A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397269#post397269][b]Angelina Mary Philips - 2014.10.02. 23:20[/b][/url]

- Na - pattanok fel, mert nekem ez már bőven sok volt. Abban sem voltam biztos, hogy ép elmével kibírom idáig, de mivel láthatóan acélból vannak az idegeim... lényeg a lényeg, nem ajánlatos tovább feszíteni azt a bizonyos húrt.
Manda csak értetlenül pislog, mire én felsóhajtok.
- Figyelj, kétórányi bőgést és gügyögést viseltem el, végignéztem, ahogy pelenkázod, majd megeteted a nyálgépet... had legyek már egy kicsit önmagam - kivételesen még azt is hagyom, hogy a mérhetetlen világfájdalom kiüljön az arcomra, aztán már el is hagyom a házat, még mielőtt Manda röhögése, olyasmire késztetne, amit aztán megbánnék.
Nos, igen.. eddig csak sejtettem, de mára már teljesen biztos vagyok benne, hogy az én nyakamban nem fog csüngni egyetlen ilyen bűzbomba se. Nem bírnám.
Ebből is látszik, hogy ikerhúgomnak jutott több az empátiából, de mi ezt már rég megszoktuk, vélhetően ennek köszönhető az is, hogy a mi kapcsolatunk se mérgesedett el.
A kastélyba viszont nem vagyok hajlandó visszamenni, nem hiányzik még újabb adag visítás, és amúgy is… szünet van, így inkább a csárda felé veszem az irányt, és olyat készülök tenni, amit már rég nem.
Sose éltem példaértékű életet, nem hajtok sem a szentté avatásra, sem az év embere díjra, de álszent sem vagyok, nem fogom megjátszani magam… ha csak az érdekeim nem kívánják úgy, és jelenleg sehogy se kívánják.
Kiengedem copfba kötött hajam, és próbálok neki valami formát is adni az ujjaimmal, mert a látszat azért még mindig fontos.
Nem mondom, hogy törzsvendég vagyok erre, de azért döbbenet, hogy akad itt ismerős arc, nem mintha akár egy pillantásra is méltatnám őket. Nem, az valahogy nem én lennék.
Ahogy kikérem magamnak az italom, keresek is valami félreeső helyet, mert… na jó, nekem aztán igazán nem kell félnem attól, hogy bárki meg merne zavarni. A tapasztalat nem ezt mutatja, és ennek köszönhetően nem írta le magát a szememben az emberiség. Nagyon úgy tűnik, akadnak még olyanok, akikben aktívan üzemel a túlélési ösztön.
A poharat forgatva bámulok ki a fejemből, majd kis idő múlva, meg is húzom azt, hogy végigfolyhasson a torkomon a tartalma, ezzel előcsalva egy már rég érzett, de annál inkább hiányolt érzést. A régi szép idők, mikor az ivás a mindennapjaim része volt, és nem volt a közelemben egy vinnyogó törpe… nem tudom, Manda hogy bírja ezt napi huszonnégyben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397294#post397294][b]Angelina Mary Philips - 2014.10.03. 08:04[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397301#post397301][b]Angelina Mary Philips - 2014.10.03. 08:31[/b][/url]

Pedig nem volt kedvem cseverészni. De hát.. ahogy a mondás is szól, csak az ökör iszik magában, nem? A mostani társaságom meg nem is tűnik annyira lohasztónak, kezdve azzal, hogy már lassan fél perce ül úgy, hogy meg se nyikkan, ez ritkaság errefelé, meg kell becsülni. Ki tudja, miért, itt nagyon szeretnek magukról beszélni az emberek, és ez még az istenesebb, amikor már téged faggatnak, na az egyáltalán nem tetszik.
- Ne írd le már most - csóválom meg a fejem, egy halvány mosoly kíséretében, majd a srác, vagy inkább férfi felé fordulok.
- Nem épp a legjobb hely, tény, de azért... még mindig akadnak ennél rosszabbak is - gondolom, az országgal gyűlt meg a baja, meg is értem, bár mondjuk én megszoktam, sőt... volt idő, mikor kimondottan hiányzott.
- Szóval Durmstrang, mi? - kérdezek rá, kocintás után, és miközben kortyolok, alaposan végigmérem. Jó, nekem emiatt már rég nem kell szabadkoznom, vagy magyarázkodnom, legalább is szerintem. Amúgy igen, más sulit el se tudnék képzelni neki... meg az izmainak. Hát igen, vannak... látszik.
- Nem, csak.. ez volt a legközelebb. Az ikerhúgomnak gyereke van, nekem meg lassan fóbiám tőlük - kortyolok még egyet, miközben próbálok valami magyarázatfélét adni, bár nem hiszem, hogy annyira érdekelné a mellettem ülőt, sejtem, ő se élvezi annyira ezt a kényszeredett csevelyt, aztán lehet, velem van a gáz, és csak nekem tűnik ez kényszeredettnek.
- Itt is diák vagy? Mármint... a kastélyban fogsz tanyázni? - döntöm kissé oldalra a fejem, mert ha diák, akkor max. cserediáknak tudom ide besaccolni, aztán lehet, tévedek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397362#post397362][b]Angelina Mary Philips - 2014.10.03. 14:59[/b][/url]

Engem mondjuk már annyira nem izgat a mellékzörej, amit mások beszélgetése képez, már rég megtanultam kiszűrni a haszontalan mondatfoszlányokat, és csak arra koncentrálni, mai érdekel is. Jelen pillanatban ez a felettébb vonzó külföldi itt mellettem. Jó, lányok, az vesse rám az első követ, akinek nem akadna meg a szeme rajta.
- Igen.. ez jellemző rájuk, nyugi... minket is - vonok vállat, mert én már rég túltettem magam ezeken, persze teljesen más, ha valaki idegenként, először van itt, meg is értem a kiakadását, mert hát... azért  amygaroknak is lenne mit ellesni, mégha Bagolykő is a legjobb iskola.
- Persze, sokan jöttek már át onnan... nem bírták a strapát - vigyorodok el, mert elnézve azokat, akik tényleg maguk mögött hagyták a helyet... cseppet sem csodálkozom. Épp ezért sejtem, a mellettem ülő nem csupán egy-két évet húzott le ott, ez azért látszik rajta.
Még az érdektelensége se zavar, ebben hasonlítunk, hisz belőlem se sugárzik a lelkesedés, de most messze felülmúlom magam, ezt mondjuk annak tudom be, hogy végre olyas valakivel van dolgom, kaihez nem csak gügyögni lehet, és nem visít fel két percenként. Komolyan mondom... üdítő.
- Ne - nevetek fel halkan - ne hívj nagynéninek, kérlek. Már most harmincnak érzem magam tőle - csak mert nem szerepelt a terveim között egy gyerek pátyolgatása, viszont... a húgomról van szó, és érte még most is tűzbe tenném a kezem, nem sokan mondhatják el ezt magukról.
- Köszönöm - mosolygok rá hálásan, és tényleg hálás is vagyok, na nem csak azért, mert meghívott, főleg azért, mert csodával határos módon ezen a helyen férfivel is lehet találkozni, ez már valóságos kuriózum.
- Nem. Jelenleg a hideg is kiráz a gondolattól, bár... én sose terveztem, vagyis.., még egy olyna alkalom se volt, amikor elgondolkodhattam volna ezen - vonok vállat, hisz annyira azért nem sajnálom, sőt. Nekem legalább megmarad az, amit Manda vissza fog sírni egy jó húsz év múlva. De ez ilyen, és mi is csak kívülről hasonlítunk.
- Jé, én is rellonos vagyok, de csak elsős mestertanonc - mosolyodok el, amolyan "kicsi a világ" alapon, bár nem tudom, miért lepődök meg ezen, a mellettem ülőre rá van írva, hogy simán beillik a zöldek közé.
- Angelina Philips, leendő auror - fogok vele kezet, miközben a tekintetét is fogva tartom. A szorítás ugyan nem erős, de azért annyira bőven elég, hogy meg tudjam állapítani, tényleg nem két nap alatt hozta össze azokat az izmokat.
- Tetszeni fog a rellon, még ha maga a kastély nem is - mosolygok rá biztatóan, hisz hol érezhetné magát jobban az ember, mint a sajátjai között, nem?