nem kellett arról meggyőznöm, hogy a kutyám nem fog vérengzést rendezni, ami igazán feldobott. Nagyon ritkán engednek be minket bárhová szájkosár nélkül, volt is egy a táskámban végszükség esetére, bár Mona nagyon nem szívleli a tárgyat. Úgy láttam, a lány még nem jött meg, ezért leültünk egy tetszőleges asztalhoz. Én lehuppantam egy kék párnára és az ölembe vettem a kutyám. Elkezdtem böngészni az itallapot, bár addig nem akartam rendelni, amíg Jasmine meg nem érkezik.

Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. február 11. 16:47 | Link

Jonathan


Elhívtam. Egy ebédben még igazán nincs semmi, és a mai világban tényleg hülyeségnek tartom, hogy meg kell várni, míg a férfi teszi ezt meg. A mai fiúk, legalább is a korombeliek, lassan már menstruálni fognak - egy két fehér hollót -, leszámítva, szóval még csak azt se merem elvárni, hogy valamilyen módon kicseréljenek egy villanykörtét.
És hiába mondja azt Lili, kivel mennyire passzolnék, a korombeliek között nem is találtam senkit, akin rajta maradt volna a tekintetem. Ellenben a Belgával. Jó, neki már a kisugárzása is olyan, hogy az ember, ha akarja se tudja nem észrevenni. A stílusa viszont akár taszító lehet, ha az ember lánya nem mozgott még világ életében se olyan körökben, ahol ez a stílus mondhatni teljesen normális. Nekem meg akad némi tapasztalatom abban, hogy kell kezelni egy ízig vérig aranyvérűt - lévén én is az vagyok -, így nem tudtam megriadni. Annyira azért nem tudtam kicsípni magam, mert hogy a gyászidőszak nálam szent. Nem, nem csak azért, mert ezt el is várják tőlem, hanem mert én érzem úgy, hogy ily' módon is meg kell adnom a végtiszteletet. Azért van bennem egy egészséges kíváncsiság, hogy vajon eljön-e. Mert, hogy nem traktáltam levelekkel, meg semmilyen furmányos módszert nem eszeltem ki, csupán elé álltam, és megkérdeztem. Mégis mi veszteni valóm lehetne?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- Szeretlek!
- Hol?
-Mi?
-Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
Jeanette Bergström
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2019. február 26. 11:30 | Link

::Angelica
egy szerencsétlen nap délutánján

Igaz, hogy még csak két napja jöttem vissza, de azt hiszem még elég sokáig fura érzésem lesz, mintha valami új lenne, holott évekig itt éltem. Nem is tudom azt mondani, hogy valami más lenne a faluban, szimplán csak az más, hogy itt vagyok, az egész költözés. Jó, igazából csak helyváltoztatás, mert minden itt várt a lakásban, amit anyámtől kaptam, érintetlenül - pont, ahogy hagytam.
Valójában azért maradt minden úgy, mert én elterveztem, hogy rendszeres visszajáró leszek, aztán mindig jött valami munka, ami miatt az irodát sem volt időm elhagyni, nem még Svédországot. Most pedig éppen egy munka miatt vagyok itt megint, és nem is bánom. Nem tudom meddig maradok, de tudtam, hogy ezzel fog járni, ha több felelősséget kapok, na meg ha sikereket akarok elérni.
Nem is vesztegetem az időmet, az első megbeszélést meg is ejtjük az új kollégával. Apám meggyőződése, hogy nagyon jól ki fogunk jönni, ami tényleg nem ártana a sikeres együttműködéshez, viszont én egyelőre csak szakmai szempontból tudok nyilatkozni. Megvan az összhang, gyorsan haladunk, még egy hatalmas papírköteget is kapok tőle mindenféle kimutatásokról, szóval ezután ahelyett, hogy bármilyen erőfeszítést tennék munkatársam megismerésére, a Pillangóba térek be, méghozzá egyedül.
Elképzelve már meg is van, ahogy találok magamnak egy csendes kis sarkot, ahol áttanulmányozhatom az egészet a kedvenc teám társaságában. Közben azonban túlságosan belemerülök a fejemben lejátszódó képsorokba, észre sem véve, hogy még mindig a bejárat közelében állok, és a betérők vagy távozni vágyók is próbálnak kikerülni. Van, aki kevesebb sikerrel manőverezik el mellettem, meglökve a kezem, ezzel pedig azt eredményezve, hogy körülbelül 200 oldalnyi papír hullik szét minden irányba a földön. Mivel ezzel már biztos, hogy legalább a közelben ülők figyelmét maradéktalanul magamra vontam, inkább gyorsan neki is állok szedegetni össze a jegyzeteket, közben önkéntelenül is kinevetve magamat, amivel szerintem a helyzeten és a megítélésemen sem segítek, de már mindegy. Legalább jól szórakozok magamon.
Utoljára módosította:Jeanette Bergström, 2019. február 26. 11:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kapitány Valentina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. április 19. 21:08 | Link


Wape fun || Tünci



Elkéstem.
Képes voltam elkésni a munka miatt, ami amúgy megőrjít. Nem tudom, hogy lehet ezt hosszú éveken keresztül csinálni, nekem már ez a pár hónap is a lelki békémbe került. Hiába volt eszméletlen minden egyes edzés Liammel, amikor reggel be kellett menni a hivatalba, minden egyes alkalommal úgy éreztem magam, mint aki egy gyászmenet tagja. Változatosságot akartam, erre ennél monotonabb cselekvést keresve sem találhattam volna. Ma is egész nap az órát figyeltem, hátha végre elszabadulhatok, de persze, hogy az utolsó fél órában kellett sürgősen feladnom ugyanazt a levelet - persze külön-külön leírva - az összes többi minisztériumi kirendeltségre. Mint valami félnótás kezdő! A nyomozás terén talán tényleg kezdő voltam, de nem holmi gyakornok.
Mindenesetre az a tíz perc késés megbocsájtható még, szóval nem kapkodtam a lábamat. Talán bocsánatot kérek, de nem ér meg egy találkozó sem annyit, hogy egy az átlagnál is szánalmasabb nap után lélekvesztve fussak.
A vendéglátó negyedbe érve már kicsit nézelődtem, hátha kiszúrom itt vagy ott a legnagyobb Payne-t. A cukrászda előtt csak egy pillanatra torpantam meg, gyorsan eldöntöttem, hogy majd ha nyitva lesznek még, amikor végeztünk, akkor fogok sütit venni. Addig meg megteszi a vízipipa is, amúgy sem próbáltam már ezer éve.
Utoljára módosította:Kapitány Valentina, 2019. április 19. 21:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 17. 22:10 | Link

LAURA
péntek késő délután | az étterem előtt | x

Mindössze néhány napja annak, hogy a Fénylő Lelkek Udvarában összejöttünk Lauval. Ez milyen menőn meg lazán hangzik, miközben igazából az volt, hogy én valahogy elnyökögtem a kérdésem, lenne-e a barátnőm, ő meg igent mondott. Ez így talán sokaknak nem fest annyira királyul, számomra viszont tökéletes volt. Hogy azóta mi változott? Különös ez, mert elvileg érdemben semmi. Ugyanúgy nagyon örülünk egymásnak, amikor találkozunk, a programjaink sem módosultak. Talán csak kicsit többször vagy bátrabban érintjük meg egymást. Ami viszont mindenképpen új, az a hozzáállásunk. Az, hogy hogyan látjuk egymást. Mennyire érdekes, milyen más lesz minden ettől. Az, hogy a másik mostantól már az a bizonyos valaki. Ugyanaz a szeretet, csak egy más színt kapott. Más ízt.
Terveim közt szerepelt ugyebár, hogy mondjuk randira hívom és ott kérdezem meg. Ezt noha elvetettem ebben a formában, viszont egy ilyen találka ötlete akkor is nagyon megtetszett. Főleg, hogy rájöttem, olyanok is randizhatnak, akik már együtt vannak. Sőt! Az úgy még jobb. Szerintem legalábbis. Tegnap tehát, amikor összefutottunk, elhívtam őt. Irtóra izgultam előtte. Mondjuk kellemesen.
Ma pedig itt a nagy nap! Suli után hazaugrottam, összekészültem, átöltöztem és ki is lépek most a hivatal kapuján, sétálva a Pillangó-varázs felé. Kellemes az idő, egy sima fekete ingben, sötét nadrágban érkezem. Egészen elegáns vagyok, hiszen egy ilyen helyre és alkalomra illik. Lábamon viszont sárga-szürke-fekete csukám feszít. Nem hanyagság ez a részemről, csak úgy gondoltam, ez így jól fest. Nem akartam az uniformishoz tartozó cipőmben jönni, pedig az az egyetlen komolyabb lábbelim. De lehet, ha lett volna másik komolyabb, akkor is inkább ebben jövök. Elég az hozzá, azért kicsíptem magam eléggé. Még parümöt is tettem fel. Egy kicsit csak, mert nagyon erős. Mármint koncentrált. Hiszen meglehetősen nívós holmi. Gondoltam, megéri, hiszen kevés is elég belőle és úgyra használom nyakra-főre. Mármint pont oda használom, csak van ez a mondás és ... oké, hagyjuk. A lényeg, hogy hasonlít a tusfürdőmre, ami szintén finom friss. Tehát illatosan, tisztán, viszonylag jól fésülten (az nem marad úgy soha sokáig), csinosan és főleg vidáman érek a bejárat elé és nézelődöm körbe, közeleg-e már a vacsorapartnerem. Mondjuk szerintem korán van még.
Lehet különben, sokak szerint sablonos, hogy egy étterembe invitáltam. Ez nem extra, ez nem kreatív. Nekem viszont ugye soha nem volt gondom azzal, hogy tetszen az, ami mindennapi, ami népszerű és ami magától értetődő. Ugyanígy tetszik az is, ami nem az. Ami biztos, hogy engem ez nem akadályozott a választásban. Talán egy kicsit meg is ragadott a hagyományossága. Étteremben randevúzni romantikus. Egyébként is, ha ez olyan lerágott csont, akkor miért vagyok így besózva? Miért vagyok így feldobva?  Alig várom, hogy ideérjen. Sarkamról lábujjamra dülöngélek, lóbálom karjaimat és olykor igazítok kicsit szemüvegemen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 26. 20:11 | Link

JG


új tanév első hétvégéjén |o


Valahogy még az időjárás is tudja, hogy mikor ér véget a diákoknak a nyár, és mikor kezdődik újra az iskola. Ugyanis már is sokkal hűvösebb van, mint mondjuk egy héttel ezelőtt volt. Beköszöntött az ősz, hullanak a levelek, mintha a sok sulissal akarna együtt érzően gyászolni a természet is. Talán a legtöbbjük tényleg így is érez ezzel kapcsolatban, én viszont felvidulok tőle. Ősz, a kedvenc évszakom. Minden olyan meleg színezetet kap, a narancssárgás-barnás-pirosas színárnyalat miatt, ami eluralkodik ilyenkor.  Gyönyörű.
Most, bár hiába van hétvége, mégsem a természet csodáinak szentelem a figyelmemet. Mint,akit űznek úgy hagyom el a kastélyt, vágyom ki a szabadba, de nem találom a helyemet sehol sem. Tele van a fejem gondolatokkal, és képtelen vagyok rendet tenni odabenn. Túl sok, egyszerűen túl sok minden van most bennem. És ettől feszült vagyok. Futni kezdek hát, bár nem vagyok ehhez a tevékenységhez öltözve. Igazából nem is veszem észre, hogy lábaim automatikusan egyre gyorsabban mozdulnak, sem pedig azt, amikor letérek a szokott útvonalaimról. Csupán a megfelelő légzésre figyelek, és bár nézem, hogy mi van körülöttem, de látni nem látom. Csak amennyire szükséges, hogy ne menjek neki egy fának például. Még gyorsabb tempóra váltva hagyom el a birtokot, és már a falu felé robogok. Izmaim már sajogva tiltakoznak, de nem foglalkozom velük. Ez a kis fizikai megerőltetés pont jól jön, hogy eltereljem a figyelmemet, nos, mindenről.
Bár jó lenne, ha arról nem feledkeznék meg, hogy ilyenkor sokan vannak a faluban, jönnek-mennek az emberek. Még jobb lenne, ha egyáltalán észrevenném őket, és nem ők kényszerülnének kitérni az utamból. De eddig nem volt semmi gond. Eddig. Egészen pontosan eddig. Amíg a látóterembe hirtelen oldalról be nem rontott egy alak. Nő, így első ránézésre. Agyam kiadja a parancsot: Állj, ám a lábaim visznek tovább, és mielőtt észbe kaphatnék már el is gázoltam a hölgyet. Teljes erőből. Elterül a macskakövön, én pedig az ütközés erejétől megtorpanva egy rossz mozdulatnak – vagy éppen jónak, hisz így nem az áldozatomon landolok – köszönhetően hanyatt vágódok.
- Bo-bo-bocsánat – nyögöm ki elfúló hangon, hangosan zihálva, miközben lassan, óvatosan felülök. Minden porcikám fáj, mégis inkább a másik miatt aggódok. - Jól ... jól van?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juniper Delaney Iredale
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 71
Összes hsz: 97
Írta: 2019. október 4. 22:32 | Link

Cameron
&

Az emberek nagy része nem szeret egyedül enni. Velem nem ez volt a helyzet, már évek óta jobb szerettem, ha ilyenkor egy kicsit magamba szállhatok, elgondolkodhatok az életemen, a tényen, hogy egyszer majd kezdenem kell magammal valamit. A lényeg az, a szájtépésen túl, hogy én igenis szeretek egyedül lenni, jobb mint olyanokkal, akiknek csalódás vagy.
Szóval most is az órák után szépen lesétáltam a faluba, a Pillangó-varászba, mert itt anno nagyon finom volt az étel és a tea is. Leültem az egyik kétszemélyes asztalhoz, majd az étlap átható böngészése után arra jutottam, hogy grillezett csirkemellet szeretnék párolt zöldségekkel és fűszervajjal.
El is kényelmesedtem az asztalomnál, az ásványvizemet kortyolgatva csendesen, kb olyan harminc perc volt, mire meghozták az ételemet, addig mélyen a jegyzeteimbe bújva foglaltam el magam. Aztán letették elém a tányérat, csak azzal az volt a gond, hogy nem zöldség volt, csirkét meg szerintem életében nem is látott! Kissé tanácstalanul pillantottam körbe. Ilyenkor mi van? Mi a protokoll a nem jól kihozott ételre?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. december 14. 21:40 | Link

