Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Dobrai Vanda.

Az Istvánnal való találkozásom óta pár óra telt csak el. Felkavart, ez az igazság. Annyi idő után újra látni, és még mindig azt érezni, mint tizennyolc évesen... Nem túl jó. Igaz, utána egyszer sikerült csak hasonló érzéseket táplálnom férfi iránt, az egy fél évig tartó kapcsolat volt.
Ez az esemény feljegyzésre került a lila kemény kötéses naplómban. Elfogott az az érzés, hogy tegyek ellene, ideiglenesen legalább. Sosem ittam túl sokat, már egy pohárka is a fejembe tud szállni. Ez kellett nekem, ezt követően pedig egy kiadós alvás.
Másodszori tusolás következett, főként időhúzás céljával. Mit akarok én itt, egyedül egy ekkora házban? Titkon reméltem, hogy majd legalább Ákos bekopog így az első itt töltött napom estéjén, hogy pezsgőt bontsunk, de őt már lefoglalja a családja. Számomra a munkám volt egészen idáig az első, ezekben az időpontokban is legtöbbször a kapkodás volt porondon, mintsem a csárdába készülődés.
Lassan de biztosan felkészültem az első bepillantásomra a kocsmába. Amíg még itt éltünk, édesanyámék nem engedték, hogy bemenjek a sötét alakok közé. Még Ákosnak sem örültek, ha kiderült hol járt.
Fekete ruhákat öltöttem, mindössze a nadrágom volt méregzöld szaténanyagból. Bokacsizmában, sállal és kesztyűvel léptem ki a kis birtokom kapuján. Lassan haladtam, elméláztam a szomszédaim házain. Minden bizonnyal alig lakik a régiek közül ott már valaki. Talán egy nap, amikor lesz kedvem, átmegyek párukhoz süteménnyel, mint a filmekben. Az jó pont, igaz?
Ez a Máguscsárda semmi olyannal nem szolgált, ami meggyőzött volna róla, hogy itt a helyem és törzshellyé fog válni. Elhúztam a számat a töménytelen mennyiségű kosz és piszok láttán. Ha nem teszem az ujjam az orrom alá, száz százalékig eltüsszentettem volna magam. Na de ha egyszer bejöttem, nem kellene kifordulni egy az egyben az ajtón. Odaléptem a pulthoz, és megvártam, hogy a kiszolgáló felfigyeljen rám.
- Egy vajsört kérek - hangom annak ellenére, hogy korántsem voltam biztos a hosszú ideig tartó ital elfogyasztásában, határozott volt. A közelben leültem egy szabad asztalhoz, lassan pedig levettem a meleg kabátot, és a kesztyűt.

Dobrai Vanda.

Az Istvánnal való találkozásom óta pár óra telt csak el. Felkavart, ez az igazság. Annyi idő után újra látni, és még mindig azt érezni, mint tizennyolc évesen... Nem túl jó. Igaz, utána egyszer sikerült csak hasonló érzéseket táplálnom férfi iránt, az egy fél évig tartó kapcsolat volt.
Ez az esemény feljegyzésre került a lila kemény kötéses naplómban. Elfogott az az érzés, hogy tegyek ellene, ideiglenesen legalább. Sosem ittam túl sokat, már egy pohárka is a fejembe tud szállni. Ez kellett nekem, ezt követően pedig egy kiadós alvás.
Másodszori tusolás következett, főként időhúzás céljával. Mit akarok én itt, egyedül egy ekkora házban? Titkon reméltem, hogy majd legalább Ákos bekopog így az első itt töltött napom estéjén, hogy pezsgőt bontsunk, de őt már lefoglalja a családja. Számomra a munkám volt egészen idáig az első, ezekben az időpontokban is legtöbbször a kapkodás volt porondon, mintsem a csárdába készülődés.
Lassan de biztosan felkészültem az első bepillantásomra a kocsmába. Amíg még itt éltünk, édesanyámék nem engedték, hogy bemenjek a sötét alakok közé. Még Ákosnak sem örültek, ha kiderült hol járt.
Fekete ruhákat öltöttem, mindössze a nadrágom volt méregzöld szaténanyagból. Bokacsizmában, sállal és kesztyűvel léptem ki a kis birtokom kapuján. Lassan haladtam, elméláztam a szomszédaim házain. Minden bizonnyal alig lakik a régiek közül ott már valaki. Talán egy nap, amikor lesz kedvem, átmegyek párukhoz süteménnyel, mint a filmekben. Az jó pont, igaz?
Ez a Máguscsárda semmi olyannal nem szolgált, ami meggyőzött volna róla, hogy itt a helyem és törzshellyé fog válni. Elhúztam a számat a töménytelen mennyiségű kosz és piszok láttán. Ha nem teszem az ujjam az orrom alá, száz százalékig eltüsszentettem volna magam. Na de ha egyszer bejöttem, nem kellene kifordulni egy az egyben az ajtón. Odaléptem a pulthoz, és megvártam, hogy a kiszolgáló felfigyeljen rám.
- Egy vajsört kérek - hangom annak ellenére, hogy korántsem voltam biztos a hosszú ideig tartó ital elfogyasztásában, határozott volt. A közelben leültem egy szabad asztalhoz, lassan pedig levettem a meleg kabátot, és a kesztyűt.

[Barbara]

Ez ma nem igazán az én napom volt. Reggel eltörtem a kedvenc bögrémet, ami ha boszorkány lennék, fél perc alatt helyre tudnék hozni. De nem vagyok, így mély búcsút kellett vennem tőle, miközben a kukába dobtam. A bögrét még az exemtől kaptam, mint ahogy a kutyámat is. Délelőtt folyamán nem csak a bögre, hanem sok más dolog is kipottyant a kezemből. Szerencsére ezek nem voltak törékenyek. Ebédre kutyultam magamnak egy adag wellington pulykamellet, de túlzottan sós lett. Ennek ellenére megettem, mivel nem olcsó étel, de vagy egy liter teát megittam mellé. Délután jobbnak láttam nem csinálni semmit, így egész nap csak hevertem a kanapén, olvasgattam, Dongóval játszottam, majd elszaladtam a postámért.
Teljesen kiborultam amikor megláttam az a flancos borítékot. Nem mertem kinyitni, nem akartam látni, hogy mi van benne. De kénytelen voltam. Legrosszabb rémálmom beteljesült. Egy esküvői meghívó díszelgett benne, mellette pedig egy levél. Dávid kézírása, és az ő neve állt a meghívón. Megnősül. A levél kiesett a kezemből miután elolvastam, majd szépen csendesen elsírtam magam. Most tudatosult bennem, hogy tényleg, végleg vége. Valahol legbelül még reménykedtem, hogy mi majd kibékülünk, és minden úgy lesz, mint régen. De nem! Tévedtem!
Letöröltem a könnyeim, majd még egyszer átfutottam a levelet, melyben Dávid megírta, hogy nagyon sajnálja, de ő most boldog, és nekem is ezt kívánja, és nagyon reméli, hogy nem haragszok rá, és elmegyek az esküvőre. Nos nem rosszból, de azt lesheti. Nem fogom végignézni, ahogy elveszi azt a nőt.
Úgy döntöttem, hogy erre inni kell egyet, szóval letusoltam, tettem vettem, majd kabátomat felhúzva indultam meg a csárda felé. A mai ruhaválasztásom egy bordó denevér ujjú pulcsira esett, alá egy fekete pántos topp került, ehhez egy fekete, bőrhatású cicanacit társítottam, végül egy fekete szögecses bokacsizmával zártam az öltözetemet. Szintén szögecses táskám lóg az oldalamon. Így lépkedek be a csárdába, majd azonnal a pulthoz lépek.
- 2x2 cent Bacardit kérek és egy korsó vajsört. -
A pultos biccent, majd hamarosan érkezik a két rövid, majd a sör is. Az egyik adag rumot ott helyben lehúzom, majd megfogom a másik két italt, és asztal után nézek. Az egyiknél egy fiatal lányt pillantok meg, akiben az új szomszédot vélem felfedezni. Odalépkedek hozzá, majd megállok az asztal mellett.
- Szia! Gond lenne ha csatlakoznék? Te költöztél be abba a hatalmas házba, ugye? -

Dobrai Vanda.

A franciatanárnőm már réges-régen megmondta; Barbi, tündérmesék nincsenek. Meg kell dolgoznod azért, ami az álmod. Nem adtam fel, én el is értem minden álmomat, és a magam elé kitűzött céljaimat. Boldog vagyok, jól élek, nem tagadom, hogy el vagyok kényeztetve. És hogy ez hogy jött a képbe? Tündérmese és elkényeztetett szőke hercegnő. A tündérmese az én kis fejemben annak idején a csárdáról más volt, nagyban más. A díszes berendezés és tisztaság mellett tökéletesen csillogóra törölgetett poharak és az idő múlását nem megmutató berendezések kaptak helyet. Ehhez képest ahogy ott ültem a koszfészekben, előttem az asztalon egy pohárral, amin még látszódtak az előző használatkor rajtamaradt ujjnyomok, azt éreztem, a kislánykori tündérmese egy bazi nagy csalódás. Puff, ennyi volt a csárdáról alkotott tökéletes kis képzeletem. Habár nem mondom, lehet én vagyok a kényes és elkényeztetett. Ettől függetlenül azt elvárnám, hogy legalább a kosz mellett arra adjanak, hogy a poharakat nem csak hébe-hóba öblítik le. Elő kellett vennem a vadi új hófehér zsebkendőmet, valamivel kénytelen voltam letörölgetni a DNS mintákat.
Ami alatt ezen ügyeskedtem, megjelent az asztalom mellett egy nőnemű lény. Felpillantottam rá, majd vissza a pohárra. Az egytized másodperc alatt amíg ránéztem, fel sem tűnt, hogy nem akar tovább menni, hanem megszólít.
- Heló! Csak nyugodtan - kedvesen rámosolyogtam a lányra. Körülbelül annyi idősnek tűnt, mint én. Bólintottam, ezzel felelve a kérdésre. Gondolom híre ment, és nem olyan kis lakásba költöztem, hogy ne vették volna észre. - Itt laksz Te is? - megvártam, hogy leüljön, csak ezt követően kérdeztem vissza.
Tekintetemet nem különösebben vettem le róla, csak amíg felemeltem a fényesre törölgetett szélű poharamat. Párat kortyoltam a vajsörből, és meg kell hagyni, az ital kárpótolt a hely mocskosságával szemben. Nagyon eltalálták, tetszésemnek rövid hümmögéssel hangot is adtam.
- Mellesleg Győri Barbara vagyok, kihez van szerencsém? - kezemet a lány felé nyújtottam. Valamelyest megörültem, hogy sikeres volt az első találkozás eddig.

[Barbara]

A lány belement, hogy helyet foglaljak az asztalánál.
- Köszönöm. -
Letettem a két italt az asztalra, majd levettem a kabátomat. A szék támlájára akasztom, majd a sálamat belegyűröm a kabát ujjába. Ezután foglalok csak helyet újdonsült beszélgetőpartneremmel szemben. Miután leülök egy kérdést intéz felém, ami egyben az én kérdésemre egy válasz is. Ezek szerint jól sejtettem, hogy ő költözött be abba a házba.
- Igen itt. De kissé szerényebb körülmények között. -
Hát valóban van némi különbség az ő hatalmas háza, és az én padlástéri lakásom között. Bár nem panaszkodom. Teljesen jól elvagyok ott. Na meg nem is tudom mit kezdenék egyedül egy akkora épületbe, amibe most ő lakik. Ha nagy családom lenne, akkor természetesen nagyobb házban élnék. De egyelőre se pasi, se férj, se gyerek, se semmi. Élem az egyedülállók olykor boldog, olykor pedig boldogtalan életét.
Hamarosan megtudom, hogy a lány a Barbara névre hallgat.
- Nagyon örülök Barbara. Én Dobrai Vanda vagyok. -
Elfogadom a kézfogást, kissé "megrázom" Barbi kezét, majd egy kedves mosolyt küldök felé.
- Barbarának vagy inkább Barbinak szoktak szólítani? -
Valami oknál fogva szeretem becézni az embereket. Az olyan, mintha sokkal közvetlenebb lenne a viszony közöttünk. De ha ő jobban szereti, ha a teljes nevén hívják, akkor, hogy jövök én ahhoz, hogy becézgessem. A válasza után felemelem az apró poharat és elhúzom a második adag rumot. Érzem, ahogy az alkohol okozta forróság szétterjed bennem. Lehet nem ez a legjobb módja a felejtésnek, de legalább a ma estére jobb kedvre derít. A rum után a korsóért nyúlok és iszok egy kortyot belőle. Ezután szemügyre veszem a korsót, és végre megértem miért törölgette az előbb Barbi a sajátját.
- Hát mit ne mondjak, eléggé... igénytelen?! -
Nem találtam jobb szót rá. A pohár széle koszos volt. Simán lehetett volna róla ujjlenyomatot venni. A korsó másik oldalán egy rúzsnyom díszelgett erőteljesen rászáradva. Kezem a magasba emelkedik, amit a pultos észre is vesz. Intek neki, hogy jöjjön ide. Értetlenül bámul rám, de azért kimászik a pultja mögül, és hamarosan ott áll mellettem.
- Elnézést, de nagyon koszos a korsó. Hozna nekem egy másikat, tiszta, rúzsfoltmentesbe? -
A pultos horkant egyet, de elveszi a korsót és távozik, ezután ismét Barbira pillantok.
- Amúgy mi szél hozott a faluba? -

Dobrai Vanda.

A poharamra pillantva mosolyodtam el. Megfordult a fejemben egyszerre két dolog is; hogy igazándiból eléggé fényűző otthonom van, és hogy jobban tettem volna ha nyáron költözöm, amikor a fák teljes egészében eltakarják a Barbiházat. Sohasem szerettem volna villogni a vagyonommal, de ha már keményen megdolgoztam érte, elvárom a jó körülményeket. Hiszen az otthon a legfontosabb az életben.
- Melyik házban laksz? Régóta vagy itt? - egyből két kérdést szegeztem neki. A sok szomszédház közül tippem sem lett volna rá, hogy melyikben lakhat.
Lassacskán, hogy ne név nélkül folytassuk a csevejt, bemutatkoztam neki. Megörültem a magyar nevének, mostanság olyanokkal voltam körülvéve, akik egy szót nem beszéltek magyarul. Rossz lett volna abba a hibába esnem, amit már annyi helyről hallottam, hogy sokak elfelejtenek a saját anyanyelvükön beszélni. Az én beszédemben akcentus sem észrevehető, hála az égnek.
- Jobban szeretem a Barbit, a Barbara olyan hivatalos – vontam meg a vállam finoman felnevetve. Őt azonban nem igen lehetne becézni, erre a következtetésre jutottam pár másodperc gondolkodás után. Vanda. Vandus? Kissé...babás, és nem öt perc ismertség után kellene így hívnom. Egyelőre hagytam.
- Pontosan – bólintottam. Arckifejezésem a lány korsóján éktelenkedő undorító nyomok láttán hamar elváltozott, az övé rosszabb volt, mint az enyém. Azon legalább csak ujjlenyomatok voltak.
Tetszett, ahogy szólt a pultosnak. Én feleslegesnek tartottam az első betérésem alkalmával máris elkezdeni a kötözködést, és a kis praktikák, amik még csak nem is olyan feltűnőek, mindig beválnak. Apró kortyok akartak csak fogyni a vajsörömből, rá kellett jönnöm, hogy az íze nem minden. Ha nem kívánja az ember, akkor hiába. Megvártam amíg a férfi mogorván teljesítette Vanda kérését, közben körbepillantottam a helyiségben.
- A Bagolykőben fogok tanulni. Ereklyekutatónak tanulok majd, és amúgy itt nőttem fel a faluban, tehát visszatérő vagyok. Bejártam a fél világot - válaszoltam semmit nem várva. -Annyi csodás hely van! Neked van kedvenc városod, vagy országod?

[Barbara]

Barbi újabb kérdéseire először elmosolyodom, majd egy választ is kinyögök.
- A társasház, padlástéri lakásában. Annyira régóta nem. Nagyjából egy tanítási éve. Szóval még én is félig meddig új vagyok a környéken. -
A mosolyom oka nem volt más, mint a két épület közötti különbség. Nem tudom mennyire foglalkozik Barbi az ilyen külsőségekkel. Az ő házát elnézve igen pénzes. A gazdagokra pedig jellemző, hogy lenézik a kevésbé módosabbakat. Majd most kiderül, hogy ő is tucat e, avagy sem. Félreértések elkerülése végett: én nem szégyellem a lakást. Nekem tökéletesen megfelel, és ahogy be van rendezve, azt egyszerűen imádom. Valamin ami még praktikus benne az az, hogy minden a kezem alatt van. A takarításról már nem is beszélve. Kíváncsi lennék, hogy Barbi házát hányan takarítják.
Kérdésemre miszerint, melyik nevét szokta használni, hamar megkapta a választ. A Barbi valóban sokkal barátságosabb. A Barbara olyan kemény hangzású. Ő pedig így elnézve egy törékeny fiatal lánynak tűnik.
A pultos odahívása, majd új rendelés leadása után, én intézek egy kérdést Barbi felé. Érdeklődve hallgatom a választ, majd egy kedves mosoly jelenik meg az arcomon. Ez nem fagy le róla válaszadás közben sem.
- Ereklyekutató. Az nagyon érdekes lehet. Ha jól tudom akkor ezt mestertanoncok tanulhatják. Ha nem így van akkor kérlek javíts ki. Még nem vagyok tisztába vele. De reményeim szerint majd 1 év múlva tudni fogom, hogy mi hogyan működik. –
Egy kisebb hatásszünet következik ezután, mivel a pultos meghozza a sört. Lecsapja elém az asztalra, ismét horkant egyet, majd távozik.
- Köszönöm! – kiabálok utána szúrós szemekkel, majd ezután újra a világutazó lányra koncentrálok.
- Ahogy mondod! Csodálatos helyek vannak a Földön.  Kedvenc város vagy ország.. hmm.. nem igazán tudok róla. Annyira sok helyre nem jutottam még el, így nem tudok erről nyilatkozni. -
Az én és a családom anyagi helyzete nem engedte meg, hogy világutazó legyek. Eljutottam már pár helyre, de leginkább Magyarországgal sikerült rendesen megismerkednem. Ezen kívül pedig csak a környező országok jutottak számomra.
- Te minek köszönheted azt, hogy bejártad a fél világot? -