Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Ricsi
egy késő estén

Nagyon nagy mázlistának érzi magát, amikor karácsony másnapján azt mondja neki az anyja, hagyja nála estére a gyerekeket, ő pedig menjen el a barátaival szórakozni. Elég volt már a ricsajból, az ajándékokból és kedveskedésből. Annak ellenére, hogy nincsenek barátai, már legalább egy órája a csárdában ül és az egyik hátsó asztalnál ülve olvas, miközben rumot kortyol. Alapvetően szereti a gyerekeit, főleg mikor boldogok, karácsonykor pedig nyilván azok. Na de ami ezzel a boldogsággal jár, az már túlzás Annelie számára. Neki egy csendes vacsora az otthonukban sokkal jobban tetszett volna, mint egy nagy összeröffenés a cirkusz minden tagjával, tizenöt gyerekkel és olyan rokonokkal, akikről azt sem tudta, hogy léteznek.
Fejét néha felemeli és megnézi az érkezőket. A tekintete ekkor akad meg a férfin, aki olyan ismerős, mégis idegennek tűnik. Pár perc gondolkodás után felismeri, valami arra készteti, hogy odamenjen hozzá. Magára kanyarítja fekete talárját, majd a pulthoz megy kikérni még két pohár rumot.
Köszönés és kérdezés nélkül húzza ki magának a férfi asztalánál árválkodó széket. Lerakja előbb hátsóját, aztán az asztalra a két italt.
- Rég láttalak - ajkai félmosolyra húzónak miközben megemeli a poharat és belekortyol az italba.

Ricsi

Semmit nem változott. Valamiért ezen nincs meglepődve, pedig tíz és az tíz év. Mennyi minden történt azóta, hogy utoljára találkoztak és elbúcsúztak. Egy fél élet lepörgött már, mégis pont olyan örömmel öleli vissza a férfit, mint akkoriban. Egyformán furcsák voltak a bolond világ számára, és talán ezért találták meg könnyen a hangot.
- Én is szívem, én is - még el is mosolyodik és alaposan megpuszilgatja a férfit, ami rá nem igazán jellemző. Visszaül az asztalhoz, tekintetét Ricsire függeszti.
- Én végig itt voltam. Bestiáriumot nyitottam - büszkén mondja ki, hisz a szemben ülő még emlékezhet rá, mennyire szerette már akkor is a bestiáknak mondott lényeket. Sokkal jobban, mint az embereket. Az életének többi részéről most nem akar említést tenni, ennyit bőven elég tudnia.
- De te mit keresel itt fent? Valami nincs rendben a tóval, egyre többször kerülnek hozzám a lakói közül - egyszerre ráncolja a homlokát és ingatja a fejét. Érezhető, hogy valami nincs rendben, de amíg Ricsi nem bukkant fel, eszébe sem jutott, hogy esetleg vele, vagy neki adódtak problémái.
Megemeli poharát és várja, hogy a férfi is így tegyen. Végtére is, az estének most arról kellene szólnia, hogy két barát újra egymásra talált.
- Ránk, meg a tízévenkénti találkozásokra - mondja a köszöntőt.

Ricsi

- Még meggondolom - kacsint a férfira. Persze csak viccel, olyan könnyű Ricsivel szót értenie. Bármikor tudnának szórakozni és komoly témákról is beszélni. Pont, mint most, amikor annak ellenére, hogy tíz éve nem találkoztak, mintha csak tegnap lett volna.
Érzi azért, hogy ingatag talajra lépett ezzel a témával, de hát kíváncsi rá, mi az oka mindennek. A vízben élő élőlények egyébként is sokkal nagyobb fejtörést okoznak, mint szárazföldi társaik, nem lenne rossz, ha legalább a sellők királya tudna adni némi támpontot.
- Legalább három kákalagot csapdából szabadítottunk ki, egyiküknek mély vágás volt a lábán. Egy kelpinek szintén, mintha megégett volna - miközben beszámol róla, a csuklóját fogja át ujjaival, mutatva, hol volt a sérülés. - Plusz egy kappa azóta is bent van a bestiáriumban - ingatja a fejét szomorúan, nem érti, mi történhetett.
Ahogy Ricsi tovább mesél, úgy viszont kezdi érteni, mi lehetett a kiindulópont, mindennek az okozója. Hitetlenkedve vonja fel szemöldökét, s belekortyol italába.
- Nincs rá megoldás? - halkabbra fogja hangját. - Van itt hol laknod? Ugye nem jársz faházról faházra? - rengeteg kérdése van, amit most egyszerre feltenne a férfinak.