ANNIE
délutáni ajándékbeszerző körút | #ohthanksperfectGIF

Egy-két napja megbeszéltük a Brightmore lánnyal, hogy esetleg együtt bevethetnénk magunkat a faluba a héten egy kis karácsonyi bevásárlásra, úgyhogy most ezt tesszük. Egyikünknek sem volt sok órája ma, tökéletes az alkalom. Már lóbálok is pár ajándékos zacskót a kezemben, mire megérkezünk a teházba, tartom neki az ajtót. Részemről ide mindenképpen be akartam ugrani, neki pedig nem volt ellenvetése. Belépve már tekerem le navinés sálam, gombolom ki kabátomat és nemsokára belépünk az elfüggönyözött helyiségbe. Mosolygósan üdvözlöm a pult mögött álló hölgyet.
- Miben segíthetek? - kérdezi is tőlünk, ahogy egyből megállok nála.
- Majd szeretnék vinni néhány teából, de... egyelőre kigondolom. Köszönöm - bólogatok neki, pislogva a mögötte a polcokon ülő széles kínálatra.
- Nézd, így könnyebb lesz! Válogass csak - vesz elő egy dobozkát, amelyben felsorakoznak a különféle füvek kis filterekben.
- Ó, köszönöm. Pompás - mosolygok még szélesebben és már meg is kezdem a tallózásukat, közben Anniere sandítva, ő fog-e itt venni valamit, meg esetleg szeretne-e ő is teákat szaglászni. Kicsit arrébb húzódom minden esetre, hogy kedvére megtehesse velem együtt, ha akarja.
Érdekesen oldjuk meg különben ezt a vásárolgatást különben. Legalábbis legelső aggodalmaim egyike az volt, hogy lehet, nem kéne olyannal ajándékot venni menni, akinek szintén szeretnék készülni valamivel. Végül valahogy úgy történik az egész, hogy mindketten jól megnézegetünk mindent minden boltban, azonban, hogy végül mi kerül a másikunk kosarába, nem lessük meg. Amolyan néma egyezség. Hiszen azt sem tudom, ő számít-e rá, hogy fog kapni tőlem valamit, én pedig egyáltalán nem gondolkozom azon, ő fog-e nekem adni. Vagy hogy bárki fog. Ilyenkor mindig tök elfelejtem, hogy én is kapok majd esetleg ajándékokat, annyira lefoglal a karácsonyra készülődés, a hangulat, a beszerzés, adás öröme.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2019. december 24. 21:41 | Link

Nővérkém
karácsonyi hangulat | teázásokba' | let's talk this through

Sötét pulóverem ujjával dörzsölöm meg a levegőben terjengő füstölőszagtól irritált orromat, miközben az itallapot kezdem böngészni. Zöldeskék szemeimmel körbetekintek a helyiségben, és elégedetten állapítom meg, hogy nem sokan vannak itt ratjuk kívül. Régi klasszikus slágerek szólnak a háttérben, amikre akaratlanul is meg-megmozdul a jobb lábam, amit bal térdemen pihentetek. Kényelmesen hátra szeretnék dőlni a fotelpárnán, de majdnem hanyatt esek, amit remélem, hogy nem vett észre senki sem, ezért inkább megigazítom magam, és ismét belemerülök az ital kínálatba. Fel-felnézek mögüle nővéremre, aki hasonlóan tesz, mint én. Nem is tudom, hogy melyikünk jobban socially awkward. Versenyezhetnénk. Mindkettőnknek megvan a maga stílusa, azt meg kell hagyni, bár nem is igazán lehet összehasonlítani a kettőt. S így, hogy egy ideje nem nagyon beszélgettünk mélyebben, érezhető rajtam, hogy nem is igazán tudom, hogyan kezdjem el a beszélgetést. Mókusszerű, hatalmas fogaimmal ajkamba harapok, és egy fintor-mosollyal testvéremre emelem tekintetemet.
- Zöld vagy fekete? - bökök a teákra. Tudom, hogy jobbat is tudnék kérdezni, de nem szeretnék azonnal belekérdezni semmibe sem. Apuval beszéltem ma, és nem is mertem neki elmondani, hogy ma találkozunk Gerdával. Amióta megtörtént... a dolog... azóta valami megváltozott. Próbálom elnyomni a történteket, de minél kevesebbet beszélek, annál több minden gyűlik össze bennem, ami nem kifejezetten jó. De attól jobb, mintha átváltoznék valaki olyanná, aki soha nem szeretnék lenni. Nagyot nyelek. Mosolyt varázsolok az arcomra, és az asztalra helyezem az itallapot. Legyintek.
- Nem lényeges, felejtsd el - mosolyom kedves, szemeim szeretettől csillognak. - Úgy örülök, hogy kiléptél mára a házból - engedek meg egy újabb gyengéd mosolyt, és kezemet elindítom a nővérem keze felé. - Hiányoztál.
Utoljára módosította:Drinóczi Babett Mirtill, 2020. január 3. 13:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 28. 20:59 | Link

Martin
hétfő délután 5 óra
outfit


A tegnapi nap nem talán nem a legfényesebben ért véget. Túl sok negatív élmény jutott eszembe és ezek rányomták a bélyegüket a kialakulni készülő hangulatra. Mégis azzal köszönt el, hogy várni fog, így egész éjjel azon rágódtam, hogyan zárjam majd ki az esetleges rossz gondolatokat, ha olyan témára terelődne a szó. Mert bár kismillió dologról beszélgethetünk majd, mégis az a sejtésem, hogy fel-felfog bukkanni egy-egy negatívabb - nekem legalábbis - téma. Nem felejtettem el, hogy alapvetően azért keresett meg, mert félvámpírt akart látni, s valószínűleg még most is ez érdekli. Bár bíztam benne, hogy túl tudunk lépni ezen, hogy miattam akar majd barátkozni és nem egy gyerekkori baki miatt.
Későn nyomott el az álom, de ez nem újdonság. Szent meggyőződésem, hogy a damfírsággal az éjszakai élet is együtt jár, mégis a világ nappal működik én pedig túlságosan is ragaszkodom a világhoz, így kialvatlanul, kávét tömve magamba vészelem át a reggeli órákat a könyvtárban, kerülve az embereket - igen, a szocializálós elgondolás után, ez vicces, tudom -, mert tartok tőle, hogy morcos lennék. Aztán ahogy a nap halad, úgy éledek fel én is. Délutánra már pörgök, s amikor lejár a munkaidőm, a lehető leggyorsabban sietek haza, hogy rendbe tegyem magam a randinkra. Találkozó. Emlékeztetem magam. Baráti beszélgetés. Mégis lezuhanyozok, kicsípem magam. Jól akarok kinézni, egy bizonyos benyomást kelteni. Ahogy felveszem a zakómat megcsörren az emlékeztető is a telefonomon jelezve, hogy tizenöt percem van odaérni. Felveszem hát a baseball sapkát meg a napszemüveget is, meg egy kabátot és sálat, mert nekem még hideg van odakint, és a nap is jobban süt, mint szeretném. Szecskára bízom a házat, hogy őrizze, de azért ráfordítom a kulcsot a lakásom ajtajára, aztán lehajtott fejjel végigszelve az utcát sietek a Pillangóba. Belépve leadom a ruhatárba a kabátot, sálat, meg a baseball sapkát. A ruhatáros kissé furcsán néz rám, én meg elmosolyodom, ahogy megszólítom.
- Nem illik az összképhez a sapka, mi? - nevetem el magam, aztán az ujjammal végigszántok a hajamon, - Jó a hajam? - kérdezem a fiatal srácot, aki miután bólint elviszi a kabátom én meg megkapom a bilétámat, amit a zsebembe vágok.
- Köszi - nézek rá hálásan és a kezébe nyomok még egy galleont is, hálám jeléül. Aztán a teázó rész felé indulok meg. Belépve kissé lehúzom a szemüvegem, de aztán úgy döntök egyelőre marad, mert még besüt a nap. A szemeimmel Martint keresem és meg is akad rajta a szemem, ahogy az egyik hátraesőbb, kétszemélyes asztalnál ücsörög. Megörülök neki, különös izgatottság lesz úrrá rajtam, így vidám mosollyal sietek oda az asztalhoz.
- Szia! - köszönök, s kezet nyújtok, hogy aztán a vele szemben levő ülő alkalmatosságra helyezkedjem. A napnak háttal, s így már a napszemüveget is le merem venni. Szépen össze is csukom, és a zsebemből előveszem a tokot meg a telefonom. Utóbbi azt is mutatja, hogy nem késtem, még van három perc ötig, így nyugodtan helyezem a szemüveget a tokba - Korán érkeztél - pillantok rá még mindig vidáman, bár most igazán nem tudom, hogy mivel kéne beszélgetést kezdeményezni. A helyhez illő, sablonos kérdést teszem fel:
- Tudod már milyen teát kérsz? - A szemüvegtokot visszadobom a zsebembe, majd lenémítom a telefont és azt is eltüntetem, közben pedig várakozóan nézek Martinra. Mindegy mit mond. Csak a hangját akarom hallani.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. március 28. 21:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. július 17. 16:38 | Link

Belián - a helyszín előtt
Mit viselek?


Mielőtt elindultam ide, meglepett a hűvösség, ami az utcára lépve fogadott. Az ember júliusban nem számít rá, hogy megborzong és libabőrössé válik a csípősségtől, de olyan szépnek találom a vásárolt szoknyámat, hogy a szívem szakadna meg, ha le kellene cserélnem. Éppen ezért pálcámat elővéve csupáncsak vékony felsőm anyagát és ujjainak hosszát módosítottam kissé. Szeretem a mágiát, de nem kell azt hinni, hogy én leszek a világ legcsodálatosabb bűbájolója, én bájitalokban utazok, ám annyit elértem már az évek során, hogy legalább ne fázzak.
Vonattal érkeztem a városba, hogy megismerkedjek vele, azon egyszerű oknál fogva, hogy hamarosan ideköltözöm. Szeretnék az itt elkezdett élet első napján már otthonosan mozogni, és ha szóba kerül esetleg a település egy-egy beszélgetés során, valós információkat megosztani. Puderrózsaszín, finom arannyal átszőtt noteszem egyik lapjára a könnyen elintézhető feladatokat jegyzem fel, végighaladva a településen. Egy másik részen térképet rajzolok, egy harmadikon az üzleteket vezetem fel, míg egy negyediken az ötleteimet.
Nem tudom, hogy valaha, valaki meghallgat-e majd, de szeretnék hasznos tagja lenni a településnek, éppen annyira, amennyire a jövendőbelim is az. Tudom, hogy én elsősorban kirakat leszek, egy arc, aki támogatón áll a cselekvő mellett, de másodsorban szeretnék az lenni, aki tevékenyen él, aki valóságos, kézzel fogható dolgokat ad az itt élőknek és ide látogatóknak.
Le kell festeni a seprűtárolókat. Írom fel magamnak az igen fontos, de könnyen megvalósítható dolgok közé, mert valljuk be, pár vödör festékkel máris látványos változást lehet elérni. Emellett szerintem az előkészítő udvara nem elég vidám, azzal is mindenképpen kell valamit kezdeni. Nem szeretném szomorú helyre járatni a gyermekemet. Ez is igazán fontos szempont.
A sok eltérő vendéglátóipari-egység azonban előhozza belőlem a vágyakozót, de nem tudom, hogy hova lenne érdemes mennem. Éhes vagyok vagy csak a finom illatok keveredése miatt érzem, hogy egy nagy tál valamit meg kéne ennem? Szomjas vagyok? Igen, kellene valami, ami meleg, de hova menjek? Mivel nyár van, mindenhol hideg italok vannak, kávét pedig nem szeretnék fogyasztani. Boldog tanácstalanságban nézelődök, és még a végén egy gyermeki eccpeccel döntöm majd el, mi legyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. augusztus 18. 15:15 | Link

Dai baba
missed you *-* | kinézet

Figyelj – hajolok közelebb az asztal fölött barátomhoz, miközben nagyot nyelve szétnézek a helyiségben. Nincsenek sokan körülöttünk, de ettől függetlenül próbálom minél halkabban elmesélni életem legérdekesebb egy hetét. – Emlékszel a Valentin-napi bálból Iliánra, ugye? – kérdem, bár kétségem sem fér hozzá, hogy megjegyezte, hiszen eléggé sokáig róla álmodoztam, és erről be is számoltam neki. Azonban az utóbbi időben leginkább Gerdánál tanyáztam, így Dai elég sok mindenből kimaradt, pedig nem akartam, hogy így legyen. – Azt szeretném, ha ezt nem mondanál el senkinek – mert ugyan azt már elmeséltem a fiúnak, hogy Bence csúnyán visszautasította az érzéseimet, de ez azért sokkal durvább sztori lesz. Még az Edictumnak is feltűnt, hogy valami nem stimmel mostanában körülöttem. Fiúkkal töltöttem az időmet, és Ivettnek köszönhetően teljesen kifordultam magamból néhány alkalommal. Nate erőszakossága a játszótéren sem volt véletlen, hiszen én magam kezdeményeztem.
Elgondolkodva harapok alsó ajkamba, szinte annyira szégyellem magam, hogy nem csodálkoznék azon sem, ha hamarosan vérem ízét érezném nyelvem hegyén az erős harapástól. Így gyorsan felhagyok vele. Nem is tudom, hogy Dai-t mennyire érdekelheti vagy érintheti meg a dolog, de ő a fiúk közül a legközelebbi barátom, és muszáj kiadnom magamból. Úgy érzem, hogy élve rothadok belül minden egyes félresikerült tettemnek köszönhetően. De ezt Gerdának nem tudom elmondani… Ivett tudja egyedül.
Az a helyzet, hogy… – megint közelebb kell hajolnom hozzá. – Ivett-tel megittunk egy-két valamit – itt bocsánatkérőn tekintek őzike szemeibe. – Igen, tudom. Nem kellett volna, de… - halkítom le ismét magamat. – Elmentem éjszaka Hozzá – bökök fejemmel egy irányba, hogy jelezzem, Iliánról van szó, de nem akarom kimondani. Tinédzserek vagyunk, muszáj megbeszélni ezeket a dolgokat is, nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. november 10. 18:58 | Link

Alíz

Lassan fújom ki a levegőt, miközben az ágyon ülök. A nadrágom rajtam, cipőt is húztam már, és elfáradtam. Mintha valami nem stimmelne, érzem, hogy a heg alatt sokszor fáj valami. Mintha bennem felejtettek volna valamit. Talán a démon, aki aznap éjjel kitörni készült, most ott próbálkozna meg kitörni. Gyakran érzem, hogy viszket, hogy nyom, kipirosodik, éget, olykor fel-felszakad, vérzik. Most is, ahogy az ágyon ülök, érzem, hogy a széles és nagy kórházi ragtapasz alatt húzódik a bőröm. Nem akarok kockáztatni. Verejtékező arccal nézek az ággyal szembeni tükörbe, erőt gyűjtök ahhoz, hogy úgy nézzek ki, mint egy normális ember. Lassan állok fel, lépek oda, hogy megtöröljem az arcom, dezodorral és némi mentás illattal fedjem el a romlandóságot, mely bennem tombol. Akkor éjjel magamat is megleptem, és tudom, hogy soha többet ben akarok ilyet érezni.
Inget és mellényt húzva, végül a hűvös idő miatt sálat és kabátot is veszek, hogy aztán elinduljak. Mivel észrevettem magamon, hogy esetenként rosszabbul mozgok, mint máskor, így korábban kezdek el készülődni, hogy ne késsek. Az lenne az utolsó dolog, amit képes lennék megbocsátani magamnak. Vagyis, az utolsó előtti. Az utolsó az volna, ha Nyuszit bántanám. Ennyi év után is úgy vélem, hogy az volna a legmegbocsájthatatlanabb bűnöm. Mikor a sarkon befordulok, már van bennem akkora ritmusérzék, hogy úgy vegyem a levegőt, hogy az ne legyen feltűnő, pedig más, több kisebb, szaporább, fújtatóbb. Nem aggódom a vacsora vagy a közös hazatérés miatt, mert a nők, akkor is, ha nem a párjukkal vannak, szeretnek andalogni. Szépen, kényelmesen térünk majd meg előbb Alízhoz, majd elköszönve hozzám, saját tempómban indulok meg magamhoz. Utóbbinál amúgy sem fog már számítani. Mint egy illedelmes férfi, korábban érkezem, és a bejárattól pár lépésnyire várom őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2020. november 29. 22:08 | Link

Farkasházy úr
Kinézetem

Van az, amikor képtelen vagy ellenállni valaminek, amit éppen csak a szemed sarkából láttál, valaminek, ami agyad egy hátsó szegletében elkezdi vadul verni a tamtamot, hogy akard. Nálam ez a vulkán süti, amit nem szeretek, mert túl csokis, de most az égzseléhez nincs mégsem annyira kedvem, így csak nézem a választásom, de nem nyúlok hozzá. Hát ez szívás, pedig az ember gyerekének ilyenkor kellene lendületbe jönnie, hiszen édesség is, de mégsem, és ráadásul levitálni is tud az ember utána.
- Hozok egy lávasütit.
Hozom meg végül a döntésem, nagyjából három perc masszív belső vívódás után. Kezeimet határozottan az asztallapra teszem, megemelkedem, miközben Richárd egy galleont tesz az asztalra. A szemöldököm megemelkedik, de szó nélkül veszem el a pénzét, hát most erre mit mondjak? Szerintem fogalma sincs róla, hogy egy lávasüti sarlókban és knútokban mérődik, nem galleonban, de mindegy. Ezeket a pénzeket félre szoktam tenni, és karácsonykor a menhelynek veszek takarókat belőle.
- Egy pasas az előbb tizenhármat vett meg belőle.
Forgatom meg a szemem, ahogy jó pár perc után visszaülök az asztalunkhoz, és az asztal alatt tartott táskatartón pihenő táskámba visszacsúsztatom a mobilom, mert nagyon rossz szokásnak tartom, ha valaki állandóan nyomkodja, de visszaírtam Benőnek, hogy ma nem jó, mert Vasváry családi programot tartunk, amire közölte, hogy szar kifogás. Pedig tényleg vele vagyok. Felpillantva azonban, hogy szóljak valamit a férfihoz, akivel jöttem, megdöbbenve tapasztalom, hogy nem ő ül velem szembe, hanem egy teljesen ismeretlen fickó. Ajkaim akaratlan nyílnak el, ahogy egy "óóó helló" tekintettel végig nézek rajta. Biztos, hogy jó helyen ülök, mert a táska az enyém, de ezen túl valóban olyan, mintha nem tartozott volna senkihez. Valljuk be, most lehet, hogy ez nagyon ciki, de egyáltalán nem bánom, hogy nem ő az apám, mert, ami a fejemben lejátszódik hirtelen vele kapcsolatban, az számos országban büntetendő.
- Öhm... helló.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. július 4. 18:45 | Link


együnk egy jót; beszéljünk egy jót; illusztráció


Annyira ízlett a múltkor itt vásárolt tészta, hogy muszáj vagyok megint betérnem ide. Igaz, a teázáshoz meleg van, csak épp nem nekem, nem hiszem, hogy itt az én ízlésem szerint fogják azt elkészíteni. Egy próbát megér. De majd csak később, most a cukkini-tésztára vágyom.
Laza inget, sortot viselek, semmi extra, minden értékem a zsebeimbe tömködve. Ujjaim még néhol feketék, eléggé nehezen tudom a tintát levakarni róluk, viszont mindenképp őrült késztetést éreztem, hogy egyes részleteket ecset helyett ujjbegyemmel fessek oda. Ennek ára, hogy most úgy nézek ki, mint egy jó munkás, akinek nemrég ért véget a heti műszaka és ki sem látszik belőle. Az itteni nyarak nekem túlságosan forróak, karomon látni és arcomon, hogy vörösebb árnyalatra égett fel, hajam pedig világosabb, néhol már-már szőkés tincsekbe fordult át. Az angol nyarak sokkalta másabbak, rövidebbek is ugyan. Ott ha napsütés van, ki kell használni, olyankor tele minden park, minden apró fűszálon telepszik valaki. Mókusok futnak némi elemózsiáért kíváncsian, nem olyan riadtan, mint az itteni példányok. Hiányzik, így terveim szerint, jövő hétvégén hazalátogatok, eltöltöm a hétvégét és pár napot a családi házban, találkozom ottani barátokkal, művésztérsakkal. De ez még messze, addig itt kell helytállnom.
Az étteremhez érve térek be, ahol fura felállás fogad. Egy hölgy kezd kiabálni, csapja le élesen a villáját és kapkodja össze a táskáját. Ó-ó. Szerelemféltés, megcsalás, bármi lehet, az utolsó szó a döntő, soha többé ne keresse. Se nem lát, se nem hall, a férfi könyörgő szavát főleg nem, és engem sem lát, mert nekem csattan, én pedig akaratlanul tántorodok hátra. Nem vagyok dühös, a harag tesz ilyet és tudom, ha nyugalomba jönne a nő, elnézést kérne. Vagy nem. A kis kilengés közben, sikerül hátsómmal egy széknek ütköznöm, ami nem üresen csikorogva libben arrébb, hanem nagyon is ülnek rajta. Hátam egy fejnek koccan, persze, ezek már rettentő szelíd érintések. Sóhajtok egy nagyot és maradok én az udvarias.
- Elnézést kérek, de elgázoltak – fordulok a széken ülő felé ellépve, majd ekkor ismerem fel. - Ó, szia Zsófi. Téged is látni itt? - mosolygom felé, bár van valami, a tekintetében, ami legutóbb nem volt ott. Talán őt is valami hév kínozza? - Mi újság veled? - lépek arrébb, beszélve, mert a férfi ekkor ugrik fel, dob némi pénzt az asztalra és sietve távozik, hangos szavakkal kísérve. A fejem rázom meg, és szinte felsóhajt az étterem, főleg a kiszolgálók.
- Micsoda műsor – jegyzem meg, apró vigyorral a lány felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bánki Barnabás
Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



offline
RPG hsz: 427
Összes hsz: 856
Írta: 2021. november 23. 10:46 | Link

Catherine
date


Ha az embernek van egy húga, aki történetesen hiperaktív, azt gondolja magáról, hogy hatalmas szerelemguru és Zorkának hívják.. Nos, az biztos lehet abban, hogy rövid időn belül kerül fel olyan oldalakra a képe és bemutatkozása, mint a boszitárskereső vagy kerül telefonjára a witchder applikáció. Barnabásnak fogalma sem volt egy ideig arról, hogy ugyan már miért csipog annyit azon a bosszantó hangján a készülök és írogatja ki, hogy egyezés, illetve miért kap baglyokat, melyekben ők képei és bemutatkozásai vannak. Aztán egy csodálatos őszi napon, mikor szőke testvére berobbant az ajtón azt kiabálva, hogy RANDID LESZ! minden értelmet nyert. Az a mocs..mocskosul szerethető nőszemély addig-addig levelezgetett, üzengetett, küldött füstjeleket egy másik nővel, míg randevút beszélt le vele Barnabás háta mögött. A férfi általában minden helyzetben képes úriember maradni, de abban a pillanatban, mikor ezen szavak eljutottak tudatáig.. mosolya nem volt a legőszintébb, s a száját elhagyó szavak nem voltak olyanok, melyeket az ember szívesen vetne papírra.
Vonakodott. Ó, de még mennyire húzta a fülét, száját és khm a farkát is, mert ez egyáltalán nem az ő asztala, de az sem kenyere, hogyha már a nevében meg van valami beszélve, azt csak úgy elfelejtse. Ezért van itt. Bárgyú vigyorral, sportzakóban, frissen fésülve, borostás pofával és nézegeti a hölgyeket. Képet nem kapott, de nem ám. A szőkeség volt annyira pofátlan, hogy csak paraméterekkel látta el, így esik meg az, hogy Barnabás odalép az első nőhöz, kire a leírás illik és lássanak csodát ki az?
- Hát ez kicseszett jó - semmi köszönés, semmi tiszteletteljes bemutatkozás, csak egy hatalmas röhögés tör ki belőle, ahogy tekintetét végigjártatja a nőn. - Mindig is tudtam, hogy a húgom nem normális és klinikai eset, de hogy volt képes bejátszani, hogy megkért téged erre... - és még mindig nevet, mintha csak egy komédiát nézne kívülről. - Fizetett neked azért, hogy elgyere és a bolondját jártasd velem? Mennyit adott? Meddig kell elmenned? Csak egy vacsora és ennyi vagy esetleg több héten, hónapon át húzódó valamire kért meg, hogy aztán adegy ti jót röhögjetek, adkettő a férjednek legyen még egy oka arra, hogy kicsináljon? - vezeti végül érdeklőd tekintetét Mrs Brightmorera immár egészen komolyan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. január 1. 16:07 | Link

Ágoston Simon




Elég zord idő volt odakint, úgy gondoltam beülök teázni egyet a teaházba. Persze nem teljesen céltalanul mentem oda, hanem kevertem a kellemeset a hasznossal. Elvittem magammal a legújabb képeimet, amiket különböző emberekről, tárgyakról fotóztam, hogy kiválogathassam őket a következő kiállításomra. A vendéglátó helyre belépve máris rendeltem magamnak egy citromos teát, és leültem a sarokban lévő asztalhoz. Ki is borítottam az asztalra a táskám tartalmát, így pillanatok alatt ellepte az asztalt a különböző fekete-fehér képek sokasága. Nagy gonddal kellett kiválogatnom, hogy mely képek érdemesek arra, hogy kiállítsam őket a galériába. Nem volt egyszerű feladat, mert még szakmai szemmel nézve sem tudtam csomó fotóról eldönteni, hogy melyek közülük a legjobbak. Nagy beleéléssel kezdem el szortírozni a képeket. Egy adagot belőlük le is borítottam véletlenül az asztalról. Felálltam a helyemről, és gyorsan elkezdtem összeszedni őket. Remélem, hogy nincs elátkozva ez a nap, idáig ugyanis nem jártam sikerrel semmivel, ráadásul minden kiesett a kezemből.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2022. január 1. 16:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1568
Összes hsz: 1589
Írta: 2022. március 6. 21:07 | Link

Vattai Júlia
- a W&J veszekedés másnapján -

As Magdalena Flaviu


A délutáni teázásra az esküvő szervezése alatt szokott rá igazán. Madlen és az angolos berögzülései hoztak némi kellemes frissességet a mindennapjaiba a megannyi apró döccenő mellé. A teaház egyik kellemes, süppedős foteljében foglal helyet, előtte kávé, és egy, még üres, szintén kényelmesnek látszó másik fotel. Meghívta Vattai Júliát egy kellemes kis beszélgetésre ugyanis.
Végignézve zaklatott vején tegnap, idejét látta ismét változtatni egy csöppet a dolgok menetén. Épp csak egy picikét, annyira, hogy William a jó vágányon maradjon, és továbbra is csak annyira legyen kiegyensúlyozatlan, amennyit még kezelni lehet. Ennek a kényes egyensúlynak pedig ez a tehetséges kislány kulcsfontosságú szereplője, akárhogy is nézi. Ideje összeismerkedniük.
Míg vár a lány érkezésére, rendel egy szelet hamis dobostortát is, kivételesen szabályt szegve az édesség kerülésére vonatkozóan. Alapvetően nem túl édesszájú, de a dobos az dobos.
Utoljára módosította:Adele Nadia Krise, 2022. március 6. 22:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kelemen Farkas
INAKTÍV


növénymágus
offline
RPG hsz: 388
Összes hsz: 533
Írta: 2022. június 23. 18:19 | Link



Még nem igazán tudja eldönteni, hogy a párterápia megoldást jelent-e a gondokra, de igyekszik bízni Zójában meg a szaktudásában, na és természetesen magukban is. Hiszen ha nem akarnák megmenteni a házasságukat, nem vágtak volna bele ebbe az egészbe és nem lennének itt. Annára most dadus vigyáz, ők pedig teljesítik az első házi feladatot, amit Zójától még múlt héten kaptak - randiznak. Mint akik még csak ismerkednek, nem házasok hét éve. A Holdfény utcában található Révay-rezidenciától sétáltak egészen idáig kettesben.
- El sem hiszem, hogy tényleg úgy érzem magam, mintha első randin lennénk - jelenti ki szája sarkában halvány mosollyal, szeme sarkából a mellette sétáló gyönyörű feleségére pillantva, és mintha valami tapasztalatlan tini lenne, olyan óvatosan nyúl át az asztalon Veszna keze után. Tudatában van, hogy ő rontott el sok mindent, ő nem volt hajlandó beszélni és ő temetkezett a munkába, hagyva, hogy Veszna eredménytelenül próbáljon bejutni a várfalakon belülre, de ha eddig nem hagyta el... még mindig megteheti, de csak nem. Egy ideje - bár nem mondta - még az is megfordult a fejében, hogy talán lehetne még gyerekük. Kezdetben sokat akartak, aztán valahogy mégsem lett testvére Annának. De miért is gondolkodik ezen most? Inkább arra kellene fókuszálnia, hogy foglalt asztalt, itt ülnek kettesben, egymással szemben, ki tudja mióta először, és beszélgethetnek. Újra ismerkedhetnek, megtudhatják, ki lett a másik, amíg félig-meddig csak egymás mellett éltek az elmúlt évek egy részében. Látja azért a szomorúsággal vegyes csalódottságot a nő szemében időnként, és olyankor mindig szeretné valahogy elűzni. Talán majd Zója segít megtalálni oda az utat.
- Meseszép vagy - szólal meg újra, részben azért, hogy közben kitalálja, mivel is vihetné tovább a beszélgetést, de másrészt azért is, mert így gondolja. Szeretne újra bocsánatot kérni sok mindenért, érzi a torkában a gombócot, fejében kavarognak a gondolatok, minden, amit tett vagy inkább nem tett, de végül erőnek erejével sikerül visszanyelnie az egészet. Az utóbbi időben mást sem tett, csak sajnált mindent is, mintha túláradt volna a folyó, és már nem lett volna, ami gátat szabjon az egésznek. Kissé hátradől a széken, hogy kényelmesebben üljön, majd a haját is hátraigazítja, mert az egyik makacs tincse folyton a homlokába hull, és már elég hiosszú ahhoz is, hogy a szeme elé lógjon részben. Aztán sóhajt egyet. - Azt hiszem, ha visszamehetnék az időben, és valamit változtathatnék, ez lenne az... sokkal több időt töltenék veled - mondja ki, aztán még időben sikerül a nyelvére harapni, hogy ne folytassa megint azzal, hogy sajnálja. A sajnálat úgysem old meg semmit, ezt már megbeszélték. A változás viszont igen, hát igyekszik arra fókuszálni. - Talán ez nem csak egyszer alkalom lehetne. Úgy értem, randizhatnánk rendszeresen. Legalább azóta nem voltunk kettesben, hogy Anna járni kezdett. Azt hiszem - mondja, kurtát szusszantva a mondat végén, amolyan nevetésbe hajlót, mégsem panasznak szánta a kijelentést, imádja a lányukat is. A közben arra járó pincértől kis gondolkodás után vörösbort kér egyelőre, meg tésztát vacsorának, aztán ismét Vesznára irányul minden figyelme.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Illés Karina Gréta
Házvezető Levita, Tanár, Minisztériumi dolgozó


