Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Ráhel



Dobpergés. Chuck 19 éves lett, hurrá. Szomorú, hogy ezt nincs nagyon kivel megünnepelnie. Van egy szép háza, kertje, mindene, csak társasága nem. Sokszor mondják, hogy a barátságot meg a szerelmet nem lehet megvenni -mondjuk az utóbbit mostanság simán-, de minden másról a pénz dönt. A napokban gondolkodott el azon, hogy inkább élne szegényen egy szűk baráti körrel, szerető családban, szerelemmel fűszerezve, minthogy csak egymagában legyen luxuskörülmények között. Ha így történne, biztosan furcsa lenne számára, de meg tudná szokni. Bár akkor lehet, hogy a megélhetés miatt kellene aggódni, nem pedig amiatt, hogy a naptárban a sokadik napot húzza ki egyedül. Az ellentétes nem meg a másik fele... Úgy tűnik, hogy a Loise-os dolgokat végleg le kell zárnia magában, nem könnyű, de meg kell próbálnia férfiként viselkedni. A lány nem áll vele szóba, viszont Chuck még mindig érez iránta valamit. Az idő majd feledteti vele a dolgokat és eltemetteti az érzelmeket, de elfelejteni nem fogja, hacsak fejbe nem csapja valami, de akkor mindent elfelejtene és még nagyobb undorral tekintene végig magán minden nap azt mondva, hogy mi lett belőlem? Akár a külső, de a belső megváltozása miatt is. A fiú most már kezdi megérteni, hogy miért szól egy csomó film a viszonzatlan, szétszakadt szerelmekről. Viszont még mindig utálja őket, már csak elvből is, mert férfi; inkább meghagyja a szappanoperát a nőknek...
Ennyi elég is a reklamációból, úgyis csak az arra kitalált kasszánál fogadják el. Hogyha már nincs senki, aki felköszöntse a családján kívül, akkor elindul valamerre és felköszönti magát egy kis folyékony halmazállapotú ajándékkal. Ejj, mire költi ez a kölyök a pénzét, nemhogy venne egy új cintányért. Mondjuk arra is marad pénze, bőven. Fontos megemlíteni, hogy a szülei meglátogatták a házában és vele töltötték az egész napot. Az apjával zenéltek egy jót az alagsorban, ami nagyon feltöltötte. Apja-fia, látszik, hogy a zenében is egy rugóra jár az agyuk. Elvégre a dobos-gitáros próbálkozásokból szokott születni a zene. Legalábbis sokak szerint. Chuck felkap magára valamit -nem annyira foglalkozik vele, hogy mit-, bekötözi bal kezét, aztán el is indul. Még mindig ott van a tenyerében a seb, amit a szerencsétlenül széttört dobverő mély szúrása okozott. Elhagyja a lakást, az udvart, majd az utcából is kikanyarodik. Igencsak hamar kitalálja, hogy a csárdába fog menni. Viszonylag jól ismeri az utat, az itt töltött évek megedzették, már akkor, amikor diák volt. Már a bejáratnál furcsaságot vesz észre. Ez a hely bizony megváltozott. Nem olyan, mint régen. Biztosan leváltották a tulajt... Ezen ráérünk gondolkodni, amikor már bent leszünk.
Be is lép az ajtón és igen, beigazolódni látszik a gyanúja. Ez a hely nagy változáson megy keresztül. Szétnéz tátott szájjal, mint egy turista, aztán felveszi a szokásos arcot és leül a pulthoz. Az alaphangulat most is ugyanaz, a lényeg nem változott. Az jön ide, akinek vagy nincs mit csinálnia, vagy feledtetni próbál valamit, akár csak egy kis időre is.
- Egy vajsört meg valami ütőset - mondja nyersen, majd a kényelmes ülés érdekében kiveszi pálcáját a zsebéből és a pultra teszi és rákönyököl.

gönc

Ráhel


Úgy tűnik, hogy hősünknek csak a pia maradt és a dob. Persze előbbi nem olyan mennyiségben, hogy bármi baja legyen, nem függő. Viszont néha igazán jól esik neki. De hát mostanság ez a megszokott a szörnyetegektől, nem akar csalódást okozni; mintha bárkit is érdekelné, hogy mit csinál. Nem tud mit csinálni, szépen lassan megiszogatja itókáját, amit elé rakott a pultos. Utána természetesen kéri is a következőt annyi kikötéssel, hogy valami más legyen. Amíg megkapja, kiüríti gyorsan a vajsörös poharat is. Ez utóbbit utána áttolja a pult másik végére, jelezvén, hogy ebből ennyi elég is volt. Közben gondolkodik a kis életéről, azon amit eddig elrontott, esetleg még el fog. Bár arra csak tippelni tudna, hogy mi lesz az.
Úgy tűnik, hogy eddig nem volt elég körültekintő, mert megpillant maga mellett egy poharat, ami tele van ropival. Pihent agyúságának köszönhetően ki is próbál valamit. Mindig is szeretett gyökérségeket csinálni, sajnos nagy része miatt inkább bolondnak tűnt, mint viccesnek, kisebb korában hajlamos volt átesni a ló másik oldalára. Azóta elkezdett borotválkozni...
Kivesz pár ropit a pohárból, egyet rögtön el is fogyaszt és a többivel kipróbálja, hogy mennyi fér át a fültágítóján. Nem is számolja, úgy sem fontos a végeredmény, csak az élmény számít. Hogy is mondják? Elvan a gyerek, ha játszik. Á, nem ez lesz az. Megvan, olcsó játék hülye gyerekeknek. Miután megunja, kiszedegeti és megeszi őket. Mondjuk ez lehet, hogy azért történik meg, mert mellé ülnek és nem akarja, hogy fogyatékosnak nézzék. Nem biztos, hogy jó induló lenne. Főleg, ha egy hölgy ült mellé, aki talán még hasonló korban is hozzá. Bár  ez elhanyagolható részlet, na jó, nem. Úgy dönt, hogy most nem ő lesz a kezdeményező, de hát nem is kell túl sokat várnia, ettől elvigyorodik egy kicsit. Csak nem magabiztos lett főhősünk valami hatására? Nem, az kizárt, még nem ivott annyit. Ennek érdekében kortyol egyet friss, jégkockákkal felturbózott italából, aztán megszólal tőle megszokott érdektelenséggel, de nem flegmasággal.
- Köszönöm - kifejezetten szereti, ha a tetkóit dicsérik. Bár ez hosszútávon inkább olyan, mintha egy turistalátványosság lenne, de hát meg lehet szokni. Nem szokott problémázni, ezen legalábbis nem. Nincs értelme. Igazából azt sem tudja, hogy melyik tetoválását dicsérték meg, de mindegy is. A beszélgetés elkezdődött, most már csak Chuck-on múlik, hogy folytatódik-e, vagy sem. Nem nehéz kitalálni...
- Neked van? - kérdez inkább, mert ahogy végignéz a lányon nem lát varrt részt, de hát nincs is hol, mert ruhában van. És ez nem célzás semmire. Legfeljebb ha hősünknek ilyen gondolatai támadnak, de ezt majd meglátjuk a közeljövőben.
Kortyol egy újabbat a csodalöttyből azzal nyugtatva magát, hogy szomjas. Közben jobban végignéz a hölgyeményen és csak annyit mond magában, hogy ez igen. Mást nem igen tehet, legalábbis most még nem. Majd kiderül, hogyan alakul az este többi része, korai még találgatni. Lutri az egész. Annyit biztosan megállapít, hogy a titokzatos lány nagyon szép és van stílusa, az már két igen jó tulajdonság Chuck szemében. És még csak nem is lehet a piára fogni, mert az ég világon semmi baja nincsen.
- Amúgy Chuck vagyok - mutatkozik be ahogyan anno megtanították, finoman kezet nyújtva a másiknak. Mondjuk ilyen szétvarrt kezet nehéz finoman nyújtani, de ő most megpróbálkozik vele. Dobosként így is kell kinéznie. Nem szabvány, de nem árt.
- Benned kit tisztelhetek? - teszi fel a kis kérdését remélve, hogy választ kap rá és nem fejeződik be az este. Nem itt, ennyinél.

Ráhel



Ez egy jó estének ígérkezik. Ilyen észrevételünk rég lehetett, hiszen újabban az estéi abból állnak, hogy kiül a teraszra és ott iszogat, vagy az alagsorban dobol egészen addig, amíg a saját izzadságában fürdik, vagy éppen el nem alszik. Szóval ez az este már eddig jobban megérte neki, mint két hét eddig... Mondjuk azért csinált valamit, rendezgette a házat. Ez viszont elég sovány két hét alatt, szóval inkább hagyjuk. Legalább társasába van, újabban. Elgondolkodik azon, hogy mi lenne, ha nem most találkoznának először és utoljára. Lehet, hogy nem unatkozna mindig. Ebben, hogy egyedül van, hosszútávon csak annyi a pozitívum, hogy a sok szabadidőben teljesen ki fogja magát gyúrni. Mondjuk, most sem panaszkodhat.
De hát már folyik a beszélgetés, ne legyünk semmi jónak elrontói, csak nehogy zsákutca legyen. Mindegy is, legalább valami újdonság történik hősünk életében. Milyen furcsa, feldolgozhatatlan, hogy azok a dolgok hiányoznak az életéből, ami inkább természetes szokott lenni. És amiről más nem is álmodhat ennyi idősen, neki már bőven megvan és nem kell félnie attól, hogy elveszíti mindenét. Főleg, hogy két napja egy újabb cég felkereste, hogy szívesen szponzorálná, természetesen elfogadta. És még egy újabb koncertfelkérést is kaptak a bandával, szerencsére csak Pestre. Most nem kell annyit utazni, mint legutóbb. Bár azt évben is számoljuk, hogy meddig tartott az ottlét.
- Értem - nyugtázza a lány tetkós történetét, aztán ismét megszólal.
- Nem fáj az olyan sokáig, meg a cél mindent megér - biztatja a lányt, aztán belegondol, hogy azért neki is volt olyan, ami piszkosul fájt utána. Mindegy, viszont olyan is előfordult, amit alig érzett másnap.
Chuck örömére a lány elfogadja jobbját és ez azt jelentheti, hogy jó fej. Ennyi alapján annak tűnik, reméljük, hogy a későbbiekben sem fog megváltozni a véleménye. Csak nem lőtt mellé, jó emberismerő. Mondjuk itt az első ránézés dönt; egyre megy, az is jól megy neki. Különösen jól megy neki a szép lányok felismerése. Volt kitől tanulnia ilyen szempontól... Elgondolkodik, hogy most ennyire jól néz ki, vagy ennyire nem? Csak mert a lány eléggé nézi, de hogy miért, az majd reméljük, hogy kiderül. A lényeg, hogy már azt is tudjuk, hogy hívják. Ráhel, szép név, de ezzel még nem megyünk sokra.
- Hát ez egy jó kérdés. Mondjuk úgy, hogy ünnepelek. Ez a hely tűnt a legjobbnak egy olyannak, mint én. Sajnos nem arról vagyok híres, hogy sok barátom van - mintha bármi másról híres lenne. Kicsit túlzott, nincsen barátja a faluban. Mindent számolva is csak három emberrel van jóba, akikkel együtt zenél, de velük is inkább szakmai a kapcsolat, meg a hülyeség köti össze őket és a közös élmények. No meg a közös zenei ízlés. Király, nem?
- Vegy... - be sem fejezi, de a lány kiszed a kezéből egy szálat. Nem igazán zavarja, legalább nem egy félénk, fülét-farkát behúzó személyiségről van szó. Chuck válaszolt minden kérdésre, most Ráhelen a sor, vagyis valami olyasmi. De mielőtt még hegyezné a fülét, kortyol egy újabbat az italából, attól félve, hogy kiszárad...
- Na és te mit keresel itt egyedül? Nem mondták még, hogy a szép lányok számára veszélyes az éjszakai bolyongás? Főleg itt - enged meg egy kisebb vigyort és egy újabb kortyot. Ezzel a pohár ki is ürült. Bedarál egy újabb ropit, majd kér egy újabb italt. Utána elgondolkodik és reméli, hogy nem lőtt túl a lánynál a célon, még. Szükségét érzi, hogy feltegyen egy újabb kérdést.
- Hol van a barátod? - teszi fel az újabb lényegre törő kérdést egy ismételt mosollyal kísérve. Körül is néz egy kis színpadiasság kedvéért.

.

Ráhel
nekem ez



Hát igen, Chuck most jól beleválasztott a társaságba. Sikerült nem mellényúlnia. Eddig csak reménykedett, de ez most már bizonyos; vagyis nagyon valószínű. Ránéz az órájára, aztán elvigyorodik: hosszú még ez az éjszaka. Majd meglátjuk, hogy mi fog történni. Belekortyol egyet italába, aztán ismét végignéz a lányon. Most sem csalódik, pont mint egy körrel ezelőtt. Ugyanolyan szép, mint eddig volt, a következő körben csak még szebb lehet. Előre várja már azt is, de addig még van egy kicsi, azt ki lehet bírni. Egy újabb korty után megszólal.
- Te tudod - ezzel le is zárja az "ismerkedős témát", lapozzunk inkább. Ráhel is szépen szemügyre veszi Chuck-ot, ami csakis jót jelenthet, vagyis reménykedhetünk benne, hogy jót jelent. Hátha van olyan lány, akinek tetszik. Mondjuk nem szoktak rá panaszkodni, nem nagy az arca, de ő is tudja, hogy általában tetszeni szokott a lányoknak. Főleg, akiknek extrém az ízlésük. Azoknak nagyon. Chuck is szereti a nem megszokott szépségű lányokat és azt pia nélkül is bevallhatja, hogy Ráhel bizony az. Hangsúlyos, hogy még mindig nincsen semmi baja, csak egy kicsit jobban érzi magát. Mindig azzal viccelődött a tanára, hogy ezt úgy meg kell tanulnod, hogyha részegen ültetnek le a dobhoz, akkor is el kell tudnod játszani. Szórakozott már ezzel részegen, de sajnos akkor még a dobverőt megfogni sem tudta igazán, szóval addig még lehet, hogy fejlődnie kell. De hát hova? Ennél jobb már nehezebb lesz, viszont még mindig van mit tanulnia, annak ellenére, hogy ez a megélhetése és jól jövedelmez.
- Tényleg? - kérdez, de választ nem is vár, mert Ráhel már cselekszik is. Pontosabban, emeli a poharát és ki is ürítik mindketten. Igen, erre Chuck is gondolt, de a lánynak csak később esik le, hogy még nem is tudja, mit ünnepel. Szomorú, de a fiú jelen körülmények között nem is számíthat nagyobb ajándékra. Végiggondolva, talán mégis csak történhet olyan, ami jobb kedvre derítené.
- A születésnapomat - mondja nyersen, egy kicsit keserű szájízzel. Soha nem szeretett nagy fenéket keríteni neki, szerencsére most sincs túlságosan sok résztvevő.
A srác kérdésére a lány fulladást imitál, de mire felemeli a kezét, hogy segítsen, Ráhelnek már nincs is semmi baja. Szóval inkább leteszi a lány szép keze mellé az övét, ami egy kicsit nagyobb is, de hát ez így van rendjén. Innentől a lány kezében van a döntés és a srác kézfején lévő háromszög szeme is őt fürkészi. Ráhel felemeli karját és feszíteni próbál, de a bicepsze valamilyen különös dolog folytán nem dudorodik ki. Chuck ezen csak nevetni tud, de úgy dönt, hogy nem fogja most ő is megcsinálni, az arra utalna, hogy magamutogató. Pedig nem, az más kérdés, ha valami kíváncsi rá... Ezek után jut eszébe, hogy ez a barátos kérdés lehet, hogy olyan dolog, amiről nem kellene beszélni, de hát már mindegy. Számíthatott volna rá, de nem tette, ezért meglepetésként érte, hogy visszakapta a kérdést. Sóhajt egyet, aztán a könnyebbik utat választja.
- Nekem... Sincs olyan - most ismeri el először, most már végre nem csapja be magát. De hát ez van, az élet nem áll meg, úgy is fel lehet fogni, hogy élettapasztalat. Nehéz, de kivitelezhető.
Még mindig ott van a két kéz egymás mellett. Chuck kitartó és tényleg Ráhelre bízza a folytatást. Azt a kezét nem is mozdítja, a másik, bekötözött keze segítségével viszont kiüríti az előtte lévő poharat és visszatolja a pulthoz.

Ráhelke.


Ez már igen. Ennek a gyereknek rég nem volt ilyen tartalmas estéje ebben az országban, de hát valamikor el kell kezdeni. Főleg nem egy ilyen társasággal. Ezt viszont nincs is értelme továbbgondolni, mert esetleg régi sebek is felszakadhatnak. De hát hol van még az éjszaka vége? Ezt igen jó elismerni, nincs itt még vége ennek az egésznek.
- Köszönöm - mondja egy kis vigyorral a szája szélén. Akármennyire nem rajong újabban a szülinapozásért, azért csak jólesik neki, ha felköszöntik. Mostanság úgysem részesülhet ebben a kegyben. Nem mintha sajnálatra méltó lenne, csak érdemes megjegyezni.
- Még csak 19 - ad választ és reméli, hogy ezzel nem rontja el az estét, csak mert mondjuk lehet, hogy fiatal a lányhoz képest. Mindig is mondták neki, hogy idősebbnek tűnik, mint amennyi. Ránézésre is, meg az érettsége, magabiztossága mindig felfelé húzta.
- És te hány éves vagy? - csak megkérdezi ő is, hogy tisztázva legyen ez a dolog is. Inkább előbb, mint utóbb. Nem mintha ez zavarná a fiút egészséges határok között.
- Az! - szingli buli. Mosolyodik el közbe. Ilyet a lányok szoktak egymásnak mondani, mint a csajos buli; vagy valami olyasmi... Nevet egy kicsit, amikor Ráhel ütést szimulál a levegőben, most sem fogja utánozni. Inkább kortyol egyet italából, de ivás közben elmosolyodik attól, amit a kezén érez. A lány gyengéden végigsimítja a háromszög motívumot kétszer is. Ez igencsak jól esik neki, ilyenben sem tegnap volt része utoljára. Kiüríti a poharat, majd ránéz a lányra és ő is hasonlóképpen cselekszik. Mivel a lányon nincsen tetoválás -nem mintha baj lenne-, a kézfejénél kezdve simítja végig egészen a nyakáig, aztán szépen lassan visszateszi kezét a pultra, ahol az imént volt.
- Biztos? - mondjuk fölösleges kérdés. Ráhel biztosan nem viccből monda, hogy áll még egy kört. Csak annyira nem szereti, ha egy lány hívja meg valamire, hiszen neki a pénz az, amiből a legtöbb van. Bár ebben a kivételes, szülinapos esetben még elnézhető a dolog. Ezzel is vigasztalja magát, majd belekortyol az új italba.
- Köszönöm - nyugtázza inkább a "szülinapi ajándékát". Köszönete után lehúzza ezt az italt is, majd válaszol Ráhel kérdésére, aminek el kellett jönnie.
- Tökéletes ötlet - helyesel egy vigyorral, aztán ismét megszólal. Kezd egészen jó kedve lenni a csodálatos társaság és nem utolsósorban a pia miatt.
- Felőlem most is mehetünk - egészen magáénak érzi a pillanatot. Ha már lúd, legyen kövér. Folytatja, amit kell.
- Arra is mehetünk, de arról tudsz, hogy itt szobát is lehet bérelni? - kérdezi, miközben megfogja a lány kezét, ami el is tűnik a mancsában. Ha már ajtó, akkor nem mindegy, hogy milyen. Megissza a következő kör felét, majd ismét a lányra néz a kezét fogva. Ha Ráhel benne van a dologban, akkor intézkedik is a pultosnál. Ha viszont nem, akkor meglátjuk, hogy mi lesz a folytatás.

.

