Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Molly

Mivel már annyi mindent bejártam Bogolyfalván, úgy döntöttem, bemegyek a csárdába, és iszom valamit. Már úgy is majd szomjan haltam... Mikor bementem, körbenéztem. Megláttam egy magányosan üldögélő lányt, és úgy döntöttem oda megyek hozzá.
- Szia! - köszöntem mosolyogva. - Szabad ez a hely? - kérdeztem a mellette lévő székre mutatva. Miután leültem, kézfogásra nyújtva jobb kezem, bemutatkoztam.
- Mary vagyok, Mary Glotter. - a lány nagyon kedves volt, és a neve is nagyon tetszett. - Egy vajsört kérek. - mondtam  a pincérnek, aki épp akkor jött ki, és nemsokára hozta az italt.
- Te is a bagolykőbe jársz? - fordultam Mollyhoz, és fogtam bele a szokásos érdeklődésbe.
- Hányadikos vagy? Hány éves, ha megkérdezhetem? Melyik házban vagy? A suliban, vagy a faluban laksz? Mármint év közben.
~ Nagyon kedves lány ez a Molly. Remélem összebarátkozunk. ~ gondoltam, és belekortyoltam a vajsörbe. Igazán finom volt... Közben figyeltem arra, amit a lány mondott.

Molly

Örültem, hogy a lány mosolyog. Ezek szerint nem kíván elküldeni melegebb éghajlatra, ami igen csak megnyugtató volt számomra. Valami okból kifolyólag főképp idegesíteni szoktam az embereket, és bár idő kérdése volt, hogy a mellettem ülő lánnyal is hasonlóképp legyen, örültem, hogy eddig sikerült ezt elkerülnöm.
- Igen, én is a suliban lakom! És képzeld, én is Navinés elsős vagyok! Bár én csak 14 éves. - tűnődtem el. Biztos csak egy évvel később, azaz 15 évesen kapta meg a levelet, mint anno Veronika.
- Pákozdi vagyok. Ott nőttem fel. Nem, a családomból senki sem varázsló. Én vagyok az egyedüli. Tudtommal. Legalább is eddig. Persze mi is titkoljuk, csak a szüleim, a nővérem, és édesanyám szülei tudnak róla, senki más. Pedig igazán népes család vagyunk... Még az unokahúgom sem tudja, pedig neki mindig mindent elmondhattam. De ezt nem lehet. Tiltja a törvény. Viszont reménykedek, hogy jövőre neki is megjön a levél, hogy felveszik, és akkor majd nem kell tovább titkolnom! - mosolyodtam el önkéntelenül. Belekortyoltam a vajsörömbe, ami nagyon finom volt, majd én is megkérdeztem:
- Na és a te hova valósi vagy? És a családod? Nálatok vannak varázslók, esetleg az egész család az?
Idő közben észrevettem, hogy végigmérte magát, és valamiért én is. Először őt. Igazán csinos lány volt. A kisugárzása, meg viselkedése alapján is nagyon kedves, aranyos.
Aztán én is lenéztem magamra. Rajtam csak egy egyszerű sportcipő, egy farmer - nem csőfarmer, mert azt ki nem állhatom -, és egy világoskék, elöl cipzáros pulcsi. Meg egy kabát is, de azt idő közben levettem, mivel odabent meleg volt ahhoz. A hajam egyenes volt, de ez nálam mindig változó. Nem szántszándékkal persze. Olyan mintha a hajam maga döntené el, mikor milyen... Vagy egyenes, vagy hullámos, vagy göndör. Amikor egyenes, mindig derékig érő, csak mikor göndör, akkor rövidebbnek látszik, és fel is szoktam kötni lófarokba. Most is így volt. Bár alapvetően nem szoktam túl sokat törődni a külsőmmel. Belekortyoltam a vajsörömbe, és közben a lányt hallgattam. Igazán szimpatikus volt, reméltem, én is neki.

Molly

Molly igazán aranyos lány volt. Jó volt hallgatni. Örülök, hogy bejöttem ide, és leültem hozzá. Arra a kérdésemre, hogy miért 16 éves, igencsak hamar megkaptam a választ, pedig még csak fel sem tettem. De nem baj.
- Ó, őszinte részvétem. Isten nyugosztalja! - mondtam a lánynak. Szegény. Biztos rémes érzés lehetett.  Aztán én is elmosolyodtam, mikor felnevetett. Tovább hallgattam Mollyt. Nagyon szép, és még is szomorú a története. De az biztosan megkönnyítette a helyzetét, hogy van egy ikertestvére.
- Hogyhogy most nincs itt a testvéred? - érdeklődtem. Mondjuk így is biztos mindig sülve-főve együtt vannak, biztos el-el kell szakadniuk néha...
- És miket tanultál? - folytattam az érdeklődést. Majd én is válaszoltam a kérdésére.
- Hát... - kezdek bele. - Sok mindent... Rajzolok, mert imádok rajzolni, vagy lejövök ide a faluba. Meg a Navinés kastélyszárnyban szoktam föl-le járkálni... Tudod, ismerkedni a helyzettel, szokni a területet. Igazából ennyi... Ha végre kiképeznek, akkor kviddicsezni is fogok. Na és te? - teszi fel a sokadik kérdését. Szeret érdeklődni az emberek felől. Főleg azok felől, akiket kedvel. És ezt a lányt megkedvelte. Nagyon kedves, és aranyos volt, mint azt már sokszor megállapította magában. És erre itt is egy jót, a vajsöréből...

Molly

Mollyt hallgattam, és nagyon sajnáltam, ami a testvérével történt. Szegény lány most nagyon szomorú. Reméltem, hogy a testvére minél előbb felépül, hogy újra együtt lehessenek. Nagyon sajnáltam szegényeket. Szerencsések, hogy ilyen összetartóak, mert ez nem túl gyakori. Mindig, amikor ilyet látok hallok, ez jut eszembe. És így, hogy ők nem lehetnek együtt, ez nagyon rossz lehet.
- Nagyon szép. - mondtam a medálra nézve. - Megértem, hogy lemondanál róla. - mondtam eltűnődve. Majd tovább hallgattam Mollyt, miközben ittam egy kortyot.
- Hű! Hat nyelv!? Plusz jelbeszéd?? Az igen! Nagyon jó vagy! Gratulálok! - mosolyogtam rá. Lehet, hogy egy picikét lelkesebb voltam a kelleténél, de már mindegy... Furcsa nekem, hogy ilyen fiatalon valaki ennyi nyelven tudjon. - Egyedül tanultad meg, vagy volt segítséged is? - érdeklődtem. Mondjuk biztos volt segítsége. Ami persze nem baj, sőt! - És gratulálok a tánchoz, és gitározáshoz is! - mondtam. Ez után kérdezett ő is.
- Hát, még nem úgy, mert még képzés alatt állok, ami még nem igen történt meg, de ha meg fog, akkor csere hajtó leszek. - mosolyogtam. - Egyszerűen imádom a kviddicset... Mikor először láttam, teljesen magával ragadott. Így úgy döntöttem, én is játszani fogok. Még ha csak csereként is. - miután ő is elmondta, miket szokott csinálni, ismét kérdeztem.
- Még több nyelvet? - mosolyogtam. - Hűha! Nyelvész lesz belőled, azt hiszem. És milyen nyelveken tudsz? - kérdeztem.

Molly

- Jó jó, na de ennyire sok? Mondjuk ha gyorsan tanulsz, akkor jogos... - teljesen meg voltam döbbenve, bár pozitív értelemben. Viszont abban biztos voltam: Én sose fogok tudni ennyi nyelven megtanulni. Ekkor Molly a kviddicsről áradozott. És mindenben egyet értettem, és ennek hangot is adtam.
- Igen, tényleg olyan izgalmas! És látványos! Ha kviddics a legjobb sport az egész világon! Én sem tudok mást mondani. Ilyen szempontból sajnálom a muglikat. Lemaradnak minderről... Pedig olyan jó ide oda cikázni a levegőben, meg minden. És valamilyen szinten az a kis veszélyérzet is pozitívan hat... Jajj, annyira várom, hogy kiképezzenek! - én is nagyon lelkes voltam. Kimondhatatlanul szerettem volna bekerülni a csapatba... Kimondhatatlanul... Ez után ismét Mollyra szegeztem tekintetem, és figyelmem is neki szenteltem, hogy megtudjam, hány nyelven, mi okból tanult meg. Mary elismerése a lány felé egyre nőtt. Miután a lány kérdezett, Mary ismét megszólalt.
- Hm. Értem. Én csak Magyarul tudok. Meg egy-két mondatot angolul... Nincs valami jó nyelvérzékem, sőt... Viszont ha megtanultam angolul, vagy akár előbb, szeretnék megtanulni én is spanyolul, mert olyan szép, és hangzatos nyelv... Bár eddig csak két szónak a jelentését tudom. De sok spanyol dalt hallgattam, és énekeltem, úgyhogy a kiejtés egész jól megy szerintem. - ez így is volt. Bár kicsit szégyelltem, hogy csak az anyanyelvemen tudok, viszont tényleg nem volt nyelv érzékem. Nagyon nehezen tanultam meg azt a keveset is angolul, amit megtanultam. De ez van. Idővel majd csak sikerül többet megtanulni.

Molly

- Na az biztos... Erre nem gondoltam. Tizenöt év alatt tényleg sokat meg lehet tanulni. De hogy tanultad meg a többit? A németen és magyaron kívül. Hogy szerezted be a könyveket, meg minden? És kellett külön segítség, vagy teljesen egyedül megértetted? - érdeklődtem. Kíváncsi voltam, hogy lehet így tanulni. Én segítség, magyarázás nélkül nem tudok, ő mégis kiskorától megtanult hat nyelven, plusz a jelbeszéd, tánc, és gitározás, meg ki tudja még mi? Ez a lány egyre érdekesebbnek bizonyult számomra. Természetesen csupa jó értelemben.
- Jajj, alig várom, hogy kiképezzenek engem is... Tényleg, majd ha ez meglesz, kviddicsezünk együtt? - csillant fel a szemem. Jó lett volna egy közös meccs. Bár ahhoz előbb ki kell képezni. Habár nem is szükséges... Elvégre megmaradok a seprűn simán, úgyhogy nem baj. Már kipróbáltam, a kviddicsezést is egyszer, és ment... Na meg külön gyakorlásnak is teljesen jó lenne. Mikor felajánlotta, hogy segít angolul tanulni, és ketten spanyolozhatnánk, azt hittem rosszul hallok, ellenben nagyon megörültem.
- Komolyan? Segítenél? - csillant fel a szemem. - És tanulhatnánk közösen spanyolul? Tényleg!? Az nagyszerű lenne! - azt hittem kiugrom a bőrömből örömömben. Szuper lett volna, ha segít az angolban, és közösen tanulunk spanyolul. Egyszerűen szuper!

Molly

Érdeklődve hallgattam, és raktároztam el információ tartalmát annak, amit Molly mesélt. Mikor végzett, nem tudtam, mit mondjak. Mit is lehet erre? Ha azt mondom, "gratulálok", meg hogy "de ügyes vagy", a felét se fejezem ki annak, hogy mennyire ügyes. De mivel mást nem tudtam volna mondani, így ezt mondtam.
- Gratulálok! Nagyon ügyes vagy! Eszméletlen. Gratulálok. - ennél többet tényleg nem tudtam volna mondani, ami ki is fejezné, amit ki szerettem volna. Ez után a kviddicsről kezdtünk beszélgetni, és nagy örömömre, egy véleményen voltunk. Aztán egyet gondoltam, és felajánlottam, hogy játszhatnánk együtt, minek hallatára, nagyon belelkesült, és ennek nagyon örültem. Kicsit kínosan éreztem volna magam, ha nemet mond.
- Örülök, hogy így belelkesültél! - mosolyogtam. - Nekem is gyakorolnom kell, hogy bedobjam a karikán a kvaffot... Jajj, már nagyon-nagyon várom! Majd megbeszélhetnénk egy időpontot, hogy mikor legyen. Nagyon szépen köszönöm! - vigyorogtam rá. Nagyon boldog voltam, hogy elfogadta az ajánlatot.
- Jajj, nagyon hálás vagyok! De most szólok, hogy nagyon nehézkesen tanulok. - húztam el egy kicsit a szám. Tényleg nagyon nehezen tanultam, és nem szerettem volna, ha Molly megbánja, hogy felajánlotta a segítségét.
- Viszont a Spanyol könnyebben is menne, ha eleve közösen tanulnánk. - mosolyogtam ismét. - Tényleg nagyon izgalmas lenne!

Molly

- Ugyan nincs mit! - legyintettem a kezemmel. Nagyon örültem, hogy megismerhettem ezt a lányt. Olyan kedves és barátságos volt, ráadásul még azt is felajánlotta, hogy segít angolul tanulni, meg spanyolul is. Na meg hogy még kviddicsezni is fogunk együtt, na annak meg pláne örültem. Ritka, hogy az ember egy ilyen kedves emberrel találkozik, akivel már az első tizenöt percben ilyen jóban lesz. De ha találkozik, annak nagyon örül, amennyire most én is örültem.
- Mikor érek rá? - kérdeztem vissza. - Hát... - tűnődtem. - Igazából bármikor... Nekem bármikor jó. Mondj te időpontot. - mosolyogtam rá. - Örülök, ha türelmes vagy, viszont hozzám legalább háromszor annyi kell. Nagyon lassan, nehézkesen, és sok hibával tanulok. - igen, ez így volt. Alapvetően nem voltam buta, illetve, mihez képest, de nagyon lassan tanultam mindig is, nehézkesen, és döcögősen. A másik pedig, hogy lusta is voltam. Legalábbis abban, ami nem érdekelt. Ami érdekel, azt szorgalmasan csinálom. Gondolatmenetem végére Molly megállapította, hogy sötétedik, így visszamegy a suliba.
- Várj, jövök veled! - mondtam, kihörpintettem vajsöröm maradékát, kaptam sapkám, sálam, s kabátom, majd Molly nyomában kiindultam az utcára.

Mira-Mester

Mostanra szokássá vált Marynél a faluban sétálgatás. Nem tudott olyan részt, ahol ne járt volna, feltéve, ha nem számítjuk az épületeket. Mert hát a házakban nem járt, ahogy nagyon sok boltban sem volt szerencséje nézelődni sem. Nem mintha bármi megakadályozta volna ebben, csak nem volt kedve. Bár már tervezett bekukkantani az új antikvitásba, szerette a régi holmikat, szépnek és érdekesnek találta őket. Amennyiben van rá keret, szívesen venne is belőle valamit. De terve ellenére, eddig nem ment be. Inkább sétálgatni szokott a faluban, s közben elmélkedni erről-arról. Ezt a szép hétvégei napot is erre szánta, sétára. Maga elé bambulva hagyta, hogy lábai tetszőlegesen vigyék amerre csak akarják, ő meg az elmúlt évnek szentelte figyelmét. Mit ne mondjon, elég sűrű volt, na és korábbi életéhez képest igen csak szokatlan, sőt, abszurd. Nem csoda hát, hogy mostanra kifáradt. Először a levél, mi szerint felvették a Bagolykőbe, majd a nagyszüleinél az erdőbéli problémák, minek köszönhetően bajba kerül, utána suli, ott egy-két kaland... Ezek a bizonyos kalandok pedig nem valami szokványosak a lány számára, és igen csak nehezen emészthetők. Legalábbis neki. Másoknak valószínűleg a világ legtermészetesebb dolga, hogy valaki valami ráboruló löttyfélétől összemegy, vagy csak úgy elkezd füstölni a fal, és hirtelen elfelejt mindent, seprűkön száguldozik, és pálcával hadonászik. Marynek azonban nem, pontosabban nem volt az. Az elején. Bár, amennyiben nem rúgják, vagy veszik ki, és maradhat - amit őszintén remél -, még hét, legalábbis négy évig itt tengetheti az időt, szóval még mindig az elején van. Lesz ám ideje hozzászokni ezekhez a számára még furcsa, ám mégis egyre inkább természetes dolgokhoz. Néha még, mikor reggel felébred, nem mindig emlékszik az elmúlt hónapok tartalmára, így pár másodpercig nem érti, mit keresek ott, ahol van. Aztán ahogy a felismerés megérkezik, meglepi, hogy mind ez hogyan lehetséges. Van viszont, hogy minden teljesen természetes számára, nem is gondolja végig, csak sodródik az árral. Ahogyan  most is, hiszen nem is figyeli, merre megy, csak megy.
- Hogy az a... - hallatszik a mérgelődés, ugyanis most járta meg, hogy nem nézett a lába elé. Kibicsaklott jobb bokája fájt ám rendesen, ezzel megugorva a nem valami alacsony fájdalomküszöb már-már elviselhetetlen részét. Ráállni sem igen tudott, így körülnézett, hol is van most pontosan, hátha le tudna ülni valahova. Mákjára pont a kocsma előtt állt, így úgy döntött, kínszenvedések árán, de betér. Végül is, lényegesen közelebb van a kastélynál. Be is ment, azonban kedveszegetten el is húzta száját, mivel egy szabad asztalt sem látott. Mikor másodszorra is körbenézett, egy hosszú, sötét hajú lányt pillantott meg, egy újság fölött görnyedve. Pár másodpercig tartó töprengés után odabicegett az asztalához.
- Szia! Bocs a zavarásért, szabad ez a hely? - érdeklődve tekintett a lányra, az egyik szék felé bökve, az igenlő válasz reményében. Lába valami furcsa oknál fogva a helyett, hogy egyre jobb lett volna, csak még inkább sajogni kezdett.

Mira

Lehet, hogy nem volt épp a legzseniálisabb ötlet pont aznap lejönni a faluba, de már mindegy volt. Csak arra vágyott, hogy végre leülhessen, és kényelembe helyezhesse, ellazíthassa fájó lábát. A fájdalom erősödött, bokája mintha lüktetett volna, a fájdalom meg kezdett kisugározni lába többi részébe is. Elég kellemetlen volt, de ez nem látszott a lány arcán. Elég jó a fájdalomtűrő képessége, a nővére szerint fakír. Mikor meg közölte vele, hogy mivel tűri ilyen jól, ha valamije nagyon fáj, mazochistának könyvelte el, pedig egyik sem illik Maryre.
Mikor a fekete hajú lánynál érdeklődik az ülőhely szabadságát illetően, az csípőből mond nemet. Persze Mary nem mérgelődik meg ezen, a válasz várható volt. El is intézi egy vállvonással, és már épp új lehetőség után kutatna, ha ki nem szúrná, hogy a feketeség visszapillant rá.
- Kösz! - böki ki, az intésre célozva, és leül. Lábait keresztbe teszi, majd a fájót kezdi masszírozni, hátha jobb lesz. Még emlékszik, hogyan csinálta neki az édesapja, amitől mindig jobban lett.
- Már miért járnék rossz helyen? Tán gondolod, konkrét helyet kerestem, ahova menni akartam, és idetévedtem helyette? - kérdi a lánytól, semmit mondó tekintettel. Persze érti ő, mire gondolt a hölgyemény, egyszerűen csak kijött belőle. A lábfájás rossz kedvet hoz, a rossz kedv meg efféle modort. Ami ellen ez esetben semmi kedve tenni. Pár pillanatig nézte a lábát, amit masszírozott, majd mikor tekintete visszaugrott a lány szemeire, ismét szólásra nyitotta a száját.
- Ha az érdekel miért vagyok itt, megnyugtathatlak, nem berúgni jöttem. Csupán ez a hely volt a legközelebb. Jó napot, kérnék egy... Vajsört! Köszönöm. - utóbbi részt már a felbukkanó pincérnek címezte. Szeme újból a lány felé fordult. Furcsa mód ismerősnek találta. ~ Biztos láttam már a kastélyban, vagy a faluban... ~