A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

Fárasztó nap volt ez a mai. Karácsony van, és igaz, hogy a suli egy része hazautazott, de még így is maradtak páran. Na ez a pár diák arra jutott, hogy mennyire jó lenne egy kisebb bulit csapni a faluban. Na és hol máshol?! Természetesen a csárdában. Na és ki volt ma estére beosztva? Természetesen én! Ami egyébként tök érthető, mivel se kutyám, se macskám, így ráérek. Vagyis macskám van, de ő megszokta, hogy egyedül van, illetve neki a karácsony is ugyan olyan nap, mint az összes többi, leszámítva azt, hogy teljesen elbűvöli őt a sok szép csillogó dísz. A kis társaság igen korán érkezett és elég korán ki is csapta magát, szóval talán időbe tudok zárni. Este 11 óra van, a vendégek legnagyobb része már távozott, de van a kitartó banda és a törzsvendégek. Mivel egyedül vagyok így már hullának érzem magam, de muszáj bírnom. Éppen 6 korsó sörrel és ugyan ennyi pálinkával egyensúlyozom a társaság irányába. A srácok eddig jó fejek voltak, semmi gondom nem volt velük, de már kezdenek eléggé lealjasodni, így egyikük nagyon viccesnek találja azt, hogy kicsit megpaskolja a fenekem. Mivel a kezem tele van, így nem tudok visszkézből ütni. Szépen lepakolom a kért italokat az asztalra, a tálcát a kezembe tartva magam mellé lógatom, majd a fogdosós fiú felé fordulok. Egy kisebb monológot mondok neki az alapvető illemszabályokról, illetve, hogy kinek a seggét fogdossa, majd távozok. Mivel a fizetésem és a jattom is tőlük függ, így nem tehetem meg azt, amit egyébként tennék. Nehéz visszafognom magam, de muszáj. Kell ez a munka. A pult mögé érve felsóhajtok, majd a csepegtetőhöz lépek és komótosan törölgetni kezdem a még kissé nedves poharakat. Most éppen senki nem kér semmit, így talán tudok picit pakolászni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=786106#post786106][b]Szendrey Adél - 2019.12.27. 15:01[/b][/url]

Fárasztó nap volt ez a mai. Karácsony van, és igaz, hogy a suli egy része hazautazott, de még így is maradtak páran. Na ez a pár diák arra jutott, hogy mennyire jó lenne egy kisebb bulit csapni a faluban. Na és hol máshol?! Természetesen a csárdában. Na és ki volt ma estére beosztva? Természetesen én! Ami egyébként tök érthető, mivel se kutyám, se macskám, így ráérek. Vagyis macskám van, de ő megszokta, hogy egyedül van, illetve neki a karácsony is ugyan olyan nap, mint az összes többi, leszámítva azt, hogy teljesen elbűvöli őt a sok szép csillogó dísz. A kis társaság igen korán érkezett és elég korán ki is csapta magát, szóval talán időbe tudok zárni. Este 11 óra van, a vendégek legnagyobb része már távozott, de van a kitartó banda és a törzsvendégek. Mivel egyedül vagyok így már hullának érzem magam, de muszáj bírnom. Éppen 6 korsó sörrel és ugyan ennyi pálinkával egyensúlyozom a társaság irányába. A srácok eddig jó fejek voltak, semmi gondom nem volt velük, de már kezdenek eléggé lealjasodni, így egyikük nagyon viccesnek találja azt, hogy kicsit megpaskolja a fenekem. Mivel a kezem tele van, így nem tudok visszkézből ütni. Szépen lepakolom a kért italokat az asztalra, a tálcát a kezembe tartva magam mellé lógatom, majd a fogdosós fiú felé fordulok. Egy kisebb monológot mondok neki az alapvető illemszabályokról, illetve, hogy kinek a seggét fogdossa, majd távozok. Mivel a fizetésem és a jattom is tőlük függ, így nem tehetem meg azt, amit egyébként tennék. Nehéz visszafognom magam, de muszáj. Kell ez a munka. A pult mögé érve felsóhajtok, majd a csepegtetőhöz lépek és komótosan törölgetni kezdem a még kissé nedves poharakat. Most éppen senki nem kér semmit, így talán tudok picit pakolászni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=787669#post787669][b]Francesco Nico Bianchi - 2020.01.05. 00:54[/b][/url]

A mai napja könnyeden alakult, elvégre a karácsonyi szünet előtt megíratott vizsgákat javította, illetve tegnap az eridonosokkal karácsonyozott egy keveset. Már persze azokkal, akik maradtak, de meglepően sokan maradtak. Opheliával szerveztek egy kis bulit, ami eléggé zártkörű volt, ez pedig osztatlan sikert aratott. Rengeteg trash kaját ettek, illetve hoztak olyan filmeket, amik tematikusan karácsonyiak, és tematikusan anti-karácsonyiak. Természetesen senkit nem lepett meg, hogy míg az első egy ízig-vérig ünnepekről szóló móka volt, addig a második konkrétan nyáron játszódott. Csak semmi karácsony! Szóval a lényeg az, hogy a program jól sikerült, ezután kellett ma vizsgákat javítania. Sajnos, bármennyire is jóindulatú, lesz pár bukás.
Hazafelé menet úgy dönt, benéz a csárdába, meg akkor meg is kajál, ha már van rá lehetőség. Egyszerűen nem mindig van kedve főzőcskézni, ez is egy ilyen nap. Belépve már nem sok vendéget talál, de nem is bánja, nem kedveli a hangzavart - olasz származása ellenére -, így egyből a pulthoz lép, ahol fel sem ismeri Adélt, míg a lány felé nem fordul. Szőke lett. Wáoh.
- Hát hello - nehéz megszólalnia, mikor utoljára látta, még barna volt és mintha kevesebb tetkója is lett volna. Ráadásul karácsonykor dolgozik? Jó, ennyi erővel meg ő karácsonykor a csárdában flangál késő este, az se jobb. Bár tekintve, hogy a családja amúgy otthon van és már minden bizonnyal alszanak, belefér egy kis tivornya. - Boldog karácsonyt - ahogy felocsúdik, el is mosolyodik, majd helyet foglal az egyik széken. Mivel rég találkoztak, biztos lesz mit megbeszélniük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=789693#post789693][b]Szendrey Adél - 2020.01.18. 15:22[/b][/url]

Nagyjából három poharat sikerül eltörölnöm és elraknom a helyére, mikor hallom és érzékelem, hogy valaki a pulthoz lép. Észrevétlenül sóhajtok egyet, amit egy szemforgatás kísér. Pedig mennyire reménykedtem benne, hogy hamarosan zárhatok, de neeeeem, valakinek nincs jobb dolga, mint most kocsmázni. De mivel jó vagyok ebben, így mire a vendég felé fordulok, ő már csak egy széles mosolyt lát arcomon. Azonban ez a mosoly gyorsan le is fagy, s mivel tudatosul ki is ül velem szemben még a pohár is kiesik a kezemből. Kissé riadt, kikerekedett szemekkel nézek rá, majd megerőszakolom magam és annyit tudok mondani, hogy…
-Szia! őőőőő Viszont! – hebegem. Nico mosolyog, mosolyog mintha semmi nem történt volna, mintha hónapokkal ezelőtt nem csúnyán váltunk volna el egymástól. Én azóta sem tudtam túltenni magam rajta. Akkor láttuk egymást utoljára, azóta még egy sms, vagy bagoly, vagy bármi üzenetváltás nem történt köztünk. Tartottam tőle, hogy nem fogom megúszni a találkozást vele, de őszintén szólva bíztam benne, hogy többet nem kell látnom. Szégyellem magam a történtek miatt… Pedig milyen jó lett volna, ha akkor több eszem van, és nem csinálok hülyeséget. Mennyire nagy szükségem lett volna rá a baleset után. Torkomba gombóc képződik, nyelek egy nagyot, remélve, hátha az segít. A földön fetrengő szilánkokkal mit sem törődve lépek a pulthoz és igyekszem mosolyogni.
- Mit adhatok? – kérdem. Nem tudok őszintén örülni, nem tudok nem közömbös lenni vele. Illetve a pletykák, melyek terjengnek róla, hát mit is mondjak… Mintha nem az a Nico lenne, akit én ismerek.
- Tudom ajánlani a vajsört. Most igen jól sikerült! A karácsony szellemében van benne egy kis plusz ízvilág. - közlöm vele azt, amit ma mindenkinek elmondtam, csak annyi különbséggel, hogy rájuk mosolyogtam is hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=789983#post789983][b]Francesco Nico Bianchi - 2020.01.20. 11:46[/b][/url]

Azért nem akkora meglepetés ő, hogy rögtön poharakat kelljen tördelni - bár tény és való, hogy a látvány párját ritkítja. Akaratlanul is elmosolyodik, mintha ezzel finoman, jelzésértékűen nevetne az eltúlzott reakción, hangot azonban nem ad ki. Mégsem lenne kedves karácsony szent ünnepén ilyesmit tenni, ugyebár.
- Minden oké? - felvonja fél szemöldökét és a szilánkokra pillant, amiken pillanatokkal később Adél könnyedén átlép. Vagy bele. Ez is pusztán nézőpont kérdése. Nem igazán tudja mire vélni a lány viselkedését, de érzi rajta, hogy nagyon kimért. Nem pszichológus, de azt még ő is képes észrevenni, hogyha valahol felesleges, vagy feszültséget kelt. Konkrétan úgy csinál, mintha belé toltak volna egy karót, ez a mosoly pedig közel sem olyan szívélyes, mint amilyennek mutatni akarja. Ha jól meggondolom, fogalmam sincs, miért pont ő viselkedik így, mikor a legutóbb egy fartúrónak nevezte a férfit, de ugye az idők változnak, az emlékek megszépülnek, biztos Nico vétette a nagyobb hibát.
- Nos, akkor egy vajsört kérek - megvonja vállát, de válaszadáskor már nem mosolyog. Elvégre Adél is csak látszólag teszi, nem örül a férfinak. Persze az továbbra is abszolút rejtély, hogy mit követett el - leszámítva a tényt, hogy nem kereste a másikat. A helyében ki szaladt volna utána? De most őszintén. Amikor a legjobb barátoddal így bánsz - pardon, az állítólagos legjobb barátoddal -, gondolom utána nem várod el, hogy a nyakadban lihegjen.
Megvárja, hogy az ital elé kerüljön és lazán kortyol bele, úgy dönt, figyelmen kívül hagyja ezt a sértett-durcás viselkedést. Ha a lánynak szüksége volt rá, írhatott volna, ha meg nem volt, akkor kár azon vekengeni, hogy a férfi nem kereste. Whatever. - Mi újság? Jól vagy? - nem tudja, mit kérdezhetne, vagy hogyan, nyilván egyenes választ nem fog kapni, elvégre most haragszanak (?) rá. Vagy csak épp nem kedvelik. Sohasem értett igazán a nőkhöz, csak azt tudta mindig pillanatok alatt felismerni, ha dühösek voltak rá. Nos, Adél most úgy tűnik, roppant dühös.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=805052#post805052][b]Szendrey Adél - 2020.04.13. 16:00[/b][/url]

Kérdését hallva egy komoly monológ fogalmazódik meg bennem, lepörög egy film is lelki szemeim előtt, de ahelyett, hogy ez kitört volna belőlem, csak annyit reagálok, hogy Persze. . Annyi mindent szeretnék neki elmondani, annyira szeretném őt visszakapni, annyi minden történt azóta, hogy egy este nem lenne elég ahhoz, hogy átbeszéljük. De múltkor egy hatalmas határt léptem át, most pedig nem tudom, hogy mit engedhetek meg magamnak és mit nem. Nem tudom, hogy meddig mehetek el, mennyire kíváncsi még rám, mennyire szeretne újra nyitni felém. Emiatt vagyok ilyen amilyen… Teljesen befeszültem és úgy érzem képtelen vagyok lelazulni. Megkapom a rendelést, amit egy biccentéssel nyugtázok, majd Niconak hátat fordítva indulok a korsókhoz, majd pedig a kért italhoz. Mikor a korsó csordultig telt óvatosan leteszem elé, majd egy újabb mosolyt ejtek meg irányába.
– Egészségedre! – a poharamhoz nyúlok mely a pulton áll, majd egy igen nagy kortyot iszok belőle. Cola. Igen, ilyen komoly italokat iszok mikor dolgozom. A csapat srác mozgolódni kezd, húzzák a kabátjukat, s közülük az egyik a pulthoz lépked. – Egy perc! – közlöm Nicoval, majd a kasszához lépek és fizettetem a srácot. Egy igen szép összeget hagynak itt, de e mellé egy jó kis jatt is társul. További szép estét kívánok neki, majd széles mosollyal köszönök el a kis társaságtól. Ahogy kilépnek az ajtón én már ott is termek, majd kiteszem a "Rögtön jövök" táblát. Visszafelé haladva egy nagy sóhaj tör fel belőlem.
- Hiányzol! – közlöm vele majd egy gyengéd, őszinte mosolyt küldök felé. – Nagyon sajnálom a történteket és remélem, hogy már nem haragszol rám annyira.
Megtámaszkodom mellette, majd az arcát, a reakcióját figyelem. Annyira szeretném, hogy újra tudnánk kezdeni azt a barátság dolgot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=806187#post806187][b]Francesco Nico Bianchi - 2020.04.20. 03:23[/b][/url]

Nos, amennyiben minden oké, ám legyen, nem fogja feszegetni a témát. Tud ám ő is közömbös lenni a nővel, szóval működik ez a passzív-agresszivitás fordítva is. Csak úgy utálja ezeket a játszmázásokat! Különben is, milyen hülye szokás az, hogyha megkérdezik tőled, mi van veled, akkor egyszerűen rávágod, hogy „semmi”, miközben még a vak is látja, hogy be vagy feszülve, mint atom? Nem fogja megérteni a nőket, Emily-t sem értette soha, csak szerette.
- Köszönöm – magához húzza a korsót és belekortyol, ledönt vagy három-négy kortyot, s csak utána koppan pulton az üveg. Eközben megállapítja nagyon szellemesen, hogy Adélnak nem kéne annyi kólát innia, még a végén be fog itt rúgni, de jelenleg láthatóan nincsenek olyan viszonyban, hogy viccelődni kezdjen, így ezt most magában tartja. A közlésre biccent, majd amikor a másik nem figyel, megvonja vállát. Észre sem fogja venni, elvégre eddig sem igazán kommunikált vele a nő, most mi fog változni? Legalább nem lesz teljesen kínos, hogy itt vannak egymástól egy méterre és mégsem állnak szóba egymással. De komolyan, miért kell még karácsonykor is ezt csinálni? Egyre jobban spannolja fel magát és már készül is a szent beszédére, miszerint mennyire gyerekes, ami itt zajlik és történjen bármi, csak ezt fejezzék be, azonban a pub ajtaja csukódik és egy világi nagy sóhaj hangzik fel háta mögül. Nocsak, más is belefáradt volna ebbe a közjátékba?
Hátrafordul erre a szóra és szemöldökei megemelkednek. Hát ezután az indítás után sok mindenre számított, csak arra nem, hogy hiányzik a másiknak. Megvárja, hogy Adél mellé érjen és ízlelgeti a szavakat, hiszen tulajdonképpen megbocsájtott. – Te is nekem. És elég hülyén éreztem magam, hogy szóba sem állsz velem, vagy hát ilyen udvarias-távolságtartó vagy – nem is hazudik, tényleg elég szar szitu. Mert azon nem tud változtatni, amiről nem szólnak neki. Pedig mindenki elhiheti, nem akart ő sohasem ártani senkinek, főleg olyannak nem, akit a barátjának tart.
- Borítsunk rá fátylat. És, ha van kedved, akkor mondd el, mi újság veled igazából – szándékosan kihangsúlyozza az utolsó szót, mert mindketten pontosan tisztában vannak azzal, hogy ez jelentőséggel bír. Még, ha nem is nagyon naggyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=806637#post806637][b]Szendrey Adél - 2020.04.22. 17:29[/b][/url]

Egy hatalmas kő esik le szívemről, mikor közli, én is hiányoztam neki. Életünk első találkozása egy elfuserált randi volt, de valahogy mégis megvolt az összhang. Ebből végül barátság alakult ki, Nico pedig azok közé az emberek közé tartozik, akikben feltétel nélkül megbízok. Szinten minden tud a szar gyerekkoromról, a családi drámáinkról, az félrecsúszott kapcsolataimról. Annyira közelinek éreztem, hogy mikor megszakadt a kapcsolat köztünk, bennem is kicsit megszakadt valami. Összeszedtem magam, de sokszor eszembe jutott. Kellemetlen, mikor rájössz, mennyire hiányzik valaki, mennyire szeretnél vele lenni, pedig tudod, hogy erre most esély sincs.
Nem válaszolok neki, csak egy megkönnyebbül sóhaj tör fel belőlem. Közelebb lépek hozzá, majd átkarolom a nyakát. Jó szorosan magamhoz húzom, arcomat vállába fúrom és mélyen beszívom az illatát. Innen motyogom neki, hogy…
- Én is! Úgy örülök, hogy meg tudsz bocsájtani! Őszintén, tényleg nagyon sajnálom! –
Még mielőtt elengedném őt és eltávolodnék tőle egy gyengéd puszit nyomok a nyakára. Aztán leesik, hogy ezt lehet nem kellett volna, mivel a nyakra nem adunk csak úgy puszikat. A legtöbbeknél az egy igen meredek erogén zóna. Hupsz! Egy mély sóhaj tör fel belőlem, majd a pult mögé sétálok.
- Nos. - kezdek bele, miközben elkezdem összesöpörni a szilánkokat. - Azt hiszem már rendben vagyok. Itt dolgozom egy ideje, bérlek egy szobát a faluban, ha éppen ráérek, akkor pedig motorozgatok valamerre. Nem olyan rég volt egy igen komoly balesetem, de már jól vagyok. Apával nagyjából rendeződött a viszonyunk. Otthagytam a sulit és most élem a felnőttek életét. - játszi könnyedséggel mesélem neki, mintha ez egy tök hétköznapi sztori lenne. Számomra már az, de hónapokkal ezelőtt valószínűleg nem így vázoltam volna.
- Na és veled mi a helyzet? Mizu a barátnőddel? - nézek rá mosolyogva, majd oldalasan felülök vele szemben a pultra és iszok egy kortyot a colamból. Természetesen a pletykákból én sem maradtam ki, így hallottam róla ezt-azt.  Most kitálalhat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=808227#post808227][b]Francesco Nico Bianchi - 2020.05.11. 09:25[/b][/url]

Ideje volt már, hogy rendbe tegyék a barátságukat, de nem gondolta volna, hogy ilyen sokáig fog tartani. Ahelyett, hogy beszéltek volna egymással, a pletykák lettek kapcsolatuk fő mozgatórugói, már pedig ki tudhatná náluk jobban, hogy ezek az ízléstelen híresztelések mennyire hamisak? És ez a lényeg, többet nem engedhetik meg, hogy ez a dolog közéjük férkőzzön. Ahogy átkarolja a lány, ösztönösen húzza magához, mert ezúttal megnyugtatja az ölelés. Lehunyja szemeit, hisz férfi létére karácsony este másra se vágyik, csak hogy elsírja magát, amiért az, akit a világon szinte mindennél jobban szeret, egyszerűen összeszűrte a levet a háta mögött a legjobb barátjával. Mármint, a volt legjobb barátjával, akarom mondani.
- Tényleg nem haragszom, már rég túl vagyunk rajta - azóta annyi minden más történt, hogy lehetősége sem volt durcázni ezen az ízetlen tréfán. Mi tagadás, kicsit felgyorsultak az események, mióta kellett neki egy alibi barátnő... Morfondírozás közben megérzi a nyakát érő leheletnyi puszit és ösztönösen bizsereg bele. Mondjatok nekem egy olyan embert, akinek nem erogén zónája ez a pont! Na ugye. Éppen ezért készségesen ereszti el Adélt, mielőtt a lány észrevehetné ezt a természetes reakciót.
- Volt egy baleseted? Mi történt? - a többi rész annyira nem csigázza fel, de az, hogy a másiknak baja esett, az már egy érdekesebb kérdés. Ezzel könnyedén el is terelődik figyelme a korábbi intermezzo-ról és minden visszaáll a régi kerékvágásba. - És várj, otthagytad a sulit? De miért? - most realizálja csak, mennyi mindenről maradt le. Ezek szerint másnál is hiper űrsebességgel reppent el ez az elmúlt közel fél év. Hurrá. A kérdésre összepréseli ajkait és hirtelen nem tudja, hogy káromkodjon, sírjon, esetleg nevessen-e. Nehéz a választás. Egyszerre tenné mindet és egyiket sem, mert túlságosan fájdalmas az egész.
- Nem a barátnőm, mióta eltöltött egy kellemes estét a legjobb barátommal. Állítólag nem történt köztük semmi, de persze messziről jött ember azt mond, amit csak akar - még forr benne a düh és a rosszindulat, épp csak visszaértek a kirándulásról, túlságosan is élénkek az emlékek. Nem is érti, miért nem hisz Emily-nek. Talán azért, mert úgy érzi, mindez bosszú azért, ami Opheliával történt, pedig az nem is volt valós és nem is fek... Na jó, de az a nő előtt volt, úgyhogy tökre nem számít.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=808258#post808258][b]Szendrey Adél - 2020.05.11. 19:51[/b][/url]

Érzem, ahogy magához húz és ettől egy jól eső bizsergés fut végig egész testemen. Nem gondoltam volna, hogy ilyen erős érzéseket és reakciót fog kiváltani belőlem, ha újra találkozunk és úgymond békét kötünk. Már nem haragszik és ez elmondhatatlanul jól esik számomra, pedig én tuti nem bocsájtottam volna meg magamnak. Igaz csak poénkodni szerettem volna, viccesen elütni a dolgot, de sajnos nem úgy sült el, és hosszas eltávolodás lett a vége. De lehet tudat alatt direkt csináltam amit, mivel megijedtem a saját érzéseimtől. Azóta is utálom magam miatta…. Nem tudtam mit kezdeni magamban azzal, hogy esetleg többet érzek iránta szimpla barátságnál. Na de az már a múlt és teljesen felesleges rágódni rajta. Mikor elmesélem nagy vonalakban, hogy mi történt velem, két dolog ragadja meg a fantáziáját. Egy mosoly kúszik arcomra, és még mielőtt belekezdenék a mesélésbe, felállok és hátat fordítok neki. Felhúzom felsőmet úgy, hogy a hátam és a vállaim látszódjanak. Nem szükséges szemüveget húznia ahhoz, hogy lássa a hegeket. Őszintén szólva nem egy szép látvány, annak ellenére sem, hogy már beforrtak, viszont a tetoválásokat így kissé elcsúfította. A srác, aki készítette őket jelezte, hogy tudja korrigálni a dolgot és lehet minden olyan, mint fénykorában, de én nem szerettem volna. Ez majd mindig emlékeztetni fog a történtekre.
-  Hát motoroztam és rutinból közlekedtem, talán kicsit gyorsabban, mint kellett volna. Egyszer csak egy autó kikanyarodott elém én pedig már nem tudtam megállni és átrepültem felette a motorral. Rosszul estem és a motor is csapódott rajtam az egyik bukfenc közben. Aztán elrepültem jó messzire. Több napig nem tudtam magamról, majd hosszas lábadozás után újjáépítettem magam. - a történet felénél visszahúzom a felsőm és Nico felé fordulok. A pulton megtámaszkodom kezeimmel, s kissé oldalra biccentett fejjel mesélem a sztorimat. - A bal csuklóm azóta se működik rendesen, az is kapott esés közben. De egész jól összetettek a dokik. – megvonom vállam, majd a poharam után nyúlok és iszok egyet.
- Hát azt nem kell bemutatnom neked, hogy mennyire herótom van ettől a varázslósditól. Mindig is rühelltem és ezen senki és semmi nem tudott változtatni. Mivel nem érdekelt, így nem is erőlködtem a tanulással, aminek a gyümölcse az volt, hogy majdnem mindenből bukásra álltam. Közben munkát kaptam és úgy döntöttem elengedem a dolgot. Úgyse fogom soha használni az erőm, illetve már akkor tudtam, hogy a vendéglátás az én területem. Szóval kiléptem. - nemes egyszerűséggel vonom meg vállaim, majd érdeklődöm az ő kis dolgai felől. Természetesen az akkori érzéseim most mind előbukkantak valahonnan jó mélyről, ahol eddig voltak, így egyértelműen a családi állapota az első, amit tudni szeretnék. Igazából tisztában vagyok vele, hogy ez egy kurvára egyoldalú dolog, ő sosem fog rám úgy tekinteni, de ezzel nincs is semmi baj. Már beletörődtem és elfogadtam azt hiszem, bár a fejemet nem tenném rá…
- Nagyon sajnálom… –arcomon együttérzés látszik, s a pulton átnyúlva simítom végig karját. - Meg tudod ezt neki bocsájtani? Újra tudod kezdeni vele? Váltott ki belőled olyan érzelmeket, bizsergést, pillangókat, hogy megérje küzdeni érte? - kérdem tőle, de közben tenni-venni kezdek a pult mögött. Előveszem a legjobb whiskyt a pult alól és két poharat is Nico elé helyezek. Töltök 4-4 centet, majd az egyik poharat közvetlen elé rakom, a másikat elveszem. - Búfelejtő! A vendégem vagy! - emelem meg kissé a poharat, majd iszom egy kortyot.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=808683#post808683][b]Francesco Nico Bianchi - 2020.05.17. 04:14[/b][/url]

Figyelmesen hallgatja Adélt és kendőzetlenül csóválja meg a fejét. Ez ugyanolyan, mint rutinból vezetni, csak ott legalább van egy kaszni, ami megvéd a sérülésektől, ellentétben a motorral, ahol van az ember és kész. Ráadásul ez a baleset elég súlyosnak is hangzik, ami azt illeti, szóval egy bizonyos pontnál egyszerűen kiül arcára az ’úúú’ kifejezés. Amikor szörnyülködsz, de nem tudod, mit mondhatnál. Leginkább azt, hogy megrángatod a másikat, hogy teljes mértékben nem normális, de ennek már mindegy, akkor kellett volna.
- Remélem tudod, hogyha ezt akkor hallom meg, meg is öltelek volna, ha a baleset nem teszi. Hogy lehettél ilyen felelőtlen? – akárhogy is szépítjük vagy épp csúfítjuk a dolgokat, igenis vannak emberek, akik aggódnak a lányért, akkor is, ha épp fasírtban voltak. Hatalmas felelőtlenség ilyesminek kitenni magát, aztán félvállról véve még mutogatni is a nyomokat, mondván ’ez van’. Bár ismerve a szőkét nem kételkedik abban, hogy a felépülése után nem sokkal ismét felpattant a kétkerekűre, hogy az utakat rója. Így végignézve rajta meg kell állapítsa, hogy rengeteget változott a megismerkedésük óta, van amiben jobb, van amiben rosszabb irányba. De ez már csak ilyen, nem? Nico is sok mindenen ment keresztül, amik mind formálták őt valamilyen irányba. Például a nőket egyre szerencsétlenebbül kezeli, ami visszatekintve az elmúlt időszakra kész művészet.
- Ha azért csináltad, mert így jobb, akkor tök rendben van. Különben sem kell mindenkinek doktor professzornak lennie, úgyhogy valósítsd csak meg magad – elvigyorodik, miközben arra gondol, annak idején ő is inkább csak autószerelő akart lenni, mint apja. Gyerekkorában imádta bütykölni a különböző járgányokat, rendszeres programjuk volt, míg meg nem jelent nála a fáziseltolás, ami mindent megváltoztatott és inkább a továbbtanulás felé sodorta. Hogy megbánta-e? Egy kicsit sem. Más életre vágyott, de végül ez teszi boldoggá.
Az együttérzéstől egyszerre érzi jól és rosszul magát. Nem szereti, ha sajnálják, de valahol meg igényli, hogy az ő lelkecskéjét is ápolgassák. Éppen ezért nem húzódik el, csak hálásan pislog a lány felé. – Nem tudom, képes vagyok-e rá. Istenem Adél, annyira szeretem – keservesen szólal meg, látszik rajta, hogy őszintén szenved döntése súlya alatt. Hogyan várhatják el tőle, hogy becsületét és önérzetét sutba dobva egyszerűen kezdje újra? Még akkor is, ha nem történt semmi, maga a pletyka is sértő, legalább annyira, mintha azt mondanák valakinek, hogy a gyerek nem az övé. – Köszönöm – elfogadja az italt és a koccintás után nem teketóriázik soká, lehúzza az egészet. Neki köztudottan megárt ám a pia, így nem is kell több mint egy kis öblítés a vajsörrel és már a világáról is alig tud. Adél könnyedén az asztal alá ihatná, ha akarná, de tudva, hogy ilyenkor minden sokkal homályosabb és az ember tesz meggondolatlan dolgokat, inkább nem tölt újra neki. Ettől függetlenül fogalmuk sincs, meddig beszélgetnek úgy, mint már jó ideje nem: mint két jó barát, akik újra ugyanazon a ponton kötnek ki életükben, mint már oly sokszor. Annyi biztos, hogy Nico csak hajnali három felé ér haza, akkor is igen pityókásan, de könnyebb lélekkel. A nő sem maradhatott már sokáig, mert az olasz természetesen segített neki pakolni, hogy mihamarabb elmehessen ő is. Nos… Boldog karácsonyt, azt hiszem.