A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=855996#post855996][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.07. 10:42[/b][/url]

Néhány óra telhetett el csupán azzal, hogy az egyik sarki asztalnál ücsörögve bámulom a kissé ködössé vált bogolyfalvi utcát. Az ablak mellett kortyolgatok nagyokat a kesernyés barnasörből, miközben minden hangot kizárva figyelem mindazt, ami odakint történik. Mosolyogva moziztam, amikor egy fiatal fiú lopva megfogta a kedvese kezét, vagy azon, amikor egy nagyobb csapat diák hangoskodva ünnepelte a Valkűrök mai győzelmét. Nosztalgikus görbével emlékszem vissza azokra az időkre, amikor még én magam is a diákok közé tartoztam. Sőt, mi több; a kviddicscsapat tagjaként élveztem ki azt a gigantikus méretű rajongást, amivel a kint elvonultak viszonyultak a nyertes csapathoz. Kellemes kis péntek este ez. Szerelmespárok, barátok, családok kisgyermekekkel, diákok csintalankodása. Szeretem ezt. Ha már az én életem maga az unalom lett néhány hónapon belül – kisebb-nagyobb drámákkal emelve persze olykor vérnyomásomon –, akkor a másokénak tudjak örülni legalább.
Ujjaim közé veszem ismét a sörösüveg nyakát, de amint bőrszín ajkaimhoz emelem azt, hamarosan rá kell jönnöm, hogy mehetek is a pulthoz a következőért. Még egy, aztán ildomos lenne hazamenni, és tovább elmélkedni azon, hogy mikor is látogassam meg az iskolaigazgatót. Néhány dolgot meg szeretnék tudni bizonyos pozíciókról, hátha újra lenne állásom. Elvégre jelenleg egy munkanélküli negyvenes vagyok. Ultra kellemetlen az egész, de hát… magamnak kerestem a bajt. S ebből is hamarosan kimászok, mint mindenből eddigi életem során, noha már egyáltalán nem mindegy, hogy milyen áron. Sokat fizettem már életemben a rossz döntések miatt. Nem követem el újra.
Bal lábamat kissé húzva sétálok a pulthoz, hogy egy újabb kört kérjek magamnak.
– Norinácska – ejtem ki kedvesen a becézést, amire sejtem, hogy hamarosan nem kezemben landol az a palack, hanem a homlokomon. – Kérhetek még egyet? – lóbálom meg a szépséges fiatal lány felé az üres üveget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=856009#post856009][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.07. 13:33[/b][/url]

Mosolyogva figyelem Norina mozdulatait. A mosoly pedig a fejcsóválásra egy teljes, tejbetök vigyorrá válik. Szeretek csipkelődni. És ha a másik vevő az ilyenre, akkor az a legjobb. A pultos lány nagyon talpra esett, és nagyon jól kommunikál mindenkivel, ahogyan megfigyeltem eddig. Kifejezetten fekszik neki a vendéglátás. Hiszen erre is – mint mindenre – születni kell valamilyen szinten. Én biztosan nem tudnék a pult mögött állni és boldog, boldogtalan baját vagy örömét hallgatni. Az üveg lágyan csúszik végig a bárpulton, hogy aztán tökéletes célzással hosszú ujjaim szorításában végezze. Görbém még mindig felfelé ível, és máris ajkaimhoz emelem a palack száját. A kérdésre először értetlenül döntöm oldalra a fejemet. Mi a gond? Mikor? Most? Most semmi. Vagyis… „Hosszában eredet vágnék”, mosolyom ekkor már keserédes. Tudom, hogy szörnyen festek mostanság. Bár ma kifejezetten jól éreztem magam… a reggeli dührohamomat leszámítva. Meg délután majdnem belerúgtam egy macskába, mert valami rendetlenkedett a ház előtt ékeskedő szeméttárolónál. De… mint mondtam, összességében nem vagyok feszült. Á! Magamat akarom átverni? Tényleg?
Miközben ezek zakatolnak elmém hullámvasútján, már egy pohár whisky is társammá lett. – Ó, köszönöm – engedem el a sörösüveget, a rövidital vegye fel a helyét. Norina felé mutatom, s egyszerre szabadulunk meg. Ki-ki a maga pohara tartalmától. Mélyet fújok, hogy a torkomat maró alkohol levegőhöz jusson, majd a pultra csapom.
– Arra – nyögöm félhangosan egy halvány mosollyal. Még egy ideig hallgatok, aztán csak megered a nyelvem. Persze eleinte azért csak óvatjával. – Sok mindent elkövettem az elmúlt egy évben, amire nem vagyok büszke. És most éppen azon gondolkodom, hogy hogyan tovább – fogalmazok egyelőre homályosan. – Te például tudod, hogy merre tart az életed?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=856568#post856568][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.14. 10:46[/b][/url]

Kedves mosoly telepszik meg arcomon az aprócska grimaszt felváltva, ami az alkohol erőssége égetett néhány másodpercre vonásaim közé. Egy amolyan „le a kalappal” féle ajakbiggyesztés és bólintás után poharam koppan a pultlapon, majd egy mély levegővétellel kihúzom felsőtestem. Úgy emelem fekete tekintetemet újfent az ifjú hölgyre. Látszik, hogy megtalálta a helyét ebben a munkakörben; tekintete kíváncsi, egyben tapintatos és megbízhatóságot tükröz. Mindez kell ahhoz, hogy jó „kocsmáros” legyen az emberből. A szociális érzék szinte kötelező. Persze, idősebb korban már fentáll a kiégés esélye – mint bármilyen másik munkakörben –, elvégre mindenkinek bújás és baját hallgatni a hallgató lelkét is megterheli. Főképpen akkor, hogyha olyan fogékony rá, mint a Nádassy lány. Nem fogalmazok tisztán, ez tény. Eléggé nehezen beszélek az elmúlt időszak történéseiről. Életem legintenzívebb érája volt, s bizony vannak benne olyan részletek, amiket szívesen felednék vagy akár semmissé tennék.
Hmmm, hallom Norinát és közben figyelem, ahogyan törlővel megszabadítja a poharat izzadtságcseppjeitől. Hangosan nevetek fel kínomban azon, hogy reméli, nem öltem meg senkit. Nem én voltam. Egyiket sem én öltem meg… csak magamat. Elfogadtam az ajánlatot, és végül én kerültem halottként a nyilvántartásba. Világokat, szerelmeket és barátokat lerombolva, miközben végig azt hittem, hogy helyesen cselekszem. Milyen érdekes a különböző szemszögekből tekinteni helyzetekre.
– Egy időre én magam voltam halott – jegyzem meg végül félhangosan. – Aztán… újra itt vagyok, csak már soha nem lesz semmi sem olyan, mint amilyen eddig volt, tudod – engedek meg egy keserédes félmosolyt, ahogyan az üveges sörre tekintek. Lassan változnak át vonásaim, ahogyan az üveg címkéjével kezdek játszani. Kissé megázott szélét piszkálom, és aprócska cafatokban vetkőztetem a palackot elhomályosult tekintetemmel. – Elveszítettem a munkámat is, a páromat is. A barátaimat keresni sem merem, mert… mit mondhatnék? – kacagok fel fájdalmasan. – Na, de elég ebből – erőltetek egy megjátszott vigyort borostás képemre. – Nem szeretnék a szánalmas, kocsmában panaszkodó, lecsúszott HVH lenni – veszek egy mély levegőt. – Habár… meglehet, hogy már késő – hahotázok saját nyomoromon, majd figyelmesen hallgatom tovább a lány szavait.
– A Minisztérium? – kérdezek vissza egy elismerő biccentéssel, és veszek egy kortyot a sörből. – Ott melyik osztály érdekel? – folytatom a társalgást.
A lány felpattan a pultra a poharak rendezgetése után, majd felteszi a nagy kérdést, amire megcsóválom a fejem. – Halottnak tettettem magam, egy másik férfi bőrébe bújtam, mert eléggé csúnya ügybe keveredtem Írországban… és így nagyon sok embernek hazudtam. Pedig csak védeni szerettem volna őket. Valahogy… fordítva sült el a dolog – legyintek. Nem is lényeges.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=856921#post856921][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.29. 16:06[/b][/url]

Valóban nem könnyen emészthető a történet, ami velem és – természetesen – szeretteimmel is történt az elmúlt évben. Gyilkosságok, emberrablás, ex-feleségem magánakciói. Utóbbi hölgyeményről kiderült, hogy szeretett Zsófiámmal rokoni szálak fűzik össze őket. Elektra megmentésemre és megkeresésemre szánt bátorsága és szeretete. Azonban minden eltűnt. Olyan eltorzult világot adott nekem az írországi „kaland”, amiből nem is tudom jelenleg, hogyan kerülhetnék vissza a valóságomba. Nehéz. Szinte lehetetlen. Elvégre semmi nem lesz már olyan, mint régen. Soha semmi nem lesz már olyan. A feleség-alak, akit eddig magam előtt láttam már arc nélküli, a gyermekek, akiket elképzeltem magamnak már nem léteznek. Eddig valamivel kellemesebben kezdtem napjaimat, hiszen ott voltak nekem a főnixek, azonban már ők sincsenek többé. Legalábbis nem abban a formában, amiben sajátjaimként tekinthettem rájuk. Apa típus vagyok. Vagyis szerettem volna sokáig elhinni, de olybá tűnik, hogy nem ez a sors van nekem megírva életem nyáltól és olykor vértől csöpögőssé vált könyvében. No, de sebaj. Minden a helyére kerül egyszer, hogyha megfejtem mi az, ami életem célja. Mert egyelőre fogalmam sincsen.
– Igazad van – ejtek meg egy esetlen, ám annál egyetértőbb bólintást Norina irányába. Feketéimet az ő tengerkék tekintetébe fúrom, majd halovány mosoly görbéjét veszik fel színtelen ajkaim. Jól esik beszélgetni. Még ha nem is azzal a megszokott nyíltsággal teszem mindezt, mint amihez az emberek többsége hozzászokhatott már. Veszek egy újabb kortyot az italból, és éppen elfordítom arcom egy asztaltársaság irányába, amikor megérzem a kedvesen lágy érintést kézfejemen. Óvatosan kapom oda fejem, és nézem az egy pillanat töredékéig tartó mozdulatot. Merlinre! De hiányzik az érintés…
– Ugyan – felelem halkan, lemondón legyintve kavargó gondolataimban. Figyelmesség. Együttérzés. Flört. Bármi lehet. De egy ilyen fiatal lány bizonyára nem az utóbbi szándékkal érintett meg engem. – Minden rendben lesz – erősítem meg magamban, amit Norina táplálni próbál belém. Bár el tudnám hinni.
– Hát – kacagok fel végül, és szabad jobb kezemmel kínosan vakarom meg tarkómat. – Szerintem jobb lesz, ha nem feszegetjük tovább – marad melegszívű görbém borostás arcomon a lecsúszott HVH gondolatkörre, majd csak akkor eresztem a lány tekintetét, amikor újra italomért nyúlok. – Hmmm – bólintok újfent elismerő hanglejtéssel Norina vágyára, majd hagyom, hogy az alkoholos ital bizsergetőn száguldjon végig már egyre kevésbé kiszáradt torkomon. – Sok sikert hozzá! Drukkolok neked – kacsintok játékosan, és mutatóujjammal felé mutatok. – Nem egyszerű bekerülni, de nem olyan lánynak látszol, akiből kispórolták volna a kitartást – engedek meg egy lelkesítő bókot, majd ismét visszakanyarodunk Írországhoz. Figyelem, ahogyan készíti a fiatalember rendelését, én pedig először csak láthatatlanul vállamat vonom. – Jó ötletnek semmi nem tűnt ebben – kezdem végül olyan halkan, hogy mások ne nagyon hallhassák, de Norinához még eljussanak szavaim. – Az ex-feleségem egykori szeretője balhés alak volt. Egy igazi seggfej, hogy pontosabbak legyünk – köszörülöm meg torkomat. – És az én birtokomban van egy olyan „tárgy”, amit ő minden áron meg akart tőlem szerezni. Sajnos, a Minisztériumig ment az ügy, és ők arra kértek, hogy soha ne térjek vissza Bogolyfalvára. Új személyazonosságot kaptam, nem léphettem kapcsolatba a szeretteimmel. Természetesen; a biztonságuk érdekében. De így hazugságokba keveredtem – rövidítem a sztorit. – És most itt vagyok.