37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Reissner Krisztián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 133
Írta: 2015. december 10. 20:33 | Link

Zsigmond

Hétvége van, őt pedig mestertanoncként nem kötik úgy a szabályok, mint az alsóbb éves diákokat. Krisztián még a többiekhez képes is sokkal inkább szeret a faluban lenni, a kötelező órákon kívül sincs igazán sokat a kastélyban. Érthető okokból nem bennlakó, így miután véget érnek a kötelező benn tartózkodás órái, vissza is tér Bogolyfalvára. Talán még az eridonos események tudják megmozgatni annyira, hogy bemásszon, meg az a néhány ismerős, akiket eddig szerzett rávette hogy nézzen be a klubhelyiségbe. Most azonban nem az a nap van.
Ma az üssük el az időt egyedül, miközben átgondoljuk az életünket és a házi feladatainkat - inkább a házi feladatainkat - nap van, maga előtt egy egyszerű gin tonickal. Mivel az asztaloknál már nem volt hely, így a pult bal legszélső bárszékéhez telepedett le egy kisebb C-s szabványú, régi rúnaszótárral a kezében, amelynek sajátossága, hogy kombinációkat sorakoztat fel, nem pedig egyenként sorolja fel a különböző elemeket. Inkább gyakorlati haszna van ennek már, nem az elméleti alapot tanítja, de ugyan arra már csúnya is lenne, ha szüksége lenne.
Nem vesz tudomást különösebben a maga körül folyó dolgokról, még az sem kelti fel a figyelmét, hogy tőle néhány méterre egészen csinos kocsmai verekedés van kialakulóban. Igaz, még igencsak gyerekcipőben jár, egyelőre csak egy széket borítottak fel.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zsigmond
INAKTÍV


Fater
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 66
Írta: 2015. december 10. 20:51 | Link

Reissner "Haalányomhoznyúlszbajlesz" Krisztián

Bal vállán a szokásos, egyszerű fehér törlőrongy pihen, úgy dől a drágább kategóriájú italkínálat alatt álló fakredencnek. Karjai mellkasa előtt fonódnak össze, szájában gyerekrágó olvad, amiből olykor-olykor nagy, rózsaszín lufit fúj.
A vele szemben ökörködő két, már régen férfikorba lépett varázslót nézi kitartóan, tekintete nemhogy érdektelen, már-már unatkozónak tűnhet. A kifújt lufi hangosan csattanva durran szét.
- A berendezés helyett egymás arcát üssétek - jólesően csámcsogva kiált oda az ingerült kettősnek, közben ujjaival szedegetni kezdi a bajuszába ragadt, összepöndörödött rágódarabokat. A fene enné meg, hogy mindig elfelejti, ha ekkora a szőre, akkor bizony nem kevés munkával jár eltünteti a rózsaszín maradványokat.
- Te, ott a rúnákkal - szól oda egy egész pofás fiatalembernek, majd állával a felborított szék felé bök. - Állítsd már fel, cserébe meghívlak egy sörre.
Nem vár választ, már nyúl is egy tiszta korsóért, hogy teletöltse az évszak legfinomabb mézsörével. Legszívesebben ő maga is inna egyet, de... ahhoz még korán van, meg hát a csárdaszabályzat is tiltja. Mondjuk azzal eddig se nagyon törődött. A hab tetejére fahéj különlegességet szór, majd rongyával óvatosan körbetörli a krigli oldalát és peremét, hogy ha a pult legszélén üldögélő megtette az apró szívességet, odatolhassa azt elé.
Hozzászólásai ebben a témában

Reissner Krisztián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 133
Írta: 2015. december 10. 21:31 | Link

Zsigmond

Észlel valami mozgást a szeme sarkában, de amíg neki nem hajítanak semmit, addig nincs gond. Jók ezek a hétvégi csárdás esték. Végy két dühös, tesztoszterontól szétrobbanó, tettre kész varázslót, adj a kezükbe tetemes mennyiségű alkoholt.. aztán keverj a paklijukba egy ötödik ászt.
Kár, hogy nem figyel, így lemaradt a filmekbe is könnyű szerrel beillő "nincs is öt ász egy pakliban!" felkiáltásról. Ahogy a csattanó székről is, és a járomcsontba csapódó ökölről is. Sosem olyan kényelmes megütni valakit, mint azt gondolná az ember, a bőr és vékony zsír és izomréteg alatt kemény csontok lapulnak, így egy erősebb ütés után az ember keze legalább annyira fáj, mint a másik arca. A kézfej bütykei kipirosodnak, jobb esetben, rosszabb esetben kisebesedik már attól az egy ütéstől is, ha az elég nagy lendülettel lett bevetve.
Így adódik, hogy a felkiáltásra, ami felé érkezik "te, ott a rúnákkal" (a rúna szóra figyelt fel leginkább), addigra nem egy, hanem rögtön kettő sziszegő és átkozódó varázsló felé néz el.
- Ó. Látom, rendben. - Hogy ennyiért kapjon sört? Hogyne. Viszont nem kockáztatja meg, hogy a harci láztól még fűtött páros közelébe menjen, így egy pálcaintéssel helyezi vissza a bútordarabot eredeti helyére, s eztán fordul vissza a pulthoz.
- Úgy látszik, kezd beindulni a hétvégi forgalom. Ennél már csak rosszabb lesz.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zsigmond
INAKTÍV


Fater
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 66
Írta: 2015. december 10. 21:55 | Link

Reissner Krisztián

A pult legszélén gubbasztó fiatalember felfigyel a megszólításra, és a férfi tiszteletteljes kérésének udvariasan - és meg kell hagyni, igazán úriasan - eleget téve fordul vissza hozzá.
- Köszönöm - biccent oda neki Zsigmond, és már tolja is át a márványon a tökéletesen megtöltött hálakorsót. - Mézsör, valami isteni jó fahéjas ízesítéssel.
Beszéd közben lehajol, és homlokát ráncolva zsebkendőt keres a pult alatt, hogy kiköphesse ízetlenné váló rágógumiját.
- Engem nem érdekel, holnaptól a színemet se látják a kedves vendégek. Legközelebb csak vasárnap este jövök - dörmögi a pult alól, rágóját ügyesen csomagolva egy illatos papírba. A labdává gyűrt csomagot, akár ha kosárra dobna, ajkát beharapva dobja ki. - Holnap viszem a gyereket Pestre. Megtanítom tippmixelni.
Abba nem gondol bele, hogy mondandója valószínűleg egyáltalán nem érdekli a rúnákkal foglalkozó könyv felett ücsörgő alakot. Hát ő se rajong az órákig pultnál kotló vendégek szóf*sásának, de hát mit van mit tenni?
Kiegyenesedve a csaphoz sétál, kezet mos, majd vet egy pillantást a verekedő páros felé.
- Mondd már meg, hogy ez mér jó? - fejét rázva figyeli a menetet, aztán összehúzott szemöldökei alatt visszanéz a rúnásra. - Na, ízlik a sör?
Hozzászólásai ebben a témában

Reissner Krisztián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 133
Írta: 2015. december 10. 22:57 | Link

Zsigmond

Mikor elétolják az italt, akkurátusan megforgatja maga előtt a korsót, az aljánál fogva, mintegy megszokásból. Más helyeken azért iktatják be ezt a mozdulatot, hogy megnézzék, máshol koszos-e a korsó, vagy a szebbik felével feléjük kapták. Egy idő után megszokottá válik a mozdulat.
- Jó sűrűnek néz ki. - Ez egy vajsör esetében dicséret, mert színre és állagra meglepően jónak tűnik. Ahhoz képest, hogy ez nem egy igencsak magas árfekvésű kocsma, ismerjük be.
- Tippmix? Hány éves, hogy már szerencsejátékokkal lehet ismertetni?
Kérdez vissza, már csak azért is, mert nem valami gyakori, hogy egy beszélgetés elején egy mágusfaluban valaki a tippmixet emlegesse. Közben a háta mögött valóban egymásnak esett az a kettő, és megfogadva (talán tudat alatt) Zsiga tanácsát, meglepő módon a csontokon kívül nem törik el egyelőre semmi.
- Feszültséglevezetés? Nem tudom, sosem verekedtem még egy kőr ász miatt.
Vállat von, aztán magához húzza a korsót, és nagyot kortyol belőle. A jellegzetes aroma végigszánkázik a nyelvén és torkán, az útját pedig a fel-le szánkázó ádámcsutkán könnyű végigkísérni.
- Egész jó. Jó, kifejezetten, köszönöm, magamtól nem hiszem, hogy rendeltem volna, pedig kár kihagyni.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zsigmond
INAKTÍV


Fater
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 66
Írta: 2015. december 11. 11:17 | Link

Reissner Krisztián

A mézsört illető dicséretre elégedett, féloldalas vigyorral biccent. Amíg ő nem dolgozott itt, addig effélét kapni sem lehetett. A csaposok a maradtak a jó öreg italkínálatnál, és ha néha eszükbe is jutott egy-egy ötlet, végül legyintettek. Zsigmond még Roxmortsban ismerkedett meg ezzel a fahéjas finomsággal, amit a hely tulajdonosának tudta nélkül, saját kénye-kedve szerint készít.
- Egészségedre! Aztán gyere máskor is - mondja, beszéd közben sötét bajszát simogatja. Szavaiban természetesen némi üzletpolitika is felsejlik, ez a hosszú vendéglátós évek alatt kéretlenül is ráragadt.
- A gyerek? Hát, már nagylány korba lépett... egy ideje - fejét billegtetve, ajkait félrehúzva, elgondolkodva felel. - Rebeka már kész nő. Úgy is beszél. Olyan szövege van öcsém, besz*rsz. Lényeg a lényeg, itt az idő, hogy elvigyem egy lottózóba, mert aztán férjhez megy, és sose lesz ideje az apjára.
Meglepi, hogy pultot támasztó vendége ismeri ezt a mugli játékot, hiszen ő is csak nemrég, teljesen véletlenül talált rá. Azóta viszont megszállottan bújja az újságot és töltögeti a szelvényeket, és ha ez nem volna elég, a varázstalanok ötforintosaival rendszeresen kaparja a milliókat ígérő sorsjegyeket. Felcsillanó szemekkel mesél a fiatalembernek, észre sem veszi, hogy mennyire belelendül a dumába.
- Ne is. Eszes gyereknek tűnsz, inkább azzal harcolj - adja a kéretlen tanácsot, mutatóujjával saját halántéka felé mutatva. - Még diák vagy?
Talán nem illendő, de megkérdezi. A mai fiataloknál már nem egyszerű csupán szemmértékkel eldönteni, hogy hány évesek, és hogy alap-, vagy mesterképzésben okulnak. Mind olyan... fejlett.
Hozzászólásai ebben a témában

Reissner Krisztián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 133
Írta: 2015. december 17. 02:06 | Link

Ombozi Zsigmond

Kiszélesedő mosollyal, "mindent értek" arckifejezéssel mutat rá Zsigmondra, amikor elhangzik a bűvös gyere máskor is marketing.
- Tudtam én, hogy csak a vevőkör szélesítése miatt ilyen jó arc maga.
Na nem mintha nem jönne vissza, tulajdonképpen egészen kedveli ezt a helyet. Legutóbb is sikerült felszednie itt egy szőke, francia vélát (vagy ő szedte fel őt, ez igazából neki teljesen részletkérdés), olyan rossz szóval nem lehet a vevőkör, és az első benyomása a helyről is pozitív volt. A sikerélmény határozottan pozitív. A másnap sajgó fej kevéssé.
Aztán majdnem visszaköpi az kortyot, amikor a Rebeka név teljesen váratlanul beúszik a képbe. Elég meglepő lenne, ha tényleg az a Rebeka lenne, akire ő gondol, de a legutóbbi nem éppen etikus húzása miatt úgy reagál ezekre, mint akit éppen tetten értek. A tilosban járót is könnyebben megijesztik.
- Egh. - Rövid köhögés kíséretében igyekszik helyes irányba terelni a cigányútra tévedt vajsört.
- Elnézést, valamiért azt gondoltam, hogy fiú, ha már tippmix és egyebek.
A férj téma említésére akaratlanul is valamivel szorosabbra fonja az ujjait a korsó körül, de feszültsége mindössze ebben nyilvánul meg. Már az épp eléggé irritálja, hogy a vörös párkapcsolatban van valami rellonossal; ha nekiállna házasodni... biztos valami nagyon meggondolatlant és nagyon ostoba dolgot tenne. A legrosszabb, hogy ő sem igazán tudja, hogy mit.
- Igyekszem azzal. A fizikai harc nem az én műfajom. - Ha akarná, lehetne. Abban a helyzetben van, hogy ha úgy gondolná, szeretné két méteres, széles vállú, kétajtós szekrényként elgyepálni az ellenfelét, akkor megtehetné. Még csak le sem bukna - és pont ez riasztja el ettől a lehetőségtől. Hiába nem olyan, mint Teodor.. bárki számára könnyű lenne rászokni a következmények nélküli megtorlásokra, az önkényes cselekedetekre. Onnan pedig nem hiányzik sok lépés valami rosszabbhoz. Az egész élete azzal telik, hogy megpróbálja nem meglökni azt az átkozott dominót.
- Mestertanonc, igen, most végzem az ereklyekutató szakirányt, aztán végleg megválok az iskola intézményétől, ha már eddig nem sikerült. Egy felsőoktatási képzést már elvégeztem. Egyébként el is felejtettem bemutatkozni, Krisztián vagyok.
Zsigmond felé nyújtja a kezét. Ha a férfi elfogadja, akkor a kézfogása határozott, de nem erőlködik a fiatal fiúk egy részére jellemző dominanciaharccal azt illetően, hogy kinek szorosabb a kézfogása.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed