Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Ádám

Az igazgatóhelyettes társaságában lépett be a csárdába, egy hosszú és igazából nem túl különleges munkanap után. A nap különlegességét talán az az egy dolog adta, amiért most tulajdonképpen a két férfi lejött Bogolyfalvára és a vendéglátó negyed felé vették az irányt – ünneplésük tárgya – hogy egy rakás határidős papír, amit Ádám valahogy a nap folyamán elkevert, Bárcián által megtalálásra került. Korábban igazából nem volt sok kontaktusa kettejüknek, hiszen bár sokat kommunikáltak az elmúlt napokban a különböző munkával kapcsolatos ügyek miatt, alapvetően azért mégsem ez a legmegfelelőbb módja, hogy két ember puszipajtás legyen. Mostanra – ha puszipajtások nem is lettek – mindenestre összekovácsolta őket a mai nap nagy eseménye. Hiszen azt a fránya papírt ma ki kellett küldeni, az a gonosz viszont megszökött, ezzel nem kis mértékben szabotálva jó pár napos munkát. A problémát gyorsan kellett megoldani, és így is történt. Így aztán, a nagy örömködés közepette (amely Bercinél leginkább pár szolid, ám rendkívül büszke mosolyt jelentett) meg is beszélték, hogy ezt mindenképpen meg kell ünnepelni.
Mivel Bárcián járt már itt korábban, tisztában volt vele, hogy a pultban senki nem fogja lelkesen várni a rendelését, így oda is állt ő maga, és gyorsan el is emelt onnan egy vajsört, az árát pedig otthagyta, ahonnan a sört elvette.
- Mit kérsz? - nézett kérdő pillantással kollégájára, majd egy komótos pillantással körbetekintett a helységen. Nem voltak sokan, a légkör is csak a "szokásos" volt. Dohos hely, egy nagyon kicsit talán büdös is, a legtöbb helyen szállt a por, oxigén még hírből sincs sok... Azonban mindenképpen megvan a maga bája. Bárcián alapvetően azért részesítette ezt a helyet előnyben a többi bogolyfalvai vendéglátóegységgel szemben, mert itt (feltehetően a mogorva hangulat miatt) csak ritkán lehetett diákokba botlani. Sok kényes helyzetet szült már az diák korában is, amikor Bogolyfalván nem volt kifejezetten megtiltva az alkoholizálás, ám a diákok ezt sokszor csúnyán kihasználták, a tanárok pedig tanúi lettek az esetnek. Szó se róla, neki aztán mindegy, azt csinálnak a kedves tanulók amit csak szeretnének, ám ő nem szerette volna nézni, több okból sem. Egyrészt nem volt szép látvány, ahogyan sokak éppen a hátraikat próbálgatják, másrészt azt sem akarta, hogy miatta bárki kínosan érezze magát. Persze most igazából hétköznap volt, szóval nyugodtan mehettek volna akárhova, de Bárcián már csak megszokásból is ide jött volna, Ádám pedig, ki tudja milyen okokból, de egyetértett vele. Szóval itt voltak, hogy levezessék a fáradt gőzt, és koccintsanak a mai nap apró, ám mégis fontos sikerére.

Sosemfogja-megtanulni-anevem Ádám

Egy pillanatig elgondolkodva nézett maga elé, aztán egy alapos pillantással felmérte a helyzetet a pultban. Végül egy üveg Lángnyelv Whiskey-ért nyúlt, abból töltött egy pohárral Ádámnak, aztán magának is. Jó lesz a vajsör mellé, elvégre abban úgy önmagában azért nem igazán van bármi férfias. Na nem mintha Bercinek valaha szándékában állt volna túlzottan fitogtatni a legférfiasabb jellemzőit, nem érezte ennek túl sok szükségét, és a tesztoszteron sem tengett benne túl soha. Róla azért egyébként is könnyen meg lehetett állapítani, hogy fiúból van, akár sört ivott, akár whiskeyt.
Először a két kisebb poharat tette le az asztalra, amely mellé Ádám már le is helyezte magát, utána pedig a sört fogta meg, majd egyidőben azzal, hogy a pohár koppant az asztalon, Bárcián feneke is koppant a széken. Vagy puffant, elvégre a fenekek annyira azért nem koppannak.
- És arra, hogy ma sem kell már többet dolgoznunk. - vigyorodott el Ádám mondatára, és egészítette ki cseppet, majd a saját poharát Ádáméhoz koccintotta, miközben a szemébe nézett (elvégre azt úgy illik), aztán pedig a whiskeyt egy az egyben lehúzta, ahogy a pohárban volt. Nem is kellett hozzá sok idő, hogy elkezdje érezni, ahogy a végtagjaiban végigszalad a jól ismert melegség, tényleg nem volt gyenge az ital. Viszont Berci sem volt az.
- Jó cucc. - állíptotta meg egy elismerő bólintás kíséretében, közben újra Ádámra nézve. Meglehetősen gyötörtnek tűnt szegény. Bárcián számára elég hamar egyértelmű lett, hogy meglehetősen kicsinálhatta a kollégáját ez a nap. Nem baj, ezért vannak itt, lazítanak. Ezenkívül pedig szocializálódnak, ami szintén nem hátrány, Berci szempontjából pedig főleg nem volt az, mivel egyelőre még nem állt túl jól sem a régi ismerősök felkutatásával, sem az újak kialakításával. Egyrészt mert sokat dolgozott, másrészt pedig azért, mert egyelőre nem is érezte túlzottan szükségét, hogy mindenkinek a kedvence legyen. Van arra még idő... De azt sem igazán bánta volna, ha ez soha nem következik be. Erről eszébe is jutott egy meglehetősen kínos kis jelenet, amit fel is vetett Ádámnak, hátha feldobja valamennyire.
- Képzeld, tegnap diáknak néztek. Azt hiszem, le kell állnom a borotválkozással, különben lassan visszaraknak az előkészítőbe. - mondta nevetve, és persze kissé túlozva is. Kicsit megcsóválta a fejét, tettetett elégedetlenséggel. Nyilván inkább mestertanoncnak nézték, és végül is annyival nem is volt idősebb a legidősebb itteni mestertanoncnál... Viszont az is igaz, hogy az iskolában tanított nála fiatalabb tanár is, így aztán a Bagolykövesek már hozzászokhattak volna ahhoz, hogy itt nem mindenki diák, aki nem minimum negyven éves. Például, amennyiben az információi nem voltak tévesek, Ádám sem volt még annyi. Mindenestre annyira nem bánta a dolgot, sokszor egyébként is inkább a diákok közé valónak érezte magát még most is, mint "komoly felnőttnek". Őszintén érdekelte, mikor fog eljönni az a nap, amikor majd teljesen őszintén fogja már magát annak tartani, anélkül, hogy elfogná a fintorgás. Valószínűleg soha.

Ádám

Megértően forgatott egyet a szemein. Majdnem kiment a fejéből, hogy Ádám munkaköre nem ér ott véget, ahol az övé – tanárként a munkaidő tovább tart nyolc óránál. Egy pillanatig maga elé bambulva emelte fel lassan az asztalról az üresen tátongó whiskeys pohár mellől a vajsört, majd miután belekortyolt, Ádámra kapta a tekintetét, mint akinek éppen most jutott eszébe valami. Enyhén összeráncolta a szemöldökeit, miközben feltette a fejében megfogalmazódott kérdést.
- Miért lesz valaki igazgatóhelyettes? A tanárt még csak-csak értem... - hagyta végül nyitva a mondat végét, feltételezve, hogy Ádám úgyis fogja érteni, mire gondolt. Elvégre ehhez azért nem szükséges legilimentori oklevél. Egy derűs, ám halovány mosoly kíséretében el is tűnődött azon, hogy tulajdonképpen nem is valószínű, hogyha legilimentor lenne, menne vele bármire. Bár nem tökéletesen, de Bárcián azért értett az okklumenciához. Egy (ex-) aurornál ez tulajdonképpen szinte elvárható volt.
Ahogy ezen töprengett, a mosolya nevetésbe fordult át, Ádám megjegyzését hallva.
- Azt mondod? Anno nem annyira voltam itt a lányok kedvence. Azt hiszem, hiányzik hozzá a megfelelő "lehengerlő" jellem. - válaszolta végül jókedvűen, a lehengerlőt kissé jobban megnyomva. Bár ebből a mondatából sejthető volt, azért gyorsan kiegészítette még néhány információval, amelyekkel Ádám, szavaiból ítélve, még nem volt tisztában.
- Megszoknom annyira nem kellett... Én itt végeztem, szóval tulajdonképpen csak visszajöttem. - elgondolkodott egy pillanatra ezen, majd Ádám következő kérdésére válaszolva még gyorsan hozzátette a szükséges további információkat. Mint például, hogy az irodájával egyben lesz majd lakrésze is az iskolában, ám egyelőre még nincs kész, ezért a faluban száll meg. Eszébe jutott ugyan egy automatikus válasz a bejárással kapcsolatos kérdésre, ám ezt inkább visszafojtotta.
A tekintete a fekete kesztyűs bal kezére siklott, az arca felett az uralmat pedig egyetlen pillanatra egy elmerengő, kicsit fancsali arckifejezés vette át.
Én nem hoppanálok.
Futott át a fején gondolat, de aztán csak Ádámra szegezte a tekintetét újra, elhessegetve a múlttal kapcsolatos kellemetlen gondolatokat. Éppen szólásra nyitott volna a száját, egy újabb kérdést feltéve, azonban már az első szavát vad csörömpölés nyomta el.
Reflexszerűen kapta elő a pálcáját és pattant fel, a pálcát a hang forrásának irányába szegezve. Egy pillanatra megmerevedett és csak fülelt, de aztán pár pillantással felmérte a helyzetet. Egy polc esett le a pült mögött, ennek következtében pedig az összes üveg a földön landolt, a nagy részük pedig apró darabokra törött.
- Jézusom, ráférne erre a helyre egy felújítás... - mondta Ádámnak, közben pedig magában elnyomott pár válogatott szitkozódást, minden egyes kedves szót a tulajnak címezve. Mégis miért nem tett fel védőbűbájokat ilyen esetre? A hanyagság netovábbja... Valaki akár meg is sérülhetett volna. Megpörgette a pálcát a kezében, azon tűnődve, vajon  meg fog-e jelenni bárki, aki tesz majd a feltakarítás érdekében, vagy ennek is jobb lesz, ha ők ketten állnak neki?

Ádám

Kissé szórakozik Ádámon, amikor válaszolni próbál a kérdésére. Láthatóan ő sem tudja tökéletesen a választ a kérdésre, amelyet ezek szerint magának sem gyakorta tesz fel. Berci persze megérti a dolgot, teljesen. Így alakult, és az adott pillanatban ez tűnt a legjobb döntésnek, azóta pedig nem bánta meg, szóval ez van. Ő is volt már hasonló helyzetben, igaz nem gyakran, de azért tudott azonosulni a dologgal. Végül egy tűnödő pillantás kíséretében fejtette ki a dologgal kapcsolatos gondolatait.
- Hát nézd, azt mindenki tudja, hogy a kviddics-sztárság nem egy halálos ágyig tartó hivatás... Ahhoz képest, te folytatásnak is elég szép karriert építettél ki. - állapítja meg, és teljesen őszinte is. Elvégre a Bagolykő az ország legnevesebb (és valószínűleg legjobb) iskolája, ráadásul még nemzetközi értelmeben is elég elismert. Az igazgatóhelyettesének lenni, tulajdonképpen elég elismerésre méltó dolog. Még akkor is, hogyha néhanapján elhagy egy-két papírt... Mindenki hibázik néha.
Rosszallóan rázza csak a fejét a diáklányokkal kapcsolatos megjegyzésekre, persze tudja, hogy csak viccelődik vele a kolléga. Egy kicsit azért elgondolkodik a dolgon, miközben a poharára sandít. Nem mintha számítana az egész, hiszen a diáklányokkal semmiképp sem érintkezik túl sokat, már csak azért sem, mert nem igazán venné jól ki magát a dolog. Egyébként is, az anyja szerint lassan feleséget kellene már keresnie, ennyi idősen. Azt pedig biztosan nem a diáklányok között fog találni.
Ádám következő megállapítására felkapja a fejét, majd felmerül benne a kérdés, vajon mennyinek nézhetett ki így elsőre... Érdekes, a diákok fiatalabbnak nézik, a tanárok öregebbnek... Most már biztos benne, hogy nem ő a fura itt, hanem mindenki más flúgos. Nem lehet valakinek egyszerre fiatalos és öreges a feje, képtelenség. Kivéve, ha az ember metamorfmágus, de ez a veszély Berci esetében nem állt fenn.
- Harminc leszek jövőre. - néz a férfire, miközben elmotyogja a mondatot. Igazából nem annyira számít a kora, de azért ha már szóba került, akkor készséggel elmondja. Nem fog belehalni, ha a mai napon eggyel több mondatot mond el.
- Szertem a falut, és egyébként is csak pár nap már... Nagyobb macera lenne bárhova átcuccolni most már, mint maradni. - vonja meg a vállát, de azért vet egy hálás pillantást Ádámra. Bármennyire is röhejesen hangzik, egy pillanatra az anyukája ugrik be neki. Na nem mintha Ádámmal túlzottan hasonlítanának, egyszerűen csak utoljára ilyen praktikai szempontokból ő aggódott érte hasonlóan. Más kérdés, hogy ő nem is hagyta rá így, mint Ádám... Dehát erre vannak az anyák, vagy mi.
Ádám is felpattan a csörömpölés hallatán, azonban lazán kezeli a dolgot, nem áll neki tenni semmit, így aztán Berci úgy dönt, követi a példáját. Nem ül vissza, inkább az asztalnak támaszkodik.
- Hát, leginkább azért, mert a mugli apukája kedvéért elvégez egy mugli, gazdasággal foglalkozó szakot az egyetemen... De gondolom láttad a jelentkezési lapomat, auror is vagyok. Igazából csak csapongok a végzettségeim között. Azért pont ide jöttem, mert szeretek itt lenni. Itt nőttem fel gyakorlatilag. - ... emlékeztet rá, ki vagyok. fejezi be gondolatban a mondatot, és nagyjából az igazat is mondja. Erre a nagy kérdésre próbált rájönni évekig a baleset előtt, sikertelenül. Aztán eljött oda, ahol utoljára még tudta. A "nagy történet" tulajdonképpen az ő esetében rövid és egyszerű.

Bella

Bella
//És nekem a 150. //

Bella

Bella

Bella

Bella