Miss "csak gyakorlatba ültetem"
offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 58
Írta: 2022. november 20. 13:47 | Link

Barnabás
Rég nem láttalak


Mondanám, hogy csodás időnk van, de a hideg, a köd és a rövid nappalok továbbra sem az erősségem. Írországban is elég finnyásan tűrtem az időjárást, előtte Londonról nem is beszélve, de ott volt mi lekösse a figyelmem ellentétben Bogolyfalvával. A napjaim csupa pihenésből és heti, gyógyítói vizitekből állnak manapság, szóval minden túlzás nélkül le tudnám már marni a bőrt az arcomról unalmamban és tehetetlenségemben. Természetesen ezt magamnak okoztam, de attól még az emberi természet része, hogy akkor is sopánkodjunk magunkban, ha tudjuk, mi voltunk a ludasak. Így hát mit tehettem volna? Elkezdtem végigpörgetni a magyarországi kevés ismerősömet, és a legnagyobb örömömre egy emberben nem csalódtam: Barnabás a mai napom fénypontja unalmas átmeneti életemben, főleg, hogy még egy ebédbe is belement, így nem kell ismét a négy falat bámulnom és annak minden rücskét-hibáját Feba lakásában. Imádom az öcsémet, de lassan egymást fogjuk kicsinálni, ha nem változik a helyzet sürgősen.
Az étterem rész tele van, a mi asztalunk egy félreesőbb, ablak melletti részen kapott helyet és az a pár, körülöttünk időző ember a többi asztalnál igazán kellemes alapzsongásnak hat most a megszokott csend helyett. Elégedett nyugalommal dőlök hátra a székben- sokkal jobban érzem magam, mint az ideérkezésemkor, bár a bájitalokat még mindig szednem kell, és éves távlatot vetítettek előre a gyógyulásom zálogául, de addig is lesz alkalmam még több időt tölteni az öcsémmel. Barnabás minden bizonnyal bármelyik percben megérkezhet, nekem kellett hamarabb elindulnom, mert nem tudtam, hogy óvatos mozgással mekkorát késnék, szóval nem is akartam kockáztatni. Inkább érkezz hamarabb, mint késs "nőiesen" (a késés az késés, mindegy, hogyan magyarázzuk).
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2023. február 6. 20:47 | Link

Rue

- Lassan elnevezik rólunk ezt a helyet, sőt, biztos vagyok benne, hogy a párnának olyan formája van már, mint a fenekemnek. - Az elején nem volt annyira kényelmes, most viszont már tényleg olyan, mintha hazajárnék. Sőt, az első alkalommal furcsa volt az is, hogy itt le kell venni a cipőt, mára meg már szinte vadászom a viccesebbnél viccesebb zoknikat. Ezt a mostanit Fab küldte, két vidra van rajta, akik egymás kezéért nyúlnak, de ha jól megnézi az ember, valójában az egymás keze melletti hal a cél. Ha pedig jól teszed a lábaidat, akkor megszerzik a halat, megeszik, és körbeúsznak, megbizseregtetve a lábad.
- Nehéz heted volt? - kérdezem, miközben a díszítésnek kirakott többféle kávébabot szaglásom. Van már olyan, amit kóstoltam, de a múltkor éreztem egy intenzív illatot, és azt akarom most, szinte álmodtam vele, és kell nekem, De olyan, mintha most eltűnt volna, mégis érzem. Így bár figyelek Rue-ra, tekintetem mégis elkalandozik a másik, üres asztal irányába, ahol ügy sejtem, hogy a drágám lakozik. De még adok neki esélyt, hogy itt is felbukkanjon, mielőtt hátravetődnék érte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Kedves Antal Nimród
Tanár, Animágus, Egyetemi tanár


KAN | mindig "kedves"
offline
RPG hsz: 179
Összes hsz: 421
Írta: 2023. március 4. 16:50 | Link

Ella

Apa-lánya program ez a mai, méghozzá egészen nagylányos, végtére is asztalt foglaltak a Pillangóvarázsba és kettesben fognak vacsorázni. Mindig is voltak ilyen közös programjaik, legalább heti egyszer, és általában havi egyszer Majával is sikerül szervezni valamit hármasban. A nagylányára is szán éppen ennyi időt rendszeresen kettesben is, aztán meg a lányok lányos programjait hagyja, hogy ők maguk találják ki és rendezzék, ő többnyire csak a piszkos anyagiakat szolgáltatja hozzájuk. Ma azonban nem csak itt vacsoráznak, de előtte könyvesboltban is voltak, ahol majdnem egy tucatnyi könyvet vettek. Egész idáig lebegtette maguk mellett, aztán most ott tornyosulnak az asztal mellett szépen egymásra helyezve.
- Na, napsugaram, kitaláltad, mit szeretnél vacsorázni? - kérdezi meg felpillantva az előtte heverő menüről. Ellát vagy a kamaszkor érte utol hirtelen, vagy a nemrég történt fejleményeknek nem örül túlságosan, de mintha mostanság kicsit nem lenne annyira önmaga. Végignéz rajta, ahogy ott ül vele szemben, állát tenyerébe támasztja és úgy vizslatja. Hogy megnőtt. Emlékszik mér rá, amikor még nagyon kicsi volt, kúszott-mászott az ágyon és gügyögte neki, hogy dada.
- Mit szólnál hozzá, ha jövő héten benéznénk az állatkereskedésbe, ami a nagyiéktól egy utcányira van és megvennénk az első saját baglyodat? - kérdezi meg végül, ami éppen eszébe jut. A pálcához még túl korán van, de hát már mindjárt 12 éves lesz, egykettőre eltelik ez a kis idő és menten kezdi is az iskolát. Sőt, pár év és már ő is hazaállít az első fiújával, mint Maja. Vagy lánnyal, nem számít, csak boldog legyen, mindenképp szeretni fogja, mégiscsak az ő lánya. Kezdetnek azonban legyen még a bagoly, tanulhat egy kis felelősséget is legalább, noha azt már végülis elkezdte azzal a növénnyel is, amit tavaly a szomszédoktól kaptak ajándékba. Újabb lépés lesz a kisállat, már ha nem nagyra nőtt fülesbaglyot sikerül kiszemelni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Esther Rebecca Krise
Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 195
Írta: 2023. július 2. 13:44 | Link

Victoria
Kinézetem

Azt, hogy Victoria és a férje ideköltöznek, legutóbbi, nem kimondottan kellemes Krise birtok beli látogatásom alkalmával tudtam meg, mikor a nagyi többek között arra is kitért, hogy kezd túl sok Krise lenni ezen a helyen, és valóban, hiszen velük kettővel nőtt a létszámunk. Vic persze elmesélte, hogy én voltam a lelkes mesélő, aki meggyőzte őt, és ezzel nincs is semmi baj, örültem neki, hogy újra láthatom, csak éppen rosszkor jött ki, mert a nagyi akkor éppen nem szívlelt különösebben, és ezt a tényt is rosszul fogadta. De megtörtént, és megkaptam a levelet a nagy újranyitásról is a felújítást követően, amire illett elmennem, és kíváncsi is vagyok, hogy milyen lett az a kedves kis zugokkal teli hely, miután a török világ belibbent oda. Az alkalomhoz egy rózsaszín ruhát választottam, kivételesen erősebben sminkeltem is, leginkább úgy, ahogy a családi események alkalmával szoktam, majd a hajam a tarkómnál kontyba fogtam, mielőtt a tükör elé léptem volna, és szembe nem nézett volna a nagy fiatal önmaga. Mélyen beszívtam a levegőt a látványra, majd lassan kiengedtem, mielőtt fehér, gyöngy ékszereket magamra nem illesztettem volna. A táskám hozzájuk illet, a cipőm a ruhához, és ezzel a hatással sétáltam végig az üzletig, még mielőtt a hivatalos megnyitóra érkezők el nem kezdtek szállingózni.
- Micsoda terek!
Eddig észre se vettem, hogy itt ennyi hely van, hiszen korábban különböző megoldásokkal volt felosztva a tér, most pedig az egész egybenyitva, rengeteg zölddel körülölelve nézett vissza rám. Megengedve magamnak, hogy jó alaposan körbenézzek, lassan a tengelyem körül megfordultam, és csak utána indultam el mosolyogva Victoria irányába, kinyújtva felé a kezeimet, hogy megfogjam az övéit, és amikor odaérek, két puszival is köszöntöm.
- Lenyűgöző és látványos változás, imádom, hogy behoztátok a természetet. Gitta üdvözöl, és reméli, hogy ide tud érni ma, csak extra próbája van, és ha kihagyja, akkor nagyon ki lesz akadva a rendező.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Victoria Rosier-Krise
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 44
Összes hsz: 63
Írta: 2023. július 9. 06:50 | Link

William
ruhácska

Semmi rendkívüli, csak beugrok egy kávéra még mielőtt a kastélyba mennék. Sokkal jobb így egyedül lenni, hogy nem emésztenek fel a falak, hogy nem szürkülök be a sötét szobáktól, hogy manók helyett, emberek vesznek körül. Boldog vagyok, és vidám, ezért is adok Doruk arcára egy hatalmas puszit, ahogy belépek a helyre, ami az enyém. Optimista vagyok, tudom, hogy az embereknek idő kell, hogy megszokják a változást, hogy megemésszék, a falu egy aprócska szegletében konkrét őserdő kerekedett, de egyszerűen imádom. Na meg a tényt, hogy nem kell egyenesen Törökországig mennem, hogy ihassak egy jó kávét, és ehessek egy sütit mellé. Semmi nem tudja beárnyékolni a napom, még a gondolat sem, amiben azt latolgatom, vajon most melyik kelhetett ki a férjem ágyából?
Nem tudom őket sokra tartani, egyiket sem, és nem csak azért, mert gyűrű van az ujjamon, mert feleség vagyok... még ha teljesen egyedülálló lennék sem tudnék bebújni egy nős férfi ágyába. Ez azonban már Anthony dolga, és megtanultam együtt élni vele. Na meg, itt vannak a rokonaim, akik egy pillanatra sem hagynak bánkódni. S bár még nem is vagyunk nyitva, az étterem hangos a beszédtől, mert ők ilyenek, képtelen halkan beszélni.
- Még zárva vagyunk - szólalok meg nagy nevetés közepette, mikor hallom nyitódni az ajtót. Ó nem, semmit nem tudok magyarul, de a fordító bűbáj csodákra képes, na meg... most jöttem rá, mennyire hiányzott már, hogy a másik anyanyelvemen beszéljek, így még ez a pár szó is elcsúfult a török akcentus miatt, de hát mit tehetnék?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ohridszki-Füst Álmos
Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


álomjáró | Vladislav
offline
RPG hsz: 261
Összes hsz: 313
Írta: 2023. szeptember 12. 18:14 | Link



Nem igazán szokott alkalmakra ajándékozni, sokkal inkább random teszi, hiszen miért is ne lenne jó erre bármelyik teljesen átlagos nap? Aki fontos, az mindig fontos, nem igaz? Most éppen ennek szellemében Zenkőnek keres valamit, aminek igazán örülne és még hasznát is veszi, így tévedt a Pillangóvarázsban. Egy kezén meg tudja számolni egyébként, hogy mióta először betette a lábát Bogolyfalvára, hányszor is járt itt, úgyhogy nem is igazán ismeri ki magát a teázóban. Ráadásul, mint aki inkább iszik kávét, vagy alkalmanként alkoholt, a teák között sem, ezért kissé tanácstalanul néz körbe, amint besétál. A talárját már csak lazán a karján lóbálja, így némileg gyűrött ingben és térdénél szakadt farmerben lép be, hátizsákja bal vállán lóg. A talárt gondatlanul csavarja össze és gyűri mindjárt a táskába, majd igyekszik felmérni a terepet, hogy rájöjjön, egyáltalán jó helyen keresgél-e, akad-e itt tea nem csak bögrében vagy ki tudja, éppen bögre, Zenkőnek úgyis irdatlan nagy gyűjteménye van. Ha talál olyat, ami még nincs a szekrényben, akkor annak is biztos örülne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lónyay R. Hargita
Bogolyfalvi lakos, Illúziómágus, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Gitta | Dzsidzsi
offline
RPG hsz: 142
Összes hsz: 170
Írta: 2023. november 22. 21:35 | Link



Ma leginkább szomorú vagyok. Készülnöm kellene a jövő heti gyakorló órára, amit én tartok egy csapat gyereknek, ahogy a megbűvölendő hópelyhek sem horgolják meg magukat az ispotályba, a csirke sem fog belemászni a levesbe lubickolni kicsit, mielőtt átvándorolna a sütőbe ropogósra pirulni, és így tovább. Semmi nem oldja meg magát, ma azonban én mindent csak tologatok egyelőre. Az óravázlat mondjuk történetesen itt van előttem az asztalon, de inkább csak a teámat bámulom és azzal próbálkozom, hogy igazán élethű pillangókat alkossak. Az éppen előttem repkedő példánynak például túlságosan vibráló pink és lila a szárnya, nem hiszem, hogy a valóságban is létezne ilyen. Vicy idejét sem akartam rabolni azzal, hogy esetleg a semmiről mesélek neki, Esthernek meg a kedvét nem akarom rontani, meg úgy igazából senkiét sem. Szórakozottan kezdem hajtogatni az előttem heverő lapokból a legfelsőt, egyelőre nem gondolva arra, mivé is válik a végén. A teám pedig közben ki is hűl, de nem igazán zavar egyelőre a dolog. Mintha valahol elpattant volna valami, és hirtelen nem tudnám összerakni a részleteket egy egésszé. Pedig igazán próbálom. Valamiért azt remélem, hogy talán Mihail társasága segít kicsit ezen, majd felteszi a tökéletes kérdéseket, vagy nem is tudom. Kiderül majd.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed