37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Návay Regina
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Auror, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos


Návay 2.0 | tündércsendőr
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 192
Írta: 2022. augusztus 16. 22:14 | Link

Patrik


Fannival találkoztam volna ma, és a csárdára döntöttünk, miután Kristóf meg a pubban dolgozik és nem is olyan régen sikeresen összevesztünk mi ketten. Azóta sem beszéltünk, bár ez nem újdonság, az elmúlt két évben sem igazán kommunikált velem, mert valami számomra nem érthető, általa meg nem közölt okból adódóan én vagyok a közellenség. A húga is makacs, de vele jobban kijövök általában. Most azonban ő is csak egy üzenetet küldött, hogy nem érzi jól magát, ezért ha nem bánom, találkozzunk inkább máskor. Még nyomkodom egy fél percig a rúnázott telefonom tanácstalanul, félúton a bejárat és a pult között, válaszolok neki, hogy semmi gond. A helynek úgysem a legkellemesebb az aurája, de amilyen régen jártam itt utoljára, ezt valahogy sikerült elfelejteni. Sebaj, Fannival majd legközelebb a cukrászdába beszélek meg találkát, én viszont most tekintettel a rémes napomra mégis maradok azzal a szándékkal, hogy megiszom egy vajsört. Megérdemlem. Ezzel az elhatározással teszem meg azt a pár lépést a pultig, és az egyik magas székre ülve böngészni kezdem a kínálatot. Legyen inkább mézsör? Nem is tudom. Bánatomban legtöbbször valami édességet eszem, az viszont itt nincs a menün. Marad a vajsör, ha majd ide is eljut a pultos, addig ismét előveszem inkább a telefont, és megírom a mindennapi helyzetjelentést drága szüleimnek. Hosszú napom volt, de minden oké. Puszi. Regi Az autocorrect ezúttal a nevemet próbálja módosítani kitartóan, így miközben harmadik próbálkozásra sikerül nekem győzedelmeskedni, későn veszem észre, hogy mindjárt sorra is kerülök. Ha korábban felnéztem volna, lehet, hogy inkább eliszkolok, ugyanis rögvest felismerem a férfit. Te jó ég. Remélem, nem emlékszik rám meg az egész fanclubra. Úristen. Ez annyira égő, főleg így évekkel később. Szinte már örülök, hogy ez a csárda nem egy remekül megvilágított hely, mert fülig fogok vörösödni mindjárt. Mély levegő, nyugalom, egy, kettő, három, kifúj.
- Helló. Csak egy vajsört kérek - mondom, és félig lekászálódom a székről inkább a pultot bámulva, hogy majd keresek egy üres asztalt, mielőtt még rájön, hogy ismer. Még a hajam mögé bújni se tudok, mert magas copfba kötöttem indulás előtt, úgyhogy feszengve kapaszkodom két kézzel táskám pántjába és szurkolok, hogy ne emlékezzen rám. Most túl kicsinek érzem Bogolyfalvát, pedig már város.
Hozzászólásai ebben a témában

Endrédy Patrik
INAKTÍV


Hound dog || EP
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 65
Írta: 2022. augusztus 21. 11:49 | Link

Regina
#feketehaj

Fejben nem itt vagyok, abszolút. Eltörlöm a poharat, meg aztán még egyet és még egyet, de fejben már azon gondolkozom, hogy mit vegyek fel, mit mondjak, mit csináljak. Rendesen ki van centizve az idő is, igazából kilencre jó lenne, ha ott lennék, közben meg fél kilencig biztos, hogy senki nem veszi át a műszakom. Matyi viszont tuti kizsigerel, hanem érek oda időben és amiatt késik a beállás. Az állkapcsom megfeszül, a gyomrom megint egész kicsire összeszűkül, le is teszem a poharat, hogy ne legyen ennyire a kezem ügyében. Közben begyűrűznek az emberek és végre megint van mit tennem, szóval a rongyot a vállamra dobva  indulok neki a feladatomnak. Mindjárt vége és húzhatok innen a faszomba. Nem is annyira az arcokra koncentrálok, inkább a rendelésekre, de itt-ott megejtek egy bókot vagy félmosolyt, a pénz mindig jól jön.
Aztán az ismerős vonásokra leszek figyelmes, bár az évek sokat változtattak, de még így is felismerem.
- Regi. Szia - villantom rá az egyik legfényesebb mosolyom, a pultnak is támaszkodva pár pillanatig, a fejem oldalra biccentve, alaposabban is végigmérve. - Pohárban vagy korsóban?
Nyilván nem mindegy, mert az egyik csak 3 deci, a másik 5, nem tudom, mennyire szeretne kirúgni a hámból. Megvárom a választ, majd kis biccentéssel kapom le a helyéről a kért méretű poharat és csapolom le a habos italt.
- Nyugodtan ülj vissza, azóta sem eszem embert, nem számít, mi hír járja. - Legalábbis, a hagyományos értelemben biztos, hogy nem. - Fahéj mehet a tetejére?
Hozzászólásai ebben a témában

Návay Regina
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Auror, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos


Návay 2.0 | tündércsendőr
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 192
Írta: 2022. augusztus 21. 20:45 | Link

Patrik


Nem vagyok egy pánikolós típus, most mégis legszívesebben elsüllyednék. Tudom, hogy már nem vagyok tizennégy éves kis csitri, rég kinőttem abból a korból, és azzal együtt a túlzott rajongásból is bármi vagy bárki iránt. A mai eszemmel már biztos nem ücsörögnék hajnalig a klubhelyiségben a barátnőimmel, hogy aztán vihorászva rebbenjünk szét, amint megjelenik, mintha mindenki nagyon tanulna vagy éppen aludna, aztán megbeszéljük, hogy aznap hogyan is állt a haja. Sőt, kiderítettük az órarendjét és teljesen véletlenül tévedtünk arra a folyosóra. És majdnem tíz évvel később az egyik lecikibb dolognak érzem, amiben valaha is részem volt, pedig eridonos voltam és szerintem senki nem lepődik meg azon, hogy éppen ezért én is benne voltam jó sok csínyben, amit csak el lehetett követni. Kicsit úgy érzem most magam, mintha rajtakaptak volna, pedig esküszöm, nem azzal a szándékkal jöttem ide, hogy nem annyira véletlenül találkozzunk.
- Én... nekem fogalmam sem volt róla, hogy itt dolgozol. Aurori becsületszavamra - szalad ki a számon, még mielőtt végiggondolnék bármit is és esetleg magamban tartanám. Még a kezemet is megemelem tenyérrel felé. Ezúttal ártatlan vagyok, mint a ma született bárány, na meg olyan zavarban, mint régóta nem.
- Korsóban. Nehéz napom volt és irdatlanul hosszú - válaszolom végül egy sóhaj kíséretében. Most amúgy is jól fog esni, talán a múlt feletti kínos érzéseknek is jót fog tenni. Nem tudom, hogy mennyire oldódnak sörben, de egy próbát mégiscsak megér. Visszamászom közben a székre, egyelőre a kockás ingem szegélyét gyűrögetve kicsit, és zavartan elnevetem magam, mielőtt a tenyerembe temetném az arcom.
- Istenem ez olyan ciki. Eskü, kinőttem már a fangirl üzemmódból, csak az unokatesómmal találkoztam volna, de lemondta, mert nincs jól. Igen, kérek rá fahéjat is, köszönöm - válaszolok a kérdésre is, előbb csak kipillantva az ujjaim között, aztán inkább mindkét alkaromat a pultra fektetem. Kicsit védekező, tudom, de még mindig hülyén érzem magam. Igazság szerint Viktor halála után amúgy is sok mindenből kinőttem, de Patrik akkor már amúgy sem volt az iskolában, mert pont annyival idősebb nálam. - A zenéteket még mindig szeretem azért, de ez most tényleg igazi véletlen, nem csak olyan idézőjeles, mint tizenéves koromban.
Hozzászólásai ebben a témában

Endrédy Patrik
INAKTÍV


Hound dog || EP
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 65
Írta: 2022. augusztus 22. 11:28 | Link

Regina


Furcsa visszagondolni azokra a napokra, amikor még a Bagolykőbe jártunk és a diákok közt ment a susmus. Eleve nehéz volt feldolgozni, hogy létezik olyan, hogy fanclub, szóval azt hiszem, Regi bármennyire is szeretne erre most fátylat borítani, nekem azért nagyon ott van a fejemben az emlék.
- Jaj, nyilván - mondom olyan hangsúllyal, hogy érződjön az élcelődés, a tény, hogy nem hiszek neki. Pedig amúgy abszolút de, az az idő már nagyon régen volt, mindenki továbblépett rajtam kívül. Nekem kicsit megállt az idő. - Nyugi, nem is gondoltam, hogy azért lennél itt.
Nyilván. Felnőtt nő, vannak, akik még ilyenkor is szeretnek függeni zenekaroknak, de azért a népesség nagy része ezt egy bizonyos kor után elnövi. Szóval általában ezt feltételezem mindenkiről, míg nem ad okot az ellenkezőjére. A kézemelésre azért felnevetek kicsit, de igyekszem nem feltűnően csinálni.
- Hát igen, az aurorok élete már csak ilyen, nehéz és fárasztó. Nem mintha tudnám, de gondolom - jegyzem meg a korsó után nyúlva. Az a pálya nekem mindig is túl sok meló és stressz, túl kevés elismerés szagot hozott. Abszolút nem nekem való, pláne, hogy kevesebb ideig tudok koncentrálni, mint egy átlag kecske.
Nem Ő az első lány, aki zavarban van a társaságomban, de azt hiszem, hogy erre most még indok sem igazán volt. Valahol nagyon aranyos.
- Kislány, csillapodj, senki nem gyanúsít azzal, hogy utánam császkálnál. A házunk környékén nem láttalak, pedig volt már olyan is, szóval én elhiszem. Bár őszintén, szerintem ez nem igazán egy neked való hely - nézek rá sokatmondóan, aztán vissza a helyiekre. Közben lecsapolok neki egy adag vajsört és a tetején lévő habra szórok egy adag plusz fahéjat, mielőtt még elé csúsztatnám az italt. A mentegetőzésre kitör belőlem a nevetés, ez úttal úgy rendesen.
- Én már akkor sem hittem el, de azért megért egy próbát. És, mostanság mit csinálsz, ha nem zenekarok után koslatsz?
Hozzászólásai ebben a témában

Návay Regina
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Auror, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos


Návay 2.0 | tündércsendőr
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 192
Írta: 2022. augusztus 22. 20:00 | Link

Patrik


Fel se tűnt, hogy elfelejtettem hirtelen levegőt venni is a válasza hallatán, amíg azt nem mondja, hogy nyugi. Csak akkor szusszanok igazán mélyet, de messze áll ez azért még egy megkönnyebbült sóhajtól. Ráadásul, mint minden természetes vörös, én is fehér bőrrel vagyok megáldva és könnyen vörösödöm, mint ahogy azt a mellékelt ábra is bizonyára mutatja. Nem látom, de érzem, hogy szinte ég a bőröm. Csak azt remélem, hogy a gyér világítás kivételesen az én előnyömre van és nem is olyan feltűnő az egész. Legalább az aurorok életéről szól a következő megjegyzése, ami pár percre jobb témának tűnik.
- Vannak jobb napok is, de ez a mai nem az volt - válaszolom egy fáradt szusszanással a mondat végén pont helyett, közben hátrasimítva a hajamat. Pár kósza hajszál mindig van úgyis, ami önálló életet szeretne élni, nekem meg jó kis elfoglaltság, mint ahogy az ing szegélyének piszkálása is meg a táskám vállpántjának lelkes szorongatása. Majd mindjárt kézbe kaparintom a korsót, akkor meg annak a fülét lesz pont tökéletes szorongatni, nehogy lenyúlja előlem valaki véletlenül is.
- Nem olyan rég költöztem vissza, az elmúlt két évben Tatán voltam javarészt, szóval ez igazából nem jelent semmit, hogy nem láttál, de miután meghalt a bátyám, találtam új prioritásokat, és a fanclubok lekerültek a listáról - nevetem el magam kissé zavartan, még mindig félig a kezem mögött rejtőzve, de aztán leengedem őket és az alkaromra támaszkodom. Kicsit még ez is ilyen védekező testhelyzet, de ezt talán majd oldja a sör, vagy akad újabb vendég és én figyelhetek kizárólagosan a korsómra.
- Fanninak valóban nem lett volna ideális, én azért már elég hatékonyan meg tudom védeni magam - válaszolom most már ösztönösen is kihúzva magam. Az elmúlt pár évben ez sokkal jobban lekötött, mint bármi más. Párbajszakkör, önvédelem, túlélés, aztán meg két évnyi rendvédelmi akadémia. Mindig van hová fejlődni, de úgy érzem, alapnak nem rossz.
- Köszi! - Átveszem a korsót, és tényleg úgy kapaszkodok a fülébe, mint ahogy azt előre láttam. Ezt már senki el nem veszi tőlem, az biztos. Bele is kortyolok, csak azután rázom meg a fejem kissé vehemensen.
- Azóta is ugyanolyan bénán hazudok, szóval inkább passzolom. Zenekarok után koslatni meg akkor se lenne időm, ha akarnám. Nemrég kerültem be a Kommandóhoz, és még mindig én vagyok az újonc. Mondjuk úgy, hogy nem egy leányálom, de most már csakazértis megmutatom, milyen fából faragtak - mondom határozottan, és mindezt alátámasztandó még a korsót is megemelem, majd olyan lendületesen sikerül letenni, hogy kilöttyen a tartalmából. - Upsz... - pislogok a pultra, de szerencsére egy evapores-szel gyorsan meg is oldom. - Na de mondd csak, alakult azóta új fanclub? Biztos vannak lelkes rajongóitok, akik minden koncertet első sorból buliznak végig és minden dalt kívülről fújnak, vagy nem?
Hozzászólásai ebben a témában

Endrédy Patrik
INAKTÍV


Hound dog || EP
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 65
Írta: 2022. augusztus 29. 18:01 | Link

Regina

Nem az első lány, akit életemben zavarba hozok, így nem vetem a szemére, hogy a gyér megvilágításban is szembetűnő az arcába szökő vér.
- Biztos nem úgy álltak a csillagok - viccelődöm, ami szerintem a legtöbb embernek nem is vicces, de Valentin annyira rá van függve a csillagokra, hogy furcsa is lenne, ha nem lenne a szójárásban minél több ilyen. Van, amikor értékeli, van, amikor ideggörcsöt kap tőle.
Hallottam ezt azt, de őszintén, az élet annyi embert, történetet és hírt dob elém, hogy nem vagyok képes mindent megjegyezni. Az orvos által kevésbé, de barátok által annál gyakrabban diagnosztizált ADHD-m részben a felelős azért, hogy az ilyen dolgokra nem nagyon tudom, mit kéne reagálnom.
- Sajnálom. De legalább egy ideig kiélvezted az ilyesmit -  gyenge próbálkozás a pozitivitásra, nem az én asztalom - kivéve,  ha tudatmódosítószer-tesztről van szó, abba viszonylag gyakran belefutok.
- Ebben mondjuk nem kételkedem, de nem vagyunk olyan veszélyesek, hogy szükség legyen rá - ingatom meg a fejem futólag, el is törölve egy nedves poharat, majd a többi tiszta mellé teszem.
Sokan nem szeretik a habot az italon, mert hogy elvesz az élvezeti értékből - meg a térfogatból -, de a vajsör ez alól kivételt képez, egyszer egy lány külön csak a habot kérte, az egy nagyon furcsa este volt. Regi italánál igyekszem az arany középutat megtalálni, hogy jusson is, maradjon is. Aztán óvatosan elé csúsztatom a pulton.
- Menni fog az, csak lehet, hogy nekik is szükségük van időre, hogy megszokják az új embert. Főleg a nőket. Az országban azért még elég sokan be vannak gyöpösödve - húzom el a számat látványosan. A nővérem mesél eleget arról, mennyire szexisták a férfiak, pedig nem is beszélünk gyakran. Én megértő vagyok, meghallgatom, bólogatok, ez minden, amit tehetek.
Már épp nyúlnék a folt után, hogy letöröljem, de megelőz, amit egy elismerő grimasszal tapsikálok meg kemény kettő darab tenyércsapással.
- Akad egy pár, persze, azért már közel sem olyan a hangzás, kinézet, meg a színvonal, mint annak idején. Főleg lányok, de vannak ilyenek - bólintok még párat, mielőtt elnevetem magam. - A menedzserünk retteg tőlük.
Hozzászólásai ebben a témában

Návay Regina
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Auror, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos


Návay 2.0 | tündércsendőr
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 192
Írta: 2022. augusztus 30. 19:57 | Link

Patrik


- Lehet - válaszolom megvonva a vállam picit. Nem nagyon hiszek abban, hogy a csillagok bármit is befolyásolnak, de ki tudja végülis. Lehet, hogy Marossy eleve rossz csillagállás idején született, attól olyan morcos vén medve, akinek a két kedvenc hobbija a parancsolgatás és mindenki leszidása. A többiek pedig csak élvezik, hogy én vagyok a tápláléklánc legalján, de lesz ez is másképp szerintem, ha majd érkezik új. Csak hát az leghamarabb jövő ilyenkorra esedékes, mire véget ért egy újabb képzési ciklus az akadémián.
- Á, rég történt már, de köszi - legyintek egy röpke mosoly kíséretében. A sajnálat kedves gesztus, de Viktort úgyse hozza vissza, főleg nem hét év után. A nemrég elkészült festménnyel viszont már egészen jól megvagyok, nem is olyan rossz pótolni az űrt, még ha nem is az igazi.
- Ne mondd, hogy nem verekszik néha össze a törzsvendégek egy része, ha már elég alkohol van bennük - vetem fel körbepillantva. Ugyan nem gondolom teljesen komolyan, ahogy azt a hangomon is hallani szerintem, de mégis látok néhány olyan alakot, akik ha elég töményet ittak, boldogan mennek egymásnak ököllel. Csak remélem, hogy ilyenkorra már mind elfelejtette, hogy varázsló, mert ha kettőt látva kezd valaki pálcával hadonászni, az abszolút nem szép, és nem az esztétikai élményre gondolok, hanem a következményekre.
- Haha, az már biztos. Némelyikük azt hiszi, hogy a titkárnő vagyok vagy a személyi asszisztense - helyeselek nevetve. Igazából semmi vicces nincs ebben az egészben, de amíg még tudok nevetni a saját nyomoromon, addig úgy érzem, ez is elmúlik egyszer, mert én túlélem. - Azért olyan ábrándjaim is vannak, hogy ez csak a beavatás, amin minden újnak át kell esni. De majd kiderül, ha lesz nálam is újabb tagja a csapatnak - árulom el, miben reménykedem, és közben megpróbálom még nem teljesen elpárolgott zavarom maradékát vajsörben oldani. Mégiscsak kamaszkorom ciki emlékeinek egyike a szinte már megszállottságig fokozott, látványos rajongás a pult túloldalán dolgozó Patrik iránt. Ugyan ezzel nem voltam egyedül a korombeli lányok között, így alakult meg a fanclub, de mondhatni alapítótag voltam azért.
- Ó, az igen. Nem ütik meg a régi mércét? Ez miben nyilvánul meg, már ha érdeklődhetek? Nincsenek ott minden sarkon? És milyen manageretek van nektek, aki retteg tőlük? Vagy ezeket a lányokat már nehéz lerázni pár fotóval és autogrammal? Csontra éhes kutyuskák vagy már inkább vérebek? - kérdezek hirtelen jó néhányat, majdhogynem elnevetve magam, ahogy elképzelem közben, milyen lehet egy lányoktól rettegő manager. Köpcös, kopaszodó alak jelenik meg lelki szemeim előtt, aki egy csapat leányzó elől igyekszik elmenekülni. Nem szép dolog tőlem, de ismerve milyen voltam én, tényleg viccesnek gondolom, főleg, ha ezek a lányok is pont olyan ártalmatlanok. Aztán ki tudja, mi derül ki, ha válaszol a kérdéseimre. Addig is újfent belekortyolok a vajsörbe. Kellemes érzés, főleg a fahéjjal együtt.
Hozzászólásai ebben a témában

Endrédy Patrik
INAKTÍV


Hound dog || EP
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 65
Írta: 2022. szeptember 19. 21:10 | Link

Regina

Egy mosolyt erőltetek az arcomra. Na, nem azért, mert úgy érzem, az bármit megold, csak azért, mert nem tudom, mi mást mondhatnék erre. Sosem tudtam helyén kezelni a gyászt, meg a családi drámákat, mert... hát, nekem nem nagyon voltak olyanok? Azt hiszem.
- Nem is kell nekik alkohol, a Pityu meg a Béla akkor is egymásnak ugranak, ha csak annyit mondasz "kviddics" - az utolsó szót olyan halkan mondom, hogy az már jóformán inkább csak tátogás, még a kezem is az arcomhoz tartom, hogy véletlenül se vehessék észre, hogy elhangzott a tiltott szó. Megingatom a fejem, hogy ne beszéljünk róla, tragikus amit művelnek.
- Ew. Akkor a feminizmus még mindig nem az erős oldaluk? Kicsit reméltem, hogy nem lesz igazam. - Az orrom ráncba szalad, ahogy kiül a vonásaimra, mennyire elítélem őket. Szerintem így ne lehet egy nőt sem kezelni, vagy legalábbis, nagyon nem illik. - Én neked drukkolok!
Az még a jobbik eshetőség lenne, ha csak azért szívatnák, mert új, nem azért, mert gecik. Opp, pardon.
- Nem lopják ki a szennyesből az ingemet. De ezt akár annak is betudhatjuk, hogy nehezebb hozzáférni. És nem, nincsenek ott minden sarkon, de ahol igen, ott hangosan - nevetem el magam, a tekintetem a pultra szegezem, ahogy letörlök egy foltot, ami talán ott sem volt. Lehet, hogy csak alibi és most rajtam van a sor, hogy zavarba jöjjek. Nem mindig tudom a helyén kezelni a nyomulósabb lányokat, de legalább már vagyok olyan jampi, hogy ezt beismerjem. - Vannak nagyon kedvesek köztük, akikkel jó beszélgetni koncert után, megkérdezni, hogy a papa jobban van-e már, hogy ment a fogszabályzó levetetése... meg vannak azok, akik elől szeretnék felmászni az első fára, hogy ne tépjék le rólam a ruhát.
Még bólintok is egyet, hogy nyomatékosítsam a szavaimat. Csak aztán veszem fel egy pasas rendelését, közben-közben Regina felé pillantva.
- Ha esetleg úgy döntesz, hogy egyszer azért meghallgatnál minket, szólj és felteszünk vendéglistára - mosolygok rá végül. Nem kényszer, ez érződik a hangsúlyomból is, leginkább csak egy ajánlat, amivel vagy él vagy nem.

Hozzászólásai ebben a témában

Návay Regina
Házvezető-helyettes Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Auror, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos


Návay 2.0 | tündércsendőr
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 192
Írta: 2022. szeptember 22. 22:20 | Link

Patrik


- Ajjajaj - szalad ki a számon. Meglepődtem. Körbe is pillantok, ki ül erre, de abból kiindulva, milyen halkan mondta a kulcsszót, gyanítom, hogy nem lehetnek túl messze az említett úriemberek. Jobb lesz vigyázni azzal, hol szeretném kibeszélni a Visegrádi Viperák legutóbbi meccsét.
- Áh, a jó ég tudja, de köszi a drukkolást. Van még egy nő a csapatban, igaz, anyám lehetne, vele teljesen normálisak. Szóval tényleg remélem, hogy ez csak ilyen beavatósdi nem túlságosan felnőttes módon - válaszolom icipicit megvonva a vállam. Nagyon reménykedem benne, hogy jól gondolom, és ha megmutatom, hogy bírom a strapát, elengedik ezt az egészet.
- Pedig biztos virágillatúak az ingeid, miután ilyen füstös kocsmákban hordod őket - nevetem el magam. Eszem ágában sem lenne kilopni, ahogy azokra a rajongókra is kicsit értetlenül pislogok, akik koncerten a melltartójukat dobják a színpadra, mert az olyan... fúj.
- Hát a hagyományt azért nem én teremtettem, én is csak tanultam - válaszolom még mindig vigyorogva. - Igazából fogalmam sincs, hogy a varázsvilágban ennek mekkora a hagyománya, de tekintve, hogy a Walpurgis lányainak is mekkora marketingje van, gondolom, nem csak mugliknál dívik, hogy az ember bolondulásig rajongjon a kedvenceiért, legyen az könyv, zenész vagy színész - teszem még hozzá. Belegondolva nem is tudom, mi történt, de az elmúlt években nálam ez valahogy elpárolgott. Nem volt se film, se könyv, se író, zenész, babámfüle, amitől megint fangirl üzemmódba kapcsoltam volna, de végülis nem is baj. Minden energiámat a karrierembe öltem, és tessék, itt vagyok én, a kommandó támogató századának legújabb lóti-futija. Na de majd megmutatom, milyen fából faragtak, rajtam nem fog múlni. A nagy elhatározást akkora lendülettel öblítem le az italommal, hogy a korsó tartalmának egyharmadát sikerül ledöntenem. Köhintek egyet, majd még egyet, nem volt ez terv, de aztán már figyelek is újra.
- Hűh... és nem félsz, hogy majd megint ott fogok vihogni a sarok mögött? - kérdezem meg ismét elnevetve magam, amikor felajánlja, hogy ha érdekel a zenéjük, felírhat a vendéglistára. - Nyugi, nem gondolom komolyan, de ha elhiszed, hogy felnőttem, egyszer szívesen benézek. Majd bemutathatom, milyen kultúrált rajongó vált belőlem. - Azzal felé emelem a félig tele korsót, majd iszok is belőle.
- Arra, hogy legyen még sok koncertetek - teszem aztán hozzá, bár rémlik, hogy tósztot mintha előre mondanának amúgy. Sebaj. Mindjárt megiszom, és majd nem égetem magam tovább.  
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed