Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

    Lélekszakadva futottam David után, hogy aztán hülyét csináljak magamból. Bár ha jobban meggondolom, legalább nem lökött el és alázott meg. Még mindig nem értem, miért is kell bocsánatot kérnem. Nem én ugrottam rá Mihaelre, hanem pont fordítva, ráadásul amint magamhoz tértem az első sokkból, rögtön csattant az a jól megérdemelt pofon. Mit tehettem volna még? Megakadályozni? Fogalmam sem volt, hogy mire készül, ráadásul igazán meglep, hogy Dave ennyire a szívére veszi ezt az ügyet. Persze ezek a gondolatok nem futottak át az agyamon akkor, mikor épp az orra előtt lihegtem, mint valami eb és hebegtem valami magyarázatfélét. Kész röhej. Ettől függetlenül sokat jelentett nekem ő is, az meg pláne, hogy ne feltételezzen olyasmit, ami nem igaz. Mikor végre reagált és simogatni kezdte a hátamat, még egy adag levegő szakadt fel belőlem. Hallelujah. Természetesen nem utasítottam vissza a csárdás ajánlatot, egyértelmű volt, hogy megyünk és szépítünk ezen a semmin. Mert tényleg az.
    Ahogy átkarolta a nyakam, kezem rögtön derekára csúszott és meglepő módon szinte egyből megtaláltuk a közös tempót, egyszerre léptünk. Utunk ettől függetlenül csendesen telt, ő is gondolkodott, én is szívtam a saját vérem, úgyhogy mikor végre megérkeztünk a célhoz, alig vártam, hogy leülhessek. Körbepillantottam, de nem láttam ismerős arcot, csak páran ücsörögtek az asztaloknál, így mondhatjuk, hogy szerencsénk volt. Aztán a fiúra emeltem a tekintetem és valami belenyilallt a szívembe. Mi a jó édes életet keresek itt Vele? A kétely undorító hulláma tarolt le egy pillanatig, főképp azzal a tudattal, hogy egy családos embert szédítek, már ha ezt annak lehet nevezni. A hideg is kirázott tőle. El is hessegettem ezt az egész hóbelevancot és inkább arra koncentráltam, hogy kérjek magamnak egy helyes kis pohár tequilát. Gyors és hatékony. Miután megkaptam a poharat, szépen sorban jött a só és citrom is. Na jó. Meg sem vártam David kér-e valamit, vagy egyáltalán van-e hozzám intézendő szava, mint valami tisztességes alkoholista nyakaltam be azt a kis pohárkát, miután nyaltam egy kis sót. Fantasztikus és most hamm, bele a citromba. Egyszerűen tökéletes élményt nyújtott és végigégette a nyelőcsövemet. Nem tudom, ki volt az a zseni, aki ezt kitalálta, de gratulálok neki. Ritkán élek ilyesmivel, sosem kedveltem az italt, annak ellenére sem, hogy jól bírom, így ma különleges napot iktattam be. Amúgy is kellett az ihlet ahhoz, hogy beszélni kezdjek, ez a kis pohárka megadta.
- Tök felesleges féltékenynek lenned. Mihael a barátom. Mármint nem úgy barátom, hanem barát barátom. Jesszus, ennyiszer kimondani ezt a szót… - forgattam meg szemeimet, majd kértem még egyet. A franc essen belé, már most sok volt, pedig ez csak a kezdet. A fiúra néztem és legszívesebben az arcába üvöltöttem volna, hogy: „ha lenne eszed, megmondanád végre, mit akarsz tőlem, de legfőképpen lekapnál itt helyben!”, amiből persze nem lett semmi. Ahhoz nem ittam még eleget. Helyette csak tenyerembe temettem az arcomat.
- Nem is értem miért magyarázkodom, végtére is nem nekem van komplett családom. Hová tettem az érzéseimet? – tettem fel a költői kérdést fennhangon, de mégis úgy, hogy csak ő hallja. Csóváltam a fejem, ezzel is rákontrázva a mondandómra, majd újra tenyerembe másztam a képemmel. Híg egy nap, mi tagadás. Az összes humorérzékem kezdett elhagyni, főleg azért, mert egyre inkább dühített az egész helyzet, amiben ültünk. Hová a fészkes fenébe csöppentem? HOVÁ?

    Állandóan hülye kérdések cikáznak a fejemben. A szótlan út, a buli, az a sok ember, aki megbámul… Most valami rosszat teszünk? Biztos még az égiek is azért imádkoznak, hogy essek pofára és ezzel tűnjek el a képből. Gondolom nem mondok újdonságot azzal, ha kijelentem, maradok és ringbe szállok Davidért. Lehet, sőt, biztos, hogy ez helytelen döntés, de kivételesen itt az ideje, hogy utat engedjek annak, amit a ketyegőm akar. Legalább egyszer az életben.
    A csárdában minden szem az asztalunkra szegeződött, ahogy se szó se beszéd magamba borítottam a tequilámat és rögtön kértem a következőt. Közben persze az elmés eszmefuttatásaim is előkerültek, de én ezt rögtön az alkoholnak tudtam be. Már nem azért, de alapjáraton mikor beszélnék én a hivatalosan nem is létező érzéseimről? Szóval értitek… Só, pia, citrom. Tökéletes hármas, nevezhetnénk őket a legújabb triumvirátusnak is, csak hát ez nem így működik. A féltékenység volt az első téma, amit bedobtam a közösbe. Talált süllyedt. David köpni nyelni nem tudott, míg én kérdő tekintettel meredtem rá. Nos, akkor jöhet a következő. Só, tequila, citrom. Sokszor fogom én ezt még elismételni. A kapott válaszra felemeltem a fejem – de csak miután intettem a következő körért, ezúttal azonban hármat kértem, ne aprózzuk el -, szinte értetlen arccal meredtem rá. Ez az, az alkohol öl, butít és nyomorba dönt! Vagy az a szerelem?
- Tudod mit? Nem az a gond, hogy féltékeny vagy. Hanem az, hogy te halál komolyan gondolod, hogy összeállok vele – életemben nem néztem még ilyen lesajnálóan valakire. Ideges lettem volna? Áh. Szinte éreztem a zsigereimben, hogy egy kanál víz sem kéne ahhoz, hogy megfojtsam szívem választottját. – Ha ennyi eszed van, meg is érdemled! – háborodtam fel. Az alkohol elkezdett száguldozni az ereimben, elképzelhető, hogy ezért voltam ilyen bátor. A következő „tessék”-re csak felhorkantam. Na ne már!
- Mit csodálkozol? Te mondtad, hogy gyereked van! Csodálatos idilli képek villannak fel előttem a családi délutánjaitokról hármasban, ahol a harmadik személy nem én vagyok – immáron vakmerőségemről tettem tanúbizonyságot. Csóváltam a fejem, aztán meg morcosan figyeltem, ahogy közelebb ül hozzám. Ezt kihasználva legurítottam a következő kört. Bánatba vele! A fülemhez közel hajolt, én pedig elpirultam, amikor bele is csókolt, a kérdésre meg nem tudtam mit felelni. Túlságosan is velem volt…
- Megyünk – jelentettem ki és ha David elindult, utána mentem, megvártam, míg bezárja azt a nyüves ajtót és akkor elszabadult bennem a pokol. Úgy éreztem vannak dolgok, amiket hallani akarok, biztos akarok lenni bennük. A talaj a lábam alatt kissé bizonytalanná vált, így hátam nekivetettem a falnak, de ez sem segített. Éreztem, hogy az alkohol szép lassan felkúszik az agyamba, hirtelen már nem is szerettem volna fékezni magam. Kezemet homlokomra tapasztottam és újra ránéztem, mélyen a szemébe, majd magam mellé ejtettem ugyanezen részem.
- Ha nem vagyok indiszkrét, mit akarsz tőlem? Csak mert furcsa helyzetbe kerültünk. Őszintén szólva ínyemre való falat vagy, de kételkedem abban, hogy neked rám van szükséged. Kevés vagyok én ehhez... - mosolyodtam el. Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy szerintem túl ocsmány, túl buta és összességében egy érzelmi csődtömeg vagyok. Na mondjuk ezt így nem jelenthettem ki, mert a szükségesnél jobban nem óhajtottam megalázni magam. A szobában lévő vodkás üvegre sandítottam, majd vissza Davidre. Hogyan tovább?

    Teljesen fel voltam háborodva David felháborodásán, ami amúgy valahol legyezte is az egómat. Nyilván nem arról beszéltem, hogy tapsikoljon örömében a jelenet láttán, vegye fel videóra és tegye be a családi mosolyalbumba. Csak ez az elrohanás sztori egészen gyerekes játék volt, amolyan teszt, hogy követem-e. Az már egészen más kérdés, hogy pincsi módjára utánamentem – mert naná hogy! -, de azért remélem nem várja el tőlem, hogy most felhőtlenül mosolyogva beszélgessek az időjárásról. Ugye nem?
- Én ezt egy szóval sem mondtam! Arról beszélek, MÉG MINDIG, hogy a gyerekes elrohanásod ahhoz vezetett, hogy már a harmadik megveszekedett tequilámat iszom meg! – totál kikelve magamból nyúltam a következőért és gurítottam le. Nagyjából külső szemlélőként azt gondolnám, hogy egy házaspár veszekszik, csak ez jelen esetben nem volt igaz. Ha jobban belegondolok, hasonló szituációban megtéptem volna az illető nőszemélyt, de nem elrohanok. Ezen felül úgy ítélem meg, hogy az a pofon teljesen tökéletesen kifejezte részemről, hogy Mihaeltől semmit sem akarok abban az értelemben, ahogy épp David féltékeny. Oké, elhiszem, hogy ez nem mentesít minket az alól, hogy marha rossz látványt nyújthattunk, de na. Most nézzük meg, meddig jutottunk. Ezekből a gondolatokból David következő heves beszéde zökkentett ki.
- Oroszország után lesz elég időd, hogy beleszokj ebbe, nemde? – vontam fel szemöldököm kihívóan. Igen, miután hazatérünk, nyilvánvalóan visszamegy Ráhelhez és Rékához, eleve emiatt az egész maffia ügy miatt kellett elszakadniuk egymástól. Most egy ideig még jó vagyok, aztán fontosabb lesz a család. És mielőtt bárki lehülyézne ezért, gondolja bele magát az én helyzetembe is. Itt állok szingliként egy olyan pasival, akinek egy imádnivaló gyereke van, ráadásul az anya szerepében sem egy boszorkány tündököl vasorral. Épp ellenkezőleg. Vélavér ide vagy oda, ez ide már rég kevés egy családdal szemben. Mivel tudnám mégis megtartani? Magam mellett tartani. Semmivel.
    Meglepett, hogy belecsókolt a fülembe, de továbbléptem az ügyön, már csak azért is, mert be kellett mennünk valami csendesebb helyre, ahol beszélgethetünk. Mikor a férfi odaadta Davidnek a kulcsot és cinkosan rákacsintott, úgy összeszűkítettem a szemem, hogy szinte csak egy csík maradt belőle. Nem az vagyok, akinek EZ is néz. Már épp azon töprengtem, hogy rárivallok, de aztán nem tettem semmit. Felesleges lett volna. Helyette a szobába beérve higgadtan figyeltem, ahogy kattan a zár és magunkra maradunk. Több se kellett, hogy azonnal rázúdítsam azon kételyemet, hogy jelenleg kellemesen elszórakozunk, de ez számomra már lassan másba kezd átcsapni. Még csak belegondolni is iszonyatos, hogy kötődni akarok valakihez. Csak pislogtam, ahogy határozott lépésekkel közeledett. A fejem mellett csapódó kezek kissé megrémítettek, de nem volt időm reagálni, mert azonnal megcsókolt, ráadásul olyan intenzíven, hogy az már túllépi azt a határt, amit mondjuk a kedves olvasóbizottság elképzel. Első felindulásból magunk közé préseltem a kezem, hogy eltolhassam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nincs esélyem. Mondhatni beletörődve adtam át magam az érzelmi hullámnak, miközben kacsóim David nyaka köré kúsztak. Igen, ez biztos az alkohol hibája, semmi másé. Aztán ahogy jött, úgy múlt el minden, mert elhúzódott, én pedig ösztönösen engedtem el őt. Mélyen szemébe néztem, hogy tartsam a kontaktust.
- Komolyan azt gondolod, hogy pár külsőségnél leakadok? Köszi a leminősítést – küldtem felé gúnyos mosolyt, de nem hagytam, hogy válaszoljon, szinte rögtön folytattam is. – Lássuk inkább azt, hogy te miért választanál engem Ráhel helyett, aki gyönyörű és Réka helyett, aki a gyereked. A vélavérem az oka nyilvánvalóan, no meg persze a kémia is tökéletesen működik kettőnk között. De nagyjából egy szórakoztató esti programon túl nem jelenthetek sokat, nemde? – vázoltam most én is azokat a dolgokat, amiket gondoltam. Így már egy-egy. Meghúztam az időközben kapott vodkás üveget, majd odanyújtottam neki. Ránk fért.
- Biliárd – közöltem és elindultam a dákók felé, természetesen ringó csípővel – mert miért is ne játsszak akkor én is? -, de útközben nem szégyelltem végigsimítani David derekán finoman, jelzés értékűen. Nesze neked.

    Ééééés győzelem! Az első menetben kiütéssel vertem le Davidet, aki vagy nem akart, vagy nem tudott reagálni a továbbiakban mondandóimra. Egy idő után a tequila elhitette velem, hogy nem is akarom hallani azt a reakciót, mert úgyis csak a magam verzióját hajtogatnám. Eközben megkaptam magától a fiútól is az elismerő tekintetet, miszerint tudok inni. Nos, igen. A mi modell estjeink egyáltalán nem olyan előkelőek voltak, mint ahogy azt a sajtónak mutattuk. Miután minden paparazzi elment, fergeteges alkoholmámoros bulikat csaptunk és, bár nem szívesen álltam be, ha kihívóm volt, bizony leittam a pályáról. Ráadásul még sosem voltam részeg. Ez is valamit.
    Nem kellett sokáig győzködni a jótékony szoba előnyeiről, úgyhogy teljes csendben vonultunk félre. A zár kattanása egyet jelentett azzal, hogy a gátak és határok is megszűntek valahol félúton, vagy korábban, így hiába minden tiltakozásom, tolakodó csókot kaptam. Na nem mintha rossz lett volna, csak épp nem erre akartam kihegyezni a szituációt. De ez nyilván érthető. Elszakadva egymástól nem vettem le Davidről a tekintetem egy percre sem. Láttam a szemén, hogy nála is kezd hatni a kis fröccspartynk, úgyhogy külön öröm volt hallgatni a következő magyarázatát.
- Azt is hihetném, hogy csak sérti az egódat a jelenetünk. De felesleges is ezen tépelődnünk, nem igaz? – vontam fel szemöldököm, majd elindultam mellette, szándékosan hergelve őt. Ha teljesen tiszta lett volna az elmém, nyilván nem környékezem meg a vadászt, főleg nem így. Lehet, hogy akkor egészen máshol simítottam volna meg… Mondjuk a karján, mielőtt félreértené bárki is. Bizony ám, láttam, hallottam, hogy mit vártál! Ne is tagadd. Amíg David berakott valami zenét – bár fogalmam sincs, miért -, addig én a golyókat összerendeztem és készen állva vártam arra, hogy nekikezdjünk. Enyém volt az első lökés, de lévén sosem voltam jó biliárdban – nem úgy, mint pókerben! -, így sutára sikeredett. Megjegyzem, az alkohol sem lendített előre, úgyhogy double handicappel indultam. Remek. A következő kérdés hallatán teljesen ledermedtem.
- Csak nem gondolod, hogy számon fogsz kérni? – pillantottam rá hitetlenül. Aztán úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, kitálalok. Úgyis kikívánkozik belőlem a dolog, miért is ne? – De haaaa tudni akarod… Töltöttünk már el együtt egy fergeteges éjszakát. És mielőtt bárkit péppé akarnál verni édesem, az előtted volt – kacsintottam rá, majd meghúztam a vodkás üveget. Hmm, ezt így nem biztos, hogy el kellett volna kotyognom. Mármint, pont Davidnek. Egyébként meg minek iszom? Nem is vagyok szomjas… Na mindegy, inni kell és kész.
- A partyn egyébként csak a lányokat akarta velem szívatni. Úgy gondolta, ez még belefér a barátságunkba. Én meg úgy, hogy nem – jelentőségteljesen néztem bele David szemeibe, olyan mélyen és olyan kutakodóan, ahogyan eddig még egyszer sem. Innentől volt nyilvánvaló az, hogy ÉN mit érzek. Most rajta volt a sor.
- És mi volt veled és Ráhellel? Pontosan.