Ráhelcica
<3



Ez a gyerek tényleg piszkosul mázlista. Ilyen lány társaságában kicsit meg is nő az önbizalma, elvégre van is mire, bevallhatjuk. Persze az ital is hozzásegít, amit kortyolgat. Nem mond semmit a lány kérdésére. Megtanították neki, viszont ez most elhanyagolható részlet az események történése közben. Fel ne boruljon a fontossági sorrend.
Azt legalább megtudja, hogy a lány egy kicsit idősebb nála. Erre számított is, de nagy örömére Ráhelt sem zavarja a kisebb korkülönbség. Lehúzza italát, aztán ismét a lányra néz, ugyanúgy, ahogy eddig. Nagyon szépnek tartja a lányt, majd meglátjuk, hogy mi lesz. Egyre jobban úgy tűnik, hogy győzelem lesz belőle. Chuck nem az a skalpvadász típus, viszont nem kell félteni. Ennek ellenére nem szokott olyanba belemenni, amit később megbánna. Természetesen csak beszámítható állapotban, a többiről nem beszélünk. Csak mosolyogni tud a lányra, miközben egymást érik a gyengéd érintések hol az egyik, hol a másik testen. gyönyörűség.
- Zsír - kacsint ő is a lányra, amikor tisztázzák azt, hogy Ráhel állja a kört.
Ezután kicsit érdekesebb téma következik. Most dől el, hogy mi lesz az éjszaka folytatása. Szerencsére nem kell csalódnunk. Chuck most már biztos magában és legalább tudja, hogy Ráhel is hasonlóképpen gondolkodik, mint ő.
Legurítja italát, kis vigyor után lassan elengedi a lány kezét, majd odamegy a pult széléhez, mert a felszolgáló éppen más kívánságának tett eleget. Ezután ki is bérel egy szobát némi pénz ellenében, aztán már a kezében is a kulcs. Ezt megcsörrentve a kezében jól látható módon tér vissza a lányhoz. Ismét megfogja a kezét, de aztán el is engedi, majd szólásra nyitja száját.
- Hogyne - adja a tudtára egyetértését, majd rögtön fel is kapja a lányt a hátsó felénél fogva, aki átkulcsolja a lábait a srác hátán a biztos tapadás érdekében.
- Ja, gondolom... Fogd a zsibbadásra. - suttog a lány fülébe, mikor a feje már az ő vállán van. Ezután el is indul az ajtó felé, immáron kicsit lassabb, de magabiztosabb léptekkel. Oda kell figyelnie, nehogy hasra essen a lánnyal együtt. Ehhez a botladozáshoz nagy mértékben a pia tesz hozzá, a súly még ebben az állapotban sem bizonyul túl soknak, inkább nőiesen könnyű. És szőke. Kinyitja az ajtót, ami még csak a lépcsőhöz vezet. Onnan már csak a 3-as számú ajtót kell megkeresni és a szobához is érnek. De addig még van. Mielőtt még becsukná az ajtót, ismét megszólal.
- Nagyon tetszel nekem, Ráhel - hangján hallható, hogy nem viccel, de pont illik is a hangulathoz. Majd szépen lassan meg is csókolja a lányt. Közben becsukja az ajtót és mennek is a lépcsőhöz, amit nagy nehezen sikerül megmászni. Csodával határos módon nem esnek el a lépcsőzés közben. Szerencséjük van, elvégre nem a legkönnyebb csukott szemmel, csókolózás közben lépcsőt mászni úgy, hogy közben egy lány is rajtad lóg -jó értelemben-.
Megérkeznek a 3-as számmal ellátott ajtóhoz, aminek a másik oldalán a hőn áhított szoba lesz. Finoman nekidönti Ráhel hátát az ajtónak, de még mindig ő tartja és egy újabb csók közben ki is nyitja a kulccsal, majd a kilincset lenyomva bent is vannak. Berúgja maga mögött az ajtót és övék is az egész szoba. Ez most mindegy is, a lényeg, hogy ágy is van benne...

Ráhelcica
:DD



Chuck-nak szerencséje van; megtapasztalhatja az érem két oldalát olyan szempontból, hogy milyen életet él. Kis milliomospalánta, aki a nap nagyobbik részében azt csinál, amit akar. És ahogy az alábbi ábra mutatja, szórakozásból is kijut neki. Mostanság legalábbis úgy néz ki a dolog. Örül neki, hogy összejött azért ez az este, mert könnyen vissza is utasíthatta volna a lány. És az elég kínos lett volna. Szerencsére ezt nem kellett megtapasztalnia, eddig biztosan nem. Reméljük, hogy ezután sem kell majd neki.
- A 3-as - ad rövid, lényegre törő választ. Közben a megosztott feladatköröknek köszönhetően épségben fel is jutnak a szobához. Ráhel tapogatta a dolgokat, hogy ne menjenek neki semminek; Chuck pedig csak ment valamerre, mert nem látott semmit. A lábával azért próbálkozott kicsit rugdalózni, hogy semmi olyan ne kerülhessen a srác elé, amire esetleg nem számítana. Sikerül is nekik, mert már az ajtón is bejutottak és a szobában vannak. Innentől kezdve már tényleg csak annyi a feladatuk, hogy élvezzék egymás társaságát, meg ilyesmi. Chuck már az elejétől kezdve érezte, hogy nem kell majd csalódnia, de hát hogy ennyire beletrafál a főnyereménybe azt még ő sem sejtette...


Bámulja a plafont. Pont, mint a vígjátékokban szokták. Csak ez most a valóság; ott kicsit kínos szokott lenni, itt nem az. Eléggé fáradt már, de még nem tud aludni, hiszen a gondolat nem hagyja nyugodni, hogy bűn minden egyes alvásra elfecsérelt perc, amíg Ráhel ott fekszik mellette. Jobb pillanatban nem is jöhet neki, de csak elmondja, ami a szívét nyomja.
- Tudod... - kezdi el, de azért kicsit nehéz ilyet mondani, főleg az első találkozás után. Ha már elkezdte, akkor inkább nekifut mégegyszer.
- Soha nem éreztem még magam ilyen jól, mint veled - gondol ezzel az egész estére, de inkább a szobában történtekre. Úgy gondolja, hogy már csak akkor szólal meg, ha a lány kérdezi. Addig is finoman rádönti a lány fejét a mellkasára és a jobb kezével a lány arcát, haját simogatja. A másikkal pedig a kezét fogja. Chuck azt sem tudja, hogy mennyi az idő. Az éjszakázás miatt elveszítette a még megmaradt időérzékét is. De úgy jobban belegondolva, nem is érdekli. Pillanatnyilag úgy áll hozzá, hogy reggeltől estig itt maradna vele a szobában.

Ráhelcica




Érdekes nap, érdekes fordulatok. A reggele úgy telt, ahogy szokott, a délutánja is. Edzés, dob, lustulás. Mindig sikerül összeokoskodnia valamit magának. Persze azt nem mondhatjuk, hogy soha sem unatkozik. Sokszor elmegy még az életkedve is, még jó, hogy olyankor lélegezni nem lusta...
Kanyarodjunk inkább vissza; bizonyosan ki lehet jelenteni, hogy most nem igazán unatkozik. Az estéje igencsak jól alakult és reméli, hogy még nem ér véget. Bár, ahogy az ábra mutatja, erre elég kicsi az esély, mert egy ágyban fekszik egy lánnyal maga mellett és igencsak élvezi a helyzetet. Inkább mondjuk úgy, hogy a lány társaságát. A lényeg, hogy miközben Ráhelt simogatja, el is kezdenek valami beszélgetés félét. Ez túlzás, mert mindketten félálomban vannak már a hallottak alapján, Chuck legalábbis biztosan. Milyen szép lehet felülről, hogy Ráhel feje pont eltakarja a fiú mellkasán lévő nagy, színes tetoválást. Nem mintha baj lenne, sokan azt mondták neki, hogy az nem néz ki jól, meg már túlzás. A srácot nem igazán zavarja, mert neki tetszik, nem véletlenül csináltatta. Miközben lélegzik, úgy érzi, hogy egy  Ráhellel, mert egyszerre mozognak Chuck tüdeje által. Ez igazán jó érzés a fiú számára. Nem is akarja, hogy vége legyen. Olyan jól esne neki, ha itt maradhatnának még egy igazán hosszú ideig és ki sem kellene mozdulniuk a szobából, ami így most a félhomályban egészen stílusosnak tűnik. Ez a minimális fény is az ágy melletti éjjeliszekrényen lévő kis, gagyi lámpának köszönhető.  A falak olyanok, mintha nem régen lettek volna újrafestve, mert nincsen rajtuk repedés, kopott foltok. Biztosan ezt is renoválták a felújításkor. A bútorok viszont elég megviseltnek tűnnek, tele fakó részekkel, töréssekkel, repedésekkel. Nem mai gyerekek...
- Köszönöm - mondja mosolyogva, miközben ad egy újabb csókot a lánynak. Nagyon jól esik, hogy Ráhel elkezdte simogatni, eddig is luxusban volt, most már teljes kiszolgálásban részesül.
- Neked is - adja ki a hangokat egymás után. Már nagyon elfáradt és alig tartja valami ébren. Átöleli a lányt és ebben a helyzetben el is szenderedik, valahol álom és valóság között lehet...
Valamikor magához tér, fogalma sincsen, hogy két percet aludt-e vagy órákat. Azt sem tudja, hogy Ráhel ébren van-e. Feje még mindig Chuck mellkasán fekszik, ezért nem látja az arcát. A sötétítő pedig elég jól működik és nem szűrődik be kintről semmi.

Lilith Holloway

A buliknak vége, ahogy a nyárnak és a jó időnek is. Bár, ami most zajlik az annyira nem is mondható télnek, hanem csak ilyen identitás-zavaros ősznek.
Chuck mindig sajnálja, ha vége van a nyárnak, hiszen vége a hajtásnak, a folyamatos stressznek, a turnés, bulis, végtelen koncerteknek és beköszöntenek a szürke, egyhangú hétköznapok. Amíg ez a pár zúzós hónap vezette az életét, addig egyszer sem volt a faluba. Bezárta az ajtót és a kaput, és a csomagjaival elindult először Budapestre, majd arra lett figyelmes, hogy már Európán is túl van.
Furcsa visszagondolni arra az időszakra, amikor még csak otthon játszogattak a szomszéd srácnál, mert nekik volt mélygarázsuk. Most meg… Az apja már elfogulatlanul is büszke lehet rá. A munkásságában mondjuk biztos, de a magánéletben annál kevésbé.
Most is csak az idejét és a pénzét pazarolja a csárdában –mondjuk utóbbiból jóval több van-. Még csak az első italát issza, szóval miden rendben van. Tudja, hogy lenne jobb dolga is, mint iszogatni, de jólesik most neki az egészséges zajban gondolkodni, kicsit kiszellőztetni a fejét. Úgyis mindig egyedül van, itt legalább vannak körülötte emberek.
Érdekes, hogy amikor a munkáját végzi, akkor őrült nagy bulik vannak, mindenki szeret mindenkit, de amikor hazaér, ő a legmagányosabb. A buli dobosa, aki ránézésre kiegyensúlyozott és megfontolt; mostanra viszont teljesen kifordult magából és nyoma sincsen semmilyen jóindulatú életformának az életében. Nem hibáztat senkit, de bánja, hogy egy bizonyos nőre túl sok érzelmet pazarolt, és túl sok időt, bizalmat fektetett bele.
Amikor végez az itallal, kér egy újabbat. Körül sem néz nagyon, csak kortyol egyet, és közben egy női hangot hall meg maga mellett, amivel nem is lenne semmi probléma, de… Forrócsoki?! Egy mosollyal nyugtázza saját magának a hallottakat, majd miután lehúzza az italt, kér még egyet és a hölgy felé néz.
- Forró csoki? – Annyira nem is tudja, miért kérdezte, de nem beszólásnak szánta; kisebb mosollyal kérdezte. Olyannak találta, mintha valaki nyáron kabátba mászkálna.

Lilith Holloway

Lehet, hogy valami munka után kéne néznie? Van jó sok pénze a zenéből, de mégis, valamit csinálni, ami leköti az idejét. Úgy érzi, hogy csak telnek a napjai, de nincs meg egy napban sem az, amiért mondjuk megérte felkelni. Mostanság az összes lassan telik, izgalom, értelem és változatosság nélkül. Úgy érzi, hogy minden nap csak túlél, s közben megvan mindene a boldogsághoz, egyedül az emberek nincsenek meg hozzá a környezetében. Mára már belátja, hogy szeretné, ha őt is szeretné valaki, csak ne kelljen minden nap ugyanazt az egyedüllétet éreznie.
- Hát azt látom – karácsonyi hangulat? Rég volt már neki olyan; most is hazament a családhoz, de nem volt az igazi. Apja fáradt volt, mert csak két koncert között tudott hazajönni, és megpróbált inkább pihenni. Anyjával tudott beszélgetni, de folyamatosan csak azt kapja a szüleitől, hogy találhatna már magának valakit. Chuck is tudja, hogy ez teljesen jogos ennyi idősen, de erőltetni nem akarja. Egyszerűen csak találkozni akar azzal, aki neki való.
Lassan körbenéz, de minden a szokásos. A padló ugyanolyan poros, mint eddig volt és a béna zene hangereje sem változott. A pultos arcáról is csak annyit tud leolvasni, hogy igencsak várja már, hogy vége legyen a műszaknak. Ismerős neki az érzés; ha mostanában nem is, de tizenévesen volt, hogy nyáron felszolgált esküvőkön és eléggé elfáradt mindig a nap végére. Szóval az a lényeg, hogy el tudja képzelni, ami most a pultos fejében járhat.
- Igen, előfordult már – mondja beletörődően és elgondolkodik azon, hogy mi az, ami miatt látszik rajta, hogy „sokat jár erre”. Helyesbítenék, nem is sokat, hanem csak néha, amikor a drága ideje engedi. Leveszi a dzsekijét és maga mögé teríti a bárszékre, de a tárcáját maga elé teszi a pultra, majd végignéz magán. Mi az ami arra utal, hogy egy kocsmajáró? Tetovált karjait a pultra támasztja, aztán rá kell jönnie, hogy semmi olyat nem talál. Normálisan fel van öltözve, a tetoválás pedig szerinte nem elítélendő, ahogy a fültágítók sem, szóval inkább el is engedi a dolgot. Vagy meg kellett volna borotválkoznia esetleg?
- Ennyire látszik? – teszi fel a kérdést egy mosollyal fűszerezve.
- De ha az megnyugtat, nem vagyok piás – ezt már ő sem tudja, hogy miért mondta. Int a pultosnak és egy ”kettest” mutat az ujjaival; ennek megfelelően két adag pia csúszik elé. Az egyik úriemberhez méltóan a hölgy elé tolja bal kezével. Ez a tette nem éppen az előző mondatát igyekszik alátámasztani, de ezzel nem foglalkozik. Közben megállapítja, hogy nem néz ki rosszul a lány, de abban is biztos, hogy egy pár évvel fiatalabb nála..

Lilith Holloway

Felerősödik benne egy kezdetnek halvány gondolat: tanítás. Egyszer már elkezdte, de az nem sikerült. Pont ezért nem is valószínű, hogy akad rá jelentkező, szóval inkább el is hessegeti a gondolatot. Türelme az mondjuk lenne, szeretett tanítani, de már nem tudná akkora szívvel csinálni. Hagyjuk a témát, térjünk vissza a jövőből a jelenbe, azon belül is a csárdába.
A lány szabadkozása hallatán csak legyint egyet színpadiasan egy mosollyal, mivel nem nagyon viselte meg, amit mondott neki. Ezzel jelzi, hogy már túl van rajta, hagyják inkább a témát.
- Te viszont szerintem először jársz itt - jelenti ki a feltételezését, miután kortyol egyet a frissen rendelt italából, majd folytatja is.
- Mi szél hozott erre? - teszi fel a kérdést, ami talán elindíthatja a beszélgetést. Nem remél valami sokat, de megteszi, ami tőle telik. Legalább már érte valami impulzus a mai napon. Ha nem is túl sok, egy átlag ember nem is tulajdonítana neki sok figyelmet, neki ez most számít. Azt a következtetést már levonta, hogy a lány valószínűleg diák, azért biztosra megy. Egyszer még végignéz rajta, aztán megszólal.
- Navine? - kérdez, aztán kortyol egyet, majd int, hogy önthetnek még egyet.
- Nem is, inkább levita, ugye? - igen, ez lesz az. Érzi, hogy a korrigálása jó irányba halad. Nincs igazából célja sem a beszélgetéssel, kicsit öncélú is: nem akar egyedül lenni. És ilyenkor jön be a vak szerencse, mint a filmekben, hogy egy hölgy siet a segítségére, csak azért, hogy hősünk elfelejtse minden bánatát és jobb kedvre derüljön. Majd meglátjuk, hogy ez mennyire sikerül. Hogyha a lány válaszol neki és ismét beüt a csönd, akkor Chuck megint megszólal.
- Dobok egy sárgát - mondja, miközben feláll a pulttól, de a kabátját ott hagyja, ezzel jelezve, hogy visszajön. S közben titkon reméli, hogy partnere addig nem lécel le.
Nagyjából öt perc múlva újult erővel tér vissza és rendel két főre újabb italt.

Lilith Holloway

Úgy tűnik, hogy nem is járt rosszul azzal, hogy nem a Pub-ba ment, hanem csak ide a csárdába. Az egyetlen oka erre a tettre az volt, hogy ez közelebb van.
Miután visszatér a WC-ről, megfogja az itallapot és nézegeti a felhozatalt, hogy mit rendeljen következőnek. Nem igazán tud dönteni, szóval átcsúsztatja a mellette ülőnek.
- Mi legyen a kövi? Te választasz - adja át a lehetőséget, mert ő most legszívesebben tolna egy Whisky-t, de nem biztos benne, hogy ebben a hölgy is partner lenne.
- Ja, értem - reagál a lány válaszára. A válaszból Chuck arra következtet, hogy nem igazán szokott pihenni, vagy szórakozni, mert nem volt túl magabiztos. A srác szerint ez öreg hiba, mert nem lehet szórakozás nélkül élni. Ehhez inkább nem fűz hozzá semmit, mert nem tartja fontosnak, helyette továbblép.
A levitát valószínűleg eltalálta, mert a lány nem reagált, szóval felírhat magának egy plusz pontot. Közben elgondolkodik azon, hogyha legközelebb Pesten jár, akkor beújíthatna egy pár ruhát, mert már unja a régieket és egy részük már csak otthoni használatra alkalmas a rajtuk keletkezett sérülések miatt. Most nem külföldön vesz a turnék alatt, mert addig még sok idő van, neki pedig hamarosan elfogynak a ruhái. Eddig szponzorálták, mert jól jártak, ha ő hordja bizonyos márkák ruháit, de felbontotta a szerződést, mert egy alapfeltétel, hogy fotózásokra kellene járkálnia, amiket soha nem szeretett. Meg amúgy is, jobban szerető saját magának meghatározni, hogy mit vesz el. Erre mindig is odafigyelt, nem enged belőle.
- Dobos vagyok - mondja egy mosollyal, de nem sugall magából semmilyen nagyképűséget. Pontosan tudja, hogy eddig meddig jutott el, no meg, hogy semmivel nem több másnál csak azért, mert egyes mugli berkeken belül "híres". Azt nem tartja valószínűnek, hogy itt a faluban bárki is tudná, hogy ő kicsoda. Legalábbis a zenei világból nem, maximum régről lehet ismerős bárkinek is, diákkorából. Mondjuk ahhoz képest meggyőződése, hogy sokat változott a külseje.
- Szóval nem vagyok menő auror, vagy éppen kviddics-világbajnok - mondja gúnyosan, az utóbbi "foglalkozást" el sem tudná mondani, hogy mennyire utálja. Nincs baja a sporttal, de a kviddicst gyűlöli. Idióta, felvágós sportnak tartja, a játékosok nagy részével együtt.
- És te hányadikos vagy? - kérdezi, hogy ne csak róla beszéljenek.

Lilith Holloway

Azon gondolkodik, hogy már kezdi unni a pia ízét is; túl sokszor járt már úgy, hogy az estéit egy pár pohár, vagy üveg bánatfelejtő mellett tölti. Hiába eltérő az ízük valamennyire, nem tudna értékelni egy újabb újdonságot. Ráadásul az az igazán szomorú, hogy egy pár éve még nem is gondolt volna arra, hogy ennyire ambíció nélküli lesz az élete. Mindig is egyedül érezte magát, de reménykedett a holnapban. Mostanra már ez is megszűnt; no meg az is megváltozott, hogy régebben rendszeresen edzett, odafigyelt mindenre. Most már a külsejéért sem küzd annyit, mint akkor. Nem arról van szó, hogy meghízott, pocakot kövesztett, és már nem látja a lábujját sem, hanem csak egy kicsit látszik rajta, hogy megfáradt az élettől, huszonévesen. Bevallhatjuk, hogy nem jó érzés ennyi idősen bárkit is kiégve látni.
- Sublimal Criminals - mondja rezzenéstelenül, mert nem gondolja, hogy bármit is mondana neki a név, annak ellenére, hogy ismert; bár, inkább a mugli világban.
- Előtte az Earthwalkerben voltam - mondja ugyanolyan üresen. Az utóbbi bandára olyan semlegesen gondol vissza; csak a zene tartotta őket össze, mint együttest, ezért is bomlott fel az egész egy idő után, amikor már mindenki jól állt anyagilag és úgy látták, hogy innen már nincs tovább. Referenciának jó volt.
- De gondolom ezek nem mondanak neked semmit, szóval tökmindegy. - mondja egy mosollyal, majd kortyol a hölgy által rendelt Whisky-ből.
Soha nem volt jóba a kviddiccsel, mindig is gyűlölte, mint az alkoholmentes sört. Nem azért, mert nem tud repülni -az csak a kisebb része-, amikor sulis volt, akkor a kviddicsesek mindig többet gondoltak magukról, mint amik valójában. Pedig a kidíszített egyenruhától nem lettek erősebbek, sem okosabbak. Ezt Chuck egyszer tudatta egy eridonos hajtóval még jó pár éve, amikor valamiért belekötöttek. Pálcát rántott a másik, de Chuck azt nem szereti, azért inkább adott neki egy ájulást és gyengélkedőt erő pofont. A másik oldalon meg nyilván egy nagyobb zúzódást és pontlevonást. A pálcáját ritkán használja, most sincs nála. Nem érzi akkora nagy dolognak ezt a varázslósdit, próbálja hűhó mentesen élni az életét. Jó, persze, néha jól ön egy két hangszigetelő, vagy tértágító bűbáj.
Bólint egyet a lány válaszára, amiből megtudja, hogy harmadikos. Addig még ő is eljutott. Ötödikig járt ide, utána magánúton oldotta meg a dolgot, hogy meglegyen a végzettség. Biztos, ami biztos.
- És mi a helyzet ott a kastély falain belül? - kérdezi, mert hirtelen feltörtek a régi emlékek. Mindig csak a rossz vonzotta, meg amivel baj van és veszélyes. Nem akart soha sem menő lenni, egyszerűen rossz gyerek volt, de több tapasztalatot szerzett, mint pár unalmas felnőtt.
- Nincs kedved feldobni valamivel a hangulatot? Kezd unalmas lenni itt ez az egész. - akár ki is mehetnének. Bár, ahogy a lányra néz, nincs túlságosan felöltözve, szóval hosszabb távra csak akkor érdemes kimenni, ha előbb elmennek Chuck házába valami kabát szerűségért, meg egy pulcsiért.

Lilith Holloway


Csinálni kéne valamit, kezd bepunnyadni a buli. Nincs semmi baja a whisky ízével, de kezd kicsit alábbhagyni a fenenagy kezdeti lelkesedés. Nem is indult rosszul a délután, de ettől függetlenül jó lenne valami, ami méltó az estéhez.
- Előfordulhat - mondja egy mosollyal. Könnyen lehet, hogy a lány hallott tőlük zenét, viszont ez most Chuck-ot nem igazán érdekli. Nem az az ember, aki örül annak, ha valaki felismeri az utcán, és úgy néz rá, mintha valami nagy sztár lenne. Viszont ezt a témát le is zárja magában; ennyit a zenéjéről, meg a hasonlóakról.
A lány válasza nem mond sokat. Chuck nem tud meg többet arról, hogy milyen az élet mostanság a Bagolykőn. Igazából érdekelné, de ha a hölgy nem akar többet mondani, akkor nem erőlteti. Hirtelen két lehetőség jut eszébe, hogy miért nem tud meg most semmit tőle. Vagy túl sok rosszban van benne, ezért jobbnak tartja, hogy nem ad ki semmit az ottani rosszaságokról, vagy nem nagyon csinál semmit, ezért nincs is miről beszélnie. Talán inkább az utóbbit tudja elképzelni róla így első találkozásra.
- Az mondjuk lehet - tényleg valószínű, hogy Chuck jobban ismeri a falut, elvégre már régebbi motoros. El is kezd gondolkodni, hogy merre lehetne menni. Hamar mondja is, amire jutott. De előtte még kortyol egyet.
- Hmm... Tudunk menni egy másik kocsmába is - ezt inkább a poén kedvéért mondja, mert nincs sok értelme egy ugyanilyen helyre menni.
- Vagy bármilyen másik kajáldába, vagy ilyesmi. Gondolom sétálni most nem túl jó ötlet, mert elég combos az idő kint - közben hirtelen meghall egy ismerős, mai zenét, amit nem is tart olyan rossznak.
- Vagy... Szabad egy táncra? - ilyet még soha nem csinált. Mondjuk már az is biztos, hogy nem szomjas, meg, hogy nem nagyon foglalkozik azzal, hogy a többi kocsmatöltelék mit gondol róla.
Közben kezet nyújt a hölgynek, hogy azt ő elfogadhassa, vagy éppen visszautasíthassa.

Lilith Holloway

Ahogy beszélget a lánnyal, eszébe jutnak a régi, sulis emlékek. Amikor nagyon menő volt kilógni éjszaka a hálókörletből, amikor a könyvtár tiltott részén nézelődött könyvek után. Vagy a kísértetház meg a temető... Talán legjobban azt szerette, amikor csak este kilógott a faluba sétálgatni, ha nagyon kedvet kapott hozzá. Akkor ez a rész még kicsit rejtélyes volt neki, mert nem ismerte; legfeljebb a boltokban nézelődött. Nagyon sok élményt köszönhet a kastélynak. Soha nem érdekelte sok minden, de tisztában van azzal, hogy minden másképp alakult volna, ha nem ide járt volna, még akkor is, ha csak pár évről van szó. Talán ezért is lakik itt, a sok emlék miatt, ami maradt neki diákkorából. Szeretett mindig külföldön lenni a koncertek meg a turnék alatt, de hosszútávon itthon érzi jól magát. A két-három hét pont elég külföldön. Amikor másfél évis kint élt, azt nagyon nehezen bírta, ő sem tudja, hogy miért.
Úgy tűnik, hogy legalább jó ötlet volt felkérnie a lányt egy táncra, mert elfogadta a kezét. Ezen kicsit meg is lepődik, mert elég spontán ötlet volt. De legalább bejött.
A zene kicsit lassabb, jazz-es, funkos témát feszeget, amivel Chuck tud azonosulni mostanában.
- Egész jól táncolsz - mondja, miközben lassan megpörgeti. Rá sem volt még panasz soha, kisebb korában olyan muglik között volt, akiknél divat a suliban táncolni. A ritmusérzéke meg tudhatjuk, hogy "nem rossz".
Közben azt kell észrevennie, hogy lassan vége lesz a nótának. Kezd kicsit lassulni, halkulni, és hallja, ahogy bizonyos hangszerek elkezdenek kiállni.
- Ha vége a számnak, nem kajálunk valamit valamerre? - ha a lány beleegyezik, akkor folytatja.
- Kajálda, vagy hozzám? -


//Folytatás a Szörnyeteg Barlangjában//

Loise
mai nap



Az utóbbi másfél hónapban jelentősen felborult a napirendje. Nem történt semmi érdemleges, csak ráébredt, hogy kicsit sokat iszik és nem ártana gyakrabban kimozdulni a zenekari próbákon kívül is. Lassan kezdődik a fesztiválszezon, úgyhogy elkezdett még többet gyakorolni, hogy leporolja a tudástárának azokat a részeit, ahova akkor jutott el, amikor teljes mértékben a dobolás csúcsán volt. Már nagyon közel jár ahhoz, hogy elérje a kívánt eredményt. Ezen kívül elkezdett edzeni is, hogy kinézzen valahogy. Eddig is rendben volt a teste, de pár éve kicsit több izom volt rajta, és ezt elkezdte érezni. Minden második napon futkározik a faluban, a hétből pedig hat napon mindig edz valamire kint a kertben. Meggyőződése, hogy az idő teljesen alkalmas a kinti edzésre; mindig is jobban szeretett kint tevékenykedni, mint bent a négy fal közé zárva.
Most viszont vasárnap van. Vasárnap este. A mai nap a pihenésé. Szokásos izomlázzal kelt, de ez nem szegte kedvét, inkább jól is esett neki. Reggeli után (délután 4-kor) lezuhanyozott, felkapott valami időjáráshoz illőt és elindult egy kis sétára a faluba pénztárcával és pálcával a zsebében. Kisétált a falu határáig, pár percre megállt a temetőnél, aztán ismét visszaért a falu központjába, a Fő Utczához. Úgy döntött, hogy a mai estét a Csárdában fogja zárni, méltó megkoronázása a hétnek. Pár hónapja még folyamatosan itt volt, ha éppen nem „dolgozott”.
Ahogy benyit az ajtón, kihasználja az ajtó nyílása miatt beszűrődő fényt, ami megvilágítja a csárda vendégeit, és megpróbálja szemügyre venni az embereket. Sajnos csak kb. 3 asztalig jutott, mert csuknia kellett az ajtót. Az itteniek nem szeretik, ha sokáig nyitva az ajtó. Mindenki hozzászokott a félhomályhoz, ezért nem kockáztat. Lesütött szemmel végigbaktat a koszos padlójú szobán, majd leül a bárpulthoz. Nem is néz semerre, csak a pultot nézi, ahogy kis körmintákban beleitták a poharak magukat a fába, ezzel nyomot hagyva maguk után. Léptek zaját hallja, majd a közvetlen közelben abbamarad. Ebből arra következtet, hogy megállt a pultos pont előtte.
- Egy Whisky-t szeretnék kérni. Jéggel és tisztán.

Loise



Mindig is tipikus Rellonos volt. Nem kerülte a bajt: ha kellett, akkor visszaszólt a tanároknak, verekedett azzal, aki beszólt neki, szívatta a kisebbeket és előszeretettel járkált az iskola azon részein, ahova tilos a belépés, és tudott a létezéséről. Velejéig rossz tinédzser volt, de ami biztos, hogy imádott a Bagyolykőre járni. Így utólag kiváncsi lenne, hogy milyenek lettek volna itt az utolsó évei diákként, de jött a lehetőség és lecsapott rá. Megérte évekig az USA-ban lakni és rocksztárkémt élni, de ez azt hozta magával, hogy hazaérkezése után nem nagyon volt egy barátja sem.
Megérintette az ujjaival a hideg Whisky-s poharat és elkezdett játszani vele, de valami teljesen leblokkolta.
Ez a hang.
Ahogy meghallotta, beugrott neki egy csomó régi emlék. Egy csomó felvillanó kép, nevetés és minden, ami a szerelemre emlékeztette.
- Loise - nem tudott mást mondani, miközben tágra nyílt szemekkel a lányt fürkészte. Annyira rég nem látta, annyira régen eltemette őt magában, az évek alatt teljes mértékben elengedte. Nyilván jó látnia ennyi idő után; az évek alatt még gyönyörűbb lett, nem tudta levenni róla a szemét és nem is tudott megszólalni. Hirtelen kiszáradt a szája és úgy érezte, megszűnik létezni.
Mindkét kezével megtámasztotta a pultot. A pulóvere csak a csuklójáig takarta a karját, ezért látszódtak a kézfején lévő tetoválások. Amikor együtt voltak, Chuck-nak csak a bordáinál és az egyik lábán volt tetkó.

Loise



Teljes káosz. A gondolatai rendszer nélkül, össze-vissza pattognak a fejében falról-falra és várják, hogy a tulajdonosuk rendbe tegye őket. Most megszűnik számára az idő. Nem lát, nem hall, csak Loise mosolyát fürkészi és próbál betelni a látvánnyal, több, de inkább kevesebb sikerrel. Csak egy italra jött, de bőven megérte. Nem is tudott a lányról egy ideje semmit. Tanul-e még, mit csinál, merre van, él-e, hal-e? Bár a búcsú teljesen korrekt volt –ő legalábbis úgy érzi-, mégis rossz érzések töltötték el. Muszáj volt véget vetni a kapcsolatnak; nem tudta, hogy mennyit lesz kint és nem akarta hitegetni a lányt. Jobb volt így mindkettőjüknek.
Egy idegen megzavarja a köztük történő folyamatot, egy szokásos bunkóalak, valószínűleg falubéli. Nem tulajdonít neki különösebb figyelmet, csak egy pillantást vet rá, utána már ismét csak a lányt nézi. Ahogy arrébb megy, lecsapolja a söröket, és kicsit talán el is pirul, amikor a lány lopva tesz felé egy-két pillantást.
~Hiba volt elengednem ezt a lányt.~ Így utólag átgondolva bánja azt, hogy akkor elvált tőle, de ezen már nem tud változtatni. Másik oldalról pedig befutott és jó megélhetése van abból, amit a legjobban szeret.
- Itt várlak – közben leveszi a sapkáját, és kortyol a Whisky-ből, aminek a fele még megvan, mert a pultos lány érdekesebbnek tűnt, mint amivel szolgálni tudott. Kicsit hátradől a bárszéken és észreveszi, hogy mosolyog. Jó érzéssel tölti el, nagyon rég nem volt oka arra, hogy egy kis jókedve is legyen, most pedig megvan rá az esély, hogy ez megváltozzon.
- Hova szeretnél menni? Itt lakom egy utcára, ha az megfelel – teszi fel a kérdést, még mielőtt a lány eltávolodna a mosogató felé. Reménykedik, hogy az este itt nem ér véget.

Loise



Ráférne erre helyre egy kisebb felújítás. Semmi puccos, vagy hivalkodó, de Chuck szerint ez már inkább pince, mint underground, vagy rendes romkocsma. Nem agyal ezen sokat, jobb dolga is van. Alig várja, hogy Loise végezzen és végre egy kis időt tudjanak eltölteni kettesben annyi év után. Lehúzza a Whisky-t és feláll, hogy kicsit megmozgassa magát, amikor meglátja a lányt teljes egészében, nem választja el őket semmi, se a pult, sem egy földrész, sem az idő. Legszívesebben erősen átölelné és elmondaná, hogy mennyire hiányzott neki és örül, hogy végre láthatja. Gyorsan átfut az agyán, hogy ennyi év alatt vajon mi történhetett vele, miután befejezte e sulit. Mestertanonc, a meló meg mellékes? Néha beugrik és egyébként valami teljesen mást csinál? Van barátja? Túl sok kérdés kavarog most a fejében. Reméli, hogy nemsokára tisztábban fog látni.
- Ja - mondja egy mosoly kíséretében. Ahogy állnak egymással szemben, megszűnik számára az idő. Kb. egy hosszú perc után a kocsmaajtó felé néz, sztán vissza Loise-ra és kinyújtja a karját, hogy a lány belekaroljon. Már, ha szeretne. Ha ez megvalósul, akkor elhagyják a csárdát és a fiú háza felé veszik az irányt.
- Mi van veled mostanság? Sulizol még?